baktimi

A hold árnyékában

Ez is egy komolyabb hangvételű írás. Sötét és komor. Fogalmazhatnék úgy is, hogy ez a mű is megmutatja a sötét, pusztító szerelmet, ezúttal annak egy újabb oldalát.
A párosítás Kakashi és Naruto.
Yaoi.

 

______________________________________________________________________________________

1. rész

 

 

- Miért? - suttogta maga elé meredve, kék szemeiben tömény, maró fájdalommal.

 
Képtelen volt felfogni, megérteni, elfogadni.
 

- Sajnálom, Naruto - szorította meg vállát Kakashi. Próbált lágyan, kedvesen beszélni, hiszen érezte a fiúban vibráló hatalmas fájdalmat és feszültséget, amely az ő esetében nagyon veszélyes dolog. Átgondolta mit válaszolhatna, de hiába nyitotta ki fekete maszkja alatt száját, hogy levegőt véve belekezdjen, a fiú lerázta válláról az ő kezét, és előrébb lépett. Kifinomult szaglásának köszönhetően már érezte is a sós könnycseppek illatát, és tudta hogy a fiú sír. Az ő szívét is marta a keserű fájdalom, elkeseredettség fémes ízét érezte szájában, ahogy a térdre hulló fiút figyelte.

 

- Sasuke... Sasuke... - nyüszítette Naruto, szinte gyermeki hangon ez a majdnem-felnőtt, és a földön heverő test fölé görnyedt, könnyei orrán csurrantak végig, arcába hulló szőke tincsei izzadtságtól nedvesen tapadtak bőréhez. - Bocsáss meg Sasuke...

Ujjai görcsösen markoltak a halott férfi ruhájába, s a mozdulatlanná fagyott arcra tapadt sár és néhány kisebb falevél mellett is feltűnően világított a hófehér bőr. A hosszú fekete haj kócosan terült szét a sáros, avaros talajon.

Kakashi komoran nézte a testet, és ökölbe szorultak kezei ahogy mellé értek zihálva a többiek is. Sakura tágra nyílt, zöld szemeivel a földön heverőt bámulva lefagyott, és a mellé érő Lee és Neji követték a példáját.

- Mi történt? - suttogta Lee. - Naruto legyőzte Orochimarut?

Kakashi alig észrevehetően rázta meg a fejét, miközben szemeit képtelen volt levenni a zokogó fiú tarkójáról.

- Így találtunk rá.

Neji kifejezéstelen arcán valami megfejthetetlen érzelem suhant keresztül, mély hangjában azonban ezúttal sem volt nyoma érzelmeknek.

- Ez azt jelenti, hogy...

- Elkéstünk. - Sakura hangja elhaló volt, mint egy fuvallat, de mindenki hallotta, Naruto hangos zokogása ellenére is. Kakashi megborzongva hunyta le szemeit. Ennyi vesződség, ennyi fáradtság, Naruto kemény munkája, lelkesedése... mind kárba veszett.

- Ezt hogy értitek? - forgatta fejét Lee értetlenül, hogy Nejire, hol a lányra pillantva. - Miért késtünk el? Elmagyarázná valaki? Hiszen ez Orochimaru legutóbbi búvóhelye, ahogy az anbu jelentésekben volt, és most itt fekszik holtan. Ez jó hír, nem? Hé, Naruto! Miért sírsz?

Neji keze a vállára nehezedett, így beléfojtva a szavakat.

- Ez csak Orochimaru előző teste. Új testet öltött, és nagy valószínűséggel Sa...

Nem hallották utolsó szavait, mert Naruto fájdalmas ordításába belerezegett a dobhártyájuk is, és a testéből kiáramló pokolian forró, égető chakrától hanyatt estek. Kakashi a következő másodpercben már a fiú előtt állt, és egy kis papírcetlit téve a fiú homlokára, pecséteket formált, aztán már csak a karjaiba hanyatló testet kellett elkapnia.

 

Szomorúan nézte a könnyes arcot, a szemek alatti sötét karikákat, és bele sem mert gondolni, milyen lesz a fiú élete ezután. Ha nem fékezi meg valaki, a bosszúért fog élni. Hajtani, űzni fogja a sannint, és amikor végül szemtől szemben harcolnak majd...

 

Naruto veszíteni fog. Hogy miért? Mert annyira szerette Sasukét, hogy képtelen lenne bántani a testét, még ha Orochimaru lelke is él benne.

 
Ezért.
 
Nem engedheti, hogy ez megtörténjen. Nem engedheti...
 

Kakashi is fájdalmat érzett amikor Sasuke elhagyta Konohát, mert közel állt hozzá, nagyon közel. Nem volt senki a földön, aki jobban hasonlított volna rá, és ő értette meg leginkább a fiúban zajló érzelmeket. Ismerte jól Itachit, hiszen anbu kapitánya volt annak a sápadt bőrű, hideg tekintetű, kegyetlen fiúnak. Aztán megkapta diákjaként az összetört lelkű öccsét, és abban a pillanatban megszerette ahogy először a szemeibe nézett. Mintha saját magát látta volna benne.

 

Ennek már vége, hiszen Sasuke rossz döntést hozott, hiába próbálta őt támogatni, segíteni. Minden szabadidejét, energiáját a kis „Bosszúálló”-ra fordította, de ez is kevés volt. A bosszantó kis démonkölyök pedig csak hátráltatta őt, őket. Ha előrébb léptek a fejlődésben, Naruto mindig előrukkolt valamivel, amivel Sasukénak csak újabb és újabb sebeket okozott. Haragudott érte, de akkor haragudott igazán, amikor Sasuke elment.

 

Keserűen gondolt arra a pillanatra, amikor Naruto és egy csapat genin Sasuke után eredt. Mérges volt, és csalódott... Különösen akkor, amikor rátalált a félholt Narutora.

 

Lehajtotta fejét, miközben az eszméletlen fiút karjaiba vette, pont ugyanazzal a mozdulattal, ahogy akkor... a Végzet Völgyében. Akkor haragudott a fiúra, mert elbukott, és egészen addig érzett így, amíg a hátára nem fektette, és a fák között suhanva sietett vele vissza Konohába... és Naruto megszólalt.

- Sajnálom sensei... elbuktam. Nem tudtam őt visszahozni...

A férfi hátrapillantott a vállán nyugvó szőke kis fejre, és elszégyellte magát. Naruto... imádta Sasukét, még ha folyton marakodtak, akkor is. Hogyan is gondolhatta volna, hogy...

Megrázta a fejét, és sötét gondolatait félretérve gyorsította fel tempóját.

 

Naruto éveken át hajtotta magát, és kereste Sasukét. Kitartása lenyűgöző volt, pedig ismerte őt jól. Mindig is ilyen volt. Mégis... amikor ismét ő tanította, óvta és gondoskodott róla, akkor nyűgözte le igazán a kis démonkölyök.  

 

- Menjünk vissza Konohába. A küldetésnek vége - fordult a többiek felé.

- Körülnézhetnénk, hátha...

- A holttest már napok óta itt van - rázta meg a fejét Kakashi. - Kizárt, hogy találunk nyomokat. Induljunk, Narutonak most nyugalomra van szüksége. Indulás.

 
***
 

Komoran meredt maga elé, miközben a felkelő napot figyelte a Hokage épület tetején. Ezüst hajtincset lágyan borzolta a szél, sötét szeme összeszűkült, benne visszatükröződtek a narancssárga napsugarak.

Dühös volt és csalódott... Soha nem gondolta volna, hogy egyszer ez lesz a vége... Orochimaru győzött.

 

Felsóhajtott. Bárhogy is alakult a sorsa, ő továbbra sem tehet semmit, csak asszisztálhat a dolgokhoz.

 

Néhány perc múlva már egy ajtó előtt találta magát, ahová a lábai vitték. Bekopogott. Majd ismét bekopogott. Semmi. Pedig bent volt, érezte a chakráját, amelyet senkiével sem lehet összetéveszteni.

- Naruto... bemegyek.

Odabent a szokásos rendetlenség fogadta. Tanítványa az ágyban hevert, mélyen aludt. Az ágy mellett felsorakozó számtalan üveg, és az egész szobát betöltő áporodott alkoholszag árulkodott arról, miért is alszik ilyen mélyen a fiú. Mérgesen vonta össze a szemöldökét, majd ellágyult tekintete amikor Naruto halk cuppogással a másik oldalára fordult, és hangosan horkolva folytatta álmát. Talán jobb is így, gondolta Kakashi. Legalább kipiheni magát. Narutot nem olyan fiúnak ismerte meg, aki könnyen feladja, talán ezúttal is sikerül túllépnie a nehézségeken.

Halk sóhajjal lépett a fiú mellé, és a vállát megszorítva hajolt fölé.

- Naruto, ébredj.

- Ny...nyhnyhhh... - Hátára fordulva ásított egy hatalmasat, és ökleit a magasba emelve nyújtózkodott jóízűen. Hasán felhúzódott fekete pólója. Kakashi elkapta tekintetét a kivillanó lapos hasról és köldökről. A pecsét fekete körvonalai csak halványan látszódtak, de nem is ez volt ami igazán zavarba hozta. A reakció, amit a fiú váltott ki belőle ilyen hirtelen és váratlanul. Felegyenesedett, és az ablakhoz sétált, a párkányra támaszkodva figyelve az álmosan pislogó kék szemeket.

- Kakashi...sen...sei...? - motyogta halkan Naruto, és szőke szénakazaljába túrt ujjaival. Legott bele is akadtak, és dühös morranással rántotta el kezét. Kakashi elmosolyodott a maszkja alatt. Kölyök még, gondolta megnyugodva. Nem tűnik nagyon letörtnek.

- Jó reggelt - szólalt meg mély hangján, a szokásos hangsúlyával.

- Jó reggelt - jött az ásító válasz. - Miért vagy te itt?

- Folytatjuk az edzésedet, ahogy eddig is. Ezért... - Belérekedtek a szavak, amikor meglátta az igazi, betonkemény, valódi fájdalmat az ibolyakék szemekben. Néhány másodpercre ugyan, de ott volt, majd mintha soha nem is létezett volna, eltűnt, felváltotta a beszűkült szemrés és a Narutós mosoly.

- Nahát, ez kedves tőled sensei. Pár perc, és összekapom magam! Jussz! - rikkantotta vidáman, kipattant az ágyból, a következő pillanatban pedig elzöldült képpel rohant a fürdőszobába. Az öklendezés jellegzetes hangjai szűrődtek ki a résnyire hagyott ajtónyíláson. Kakashi behunyt szemekkel rázta meg a fejét egy lemondó sóhajjal, majd hallgatta ahogy a zuhanyvíz zubog, a fogkefe jellegzetes surrogását...

Egy friss, sápadt, beesett arcú szőke férfi lépett a szobába, narancssárga nadrágban és fekete pólóban. Az illető a konyhaajtó felé támolygott, Kakashi pedig blazírtan követte.

- Életedben először rúgtál be, igaz? - kérdezte, holott pontosan tudta hogy így van, de muszáj volt megszólalnia, mert nehezen viselte a csendet. Főleg, hogy megszokta a dumagép Narutot. A kék szemek csak rávillantak, majd a hűtőszekrény tartalma felé fordultak.

Pár másodperccel később újabb öklendezés hangjai szűrődtek ki a fürdőből, az ajtó még mindig lengett, olyan sebesen robogott be Naruto.

Kakashi is megnézte a hűtőt, és undorodva csapta be az ajtaját. Na igen, már hónapok óta nem voltak Konohában, nem csoda hogy az van benne ami. Mármint aki. Mert talán már magától is képes lenne elmászni.

Percekkel később került elő a még nyúzottabb fiú.

- Készen állok... - krákogta. A sötét szem az ég felé fordult.

- Dehogy állsz készen.
- De igen!

Sóhajtva vágta zsebre kezeit a férfi, és az ajtó felé indult.

- Akkor induljunk.
 
***
 

- Hova viszel? - hallotta a kérdést, amikor Naruto ködös tudatán keresztül végre értelmet nyert, hogy nem a gyakorlópálya felé tartanak. Válasz nélkül hagyta, csak haladt tovább. - Senseiiiii...!

Az elnyújtott, nyafogós hang a régi volt. Azonban a temető kapujában már elhallgatott a fiú. Egyenesen az Uchihák családi síremlékéhez vezette Narutot.

Naruto dermedten állt a márványtábla előtt, a jellegzetes legyezőre szegezve tekintetét. Sápadt arcába hullottak szőke tincsei. Hosszan álltak a néma csendben. A szél lágyan játszadozott a sírokon növő virágok szirmaival, a reggeli pára lágyan csillant meg itt-ott. Kakashi mélyen magába szívta az ismerős illatot. Sok barátja fekszik itt... a családja, ismerősei, bajtársai... Sasuke nem, de már halottnak nyilvánították. Az is volt... már nagyon régóta. Akkor halt meg a lelke, amikor Itachi lemészárolta a klánját, és ő végignézte. Sasuke onnantól már csak egy üres báb volt, amelyet a bosszú mozgatott és éltetett. Csak néha lehetett felfedezni tekintetében valami emberit... amikor Narutora nézett.

 

Komoran csillogó tekintettel fürkészte a sírfeliratot ő is, majd a fiú felé fordult. Fiú... már fiatal férfi volt, neki mégis mindig fiú marad. A kis Naruto. Mielőtt megszólalhatott volna, meghallotta a fájdalomtól és visszafojtott sírástól elvékonyodott hangot.

- Máris... máris felírták a nevét? Gyorsak voltak... - térdelt le merev mozdulatokkal.

Kakashi biccentett. Még a jelzés is felkerült, mely szerint kihalt a klán vérvonala is. Szomorú a sors. Az egyetlen élő Uchiha-dolog, nem más mint egy szemgolyó... az ő arcában. Obito ajándéka a sikeres jounin vizsgáért...

 

Hallgatta a fiú sírását. Neki nem voltak már könnyei, csak csendben bámulta a neveket. Mindenkit ismert, akiket Itachi megölt... mindenkit.

- Miért? - markolt a fűcsomóba Naruto. - Miért vagyok ennyire tehetetlen?

 

Hosszan, sokáig siratta elhunyt szerettét, Kakashi pedig hagyta neki. Tudta jól, hogy a gyászt nem szabad elfojtani. Ezért hozta őt ide. Ha sikerül elfogadni a veszteséget, akkor képes lesz együtt élni vele, és a saját életét élheti végre. Elgondolkodva fordította maszkos arcát a nap felé, és behunyt szemmel hagyta, hogy a sugarak melegítsék sápadt arcát. Tényleg... - gondolta magában - vajon milyen lenne Naruto, ha Sasuke sötét terhe nem nyomná tovább a lelkét? Bizonyára... boldog. Egy boldog Naruto... Látta ő sokszor mosolyogni a fiút, nevetni és vidáman beszélgetni, de... az nem volt az igazi, mert mindvégig a háttér mögött ott lappangott Sasuke. Sasuke... Kakashi akkor kezdte gyűlölni őt, amikor először látta Narutot sírni miatta, érte. Ezt az életvidám fiút, aki úgy ragyog akár a nap, és melegségéből mindenkinek ajándékoz... egy olyan személyre pazarolja szívének minden centiméterét, aki... nem méltó rá. Lehajtotta a fejét, és összeszorított fogakkal szorította ökölbe a kezeit. Szégyellte magát, a gondolataiért. Mégsem tudott másként gondolni a dolgokra. Egyszerűen így alakult. Hogy miért?

 
Féltékeny.
 
****************-
 

Hetek teltek el Orochimaru testének fellelése óta. Naruto viselkedése kezdetben aggasztó volt, még a Hokage is aggódott. Megkérte Kakashit, hogy vigyázzon a fiúra, de felesleges volt a kívánsága, hiszen magától is folyton mellette volt. Sokszor Iruka-senseivel együtt támogatták.

 

Az edzéseket nem hagyta abba, de csak egyedül volt rá hajlandó. Kerülte a társaságot, egy idő után megkérte Irukát és Kakashit is, hogy hagyják egyedül. Szépen, lassan és módszeresen elhidegült mindenkitől.

 

Kakashi a távolból figyelte edzéseit egy fa tetejéről. Naruto keményen hajtotta magát, még keményebben mint régen. Sötét szemében fájdalommal szorította meg ujjaival a faágat, amelyen támaszkodott.

 
Tudta mi dolgozik a háttérben. A legrosszabb...
 
Hónapok teltek el így.
 
***
 
- Tudom, hogy ott vagy... sensei.

Kakashi előlépett a fa mögül, és zsebre tett kezekkel sétált hozzá. Sötét tekintete komolyan merült el a búzavirágkék szemekben.

- Sokat fejlődtél, Naruto. Nagyon sokat.

A fiú csak biccentett, arca komor volt. Nem mosolygott rá úgy, ahogy régen. A holdfény ezüstszínűvé festette a szőke hajtincseket, és a fák leveleinek árnyékával játszó holdsugarak sötét csipkemintázatot festettek rájuk. Egymással szemben álltak, feszülten, sötéten.

- Megtudhatom, miért van nálad a hátizsákod, és hová tartasz éppen az éjszaka közepén? - kérdezte mély hangján, lágyan. Nem akarta feldühíteni Narutot, de rá kellett ébresztenie valahogy, hogy nem ez a helyes megoldás.

- Van egy... elintézetlen ügyem.

- A bosszú nem ninja-út, Naruto. Sasuke az élő példa rá. - A kemény szavaktól Naruto hátratántorodott. - A halálba mész.

Dühösen villantak a kék szemek, bennük igazi harcos keménysége csillogott. Kakashi szívét büszkeség töltötte volna el, ha nem aggódott volna érte.

- Ne becsülj alá, Kakashi-sensei - morogta halkan. A férfi csak elmosolyodva rázta meg kissé a fejét, haján a holdfény ezüstfolyamként csordult végig.

- Soha nem tettem, főleg veled nem.
- Akkor hagyj elmenni!
- Nem tehetem.
Halk mordulással lépett felé.
- Akkor próbálj megállítani, ha tudsz...
 

Csak egy villanás volt, és Naruto a hasán feküdt, kezeit és lábait acélhuzalok kötözték összes, és egy nehéz test nehezedett a hátára. Határozott és erős kéz szorította fejét a poros földre.

- Sajnálom, Naruto.
 
***
 

Kakashi sötét szeme összeszűkült a haragtól, miközben a Hokage szavait hallgatta. Már egy órája vitatkoznak, de semmi eredménye, csak az időt pazarolják. Tsunade módszerei nem helyénvalóak, az ő véleménye szerint Narutot elzárva kell tartani.

- Bocsáss meg Hokage-sama, de nem ez a jó megoldás.

- Akkor mi mást tehetnénk? - mordult fel mély alt hangján a nő, barna szemei komoran meredtek az előtte álló ninjára. - Az is csoda, hogy el tudtad kapni őt, annak ellenére, hogy sokkal erősebb nálad. Legközelebb nem lesz ilyen szerencséd, és az is kérdéses, hogy képes lenne-e a faluból bárki is feltartóztatni. Lehet, hogy már én sem.

Kakashi visszatartotta a levegőt néhány másodpercig, mert ez a kijelentés komoly súlyt hordozott. A Hokage bevallotta, mennyire erős Naruto. Talán már az ő szintjét is elérte. Valóban erős... - gondolta -, de nem elég gyors. Nálam nem gyorsabb, ez komoly előny.

- Narutoban a fájdalom elviselhetetlen - szólalt meg hosszas csend után. - Talán én tudok egy megoldást.

- Mi lenne az? - Gyanakodva villantak meg a barna szemek, ahogy könyökére támaszkodva előrébb hajolt Tsunade. Vörösre lakozott körmei türelmetlenül koppantak az asztallapon.

- Elviszem őt magammal egy időre, egy hosszabb küldetésre. Mondjuk felderíteni...

- Mégis mit?

Kakashi behunyta a szemét, lassan kifújta a levegőt. Mindig is türelmes ember volt.

- Bármit. Mondjuk az Akatsukikat. Természetesen nem utánuk viszem, hanem ellenkező irányba, de erről neki nem kell tudnia.

- És mégis hogyan fogod együttműködésre bírni? Ha elszökik tőled, akkor...

- Megoldom. Csak adj rá engedélyt Hokage-sama, a többit bízd rám.

 
_____________________________________________________________________________________
2. rész
 
Három hónap.
 
Három hónapja halt meg Sasuke.
 
 

Kakashi felpillantott alkalmi táborhelyükön pattogó tűzről a csillagos égre, és halkan sóhajtott.

- Naruto megint sétál - jegyezte meg halkan, csak úgy magának. Amióta együtt vannak, a fiú minden este egy órán át eltűnik a sötétben. Kakashi egyszer követte csak, hogy megtudja mit művel. Semmit. Olyankor Naruto kiválaszt egy fát, és leül a tövébe.

Csendben, mozdulatlanul... mintha halott lenne. Talán az is.

Gyorsan megrázta a fejét, hogy elhessegesse a sötét gondolatokat fejéből, és egy gallyat dobott a lángok közé. Figyelte ahogy a tűz mohón felemészti, míg nem maradt más belőle, mint egy parázsló csík.

 

A fák között egy bagoly búgott fel az éjszaka csendjében, majd egy ág roppant Kakashi háta mögött. Oda sem fordította a fejét, hiszen a chakrát ezer közül is felismerné.

Tekintetét a lángokra szegezve, látszólag érdektelenül figyelt minden idegszálával a mellé letelepedő Narutora. Térdein pihenő kezét felemelte, hogy a mellette lévő tányért odaadja neki.

- Köszönöm.
Nem válaszolt, csak csendben hallgatta ahogy a fiú eszik.
- Sensei... - csámcsogta Naruto.
- Hm?
- Mikor érünk legközelebb egy faluba vagy városba?
- Talán szükséged van valamire?
- Ühm...

Kakashi oldalra fordította a fejét, hogy ránézhessen Narutora.

- És mi lenne az? - kérdezte, miközben próbálta figyelmen kívül hagyni a látványt. Naruto aranyszőke tincsein játszadozott a lángok fénye, hajnalkék szemeiben visszatükröződött a táncuk, és a bőre...

- Ramen! - szakította ki mélázásából a fiú hangja. Elmosolyodott.

- Holnap betérünk egy faluba, és ehetsz.

Gyönyörű mosolyra húzódtak a rizstől maszatos ajkak, Kakashi szíve pedig dübörögni kezdett.

 
*
 

A faluban maradtak néhány napot. Kakashi úgy gondolta, egy kis kényeztetés jár nekik, úgyhogy kivett egy szobát kettejüknek.

 
- Hová mész? - kérdezte az ajtó felé induló Narutot halkan.

- Az onsenbe. Egy jó forró fürdőt akarok venni. Ero-senninel mindig is ott lógtunk, ha megszálltunk valahol. Te is jössz, sensei?

A gondolattól, hogy a meztelen Narutot fogja látni, minden erő elszállt a végtagjaiból. Kifejezéstelen tekintettel pillantott az ablak felé, végül igent válaszolt.

 
Bár ne tette volna.
 

A napbarnított, gyönyörűen izmolt testen gyöngyöző, csillogó vízcseppek látványa több volt, mint amit ő el tudott viselni. Amikor a fiú belépett mellé a medencébe, és szokásához híven a derekán lévő kis törülközőt a földre hajította... Kakashiban a levegő hirtelen megszorult. Nem és nem akart sem ki-, sem befelé menni.

A hosszú izmos combok, a kerek fenék látványa semmi volt ahhoz képest, amelyet a lábai között látott, göndör kis aranyszínű pihékkel körülölelve.

Naruto egy elégedett sóhajjal merült el mellette, és behunyta ragyogóan kék szemeit.

- Igen... ez jó... - suttogta. Kakashi nem tudott válaszolni, de nem is akart. Semmi mást nem akart ezen a világon, csak bámulni őt. Elkapta róla a tekintetét, és kínzóan lüktető merevedésére koncentrált, hogy lohadjon le. Nem örült volna, ha Naruto felfedezi.

 

Amikor kitámolygott végre az onsenből, Naruto vidáman ugrándozva körülötte követelte a neki kijáró rament, mint minden este, amióta csak itt vannak.

 

Vacsora közben sokat beszélgettek, az Akatsukiról, Sakuráról és Ero-senninről.

