baktimi

Pillangóm

AU ficc, vagyis a szereplők alternatív univerzumban vannak. Napjainkban, konkrétan. Kakashi egy gazdag üzletember, Iruka pedig egy tehetséges japán operaénekes, gyönyörű szopránnal megáldva. Egy nap, a Pillangókisasszonyt énekli párizsban. Vesztére egy olyan férfi is meghallja a hangját, aki maga az ördög, ezüst hajjal és felemás szemekkel. Meg akarja kapni a csodaszép pillangót, és betenni gyűjteményébe, a legszebb példányok közé. Nem sejti, hogy a szépséges Pillangó valójában nem nő.

A Pillangó pedig nem sejti, hogy a jóképű és gazdag udvarló valójában egy gyűjtő, mézédes szavai és kedves mosolya csak álarc.

Vajon ki lát be hamarabb a másik maszkja mögé?

Mi történik akkor?

Meddig képes menekülni sorsa elől az ember?


Normal 0 21 MicrosoftInternetExplorer4


 

 

Pillangóm

 

 

 

Kakashi behunyta szemeit. A gyönyörű hang átjárta testét és lelkét, áhítatot és mámort festve tág ereibe, melyben a vér úgy áramlott, akár egy vad folyó. Soha... soha ilyen szépet nem hallott életében.

 

Véget ért az előadás, lehullott a függöny hogy elrejtse a halott Pillangó kisasszony karcsú testét. Néhány hosszú percig csendes áhítat, majd hangos, dübörgő tapsvihar. Könnyes arcú nők és zavartan nézelődő férfiak mindenhol. A függöny mögül egyenként előléptek a színészek, majd utoljára maga a Pillangó is. Kakashi páholyának erkélyébe markolva hajolt előre, hogy még utoljára magába szívhassa a látványt, a kimonóban tipegő különös teremtményt, akinek sápadtra púderezett arca és fekete parókája alatt ragyogott bájos mosolya, és könnyek mosták szeme alatt a sminket a meghatottságtól. Láttára a közönség ütemes vastapssal reagált, virágok röpültek a színpadra. A művésznő felvett egy szálat, és abban a pillanatban visszazökkent a szerepébe. Hirtelen abbahagyták az emberek a zsivajt, hogy tágra nyílt szemekkel szívják magukba a kis ráadást: egy Pillangó kisasszony-féle lágy mosolyt és a virágra hintett apró csókot. A virág elrepült ahogy a karcsú kéz szárnyakat varázsolt neki, és aki elkapta, annak ma este a legszebb ajándékot jelentette.

Újabb hangorkán, és a tünemény eltűnt, akár a hirtelen kilobbanó csillag az égen.

 

Kakashi még sokáig képtelen volt feldolgozni az élményt. Életében először járt Párizsban, és soha de soha nem gondolta volna, hogy japán férfi létére egy japán nőről készült operát fog megnézni, ráadásul ilyen csodálatos lesz számára. Kőkemény üzletember létére bizony könnybe lábadtak a szemei.

 

Megállt a fekete limuzin pont előtte amikor kilépett az Opera épületéből. Az autó oldalán elegáns és fennhéjázó felirat hirdette, hogy nem akárkié a kocsi. Hatake Corporation. A sofőr, egy fiatal kis szőke nyikhaj - örökös vigyorgási kényszerrel - elé lépett, megigazgatta sűrű, szalmaszőke haján a sofőrsapkát, és meghajolt.

- ’stét uram. Hova óhajtja?

Kakashi az égnek emelte felemás tekintetét. Egyik szürke volt, akár a köd, a másik melegbarna. Senki nem tudta, hogy valójában fél szemére vak. Még gyermekkorában sérült meg, egy iskolai verekedés során. Ott tanulta a türelmet is, amelynek ezúttal is nagy hasznát vette.

- Naruto, ezerszer megmondtam már, hogy beszélj rendesen, mert kidoblak.

- Igen uram! - vigyorgott fel rá a szőke huligán. Kakashi morcosan összehúzott szemöldökkel vetett rá még egy utolsó pillantást, majd beszállt a kocsiba.

- Vigyél vissza a szállodába.

Kigurult a luxuscsoda az útra. Az éjszakai fények lágyan csillantak meg a lekerekített áramvonalas formákon. Igen, Kakashi szerette a luxust. Az igazán drága és elegáns dolgokat. Nem sajnálta a pénzt, hiszen sok volt neki. Piszok sok. Bármit megszerezhetett magának, de nem volt szokása visszaélni hatalmával vagy pénzével.

Visszapillantott az operaházra. Na jó, ez egyszer igazán kivételt tehet. Sötétszürke Armani öltönyének zakóját kigombolta, és belső zsebéből előhalászta mobiltelefonját. A kis karcsú készülék halk pittyenéssel fogadta a nyomogatást, majd felbúgott ahogy kicsengett a túloldalon. Egy álmos hang szólt bele.

- Haló...? Az ég szerelmére, hiszen éjjel egy óra van!

- Csend - utasította kifejezéstelen, mély hangján Kakashi. - Azt akarom hogy nézz utána valaminek. Pontosabban... valakinek.

- Moooost? - nyűgösködött a női hang.

- Sakura. Úgy látom bővíteni akarod a munkanélküliek számát.

- Miben segíthetek, főnök?

Kakashi fanyar mosolyra húzta vékony ajkait. Asszisztense nem hazudtolta meg magát ma este sem. Nem szereti a hisztis nőket, de ennek az egynek sokat elnéz, tekintve hogy igazán hasznos, gátlástalan és erős jellem. Pont amire szüksége van egy milliárdos vállalattulajdonosnak.

- Tudj meg mindet egy operaénekesnőről. A művészneve Lilien Song. Öt percet kapsz.

- Máris nekiállok!

Pár perc múlva már csörgött is a telefon.

- Főnök, kapaszkodjon meg! A művésznő neve Umino Iruka. Japán.

- Szép munka volt. Jó éjt.

Elégedetten csukta össze a telefonját, és a kivilágított Eiffel toronyra pillantott, amely előtt elgurult a limuzin.

- Szóval Iruka... - dörmögte halvány mosollyal. A gyönyörű hangú és lenyűgöző énekesnő... szintén japán. - Kicsi a világ.

És még kissebbé válik holnap, gondolta Kakashi elégedetten. Szép arcán a mosoly... nos, ettől általában mindenki halálra rémült.

Naruto a visszapillantó tükörbe pillantva megsajnálta szegény nőt akit a főnöke kinézett magának. Akárki is volt az, szívből sajnálta őt. Ismerte munkaadóját, nagyon is jól. Búzakék szemei szomorúan fordultak az út felé, ujjai megszorították a kormányt. Szegény nő... - gondolta, de kimondani nem merte. Nem bizony.


 2.

Végleg lehullott aznap este a függöny, és Iruka egy fáradt sóhajjal fogadta el asszisztensétől a zsebkendőt. Letörölte arcáról a könnyeket és a leázott smink egy részét.

- Csodás voltál ma este is Iruka-san! - lelkendezett félénk kis hangján az aprócska nő, halványlila szemeivel imádattal nézett fel rá. - Mindenkit lenyűgöztél, sokan sírtak...

Csak mosolyogva hajtotta le a fejét, szerény mosollyal. Pillangó kisasszony szerepe már annyira a részévé vált, hogy gesztusaiba is beleivódott, ami persze nem volt jó dolog, de Iruka élvezte még ezt is. Boldog volt amíg tartott, de tudta jól hogy fél év múlva már a Tosca fog ugyanígy a részévé válni, és amíg a szezon tart, így is lesz.

A kimonó szűk alsórésze miatt apró, tipegő léptekkel sietett az öltözőbe.

- Hinata, segíts levenni ezt a ruhát, kérlek. Már nagyon melegem van benne... - kérte kissé rekedtes, lágy hangján, mint egy dohányzó díva. Felsóhajtott. Hát valóban méltó a japán színészekhez akik női szerepeket alakítanak. Semmi férfias nem volt benne. Kamaszkorában boldogtalanná tette fejlődésének ilyetén alakulása, de mára már megbékélt vele, így is csak a művészetnek élt mindig is, ez tette őt elégedetté, másokat pedig az ő hangja tett boldoggá. Sok rajongója volt - férfiak és nők vegyesen -, akik gondoskodtak róla, hogy az öltözőjében mindig sok csokor és finom virágillat fogadja. Társulatának népszerűsége és persze az ő hírneve is egyenesen ívelt fölfelé szerte Európában és hazájában is.

- Lassan lejár a három hónap, Iruka-san - csipogta félénken Hinata, miközben óvatosan lefejtette a fekete parókát főnöke fejéről. - Tsunade menedzserasszony nem említette önnek, hová utazunk egy hónap múlva?

Iruka elgondolkodva törölgette le arcáról a fehér festéket, lassan módszeresen került felszínre a napbarnított bőre és az orrán lévő sok szeplő amit úgy utált, de a plasztikai sebész szerint bájos volt és nem ajánlotta a műtétet. Hamarosan lejár a három hónapos szerződés, amelyet a párizsi operaházzal kötöttek, ezért nemsokára elutaznak. Kár, mert szeretett itt élni.

- Firenzébe megyünk ezután - válaszolt a hosszú, gesztenyebarna haját fésülő lánynak. Figyelme a sminkasztalra terelődött, az ott álló színes dobozkákra. - Látom Asuma megint beengedett ide ajándékokat - sóhajtotta lemondóan. Csapnivaló egy testőre volt, de kedvelte a nehéz természete ellenére is.

- Igen... Nem bontja ki, Iruka-san? Biztosan gyönyörű ékszerek vannak bennük, mint mindig.

A kreol, karcsú ujjak az üdvözlőkártyákat felvették és melegbarna, aranyszínű szemeivel átfutotta őket. A megszólítás minden esetben borzasztóan zavarta. Kisasszony, bájos hölgy, satöbbi. Mindet egy olyan nőnek címezték, aki nem létezett. Bosszúsan, a rá jellemző szeszéllyel hajította el őket, s úgy hullottak alá akár az őszi falevelek.

- A tiéd lehet mind - szusszantotta, majd felállt és felvette fehér ingét, farmerjét, haját pedig egy hajgumival kötötte össze. A tükörből visszapillantó csinos férfi kutyaközönséges külseje megnyugtatta, csak aranybarna szemeiben ragyogott még enyhe harag. - Induljunk.

 

A limuzinban, útban a szálloda felé, unottan figyelte boldogan visongó kis asszisztensét, aki egyenként bontogatta fel a kis dobozokat, a benne lévő szép fülbevalókat és nyakláncokat, gyűrűket nézegetve. Asuma velük szemben ült, arcán halvány és elégedett mosollyal rágcsálta meggyújtatlan cigarettáját. Robosztus testén az öltöny is alig rejtette a hóna alatt dudorodó fegyvert.

- Iruka-san nézze! - sikkantotta Hinata. A férfi sóhajtva szakította el tekintetét az ablakról, amelyen keresztül az éjjel kivilágított Eiffel tornyot csodálta, hogy lepillantson az aprócska kis kézben pihenő tárgyra.

- Egy hajtű. Na és?

- Egy pillangó! Hát nem gyönyörű?

Iruka jobban megszemlélte a lámpák fényében felragyogó drágaköveket és a szépen megmunkált faragásokat. Nagyon drága és értékes darab lehetett, de nem ez volt az érdekes. A pillangó kecses volt és szép, igazán szép.

- De igen, az.

- Ezt esetleg a következő fellépésén a hajába tűzhetnénk. Olyan csodaszép lenne - lelkendezett csillogó szemekkel a fiatal lány. Iruka elmosolyodott. Szerette lelkes kis asszisztensét.

- Rendben, ha ez téged boldoggá tesz - sóhajtotta beletörődve.

- Biztos jól áll majd - jegyezte meg Asuma gúnyos kis mosollyal. Iruka megsemmisítő pillantást vetett felé, majd egy üres doboz koppant a férfi homlokán.

- Ne röhögj - förmedt rá, de aztán beletörődve legyintett. Már középiskola óta barátok, és a férfi mindig őszintén az orra alá dörgölt mindent. Egészséges szarkazmusa igazi gyógyír volt Iruka sérülékeny lelkének. Mellesleg mindig ő védte meg a zaklatóktól már akkor is, és később ez a szerep hivatalossá vált. - Különben is, már megint elvesztetted a borotvádat? Rémesen nézel ki ezzel a párnapos borostával!

- Ez szakáll - válaszolt azonnal a sértett önérzet.