A fiú egymás után hajtotta fel a rizspálinkákat. Ez nem tetszett Kakashinak. Egyik ilyen mozdulat közben végül rátette kezét a pohárra, hogy megakadályozza az ivást.

- Elég volt mára az alkoholból, Naruto.

- Miért? - kérdezte lassan forgó nyelvvel. - Most ehhez van kedvem.

Kakashi nem engedte el a poharat, csak komoran nézett a kék szemekbe, amelyekben formálódni kezdett a harag.

- Amióta itt vagyunk, minden este leiszod magad. Az alkohol nem megoldás semmire sem. Nem oldja meg a problémáidat, és nem vígasztal meg. Ez csak önpusztítás.

- Ch...
- Naruto.

- Ne szólj bele! - pattant fel hirtelen az asztaltól, hangoskodására mindenki felfigyelt a kis étteremben. - Semmi közöd...

Kakashi szeme elsötétült a haragtól, és végre Naruto észbe kapva harapta el a mondatot. Hiába tette, már kiszöktek a szavak szájából, visszaszívni pedig nem lehetett. Mielőtt a férfi bármit is válaszolhatott volna, kiszaladt a helyiségből, vagy inkább kiviharzott. Igen, ez a megfelelő szó rá. A lengőajtó sokáig nyikorgott utána, még akkor is, amikor Kakashi a számlát rendezve elindult megkeresni őt. Sajnos elfeledkezett pár percre arról a tényről, hogy Naruto a tanítványa, így a rejtőzködés mestere is. Ha nem akarja hogy megtalálják, akkor nem fogják.

 
*
 

Kakashi késő éjjel, a szállodai szobájuk ablakában ücsörögve várt. Érezte a levegőben a hajnali pára kesernyés illatát, és tudta hogy hamarosan közeledik a hajnal. Csend volt a faluban, csak néha lehetett egy-egy éjszakai állat hangját vagy szárnyainak csapkodását hallani. A hold sarlója el-eltünedezett a felhők között.

 

A folyosóról tompa puffanások zaja szűrődött be. Nyílt az ajtó, és betámolygott rajta... a csontrészeg Naruto. Ruhája gyűrött volt és rendezetlen, haja kócosan hullt arcába, a fejpánt a felkarjára volt kötve. Már olyan hosszúak voltak a szőke hajtincsek, hogy szinte az orráig eltakarták arcát. A falnak vetette vállát, és az tompán puffant a súlyos, izmos test alatt.

Szóval innen származtak a zajok. Naruto faltól falig közlekedve támolygott el idáig.

Kakashi felállt az ablakpárkányról, ahol idáig ült, és komoran mérte végig tanítványát.

- Mit bámulsz? - morrant a fiú, hajába túrva. - Nem láttál még részeget? A tökéletes sensei... - kuncogta, és tétován vetkőzni kezdett.

Kakashi résnyire szűkült szemmel figyelte. Hogy érti hogy tökéletes sensei? Mire akar célozni ezzel? Gondolatai kavarogtak, de egyre inkább háttérbe szorultak, amikor felszabadult a fiú izmos felsőteste, és bőrét a hold sugarai simogatták végig.

- Hol voltál idáig? - kérdezte, ugyanis nem jutott eszébe jobb.

- Szerinted? Csa... - kezdte, de nyelve megakadt. Újra nekiveselkedett, miközben az ágyára ülve kezdte lerángatni magáról a nadrágot. - Csajozni...

- Oh értem. És sikerült?

Naruto az érdektelen hangsúlytól felhorkant és hanyatt vágta magát a matracon, karjait a feje alá gyűrve.

- Semmi közöd hozzá!

Kakashi behunyta a szemét, és felsóhajtott. Egyre rosszabb közöttük a kapcsolat. Nem hogy nem javult a közösen együtt töltött idő alatt, hanem hatványozódva romlott. Pedig ő nem ezt akarta, nem. Ő közelebb akart kerülni hozzá, mégis egyre távolabbról, kívülállóként kell néznie ahogy a fiú tönkre teszi magát.

A földön heverő matrac mellé lépve nézett le a hátán fekvő, kipirult arcú Narutora. Leguggolt, és a behunyt szemeket, a sűrű sötétszőke szempillákat figyelve ellágyult a tekintete.

Amikor így beszél vele, legszívesebben megfojtaná, de... soha nem tudná bántani.

- Naruto... - suttogta szomorúan. Érzelmei forrtak a felszín alatt, kitörésre vágyva. Torka összeszorult a félelemtől, mert mindennél fontosabb volt neki Ő... aki itt hevert meggyötörve, összetörve.

Nem akarta elveszíteni, de így egyre inkább úgy festett, hogy egyszer majd... Naruto nem tér vissza hozzá egyik ilyen éjjeli kimaradása után soha többé. Nem... nem akarta elveszíteni. A gondolat, hogy többé nem nézheti őt evés közben, nem láthatja a mosolyát és nem hallhatja a hangját... bénító volt. Ledermesztette teljesen, akár ha jégbörtönbe zárták volna.

- Naruto...

Mire feleszmélt, maszkja a földre hullt, a fejpántjával együtt, és levegőért kapkodva hajolt az imádott arc fölé. Érzékeny orrával magába szívta Naruto testének napfény-illatát, a rizspálinka édes aromáját. Csak egy csók. Csak egyetlen apró érintés, hogy érezze milyen. Semmit több. Naruto észre sem fogja venni, neki pedig mindennél többet jelentene...

 
Tétován hajolt le hozzá, de soha nem érte el őt.
 

Felnyíltak a kék szemek, és csodálkozva kerekedtek el. Néhány hosszú, végtelennek tűnő másodpercig csak nézték egymást. Kakashi meg sem mert moccanni, majd a szíve is megszűnt dobogni, amikor egy remegő, bátortalan kéz simogatta meg az arcát.

- Sasuke... Sasuke... - suttogta, majd hangosabban folytatta tovább, karjait a férfi nyaka köré fonva. - Tényleg te vagy az? Sasuke, Sasuke, Sasuke...

A könnyes szemeket hirtelen szem elől vesztette, amikor döbbenten lemerevedve hagyta hogy Naruto a nyakába csimpaszkodva rántsa le magához, és fuldoklóként kapaszkodjon belé, szinte a levegőt is kipréselve tüdejéből. Forró teste tapadt az övéhez, illata teljesen elsöpörte józan eszét, és ítélőképességét, amire most nagy szüksége lett volna.

 

- Naruto... ne csináld... - nyögte, és próbálta lefejteni magáról a karokat. - Nem én vagyok az... Kakashi vagyok, emlékszel?

 

Olyan hirtelen lett csönd, és vált mozdulatlanná minden, mintha megállt volna az idő.

 

A nyakába csimpaszkodó karok erőtlenül hanyatlottak le, és végre felemelhette a fejét, hogy lenézzen a könnyben úszó arcra, és a reszkető ajkakra. Fájdalom mart a szívébe, pláne amikor meghallotta a sírós suttogást.

- Miért hasonlítasz rá ennyire...? Ez... gonoszság...  
- Sajnálom.

Felé lendült a fiú ökle, de könnyedén kapta el a csuklóját és az ágyra szorította, szinte már gyengéden. Szomorúan figyelte a dühösen vergődő fiút.

- Naruto. Sasuke halott. Fogadd el végre, és lépj tovább... Különben belehalsz.

A fiú megdermedve pislogott fel rá.
- És az miért érdekel? Semmi kö...

- Naruto - mordult fel Kakashi halkan. - Ne mondd soha többé, hogy nincs közöm hozzá. Hozzád. Nekem van a legtöbb, mert ha bajod esne...

 
Ijesztő csend telepedett rájuk, szinte megfagyott a levegő.
 
- Akkor mi történne? - suttogta a fiú.
 

Nem élném túl - gondolta magában a férfi, de nem szólalt meg. Az egyetlen dolog amit tett, csupán egy mozdulat volt. Ősi és egyszerű.

 
 

A hold előkúszott egy aprócska felhő mögül, és a szobát ismét elöntötték az ezüst sugarak, függöny csipkés mintázatát rajzolva a sötétben csókolózó két testre.

 ____________________________________________________________________________________
 
3. rész
 

A telihold lustán simogatta a széltől borzolt faleveleket, susogásuk akár holt lelkek sóhaja, úgy szállt keresztül a tisztás felett. A csillagok, ezernyi ezüst könnycseppként ragyogtak az éjszaka bársonysötét égboltján. Kakashi megbabonázva csodálta. Soha nem vette észre, mennyire szép az éjszaka... mostanáig. Borzongva hunyta be felemás szemeit, arcán egy verejtékcsepp csordult végig, szétnyíló ajkaiból halk, mély nyögés tört elő.

- Naruto... - zihálta - ...Naruto...

A szőke fej felemelkedett az öléből, és a csinos arcon elégedett mosoly terült szét, miközben rózsaszín nyelvének hegyével megnyalta felső ajkát. Beleremegett a látványba. Naruto égszínkék szemei szinte ezüstszürkének tűntek a holdfényben, a tábortűz lángjai aprócska narancs szikrákként ugráltak ebben a viharszínben. Remegő kezével simogatta meg a fiú arcát, ő pedig válaszul ujjaival finoman megszorította Kakashi nyáltól nedves péniszét.

- Miért állítottál le?
- Mondtam már neked, hogy nem kell megtenned.

Naruto duzzogva csücsörített, aranyszín szemöldökei morcosan húzódtak össze. Kakashi szerint még így is szép volt.

- De mindig csak te csinálod nekem... azt akarom, hogy egyszer neked is jó legyen!

A férfi ajkai halvány mosolyra húzódtak, tekintetével gyengéden simogatta végig a szeretett arcot.

- Engem az tesz boldoggá, ha téged azzá tehetlek. Nincs másra szükségem.

- Ez csak blabla. Az igazat mondd.

Kakashi arca elkomorult, zavarát leplezve pillantott a mellettük lobogó kis tábortűz lángjaiba.

- Te tiszta vagy és csodálatos... Naruto. Nem akarlak bemocskolni az én... vágyaimmal.

 

Ez a huzavona tart már egy hónapja. Naruto telhetetlenként szívta magába Kakashi törődését, szerelmét, mint a csontszáraz talaj az éltető vizet, és ő mindent megadott neki, de nem volt hajlandó eddig elvenni tőle semmit. Úgy vélte, nincs nála boldogabb ember a földön, hogy megérintheti, láthatja, hallhatja gyönyörét és mosolyát.


Naruto végre kezd magára találni... Legalábbis ezzel a reménnyel áltatta magát a férfi folyamatosan.

- Bemocskolni? - suttogta Naruto, harag villant szemeiben. Kakashit meg sem lepte, hiszen a hirtelen hangulatváltozások nagyon gyakoriak voltak a fiúnál mióta Sasuke meghalt. Néha fogalma sem volt, mi jár a másik fejében...

 

Naruto ujjai megszorultak péniszén, majd olyan hirtelen engedte el, mintha megégette volna magát.

- Ezek szerint te mocskos vagy?

- Naruto... - kezdte volna halkan megnyugtatni, ahogy ilyenkor szokta, de látta hogy felesleges. Naruto ha dühös, akkor képtelen odafigyelni bármi másra. Kék szemei szikráztak az indulattól, ahogy felállt és sértetten arrébb vonult.

 

Kakashi sóhajtva igazította meg nadrágját, és szomorúan meredt a tűzre. Mindennél jobban szeretett volna szeretkezni vele, de képtelen lenne elviselni a tudatot, hogy az akit a világon a legjobban szeret... valaki másra gondol közben. Így is, amikor leszopja Narutot és az felsikolt a gyönyör pillanatában, néha meghallja azt a gyűlölt nevet egy elhaló sóhaj formájában...

 
Naruto nem szereti őt, csak használja, és ő hagyja neki.
 

Felpillantott a csillagokra, és elfojtott egy sóhajt. Fájt neki... de nem tehetett mást.

 

Naruto ugyanarra használja a szexet, az alkoholt és a verekedést. A cél mindig a felejtés, ha csak pár másodpercre is.

 

Félig felhúzott térdeire könyökölt, és hosszú percek múlva fordult csak Naruto felé. A szőke hajfürtök még selymesebbnek és még puhábbnak tűntek a narancsszínű tűz fényében, de amitől Kakashi lélegzete elakadt, az a szomorúság a félig lehunyt szemekben. Ne... - gondolta - könyörgöm ne...

 

Félredobta minden észérvét, és remegő gyomorral állt fel. Amióta Naruto közelebb engedte, azóta képtelen volt parancsolni magának.

 
Nem csak a fiú függött... hanem ő is.
 

Átkozta magát amikor mellé ült, átkozta magát amikor a puha fürtökbe túrt reszkető ujjaival, és gyengéden hanyatt döntötte őt... amikor lehúzta a felsőjén lévő cipzárt, és amikor sóvárogva nyalta végig a napcsókolta izmos, szép mellkast. Gyűlölte saját magát, miközben Naruto kéjes sóhajaitól megremegve, lassan lehúzta róla a nadrágot és megadta neki mindazt, amit csak adhatott.

 

- Sasuke... - suttogta a fiú, amikor spermája a férfi szájába csurrant, könnycseppjein megcsillant a hold ezüstje.

 

Kakashi némán emelkedett fel, leült, karját megtámasztotta egyik térdén, és fejét lehajtva hunyta be szemeit. Szíve, szemei és torka égett a heves érzelmektől.

 
Félt, imádott és haragudott...
 
Gyűlöllek... Sasuke.
 

 

***

 


 

 

 
- Sensei.
- Hm?
Kakashi felpillantott a könyvéből.

- Mikor megyünk vissza Konohába? Már jó ideje nem találtunk semmit az Akatsukikról, szerintem nem is jó irányban keressük őket.

Kakashi biccentett. Naruto már elég jól van, visszamehetnek.
- Holnap reggel hazaindulunk.
 

 


 ***

 

Az élet nem áll meg, még ha te úgy is szeretnéd.

 

Ez egy örök igazság. Kakashi maszkja alatt mosolyogva lépett be a rameneshez, és a vidáman bohóckodó Narutot látva elégedetten sóhajtott fel. Leült Shikamaru mellé, aki unott képpel hallgatta Kiba és Naruto vidám marakodását, ahol röpködtek az anyázások és egyéb bájos jelzők.

- Jó hogy visszatértetek - dörmögte Shikamaru, oldalpillantást vetve a férfira. Erős jounin volt már a fiú, és nem kevésbé veszélyes, mint ő. - Nehezen ment?

- Nehezen.
- Fontolgatja még a bosszút?

Kakashi elgondolkodva figyelte fél szemével Narutot, aki vidáman vigyorogva tette le az asztalra üres tányérját, a többi mellé.

- Ki tudja...

Valójában fogalma sem volt róla. Ahogy együtt töltötték az időt, rádöbbent, mennyire kiszámíthatatlanná vált a fiú.

- Nem ártana szemmel tartani ebben az esetben. Kellemetlen, de sajnos szükséges.

- Igen.
- Megteszem én, ha gondolod...

- Nem - vágta rá halkan, majd zavartan elhallgatva borzolt ezüst hajába. - Majd én...

 

Felállt az asztaltól, úgysem vacsorázni jött, csak látni akarta Narutot, hogy tudja minden rendben van vele.

- Jó éjt, fiúk - borzolta meg mosolyogva a két civakodó haját. Jobb keze kissé tovább időzött a szőke hajfürtökben, mint a másik barna tincsein.

- Jó éjt! - jött a szinkron-válasz. Zsebre tett kezekkel sétált haza a sötét utcákon át, és a délutáni beszélgetését idézte fel magában, amely a Hokage irodájában zajlott. A nő valósággal tajtékzott, amikor elmesélte neki, mi minden történt a faluban és azon kívül a távollétük alatt. Kakashira nagy szükség volt most, mert az a kevés felderítő aki Konoha csapatát erősítette, mind elfoglalt már. Új csapat garázdálkodott a környéken, céljaik ismeretlenek és nagyon kevés információ állt rendelkezésükre róluk. Néhány kém Orochimaruról suttogott, de ezek csak spekulációk, nem tudni mi folyik ott.

 

Belépett lakásának ajtaján, és abban a pillanatban, hogy néhány másodperccel később meztelenül beállt a zuhany alá, hirtelen húsz évvel öregebbnek érezte magát. Kimerült volt, fájtak a régi sebesülései, a mellkasa... a szíve.

 

Meztelenül sétált a hálószobába, az áporodott, állott szagtól elfintorodott és kinyitotta az ablakot. Felpillantott az ezüstösen ragyogó holdsarlóra, melynek sugarai végigsimogatták meztelen, izmos és sápadt, hegekkel telerajzolt testét.

 

A dohos szagú ágyneműt lehajította az ágyról. Na igen, ha valaki ilyen sokáig nem jár a saját lakásában, ott a por és a doh felcsapja a fejét. Mondhatni.

 

Csak egy tiszta lepedőt dobott az ágyra, és a hátára fekve feje alá fűzte karjait. Tekintete a plafonra szegeződött, gondolatai messze jártak.

 
- Hali!
 
Meglepetten fordult az ablakpárkányon guggoló alak felé.

- Naruto? Mit keresel itt ilyenkor? - könyökölt fel hirtelen, és az alatta lévő lepedő szegélyét megragadva az ágyéka elé húzta.

- Gondoltam meglátogatom a kedves, öreg senseit - vigyorgott rá a fiú, a következő pillanatban már felette is térdelt, kezeivel Kakashi feje mellett megtámaszkodva.

- Te részeg vagy - konstatálta halkan a férfi a tényt. A rizspálinkától édes lehelet forróságát, és Naruto izgató közelségét igyekezte kizárni tudatából több-kevesebb sikerrel.

- És aztán?

- Naruto - morogta, ezüst szemöldökét összehúzva. - Menj haza. Most azonnal...

Belerekedtek a szavak, amikor a fiatal férfi a lepedőt lassan lehúzta róla, és végigfuttatta szemeit a testén. Libabőrös lett ettől a pillantástól...

- Sensei... mindig lenyűgözött, mennyi heg van rajtad. Csoda hogy élsz... - suttogta Naruto. Egyik kezével végigsimított a sápadt mellkason, ujjai egy nagyobb heget követve jutottak el köldökéig, de nem álltak meg, ráfonódtak merevedésére.

- Na-Naruto... - Nyögéséhez a fiú halk kuncogása társult, a rizspálinka édes illata felerősödött, ahogy megérezte a fiú száját a nyakán.

- Nem akarod te azt... hogy most hazamenjek. Valld be, sensei...

 

_____________________________________________________________________________________

4. rész

 

Egy izzadtságcsepp indult lassú útjára, halántékától alácsordulva, hogy útját a mellkasán keresztül a köldökének árkában fejezze be. Szemeit szorosan behunyta, fogait csikorgatva szívta be mohón a szoba áporodott levegőjét, és a másik testéből áradó édes illatot. Könyökére támaszkodva próbálta tartani magát, de már nem bírta sokáig.

- Naruto... - zihálta, és amikor válaszul a fiú erősebben megszívta péniszét, felnyögve szorította meg ujjaival a lepedőt. Egyszerűen őrjítő volt számára az érzés, ahogy a forró száj kényeztette... Úgy érezte, el tudna olvadni, bele tudna halni... Naruto forróságába.

Az orgazmus előszele végigsimította testét, lúdbőrössé vált tőle a bőre.

- Naruto... - fogta könyörgőre - ...neh...neh csináld...

A napbarnított, izmos vállakra feszítette kezeit, hogy eltolja finoman, de nem sikerült. Nem akarta durván lelökni magáról, soha nem tenne ilyet, nem bántaná meg őt... semmi pénzért, azonban nem engedheti, hogy ez megtörténjen...

- Naruto... Nahruhh...

A szőke fej dühös morranással emelkedett fel, égkék szemek dühösen összeszűkülve meredtek a férfira.

Kakashi azonnal kisiklott alóla, elvégre mégis egy ninja, bármire képes. Zihálva szorította sajgó ágyékára a földről felkapott kispárnát. Minden porcikája, sejtje, szőrszála az ágyon térdelő, meztelen test után kiáltozott, de akkor sem volt rá képes.

 

- Gyere vissza Kakashi-sensei - kérte tőle Naruto, felé nyújtva a kezét. - Szükségem van rád...

 

Már majdnem bedőlt a szép szavaknak, csak éppen az elkenődött beszéd, és a tétován imbolygó felsőtest tartotta vissza.

- Nem fogok lefeküdni veled, Naruto. Soha - dörmögte az ablakpárkánynak támasztva hátát. Jól tudta, hogy mire játszik a fiú, de ő nem adja meg neki.

 

Dühös szisszenést hallott, és a haragosan szikrázó szemeket látva nyelt egyet. Ez a fiú napról napra egyre szebb, gondolta kábán, majd megrázta a fejét hogy helyes irányba terelje gondolatait, de Naruto meredező péniszét látva ez igencsak emberpróbáló feladat volt.

- De miért nem? Hiszen...

A kétségbeesett hangot és a szemekben rezgő könnyeket meglátva ellágyult, mégis tartotta a távolságot. Gondolatai kavarogtak a fejében. Mégis hogyan értesse meg vele, hogy nem teheti? Bőven elég volt, hogy néha segített Narutonak „könnyíteni” magán, így megadta neki a törődést, amit igényelt a lelke, de nem többet. Nem többet. Nem csak azért, mert a tanítványa, hanem mert nem akarja bemocskolni őt... a szívét sem birtokolhatja... Akkor mégis miért lenne méltó rá, hogy Naruto szüzességét elvegye? Na persze tudta ő hogy nem szűz a fiú, de abban a bizonyos értelemben, amely neki számított, nos... abban hótiszta volt. Nem érezte magát méltónak rá, hogy ő tegye meg, és másnak sem engedné soha. Imádta őt... annyira de annyira...

 

Bár visszaforgathatná az időt, és meg nem történtté tehetné azt az estét, amikor kimutatta vonzalmát neki. Azóta folyt ez a huzavona közöttük, és jól tudta, hogy Naruto csak a hiányt pótolja vele, nem viszonozza az érzelmeit, és soha nem is fogja, mert ha nem is tudja, nem jön rá...

 
A szíve azé az Uchiháé.  
 

Kakashi az ezüstösen tündöklő holdsarlóra pillantott. Abban a pillanatban nagyon gyűlölte Sasukét, mert még a túlvilágról is kínozta Narutot... és így is a szívét birtokolta.

 
Visszafordult a fiúhoz.
- Öltözz fel, és menj haza.

- Nem, amíg nem segítesz rajtam... - hallotta a halk sóhajt, és majdnem felhördült a látványtól.

 

Naruto izgatóan hevert el az ő ágyában, barna ujjai végigsimítottak meztelen, szoborszépségű testén, szemeiben vágy csillogott. Másik kezét Kakashi felé nyújtotta hívogatóan.

 

Minden vitájuk így végződött. Kakashi folyton belement a békülésbe. Ahogy most is.

 

Lehullott a kispárna a földre, lábai maguktól vitték őt oda...

 
Narutohoz.
 
 

Kábán, megalázottan, legyőzötten térdelt fel mellé a matracra, simította végig sápadt ujjaival a fiú izmos hasfalát. Annyira utálta, hogy egy játékszert csinált sajátmagából.

 

Mielőtt szájába vette volna Naruto lüktető merevedését, belenézett az elégedetten csillogó szemekbe.

 

Meg fogom bánni, gondolta komoran, mégsem tudott megállj-t parancsolni. Egyszerűen ő indította el ezt a lavinát... amely ki tudja mekkora pusztítást fog végezni az ő lelkében. Nem tudta... csak azt, hogy annyira szereti a fiút, hogy meghalna érte.

 
 
 

 

***

 

 
 
 

Egy hónappal később, Kakashi már elérte azt, hogy Naruto nem járt folyton a nyomában, csak néha-néha bukkant fel nála. Olyankor mindig részeg volt. Tudta jól, hogy az ösztönök vezérlik a fiút, azok vezetik el hozzá őt, mert tőle megkapja azt a törődést, amire a legnagyobb szüksége van... de Kakashi gyűlölte ezt. Nem bírta elviselni, hogy csak ennyi köze lehet hozzá... mégsem bírta elküldeni, csak hárította a próbálkozásokat, amelyek ilyenkor általánosak voltak. Ha Naruto józan volt amikor találkoztak, látszólag a régi jókedélyű viszonyban voltak, de a felszín alatt mindig ott parázslott a vágy és az elutasítás.

 

Legalább lemondott a bosszúról. Legalábbis úgy tűnt. Ez volt a legfontosabb.

 
 

 

*

 

 
 

Kakashi sóhajtva hunyta be szemeit, úgy egyezett bele Sakura kérésébe. Rég volt már kikapcsolódni, végülis ráfért a lazítás. Egy kis tánc és némi alkohol igazán lazító tud lenni.

- Na és hova szeretnél menni? - mosolygott le kedvesen a lányra, majd tekintetét végigfuttatta a gyakorlópályán, ahol Sakura rátalált. Épp gyakorolt egy kicsit, magányosan.

- Igazából nem csak én jönnék... Hinatát is szeretném hozni... de egyedül nem merünk menni.

- Hűha - pillantott fel a felhős égre, képzeletben már a falba verte a fejét. Sejtette mi következik.

- Szóval a... Tűzgödörbe - nyögte ki Sakura végre, amit Kakashi várt. Elhúzta a maszk alatt száját, de biccentett. Egy menő klub, Naruto törzshelye. Remek.

- Igazad van Sakura-chan, oda nem mehet két ilyen fiatal lány egyedül. Természetesen elkísérlek titeket, ha szeretnéd.

Felragyogott egy boldog mosoly a vidám arcon, de Kakashinak valahogy nem volt kedve viszonozni.

- Köszönöm, sensei!

Csak biccentett válaszul. A „szívesen” szót nem válaszolta volna, hiszen az imént egyezett bele, hogy végigasszisztálja Hinata próbálkozásait Narutonál. Még a gondolattól is rosszul lett, holott tisztában volt azzal, hogy Naruto nagykanállal falja a nőket. Nem akarta látni, mégis kénytelen lesz.

 

- Francba... - súgta halkan a maszkjába, miután egyedül maradt. A kezében csillogó shurikent elhajította, és felemás szemeivel figyelte halálbiztos, pontos útját, egészen amíg keresztül nem hatolt három fatörzsön, hogy végül egy sziklatömbben landoljon.  

 
 

 

*

 

 
Dumm.dumm-dumm...
 
- ...itt sensei?

Kakashi nem hallotta Sakura kérdését a hangosan dübörgő zenétől, a körülöttük táncoló, tombolóktól pedig az arcát sem látta rendesen a villogó színes fényekben, hogy legalább leolvashassa a szájáról. Mielőtt egy hevesen ugráló páros közéjük került volna, egy erős mozdulattal magához rántotta a lányt, és a füléhez hajolt.

- Mit kérdeztél? - Fülcsere, és most ő hallgatta a fülébe üvöltött szavakat.

- Azt kérdeztem, hogy jártál már itt, sensei?

- Régen. - Hátrapillantott, majd visszafordult Sakurához. - Hová tűnt Hinata?

- Jesszusom, elsodorták! - sikkantott, és felhevülve, dühös vicsorral fordult a tömeg felé. Többen félrehúzódtak a veszélyes, rózsaszínhajú démon elől, majd a tömeg elnyelte a lányt is.

Kakashi sóhajtva követte, de a bárpulthoz érve inkább módosította az irányt. Sakura és Hinata erős ninják, nem szorulnak az ő védelmére, egyszerűen csak nem volt illendő, hogy kísérő nélkül jelenjenek meg itt. Hinata valószínűleg Naruto keresésére indult, Sakure pedig előbb-utóbb feladja majd a hajkurászását.

Egy bárszékre telepedve intett a csaposnak, majd a tömeg felé fordulva támaszkodott könyökeivel az asztallapra, úgy figyelte a táncolókat. Még csak keresnie sem kellett Őt, azonnal kiszúrta, és képtelen volt többé szem elől veszíteni.

 

Naruto a táncolók között vonaglott, félmeztelen testén csillogott az izzadtság, haja nedvesen tapadt arcába, mosolya és tekintetében a csillogás szédítő volt. Két lány derekát ölelte egyszerre, mindkét combjára szinte ráültette a szemérmetlenül vonagló partnereit. Hol egyikre vigyorgott őrjítően, hol a másikra. Láthatóan kiválóan érezte magát.

 

Kakashi mellkasa összeszorult, amikor a napbarnított ujjak az egyik lány fenekére siklottak, majd végig a formás combon. Ebben az apró, szinte természetes mozdulatban annyi szexualitás és intimitás volt, hogy még a levegő is felforrósodott körülöttük. Nyilvánvalóan a barnahajút választotta, mert a másik ellépett tőlük, és egy férfi nyakába akaszkodva táncolt tovább.

Testük összesimult, mozdulataik lágyabbakká és lassabbakká váltak, egyértelműen látható volt a szexuális töltet bennük.

 

Kakashinak hirtelen nagyon melege lett és kiszáradt a szája. Megbűvölten figyelte ahogy egy könnyed mozdulattal Naruto megfordította a lányt, és a hátához simulva ölelte magához ismét. Kábán mosolygó áldozata élvezettel hunyta be szemeit, amikor keze végigsiklott combjának külső felszínén, majd előre csusszanva eltűnt a szoknya alatt.

Kakashi nagyot nyelt, szeme meglepetten tágult ki. Most komolyan benyúlt a szoknyája alá? Ami ezután következett, arra késztette, hogy keresztbe tett lábbal folytassa az ücsörgést, és hálát adott a sorsnak, amiért fekete bő nadrágban jött ide.

Az ismét előkerülő kéz, már csillogott a nedvességtől. Kakashi hümmögött. Nyilván nincs bugyi a lányon, vagy csak valami tanga, amely mellett vígan meg tudta ujjazni.

Naruto a lány hátára támasztva tenyerét előrehajlásra kényszerítette őt, és a zene ütemére...

 

Kakashi levegőért kapkodva fordította el arcát róluk. Ez... ez már sok volt. Úgy érezte elfogyott a levegő, és hirtelen hőhullámok törtek rá. Menekülési kényszerén uralkodva fordított hátat a táncolók között szexelő Narutonak, és az előtte álló italt megragadva húzta le félig maszkját, hogy egy hajtásra felhajtsa.

- Senseeeeei! - kiabálta valaki a fülébe, és enyhe szívrohamot, majd röpke fuldoklást követően fordult a diadalmasan vigyorgó Sakura felé.

- Áh... - krákogta - Sakura. Megtaláltad Hinatát? - Előkukkantott a lány háta mögül a nevezett hölgyike, és zavartan mosolyogva biccentett Kakashinak.

- Nehezen, de sikerült őt kimentenem egy nyomulós pasi karmaiból - hencegett Sakura, öklét meglendítve. Kakashi látatlanul is sajnálta azt a férfit, majd aggodalom töltötte el. Nem kéne Hinatának látnia Naruto kis műsorát, gondolta. Későn.

 

A falfehérre sápadt Hyuuga ivadék megtántorodva markolta meg Sakura vállát, szemeit elfutották a könnyek, és mielőtt bármit tehetett vagy mondott volna Kakashi, kiviharzott.

 

- Hinata! - kiáltott utána barátnője, és végre ő is észrevette a műsort. Először csak leesett állal figyelte Narutot, szemei tágranyíltak, majd amikor végre felfogta mit is lát, sötét indulat szaladt keresztül szép arcán. Egyik kezét ökölbe szorította, a másikkal feltűrte ingujját, és elindult volna hogy móresre tanítsa csapattársát, egy agresszíven elmordult „Naruto” hörgéssel, de Kakashi a vállára tette kezét, és erősen, figyelmeztetően szorította meg.

Sakura döbbenten fordult felé.

- Sensei...? - Egy sötét pillantásból megértette, és lehiggadva fújta ki a levegőt. - Akkor is megérdemelné...

Kakashi megrázta a fejét.

- Semmi közöd Naruto magánéletéhez - hajolt a lány füléhez. - Hinata pedig nagylány már, nem szorul a segítségedre.

Fejét Naruto felé fordította. Bár ne tette volna, mert sikerült pont azt a pillanatot kiválasztania, amikor a jóképű arcon egy elkenődött mosoly terült szét, az égkék szemek lecsukódtak, és ajkai elnyíltak.

Naruto... az orgazmus pillanatában a legszebb, konstatálta ismét.

Szíve vad dübörgését az üvöltő zenén is túl hallotta saját fülében, és néhány hosszú másodperc múlva csillapította le kapkodó légvételeit. A látvány is ilyen erős hatással volt rá. Idegesen túrt egyik kezével szürke hajába.

- Én megyek - vetette oda Sakurának, és zsebre vágott kezekkel indult a kijárat felé, faképnél hagyva egykori tanítványát. Nincs értelme maradni, nem is akart. Az egyetlen amire vágyott, hogy friss, hűvös levegőt szívhasson tüdejébe, és lehűtse magát.

 

Egy kéz ért az övéhez, és ujjak fonódtak mondhatni finoman a csuklójára. Megtorpant, mi több, szoborrá merevedett, szeme tágranyílt. Szíve úgy dörömbölt mellkasában, hogy szinte kizuhant a bordáin keresztül, levegője pedig egyáltalán nem maradt. Nem és nem mert oldalra pillantani, csak tűrte hogy hátához simuljon egy izmos, meleg test, és valaki lábujjhegyre állva nyújtózkodjon amíg a vállára nem támasztotta állát.

Dermedten állt, kezei ernyedten lógtak teste mellett, de hosszú-hosszú másodperceken át nem történt semmi. Csak álltak mozdulatlanul.

Kakashi lassan kifújta a levegőt, és hátán érezte a másik szívverését, amely szintúgy verdesett, akár az övé, de ennek ezer oka lehetett, nem feltétlenül az ő jelenléte.

Valamit tennem kell, lüktetett fejében a késztetés, de eltervezni és megcselekedni a dolgokat nem ugyanaz.

A napbarnított kezek mellkasára simultak. Ez a spontán, szinte ártatlan érintés is olyan heves reakciót váltott ki testéből, hogy elszégyellve hajtotta le a fejét, szemét behunyva. Utálta, hogy ennyire ostoba áruló teste van. Ha Narutóról van szó, sosem engedelmeskedik a parancsainak. Nem indul másfelé, nem löki el őt, nem marad higgadt és érzéketlen. Csak reagál. Mindenre, amit Naruto tesz vagy mond, vagy mutat. Gyarló test.

 

A fiú lehelete a maszk alól kikandikáló nyakának bőrét cirógatta, finom illata az előbbi lány parfümjével és izzadtságszaggal keveredett. Ha lehet ilyet mondani, még izgatóbb volt mint egyébként. Tömény feromon-felhő.

Próbálta kizárni tudatából, hogy a félmeztelen, csodás test őhozzá simul, de hát... talán a holdra ugrani helyből könnyebb lenne.

Tett egy tétova, félszeg mozdulatot, és megérintette Naruto egyik kezét. Talán eltolni akarta, ki tudja, már ő sem volt biztos benne, mert abban a pillanatban ujjaik összefonódtak. Egy enyhe lökést érzett, majd újabbat, aztán felfogta, hogy éppen... táncolni próbál vele a fiú, vagy legalábbis finoman ringatózni. Egy másodpercre behunyt szemmel hajtotta hátra a fejét, reszketeg, mély sóhajjal megadva magát az érzésnek, de hirtelen kijózanodott. Fejét megrázva húzta ki kezét Narutoéból, és egy határozott lépéssel kitépte volna magát a karjaiból, de ekkor meghallotta a fiú dörmögését a füléhez közel.

- Végig téged figyeltelek. Tetszett, ahogy elélveztem? Tudom hogy imádod nézni...

 

Kakashi ledermedt. Hogy... hogyan? Naruto végig tudta, hogy ő figyeli? Hálát adott a maszkjának, így nem láthatta senki mély zavarát. Szégyellte magát. Ide jött, és kileste őt. Mégis hová tette a józan eszét?

- Sakurát kísértem el - szólalt meg látszólag higgadtan. - A kis műsorodat pedig a fél klub végignézte, nem csak én.

- Deh... nem nekik szólt, csak neked.

Összeráncolta ezüst szemöldökét, majd kibontakozott végre az ölelő karokból, és ellépett. Ez nevetséges, gondolta. A legröhejesebb pedig ő maga volt amiért ide jött, holott tudta jól, mekkora hibát fog elkövetni ezzel.

A zene olyan hangos volt, hogy a beszélgetést csak összebújva, intim közelségből lehetett volna folytatni, de ezt nem akarta megkockáztatni. Inkább intett egyet az őt figyelő félmeztelen, szőke álomképnek búcsúzóul, és a kijárat felé indult.

 

Ha tovább maradt volna, ki tudja mi történik. Naruto gátlástalan...

 ___________________________________________________________________________________

5. rész

Egy varjú szállt keresztül Konoha felett.
 

Csak Az anbu harcosok tudták róla, hogy nem egy hétköznapi, egyszerű madár, nem a háttér tartozéka. Nem. A két szövetséges falu vezetőjének privát üzenethordozója volt.

 

Tsunade asszisztense, egy fiatal, sötéthajú és szemű nő azonnal elvitte a bontatlan, aprócska tekercset főnökének, majd az íróasztal mellett, ajkait rágcsálva figyelte ahogy a vörösre lakkozott körmök szétbontották azt, a melegbarna szemek pedig végigolvasták a kézzel írt sorokat.

- Shizune! Azonnal hívd ide nekem Kakashit, Sakurát, Narutot és Sait!

 
*

 

 

- Mi olyan sürgős, Tsunade-baachan? - ásított egyet fáradtan Naruto, majd szemeit megdörgölve pillantott két csapattársára. Sakura fegyelmezetten állt, csak a fiúra lövellt dühös oldalpillantásai árulkodtak arról, hogy nem olyan higgadt. És Sai... a szokásos. Szobormerev arc, kifejezéstelen sötét szemek. Tsunade megborzongott a pillantásától, majd mind egyszerre fordultak az ablakon behuppanó Kakashi felé.

- Késtél! - mordult rá a Hokage.

- Bocsánat, bocsánat - mosolygott kedvesen a férfi a maszkja alatt, és zavartan borzolta meg sűrű haját. - Idefelé jövet...

- Hagyjuk a mesét - torkollta le a nő. - Ennél fontosabb dolgunk is van. Nagyon fontos.

- Értem.

Kakashi az álmosan ásítozó Naruto mellé állt, ezzel azonnali éberségre késztetve. Igen, ő ilyen hatással volt mindig a fiúra, titokban örült is ennek. Figyelmen kívül hagyta, hogy a kék szemek végigpillantanak rajta, és inkább a Hokage szavaira figyelt.

- A Kazekage ma írt nekem egy levelet. Ebben kért tőlünk egy erős, de hatékony nyomkövető, felderítő csapatot. Ebben ti vagytok a legjobbak, ezért ti mentek. A háttérben pedig az áll, hogy egy eddig ismeretlen, feltehetően új bűnbanda garázdálkodik Suna körül. Megtámadják az utazókat, az anbukat, és a küldetésről visszatérő ninjákat. Egyszer be is hatoltak Sunába, és csak Gaarának köszönhetően nem lett belőle baj.

- Mit tudsz a bandáról, Hokage-sama? - szólalt meg halkan, lágy hangján Sai.

- Nincsenek sokan, de erős, jól képzett harcosok. Módszereik kissé Orochimaruéra emlékeztetnek, de nem valószínű hogy ő áll a háttérben. Kémeim jelentése szerint jó ideje nem adott életjelet magáról.

Kakashi tisztán látta, hogy Naruto megrándult a sanin nevének említésétől. Összeszorította fogait, de nem mutatta semmi jelét annak az aggodalomnak, amit érzett. Szívből remélte, hogy nem Orochimarut fogják majd megtalálni, mert akkor Narutot nem lehet majd leállítani.

 

Halkan kopogtak az ajtón. A félénken beosonó Hinatát látva Kakashi majdnem felsóhajtott. Remek. A Hokagéra pillantott, aki azonnal rávágta.

- Egy Hyuuga is kell, ez Gaara személyes kérése volt.  

A nő arcán átfutó aprócska fintort látva Kakashi azonnal felfogta a helyzetet. Már csak ő hiányzott, gondolta bosszúsan. Az előző esti bonyodalmak következményeit egész úton cipelniük kell majd. Hát ez igazán nagyszerű. Már csak Gai hiányzík a csapatból, hogy Kakashi mégjobban kiakadjon. De szerencsére Konoha Zöld Szörnyetege távolmaradt.

 
*

 

 

Kilépett a kis csapat Konoha főkapuján, és Kakashi összehajtotta a tekercset, kis derékszütyőjébe téve pillantott végig a csapaton. Egyedül Sai volt száz százalékos, ezt tisztán látta. Naruto állva elaludt, Hinata elsápadt majd elpirult folyamatosan, Sakura dühösen vicsorgott. Sai... nos, ő nem csinált semmit, csak kifejezéstelen tekintettel figyelte a többieket. Tekintete összevillant a jouninéval, jelezve ezzel hogy igen, szerinte is siralmas a helyzet.

- Indulás - törte meg Kakashi a csendet.
 

Egész nap úton voltak, és mire a nap elérte az ég alját, narancsos fényével bevonva a homokos tájat, már Suna kapuján léptek be, izzadtan, mocskosan, kimerülten. Egyenesen a Kazekage irodájába vezették őket.

 

Gaara azonnal felállt a székéből, úgy üdvözölte a csapatot. Nagy megtiszteltetés ez, Kakashi meg is becsülte, még ha tudta is jól, hogy miért tette. A hideg, türkizkék szemek a félénken pislogó Hinata arcára tapadtak néhány hosszú másodpercre, majd csak utána biccentett Kakashi felé.

- Köszönjük a bizalmadat, Kazekage-sama - hajtottak mind fejet a férfinak.

- Tolmácsolják hálámat a Hokagéjüknek - válaszolt vontatottan nagyon mély hangján Gaara. A mellette álló Kankuro vidáman érintette ujjait homlokához, játékos szalutálásként, és lilára csíkozott arcán barátságos, széles vigyorral kacsintott Narutora. A néma üdvözlés viszonzásra lelt. Mire a félórás megbeszélés véget ért, már suhantak is keresztül a falun, Naruto és Kankuro pedig egymás mellett halkan beszélgettek, Kakashi pedig elöl haladva fittyet hányt rájuk. Nem ért rá ezzel foglalkozni, a felállított csapda felé kellett vezetnie a csapatot. Magában elmormolt egy fohászt, mert szívből remélte, hogy nem Orochimaruval kell szembenézniük...

 

A csapdák üresek voltak, és hiába őrködtek egész éjjel felváltva, pihenés nélkül, semmi eredménye nem volt.

 

- Mi legyen Kakashi-sensei? - kérdezte Sakura halkan, amikor épp ők ketten őrködtek. Kakashi leporolta homokos nadrágját, és felegyenesedett, tekintetét végigfuttatta a homokos lankákon.

- A többiek?
- Alszanak. Nagyon kimerültek.

- Küldd őket vissza Sunába, és mi ketten felderítő körútra megyünk.

- Rendben - biccentett Sakura, zöld szemei komolyan csillogtak a sötétben. - Azért akarod távol tartani Narutot, mert attól tartasz, hogy Orochimaru felbukkan?

Kakashi meglepetten pillantott a lányra, majd tekintetét ismét a sötét éjszakába fúrta. Igen, alábecsülte a lányt, ez kétségtelen. Vajon mi mindent kockázott még ki azzal a rózsaszín kis fejével?

- Küldd vissza őket, Sakura. Később megbeszéljük.
 

 

 

***

 

 
 

A fáradtság... egy relatív fogalom. A végtagok zsibogása, a különös szájíz... még a levegővétel is másképp megy, ha valaki minden másodpercét a rátörő fáradtság elleni harccal tölti.

Sakura dülöngélve haladt előtte, Kakashi pedig komoran figyelte a környezetet. Találtak sok nyomot, és egyenlőre aggasztóak a jelek.

 

A kapuban maga Gaara várta őket, vörös haját és köpenyét meglengette a hatalmas és vastag falak között meghagyott kevéske átjárón átsuhanó szél. Karba tett kezekkel, komoran szegezte hűvös tekintetét rájuk.

- Már keresőosztagot készültem összeállítani - mondta halkan, kifejezéstelenül. Kakashi meghajolt, majd köntörfalazás nélkül belevágott.

- Öt halott homok-ninját találtunk négy kilométerre, észak-kelet irányban.

Gaara mögött álló Kankuro felszisszent, ahogy a többi ninja is.

- Hogyan...? - kotyogott közbe egyikük, de a Kazekage egy pillantásától meghunyászkodva lépett hátra. Gaara ismét Kakashi felé fordult.

- A részleteket az irodámban szeretném hallani.

- Rendben - egyezett bele a jounin, majd Sakura felé fordult. A lány fáradt arcát és le-lecsukódó szemeit látva ő is megérezte a fáradtságot. Három nap. Három napja nem aludtak. Ezen már a medi-nin trükkök sem segítenek, hiába ette a lány marokszám a turbó-bogyókat.

- Sakura, te menj pihenni.
 
 

Az irodában már ő is egy széken ülve számolt be részletesen a vele szemben ülő Kazekagénak. Nem lepődött meg azon, hogy ez az egykor veszélyes és fiatal kölyök, aki Sasukével harcolt a chounin-vizsgán, ilyen sokra vitte. Nem, hiszen amikor összebarátkozott Narutoval, szemmel látható volt a pozitív hatása rá. Naruto ilyen volt mindig is. Mindenki Napfénye. Körülötte az emberek felengedtek, felmelegedtek és feltöltődtek. Képes megszeretni őt bárki, aki csak a közelébe kerül, lám ez alól Gaara sem volt kivétel.

 
Igen, Naruto ilyen... volt.
 
Sasuke haláláig.
 

A gondolattól összeszorult Kakashi mellkasa. Összeszedte magát, miközben részletes beszámolót tartott.

- Szóval Orochimarura gyanakszol? - könyökölt fel Gaara az íróasztalára, ujjhegyeit összeérintve. - Milyen jelek utalnak arra, hogy ő az?

Összevonta ezüst szemöldökét, és komoran emlékezett vissza a képre, amelytől a szíve kishíján megszűnt dobogni.

- Két holttesten az én jutsum nyomait találtam. A Chidorit rajtam kívül csak egy ember tudta alkalmazni.

- Sasuke - bólintott Gaara komoran. - Tsunade-san tájékoztatott engem erről, tudom hogy Orochimaru az ő testét használja.

- Igen. Éppen ezért Narutot távol kell tartanunk tőle. Számíthatok rád, Kazekage-sama?

- Rendben. Most menj és pihenj, holnap reggelig már semmi sem történhet, minden ninjámat visszahívtam a faluba. Megszervezek egy erős egységet, amely csatlakozik hozzátok. Reggel itt találkozunk mindannyian.

- Köszönöm - állt fel Kakashi, és meghajolva búcsúzott el.
 
Kankuro várta a folyosón.

- Elkísérlek a szállásodhoz - dörmögte barátságosan. Már csak biccentésre tellett, de még egy lépést sem bírt tenni, máris közbevágott egy fájdalmasan ismerős hang.

- Hagyd csak Kankuro, majd én.
 
*

 

 

Az aprócska szállodai szobába belépve Kakashi megszédült. Három nap...

- Mikor ettél utoljára, sensei? - hallotta, és érezte ahogy felkarját segítően megfogja Naruto és az ágyhoz kíséri.

Ahogy lehuppant a puha matracra, fáradt mosollyal húzta le arcáról a maszkot és a fejkendőt.

- Inkább azt kérdezd, mikor aludtam utoljára... mert enni még volt időm.

Borzas hajába túrva hagyta hogy Naruto lecibálja a cipőjét, és eszébe jutott, hogy ő tulajdonképpen koszos és büdös. Izmai ellenkezően csikorogtak, de akkor is felállt.

- Mégis hova készülsz? - hallotta Naruto méltatlankodó szavait.

- Muszáj megfürdenem... - szorította össze fogait, ahogy egyik régi sérülése megsajdult. Már meg sem lepődött, hiszen tudta hogy a fáradtságtól mindene fáj egy idő után.

 

Tele volt kétségekkel amikor benyitott a fürdőbe és vetkőzni kezdett. Naruto nemsokára próbálkozni fog... Mindig ezt teszi.