- Na persze.

- Csak irigykedsz, mert neked nem lehet - vigyorgott szemtelenül a testőr.

Kopp, egy újabb dobozka.

 

 

***

 

Iruka bosszús sóhajjal tárta ki lakosztályának ajtaját, hogy a hevesen dörömbölő, nagyhangú, nagy mellű, és -egójú menedzserét beengedje. Már felöltözve, fekete kiskosztümben volt, meglepően friss és kipihent jelenségnek számított az álmosságtól imbolygó Iruka mellett.

- Miért kellett ilyen hangosan dörömbölnöd, ráadásul miért jöttél ilyen korán? - pillantott a kandalló tetején álló elegáns órára. - Ilyenkor még alszom!

Tsunade csak legyintett, és a bárszekrényhez sétált, és célirányosan belenyúlva már ki is halászott egy üveg brandyt.

- Áh ne kényeskedj, tudod hogy nem szeretem a primadonnákat - morogta miközben kiöntött egy nagyobb pohárba a vöröslő italból. - Óriási híreim vannak, ez nem várhatott addig amíg kegyeskedsz kinyitni álmos szemecskéidet, csipkejózsika.

Iruka felhorkant.

- Na kösz.

- A turnénak ezennel vége. Öltözz, a déli géppel repülünk vissza Tokióba.

Iruka meglepetten tette csípőre kezeit, mozdulatától a köntös szétnyílt, szexmániás és nimfomán menedzserének legnagyobb örömére.

- Tessék? De hiszen a szerződés szerint még két hétig itt kell maradnunk.

- Nem, már nem kell. Az ég szerelmére, miért van rajtad alsónadrág? - kutatta végig testét mohón a barna szempár.

Iruka értetlenül pislogott. Tsunade meredek témaváltásai néha követhetetlenek voltak. Lepillantott alsójára, amelyet annyira bámult menedzsere, és zavartan igazította meg a köntösét. A reggeli merevedése egyértelmű jelei dudorodtak alul. Tudta jól, hogy a szőke amazon igazi perverz, és ezúttal sem hazudtolta meg magát. Vörösre rúzsozott ajkait megnyalva mérte végig az elmúlt évek alatt immár ezredszer őt.

- Kár hogy olyan vékonyka vagy, de azért... - mormolta, mire Iruka felcsattant.

- Hékás! Ott tartottunk, hogy épp el akartad magyarázni, hogy miért is kell sürgősen hazarepülnünk! Azt ajánlom hatásos érv legyen, különben nagyon mérges leszek.

- Hát jó. - Felhajtott egy korttyal a pohár tartalmát és koppant az üvegasztalon a kristálypohár. A metsző, hideg barna szemek komoran merültek el Irukáéban. - Jó híreim vannak, kislány.

- Ne szólíts így! - toppantott türelmetlenül Iruka.

- Hatake Corporation - jelentette ki nemes egyszerűséggel Tsunade. Iruka türelmesen figyelte tovább menedzsere arcát, várta a folytatást, arca meg sem rezdült. Tsunade szemei elkerekedtek. - Ne mond, hogy nem tudod mi az?!

- Bizonyára egy vállalat.

- Ó te jó szagú ég! Hát te nem nézel tévét?

- Nem, és újságokat sem olvasok - fonta karba kezeit duzzogva. - Na és? Mi olyan nagy dolog a Hakaka Corporationban?

- Hatake. A Microsoft Corporation rémlik?

- Aha, az van ráírva a laptopodra.

Tsunade az égnek emelte tekintetét, de csak a plafont látta. Türelemért fohászkodott, majd újra töltött magának brandyt.

- Az egy amerikai milliárdos cége. Az egész világban forgalmazzák az informatikai eszközöket, alkatrészeket és programokat. Windows! - hadonászott kezével Iruka arca előtt. - Rémlik?

Iruka ráncolta egy kicsit sima homlokát, majd biccentett.

- A konkurenciájuk, Japán egyik legnagyobb cége a Hatake Corporation.

- És mi közöm nekem ehhez az egészhez?

- A tulaj, a japán Bill Gates vagyis Hatake Kakashi egy óriási összeggel akarja támogatni a Tokyo Operát! Ha ez sikerül, olyan felújításokba, bővítésekbe és sikerkampányba foghatunk, hogy világhírűvé válik a társulatunk! Gondolj bele...

Iruka csodálkozva figyelte a lelkesen hadaró menedzsert és egy szót sem értett az egészből. Még hajnali nyolc óra volt, az ég szerelmére! És kávét sem ivott! Felemelte a kezét.

- Stop. - Elapasztotta a szóáradatot, így kifújta a levegőt. - És miért nem turnézhatok tovább? Tök jó, örülök az operánk sikerének meg minden, de nekem miért kell ezért hazautaznom?

 

***

 

Asuma álmosan lépett ki a liftajtón, de Iruka lakosztályának duplaszárnyas ajtaja előtt megtorpant. Ezt a rikácsolást ezer közül is felismerte.

- Nem, nem és nem! - Remegtek a falak a hangos kiáltozástól a szállodában. Ajtó csapódott, valami összetört.

- Fejezd be a hisztit! - kiabálta egy mély női hang.

Asuma óvatosan benyitott az ajtón, majd vissza is hőkölt amikor hajszálnyira a fejétől repült egy váza és mögötte a falhoz csapódva tört darabokra. Belépett gyorsan és becsukta az ajtót maga mögött.

- Mi folyik itt? - dörrent mély hangja. Egyszerre fordult felé a két kivörösödött arc. Iruka letette az újabb vázát, és nagyot fújva söpörte ki csinos arcába hulló gesztenyebarna fürtjeit. Vádlón mutatott karcsú ujjával menedzserére.

- Ez itt... el akar adni engem! Kirúgom! Asuma, dobd ki innen!

- Mi a francról beszélsz? - rikácsolta a nő. - Egyszerűen olyan nagy kérés az, hogy egy privát előadást tarts egy milliárdosnak, aki támogatja az Operaházunkat?! Senki nem ad el!

- De igen, de igen! - toppantott a lábával. - Tudod jól, hogy nem vállalok privát fellépéseket, pláne nem vagyok hajlandó nőnek öltözni a színpadon kívül!

Asuma zavartan vakarta meg a tarkóját. Hú de elszívott volna most egy cigit.

- Na és? - dörmögte. - Ezért verted szét a lakosztályt?  

- Nem vertem szét semmit! - horkant fel a primadonna. - Én csak eltörtem... pár dolgot. - Elbizonytalanodva pillantott körül, a sok cserépdarabot látva. - De ne térjünk el a tárgytól! Ez a nő.... ez a...

- Csak a Pillangókisasszony jelmezedet kell felvenned, és nem szabad elárulnod hogy férfi vagy! Csak amíg át nem utalja a pénzt a pasi. Ennyit kérünk tőled!

- El is higgyem, mi?! Jól tudod mi fog történni, és én nem vagyok transzvesztita meg buzi sem! Rám fog mászni, te pedig még a gyertyát is tartanád neki te pénzéhes szuka!

Tsunade felordított és Iruka felé hajított egy épen maradt vázát, de az kitért előle.

- Igen, az vagyok! És tudod mit? Ha tehetném én feküdnék le vele, de neki te kellesz. Nem te, hanem Pillangó kisasszony! Azt ég szerelmére nem kell lefeküdnöd vele, csak flörtölj egy kicsit és kész! Csak amíg át nem utalja azt a francos pénzt!

Iruka felvonta állát, és dölyfösen az ablakhoz vonult, majd cseppet sem kecsesen ledobta magát egy fotelba és mereven kifelé bámult. Hosszú-hosszú idegőrlő hallgatásba kezdett.

 

- De nem hagytok kettesben vele.

Tsunade szemei felcsillantak.

- Nem, nem hagyunk.

- És csak ez az egy este. Énekelek, beszélgetek vele egy kicsit és eltűzünk.

- El.

- Semmi Pillangó kisasszony cucc. Max egy unisex kimonó és némi smink.

- Paróka?

- Nem!

- Oké. Szóval?

Iruka lehajtotta a fejét. Apró biccentését alig lehetett látni, de ott volt, és Tsunade boldogan sikítva vetette magát Asuma nyakába, majd elégedetten távozott. Félénk kis hang törte meg a csendet.

- Iruka-san... jó lesz ez így?

A férfi hátrapillantott, arcán kedves mosollyal. Igen, Hinata pontosan tudja mit érez, ahogy azt is hogy ő képtelen lenne erre.

- Az első adandó alkalommal felvilágosítom szegény férfit. Semmi nem ér annyit, hogy valakinek a lelkét összetörjék egy megtévesztéssel. - Hinata arca felragyogott egy szép mosolytól és közelebb lépve átölelte főnöke nyakát. Pont ezt a választ remélte tőle, a férfitól, akibe titkon szerelmes volt.

- Jól van, jól van - dörmögte Iruka zavartan. - Nem kell így meghatódni, hiszen bárki ezt tenné a helyemben.

 

***

 

- Iruka. Iruka!

Csak nehezen jutott el az agyáig Asuma hangja. Felpillantott a felé nyújtott kézre, értetlenül. A férfi nagyot sóhajtva fogta meg Iruka kezét és kihúzta a kocsiból, mintha csak kisegítene egy hölgyet. Aki mellesleg épp hasra esne a lábai köré gabalyodott kimonóban ha ő nem tartaná meg vasmarokkal. Türelme végtelen volt mindig is, ha kis megbízójáról volt szó.

- Szedd össze magad - dörmögte halkan. - Mindenki téged figyel.

Iruka tágra nyílt szemekkel kapta fel a fejét, gondolatban pedig ezerszer elátkozta Tsumadét és saját magát is. Miért kellett ennek megtörténnie? Ő nem akarta ezt! Nagyot nyelve igazította meg feltűzött gesztenyebarna tincseit, és lesimította halványzöld kimonóját. Hinata választotta neki, mert szerinte ez eléggé unisex, akár egy férfi is felvehetné. A széles öv, az úgynevezett obi viszont már női viselet volt. Iruka eltökélte hogy első adandó alkalommal megszabadul tőle, ahogy újdonsült rajongójától is. Most, hogy rendezte gondolatait, felemelte tekintetét az előtte álló épületre. Uhh... micsoda pénzeszsáké lehet! - gondolta fanyarul, de nem szólalt meg, csak követte az előtte haladó robosztus testőrét. A kimonóban csak kicsiket tudott lépni, ami borzasztóan zavarta, de tűrt. Már nem kell sokáig, aztán majd kilazítja és végre kényelmes lesz. Felsétált a széles lépcsőn a bejáratig, ahol kisebb fogadóbizottság várt rá. Egyikük, egy magas és széles vállú férfi, ezüstszürke hajjal, vérfagyasztóan felemás színű szemekkel őt figyelte. Elegáns méregdrága öltönye alapján Iruka arra tippelt, hogy valószínűleg ő a ház ura, a házigazda és a Hakaka Corporation tulajdonosa, az adományozó aki a Pillangókisasszonyra vágyik.

Tsunade is előkerült valahonnan és melléjük sietett.

- Hatake-sama, engedje meg hogy bemutassam önnek az Operaházunk ifjú tehetségét. Iruka, ő itt Hatake Kakashi.

Iruka két erős kényszert győzött le egyszerre. Először is nem rúgta bokán Tsunadét, másodszor pedig nem nyújtott kezet a férfinak mint egy férfi, csak egy kecses Pillangó kisasszonyos meghajlást produkált, kezeit finoman összefogva maga előtt, ahogy azt a színpadon is teszi mindig. Kerülte a férfi tekintetét, mert... hát be volt tojva rendesen. A fickó ijesztő volt. Ha kiderül hogy átverték, nagyon dühös lesz, és ő... nem szeretne a közelében lenni akkor.


 3.

 

- Hatake-sama, engedje meg hogy bemutassam önnek az Operaházunk ifjú tehetségét. Iruka, ő itt Hatake Kakashi.

A fahéjbőrű jelenség finoman és kecsesen meghajolt, majd felegyenesedett és felemelte lassan szemhéjait hogy a szemébe nézzen. Sűrű, hosszú szempilláival elbűvölő volt.

- Örülök, hogy megismerhetem - szólalt meg dallamos, mély és mégis puha, lágy hangon.

Kakashi biccentett és a másodperc törtrésze alatt figyelte meg, hogy a hölgy teljesen más, mint amilyennek képzelte. Nem hófehér a bőre, nem fekete a haja, nem csábosan teltek a keblei, mi több: elöl teljesen lapos.

- Hm... - dörmögte közelebb hajolva a csinos archoz. - Magasabb mint gondoltam.

Azonban még így is csak a válláig ért. Fürkész tekintete elől semmi sem rejtőzhetett el, az aranyos kis szeplők sem, amelyeket a púderréteg hivatott elkendőzni a csinos orron, amelyen a bőrpír egyre erőteljesebb lett, átterjedt arcára és nyakára is. A meghatározhatatlan színű, melegbarna szemek szikrázni kezdtek a haragtól, a puha de nem túl telt ajkak pedig összeszorultak. Érdeklődve figyelte a nő belső tusakodását, egyik ezüstszín szemöldökét fel is húzta. Nem érdekelte különösebben soha ha megbántott valakit, ahogy most sem. Összességében elégedett volt a látvánnyal. A művésznő nem volt egy Vénusz, de nagyon csinos volt, nőies, kisugárzása pedig ugyanolyan lehengerlő volt akár a színpadon. Amikor az előbb felfelé lépkedett a lépcsőn, olyan finom mozdulatokkal akár egy kis tollpihe, törékenynek tűnt és sebezhetőnek. Olyan igazán nőies volt, amilyennek minden nőnek lennie kéne.

Kinyíltak a puha ajkak, de mielőtt megszólalhatott volna a bájos jelenség, egy vörösre festett körmű kéz csapott le, befogva a szájacskát.

- Bocsásson meg egy pillanatra, Kakashi-sama! - recsegte a szőke, nagymellű menedzser és elrángatta előle Irukát. Mielőtt végleg eltűnne szeme elől kinézett zsákmánya, oda sem nézve utána nyúlt és egy erőteljes, mégis lezser mozdulattal megragadta a tovalibbenő szépség karját és visszarántotta.

- Itt marad. - Hangja halk volt, a benne rejlő erő pedig hideg és fenyegető, pont a megjelenéséhez illően. Ő Hatake Kakashi. Az van amit ő akar és kész.

- De... - kezdett volna vitába szállni vele a szőke menedzser, aki olyan jelentéktelen volt hogy még a nevét sem jegyezte meg. Csak egy oldalpillantás elég volt neki, és azonnal belérekedtek a szavak. A Pillangó felé fordította teljes figyelmét, aki még mindig hápogott és dühösen piros arccal nézett fel rá. Elbűvölő volt. Lehajolt és megszagolta a haját, egy meglepett csuklást kiváltva. Hm... még az illata is csodálatos. Az európai kirándulásokra emlékeztette, a különleges virágokra. Elengedte a karját, a sajátját nyújtotta felé, ahogy nyugaton szokás és belenézett a tágra nyílt, döbbent szemekbe. Mint a tejszínes csokoládékrém. Elégedetten elhúzta szája szélét amikor végre beazonosította a hölgy szemszínének kategóriáját és mély, bariton hangján megszólalt:

- Engedje meg hogy a kísérője legyek ma este, hölgyem.

Iruka engedelmesen karolt belé. A válasza nem érdekelte különösebben, hiszen tudta hogy vele fog jönni. Kénytelen, ha nem akarja az általa fogott fél karját elveszíteni, mert ő ugyan ki nem ereszti ma este már a markából ezt a különleges lepkét. Nem bizony. Így hát elindult vele, és végre beléphettek a házának előterébe. Tovább egyenesen, majd következett a bálterem. A szolgák feltárták a duplaszárnyas, cirádás ajtókat és feltárult előttük a XIV. Lajos korabeli stílusú helyiség. Arany, krémszín és fehér, valamint vörös bársony uralták a színeket. Márványszobrok és aranyozott szobrok díszítették a terem sarkait, a falakon óriási festmények, színes ólomüveggel díszített ablakok. Látványos, óriási kristálycsillár szórta szét fényeit. Lepillantott a tátott szájjal álló szépségre és elmosolyodott.

- De hiszen... ez pont olyan, mint...
Kakashi elégedetten biccentett.

- A Louvre* báltermének pontos másolata. Vannak eredeti darabok is. Természetesen nem a mostani állapotára hasonlít, hanem a régire.

Büszke volt a házára, és örült hogy egy idegen azonnal felismerte. A teremben sokan nyüzsögtek, mindenki rendkívül elegáns volt, drága ékszereik vakítóan csillogtak. A Pillangót meglátva tiszteletteljesen elcsendesedtek, de ez Kakashi jelenlétének is szólhatott, aki megköszörülte torkát.

- Bemutatom önöknek a ma esti díszvendégemet, Iruka kisasszonyt. A hölgyet nemrég láttam a párizsi operaházban énekelni, lenyűgözött az előadásával, amelyet most önökkel szeretném megosztani ma este.

Gondolatban pedig hozzátette, hogy a hölgy bájait pedig önmagával óhajtja megosztani.

Taps tört ki, a Pillangó pedig finoman és kecsesen meghajolt, arcán a pír állandósult. Ez tetszett Kakashinak, pláne amikor a bájos pofi felé fordult és pipiskedve a füléhez emelkedett. Előzékenyen hajtotta meg kissé a fejét hogy jobban hallja az édes hangot.

- Beszélhetnénk négyszemközt?
Kakashi elfojtott egy ragadozó mosolyt.

- Természetesen kedvesem. Az előadása után kikísérem a kertbe ha megfelel, és ott beszélgethetünk amiről csak szeretne.

 
 

Iruka bambán biccentett. Még mindig nem tért magához, mintha csak egy álomban lenne, vagy nagyon jó anyagot használt volna. Utóbbiról fogalma sem volt, mivel még soha nem használt ilyen dolgokat, cigarettát sem szívott soha.

Hagyta hogy a trón felé húzza a magas és ijesztő pacák, majd rácsodálkozott az emelvényre.

- Itt nem egy trónnak kéne lennie, ha ez a Louvre mása? - csúszott ki a száján a kérdés.

- Az már igazán önteltség volna részemről, nem gondolja? - válaszolta a lenyűgözően mély hang, és ezúttal is berezonáltak a térdei tőle. Úgy tűnik ez állandó reakció lesz.

Megszabadult a férfi kínosan nyomasztó közelségétől, és felpipiskedte magát a lépcsőn. Már most alig várta, hogy az este véget érjen és ő végre a kocsijában üljön, kis asszisztense pedig masszírozza a szoros cipőtől fájó lábát. Nagyot nyelve fordult az őt figyelő közönség felé, lepillantott az előtte álló Kakashira. A férfi tapsolni kezdett, a közönséggel együtt, majd intett. Oldalt megszólalt a zene, és Iruka ijedten kapta oda a fejét. Észre sem vette a komplett zenekart, még karmesterük is van! Hihetetlen! Nagyot nyelt, végigsimított halványzöld kimonóján, egyik kiszabadult hajtincsét a füle mögé gyűrte és illedelmesen összefűzte kezeit. Felöltötte magára Pillangó kisasszonyt, mint egy ruhát.

 
 

Hangja lágyan ívelt fel a magasba, tisztán akár a csilláron csilingelő kristályok. A elhagyott kedves fájdalma, reményei és ragaszkodása töltötte be a teret. Kakashi behunyta szemeit, majd azonnal ki is nyitotta. Látnia kell. Látni akarja. Közelebbről hallva, látva és érzékelve őt, sokkal jobban lenyűgözte mint Párizsban. Úgy érezte, mintha neki énekelne, csak neki. Érte szenvedne.

Belegondolt, milyen érzés lenne ha valaki ennyire szeretné őt. Kemény szíve és kegyetlen természete ellenére meglátná benne egy nő a férfit, és megajándékozná a hűségével, ragaszkodásával. Mindenki álmodik arról, hogy megtalálja azt a társat, akit élete végéig nem akar elereszteni. Költők, írók, festők és szobrászok örökítették meg a szerelmüket, vágyaik tárgyát évezredek óta. Azok voltak a legszebb alkotások, és Kakashi szerette nézegetni őket. Nem volt kifejezetten gyűjtő típus, csak megszerezte ami megtetszett neki, majd ha ráunt a nézegetésére, továbbadta. Ez a szemlélete vonatkozott mindenre: műtárgyak, házak, autók, vállalatok, nők. Ugyanúgy mutogatta, nézegette és használta őket, nem számított a különbség.

Ez a különleges nő is kellett neki. Akarta, annyira hogy szinte belefájdultak az ujjai amelyeket ökölbe szorított. Figyelte a mozdulatait. Mintha nem is ő lenne, egy teljesen más személy állna előtte, csak azok a melegbarna szemek ugyanazok és a fahéjszínű bőr. A mozdulatai lassúak, elegánsan kimértek voltak és kecsesek, akár a japán császári ház arisztokrata hölgytagjai. Kakashi ismerte néhányukat.

Véget ért az a dal, amely a kedvence volt. Lelkes tapssal és kiáltásokkal ünnepelte közönsége a kipirultan meghajló énekesnőt és ő végre kinyújthatta a kezét felé. A hosszú és vékony ujjak forró tenyerébe csusszantak, így lesegíthette őt a lépcsőkön. Jóllakott farkas mosollyal pillantott körül. A vendégei élvezték az ajándékot, hát még ő hogy fogja. Csettintett egyet, valahonnan előttük termett egy pincér.

- Mivel szolgálhatok a művésznőnek? - kérdezte udvariasan a fiatalember.

- Egy pohár szobahőmérsékletű vizet kérek - válaszolta halkan kis áldozata, amelynek derekán már ott pihent a keze. A selyem vékony szövete alatt érezte bőrének melegét, testének hajlékony rugalmasságát. Hiss és huss, a víz megérkezett. A zsákmány ivott pár kortyot, majd Kakashi egyszerűen kivette a kezéből és valaki felé nyújtotta oda sem figyelve. Azonnal elvették tőle.

- Gratulálok, lenyűgöző előadás volt, amely meg sem lepett, hiszen önből sugárzik a tehetség - hízelgett mély hangján lágyan, közben észrevétlenül a terem oldala felé vezette zsákmányát. A feléjük induló embereket, akik a művésznővel szerettek volna közelebbről megismerkedni, csak egy-egy fagyos oldalpillantással szerelte le. Máskor hagyta volna társasági életet élni az ő kis lepkéjét, de kezdte már elveszíteni a türelmét.

- Köszönöm - válaszolta a lágy hang elhalóan, ahogy szorosabban oldalához húzta őt. Másik kezével fellebbentette a karmazsinvörös bársonyfüggönyt. A nagy és nehéz anyag mögött egy üvegajtó lapult. Egy mozdulattal kinyitotta, és a friss éjszakai levegő fogadta őket a díszes és nagy erkélyen. Halk kattanás, Kakashi pedig a hátát nekivetve zárt el minden lehetséges menekülési útvonalat, majd elengedte Irukát, hogy ragadozó mosollyal figyelje először döbbent, majd rémült arcocskáját.

- M-mégis m-mi ez az egész?

- Kegyed óhajtott velem négyszemközt beszélni - karcolta végig a levegőt vágytól rekedt hangja, és nyakkendőjéhez nyúlva egy mozdulattal kilazította azt. - Az erkély ideális egy kis intim csevegéshez, nem gondolja?

Kisujján lévő zafírköves gyűrűje megcsillant a holdfényben, miközben lassan elindult felé. Mohón mérte végig a hátráló szépséget. Nem bír várni amíg elmennek a vendégek, muszáj egy kicsit belekóstolnia...

 
Muszáj...
 
  
 
 
 
 
 
 

*Louvre: gyönyörű francia reneszánsz királyi vár volt. Lakhelye volt többek között XIII. és XIV. Lajos királynak is. Jelenleg múzeumként üzemel. Ide kattintva megtekinthettek a belső térből egy részletet, hogy el tudjátok képzelni milyennek látom Kakashi báltermét^^

 


 4.

 

Nem ez nem lehet. Képtelenség. Kizárt, hogy ő, Iruka a népszerű énekes ilyen helyzetbe kerüljön. Az a hülye Tsunade!

 

Ezer gondolat cikázott, kavargott zavarosan a fejében, miközben lefagyva, ledermedve, kővé válva figyelte a lassan felé lépő férfit. Nagyon magas... és ezüstszőke haja úgy csillog a holdfényben, mintha elemről működne. Ijesztő szemei és az arcán nyugvó félmosoly minden volt, csak éppen nem bizalomgerjesztő. Iruka nem is gerjedt bizalomra. Az egyetlen amit felébresztett benne, az a menekülési ösztön, de azt nagyon. Tétován hátrálni kezdett, kezeivel kimonóját összeszorítva mellkasán.