 

Megnyitotta a csapot, és végigmaratta bőrét a forró vízzel. Nyílt az ajtó, és ő csalódottan hunyta be szemeit. Nem... ehhez most tényleg nincs energiája... Nyílt a szája, hogy elküldje, de Naruto szavai gyorsabbak voltak.

- Ide teszem neked a törülközőt, sensei. Hozassak valami ételt?

Csodálkozva csukta be a száját, és elgyengülve támaszkodott meg a csempén.

- Köszönöm.

Nem, nem remegett meg a hangja, csak... ez most tényleg jól esett neki. A régi Naruto kedvességére, melegségére vágyott, és amikor megkapta... majdnem elsírta magát. Pedig tényleg csak egy aprócska dolog volt, de ez akkor is... tőle származott. Tőle. De miért viseli meg ennyire?

 

- Fáradt vagyok... - suttogta tenyerébe temetett arccal. Igen, nagyon fáradt.

 

Egy törülközővel derekán támolygott vissza a hálóba, és a szoba falának támaszkodó fiúra nézett.

- Reggel majd beszélünk, Naruto - mondta, pedig szíve és agya három szót sikított: Ne menj el! Ő mégis elküldte, mert ez így helyes.

- Hát persze. Jó éjt, sensei - mosolygott rá vissza a fiú, jellegzetes arckifejezésével, amely már a védjegye volt.

Az utolsó szótagra már az ágyban feküdt, szemeit behunyva sóhajtott fel.

Halkan kattant az ajtó zárja...

A jótékony álom puhán borította be, elmosva testének fájdalmait, zavaros gondolatait, érzelmeit.

 
 
*

 

 
 

Azonnal éberré válva ült fel. Igen, nem álom volt a hang. Valaki sikoltott, méghozzá női hangon.

Kipattant az ágyból, felrántott magára nadrágját, maszkját és villámgyorsan a folyosón termett. Még sötét éjszaka volt, a puha csend mindenre rátelepedett.

- Nehh! - hallotta ismét, és ezúttal már tudta is hogy honnan. Berontott a szomszédos szállodai szoba ajtaján, hogy aztán elkerekedett szemekkel fagyjon a küszöbre.

Hinata az ágyon feküdt, már ha az a két karcsú, meztelen hosszú láb ami látszott belőle, ő volt. Alatta egy napbarnított izmos test, felette pedig egy sápadt. A szőke és a vörös fej felemelkedett amikor észrevették a belépőt, és az ütemes mozgásuk leállt.

 

Csak a lány halk nyöszörgése törte meg a csendet, ami olyan hirtelen zuhant rájuk, akár egy súlyos, vastag lepel.

 

Kakashi soha életében nem volt még ennyire tanácstalan, ugyanakkor éktelen haragra gerjedt. Kizártnak tartotta, hogy a kicsi Hinata ebbe beleegyezett volna, ezért a maszk alatt vicsorítva emelte fel jobb kezét. Sápadt testén az izmok megfeszültek, és már nem érdekelte hogy épp a Kazekagével beszélt.

 

- Szálljatok le róla. Most - sziszegte dühtől remegve. Halk, madácsicsergés-szerű hang töltötte be a szobát, és a falakról visszatükröződött az ujjai között szikrázó elektromosság. Akár egy kis szénakazal világító, mozgó kék szálacskákból.

 

Gaara komoran kiegyenesedett, és a jounin végre meglátta a lány kipirult arcát.

Naruto vidám nevetése csendült fel, és leborítva magáról a rajta fekvő Hinatát, felült.

- Hinata-chan... mondd el neki, hogy nem megerőszakoltunk, csak épp szendvicsben keféltünk.

- Ihh... ihgen... így történt - dadogta paprikapiros arccal a lány, csupasz melleit tétován takarva el egyik kezével, a másikat arca elé kapta szégyenében.

Kakashi felemás szemei elkerekedtek a csodálkozástól. Soha de soha nem gondolta volna ezt erről a félénk kislányról.

- Hinata...? - dadogta leeresztve kezét, és a jutsuja is elillant. - De hát miért...? Nem értem... Ezt Naruto kérte tőled? Megzsarolt...? Vagy ígért neked valamit...? Miért...?

Naruto felállt az ágyból, napcsókolta barna testére felrántott egy nadrágot, és a sensei felé fordult, de szavait nem neki intézte.

- Játsszatok csak tovább. Én is mindjárt jövök, csak visszakísérem Kakashi-senseit.

 

Miközben kifelé terelgették, Kakashi megbűvölten figyelte Gaara mosolyát, majd ahogy saját péniszét masszírozva mászott rá ismét a lányra. Amikor becsukódott mögöttük az ajtó, már ismét hallotta Hinata kéjes nyögéseit.

Kábán megrázta a fejét, gondolatai nem és nem akartak rendeződni. Naruto a kezét fogva húzta maga után, és szinte belökte őt a szobájába.

 
Kattant a zár, és végre felfogta, hogy kettesben vannak.  
 

Keserű mosolyát elrejtette a maszk, szemei égtek a fáradtságtól és az érzelmektől.

- Naruto... Most hatalmasat csalódtam benned. De miért is vagyok ezen meglepődve?! - túrt a saját hajába idegesen. Az ablak felé indult, és a párkányra ült, a hűvös éjszakai levegő végigborzongatta gerincét.

Igen, nem kéne meglepődnie, hiszen az elmúlt hónapokban folyamatosan, újra és újra csalódnia kellett a fiúban. Kiábrándultan mérte végig. A gyönyörű kék szemek, a bájos angyali arc és mosoly... Hazugság az egész.

 

- Ne mondd ezt! - mordult fel dühösen Naruto, ledobva magát az ő ágyára. Kezeire támaszkodva üldögélt, meztelen talpait összedörzsölgetve, fázósan. - Mibe fogadjunk, hogy gőzöd sem volt eddig arról, Hinata milyen?

- Milyen? - ismételte meg halkan, szemeit fáradtan a csillárra függesztve.

- Ő egy kis ribanc. Mindig is az volt.
- Szerintem pedig te tetted őt azzá.

- Sensei - morogta halkan a fiú, pont olyan hangsúllyal, ahogy régen Sasukénak mondta, hogy Teme.

- Hinata szerelmes beléd, amióta csak ismer. Érted bármire képes lenne... bizonyára csak ezért ment bele ebbe. Kihasználtad ezt a szegény, ártatlan...

- Elég!
 
Kakashi meglepetten pillantott a dühtől kipirult arcra.

- Szóval bármit is mondok vagy teszek, neked én leszek a bűnbak, igaz? Miért nem hiszel nekem? Ide hívjam Gaarát, hogy elmesélje neked, milyen régóta keféli a csajt? És ide hívjam még fél Konohát is, hogy elhidd? Nem csak utánam futott így, hanem Shikamaru, Iruka-sensei, Sai és még ki tudja kik után. Nekem elhiheted, nem hazudok.

 

Kakashi bólintott. Igen, Naruto nem szokott hazudni, legfeljebb ferdítve adja elő az igazságot.

 

Nos, ha valóban úgy van ahogy állítja, akkor... bocsánatot kell kérnie. Sóhajtva horgasztotta le a fejét, karjait mellkasa előtt összefonva.

 
Próbálta megfogalmazni a szavakat, de nem ment neki.
 

- Én... - kezdte halkan, de belérekedtek a szavak amikor közvetlen közelről néztek rá az égkék szemek. A csinos arcon halvány mosoly jelent meg, napbarnított kezek húzták le róla a maszkot. Dermedten hagyta, szíve pedig őrült motollaként kezdett száguldani mellkasában.

- Nem haragszom - hallotta Naruto hangját, érezte illatát, kezeinek simítását a combjain. Mintha egy súlyos, fojtogató sziklát gördítettek volna le mellkasáról, úgy sóhajtott fel megkönnyebbülten, ugyanakkor az érintéstől akadozott az a légvétel. Mi több, halk zihálásba fulladt, amikor Naruto közelebb lépett hozzá. Kakashi leeresztette karba tett kezeit, és önkéntelenül is szétnyitotta combjait, hogy ő közéjük állva hozzásimulhasson. Meztelen bőrük összeért... soha nem érzett még ennél jobbat, perzselőbbet, izgatóbbat. Vagy mégis... de azért is ez a fiú felelős.

Naruto az ő nyakához simította arcát, orrával cirógatta meg az érzékeny bőrét. Kakashi hallgatta ahogy a fiú mélyen magába szívja az illatát és megborzongott. Ernyedten lógó kezei maguktól mozdultak, ujjait lassan végighúzta az izmos hát domborulatain. Csodálatos érzés volt mindig is megérintenie őt, de ezúttal mindennél jobban esett neki. Szíve szerint magához szorította volna és éhesen, mohón csókolta volna meg, de nem merte. Félt. Félt, hogy nem lesz képes uralkodni magán, és aztán nem lesz képes leállítani Narutot. A tűzzel játszott. Szó szerint.

 

Megremegett és behunyta szemeit, amikor nedves ajkak értek a nyakához, pont a hevesen pulzáló nyaki ér felett. Most... most még leállhatnak, gondolta ködösen, de amikor enyhe fájdalom szúrt a bőrébe, ahogy Naruto megszívta... már nem emlékezett mit is akart. Mellkasán érezte a tapogató simogatást, amelytől merev pénisze meg-megrándult.

Mit kéne tennem, mit kéne..., gondolta kábán, ujjait a selymes szőke tincsekbe fúrva hajolt le a csók elé sietősen hajoló fiúhoz. Amikor szájuk találkozott, Naruto kéjesen felnyögve dőlt mégjobban hozzá, hogy szorosabban ölelje át. Kakashi ujjai a fiú húsába mélyedtek, nyelvét mélyen a szájába dugta. Heves, domináns csók volt ez, de látszólag nem volt Naruto ellenére, sőt. Ahogy belenyögött a csókba, Kakashiban megpattant valami.

Annyira... annyira akarta őt. Mindennél jobban. Vadul dübörgött a szíve, zihálva tépte el száját tőle, és ismét belemarkolt abba a puha, borzas szőke hajtömegbe. Cseppet sem gyengéden rántotta hátra a fejét, és nyakára tapadt ajkaival, akár egy éhhalál küszöbén ingadozó vámpír. Csókolta és szívta, harapta... Bőrének íze csak növelte éhségét, vad vágyát, Naruto nyögései pedig csak tovább fokozták az őrületét. Az ő hajába is belemarkoltak erős ujjak, és felrántották a fejét egy durva, mohó csókra. Hevesen beleharapott a fiú szájába, aki felszisszenve viszonozta ezt. Belemarkolt kemény fenekébe, újabb csodás nyögést bezsebelve, amitől már ő sem bírt csendben maradni.

Mély hangján felnyögött, és ezzel szinte egy időben felcsendült egy kéjes sikoly az ajtón túlról.

 
Mint a hidegzuhany, vagy egy tál jég.
 

Szinte megszédült, olyan hirtelen tért észhez, és tolta el magától Narutot.

- A francba - káromkodta el magát, fájóan sajgó ágyékára szorítva egyik kezét. Tiszta hülye vagyok, gondolta elkeseredve, de nem tudta befejezni az önostorozást, mert a fiú ismét hozzá akart simulni. Kakashi ninja-gyorsasággal termett a szoba közepén, kifejezéstelen arcot öltve magára. Csak éppen ágaskodó pénisze, kapkodó légvételei és vágytól vörös feje rontotta az összképet. Naruto zihálva, kipirult arccal figyelte őt, rózsaszín nyelvével lassan végignyalva ajkait. Mintha ízlelgetné a csók nyomát. Kakashi gyomra megugrott, de összekaparta magát, és krákogva szedte össze emberi hangját.

- Khm... most... menj el.

- Nem. Ma éjjel nem utasíthatsz el. Látom... érzem hogy mennyire vágysz te is rám, sensei. Miért tagadod meg magadtól és tőlem a gyönyört?

Kakashi megrázta a fejét.

- Keresd máshol, ha ennyire kell neked... - mondta, de legszívesebben kivágta volna a saját nyelvét. Féltékenyen gondolt rá, kivel is helyettesítené őt Naruto.

- Nem, én tőled akarom ezt a fajta gyönyört.

- Inkább menj vissza Hinatához, és élvezd azt a fajtát.

Naruto dühösen csapott a falra, a vakolat is lepergett, de szerencsére nem tört rajta lyukat.

- Miért küldesz el már megint? - kérdezte kétségbeesetten. - Állandóan csak próbálkozom, mindig elmondom mennyire fontos vagy nekem... de te meg sem hallod!

 

Kakashi a tenyerébe temette az arcát és rendezte légvételeit szívverését néhány hosszú másodpercen át.. A vita teljesen lehűtötte, és képes volt végre józanul mérlegelni.

 

- Ha majd egyszer - kezdte halkan, felemelve a fejét - túl leszel ezen a borzalmon ami miatt ilyenné váltál, és képes leszel újra normálisan bánni másokkal, akkor majd én is úgy tekintek rád ahogy szeretnéd. Amíg felelőtlenül hibát hibára halmozol, másokon átgázolsz... addig nem vagyok hajlandó közelebb kerülni hozzád, mert én nem tudom elviselni...

 

Belérekedtek a szavak, amikor az első könnycsepp kigördült az égkék szemekből. Ne, ezt ne! Ezt képtelen elviselni...

 

Nagyot nyelve gyűrte le a torkát feszítő gombócot, és a felé lépő Naruto kinyújtott, remegő kezét megfogva húzta őt magához.

 

Gyengéden szorította, ölelte a hangtalan sírástól remegő testet, simogatta a mellkasán pihenő fejet. Utálta magát, amiért ezt kiváltotta belőle, de ugyanakkor elégedettséget is érzett, mert talán sikerült ezúttal Narutot ráébresztenie arra, milyen hibákat követett el eddig.

 

Őszintén remélte, hogy sikerül elérnie. Talán... talán képes lesz visszahozni az enyészetből azt a csodás fiút, az igazi Narutot, akit mindenki szeret. Akit ő is szeret. Mindenkinél jobban.

 

_____________________________________________________________________________________

6. rész

 

Karjai erősebben fonódtak Naruto reszkető teste köré. Érezte forró leheletét a nyakában, s borzongva hunyta be szemeit. A sóvárgó vágy kínzóan kúszott fel végtagjain, hogy ágyékában összpontosulva bénítsa le gondolatait, meggátolva őt helyes cselekedeteiben.

Naruto ujjai végigsimították csupasz mellkasát, érintése nyomán még több sóvár lángot felejtve bőrén.

Elhúzódott kissé, de nem eresztette el őt. Úgy érezte látnia kell az arcát, és amikor a könnyek nedves csíkjai megnyugtatták, elborzadt magától.

Komolyan azt gondolta volna, hogy Naruto nem őszinte? Milyen borzalmas ember ő?!

- Sensei... - hallotta a lágy sóhajt. - Meg tudsz nekem bo...?
- Sss... Ne folytasd, Naruto. Itt és most nincs szükség szavakra - mosolygott le rá kedvesen. Amikor a kitisztult, égkék szemekben gyengédség reszketett, és megjelent az a rég elfeledett mosoly..., Kakashi egész valója belereszketett a boldogságba.

- Végre itt vagy újra Naruto, és most csak ez számít.

Barna karok fonódtak fehér nyaka köré, és ő szemeit behunyva szorította magához... Narutóját. Aki végre... végre visszatért. Hozzá.

Forró ajkak kutatták az övét, és most először mohón viszonozta, mélyen magába szívva a nap és az ég finom illatát. Imádta... egyszerűen imádta őt! Szíve mintha ezer darabra oszlott volna, ott dübörgött a mellkasában, füleiben, ágyékában, bőre alatt, ahol csak Naruto megérintette.

Fogalma sem volt, honnan vette az erőt, hogy elszakítsa tőle magát és hátralépjen. Zihálva nézett le rá, viszonozva tekintetével azt a mohóságot, amit a kék szemekben látott.

Keserűen mosolyodott el.

- Ügyes alakítás volt, Naruto... egy pillanatra el is hittem. De csak egy pillanatra.

És akkor igazán boldog volt.

Ilyen érzés lehet, ha valakit ledobnak egy magas szikláról a jéghideg tengervízbe és a víz éles késként metszi fel bőröd...

...egészen a szívedig hatolva.

***

 


ZENE



Kép

 

 

Egy megfigyelőtorony lelátóján érte a hajnal.

Felparázslott a cigaretta narancsos fénye, ahogy mélyen magába szívta a füstöt. Komoran meredt maga elé, és lassan fújta ki. Égette a torkát, mellkasát, kínozta a feltörni készülő köhögés, de visszatartotta. Hanyagul támaszkodott a fakorlátra, a felette lévő pavilontetőn kopogó esőcseppeket hallgatta méla csendben.

Idejét sem tudja, mióta nem szívott el egy szálat sem... Még sráckorában letette, amikor Asuma haverja rászokott. Most azonban mindennél jobban vágyott egy kis nyugalomra...

Újra felemelte a cigarettát és lehunyt szemekkel szívta meg. A hajnal csendjében csak a halkan kopogó vízcseppek zavarták békéjét, de ő inkább megnyugtatónak érezte.

Az eső... néha azt az illúziót kelti, mintha képes lenne elmosni a mocskot és megtisztítani mindent.

Sajnos a valóságban csak hatalmas sártengert hoz létre, amiben az ember nyakig elmerülhet, felkavarva a víz aljában leülepedett mocskot.

A gondolattól keserűen elmosolyodott és felemelte a fejét. Miközben felemás szemeit végigfuttatta a tájon, ezüst hajtincseit meglebbentette a szél.

A múlt éjjeli események voltak a hab a tortán. Komoly elhatározásra jutott... de ez a döntés felemésztette őt teljesen. Szenvedni fog, mint a kutya. - Ehh milyen jó hasonlat... de ha egyszer igaz, akkor sajnos igaz.

Megpöckölte a cigarettát, a hamut pedig vékony csíkban fújta el a szél. Újabb slukk...

Nem adná fel soha, küzdene a végletekig Narutoért, akár meg is halna érte, de akkor sem képes tovább vele maradni. Ezt alaposan átgondolta. Újabb és újabb sebeket szerez, amiből egyre nehezebben tápászkodik fel.

A fenébe is, hiszen már nem kisgyerek! Beletúrt ezüst hajába és lehajtotta a fejét. Felnőtt férfi, aki ha belátja hogy tehetetlen, akkor továbblép. Igen, ez a helyes megoldás.

Cserben kell hagynia Narutot.

Nem lesz igazi cserbenhagyás, mert... Naruto már rég elveszett. Akkor amikor Orochimaru üres porhüvelye fölött megtört a teste és a lelke a fájdalomtól. Akkor.

Mélyet sóhajtott és felpillantott a horizontra.

Eddigi élete során sokszor járt már Sunában, az előző Kazekagétől is vállalt már el megbízásokat, de még nem látta, hogy valaha is esett volna eső ebben a sivatagban.

A táj mindig békés volt és egyszínű, most azonban a föld szívta magába az éltető vizet, minden besötétült. Szinte érezte ahogy fellélegzett a száraz talaj a megkönnyebbüléstől.

A sűrű felhőzettől nem látszott a nap, de a koszos-szürke ég végre világosszürkévé vált, így Kakashi elnyomta a cigarettáját. Utolsót szippantott a reggeli ázott föld illatából, majd felvette homlokpántját és maszkját.

Nehéz napjuk lesz...

De ez az utolsó küldetése Narutoval. Ha túlélik... és épségben visszaérkeznek Konohába, eltűnik a fiú életéből.

Megteheti, meg van rá a módja.

***



A kapuban már ott állt az erős egység, amelyet a Kazekage ígért. Harminc nagyon erős jounin, Kankuro, Hinata és Sakura.
Gaara állt elöl, karba tett kezekkel várta be a felé sétáló Kakashit. Türkizkék szemei hidegen csillogtak, sápadt arcán és vizesen csillogó haján az esőcseppek csordultak végig, hogy álla hegyén összegyűlve hulljanak alá.
Kakashi viszonozta a hideg pillantást. A múlt éjjel történteken felül kellett emelkednie ugyan, hiszen a küldetés és a jó együttműködés érdekében muszáj, de attól még nem kedvelte ezt a férfit. Nagyon nem. Meghajtotta a fejét üdvözlésképp, ahogy illik.
- Kankuro is veletek megy, ő vezeti a sunai harcosokat - törte meg a néma csendet a Kazekage öblös hangja. - Narutoról gondoskodtam, nem fog utánatok menni.
Kakashi biccentett és az elé lépő Kankuro sötét szemeibe nézett. Már egyforma magasak voltak. Gyanította, az erőszintjük is.

Néhány szóval megbeszélték az alapokat, majd útra keltek. Sakura és Kakashi az élen, a többiek hangtalan sötét gyilkosokként a nyomukban.

Leszámolás készült, ki tudja életben lesznek-e mindannyian a legvégén.

Már bánta, hogy nem búcsúzott el Narutotól...

***



Az esőcseppek hidegen vágták a bőrét. Nagy sebességgel haladt előre, de nem érezte a fájdalmat. Izmai remegtek az adrenalintól. Egész teste, lelke a küzdelemre készült...

Fejben végigvette fegyverkészletét, legerősebb jutsuit ahogy szokta. Hideg mérlegeléssel választotta ki a megfelelő eszközöket Orochimaru ellen, miközben a mellette futó Kankuroval és Sakurával egyeztette a tervét.
- Orochimarut ismerve, nem kevés emberrel kerülünk majd szembe. A ninjáid őket és Kabutot foglalják le, mi hárman pedig Orochimarura maradunk.
- Sensei... - szólalt meg Sakura aggódva. - Kabutot egyszer már alábecsültük, emlékszel?
Kakashi elgondolkodva bólintott. Valóban. Szemét a lányra villantotta.
- Van terved?
- Ühm! - bólintott a lány, ázott rózsaszín fürtjei szinte bebarnultak a nedvességtől. - Majd én elintézem.

Kakashi elmosolyodott a maszkja alatt, de bólintott. Tudta hogy a lány képes rá. Elvakult volt és vakmerő, akár Tsunade-sama, de nem beszélt soha a levegőbe. Valószínűleg képes lesz feltartani, vagy akár súlyosabb kárt is tenni Kabutoban, amíg Kankuro és ő Orochimarut elintézi. Ja igen. Visszafordult Kankurohoz.
- Bizonyára a Kazekage-sama már említette neked, hogy Orochimaru Sasuke testét használja. Nem megjósolható, milyen mértékben képes használni a sharingant, de minden bizonnyal megtanulta már kontrollálni az erőt, ami azt jelenti, hogy a szemkontaktust mindenképpen kerülnöd kell vele, ahogy a többieknek is.
- Rendben.

Hosszú utat tettek meg, már Suna homokos táját is elhagyták. Egy erdőben, a hatalmasra nőtt fák vastag törzsei között suhantak némán. Útjuk során a halk állatneszek és madárcsicsergés néma csenddé nehezült. Mintha az állatok is megérezték volna, milyen komoly dolog készül...

Óvatosan megállva küldtek előre felderítőket. Kakashi elővett egy tekercset, beleharapott hüvelykujjába, és ráhelyezte ujjait, elmormolva a megidéző jutsu szavait. Apró tintaminták nőttek ujjai köré, és hangos pukkanással termett előtte öt legerősebb és legjobb felderítő ninja-kutyája. Pár szóval útjukra küldte őket.




Csak ők tértek vissza.

- Halott homok-ninják - morogta egyikük lihegve.
- A felderítőink! - horkant fel Kankuro, kezei ökölbe szorultak. Kakashi összehúzott szemöldökkel pillantott a megadott irányba.

Az eső elállt, az ég már kezdett kitisztulni, a reggeli napsütés narancssárgára festette az ágak felett lebegő felszakadozott felhőket.

Kép

 


- Legalább a helyes irányt már tudjuk - mormolta az orra alatt. - Csak éppen öt ninja életébe került.

***

 

ZENE

Kakashi elcsigázottan támaszkodott egy fatörzsnek. A társaik mind holtan feküdtek, vérük a talajt és a fűszálakat vörösre festették, néhol egész fatörzseket is.
Kankuro az utolsó - még nem törött - bábjával harcolt az ismeretlen ninják ellen, akik pokolian erősek voltak. Kabuto sehol. Sakura a sebesülteket próbálta gyógyítani, de fogytán volt a chakrája. Ahogy Kakashinak is.