- Öh... Hakaka-sama...
- Hatake - szakította félbe halkan a szavait.

- Igen. Szóval... éncsakaztakartam... - hadarásában elakadt ahogy megérezte a hátához nyomuló hideg márványerkélyt, majd levegőt is elfelejtett venni amikor a fölé hajoló férfi karjai mellette megtámaszkodtak, karjai közé zárva őt. Na jó, ez már aztán túúúl közel van! - gondolta felháborodva. Hiszen még ha nő lenne, akkor sem helyénvaló így nyomulni!

- Asuma - kiabálta volna, csak épp suttogáson és nyikorgáson kívül többre nem telt. Félt. Hű de nagyon félt. Hogy mitől? Hát... ettől az óriástól természetesen. Kezei még görcsösebben szorongatták kimonóját.

- Asuma? - dörmögte mély hangján a drabális zaklató. Légvételei csiklandozták Iruka arcát, méregdrága, kesernyés parfümje körbefonta őt, akár valami láthatatlan selyemkötél.

- Aha - pihegte elhalóan. - A testőröm. Akarom. Kell. Most.

Kuncogást hallott, és a felemás szemekre pillantott. Ez a pasi nyilván remekül szórakozik, de ő nem!

- Ön nincs veszélyben, nyugodjon meg. Ha bántani akarnám, már megtettem volna.

Nem, nem nyugodott meg, cseppet sem, mivel a férfi ujjai az arca felé közeledtek közben. Összerezzent ahogy megérezte a finom cirógatást, de hagyta hogy Hatake a füle mögé simítson egy kiszabadult hajtincset. Szíve úgy verdesett mellkasában, mint egy csapdába ejtett madárka. Menekülj, menekülj... - zúgott fejében a gondolat, és meg is tette volna, ha a lábai nem játszottak volna fagyott csirkeláb üzemmódot. Így azonban csak csendben reszketett, és egy nyamvadt macskanyávogásra sem tellett, hogy segítséget hívjon.

Hatake bezzeg pompásan elvolt, ujjai már egyik kulcscsontját cirógatták a kimonó szegélyénél, tekintete elkalandozott arcán, olyan kedvtelve nézegette, mintha valami portéka lenne egy zsibvásáron. Felgyulladt egy képzeletbeli villanykörte, amely egy pompás ötletnek tűnt, kiváló lehetőséget nyújtva a gyors spurira. Bevallani az igazat. Felemelte fejét és belenézett a férfi szemeibe. Igen, bevallja az igazat ennek a férfinak. Elmondja, hogy ő valójában egy férfi, aki átverte őt az operaháza és a menedzsere nyomására. Igen. Bevallja hogy átverte őt, egyenesen és határozottan. Ennek a félelmetes pasinak. Egyenesen az... ijesztő szemeibe.

Igen... és aztán... aztán mi lesz? Ez a fickó veszélyes. Elég ránézni, vagy látni azokat akik körülveszik őt. Mindenki fél tőle, ennek bizonyára oka van. És akkor ő itt most kiteríti a kártyáit, kettesben vele... vajon mit tesz akkor?

Iruka torka összeszorult az igazi félelemtől és eszébe jutottak a középiskolás évei. Asuma nem volt mindig ott akkor sem, hogy megvédje, és bizony voltak fiúk, akik utálták a homokosokat. Az ő lányos külsejét látva pedig nem kérdeztek semmit, csak egyszerűen bántották őt, eszükbe sem jutott megkérdezni tőle hogy a feminin külseje ellenére szereti-e a férfiakat vagy sem.

Félelem söpört végig rajta, kezeit a férfi kemény mellkasának szorította és vad remegésén uralkodva felemelte lábát és meglendítette. Igazi bitang bokán rúgást sikerült produkálnia, Hatake felszisszent és hátralépett, ő pedig kisuhant a csapdából és az ajtóhoz spurizott. Ez az!

- Várjon! - dörrent a férfi mély hangja és Iruka ledermedt. A mély, parancsoló hang egyszerűen engedelmességre kényszerítette, mint mindenkit. A férfi minden porcikájából, mozdulatából és hanglejtéséből áradt az erő, és ő is a hatása alá került néhány másodperc erejéig. Ennyi sajnos elég is volt, hogy a férfi utolérje és az erkélyajtó kilincsét szorongató kezére tegye sajátját. - Bocsásson meg, nem akartam megrémíteni, egyszerűen csak elbűvölt a szépsége és a tehetsége. Kérem maradjon még.

- Hogy... hogyan? - kérdezte még mindig zihálva az izgalomtól. A férfi ujjai megszorították a kezét, lassan és finoman lefejtette a kilincsről és felemelte, halványan mosolygó arcáig.

- Szeretném megismerni közelebbről, kérem adjon rá lehetőséget.

- Én nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Ön ijesztő... - csusszant ki a száján, majd ijedten felcsuklott. Ezt nem kellett volna!

A várt sértődés, harag elmaradt, helyette csak halkan felnevetett a férfi.

- Szeretem az őszinte embereket. Valóban sokan félnek tőlem, de önnek nincs rá oka.

- Ha maga mondja... - fordította el zavartan arcát a férfi mosolyától. Jóképű volt a pasi, de akkor is ijesztő. Még mindig. Ugyanakkor a kezében tartotta az övét, és az érintéstől bizseregni kezdett a karja. A férfi bőre meleg volt, jól esett neki a hűvös levegőn. Tényleg! Hideg van! Na jó annyira azért nem, de ez elegendő indok, hogy véget vessen ennek a félelmetes beszélgetésnek.

- Hideg.

Nem tudott többet kinyögni hirtelen. A férfi elmosolyodott, szép fehér fogai megcsillantak. Iruka nagy levegőt vett és köhintett egyet, miközben érezte hogy lángol az arcbőre zavarában.

- Izé. Hideg van.
- Vacsorázzon velem holnap, Iruka.

Hangosan felcsuklott ijedtében, majd lemerevedett. Együtt vacsorázni...? Kakaóbarna szemei az ajtó felé rebbentek, menekülési ösztöne ismét kezdte kapargatni a felszínt, hogy kitörjön. Mivel rázhatja le? Az igazsággal. De ahhoz túlságosan kukac volt. Gyáva kukac. Egy dolgot tehet, ehhez még van bátorsága, hiszen számtalan ajánlatot utasított már vissza.

Felszegte fejecskéjét, bátran a férfi szemeibe nézett, és kinyitotta száját, hogy elutasítsa, mondván: momentán nem tervez megismerkedni senkivel, mi több, a munkája miatt olyan elfoglalt hogy képtelenség időt szakítania bárkire is.

- Nem érek rá - zanzásította három szóban a monológját. A férfi csak mosolyogva húzta zsákmányolt kezecskéjét a saját mellkasára, közelebb kerülve ezzel hozzá. Türelmes mosollyal figyelte immáron céklaszínű arcát.

- Valóban? A menedzsere tájékoztatott az ön egyhetes programjáról, amelyben úgy láttam, nincs akadálya egy kellemes vacsorának.

Iruka tágra nyílt szemekkel pislogott fel rá. Na jó, ezt még borzasztóan megkeserüli az a nőszemély, csak szabaduljon ki innen! Kinyitotta a száját, de nem tudott mondani semmit, végül becsukta, mert bizonyára hülyén nézhet ki nyitott szájjal. Hatake látta rajta, hogy megtört, így elégedetten bólintott, és egy puszit hintett a kézfejére. Nem. Nem ettől remegett meg, egyszerűen hideg van és kész.

- Holnap este önért megyek, kérem várjon rám - búgta halkan a bódítóan tengermély hang. Iruka mit csinált? Hát biccentett egyet bambán.

 
 
***
 
Egyenletes kopogás. Minden egyes mozdulat, egy koppanás.

Asuma unottan könyökölve az asztalon, szájában cigarettát rágcsálva figyelte lökött kis védencét.

- Azzal nem oldod meg a problémát, ha a fejedet az asztalba vered Iruka - dörmögte.

- Tudom, de legalább teszek valamit, ha már tegnap este kukamuki voltam - válaszolta az asztalterítő.

- Nagyon nyomult az ürge?

Hinata letette az asztalra a gyümölcssalátát, amit mindig reggelire készít főnökének, és tágra nyíltak halványlila szemecskéi.

- Iruka-san, ugye jól vagy? - pittyegte verébhangján.
- Vele vacsorázom. Vele. Vacsorázom.

Asuma nagyot sóhajtva nézett ki a szállodai szoba erkélyén túli városképre. Tokio nagyon szép ebben az évszakban, gondolta.

- Ezt már elmondtad tegnap este óta párezerszer.
- Mit csináljak? - nyüszítette a művészúr.

- Ezt is megkérdezted már párezerszer - érkezett a blazírt válasz.

- Ano... - lehelte nyuszi-hangon a személyi asszisztens. - Talán felhívhatnád, és lemondhatnád...

Iruka hirtelen felkapta fejét és felragyogott az arca, épp csak a homloka volt egy kis ponton piros, és csipkemintás.

- Tényleg! - Az előtte heverő mobiltelefonra pillantott, majd elszontyolodva visszaejtette fejét. - Nem bírom... olyan ijesztő a fazon...

Asuma újabb fáradt sóhajjal figyelte tovább a horizonton kúszó fehér felhőket.  

- Ideje kiválasztanod a ruhádat - dörmögte.

 


 5.

Iruka dermedten meredt a tükörbe. Szép darab volt, mint minden az ő otthonában. Nem is ezért bámulta üveges szemekkel, hanem az egészalakos tükörképétől akadt ki totálisan. Nem, ez nem lehet hogy ő az ott. Az a valaki a tükörben biztos nem ő. Felemelte jobb kezét, és megérintette selymesen és csillogóan aláomló hosszú haját, mire a tükörkép is utánozta. Tétován leejtette mancsát. Nem, nem tévedés. Az a csaj ott, az ő. Hosszú, krémszínű női kimonóban, sötétlila övvel. És a hozzá passzoló szatén-cipőcskével.

- Asuma - sikította hangtalanul, szinte csak sóhajnak tűnt. A hisztéria határán billegve meredt saját szemeibe, amelyek csábítóan és csillogóan meredtek vissza rá. A tükörképnek az ajkai remegtek a felindultságtól, amikor lassan mellé sétált egy magas, robosztus alak, zsebre vágott kezekkel, szakállas arcán érdektelen arckifejezéssel.

- Elmegy - dörmögte. Ez bók akart lenni, amely a külsejének szólt. - Épp ideje, hogy elkészültél, a lovagod már lent vár téged.

- Nincs az a pénz, amiért én innen így kiteszem a lábam! - hördült fel cseppet sem nőiesen az a bizonyos tükörkép az ő hangján.

Kivágódott a szoba ajtaja, és egy szőke női démon robbant be az ajtón, drabális méretű, ringó mellekkel.

- De van! - kiáltotta alt hangján, és hosszú, vörös körmeivel ragadozóként csapott le Iruka karjára, majd az ajtó felé kezdte rángatni. - És ma este ki is töltődik a csekk, mégpedig olyan sok nullával, amit te még kimondani is képtelen vagy!

Iruka dermedten hagyta magát hurcolni, csak a cipősarka hagyott hosszú csíkot a szőnyegbe, ahogy keresztülvonszolták a szobán. A bejárati ajtót meglátva jutott el lefagyott szürkeállományába az információ, mi szerint ő most nőnek öltözve randizni megy, és pánikba esett.

- Asumaaaa!

- Ne sipítozz - förmedt rá Tsunade, a menedzsere. - Tönkre teszi a hangodat. Különben sem történik semmi, hiszen étterembe mentek és kész.

Türelmesen lefejtette a lépcsőkorlátba kapaszkodó barna ujjakat és vonszolta tovább kis befektetését a tölgyfaajtó felé. Fülében már szinte hallotta a pénzcsörgést, arcán elégedett mosolyra húzódtak vörösre festett ajkai.

- Nem-nem-nem! - darálta bosszantóan a befektetés. - Nem és nem! Kitálalok neki és befejezem ezt az egész baromságot!

Hirtelen nyekkent a lépcső legalsó fokán, feneke fájdalmasan sajdult meg, majd könnyektől fátyolos szemekkel bámult fel a fölé magasodó hatalmas mellekre. Amikor azok már szinte az arcába nyomódtak, hátrahőkölt és inkább kiterült a lépcsőn minthogy közelebbi ismertséget kössön velük. Tsunade komoran villogó szemei kerültek látóterébe.

- Felőlem kitálalhatsz neki Iruka, de számíts rá, hogy akkor nem csak ő lesz dühös rád, hanem a szakmában mindenki, akinek az életét jelenti az operaház és a társulat. Olyan nagy szívesség lenne, hogy egyél egy finom vacsorát egy komoly mecénással? Gondolj bele, az igazgató mit szólna ha megtudná, hogy a kényes kis Iruka megfosztott mindenkit a nagy lehetőségtől.

 

Ez hatott. Iruka nagyot nyelve idézte fel lelki szemei előtt az igazgató szomorú arcát. Sarutobi öreg, ráncos arcát és kedves mosolyát. Szerette a vénembert, aki mindig nagyon kedves és megértő volt mindenkivel, és megfeszített erőkkel igyekezett támogatni a társulatot, amelyért cserébe mély, gondterhelt ráncokat kapott az idő során. Folyton anyagi problémáik vannak, és Sarutobi bizonyára boldog lenne ha megkapnák azt a sok pénzt amit Hatake ígért. A fenébe is! Kénytelen együtt vacsorázni a fickóval.

- Amint kitölti a csekket, bevallhatod neki hogy férfi vagy, de előbb nem! Így jó?

Iruka nagyot nyelve biccentett.

- De ha perverzkedni kezd, sikítani fogok, és azonnal kitálalok. Nincs az a pénz, amiért hagynám, hogy egy pasi...

- Jól van, jól van! - legyintett Tsunade bosszúsan és felrángatta a lépcsőről, az ajtóhoz lökdöste majd szélesre tárta. - Ne gyere haza üres kézzel!

Iruka dermedten meredt az orra előtt becsapódó ajtóra.

- És Asuma? - kérdezte a kilincstől.

- Nincs! - mordult az vissza mély női hangon. - Ma este nem lesz rá szükséged!

Iruka emelte az öklöcskéit hogy az ajtónak essen, de egy tengermély bariton megállította a mozdulatban.

- Jó estét.

Ijedten perdült meg, és fellapult az ajtóra. Alig két méternyire állt tőle a hatalmas, ezüstszőke óriás, átható tekintetével, szája sarkában gúnyosnak tetsző kis mosollyal. Mögötte egy hajó méretű fekete limuzin, ajtajában egyenruhás sofőr, aki kíváncsian csillogó szemekkel figyelte őt, sapkája alól kikandikáló szalmasárga hajboglyával.

Hatake elindult felé. Mielőtt annyit nyöghetett volna hogy fapapucs, már előtte is állt, kezét megfogta és apró puszit hintett rá. Iruka érezte az érintést, még a gyomra is berezonált. Ezt a félelemnek tudta be, és nagy levegőt vett.

- Jó-jó estét.

Hagyta hogy a férfi az autó felé húzza, de amikor beszállt volna, egy vékony hangocska felcsendült mögötte.

- Iruka-san! Iruka-san, itt felejtette a táskáját!

Megfordult, és a felé siető kis Hinatát meglátva elmosolyodott. Valahogy enyhült ez a borzasztó idegesség benne, amikor meglátta kis asszisztensét. Átvette a szütyőt.

- Köszönöm, Hinata.

- Ne maradjon el sokáig kérem, holnap fellépése lesz, és még gyakorolnia is kell! - dadogta hadarva az ő kis imádott asszisztense, akit legszívesebben megcsókolt volna ebben a pillanatban, amiért ilyen ügyesen hazudott.

- Rendben van, sietek haza. Jó éjt.

Beszállt a kocsiba, mellé telepedett a közellenség is. Néhány másodpercig nem történt semmi, csak Hinata hátrébb lépett és lelkesen integetett nekik, de az ajtó nem csukódott be. Iruka szinte egyszerre fordult a dermedten álló sofőr felé, hogy lássa. Hatake mély hangja törte meg a csendes áhítatot, amellyel a fiú bámulta a lányt.

- Naruto. Csukd be a szád és ülj a volán mögé.
 
 
***
 

Borsópüré. Hogy lehetett ekkora marha, hogy ilyet rendelt a rostonsült malachús mellé? Mindez ennek a bénító kisugárzású, hatalmas pasinak a hibája, aki vele szemben ült és elégedetten bort kortyolgatva, őrajta legeltette szemeit.

Naná, hogy a város legdrágább helyére cibálta el, ahová csak több hétre előre lehet asztalt foglaltatni. Iruka gyanította, hogy Hatake itt törzsvendég, már csak azért is, mert a főcincért és a többi pincért is névről ismerte. A tetőteraszon lévő legszebb kilátással járó asztalt kapták meg, ráadásul szinte teljesen egyedül voltak, mert az összes többi asztalon ott hevert a foglalt kártyácska, mégsem ült ott senki, egész idő alatt. Odabent az étterem fedett részében bezzeg nyüzsgött az élet. Idekint még kabóca sem ciripelt, csak rejtett hangszórókból csordogált valami halk blues, rekedtesen mélyhangú énekesnővel.

Villáját belemerítette a sűrű borsópürébe, és ismét átkozta magát figyelmetlenségéért. Mindez azért történt, mert Hatake amikor leültette őt az asztalhoz és alátolta a széket, ujjaival finoman megcirógatta Iruka nyakát, aki majdnem felugrott ijedtében, majd ezerrel dübörgő szívét nyugtatva próbált nem elszaladni, ráadásul mindennek tetejében valaki a kezébe nyomott egy étlapot, amiből ő csak a legelső fogást tudta felolvasni, oda sem figyelve. És most eheti a borsót. Pfuj. A húsba belekóstolt az este folyamán, de igazából örült hogy a férfi a munkájáról faggatta, így nem kellett az evésre odafigyelnie.

 
 

Kakashi elégedetten figyelte új szerzeményét a pohár pereme fölött. A bor testes volt, finom aromájú, az előtte ülő hölgy pedig felülmúlta a várakozásait. Azt hitte, sokat kell majd vesződnie és az este unalmas lesz a hosszú csendektől, de kellemesen csalódott. Az ő kis pillangója igazán kellemes beszélgetőpartner volt. Szívesen beszélt a munkájáról, hogyan készülnek egy fellépésre, az énektanárról, társulatáról, Párizsról, a zenéről, történelemről, állatokról, bármiről. Kiszűrt az este folyamán minden lényeges információt. Először is, Iruka szűz volt, ez biztos. Annyira tapasztalatlanul, gyakorlatlanul fogadta az udvarlást és a bókokat, mint aki még soha nem kapott ilyet. Bizonyára ez így is van, hiszen a hölgy gyakorlatilag egy burokban él. Ő is csak erős befolyásának és rengeteg pénzének köszönhette hogy itt ülhet ma este vele szemben. Második lényeges információ: szereti a blues-t, ami egy óriási piros pont volt a férfi szemében. Nem mellékes az sem, hogy nagyon szórakoztató volt a hölgy szégyenlőssége, és hogy mennyire könnyen zavarba hozható volt. Ez utóbbi tetszett neki a legjobban. Kakashi nem volt rosszindulatú, de rendkívül jól szórakozott a hölgy kis butaságain. Igazán üdítő változatosság volt a sok pénzéhes maca után, akik azt gondolták, egy pár nagyra pumpált kebel és kihívó viselkedés elegendő egy férfi kielégítéséhez. Ritkán akadt olyan partnerre, akivel az ágyon kívül is jól érezte magát.

A szemben ülő szépségre mosolygott, és ő kipirult arccal viszonozta. A harmadik pohár bor arcára más halvány pírt lehelt, feloldódott, már nem volt olyan kapkodó és ideges.

Kakashi letette a poharát, és Iruka tányérjára pillantott.

- ...aztán Nyuszó, a papagáj is az égbe költözött - fejezte be kisállatainak felsorolását a pillangó. - Pedig olyan kis aranyos volt, nagyon szerette a szőlőt.

- Na és ön mit utál még a borsón kívül? - Könyökölt fel az asztalra halvány mosollyal Kakashi.

- Mindent, ami zöld - vágta rá a nő, majd ijedt nyikkanással kapta szája elé karcsú kezét.  Arcpírja elmélyült, tekintetét a tányérjára fordította. Bizony, lebukott. Hatake már csak arra volt kíváncsi, hogy vajon azért rendelt ilyet Iruka, mert olyan hatással volt rá a trükkös kis érintése, vagy csak szimplán nem figyelt oda.

- Valóban? - mosolyogott rá Kakashi, és finoman rátette nagy tenyerét az asztalon pihenő kis kézre. Érezte ahogy megremeg, megmoccan de aztán mégsem húzza el tőle. Pompás. Az arcpír határozottan skarlátvörössé vált, a puha ajkak megremegtek. Minden elvárását túlteljesítette a kishölgy, ami igazán hízelgő volt. Kezdte úgy érezni magát, mintha egy vén kéjenc lenne, aki egy iskolás kislánykát csábít el éppen. Pedig nem így volt. Kakashi harmincas éveinek közepét taposó komoly férfi, a vele szemben ülő hölgy pedig már egy érett, felnőtt nő volt, utóbbi ténynek kőkeményen a tudatában volt. Kőkeményen. Emiatt kissé mozgolódott a székén, hogy ne érezze annyira. A zakója szerencsére ápol és eltakar.

Felemelte a kezét, és máris mellettük termett egy pincér. Megrendelték a desszertet is. Iruka ezúttal odafigyelt, így egy gyümölcsfagylaltos kelyhet rendelt, Kakashi csak egy kávét. Magukra maradtak.

 
 

A hangszóróból kellemesen andalgó blues folyt ki, körbeölelte őket. A sötét égen néhány csillag ragyogott, lágy szellő borzolta a hófehér abroszt.

- Táncoljon velem, kérem - dörmögte szelíden a férfi. Felállt, kezét pillangója felé nyújtva, aki némi habozás után ujjait tenyerébe csúsztatta és felállt. Kakashi izgatottan nyelt egyet amikor magához ölelte. Egyik markában pihent Iruka hozzá képest apró keze, vállán a másik. Borzongatóan jó érzés volt, ahogy a hozzá simuló ruganyos test is. Megsimogatta pillangója hátát, érezte ahogy megborzong karjaiban. Tetszett neki. Nagyon is. Egész jól táncolt, a zene pedig igazán meseszép élménnyé tette az egészet. Kakashi élvezte. Finoman megperdült egy féloldalas lépéssel, táncpartnere pedig ügyesen reagálva követte. Úgy mozogtak együtt, mintha örökké ezt csinálnák. Ez a nő tökéletesen illik hozzá. Szép, kedves, aranyos. Okosnak éppen nem okos, de nem is buta. Kakashi nem szerette a buta nőket, ahogy az okosakat sem. Mindkettő típus veszélyes volt. Ez a kis pillangó itt, nem veszélyes. Kedves, ártatlan és veszélytelen. Éppenséggel nem is könnyű préda, de nem baj. Kakashi szeretett vadászni, és mindig biztosra ment.

A percek repültek, ők még mindig a zene és egymás karjaiban ringatóztak. Iruka gyönyörű szemei kábán csillogtak, ajkain felszabadult mosoly. Kakashi meg akarta csókolni. Miért is állna ellen a kísértésnek? Lehajolt, és a barna szempár lecsukódott, megrezzentek a hosszú szempillák amikor óvatosan végigsimított a puha ajkakon szájával. Mielőtt azonban tovább nyomulhatott volna, pillangója hátrahőkölt, kezeit a férfi mellkasának feszítette. Kelletlenül engedte el, legszívesebben magához szorította volna, hogy minden ellenállást kicsókoljon belőle, de nem tette. Ezt már erőszakosságnak hívják, és egy étteremben nem tehette meg. Majd az autóban, ígérte meg magának.

Lemosolyogott a dermedten álló Irukára, aki szájára szorított kézzel és hatalmasra nyílt szemekkel meredt rá.

- Jöjjön, kihozták a desszertet - mondta, mintha mi sem történt volna, és derekát átkarolva vezette vissza az asztalhoz.

Amikor leültek, Iruka motyogott valamit.
- Tessék?
- M-mosdó...

Iruka felpattant, Kakashi pedig udvariasan felállt és mosolyogva figyelte a menekülő pillangóját. Intett a pincérnek hogy a számlát kérje. Szórakoztató volt ez az este. Határozottan. 

 
Ezúttal hagyta elmenekülni őt. Ezúttal.
 