Valami fehér villant egy fa lombján, és ő azonnal utána vetődött. Az előtte futó fehér ruháját azonnal felismerte, és jeges félelem ömlött szét egész testében.

- Képtelenség...

Egy tisztásra követte őt, és amikor új ellenfele szembefordult vele, dermedten mérte végig a férfit.

- Ez... lehetetlen... - suttogta, ujjai egy fatörzsbe kapaszkodtak döbbenetében. Igen, biztosan téved. Ez is csak Orochimaru egyik trükkje, hogy jól szórakozzon rajta.
- Te halott vagy! - kiáltotta elkeseredetten.

A sápadt arc kifejezéstelenségét egy kis félmosoly törte meg.

- Rég találkoztunk. Sensei. - A hangja mély volt, semmi érzelmet nem tükröztek szavai. Éjfekete szemei üresen csillogtak. Arcán nyoma sem volt Orochimaru jeleinek.

- Te meghaltál! - zihálta, mellkasa összeszorult. A láthatatlan satu a szívét készült összeroppantani.

Nem lehet... nem lehet... képtelenség hogy ő él... lehetetlen...

Lelassítva légvételeit, lassan nyerte vissza hidegvérét. Lázasan gondolkozott. Sasuke él. Missing-nin minősítés alatt áll még mindig, ami önmagában nem probléma, de... Egy rablóbandával portyázik.

Felemás szemeit végigfuttatta a sápadt, hűvös arcon, a fekete hajtincseken és a magas, izmos termetén. Megerősödött nagyon. Érezte erejének égető mértékét, fél szemével még a sötét aurát is körülötte.
- Megölted Orochimarut és átvetted a helyét, igaz? - Sasuke nem válaszolt, csak viszonozta sötét pillantását. Kakashi idegesen túrt ezüst tincseibe, egy pillanatra sem véve le szemeit ellenfeléről. Mert az ellenfele, ez kétségtelen. - Ugye tudod, hogy mi következik most?

Sasuke lassan előcsúsztatta kardját a hüvelyéből. Ez volt a válasza.

***



Zihálva rogyott térdre, vérző bal karjára szorítva kezét. Ujjai között bugyogott karmazsinpiros vére.
Esélye sem volt, tudta jól. Ereje teljében sem lett volna...

- Feladod? Sensei.
Felemás szemeit ellenfelére függesztve próbált feltápászkodni, de ekkor különös hang állította meg.

Vad ordítással tört elő a fák mögül valaki, egész testén cafatokban lógó ruhákkal.

Élénk-szőke haja lobogott a teste körül lángoló chakrától.

- A fenébe... - nyögte Kakashi, tágra nyílt szemekkel figyelve a jelenséget aki pontosan előtte torpant meg, testével védve őt. Válla felett hátrapillantott dühösen ragyogó kék szemeivel, majd megnyugodva fordult szembe ismét Sasukéval.

A levegő hirtelen megfagyott, mintha minden élet megszűnt volna létezni ebben a hosszú pillanatban.

Kakashi dermedten figyelte őket, tudta jól, hogy Narutoban most tudatosul, hogy Sasuke életben van.

Ilyen lehet...

- ...a pokol - suttogta Kakashi.

Kép

 

 ____________________________________________________________________________________

7. rész

 

A hideg esőcseppek fáradhatatlanul kopogtak a fák ágain zöldellő leveleken, s apró kis patakokká összegyűlve folytak alá. Az ég piszkosszürke egyhangúságát semmi sem törte meg.

 

Kakashi vérző sebére szorítva kezét ült bénán a fa tövében, szemei árulkodtak csak arról, hogy életben van. Haja egészen sötétszürkévé válva tapadt nedvesen a fejére, arcába, bőre sápadtabb volt a szokásosnál is.

- Naruto... - lehelte, az előtte álló fiút figyelve. Legnagyobb félelme vált valóra ebben a pillanatban, és ő képtelen volt bármit is tenni, csupán csak néma szemlélője az eseményeknek. Mintha a levegő is megfagyott volna, még az erdő lényei is visszatartották lélegzetüket. A szakadozott, narancssárga-fekete mintás ruhán keresztül kiérződő tűzforró chakra ereje hirtelen apadni kezdett, míg teljesen meg nem szűnt. Naruto visszafojtotta a démon erejét. Mennyire ügyes...

 

 ZENE

 
 

- Sa... Sasuke... - suttogta a fiú, dermedten állva az esőben. Az esőcseppek úgy folytak végig arcán, mintha keservesen sírna. Talán így is volt. Az igazságot csak Naruto tudhatja, Kakashi nem volt biztos benne, ahogy abban sem, mi lesz a fiú következő lépése.

 

Sasuke tengermély hangja kifürkészhetetlen volt:

- Naruto. - Talán üdvözlés volt, talán csak konstatálta az „usurotonkachi” jelenlétét, ki tudja.

- Te... te... te élsz...

Nem érkezett válasz, de hát ez nem is volt kérdés. Sasuke csak állt ott a kis tisztás közepén, fekete haja nedvesen csillogott, sápadt arca akár egy szoboré, fehér ruhája szinte világított a szürkés-zöld tájban. Derekán a halványlila öv szinte groteszkül harsány színfolt volt a fekete-fehér világban. Lassú, kimért mozdulattal emelte fel kardját, pengéjéről az esővíz már letisztította Kakashi vérét, s halk szisszenéssel csusszant vissza a tokjába.

 

- Elengedlek titeket - hasította keresztül a levegőt rideg hangja, és hátat fordítva Narutonak, lassan elindult.

 

Amikor elérte a fákat, éles ordítás verte föl a békés erdőt, madarak reppentek fel a fák lombkoronáiból, hogy kapkodva keressenek békésebb pihenőhelyet, visszahúzódhassanak ismét az eső elől.

 

- Sasuke! - halt el a kiáltás, nyüszítő zokogásba fulladva.

 

Kakashi behunyta szemeit. Nem, ő ezt képtelen végignézni. Éles tőrként vájt szívébe minden egyes szó, mozdulat... és Naruto már sírt is. Ez biztos. Ujjaival belemarkolt a sebébe, és a fájdalmat boldogan üdvözölve szisszent fel. Bármit, csak ne érezze azt a kínt ami belülről mardosta.

 

- Sasuke! Sasuke! Sasuke! - hallotta újra és újra, fáradhatatlanul és kínzóan. Ködös tekintettel felpillantva még éppen látta ahogy a narancssárga folt eltűnik a fák között.

- Francba... - nyögte halkan, és véres kezét a mögötte lévő fatörzsnek feszítve tápászkodott fel. Alig maradt már némi ereje, de nem adta fel. Az a kis hülye a halálba rohan, ezt nem engedheti. Nem, nem veszítheti el őt. Most nem. Így nem. Ezek a gondolatok adtak neki elég erőt ahhoz, hogy képes legyen előre haladni, egyik lábát a másik után tehesse, és a sáros földbe szoruló cipőit képes legyen újra és újra felemelni.

 

Nem sokat látott, de elég volt csak a hangot követnie.

 

- Sasuke! Sasuke! Sasuke...! - sírta, zokogta Naruto hangja a távolból. Olyan messze volt... olyan messze. Kakashi mégsem adta fel, csak ment és ment tovább. A fájdalmat sem érezte már.

 
- Sasuke... hhh... Sahhh...suke...
 

Homályos, fehér folt a fák között. Onnan jött Naruto egyre erőtlenebb hangja, mintha...

 

Istenem ne! Kakashi összeszorult mellkassal folytatta tovább az útját, a félelemtől egyre dermedtebb végtagokkal. Ha Naruto meghal... jaj ne... azt ne!

 

- Ne...ne...ne! - zihálta, és amikor elesett a sárban, halk nyögéssel tápászkodott fel ismét. Nem, nem eshet baja, Sasuke nem ölné meg Narutot! Lehetetlen! Nem történhet meg!

Egyik fatörzstől a másikig lökte magát, és amikor végre közelebb ért, tágra nyílt szemekkel meredt a látványra.

 
- Sasuke... Sasuke...
 

Agya képtelen volt feldolgozni a látványt. Naruto a hátán feküdt a földön, nedves, sötét méz-szőke hajában sárfoltok, meztelen, napbarnított combjai a felette ütemesen vonagló test derekára fonódtak, karjai a sápadt nyak körül, s ujjaival az ébenfekete tincsekbe markolt.

 

- Sasuke... Sasuke... azt hittem... ahh... de már tudom, hogy... hhh... Sasuke... Sasuke... Sasuke... - nyögte, zihálta, hörögte és sikította. Könnyei az esőcseppekkel keveredve folytak arcán, és néha egy-egy másodpercre elhallgatott, hogy mohón harapja és csókolja a kifejezéstelen ajkakat, kezeivel simogassa az imádott arcot amely meg sem rezdült.

 

Kakashi lassan térdre rogyott a sárban, és abban a pillanatban esett a kezeire és hajtotta le a fejét, amikor Naruto felsikoltott a kéjtől:

 
- Szeretlek... Sasuke...!
 

 

 

 

 

***

 

 

 

 

 

A percek lassan vánszorogtak, és Kakashi úgy érezte, hogy éveket öregedett. Hosszú-hosszú éveket.

 

Nem látta csak hallotta, de pokolian fájt neki. Pokolian.

 

Az előbb azt gondolta ott a fa tövében hogy az a pokol?! Mekkorát tévedett...

 
Ez volt az igazi pokol.
 

Ujjai a sáros földbe fúródtak, arcába folyó víz könnyeivel együtt kövér cseppekben hullt a talajra. Szemeit összeszorítva csikorgatta fogait. Hallgatta Naruto halk nyöszörgéseit, és legszívesebben ordított volna a benne tomboló érzésektől.

 

- Sasuke... ne menj el... Sasuke... Sasuke... Sasuke...

 
Fáradhatatlanul.
 
- ....Sasuke... Sasuke...
 

Léptek toccsantak a sárban, Kakashi felé közeledve. Föl sem kellett pillantania, hogy tudja ki az. Amikor mellé ért, felemelte a fejét hogy láthassa őt.

 
- Gyűlöllek... 
 

Hangja halk volt, mégis a mély zöngéjében sötét fenyegetés bujkált, amely olyan hideg volt mint amilyen halálos is.

 

Sasuke megtorpant, és lepillantott rá. Tekintetük találkozott, és hosszú másodperceken át az idő is megtorpanni látszott.

 
Sorsdöntő pillanat volt ez.
 
Mindketten érezték.
 

Naruto szánalmas nyöszörgése volt a tökéletes háttere ennek a pillanatnak.

 

Kakashi keményen állta a hideg, fekete szemeket. Nem félt. Nem.

 

Gyűlölt. Olyan mélyen és intenzíven, amennyire ember csak képes lehet.

 

- Sensei. Talán most kéne végeznem veled.

 
- Igen. Most.
 

Sasuke elfordult tőle, és lassan elindult. Nem tett semmit.

 

- Ha legközelebb találkozunk - dörmögte Kakashi, megtorpanásra késztetve őt. - Egyikünk...

 

- Meghal - fejezte be helyette a fiú, de nem nézett vissza rá. Csak állt az esőben, karjai nyugodtan lógtak törzse mellett. Lassan folytatta tovább az útját, amíg fehér alakja el nem enyészett az erdő sűrűjében.

 _____________________________________________________________________________________

 

8. rész

 

ZENE

 

 

Kép

 

 

 

Vérzett az erdő, neszektől terhes és súlyos volt a levegő. A csend. Az eső fáradhatatlanul hullott, mintha az ég is sírt volna együtt Narutoval. Meztelen testéről az eső mosta el a horzsolásokat és nedves faleveleket.

- Sasuke... - nyüszítette szánalmasan elvékonyult hangon újra és újra. Szőke fürtjei előrehulltak, akár egy napszínű zuhatag s elrejtették arcát Kakashi elől. - Sasuke...

 

Minden egyes szótag halk volt, mégis egy szerelmes lélek sikolyaként hatolt keresztül a levegőn.

 

Léptek nesze közeledett. Kakashi vállára nehezedett egy véres, esőtől nedves kéz.

- Mi történt? - dörmögte egy mély hang. A jounin felemelte a fejét, hogy felpillantson a robosztus testalkatú fiatal férfira, alig ismerte meg, hiszen a lila festéket teljesen elmosták az esőcseppek már.

- Kankuro - szólította meg rekedten a visszafojtott könnyektől. - Vidd őt vissza.

- És te?

- Menjetek előre, én még... maradok.

 
***
 
 
- Magyarázatot várok.

Kakashi belenézett Gaara jéghideg szemeibe, és erős gyűlölet lángolt fel benne. Utálta az előtte ülő férfit. Igen. Csak itt ült az irodájában, és várt, amíg ők majdnem meghaltak. Keserű haragja céltalanul imbolygott benne, most végre kitombolhatná magát. A következő másodpercben bénító, zsibbasztó fájdalom áradt szét benne, kezét önkéntelenül is mellkasára szorította. Nem, nem ott érezte a fájdalmat, csak egyszerűen már nem tudott hova kapaszkodni.

- Orochimaru halott. - Milyen egyszerű szavak, mégis olyan sok van mögöttük. - Sasuke életben van, az ő követői garázdálkodnak a környéken valószínűleg. Nem tudom megmondani mi a céljuk.

- Hányat sikerült elintéznetek? - könyökölt íróasztalára a Kazekage. Kakashi a mellette ülő, hasonlóan megviselt Kankurora nézett, aki már válaszolt is:

- Hármat. Még maradt sok...
- Veszteség?

- A kiküldött egységből csak mi öten éltük túl.

Kakashi felkapta a fejét és a többiekre nézett. Sakura lehajtott fejjel támasztotta a falat Sai mellett, Hinata sehol. Ja igen, ő a küldetésre sem ment el. Gaara maga mellett tartotta Narutoval együtt. Valószínűleg emiatt volt annyira elfoglalt, hogy nem tűnt fel neki a fiú szökése.

- Hol van most Naruto? - kérdezte kíméletlen tárgyilagossággal a Kazekage. Kakashi képtelen volt megszólalni, nem... ő most nem tudott volna beszélni róla, ha megkínozzák, akkor sem. Sakura remegő hangja törte meg a beálló csendet.

- A kórházban. Jól van, nincsenek komoly sérülései, csak néhány horzsolás...

- Akkor miért van még mindig ott?
- Mert...
 
Csend.
 

Az ablakon besütő nap mintha gúnyosan mosolygott volna. Talán ha Kakashi akkor a kapuban azt mondja, hogy várják meg amíg eláll az eső és kisüt a nap... nem történt volna meg mindez. Ha. Talán. Mindig ezekkel a szavakkal kínozta magát; az elhunyt harcosok emlékművénél, küldetések után, barátainak sírjainál, és ha a tükörbe nézett, ahonnan Obito szeme pillantott vissza rá. Rekedt hangja halkan szállt keresztül a szobán:

- Holnap reggel visszamegyünk Konohába. - Nem érkezett válasz, csak beletörődő hallgatás.

 

A Kazekage irodájának ajtaja olyan halkan kattant be mögöttük, mint mindig, mégis hangos robajlásnak tűnt. A folyosón toporgó társai felé fordult és végigmérte őket. Élnek. Mindannyian. Ennél nagyobb csoda nem kell.

Szétszéledtek, mindenki a szálláshelyére ment, Kakashi is. Képtelen volt elmenni Narutohoz, nem tudott volna most ránézni, beszélni hozzá, mosolyogni. Érezni is nehezére esett, gondolkodásra már nem is számított.

 

Fáradtan lépett a forró zuhany alá ruhástól, hogy a sebeibe beleszáradt ingét és nadrágját könnyebben tudja lehámozni magáról. Megfürdött, az ágyon ülve lefertőtlenítette és bekötözte sebeit. Igen, ez a monoton tevékenység képes volt őt lekötni. Addig sem kellett gondolkodnia, éreznie, emlékeznie.

Kopogtattak. Kakashi dereka köré csavarta a törülközőjét és a nyakában lógó maszkot az arcára húzta.

- Szabad. - Halkan nyílt az ajtó.

- Sensei... - hallotta meg a vékonyka lányhangot. Felpillantott és biccentett egyet.

- Szeretnél valamit, Sakura?

- Én csak... most voltam a kórházban. Narutonál...

Kakashi ujjai megálltak a kötszer tekerésének mozdulata közben. Nehezére esett kifejezéstelen hangot kicsikarnia magából, de megpróbálkozott vele.

- És hogy van?

- Jól, Kankuro és két másik shinobi őrzi. - Sakura becsukta az ajtót maga mögött, és hátát nekidöntve figyelte őt. - Még mindig zavart kicsit, és nem tudom mit kéne tennem... én...

Kakashi felpillantott. Pont azt látta amire számított, így tekintetét újra a gézpólyára szegezte. Egy ninja nem sír. A ninja erős és mindent elvisel, és ha társát gyengének látja, elfordítja a fejét, úgy tesz mintha nem látná. Egy ninja ilyen. A francba.

- Bo... bocsánat.. sensei... - vékonyodott el a hangja. - Én csak... még soha nem láttam őt ilyennek... Annyira aggódom érte! Mégis mi történt? Mit tett vele Sasuke? Kankuro miért nem engedte hogy én lássam el?

- Sakura - dörmögte halkan a férfi, az egyre hangosabbá váló szóáradatot elcsendesítve. - Ez Narutora tartozik, nem rád. Majd... elmeséli neked ha akarja.

Gépiesen tekerte karja köré a gézcsíkot, de valójában azt sem látta mi a fenét csinál. Amikor egy karcsú kis kéz az ő ujjait lefogta finoman, észhez térve fújta ki a levegőt. Kezd begolyózni, gondolta kábán.

- Had segítsek, Kakashi-sensei...

Csak bólintani tudott, és behunyt szemekkel tűrte a lány motozását, hallgatta a medi-jutsu jellegzetes surrogó hangját. Amikor az utolsó kötés is elkészült, kinyitotta fekete szemét hogy a sápadt lányra nézzen.

- Sajnálom, Sakura. Tudom, hogy neked is nehéz. - Könnyes mosoly volt a válasz.

- Nem, ellenkezőleg. Én most tulajdonképpen boldog vagyok... azt hiszem... Sasuke él, és ez mindennél fontosabb... - elakadt és lehajtotta a fejét. - ...kellene hogy legyen. De amit Narutoval tett, még ha nem is tudom pontosan mit is, az... az egyszerűen...

- Sasuke már nem az a fiú akit mi ismertünk, Sakura - tette megnyugtatóan nagy tenyerét a lány fejére. - Narutonak pedig most nagy szüksége lesz rád, mert te vagy az egyetlen barátja, akire mindig számíthat.

- És rád is.

Összeszorult Kakashi mellkasa. Nem, nem, nem... ő képtelen rá. Az erdőben látottak... az a kép... beleégett a lelkébe. Narutora már képtelen másképp tekinteni, nem tudja többé úgy kezelni őt mint egykori tanítványt, barátot vagy harcostársat. Azonban a fiúnak most a legkevésbé sincs szüksége arra, amit ő nyújtani tudna ha akarna, de már nem akarta. Semmit sem akart... a világon semmit sem. Naruto soha nem fog ebből már felépülni, csak Sasuke utáni szerelembe fog belebetegedni még jobban, és ő ehhez nem akart asszisztálni. Egy újabb fontos embert veszített el. Már megint.

 
Ránézett Sakurára.
- Most hagyj magamra, kérlek.
 
***
 

Tsunade irodájában késsel lehetett vágni a feszültséget. Szinte. Amikor kézbe kapta Kakashi jelentését, első dühében keresztül hajította a szobán, majd második nekiveselkedésre sikerült végigolvasnia. Már hívatta magához Kakashit is, aki vonakodva de szóban is beszámolt a történtekről, valamint Narutoról.

 

Shizunével kettesben maradtak, és sokáig csak döbbenten nézték a jounin mögött becsukódott ajtót.

 
- Shizune... te ezt elhiszed?

- Sajnos igaz... - válaszolt halkan az asszisztense. - Narutot én magam vizsgáltam meg alig egy órával ezelőtt, amikor visszatértek. A külsérelmi nyomok egyértelműek, és egyfolytában Sasukét emlegeti.

- Na és hogy van most?

- Alszik, de csak felületesen. Amikor felébred, Sasukét hívja és sír. Borzalmas, Tsunade-sama... Valamit tennünk kell érte!

Komoran könyökölt az idősebb nő az íróasztalra, összefűzött ökleire támasztva állát, szemei komoran csillogtak.

- Őriztesd egy csapattal, nem szökhet utána - adta ki végül a parancsot.

- Igenis, Hokage-sama.
 
 
 
 
 
 
*****
 
 
 
 
Naruto lefogyott.
 

Haja hosszabb lett, egészen a válláig értek a napszőke hajtincsek. Kakashi szíve olyan hangosan dörömbölt mellkasában amikor meglátta őt, hogy szinte nem is hallotta hogy beszél hozzá Asuma. Együtt léptek be a ramenes kis bódéjába, és a szakállas férfi csak akkor szakította félbe beszámolóját, amikor látta hogy Kakashi ledermed és elkerekedik fél szeme.

- Mi az? - fordult kíváncsian a pult felé, majd komoran összeszűkülő szemekkel szívott egy slukkot a szájában lógó cigarettából. Csak az orra alatt dörmögte halkan: - Értem.

A szőke bozont felemelkedett, élettelen, fakókék szemek meredtek a két belépőre, majd a mellette ülő rózsaszínhajú lányra, aki hevesen integetett az érkezőknek.

- Sensei! Ide-ide!

Kakashi meg akart fordulni. Kirohanni. Eltűnni. Megszűnni. Mégis, barátságosan visszaintegetett, és kényszerítette magát hogy közelebb menjen. Leült Sakura mellé, de nem mert Narutora nézni.

 

Bamm. Bamm. Bamm. A vér hangosan lüktetett füleiben, kezei remegtek a zsebében.

 

- Mit adhatok? - kérdezte Ichiraku.

Asuma rendelt nekik, mert Kakashi nem szólalt meg, csak mereven nézte a pultot, és hallgatta ahogy Sakura halkan morgolódik Narutoval.

- Alig ettél valamit... gyerünk már, mire vársz? Kihűl az étel, és különben is nekem még ezer dolgom van, nem érek rá egész nap... - és így tovább a végtelenségig. Zavaró lett volna, ha a hangsúlyból nem sütött volna a gyengéd törődés, a lány pedig nem törölgette volna egy szalvétával a fiú álláról a ramen levét.

 

Egy nehéz tenyér csattant Kakashi vállán. Dermedten fordította fejét Asuma felé, miközben tudatosult benne, hogy az elmúlt tíz-tizenöt percben csak bámulta maga előtt a tányért.

- Én megyek. Majd holnap találkozunk - dörmögte a másik jounin.

- Yo - válaszolt rekedten. Nem látta, hogy Asuma intett a lánynak és ő is kiment.

 

- Szia sensei. - Naruto hangja halk volt, hangja egészen mély. Óvatosan pillantott a görnyedten ülő fiúra, aki kókadtan meredt a tányérjára, már ha nyitva volt egyáltalán a szeme. Előre hulló hajától nem látta az arcát.

- Szerbusz Naruto. Hogy... érzed magad?

- Sehogy.

- Értem. - Csend. Kakashi utálta ezt a fajta némaságot. - Megnőtt a hajad.

- Aha.

- Nem kérsz még egy tányérral? - kérdezte összeszorult torokkal. Naruto megrázta a fejét.

- Miért nem jöttél el hozzám egyszer sem? - Kakashi hátrahőkölt. Nem várta, hogy nekiszegezi a kérdést, éppen ezért csak hápogni volt képes a maszk alatt némán. - Két hónapja nem láttalak, sensei. Két rohadt hónapja...

Mielőtt átgondolta volna mit tesz, már mentegetőzni is kezdett, pedig nem akart.

- Sajnálom, Naruto... én... én... - elhallgatott. Nem, nem akart hazudni neki. Nagyot nyelt és elfordította a fejét. - Képtelen voltam.

 
Csend. Már megint.
 

Ichiraku hátul tett vett, mint aki nem is létezik, csak a munka neszezését hallották. A tűzhelyen sercegni kezdett egy fazék. Valaki elsétált a bódé előtt.