A korláthoz sétálva támaszkodott meg, ezüst hajtincseibe beleborzolt a langyos esti szellő. Felemás szemeivel az utcát figyelte, és az épületből sietve kitipegő alakot figyelve ajkaira gonosz mosoly kunkorodott.

- Még nincs vége a játéknak... kicsi pillangóm.
 

 

 

 

 

 

 
7.
 

Pillangó kisasszony...

 

Mennyire mélyen szerette azt a férfit. Az akkori társadalmi normáknak és kötelességeknek hátat fordítva áldozta fel egész lényét. Hűségesen várt, hogy visszatérjen hozzá... és akkor sem szűnt meg szeretni, amikor összetört a lelke. Milyen csodálatos. Milyen megható.

 

Kakashi belekortyolt a whiskey-be és behunyt szemekkel hátradőlt foteljében. A hangszóróból Iruka hangja lágyan áradt ki, elbódítva érzékeit. Felidézte maga előtt az étteremben lopott kis csókot és felsóhajtott. Ó a fenébe is, mégsem kellett volna hagynia, hogy elszökjön előle.

 

A kristálypohárban halkan összekoccantak a jégkockák, az alkohol álmos zsibbadtsága uralkodott el rajta. Fáradtan lazította ki nyakkendőjét, ezüstszőke hajába fúrta ujjait, nem törődve vele hogy összekócolja. Máshogy tervezte ezt az estét, ha másképp dönt, most az üres hálószobájának kellemes félhomályában tölthetné az időt pillangójával, erre tessék: itt ül egy pohár ital társaságában. Fejét az egész falat betöltő hatalmas ablak felé fordította és a vakítóan fénylő holdra pillantott.

 
Akarja. Meg fogja szerezni, csak idő kérdése.
 

Kakashi pedig - ha érdekei úgy kívánták - képes volt türelmesen várni.

 
 
***
 
 

- Iruka? – dörmögte egy meghökkent hang, majd feltárult végre előtte az ajtó. A kérdezett berobogott, keresztülsuhant a nappalin, fel a lépcsőn és bamm, a hálószobaajtó hangos dörrenéssel vágódott be utána.

A fürdőszobában csak tágra nyílt szemekkel nézte saját tükörképét. Lángolt az arca, még mindig.

 
Megcsókolta. Egy. Férfi.
 

Hangos csattanással végezte ki nyomorúságos életét a hajkefe, a tükör fényes felületébe fekete hálómintázatot törve. Követte a fogmosó pohár, a hajszárító, a különböző flakonok, majd miután kitombolta magát, nyögve rogyott a kád szélére, üveges tekintetét a halványzöld csempéken pihentetve. Ujjai önkéntelenül is égő ajkaira csúsztak.

- Megcsókolt egy férfi... – suttogta. – Az a szemét Tsunade! – hördült fel vadul körbepillantva, de már nem talált több dolgot amivel tombolhatna, így visszaroskadt magába.

Halk kopogás zavarta meg önsajnálata csendjét.
- Iruka jól vagy? – dörmögte az ajtó.
- Nem.
- Bántott? Ugye nem...?

- Nem! – kiáltott fel, majd visszatemette arcát a kezeibe. Lángolt a szája, az arca és kislábujjai is égtek a szégyentől, mert egy pillanatra elképzelte mire gondolhatott Asuma. Nem, ő arra sosem lenne képes. Még csak az kéne!

- Akkor miért verted szét a fürdőszobát? Gyere ki inkább és mondd el mi a hézag, csibefalat.

- Ne hívj így! – hördült fel dühösen.

- Akkor gyere ki – válaszolta az ajtó, Asuma vigyorgó hangján. Iruka kibontotta amúgy is már kócos haját és a hajgumit elhajítva kinyitotta a fürdő ajtaját. Morcos pillantást vetett az előtte álló nagydarab férfira, és fejét felvetve elsétált mellette. A kanapéig jutott, ott hasra vágta magát és arcát a fehér ülésbe fúrta.

 

Asuma nagy sóhajjal követte, és bár csikorgó térdei tiltakoztak, ő mégis leguggolt Iruka mellé. Megcsócsálta a szájában lógó gyújtatlan cigaretta szárát fogaival, majd megtörte a csendet.

- Na ki vele.

Vállrándítás volt a válasz, és Asuma fáradt sóhajjal hunyta be szemeit. Hosszú éjszaka lesz.

- Rendben, akkor felhívom ezt a Hatake fazont és megkérdezem tőle, hogy mit művelt veled, okés? – Mellényének zsebébe nyúlt, de megtorpant.

- Ne! – sikkantotta védence és felkapta a fejét. Hű de piros volt az arca. Asuma gyanakodva méregette, majd felállt és egy fotelhez sétálva lerogyott rá. Sötét szemei komoran figyelték Irukát.

- Halljam.

A kis díva felült, majd hosszú hajának egyik tincsét megragadva babrálni kezdte. Asuma homlokráncolva figyelte. Ilyet Iruka csak zavarában tesz. Mi franc folyik itt?

- Meg... megcs...
- Megcsókolt?
- Ühüm – bólintott lila arccal.
- És te pofán vágtad?

Az arckifejezéséből ítélve ez az eshetőség nem szerepelt a palettán, már amennyire a döbbenten kitáguló szemekből ezt megítélhette.

- Csibefalat. Ha valaki erőszakkal megcsókol valakit, azt általában pofán vágják – dörmögte türelmesen a testőr. – Te sosem voltál beszari fajta, akkor meg miért nem...

- Csak! – kiáltotta hirtelen csibefalat és visszavetődött a kanapéra, arccal lefelé. Asuma fáradtan hunyta be ismét a szemeit.

- Akkor majd én pofán vágom. Holnap.
- Nem lehet... – válaszolta a kanapé halkan nyüszítve.

- Valóban? Csak mert egy milliárdos, attól még erőszakos faszfej marad. És az erőszakos faszfejeket ütni kell.

- De nem volt... izé.
- Csibef...

- Ne nevezz így! – csattant fel Iruka és ismét felülve meredt rá. Arca bíborárnyalatban pompázott.

- Mi nem volt? – dörmögte a férfi, nem engedve hogy eltántorítsák az eredeti témától. Aztán leesett neki. Döbbenten dőlt előre ültében, és a mindenhova zavartan rebbenő szemeket figyelve eltátotta a száját, még a cigaretta is kipottyant.

- Engedted neki hogy megcsókoljon? Te?!

Iruka csuklott egyet és ismét arccal előre landolt a kanapén. Előző életében strucc lehetett, gondolta Asuma szórakozottan. Kedve támadt vigyorogni.

- Én csak... csak mert... jaj...

- Na akkor én elteszem magam holnapra – állt fel elégedetten a testőr. – Látom rendben vagy, úgyhogy megyek is haza.

Az ajtónál állította meg a halkan nyüszítő hang:
- Képes vagy itt hagyni? Azok után ami velem történt?!
Asuma nem nézett vissza, csak megfogta a kilincset.

- Csak egy csók volt. Nem is értem miért fújod fel ennyire, hiszen még csak nem is erőszakkal tette.

- De ő férfi! – csuklott fel csibefalat. Asuma elvigyorodott.

- Az hát.
 
Katt.
 
Iruka dermedten meredt az ajtóra.
 
 
***
 
 

Iruka szerette a Nemzeti Operaházat. Kicsi volt, modern és nem olyan hivalkodó mint az európai társai, de annál jobb beltéri hangzása volt. Fényes nappal is csodaszép volt, nem olyan kiábrándító mint például a párizsi operaház, amely nappal ütött-kopott öreg épületnek tűnik, nyilvánvalóan látszott hogy rászorulnak a falak a restaurálásra, de nem törődtek vele. Japánban nincs ilyen, nagyon odafigyeltek az épületek karbantartására.

 

A próba akadálytalanul gördült előre, a színészek már betanulták alaposan a szöveget. Utcai ruhában, kényelmesen álltak vagy ültek a színpadon, kezükben kottákkal és rendezői utasításokkal.

- Állj! – zendült fel egy mély hang. Az éppen éneklő pocakos hősszerelmes - egy francia vendégelőadó - dühösen szakította félbe énekét és felkapta fejét. Minden tekintet a nézőtér felé fordult, ahol egymagában ült a rendező: egy ifjú tehetség, egy géniusz. Mindenki félt tőle, olyan intenzív, bénítóan félelmetes kisugárzása volt. Könyörtelenül, kemény kézzel hajtotta a csapatot, nem fogadott el, csak tökéletes munkát.

Iruka hunyorogva figyelte ahogy feláll a sötét alak a székről és előre sétál, lépteinek neszét elnyelte a puha szőnyeg. Lassan bontakozott ki előttük sápadt arca, hihetetlenül fekete szemei.

Sötét ingben és nadrágban volt, Iruka szerint csak azért hogy még ijesztőbben fessen. Fekete, hosszú haja összefogva volt ugyan, de hosszabb tincsek rajzolták körül, hibátlan arcát, melyen két keserű ránc húzódott egészen a szájáig.

A letorkolt énekes a földhöz vágta papírjait és csípőre tette kezeit, ezzel úgy festve mint egy igazi pukkancs. Az is volt. Iruka ki nem állhatta, és ráadásul volt vele egy csókjelenete is a darabban. Fúj. Persze a színházi csók az más, mert a férfi csak a nő állára vagy arcára szorítja a száját és kész, de akkor is taszította a gondolat, hogy a közelébe kerüljön, vagy éppen hozzáérjen ehhez az undok alakhoz.

- Mr. Uchiha! – rikkantotta cseppet sem férfiasan a káposztafejű. – Nem tűröm el, hogy folyton félbeszakítson, mégis hogy merészeli? Én Pierot Mercier vagyok, a híres tenorista! Velem így nem bánhat senki, még ön sem!

Néma csend volt a válasz, a hűvös fekete szemek csak kifejezéstelenül figyelték a pattogó pasit. Amikor a némaság már kínosan hosszúra húzódott, Pierot elbizonytalanodva eresztette le kezeit hájas csípőjéről. Újabb kis idő múlva lehajolt, felvette a ledobott papírokat, a levegőben pedig olyan intenzív feszültség vibrált, hogy a színpad szélén üldögélő Iruka sem kalimpált már lábaival.

A rendező elképesztően mély hangja simogatott bele a színház csendjébe:

- Mr. Mercier, a második tétel első taktusát másodszor hibázta el. Figyeljen oda, és gyakoroljon többet. Most vegyük a duettet. Mr. Umino!

Iruka ijedten kapta fel a fejét, amikor hirtelen meghallotta a saját nevét. A tintafekete szemek őt figyelték, és ő most igazán szeretett volna sikítva kiszaladni.

- Igen? – cincogta helyette.

- Várják odakint, az asszisztensem kikíséri. Kérem ne maradjon el sokáig. Sasuke – vetette hátra, oda sem pillantva. Hideg szemei Irukát nyársalták fel rendületlenül, akinek kezdett a hideg borsózni a hátán fel és le.

Az árnyékból egy másik sötét alak toppant elő. Ugyanaz a fapofa, ugyanolyan szemek és rövid fekete haj. Blö. A rendező soha – hangsúlyozom – soha nem engedett ki senkit a próbáról, ezúttal mégis kivételt tett. Gyanús. Iruka homlokráncolva, engedelmesen követte a hasonmást, aki még csak arra sem vette a fáradtságot hogy hozzá szóljon, de még rápillantani is derogált neki. Lazán kisétált, mintha Ő ott sem lenne. Irritáló volt. Határozottan.

 

A dohányzó szobába kísérték, és Iruka amikor belépett, halkan felcsuklott a rémülettől.

- Ha... Hatake-sama...!
 

A felemás, hűvös szemek felé fordultak és alaposan végigmérték farmerbe és kék pólóba bújtatott alakját. Iruka idegesen az ajkába harapott, a levegővétel is nehezére esett. Ebben a ruhában egy vékony, csinos fiú volt csupán, csak a vak nem veszi észre milyen lapos a mellkasa...

 Most kiderült az igazság... Felkészült a dühkitörésre és összeszorította szemeit.


 8.

- Bocsásson meg kedvesem, hogy ilyen hirtelen magára török munka közben – törte meg a csendet a férfi mély hangja. Szavai, hangsúlya lágy volt, óvatosan mérte végig az előtte állót. - Látni akartam mert úgy éreztem, nem várhat a bocsánatkérés.

Iruka döbbenten nyitotta tágra barna szemeit, az előtte illatozó rózsacsokorra pillantott. Életében sokszor kapott már virágot, de sosem foglalkozott velük, pillantásra sem méltatta általában, de ezúttal...

Elvette, megszagolta és gondolatai ezer felé szaladtak hirtelen. Lehetséges, hogy Hatake úr rosszul lát? Rövidlátó? Vagy mi? Nem látja rajta, hogy nem nő? Hiszen ennél fiúsabban nem is festhetne ebben az igénytelen szerelésben... Kétkedve pillantott az egyik fal felé, amelyet teljesen beterített egy tükör, és alaposabban megszemlélte magát, majd csodálkozva nyíltak tágra barna szemei. Arca kipirult, kezeiben egy csokor rózsát szorongatva úgy pillázott vissza saját magára, akár egy kis fruska a gimiben! Összefogott haja itt-ott kibomlott, a tincsek lágyan kunkorodtak arca köré. A póló és a kényelmes farmer nem lógott rajta, inkább csak jobban kiemelték hosszú combjait. De mindezek a körülmények elhanyagolhatóak voltak, egyedül csak az számított, hogy... Mi a fészkes francért vörös a képe, akár egy főtt ráknak?!

Hangosan felcsuklott meglepetésében, amikor tükörképének kezét elragadta az előtte álló ezüstszőke, magas férfi és egy puszit hintett a kézfejére. Észbe kapva fordult ismét Hatake felé.

- Öhm... kö-köszönöm a virágot – dadogta, majd fogait csikorgatva hajtotta le a fejét. Legszívesebben a földhöz vágta volna az említett növényzetet, hogy aztán átkozódva kiszaladhasson, de képtelen volt rá. Valami megbéklyózta, valami ismeretlen érzés. Félelem? Nem... valami más. Talán a férfi bénító kisugárzása. Igen...

- Semmiség. Az ön szépsége mellett hervadt gaznak festenek csupán – válaszolta a szívdobogtatóan mély, lágy hang. Várjunk csak... szívdobogtatóan?! Iruka zavartan rázta meg a fejét, hogy buta gondolatait elűzze fejéből. Kihúzta a férfi erős markának fogságából megszentségtelenített kezét, és az ajtóig hátrált, miközben Hatake felemás szemei fogva tartották tekintetét. – Kérem várjon! Mondja, hogy nem haragszik rám. Ne hagyjon kétségek között...!

Iruka felhorkant. Mi ez, valami brazil szappanopera?!

- Nemharagszom! – hadarta gyorsan, miközben egyik kezével a virágot szorította nem létező kebleihez, a másikkal pedig a kilincs után nyúlt.

Csatt.

A férfi tenyerei kétoldalt a feje mellett az ajtónak feszültek, lehetetlenné téve a menekülést. Iruka hallhatóan nyelt egyet, és felpillantott az égimeszelőre. Az arcán lévő arckifejezés nem igazán volt bíztató. A szemek őt fürkészték, a férfi vékony szája körül halvány mosoly bujkált.

- Kérem ne siessen annyira, Iruka kisasszony. Most hogy tisztáztuk azt a kis „balesetet”, új alapokra fektethetnénk a kapcsolatunkat.

Iruka két szót fogott fel: baleset és fektethetnénk. Elképzelni sem tudott olyan balesetet, amely során egy férfi megbotlik és úgy esik el, hogy pont a másik férfi ajkára zuhan a szájával. Valamint a fektetés lehetősége adrenalint pumpált a lábaiba, menekülési ösztöne beindult, a tudat alatti aprócska vészjelzőlámpa pirosan villogni kezdett.

- Fektetni? – kérdezett vissza hülyén. Hatake nevetett. Mély, duruzsoló hangon, amely végigszántott a gerincén és bizsergést küldött a végtagjaiba.

- A próba után ráér? Szeretném elvinni vacsorázni. Kérem engedje meg, hogy ezzel is kiengeszteljem önt.

Kiengesztelni... kiengesztelni... ezek szerint még tart ez a színjáték, nem bukott le végleg. Mit tegyen? Mi lenne a helyes? Mi lenne...?

Ha elárulja az igazat, akkor a férfi felbőszülne, talán bántaná őt, ráadásul az operaház is elesik a rengeteg pénztől, amiért kiherélné Irukát a vezetőség. Pedig az lenne a helyes út... De...

Igazán kecsegtetően hangzik, hogy ha sikerül a menedzser terve, akkor...

Megfájdult a feje.

- Nem... nem vagyok úgy öltözve – hárította Iruka óvatosan a férfi iménti ajánlatát. Valahogy a férfi közelsége, erőteljes kisugárzása és a nyilvánvaló fizikai fölénye erős hatással volt rá. Kiszáradt a szája tőle... És a fenébe is, miért van ennyire finom illata?! Még a rózsáknál is jobb. Olyan mint tavaszi erdő, amelyben hajnali pára telepszik a növényekre, felerősítve a növények és a frissen nyíló virágok kesernyésen édes illatát. Gyermekkorára emlékeztették, a nagyszülei házához közeli mezőn és erdőben zajló játékokra és kirándulásokra.

Akaratlanul is mélyen magába szívta.

- Ön így is csodaszép – jött a lágy válasz, és érezte a férfi ujjainak cirógatását az arcán. Önkéntelenül is elmosolyodott.

- Lehetséges, hogy maga az ajtóhoz beszél? Ó igazán szép faragások díszítik...

Hangos nevetéssel vetette hátra fejét a férfi. Arcvonásai ellágyultak, szinte jókedvű kölyökké alakult hirtelen vissza, néhány másodpercre tovatűnt a könyörtelen és ijesztő üzletember. Igazán elbűvölő volt.

- Imádom a humorát, kedvesem. Szóval mi a válasza?

 
 
 

Kakashi élvezettel figyelte a csinos arcon felderengő bizonytalanságot. Tetszett neki, ahogy a nő az ajkát rágcsálta, világosbarna szemeinek csillogását, és a közelségétől úgy érezte, menten felperzseli az éhség. Éhezett, igen. Fel akarta falni ezt a kis pillangót. Elgondolkozott, melyik állat eszik pillangókat, de a békánál jobb hasonlat nem jutott eszébe. Elvetette az ötletet. Ő nem béka. Ha már ragadozóhoz kéne hasonlítani, akkor inkább sólyom, vagy sas. Azonban Kakashi nem hitte, hogy bármelyik nagytestű ragadozó madár enne ezek közül pillangókat.

Iruka lehajtotta a fejét, megfosztva őt szép szemeinek látványától, ezért tekintete a karcsú nyakára siklott. Egy vékonyka hajtincs kiszabadult a hajgumi fogságából, és ott kalandozott, ahol legszívesebben ő is ezt tette volna a nyelvével. Megfeszültek karjain az izmok, hogy legyőzze a rázuhanó erős késztetést. Nem, nem teperheti le, azzal végleg elriasztaná ezt a kis édest. Szépségnek nem nevezné - mert nem az -, de nagyon csinos. Sugárzik belőle valami megfoghatatlan báj és vonzerő, amelynek képtelen ellenállni, és ezzel valószínűleg sok más férfi is így van. A hangja pedig... gyönyörű.

- Rendben van, de most engedjen ki kérem. Próbára kell mennem...

Kakashi érdeklődése fellángolt.

- Valóban? Szeretném ismét hallani a hangját, megengedi, hogy jelen legyek a próbán?

- Ööö... ez nem tőlem függ. Ha a rendező megengedi... de ő soha nem enged be senkit! Mert ő nagyon szigorú!

Ezek a csillogó szemek, igazán megbabonázóak, ez a reménykedő arckifejezés pedig nyilvánvalóvá tette mit is szeretne az ő pillangója. Távol tartani magát tőle. Hát ez sajnos nem fog sikerülni, mert ha Kakashi akar valamit, azt megszerzi. Elmosolyodott és megragadta Iruka keskeny kezét, és kézfejére szorította a száját egy másodpercre.

- Ő már beleegyezett, csak annyit kért tőlem, hogy ön is adja hozzájárulását. Ígérem, csendben leszek, észre sem veszi hogy ott vagyok.

- Öh... persze, természetesen... jöjjön nyugodtan.

 

A nézőtér középső sorának szélére ült le. Figyelte A virágcsokrot szorongató Irukát, ahogy visszaoldalog a színpad széléhez, leteszi óvatosan a csokrot, majd egy mappát magához véve leül a legfelső lépcsőfokra. Arcán a pír elhalványult már, de még jelen volt, Kakashi legnagyobb örömére. A többi színész szétszórtan ült vagy állt, kezükben papírokkal, mappákkal. Középen két férfi énekelt, a zenei kíséretet a színpad előtt, a földbe süllyesztett részben lévő zenekar nyújtotta, amelyet Kakashi nem látott ugyan, de tapasztalatból tudta hogy ott vannak. Mindenhol így oldják meg.

- Állj! – zendült egy mély hang, és a harmadik sorban ülő sötét alak felállt. – Most nézzük a duettet, az utolsó előtti tételből! Iruka kérem, fáradjon a színpadra.

Kakashi testét izgalom járta át, és kissé előre hajolt ültében, úgy figyelte a színpad közepére sétálót. Meglepődve konstatálta, hogy a nagy gyakorlattal és tehetséggel bíró énekesnő ideges, kezében a mappát szorongatva állt a kissé túlsúlyos és túlkoros férfi mellé. Belenézett a mappába, majd felemelte a fejét és biccentett a karmester felé, akinek a feje épp kilátszott a zenekari árokból.

A zene felcsendült, csak néha lehetett a felemelkedő karmesteri pálcát megpillantani. A tenor hangja is bekapcsolódott, felvette a ritmust és a terem minden szegletében szétáradt. Lenyűgöző élmény volt így hallgatni az előadást. Amikor Irukára került a sor, hangja határozottan és hibátlanul emelkedett a magasba. Kakashiban csak ekkor tudatosult, hogy milyen sokan vannak itt. A szereplők, a zenekar... mégis olyan üresnek tűnik minden. Talán a hatalmas méretek és az üres nézőtér miatt.

 
 

Iruka idegesen nyelt egyet. A zene elhalkult, mert a karmester azonnal kapcsolt, hogy elakadt és nem folytatja. Idegesen megmasszírozta homlokát, és mély levegőt vett. Miért ilyen ideges?

Lepillantott a színpad előtti zenekari árokba. A karmester komoran viszonozta tekintetét. Ó a fenébe! A rendező felé fordult, aki csak ült ott a sötétben, csak sötét szemei körül világított szemének fehérje, majd tétován jobbra... ahol Hatake úr ült. Őt sem látta, vakították a lámpák.

- Meddig nézelődik még? – sziszegte mellette a sörhasú tenor. – Folytassa!

Homlokára szorította vékony ujjait, művészien kecses mozdulattal, és próbált időt nyerni. Ki kell zárnia fejéből a zavaró gondolatokat, hiszen ezt a luxust nem engedheti meg magának. Az éneklésre kell koncentrálnia. Léptek dobbanása közelített, és leeresztve kezeit, tágranyílt szemekkel pillantott fel az előtte álló óriásra.

- Mr. Uchiha... én bocsánat, mindjárt összeszedem magam, csak...

A férfi kifejezéstelen arccal tette kezét az ő keskeny vállára, és Iruka legszívesebben felnyögött volna a súlyától.

- Történt valami? – kérdezte mély hangján, fekete szemeit az övébe fúrta. Na ez az, amit ez a fickó még sosem tett ezelőtt. Soha. Senkivel. Iruka lesápadt, majd hevesen megrázta a fejét.

- Öh, semmi, én csak...

Mr. Uchiha elengedte a vállát, lepillantott a karmesterre, majd vissza rá.

- Rendben, akkor inkább a szólójával folytassuk. Kezdje kérem.

 
*
 

Amikor beléptek az étterem ajtaján, Iruka zavartan pillantott körbe.

- Itt nincs senki...

A derekát átölelő férfira pillantott, és annak mosolyától elfelejtett elhúzódni. Szíve hangosan zakatolni kezdett, amikor rájött... A férfi az egész éttermet lefoglalta! Egy zsák pénzébe kerülhetett, de vajon miért tette?

Leültek egy asztalhoz, és az étlap felett a férfi arcát figyelte. Fejében kergetőztek a gondolatok, és mielőtt bármit is tehetett volna ellene, kicsúszott a száján a kérdés.

- Miért foglalta le az egész helyet?

A felemás szemek felemelkedtek és az övébe néztek, egészen a veséjéig.

- Mert nem akartam, hogy feszélyezze az öltözéke, kedvesem.

Iruka arca égni kezdett.