 

Kakashi egyre hevesebben vette a levegőt, úgy érezte szétrobban a feszültségtől. A zsebébe nyúlt és az asztalra tett néhány pénzérmét, amelyek a lendülettől szétgurultak, de nem estek le szerencsére. Elfordult a széken, lábát a földre támasztva. Mielőtt felállt, még megszólalt.

- Én megyek... majd még talál...
 

Csend. Bénultság. Képtelen volt megmozdulni, a szó a levegőjével együtt belérekedt, amikor Naruto felé fordította az arcát, szemei élettelenül csillogtak, arca sápadt volt, sehol nem volt az egészséges barnaság. Ajkai félig kinyíltak hogy megszólaljon, de nem tette. Kakashiban ekkor megtört valami. Könnybe lábadtak a szemei, remegő ujjaival a fiú arca felé nyúlt.

- Naruto... - suttogta, félresimítva egy selymes hajtincset arcából. Csak ezt tudta ismételgetni, semmi mást, akkor is amikor már önkéntelenül is magához szorította őt.

- Naruto... Naruto...

Beletemette arcát a fiú nyakába. Egy ninja nem sír. Mély levegő. Nyugalom.

- Vártalak - suttogta a fülébe Naruto. - Minden nap csak vártalak és vártalak... de te nem jöttél. Gyűlölsz... ugye?

 

_____________________________________________________________________________________

9. rész

 

Naruto úgy kapaszkodott belé, mint egy fuldokló. Kakashi erősen tartotta őt a karjaiban, szemeivel egy pontra meredt a földön, és mélyeket sóhajtva uralkodott magán. Menekülni akart, szaladni, elfutni. A lelkének egy része cserben akarta hagyni őt, aki oly fontos a számára. Egy aljas féregnek érezte magát emiatt.

- Hogy gondolhatsz... ilyet? - suttogta rekedten - Miért gyűlölnélek kis butus?

Ujjai a szőke tincsekbe bújtak, megnyugtatóan cirógatva a fejbőrét. Érezte mint sem látta vagy hallotta, hogy melléjük lépett Sakura.

- Sensei... - hangjából sütött az aggodalom. Kakashi rápillantott.

- Minden rendben Sakura. Menj, én majd hazakísérem és vigyázok rá.

- Köszönöm, sensei.
 

Naruto lakása tiszta volt és rendezett. Sakura keze nyoma, gondolta Kakashi amikor a konyhaasztal közepén álló vázában széplő virágokat meglátta. A tétován álldogáló fiúra pillantott és elöntötte a szánalom.

- Pihenj le, Naruto.

- Nem tudok... nem tudok aludni... - rázta meg ő a fejét, puha szőke fürtjei meglebbentek a mozdulattól. Olyan üres tekintettel nézett rá, mintha nem is látna. Talán így is volt... talán soha nem is látta Kakashit, legalábbis ahogy ő szeretné... úgy nem.

Kakashi látta őt. Mindig is látta, figyelte, csodálta és... szerette.

- Miért nem?
- Félek... Félek az álmaimtól.

Kakashi szíve összeszorult. Sasuke... mennyire gyűlölte őt ebben a pillanatban! Beletiporta, összetörte azt a gyönyörű szerelmet amit Naruto táplált iránta. Elvette tőle mohón és durván a legdrágábbat, melyet a fiú önként nyújtott neki, nem hagyva maga után mást csak fájdalmat és szenvedést. Erőszak? Igen, valamilyen szinten az volt. Elég csak az összetört fiúra néznie, hogy meggyőződjön róla, mennyire.

- Muszáj pihenned Naruto. Ha szeretnéd... veled maradok. - Csak egy halovány biccentés volt a válasz, és a fiú elindult hálószoba irányába. Kakashi követte őt, türelmesen fölszedegetve a ruhadarabokat a földről amelyeket ledobált útja során. Mire elértek az ágyig, csak egy kis alsónadrág maradt az ágyra hanyatló, sápadt testen. Szánalmas látvány volt az egykor napbarnított, izmos fizikumot így látni. Szinte... szinte törékennyé vált.

- Feküdj mellém, sensei - dörmögte halkan. - Fázom.

Kakashi lassan lehúzta fejéről a homlokpántját, maszkját. A földre hullott zöld mellénye, zsebeiben koppantak a nehéz fegyverek. Lerúgta cipőit és bemászott Naruto mellé, kifliként mögé bújva.

- Így jó lesz?

- Ölelj magadhoz - érkezett a halk kérés, mint egy kis éjjeli szellő a csendes éjszakában. A hidegébe beleborzongott a férfi. Gyanította, ez a jeges dermedtség fagyasztja belülről Naruto testét. Óvatosan a derekára csúsztatta kezét, majd hasára és mellkasára, hogy közelebb vonja őt magához. Elakadt a lélegzete, szíve vad vágtába kezdett amikor a fiú megadóan simult bele a karjaiba. Arcát a puha szőke hajkoronába temette, mélyen magába szippantva Naruto illatát. A bőrének enyhén édeskés aromája keveredett az enyhe izzadtság kesernyésségével, mindez olyan mélyen, belül érintette meg szívének lényegét, hogy felsóhajtott és szorosabban magához húzta a karcsú testet.

- Naruto... - suttogta összeszorult torokkal.
- Velem maradsz reggelig?
- Ameddig csak szeretnéd.
Naruto rásimította kezét a férfiéra és felsóhajtott.
- Akkor maradj velem örökre, amíg meg nem halok. Megígéred?

Kakashi szíve megszűnt dobogni néhány hosszú másodpercre. Naruto szavai súlyosak voltak. Nagyon súlyosak. Nem, nem utasíthatja el őt amikor ilyen állapotban van, és nem is akarja. Nélküle egyszerűen... értelmetlen élnie. Naruto sürgetően szorította meg Kakashi ujjait, ezért halkan válaszolt.

 
- Megígérem...  
 
 
***************
 
 

- Yo, Kakashi-senpai! - intett barátságos mosollyal a közeledő alak. Összeszűkült sötét szeme hogy lássa az erős napsütésben ki is az. Felismerte és elmosolyodott a maszkja alatt.

- Yo! - viszonozta barátságosan. - Mi járatban erre, Yamato barátom?

- Tsunade-sama kérte hogy nézzek rátok - fordult a férfi mindent látó szeme a rétre, majd vissza a faágon üldögélő, olvasgató jouninra. - Hogy van Naruto?

Kakashi a mező közepén gyakorló fiú felé pillantott. Fél éve csak vele foglalkozik, mindig együtt vannak. Naruto testileg felépült ugyan, de mintha nem is ő lenne. Megváltozott. Nagyon.

- Miért akarja tudni a Hokage-sama? Küldetést akar ránk bízni?

- Azt hiszem nem, csak szimplán érdeklődik.

- Akkor miért nem engem kérdez meg? - Yamato csodálkozva fordította felé a tekintetét, és Kakashi szusszanva fújta ki a levegőt. - Bocsáss meg, nem akartam neked rontani.

- Semmi baj Kakashi-senpai, megértelek. Bizonyára kimerült vagy.

Kakashi összecsukta könyvét és elsüllyesztette az övtáskájában.

- Naruto testileg felépült teljesen, az ereje is a régi. Minden nap, sokat gyakorol, eszik és pihen - dörmögte monotonon, kelletlenül.

- Senpai... tudod hogy nem ez érdekel...

A jounin figyelmeztető oldalpillantást vetett a földön állóra. Nem akart erről beszélni, mert nem akarta hogy Naruto meghallja, mert a fiú elindult feléjük. Félmeztelen, napbarnított felsőteste csillogott az izzadtságtól, ismét rövidre vágott hajtincsei nedvesen tapadtak arcára, a homlokpánt fémjét is szinte elrejtették.

- Üdv, Yamato-sensei - köszöntötte a jounint, és nem törődve a mandulavágású szemek vizslatásával, felvette a fa tövében álló kupacból törülközőjét. Megtörölte az arcát és az ágon üldögélő, lábát lógázó Kakashira vetve egy futó pillantást, megtörölte az arcát. - Mi járatban itt?

- A Hokage-sama küldött. Szeretné tudni, hogyan érzed magad.

- Jól - jött az egyszavas, hanyag válasz. - Megyünk fürdeni a patakhoz, Kakashi-sensei? Éhes is vagyok.

Yamato csodálkozva figyelte, hogy Naruto ezt követően teljesen kizárta őt a tudatából. Mintha ott sem lenne, úgy beszélgetett Kakashival, majd köszönés nélkül indult el a patak felé. Amikor hallótávolságon kívül került, Kakashi nesztelenül huppant le mellé.

- Kakashi... senpai... - dörmögte, de megérezte vállán a férfi tenyerének súlyát. A fölé magasodó ezüsthajú férfi szomorú szemébe nézett, olyan érzelmeket látva sötét mélységükben, amelyeket eddig soha.

- Később beszélünk, barátom. Most menj.
 

Naruto elmerült a hideg vízben és felsóhajtott. Meztelen teste egyszerűen gyönyörű volt és ahogy hajába túrt behunyt szemekkel, Kakashi nyelt egyet.

- Kedvesebb is lehettél volna Yamatoval - dörmögte halkan, miközben vetőzni kezdett. - Nem tett semmi rosszat, csak érdeklődött.

Az égszínkék szemek felnyíltak, bennük düh villant futólag, majd ismét kifejezéstelenné vált.

- Ha szeretnéd, bocsánatot kérek tőle.
Kakashi sóhajtva hajtotta le a fejét.
- Hagyd csak, nem érdekes.
Naruto vállat vont és vizet fröcskölt az arcába.

- Te tudod, sensei. Gyere, megmosom a hátad. - Naruto szavait hallva Kakashinak nyelnie kellett egyet. Meztelenül mászott be mellé a vízbe, és hátát egy naptól meleg, sima felszínű kőnek támasztva sóhajtott fel, szemeit behunyva hátrahajtotta a fejét. Nem is kellett sokat várnia, máris megérezte száján a fiú puha és meleg ajkait, szájába sikló nyelvét. Lágy, finom csókkal pecsételték meg kettőjük meghitt csendjét. Hagyta hogy Naruto óvatosan simogassa őt, lágyan és puhán, szinte tapogatózva.

- Az nem a hátam - suttogta mosolyogva a fiú szájába. A régi Naruto most nevetett, vagy vigyorgott volna. Ez a Naruto elhúzódott és néhány másodpercnyi tétovázás után visszafordult felé, keze Kakashi hátára siklott. A férfi felsóhajtott. Hiába minden próbálkozás... nem képes visszahozni a régi kis napsugarat, azt a gyönyörű mosolyt. De még így is... így is olyan forrón és erősen szerette őt, ahogy mindig.

 

A délután szokásos rendben folytatódott, amelytől nem térhettek el. Vacsora Ichirakunál, aztán este Onsenben fürdés vagy otthon, majd az ágyban összebújva tévézés. Kakashi minden holmija már a fiúnál volt. Hiába volt háromszor nagyobb lakása, Naruto kis kuckójában kellett laknia, mert a fiú... elvesztette a fejét, ha bármi is eltért a megszokott ritmustól, és ezt nem ő kezdeményezte, nem volt kiszámítható.

Ha ez megtörtént, tombolni kezdett és Kakashi alig tudta megfékezni olyankor, néha a Kyuubi is kikacsintott és a jouninnak pecsételnie kellett ami sok charkájába került.

 
Véget ért a film.

Naruto lekapcsolta a készüléket és Kakashihoz bújt, meztelen teste forró volt a puha takaró alatt. Kakashi lélegzete elakadt, behunyta szemeit és nem moccant, nehogy megijessze őt. Minden este ez ment... Összeszorult a férfi mellkasa a fájdalomtól, amikor a puha és meleg ajkak szájára tapadtak, bódító és lágy, óvatos csókot nyújtva és lopva. Szíve a torkában dobogott vagy inkább dübörgött, csak óvatosan mert felnézni amikor Naruto feltérdelt és a csípőjére ült. Az ablakon beszűrődő hold ezüstös holdfényében a fiú valószerűtlenül szép volt. Szőke haja fehérnek tűnt, szemei sötéten csillogtak, arca és izmos teste akár a legszebb szobor. Olyan... olyan gyönyörű - gondolta magában ilyenkor.

Naruto hangja lágy volt és kedves:
- Szeretlek, Kakashi-sensei.

- Én is téged, Naruto - válaszolt elfúló hangon a férfi. Lágyan végigsimította a csípője mellett támaszkodó izmos combokat, a bordázott hasfalat és mellkast. Tenyerét égette a fiú testének forrósága, és az érzéki sóhajait hallva merevedése megrándult alsónadrágjában. Szemeivel falta a látványt, ahogy a fiú hátravetett fejjel megfeszült. Alhasához simuló pénisze keményen ágaskodott az érintéséért, de tudta jól hogy nem érintheti meg őt ott. Várnia kell... különben Naruto megijed.

Amikor végre fölé hajolt, és mohón csókolva marcangolta a férfi száját, Kakashi már érezte is a kezét a sajátján. Hagyta hogy odavezesse magához, és csak ekkor markolt rá, lágyan masszírozta, gyengéden és hozzáértően. Hallgatta a zihálását, majd mély nyögését, a rá ernyedő elgyengült testet pedig gyengéden magéhoz ölelte és lefektette maga mellé. Naruto csodaszép volt ilyenkor. Behunyt szemekkel pihegett, arcán a halvány pír is ezüstösen ragyogott, testére az ablakfüggöny csipkés mintázata rajzolt fekete virágokat és hullámokat. Zihálva emelkedett és süllyedt mellkasa, kezei tétován tapogatóztak Kakashi felé.

- Még mindig szeretsz? - suttogta rekedtesen.
- Hát persze hogy szeretlek, Naruto...  

Megnyugodva merült zaklatott álmába mint mindig, görcsösen kapaszkodva ő belé. Kakashi az éjjeliszekrényről elvett egy papír zsebkendőt és megtörölte a kezét, mert fel sem kelhetett az ágyból, ugyanis Naruto azonnal felriadt és kétségbeesett volna. Kompromisszumok. Ebből állt minden. Saját merevedésére szorította kezét, és felsóhajtott. A régi Naruto törődött vele, akarta hogy ő is élvezze az aktust, de nem szerette őt.

 

A mostaninak a világot jelentette... amelyben neki nem juthat más, csak az összetartozás öröme.

 
Egy újabb kompromisszum.
 
_____________________________________________________________________________________
 
10. rész
 
 
A lombkorona rejtekében gubbasztani egy hideg éjszakában nem a kedvenc tevékenységei közé tartozott. Mégis, mint minden ninja, ő is addig mondogatta gyermekkori kiképzései során a mantráit, hogy életének részévé vált. - Ha azt gondolom, hogy nem fázom, akkor nem fázom. Ha nem akarom az éhséget érezni, nem vagyok éhes. Ha nem akarom a szomjúságot érezni, nem vagyok szomjas. Az ölés természetes dolog, a faluért, a ninja útért és a nemes célokért teszem - és hasonlók. Guggolva várt ki tudja mióta, moccanatlanul oly régóta, hogy megmozdulása estén bizonyára tiltakozva recsegnének izületei is. Felpillantott kerámia maszkja mögül az égre, a csillagok lágyan szikráztak vissza rá. Szabad kezét - amelyikben nem volt kunai kés -, felemelte és megérintette arcát takaró hűvös kerámia maszkot. Farkas mintázatát nem érezte, de tudta hogy rajta van, hiszen ő maga rajzolta rá, amikor kiválasztotta anbu álnevét. Minden anbu, aki túléli a záróvizsgát és belép a kötelékbe, leteszi az esküt és kitalál magának egy állatnevet. Sokkal humánusabb megoldás, mint máshol, ahol csak sorszámaik voltak és semmi más. Ő volt Farkas. Régen. Kilépett az anbuktól, nem bírta már a lelke a sok halált, de mégsem tudott megszabadulni teljesen. Időről időre a Hokage feladatokkal terhelte, mert nem volt más, akire rábízhatott volna ilyen súlyos gondokat. Amióta Itachi elment, a piszkos munkák mind rá maradtak.
 
Halk sóhajjal hajtotta le a fejét, elszakítva felemás szemeit a sötét égboltról. A várakozás csendjében van ideje gondolkodni. Mást úgysem tehet, az agyát nem kapcsolhatja ki. Mégis miért gondolta azt, hogy Naruto mellett maradhat örökké, és csak vele törődhet? Amíg nincs más, addig Tsunade mindig őt kéri meg, nem számít mennyire visszaveti a fiú állapotát ezzel. Kakashi nem hibáztatta, hiszen egyet értett vele és tisztában volt azzal, hogy ez az állapot amelyben már fél éve dagonyáznak, nem maradhat örökké így. Tenni kell valamit, valahogyan helyre kell rázni a fiút, elvégre nem lehet egy erős harcos számára olyan nagy trauma egy nemi erőszak, amely valójában nem is volt az. Hiszen Kakashi látta.
 
Látta...
 
És azóta is képtelen volt kitörölni a retinájába égett képeket. A Sasuke szép, mindig kifejezéstelen arcát megfeszítő gyönyört, és a sápadt testébe kétségbeesetten kapaszkodó barna kezeket, lábakat. Akkor ott, két olyan test forrt össze, amelynek soha nem lett volna szabad.
 
Látta...
 
Látta az ég kékjét is túlsugárzó szemekben a vad, nyers vágyat, imádatot és... a szerelmet. A sötét szempárban pedig annak a tükörképét. Hogy is felejthetné el?! Sasuke elhagyta őt, amikor pedig ismét találkoztak, az érzelmek mindent elsöpörtek, közelebb kerültek egymáshoz mint valaha... hogy aztán Sasuke minden eddiginél fájdalmasan tépje el azt a bizonyos köteléket, amelyet Naruto a legfontosabbnak tart. Amikor felállt, lepillantott a földön fekvő fiúra és kifejezéstelen arccal elsétált, abban a pillanatban törte össze a lelkét. Kakashi behunyta szemeit amikor felidézte maga előtt Naruto tekintetét. Szinte hallani lehetett kiáltásai mögött lelkének sikolyát... Gyűlölete fellángolt, ujjai pedig fájdalmasan martak a fatörzsbe. Mellkasa összeszorult, és legszívesebben zihált volna ha nem kellene nesztelenül gubbasztania a lombkorona rejtekében.  
 
Naruto.
 
Kakashi visszatért gondolatainak útvesztőjében az eredeti problémához. A fiút ki kell rángatni az állapotából. Az nem megoldás, hogy kényszercselekvések halmazát kialakítsa, és aztán mindenki támogassa őt ebben. Attól nem fejlődik, nem lesz jobban ha állóvízben poshad. Mégis, Kakashi képtelen volt megtenni. Amikor néha véletlenül kizökkenti Narutot a megszokás és a monotónia áramlatából, olyan pánik árad szét azokban a szemekben, olyan tapinthatóvá válik a rettegése, hogy a szíve is megszakad tőle. A fenébe is, hiszen mégsem várhatja el tőle senki, hogy szándékosan fájdalmat okozzon annak a személynek, akit a világon mindennél jobban szeret! Márpedig, amikor arra kényszerül, hogy megtagadjon tőle valamit... akár önmagát is, akkor Naruto újra éli a fájdalmas veszteséget. Ez az ő pokla, és ezzel pokollá teszi mások életét is.
 
Naruto pokla. Nem az övé. Kakashi igazából nehezen fogadta el az érzést amikor tudatosult benne. A boldogság illúziója lenne csupán amit érez minden reggel, ha a mellette alvó szerelmére tekint, vagy igazi öröm? Miért teszi mégis boldoggá? Mitől több az élete most, hogy egy összetört lelkű, üres bábuval kell megosztania? Ez a Naruto nem az, akibe beleszeretett. Valaki más. Mégsem képes elszakadni tőle, csak naphosszat bámulja, gyönyörködik benne, sóvárog az érintéseiért, és amikor megkapja, száraz földként szívja magába minden cseppjét.
Ez lenne a szerelem?
 
Egyszer, az öreg harmadik Hokage magával vitte kísérőként egy kis faluszéli házba. Gondozókra bízott időseket ápoltak itt, szép környezetben. A falu bölcsei is ott élnek a mai napig, szavaik néha már zagyvaság, mégis meghallgatja őket még Tsunade is. Néha megéri. Volt ott egy kis szoba. Az öreg Hokage egyedül ment be oda, az ágyban egy ráncos, összeaszott test feküdt, fakó szemei élettelenül meredtek a semmibe. Az ajtó résén át Kakashi látta... a Hokage ráncos arcán legördülő cseppeket, majd ahogy megfogta kezével a lepedőn pihenő sovány, aszott ujjakat és csókot hintett rájuk. Abban a pillanatban már tudta ki fekszik az ágyon. A fakó szemek a valaha oly szeretett férfira meredtek, bennük a felismerés fényének szikrája sem jelent meg, a Hokage mégis boldogan elmosolyodott és megcirógatta felesége arcát.
Ilyen a szerelem? Nem, a szerelem lángol, lobog, elemészt és gyötör. Amíg fel nem falja az áldozatait, addig tombol, és amikor azok megadják magukat neki, eltelik, lecsillapodik és átalakul. Szeretetté. A szeretet pedig örök.
Értékes pillanat volt ez, mert akkor ott megértette mi az életben a legfontosabb.
Naruto pedig...
 
Léptek nesze töltötte be az éjszaka halk susogását, az éjjeli állatok ledermedtek, a bogarak zizegése elhalkult. Kakashi teste megfeszült, és várta hogy végre közelebb sétáljon az illető.
A magas, középkorú férfi, botjára támaszkodva sétált lassan. Arcát hegek csúfították el, testén a szürke ruha szinte világított a holdfényben. Kezében ott volt már a tekercs, amit informátorától kapott. Okos cselszövő volt az öreg, de óvatlansága miatt a Hokage fülébe jutottak a dolgai. A döntés nem váratott sokáig, a férfi aláírta ostobaságával saját halálos ítéletét.
 
Sötét, nesztelen gyilkos suhant elő a semmiből, szisszent a penge, egy súlyos test roskadt össze halk puffanással.
 
Magát a gyakorló anbuk vezérét csak két ember képes ilyen könnyedén kivégezni a faluban, az egyikük Kakashi volt. A másik pedig egy olyan személy, aki nem szennyezhette be a kezét.
 
Kakashi körülpillantott, majd eltűnt a semmiben. Véres kését alaposan megtörölgette miközben egyik fáról a másikra szökkent, szaglása, éles hallása és sharinganja tökéletesen tájékoztatta őt a környezetéről. A testért már úton volt két takarító, neki nem kellett ezzel foglalkoznia.
 
Hangtalanul érkezett meg abba a bizonyos ablakba, nesztelenül kinyitotta és beosont. Az ágyon fekvő két testre pillantott, a látványtól összeszorult mellkasa. Klónja meztelenül feküdt, karjaival szorosan Naruto testét ölelve. Keresztülosont a szobán, zsákjába rejtve maszkját és anbu kesztyűit, alkarvédőit, majd ledobálta magáról ruháit. Feloldotta a jutsut, az ágyban pedig köddé vált hasonmása, hogy átadja helyét a valódi Kakashinak. Akár egy csont nélküli macska, olyan ügyességgel kúszott be a fiú mellé. A napbarnított karok azonnal köré fonódtak, szőke kócos fürtök cirógatták az orrát. A férfi felsóhajtott és behunyta szemeit, átadta magát annak a kellemes melegségnek, az érzésnek amely szétáradt benne. Hosszú ujjai beletúrtak Naruto hajába, amely selymesebb volt bárminél, amit eddig megérintett életében. Felemelte párnájáról a fejét és puhán megcsókolta a fiú ajkait. A finom mentolos íz is boldoggá tette, de az igazán jó az a meleg puhasága volt. Nyelvével lágyan rajzolta körbe, lassú, lusta körökkel finoman szétfeszítette és beljebb csusszant. Naruto mélyen aludt, mégis álmában visszacsókolt neki, ami mindennél jobban esett neki. Beleremegett az érzésbe, lúdbőrössé vált egész teste. Egyik keze végigsimította a bársonyos bőrrel borított mellkast, lapos hasat de megtorpant a köldökénél. Mindennél jobban vágyott rá, de nem akarta felébreszteni, messzebbre menni, mert különben Naruto felriad és pánikba esik. Így is éppen elég szenvedés vár majd rá holnap, Kakashinak fel kell vérteznie magát, megacélosítania lelkét és eltökéltséget gyűjtenie. Tsunade parancsa világos volt és egyértelmű, nem tehetett mást.
Felemelte fejét és megcirógatta a szeretett arcot.
 
- Ne gyűlölj meg, kérlek... - lehelte sóhajnál is halkabban.
 
 
*********
 
 
 
 
 
- Miért hoztál ide? - kérdezte értetlenül pislogva Naruto, égkék szemeit megpihentetve a szép tájon. A fű harsány zöldjén, a csobogó patak csillogó felszínén, melyen a napsugarak úgy játszadoztak mintha kacérkodnának. Kakashi kifejezéstelen szemmel figyelte a fiú reakcióit. Látta a növekvő feszültség jeleit, de nem tett semmit, csak karba fonta kezeit mellkasa előtt.
- Emlékszel erre a helyre?
- Igen, itt tanítottál engem régen... a vízesés is itt van - lépett egyet bátortalanul, de visszahátrált Kakashi közelébe, szemeit a férfira függesztve. - Miért hoztál ide? Gyakorolni fogunk?
Kakashi bólintott, Naruto pedig a szokásos öröm-roham és széles vigyor helyett csak állt tovább, reakciómentesen. Fájdalmas ez a nagy változás, gondolta a férfi.
- Yo! - hallották, és egyszerre fordultak a mély hang irányába.
- Üdv, Yamato-sensei és Genma-san - kényszerített arcára Naruto egy mosolyt. - Ti is csatlakoztok az edzésemhez? Nos, rendben. Akkor kezdhetjük!
- Nem, Naruto - lépett mellé Yamato, sötét szemeivel komoran viszonozva Kakashi pillantását. - Nem csatlakozunk, hanem átvesszük.
- Hogyan? - hördült fel a fiú, azonnal Kakashi felé fordulva, aki a kérdő, könyörgő szemek láttán képtelen volt uralkodni magán és elfordult. Nagyon nehéz volt számára a döntés, de így van jól. Ez Naruto érdeke.
- Sajnálom, Naruto - dörmögte rekedtesen, kezeit mélyenn zsebeibe süllyesztve. - Genma az egyik leghatékonyabb kiképző jounin, és hajlandó volt elvállalni téged. Mindenben támaszkodhatsz rá, hidd el. Rengeteget fejlődsz majd mellette...
Elakadtak a szavai. Genma valóban hatékony kiképző volt, de az anbu harcosoké. Mindenestre csak ő volt képes arra, hogy Naruto lelkét kigyomlálja. Mire végeznek, ki tudja mi lesz Narutoból, mindenesetre semmi gyenge és érzelgős, ahogy a Hokage fejezte ki magát néhány nappal ezelőtt Kakashival való vitája során. „Értsd meg Kakashi, hogy a falunak nem érdeke őt haláláig támogatni! Naruto ebben a gyenge, érzelgős, hisztis állapotában hasznavehetetlen teher nekünk. Harcosokra van szükségünk, és ha az kell, hogy egy kemény anbu képzés során engedelmes robotot kovácsoljak belőle, akkor megteszem! Örökké nem pátyolgathatod te sem, mert rád nagyobb szüksége van Konohának, mint Narutonak!”
- Sensei...
Kénytelen volt ránézni a fiúra. Muszáj volt. Genma és Yamato már közrefogták, de még nem értek hozzá. A gondolat is kínozta, hiszen pontosan tudta mi vár rá. Naruto erős, talán nem rokkan bele végleg, és ha ez megtörténik, akkor igazán harcos gyilkológéppé válik, Tsunade pedig nagyon elégedett lesz majd.
- Sensei, és te?
- Én sajnos nem maradhatok veled. Légy erős és kitartó, ha a kiképzésed véget ér, én foglak vizsgáztatni. Sok szerencsét...
Felemelte egyik kezét, jutsuba feszítve ujjait és behunyta szemeit. Mielőtt végleg köddé vált, még hallotta a kétségbeesett kiáltást, amitől szíve megdermedt és szinte hallhatóan repedt szét. Pokoli érzés volt cserbenhagyni őt... pokoli.
 
- Sajnálom... Naruto.    
 

 ____________________________________________________________________________________

11. rész

 

Hónapok tűntek el hirtelen, akár az erdőben a vadnyomok.

 

A napok egymás után kúsztak be Kakashi tudatába, majd múltak tovább, nyomtalanul.

 

Az őszi köd lassan kúszott elő a fák közül, a hajnali levegő csípte bőrét, dér lepte a faágakat, s kedvetlen madarak fátyolos hangja visszhangzott az erdőben. A nap betakarózott a szürke felhőkkel, mintha látni sem akarná ezt a komor, szürke világot.

 

Halk nyögések, sóhajok. Fém villant, halk szisszenéssel szelve keresztül a levegőt, hogy tompa csattanással fúródjon mélyen a fatörzsben. Szitkozódás elfojtott hangja. Kakashi egy szélesebb faágon guggolva pillantott körül. Ez közel volt, majdnem eltalálták. Nesztelenül ugrott át egy másik fára, majd a levegőbe szagolt. Igen, ha más érzékszerve nem is működik tisztán, az ellenfél a testszagát nem tudta elrejteni előle. Halk szisszenéssel vetődött hasra, mellkasa a faághoz csapódott, de ügyesen elkerülte az újabb halálos kunai kést. Lendült és a földre huppant, majd ismét a levegőbe szökkent, mert ahol az előző törtmásodpercben még a lábai voltak, most hat kunai kés csillant ahogy a puha talajba fúródott. Jó ideje tartott az üldözősdi, játszadozott a másikkal, fárasztotta és bosszantotta, de eredménytelenül. Ellenfele ugyanolyan hidegvérrel és kitartással, könyörtelen logikával küzdött mint ő. Vérbeli kemény harcos volt, akárcsak Kakashi.

Ideje volt taktikát váltani. Felhúzta homlokpántját, és felnyílt rubintvörös szeme is. Azonnal megváltozott a világ, hirtelen minden kontrasztosabbá vált, akár a fűszálakat is megszámolhatta volna ha kedve támad. Azonnal meglátta a felé repülő késeket, amelyeket így el is kaphatott volna a kezeivel, de inkább félreugrott előlük és saját késeit előkészítve lendítette az árnyékban megbújó alak felé, aki körül a vörös chakra szinte céltáblaként hömpölygött. És hirtelen eltűnt. Kakashi pislogott, majd tágra nyílt szemekkel meredt a rengeteg vörös chakrájú alakra és felszisszent. Klónok. Hát persze. De... ezek mind igazi árnyékklónok, olyan erősek mint a gazdatest, amely így közöttük elvegyülve megkülönböztethetetlenné vált.

- Ez nem jó - nyögte halkan, és a magasba rugaszkodva kerülte ki a támadássorozatot. Egy ritkán használt jutsut formált ujjaival. A következő pillanatban észrevétlenül landolt egy másik fa mögött, előző helyén pedig egy fatörzs hullott a talajra, tele késekkel, akár egy túlméretezett tűpárna.

Körbefuttatta tekintetét. Körbevették, nincs esélye, csak ha sok chakrát pazarol. Nem helyes, de nincs más megoldás. Jutsura emelte kezeit, illetve emelte volna, de hangos nyögéssel belészorult a levegő a döbbenettől. Egy nagy vízbuborékban állt, amely szilárdan tartotta őt, moccanni sem volt képes. Csapda! Egyenesen belesétált egy csapdába! Behunyta szemeit és lassan kifújta a levegőt. Erős jutsu, a tulajdonosa óvatos volt, nem tud kitörni belőle akárki. Ő megtehetné, de nem lenne sok értelme. Ezt a vízbörtön technikát nem először volt szerencséje élvezni, régen... régen is sikerült egyszer egy ninjának ezzel elkapnia őt. Rég volt. Elmosolyodott.

- Rendben, győztél. Feladom - dörmögte.

A semmiből elé huppant egy magas, karcsú alak. Testét tetőtől talpig fekete ruha borította, arcán a fehér és dísztelen kerámiamaszk riasztóan egyszerű és élettelen volt. A kesztyűs kéz fellendült, egy csuklómozdulat és a vízbörtön hangos placcsanással csapódott a talajba. Kakashi megborzongott ahogy vizes ruháján keresztül megérezte a hideg őszi levegőt.

- Gratulálok... Naruto.

Nem kapott választ, de nem is számított rá. Figyelte ahogy ellenfele lassan felemelte kezeit, és levette maszkját. A szőke hajtincsek kócosan meredtek a szélrózsa minden irányában, bőre ugyanolyan volt, mintha még mindig szerelmes lenne belé a napfény. Sugárzóan szép volt, de szemei olyan hidegen ragyogtak, mint a téli hajnal. Borzongatóak voltak, akárcsak mély hangja.

- Öregszel, sensei.

Kakashi keserűen elmosolyodott maszkja alatt.

- Te pedig felnőttél.

Nem látszott rajta, mennyire nehezére esik kifejezéstelen tekintettel néznie rá, remegő ujjait ökölbe szorítva süllyesztette zsebeibe és a melléjük lépő Genma hűvös barna szemeibe nézett.

- Kitűnő munkát végeztél Genma. Átment a vizsgán, mától viheted küldetésekre, de egyenlőre csak háromfős csapatokban.

- Köszönöm senpai, de szeretnélek felvilágosítani: Naruto már alkalmas egyéni küldetésekre is.

- Nem. Egyedül nem mehet sehová, ez a Hokage parancsa - rázta meg a fejét.

Naruto halkan felnevetett. Röviden, örömtelenül, élesen.

- Azt hiszitek, hogy képesek lennétek engem megállítani, ha el akarnék menni innen?

Kakashi és Genma csak némán meredtek a lassan elsétáló alak után. A madarak is csendben piszmogtak a faágakon.

- Sokat változott...

- Igen. Könyörtelen és hideg lett. Pont amilyenné a Hokage akarta formálni, de...

- Öntörvényű - biccentett Kakashi megértően. Van ami sosem változik.

- Igen. Attól tartok, ugyanolyan veszélyes mint eddig volt. Nem követi a parancsokat.

- Az sosem volt az erőssége.

Genma a piszkosszürke ég felé fordította arcát, behunyt szemekkel hallgatta a csendet, amely egyre súlyosabban nehezedett rájuk. Kakashi jól tudta, hogy most jön az igazi feketeleves. Gyomra összeszorult, de egy rezdüléssel sem árulta el érzéseit.

- Gyűlöl téged.

Keserű mosoly rezzent a maszk alatt.

- Tudom. Cserben hagytam, sosem fogja elfelejteni.

- Nem hagytad cserben, helyesen cselekedtél. Tudom, hogy még mindig szereted őt, de jobb ha távol tartod magadtól. Keményen kigyomláltam a lelkét, ahogy a parancs szólt. Minden Hokagék cipőjére mondom, a hideg kiráz a fiútól... veszélyes és kegyetlen lett, gátlástalan gyilkos. Önfejű, önző.

- Genma... - suttogta kiszáradt torokkal, többre nem telt. A hideg barna szemek az övébe fúródtak hirtelen.

- Csak idő kérdése, és ellenünk fordul. Pont olyan mint Itachi volt: nem tudod mire számíts nála... Abban is kételkedem, hogy azért küzdött meg veled, mert engedelmeskedett a parancsnak, vagy azért mert téged akart legyőzni. Egy másodpercig komolyan aggódtam az életedért, senpai.

Kakashi lehajtotta a fejét.

- Tévedsz. Ő soha nem fordulna a falu ellen ahogy Itachi.

- Ha jól tudom, őt is te tanítottad.

Csak a szeme sarkából villantotta rá tekintetét a jouninra, aki azonnal hátrébb lépett. Na azért. Ez már túl nagy pimaszság, még ha Genmáról is van szó.

- Semmit sem tudsz Itachiról, ahogy Narutót sem ismered igazán. Ha én azt mondom nem jelent veszélyt a falura, akkor az igaz is.

- Senpai...

Kakashi csak elindult. Lassan, higgadtan. Semmi de semmi nem árulkodott haragjáról, elvégre súlyos évtizedei voltak arra, hogy maszkja mögé rejtse a szívét.

 

 

 

***

 

 

 

 

Szorongva lépett be a hokage irodájába, az asztal mögött ülő komor nőt látva csak meghajolt.

- Hívattál - dörmögte mély hangján, tekintete elkalandozott az ablakon túlra. A nap ebben az évszakban túl hamar nyugovóra tér, még csak délután volt, odakint pedig már szinte éjszakai sötétség uralkodott.

- Mivel magadtól nem jöttél - mordult fel mély hangján a nő. - Naruto vizsgája hogy alakult?

- Bocsánat, kiment a fejemből - vakarta meg tarkóját mosolyogva Kakashi, majd elkomolyodva ejtette le kezét. - Kiváló anbu lett, majdnem jobb nálam. Genma jelentését bizonyára olvastad már.

- Igen, tudok róla ő mit gondol a fiúról. Engem az érdekel, hogy te is így látod-e a helyzetet.

- Nem tudom, még csak nem is beszélgettem vele az anbu képzése óta.

Tsunade az asztalra csapott, vörösre festett ajkait összeszorítva hunyorgott a férfira, aki hűvösen viszonozta pillantását.

- Mi történt köztetek, he?

- Van még valami, amit meg kell beszélnünk? - kérdezett vissza kimérten a férfi. Gyorsan elbúcsúzott, hogy lerázza magáról Tsunade agresszív nyomulását. Nem akarta hogy beavatkozzon a magánéletébe, elvégre nincs hozzá joga.

 

 

***

 

 

 

Éjjel a falu békés és csöndes. Csak az a kevéske szórakozóhely világított, és a sokáig nyitva tartó üzletek. A lakások ablakából halvány fény pislákolt. A szél hűvös lehelete bekúszott Kakashi ruhája alá ahogy lassan lépegetett az úton. Nem volt kedve gondolkozni. Kiürítette a fejét, és megtorpant a kocsma előtt. Jól esett volna neki egy ital, mégsem ment be. Csak azért mert boldogtalan, az még nem elég indok az ivásra. Tovább sétált. Tekintete a csillagtalan égboltot pásztázta, majd a lakásához közeledve megtorpant. Az ajtajának támaszkodó alak teljesen sötétbe burkolózott, de illatát ilyen messziről is felismerte különleges szaglásával. Szíve hirtelen hevesen dübörögni kezdett, izzadtság csordult végig a gerincén amitől megborzongott. Naruto... mit keres itt? Mit akar?

Nyugalmat erőszakolva magára folytatta az útját.

- Yo! - emelte fel jobb kezét barátságosan intve, szemei mosolyogva szűkültek össze. - Mi járatban nálam?

- Hagyd ezt a műmosolyt.

Naruto hangsúlya rideg volt, mély és bántó. A férfi leejtette a kezét és elővette kulcsait. Nem tudott mit kezdeni ezzel a helyzettel, inkább kinyitotta az ajtót. Talán ezt nem az utcán kéne folytatniuk, habár idegenkedett a gondolattól hogy beengedje őt az otthonába. Ki tudja mi fog történni, a régi Naruto... Megrázta a fejét kissé, hogy elhessegesse a gondolatot. Nem, ez a Naruto nem fog rányomulni. Ez a Naruto akar tőle valamit. Valami komoly dolgot.

- Gyere be. - Odabent felkapcsolta a lámpát, keresztülsétált a nappalin, miközben mellényét, maszkját és fejpántját lehajította az útjába eső bútorokra. - Kérsz valamit? Egy pohár... hm. - Nem volt otthon semmije, csak tej. - Tejet?

- Kösz, kihagyom - vetődött a kanapéra lazán Naruto.

- Nos, rendben. - Leült a fiúval szemben, és nagyot nyelt amikor a hűvös kék szempár az arcára szegeződött. Régen ültek így egymással szemben. Nagyon régen. Összefűzte ujjait, csendben figyelt a saját légzésére. Nem akarta, hogy a fiú lássa, milyen erős hatással van rá annyi idő után is. Mégis, az illata... az illata... Naruto bőrének finom nap és levegő illata, hajának lágy samponos íze olyan fájóan ismerős volt. Oly fájóan...

- Hallgatlak, Naruto.

- El akarok menni.

Kakashi tudta mire céloz. Szóval a régi nóta, hm? Sóhajtva borzolt ezüst hajába ahogy átgondolta az opciókat. Naruto a segítségét akarja kérni a szökéshez, ez nyilvánvaló.

- Sasuke után - vágta a fiú képébe nyersen a szavakat, és a várt reakciót kapta. A fiú összerezzent, ajkait összeszorította a név hallatán. Bólintott.

- Visszahozom. Tettem egy ígéretet, és nem fogom megszegni a szavamat. Már elég erős is vagyok, hogy véghez vigyem a tervemet, sensei. Nem számít mit mondott neked Genma, nem vagyok veszélyes a falura. Én csak vissza akarom hozni őt.

- Szóval kihallgattál bennünket.

Naruto bólintott, habár ez nem kérdés volt, csak ténymegállapítás. A következő pillanatban már rajta feküdt. Olyan gyors volt, hogy Kakashi már csak annyit érzékelt, hogy háta a földhöz csapódik, és Naruto a mellkasán ül, csuklóit a földre szorítja. Kiszabadulhatott volna könnyedén, de türelmesen várt, és csak hűvösen, érdektelen arckifejezéssel nézte a csinos, napbarnított arcot. Határozottan jót tett a fiúnak, hogy elszakadtak egymástól. Újra egészséges színe volt, izmai kiteltek, haja pedig röviden rakoncátlankodott a fején, mint egy sárga szalmagubanc. Fájóan szép volt.

- Azt hiszed ismersz engem, sensei? - suttogta halkan a fiú. Hideg szemeiben úgy kavarogtak az érzelmek, mint a zavaros tó vize. Harag, vágy, félelem... hihetetlen volt ezt látni. - Mennyire arrogáns vagy... De ez most nem számít. Elmegyek Sasuke után, és azt akarom hogy segíts nekem.

- Nem tudlak lebeszélni, ez egyértelmű - konstatálta halkan Kakashi.

- Nem tudsz.

- Miért gondolod azt, hogy segítek majd neked?

Naruto arcára lágy mosoly kúszott, szemei felmelegedtek, sugárzóan akár a nyári égbolt. Elengedte Kakashi egyik csuklóját, hogy megérintse a férfi sápadt, komor arcát. Ujjai leheletkönnyen siklottak végig az arcvonásain, beleremegett egész teste, lelke... mindene ebbe a gyengéd érintésbe. Naruto... Naruto... A szerelem forrón áradt szét egész testében, elakadt lélegzete, szája megremegett.

- Tudom, sensei. Segíteni fogsz nekem, mert annyira szeretsz... hogy nem tűrnéd ha bántana engem bárki is.

- Gyűlölsz engem... - suttogta kiszáradt torokkal, az utolsó szalmaszálba kapaszkodva. Nem kapott levegőt, de nem azért mert Naruto a mellkasán térdelt, mert szinte nem is érezte a súlyát. Nem. Úgy érezte megőrül attól, hogyha nem érhet hozzá, ha nem zárhatja a karjaiba és nem óvhatja meg mindentől és mindenkitől.

Naruto megrázta a fejét, szőke tincsei puhán követték mozdulatait az arcába csapódva.

- Már nem. Amikor vizsgáztattál, akkor tudatosult bennem minden. Rájöttem, hogy értem tettél mindent, eltépted a kötelékünket, mert tudtad hogy erre van szükségem. Hálás vagyok neked, ha te nem lettél volna, talán már halott lennék... de élek. Élek, és végre folytathatom a ninja-utamat, ami a végzetem felé hajt.

Kakashi keserűen elmosolyodott.

- Út. Végzet. Milyen nagy szavak ezek egy fiú szájából.

- Segítesz nekem? - hajolt lejjebb hozzá a fiú, görnyedten. Szemei élénken csillogtak, mint két zafír.

- Visszahozni Sasukét? Mégis mihez kezdesz majd vele itt? Börtönbe kerül, elítélik és ki tudja mi lesz vele. Belegondoltál akár egyszer is, hogy mi vár rá Konohában?

Naruto felegyenesedett ültében, szemei a távolba révedtek.

- Majd én megoldom. Megoldok mindent... - mormolta halkan, alig érthetően. Valószínűleg zavaros tervek kusza tekervényei zúgnak a fejében, gondolta Kakashi. Annyira Narutora vallana... Felszabadult kezeit felemelte és a tenyerébe rejtve arcát sóhajtott fel. Naruto képes lenne megöletni magát, ez már biztos. Vele vagy nélküle, nem számít, de vele lenne esélye hogy életben is maradjon. Másfelől viszont... tett egy fogadalmat ő is. Nem fogja engedni, hogy Sasuke ismét bántsa Narutot, inkább ő maga öli meg.

 

Végzet.

 

Keserűen gondolt rá, hogy amíg Narutonak Sasuke a végzete, az övé maga Naruto.

Lassan felemelte a kezeit, gyengéden megfogta az imádott arcot, felemás szemei itták magukba a fiú halvány mosolyát. Nem tudta miért mosolyog, de nem is számított. Nem volt választása, és ő nem is akart választani. Ő csak vele akart lenni, és megvédeni mindentől. Megóvni őt. Mindenáron.

Hozzásimult az izmos test, finom illata letaglózta érzékeit, zsongott és sajgott az egész teste.

- Veled megyek, Naruto - suttogta, és felnyögött mély hangján amikor a puha ajkak szájára tapadtak. Olyan régen érezte már az ízét... ó istenem, de csodálatos! Minden józan gondolatára apró hópelyhekként borultak rá az érzelmek, mint egy vastag és puha takaró. Elnyomta minden akaratát, semmit nem hagyott meg számára, csak a tömény nyers vágyat és a forró szerelmet. Üvöltött a csönd Kakashi fülében. Ujjai a szőke fürtökbe csúsztak, beleborzongott amikor érezte a szájába lihegő lehelet forróságát. Mint egy álom, mely valósággá vált. Naruto vele van, itt vele, és őt csókolja, öleli, cirógatja. Úgy érezte, nyüzsög... árad benne a szerelem.

Gyengéden, lágyan vette vissza a csók feletti irányítást. Soha, senkit nem csókolt még így... Soha... senkit. Lassan, óvatosan fordította oldalára őt. Naruto pilláinak hosszú árnya lebbent, szemeinek kék azúrja ragyogott rá. A legszebb mosolyt kapta, melyet valaha életében látott.

Nem volt szükség szavakra, véget értek azok a percek.

Szerelem? Milyen édes érzés... szeretni valakit szívének minden erejével. Fájt és mégis úgy érezte, belehal a boldogságba, amikor meztelen bőrük összeért.

- Kakashi... - sóhajtotta Ő édesen, de szavai elfulladtak. Kezei kapaszkodtak az ezüst hajtincsekbe, a sápadt és széles vállakba. Elakadó lélegzettel figyelte ahogy a férfi levetkőzteti őt. Remegett gyönyörű napcsókolt testének minden porcikája, és amikor előbukkant fényesen és szépségesen meredő férfiassága, Kakashi felnyögött.

- Hányszor képzeltelek el így... - súgta a fiú puha nyakába, és mélyet szippantott. - Az illatod... olyan mint a nap és a szél...

- Sensei...

- Naruto - súgta vissza mosolyogva, és finoman megharapta a felkunkorodó ajkakat.

- Megtört a jég...? Éveken át hiába próbálkoztam nálad... és most...

- Szeretni foglak.

Naruto lábai a derekára fonódtak, csupasz ágyékuk összesimult és egyszerre feszültek meg a kéjtől.

- De miért most? Mi változott? Miért...?

Kakashi nem válaszolt. A szíve legmélyén tudta, hogy Naruto ezt sosem értené meg. Soha. Nem volt érdemes elmagyarázni neki, főleg most nem. Lehajolt a fiúhoz, forrón megcsókolta és bejáratához illeszkedett.

 

Nem, ez így nem fog menni.

 

Hátrahúzódott, és zihálva térdelt fel, kezeivel combjain megtámaszkodva. Csendben gyönyörködött a előtte elterülő szép testben. A szoba lágy fényei is simogatták őt, bőrén úgy csillogott az izzadtság, mint a nyári égbolt csillagai.

- Miért álltál le? - fintorodott el dühösen Naruto. Még így is szép volt, Kakashi pedig elmosolyodott és felállt, kezét nyújtva neki. Tétován siklottak a barna ujjak fehér tenyerébe. Felhúzta őt, és a hálószobába vezette. Nem szólt semmit. A szavai helyett beszélt a teste, minden mozdulata, tekintete, érintése. Puhán döntötte őt az ágyra, csókolta, simogatta olyan helyeken, ahol mindig is vágyott rá. Az éjjeliszekrényből egy óvatos mozdulattal kivette a síkosítót.

Naruto izmos combja lassan, érzékien siklott végig Kakashi oldalán. Sóhajai és nyögései gyönyörűek voltak, illata édes és keserű... az íze maga a napfény.

A napfény íze. Mélyen elmélyedt azúrkék szemeiben, és egy határozott csípőlökéssel elmerült szerelmének testében.

- Kakashi...

- Szeretlek... szeretlek... szeretlek... - suttogta csókolva simogatva őt. Lassú, lágy ritmussal tette magáévá. Naruto oly szép volt, mint a fény. Valóság vagy álom volt-e ez az egész, nem tudta eldönteni. Olyan csodálatos, olyan szépséges volt minden.

Naruto összerándulva nyögött fel, teste ívbe feszült. Szemeinek kékjét csodálva, mosolyogva figyelte őt Kakashi. Szerelme fájdalmat okozott neki, úgy érezte mintha valaki marcangolná őt belülről. Felnyögött ő is, és behunyt szemekkel adta át magát a kiáradó, szétömlő, zsongó gyönyörben.

 

Az álom hullongó sötétje borította be tudatát.

 

Szerelem?

 

 

 

Végzet.

 ___________________________________________________________________________________

12. rész

 

 

 ZENE

 

Esteledett. A halvány fényeket felszívta a sötétség, az erdő fái elvesztek.

 

A kis tábortűz narancsos meleg fényében melegedve, Kakashi tekintete a vele szemben ülőn kalandozott, míg elméje máshol. A napok gyorsan repültek egymás után, minden percét úgy szívta magába, mint éhező föld a hajnali harmat cseppjeit. Naruto kedves volt és figyelmes, az önző kölyök már sehol sem volt. Komoly felnőtté vált, látszólag.

 

Kakashi újra hinni kezdett a csodákban... hiszen itt csak arról lehet szó. Naruto a halál fekete küszöbén toporgott, megjárta a lélek legsötétebb mélységeit is. Szívósabb, mint a fán a kéreg – gondolta Kakashi, miközben Naruto felpillantott rá.

 

- Mire gondolsz, sensei? – kérdezte mély hangján kedvesen. Csak fejrázás volt a válasz, alig látható. A fiú sóhajtott egyet és elkomorulva fordította azúrkék szemeit a lángokra ismét.

 

- És te? – szólalt meg halkan Kakashi. – Te mire gondolsz?

 

- Nem is tudom. Sok felé elkalandoztam most gondolatban. Már nem is tudom mióta vagyunk úton. Szerinted üldöznek minket, amiért csak úgy szó nélkül eljöttünk?

 

Kakashi megrázta a fejét.

 

- Üzentem a Hokagénak, te is tudod.

 

- Igaz... – beletúrt szőke fürtjeibe, amitől azok még kócosabban meredtek a sötét, csillagtalan ég felé. – Már azt sem tudom mióta vagyunk úton, egyszerűen elvesztettem az időérzékemet ebben a végtelen erdőben. Mintha egy rohadt illúzióban csücsülnénk tehetetlenül.

 

- Ez az ország ilyen. Az esőerdő rejtett faluja mellett is elhaladunk majd, de észre sem fogjuk venni, ha ők nem akarják.

 

- Aha, tudom. Tanultunk róla Iruka-senseitől. Tényleg... vele is régen találkoztam. Hogy lehet vajon?

 

Kakashi elhevert az oldalára, és könyökére támaszkodva figyelte tovább a lángokat. Iruka? Naruto pótapja. Ő vette először szárnyai alá a szőke kis bajkeverőt, és akkor is kiállt mellette, amikor Kakashi kelletlenül elvállalta a fiú oktatását. Milyen ostoba volt akkoriban... megvetette a fiút ugyanúgy, mint szinte mindenki a faluban. Az a chounin még most is az akadémián tanít, és jól végzi a dolgát.

 

- Jól van. Tanítja a kis diákokat az akadémián.

 

- Biztos még mindig ugyanúgy ordítozik, ahogy rég – húzódott mosolyra Naruto szája.

 

- Mi tagadás, néha hallani őt a Hokage irodájából.

 

Naruto halkan felnevetett. Az arca gyönyörű volt ilyenkor, Kakashi imádta figyelni közben. Boldog volt... ezek a hetek a mennyországot jelentették neki. Csak ők kettesben, hetek óta... Mint egy álom, olyan volt számára.

 

- Min mosolyogsz? – kérdezte hirtelen Naruto.

 

- Mert ehhez van kedvem.

 

Belefelejtkezett a fiú szép arcának nézegetésébe, tekintetével meleg szeretettel simogatta a kedves vonásokat. Boldog bizsergés járta át végtagjait, bal kezének ujjaival megsimította az alatta kiterített puha takarót, akárha a szőke hajfürtökkel tette volna. Naruto oldalra hajtotta fejét, lágy, csábító mosollyal viszonozta a pillantást.

 

- És még mihez van kedved?

 

Képtelen volt a válaszra, csak akadozó lélegzettel várta a lassan felálló fiú mozdulatait. A hosszú, napbarnított ujjak lehúzták a fekete kabát cipzárját egy halk, érzéki hanggal. A felbukkanó izmos mellkast megcirógatták a narancsfényű lángok fényei, majd végigcsordultak meztelen felsőtestén. Kakashi remegve kapaszkodott meg a takaró puha anyagában, forró és hideg borzongás nyaldosta végig testét, majd megadóan feküdt a hátára hogy a ránehezedő Narutot fogadja. Behunyt szemekkel fogadta szájára tapadó puha ajkakat és a finom ramen és az édes gyümölcs ízét, amellyel megajándékozta őt. Sóvár vágy mart a bőrébe, ujjai óvatosan simítottak végig kedvese karjának puha bőrén, amely alatt az acélos izmok megfeszültek érintésétől. Kiszáradt a szája és muszáj volt nyelnie egyet, mély nyögés szaladt ki ajkai közül amikor megérezte a nyakába mélyedő fogakat.

 

- Imádom a hangodat szex közben - hallotta a rekedten suttogott szavakat, és szédülve hunyta be szemeit. Naruto szinte letépte róla a mellényt és szétrántotta a fekete inget. Forró és nedves nyelve elkalandozott mellkasán, zihálása aláfestette a férfi lihegését. – Azt akarom, hogy a nevemet nyögd, miközben leszoplak... sensei.

 

A vágytól mély hangot hallva Kakashi megremegett, és önkéntelenül lesodorta kezével a homlokpántját, hogy mindkét szemével igya magába a látványt. Naruto... vágytól sötét szemei, meztelen felsőtestének látványa lélegzetelállító volt. Engedelmesen megemelte a csípőjét, amikor a fiú lerángatta róla a nadrágot.

 

Képtelen volt gondolkozni, egyszerűen csak fokozottabban érzékelt mindent. A sötét erdő halk neszeit, ahogy a szél borzolta a faleveleket, a baglyok távoli huhogását, a tűzben égő fahasábok pattogását, saját zihálásának hangjait, a teste alatti takaró cirógatását, a fű és a föld kesernyés illatát, Naruto bőrének forróságát ahogy a széttárt lábai között a combjához ért, kezeit a hasán siklani, szájának forró, szorító nedvességét hímvesszőjén. Rabul ejtette tekintetét a fiú vágytól csillogó szeme, szőke haja a tűz fényénél egészen selymesnek, puhának tűnt, és Kakashi tudta hogy az is. Remegő kézzel simogatta meg a fürtöket, izzadtságcsepp csordult végig az arcán és felszisszent amikor Naruto kiengedte a szájából, és nyelvével körözni kezdett a herezacskóján, miközben egy pillanatra sem szakította meg a szemkontaktust.

 

- Naruto... – hördült halkan a férfi, fogait összeszorítva. Elégedetten villantak a kék szemek. – Naruto... hhh...

 

Ismét mélyen a szájába csusszant, és egy erősebb szívásnál hangos nyögés szakadt ki mellkasából. Nem... ezt nem bírja már sokáig...

 

- Naruto... hhh... ha így folytatod... én... – megakadt egy újabb szívástól - ...én... el fogok...

 

A fiú cuppanva engedte ki őt a szájából, és száját megnyalva emelte fel a fejét.

 

- Hogyan tovább?

 

Kakashi zihálva könyökölt fel, testén csillogtak az izzadtságcseppek, Naruto mohó tekintetét látva pontosan tudta mire vágyik a másik.

 

- Még fel kell készítenem téged... – krákogta rekedt hangján, és elszántan mozdult volna, habár egész teste úgy remegett mint a kocsonya. Naruto szemei megvillantak, ahogy feltérdelt, és egy határozott mozdulattal szélesebb terpeszbe feszítette Kakshi lábait hogy közéjük térdeljen. Merevedését nadrágján keresztül dörzsölte a férfi puha heréjéhez.

 

- Mi lenne, ha inkább én készítenélek fel téged? – kérdezte zihálva. Egy izzadtságcsepp gördült le az állán, és Kakashi hasára cseppent. – Tudom, hogy te nem szereted... de én nagyon kívánlak, sensei. Csak egyszer engedd meg... kérlek.

 

Kakashi elfelejtett lélegezni, csak dermedten nézte a fölé tornyosuló Narutót, akinek egész testén megfeszült az összes izom a vad vágytól. Látta szemeiben az elszántságot. A fiú tenyerei mellette csattantak ahogy ránehezedett, szája mohón tapadt az övére, nyelve erőszakosan tolakodott be ajkai közé.

 

- Na... ruto... – nyögte Kakashi tiltakozva. Képtelen volt ellökni őt magától, csak dermedten nézte a fiú arcát amikor megszakadt a csókjuk. A lángok halvány fényénél is jól látható volt az arcpír, izzadtság gyöngyözött az arcán, szőke haja csapzottan hullt előre a homlokába, nedves ajkai résnyire nyitottak voltak, és zihálva nézett le rá. Szemeiben éhes mohósággal bámult, akár egy éhező a kenyérre... úgy falta szemeivel Kakashit.

 

- Csak egyszer... kérlek. Soha többé nem kérlek rá, csak most az egyszer.

 

- Rendben...

 

Kakashi hangosan felnyögve vetette hátra a fejét, amikor Naruto ujja belécsusszant. Fájdalom rángatta testét, de uralkodott magán. Egy shinobi számára a fájdalom nem probléma, és ha a fiú ennyire szeretné, nem tagadja meg tőle. Egy erősebb, feszítő fájdalomtól összeszorított szemekkel szisszent fel és megfeszült.

 

- Ez az... – zihálta a fülébe Naruto. – Érzed, sensei? Benned vagyok... mélyen... hhh... benned vagyok. Olyan csodálatos!

 

Naruto karján megfeszültek az izmok, ahogy megtámaszkodott felette, és lepillantott rá. Teljesen elkábulva, tompán csillogtak szemei, melyek most szinte feketének tűntek a kitágult pupilláktól. Csak néhány másodpercig tartott az egész. A látvány, ahogy Naruto teste megfeszül és arca eltorzul a gyönyörtől, pedig örökké beleégett a férfi elméjébe.

 

 

- Tudod, sensei...

 

Csend. Kakashi állát a puha szőke tincsek cirógatták, és ugyanezt tette az éjszakai szél is meztelen bőrükkel. Megborzongott, de akkor sem mozdult hogy felöltözztön, mert ahogy Naruto meztelen teste az övéhez simult, feje mellkasán pihent, az maga volt a mennyország. Naruto elkezdett valamit mondani... mit is?

 

- Hm? – dörmögte halkan, ujjai finoman végigcirógatták a fiú vállát. Naruto válaszul felsóhajtott és halkan folytatta:

 

 

- Azt hiszem szeretlek.

 

- Tudom, Naruto. Tudom.

 

_____________________________________________________________________________________

 

13. rész

 

ZENE

 

A hatalmas zöld mező közepén állva Kakashi szédült. A nap sápadtan világított, a szél hidegen, metszően fújt. Szemben vele, a másik domb tetején állt Ő.

 

Ő, akinek már rég halottnak kellene lennie.

 

Kakashi soha nem tett ilyet, de most az egyszer komolyan gondolta, hogy bár halt volna már meg. Kis terpeszben állt, jobb kezével erősen fogta bal kezét, ujjai között a Chidori sercegően fülsüketítő hangja. Testéből sugárzó erejétől körülötte a zöld fű úgy hullámzott, mint a víz, amikor felszínét borzolja a belehulló esőcsepp.  

Mindkét szemével keményen meredt a hűvös, fekete szempárba. Nem szólalt meg. Várt. Kakashi rutinos, intelligens harcos volt. Pontosan tudta, hogy Sasuke komoly erővel és tapasztalattal rendelkezik, ezért kevés esélye van ellene. Oldalra fordította fejét, vetett egy óvatos oldalpillantást a mögötte heverő testre. Naruto behunyt szemekkel feküdt, szőke fürtjeit a szél arcába fújta. Kakashi remélte, hogy sokáig tart amíg magához tér. Visszafordult ellenfele felé.

 

 

Sasuke sötét szemei egykori mestere arcát fürkészték. A maszk felett lévő felemás szempárt figyelte, s az imént látottak hatása alatt állt még mindig. Abban a pillanatban amikor Kakashi meglátta őt, azonnal reagált, és leütötte Narutot. Nem tehetett mást, csak útban lett volna a párbajban, még baja is eshetett volna, ezt megértette és elfogadta. Mégis különös érzés volt látni a földön heverő fiú behunyt szemeit. Olyan rég látta utoljára, és most valamitől megfosztva érezte magát, hiszen csak Naruto miatt maradt hátra a csapatától, mert tudta hogy követi, és... látni akarta. Még egyszer. Sokszor gondolt rá amióta elhagyta Konohát, és a legutóbbi találkozásukkor... maga sem tudta mi is történt. Valahogy elszakadt benne valami gát, és magával sodorta Naruto érzelmi vihara. Igen, csak ezzel tudta jellemezni.

 

Ő, akit mindig csak idegesített ez a dobe... ez az usurotonkachi...

 

Valójában mindenkinél többet jelentett neki, képtelen volt elszakadni tőle, pedig hányszor próbálta már. Minden alkalommal úgy gondolta, végleg eltépi a köteléket, de Naruto kitartó szeretete, ragaszkodása egyszerűen elvette az erejét, elgyengítette. Keserű öröm járta át, mert valójában minden porcikája boldog volt, hogy a dobe nem adja fel, szereti őt és vissza akarja vinni.

 

Majdnem felsóhajtott, hogy dobe... de inkább hallgatott. Naruto... a buta, oktalan, merész és nagyszájú Naruto.

 

A közöttük álló Kakashi felé fordította sötét szemeit. Egykori mestere iránti tisztelete már nem létezett. Akkor, abban a pillanatban váltott haraggá, amikor rájött mi van közöttük. Mintha megfosztotta volna valamitől.

 

- Üdv, sensei.

 

Sasuke hangja mélyen, érzéketlenül zendült a körülöttük ordító csendben. Kakashi komoran figyelte őt. Arcán érzelemnek nyoma sem volt, semmit sem változott kiskora óta. Geninként is ilyen volt. Soha nem tudta senki, mi járhat a fejében, ahogy most sem.

 

- Yo, Sasuke.

 

Kakashi látta, hogy a fiú elindul felé, így ő is így tett. Nem engedheti, hogy közelebb kerüljön Narutohoz. Középen találkoztak, egymástól néhány méterre megtorpanva. Sasuke sápadt, szoborszerű arca meg sem rezzent, csak lassan végigmérte egykori mesterét, ahogy ő is tette vele. Testén a fehér haori, alatta a bő nadrág, és derekán még mindig ott tekeredett Orochimaru szimbóluma, a vastag lila selyemöv. Fekete haja puhán hullámzott arca körül.

 

Kakashi komoran összehúzott szemöldökkel vájta tekintetét Sasuke szemeibe.

 

- Ha veszítek, elmész. Narutot itt hagyod, majd a kutyáim hazakísérik.

 

- Szóval ma lesz az a nap, amikor egyikünk meghal. Legyen – válaszolta Sasuke. Lassan felemelte kezét, rákulcsolta ujjait kardjának markolatára és kihúzta. Jól emlékezett a sensei szavaira, amit akkor mondott neki. Tudta, hogy egyszer eljön ez a nap is.

 

- Igen, ma.

 

Egymásnak lendült a két test.

 

Vért szívott magába a fű, s a nedves föld.

 

Miközben hátraugrott, Kakashi haja arcába csapódott, gondolatai ellenfelére koncentrálódtak, akárcsak minden figyelme. Sasuke nagyon erőssé vált. Kardja körül sercegett a chidori speciális, fejlett változata. Rossz hír. Végigfuttatta fejében mit tehetne. Ez az ő jutsuja, ismeri minden gyengepontját, de nem tudja felmérni, mennyire fejlődött Sasuke kezeiben. Más eszközhöz kell folyamodnia a győzelem érdekében.

 

Puhán értek talajt a lábai, sérült bal karjára szorította kezét, érezte ahogy forró vére kibuggyan ujjai közül.

 

- Sensei, nem akarlak megölni.

 

- Tudom Sasuke. Én akarlak megölni téged.

 

A felé futó test olyan gyors volt, hogy sharinganjával is alig bírta érzékelni. Ezt a trükköt is tőle tanulta, így Kakashi könnyedén félreugrott az útból, s Sasuke kardja egy fatörzset hasított ketté.

 

- Bárhogy alakul kettőnk küzdelme, te csak veszítesz, Kakashi-sensei.

 

Megremegett kezében a kunai kés, ahogy megtorpant. Az őt figyelő sápadt arc felé fordult, de vonásaiból semmit sem volt képes kiolvasni.

 

- Te... – kezdte, de képtelen volt megszólalni. Fejében lázasan kavarogtak a gondolatok. Amikor beleegyezett abba, hogy elkíséri a fiút, pontosan tudta hogy el fog jönni ez a pillanat. Hiszen ezt akarta, nem? Akkor miért bizonytalanodott el?

 

- Tudom. Te is tudod – szólalt meg halkan Sasuke, kezében pihent a kardja, a chidori sercegése alábbhagyott. – Naruto engem szeret. Ha győzöl is, nem változik semmi. Követni fog engem a halálba is.

 

- Nem! – kiáltotta Kakashi, elkeseredett düh marta a torkát. – Meghalsz és ő élni fog! Végre megszabadul tőled, új életet kezdhet!

 

Támadásba lendült, ujjai jutsuba formálódtak, s a jégkristály shurikenek becsapódtak Sasuke védtelen testébe. Vér spriccelt a fűre.

Kakashi zihálva figyelte, hogyan válik füstté ellenfele teste, majd a fűből kiemelkedő Sasuke arcára meredt. Helyettesítő jutsu egy idegen formája. Fenébe. Érezte hogy fogytán a chakrája, és ellenfelét még csak meg sem bírta eddig sebesíteni. Ami a legrosszabb, hogy Sasuke nem is küzdött ellene, csak kivédte a támadásait. Még a sharinganját sem használta.

 

- Naruto számára csak én létezem, Kakashi-sensei. Mindig is így volt, és mindig is így lesz.

 

- Nem!

 

Újabb kétségbeesett támadás, erősebb az előzőnél. Egy kardsuhintással hárította el a fiú, sötét szemei ellenfele mozdulatait figyelték. Miért akar ilyen kétségbeesetten meghalni a sensei? Nem értette. Nem akarta bántani. Szavaival nem a figyelmét akarta elvonni, egyszerűen csak le akarta beszélni erről az ostobaságról. Naruto szíve az övé, ezen nem változtathat senki.

 

- Fejezzük be sensei, itt és most. Ha újra elmegyek, ismét végtelen ciklusba kezdünk, és követni fogtok. Naruto egész életében ezt fogja tenni, veled vagy nélküled, az nem számít. Ezen semmi sem változtathat. Mi haszna a halálodnak?

 

Igen. Erre vágyott, ez éltette mindig. A tudat, hogy nincs egyedül, mert valakinek fontos. És amíg hiányzol valakinek, visszavárnak, addig van hova tartoznod, és... van miért élned.

 

- Ma itt te leszel aki meghal, Sasuke!

 

Kakashi nem kapott választ, csak egy vörös szemvillanást látott. Azonnal félrekapta tekintetét, és hideg borzongás szaladt végig a testén. Egyszer már beleesett Itachi csapdájába, többé ez nem történhet meg. Keserű mosoly húzódott Kakashi szájára. Sasuke végre komolyan veszi őt. Ideje volt. Minden úgy alakult, ahogy kezdettől tervezte. Elégedettnek kellene lennie, mégsem volt az. Szeme sarkából látta, hogy Naruto felül. Végre... már olyan fáradt volt. Olyan végtelenül fáradt... Behunyta felemás szemeit, kezéből kicsúszott a kunai kés.

 

 

 

Abban a pillanatban, amikor szívét keresztülszúrta Sasuke kardja, kétségbeesett ordítás hasított keresztül a délutáni csöndben.

 

- Neeeem...!!!

 

Sasuke a földön ülő, őket figyelő Naruto felé nézett szeme sarkából, majd vissza Kakashira. Mindent megértett, abban a pillanatban, és kifejezéstelen arcán átsuhant egy érzelem, amelyet csak egykori mestere láthatott.

 

 

 

 

Szóval ezért... szóval így.

 

 

 

 

Fájdalom és hideg üresség szúrt Sasuke mellkasába. Elkapta az összecsukló testet, végtelenül gyengéden húzta ki belőle kardját, lefektette a földre.

 

- Úgy tűnik, az a sorsom, hogy olyan emberek halálát okozzam, akik törődnek velem – mondta halkan, kezével tartva Kakashi fejét. Lehúzta a fekete maszkot, alatta a férfi szép arca sápadtan derengett fel, szájából vére folydogált. A haldokló férfi ajkai szavakat formáltak, de a felbuggyanó vértől nem lehetett tudni mit mondana.  – Tudom, te nem velem törődsz, de úgy érzem, ezt értem is tetted. Okos vagy Kakashi-sensei, mindig is az voltál. Most hogy Naruto szeme láttára végeztem veled, soha többé nem lehet már az enyém. Nem fog követni, vagy ha igen, hát a bosszúért, amely engem is tönkre tett. Végül mégis elvetted őt tőlem.

 

- Kakashi!!! – ordította valahonnan Naruto, könnyes arca bekúszott a férfi látóterébe, Sasuke mellé. Felemelte véres kezét, megsimogatta a szeretett lény arcát. Tekintete megpihent a szőke fürtökön, azúrkék szemeken. Úgy érezte, végre megérkezett. Hazaért. Annak a személynek a képét viheti magával a túlvilágra, akit a világon mindenkinél jobban szeretett, és ez volt a legfontosabb. Némán formálták ajkai a nevét.

 

 

 

Sasuke elengedte az elernyedő testet, lassan felállt. Véres kardját a hátán lévő tokba csúsztatta, sötét szemeit a zokogó Naruto arcára függesztette. A felpillantó azúrkék tekintetben nem látott többé mást, csak a gyűlöletet.

 

Keserű érzés kúszott Sasuke mellkasába. Hisz az történt, amire mindig is vágyott a tudata, de a szíve nem.

 

Tisztelte Kakashit a nemes tettéért, és gyűlölte is az önzéséért.

 

A sensei megtette azt, amire ő soha nem volt képes, bármit is tett vagy mondott.

 

Eltépte a köteléket.

 

A köteléket, amely közte és Naruto között volt. Azt, amely annyira fontos volt neki is, és amely az egyetlen volt életében. Most mindent elveszített. Nem ezt akarta? De igen... mégis keserű, üres és tompán lüktető fájdalom rágta be magát a lelkébe. Elveszítette Narutot. Mindent elveszített, ami fontos volt az életében.

 

Hátat fordított a zokogó fiúnak, és félig lehunyt szemekkel, alig figyelve maga előtt az utat... elindult.

 

 

VÉGE

 

 

 

 

 

 

 

 

Köszönöm, hogy elolvastad.