- Tényleg... csak ezért...? – suttogta, az étlap megremegett kezeiben. Biztos a huzat miatt.

A pincér melléjük lépett, és felvette a rendelést. Amikor végre lelépett, Iruka végre túltette magát arcpírján, és lesütött szemekkel kezdte piszkálni villájával az abroszt. Babráló kezecskéjére egy nagy tenyér nehezedett.

- Mi a baj, kedves? – hallotta az elbűvölően mély hangot.

- Én... meghatódtam...

Lágy, mély nevetéssel húzta az a meleg és erős, mégis gyengéd kéz, és mire feleszmélt, már a táncparketten álltak. A zene halk volt, pont annyira, hogy kellemesen tudjanak beszélgetni közben.

- Hatake úr...

- Kakashi. Kérem hívjon a keresztnevemen, és most kérdezzen tőlem bármit.

Megperdítette Irukát, aki beleszédült a csábító mosolyba. Ajkai elnyíltak, szíve ijedt fiókaként verdesett mellkasában. Érezte a férfi erejét, kemény izmait, bőrének forróságát, és a teste... reagált rá. Teljesen megadóan simult bele a mozdulataiba, mintha mindig is így táncoltak volna.

- Iruka... Ne nézzen rám így kérem, mert nem leszek képes ellenállni és olyat teszek, amellyel ismét elriasztanám.

Forróság marta végig az arcát, és lesütve szemeit megrázta kissé a fejét. Mégis mi jár a fejében? Mi a fenét keres egy FÉRFI karjaiban? És mi a fészkes fene ütött belé, hogy itt sóhajtozik és álmodozik közben?!

- Ne, ne húzódjon el – súgta a férfi a fülébe, amikor megpróbált kiszabadulni a csapdából. Megfeszült, de a kérésnek nem bírt ellenállni. Nem is igazán akart.

Kakashi egyszerűen fantasztikusan táncolt. Minden rezdülését értette, reagált rá, és mire feleszmélt, már a levegőben perdült, nevetett és jól érezte magát. Hagyta hogy a férfi ujjai beletúrjanak kibomlott hajába, viszonozta a mosolyát, mélyen magába szívta illatát, csábító tekintetét és törődését, figyelmét. Élvezte. Nagyon élvezte...

Nem is tűnt olyan borzasztónak már az ötlet, hogy közelebb engedje magához.

 
 
 
Szép.

Egyszerűen ezzel az egy szóval ki lehet fejezni, amit Kakashi gondolt Irukáról. Szép az arca, a szeme, a mosolya, a lelke. Nincs benne semmi modorosság, képmutatás vagy hamisság. Ritka kincs az ilyen, és ő rátalált. Gyűjteményének legszebb példánya.

Nevetése édes volt, mosolya bájos, illata friss, mint a tavaszi szellő.

Kakashi mindent bevetett, sármjával, kedvességével és hízelgésével végre megtörte a jégpáncélt a nő szíve körül. Az engedelmesen hozzá simuló hajlékony, karcsú testet magához ölelte, és élvezte a táncot. Kipirult a kis édes.

- Bizonyára szomjas – jegyezte meg mosolyogva. – Jöjjön, pihenjünk egy kicsit.

Derekát átölelve vezette az asztalhoz pillangóját.

A vacsora finom volt, a bor ízletes, a zene és a társaság kiváló. Kakashi rég érezte már ilyen jól magát. Iruka enyhén becsípve igazán bájos volt. Arcán kis rózsás foltok, ajkai nedvesen csillogtak, és folyamatosan beszélt. Néha nem igazán volt értelme a szavainak, de a férfi nem is igazán figyelt rá, csak az asztalra könyökölve nézegette, kezében a poharában lévő kevéske bort lötyögtetve.

- ...amikor pedig először a karjaimba vettem, lepisilt! – folytatta az ő cserfes pillangója, miközben gyengéden betámogatta a limuzinjába. Kakashi egyik szemöldökét felvonta, majd eszébe jutott, hogy épp a kutyák a téma. Amikor kiléptek az étterem ajtaján, akkor jutott Iruka eszébe a kutyája, mert meglátott egy tűzcsapot, vagy valami hasonló badarság.

- Óh... de meleg van – dünnyögte a finoman illatozó kupac, miközben az ölébe hajtotta a fejét. Kakashi hangtalanul felnevetett, majd intett a sofőrnek.

Késő éjszaka volt már, az út menti lámpák bevilágítottak az autóba, halvány csíkokat festve a finoman szétomló barna hajzuhatagra és azt simogató sápadt kezére. Diszkrét hortyogás ütötte meg a fülét, mosolya szélesedett. Halálos ez a nő. Még nem volt dolga ilyennel, és rendkívül szórakoztatónak, érdekesnek és izgalmasnak találta.

Iruka hátra fordult, motyogott valamit arról, hogy milyen kényelmetlen ez a párna, majd elcsendesedett. Kakashi kisimogatta arcából a hajtincseket. Ujjai a finoman ívelt szemöldökén futottak végig, pisze kis orrán, az aranyos szeplőkön. Tekintete óhatatlanul is az enyhén szétnyíló ajkakra siklott, képtelen volt ellenállni. Különben is, mi rossz történhetne egy csók miatt? A pillangó teljesen kiütötte magát a két pohár borral. Mellékesen szólva, ilyet sem látott még eddig soha. Még hogy valaki két pohár bortól becsípjen? Nevetséges.

- Megérkeztünk, uram.

Kakashi felemelte a fejét, és enyhe haragot érzett. Még csak megcsókolni sem tudta eddig ezt a nőt ma este, és még a sofőr is tapintatlanul gyorsan vezetett.

Azonban amikor kinézett az ablakon, úgy vélte, holnap emelni fogja a sofőr fizetését.

A sötétben kivilágított nagy ház impozánsan emelkedett föléjük. A bejáratnál már várta őket a főkomornyik.

Kakashi kihámozta a halkan dünnyögő nőt az autóból, és magához ölelve támogatta fel a lépcsőn. Karjaiba akarta venni, de Iruka nyöszörgő ellenkezéssel tolta el magától őt. Hát jó.

- Jó estét kívánok, uram – üdvözölte őket a komornyik, meghajolt. Kakashi biccentett.

- Készítse elő a vendégszo...

Iruka felkacagott, és kibontakozott karjaiból, megfogta a komornyik kezét, dúdolva táncra kélt vele.

- ...őt kívánom, ha ránéznél megértenéd... – énekelte lágy hangján a kedves kis dalt. Olyan ismerős volt, de Kakashi nem foglalkozott vele hol hallotta már, mert a nevetéstől megfájduló hasizmaira kellett szorítania a kezeit.

A komornyik faarccal kelt táncra a pillangóval, aki bájos, kába mosollyal énekelte tovább a bugyuta kis dalt.

Néhány perc múlva Kakashi egy cseles mozdulattal elzsákmányolta őt a szolgálótól.

- Ne... én még akartam táncolni a pingvinnel... sosem táncoltam még pingvinnel... – nyüszögte ellenkezően a kis édes, miközben feltámogatta őt a lépcsőn. Annyira édes volt arcpírjával és duzzogó ajkaival.

Kakashi hátranézett a válla felett.

- Hagyja azt a vendégszobát. Holnap délig pedig ne zavarjon senki.

- Igen uram.

 

 

 

 


9.

 

Iruka selymes barna haja szétterült a fekete szatén ágyneműn. Kakashi vágyakozva nézte, miközben a nő feje mellett megtámaszkodott kezeivel és fölé hajolt. Közelebbről alaposabban megszemlélte a csinos arcot, habár az éjjeliszekrényen világító kislámpa gyengécske fényforrása mellett nem lehetett elég alapos. A hosszú szempillák árnyékot vetettek Iruka bájos pofijára, légvételei Kakashi arcát cirógatták. Álmában dünnyögött valamit, kezét feje mellé ejtette, hosszú ujjait összeszorítva. A férfi mosolyogva figyelte. Tetszett neki a nő keze. Hosszú, vékony ujjai voltak, keskeny körmökkel. Ápolt volt és szép, de nem festette, ami különös volt egy színésznőnél, hiszen ő ismert sokat, rengeteg szeretője volt már. Pontosan ismerte, milyen hisztisek, nyűgösek és önzőek a szórakoztató iparban tevékeny nők. Ezeket a dolgokat Irukánál nem észlelte, ami különös is volt. Szeleburdi, gyermeteg és kissé ostobácska volt, de szeretetre méltó és jószívű, a körülményekhez képest pedig meglepően ártatlan és tudatlan.
Vagy csak tehetséges színész.
Kakashit nem lepné meg ez a fejlemény sem, elvégre egy ilyen gazdag és befolyásos férfi mint ő, nagyon jó fogás még a művészvilágban is. Mégis... valahogy érezte, hogy Iruka nem olyan természet. Talán ezért is akarta megkapni annyira. Ki tudja, már ő sem volt biztos benne, mit is akar, mire is vágyik igazán. Ez a trófea is kell neki a gyűjteményébe, ebben biztos volt, de hogy még valamit akarna tőle... nem tudta mit gondoljon.
Ami bizonyos, meg akarja kapni. A gondolattól, hogy egy egész éjszakán át birtokolhatja a nő testét, felgyorsult a pulzusa, és erekciója feléledt nadrágjában.
Lehajolt, áthidalta a néhány centis távolságot, a résnyire nyílt ajkakon végigsimított szájával, majd nyelvével. Lassan, élvezettel vette birtokba, íze és állaga akár a napon melengetett barack. Halk nyögéssel mozdult meg alatta a nő, kezei felemelkedtek de visszahullottak az ágyra, ellenkező kis morgolódással fordította el arcát. Kakashi mosolyogva emelkedett fel, és kigombolt zakóját a földre hajította. Nem volt kedve elszakítani tekintetét az ágyán heverő nő vonzó látványától. Nyakkendője halk suhogással csúszott ki inggallérja alól, majd a mandzsettagombok következtek, végül kigombolta inge felsőrészét és visszaült Iruka mellé. Tulajdonképpen lelkiismeret furdalást kellene éreznie, amiért kihasználja a nő helyzetét, de egy szikrányit sem érzékelt magában. Megcirógatta a csinos arcot, félresimította a hosszan tekergőző hajtincseket, miközben lerúgta lábairól a cipőit.
Izgatottan, levegőért kapkodva kúszott fel az ágyra, pontosan Iruka felett torpant meg, négykézláb. Beleszagolt a nyakába, végigsimította nyelvével és halk kuncogást hallott. Ficánkolt alatta kis áldozata, motyogott valamit és szundizott tovább. Mosolyogva folytatta felfedező útját, tenyerét rásimította a nő egyik mellére. Ráncok szaladtak homlokára. Nocsak, milyen lapos ez a nő. Kisebb a melle, mint gondolta. Kezét becsúsztatta a póló alá, végigsimította lapos hasát. Bőre forró volt, és színe akár a tejszínes karamell. Óvatosan leráncigálta róla, és ahogy félmeztelenül visszahanyatlott az ágyra a nő, Kakashi nyelt egyet, erekciója megsajdult a vágytól, de a lapos mellkas látványa rontott a helyzeten.
Gyanakodva hajolt fölé, de hátrahőkölt, mert zsebében megrezzent a mobilja, újra és újra. Először úgy vélte, kikapcsolja, de amikor előhalászta, Sakura nevét olvasta a kijelzőn. Ilyen későn csak komoly indokkal hívja az elsőszámú asszisztense, így kelletlenül de felvette és belemorgott.
- Mi van?
- Főnök! Főnök! – kiáltotta túloldalon a fiatal nő, hangja meghazudtolt egy dohányos blues énekest is. Rikácsolását hallva Kakashi eltartotta kissé a telefont fülétől, ujjai pedig szórakozottan végigszaladtak kis áldozatának lapos hasán, köldöke köré rajzolt kis köröket. Milyen ínycsiklandóan barna mindenhol, hmm...
- Azt ajánlom, nyomós okod legyen beleordítani a fülembe – dorombolta halkan. – Különben...
- Férfi!
Kakashi homloka ismét ráncba szaladt. Feltérdelt.
- Nem értem.
- Umino Iruka férfi! Főnök, épp a neten olvastam róla szóló cikkeket, és majdnem leborultam a székről! Ezt hallgassa! „...Japán leghíresebb feltörekvő énekese, Umino Iruka nevű csillagunk, aki férfi létére a legtehetségesebb szoprán a világon...”

Katt.

Kakashi a kinyomott telefont a szőnyegre hajította, és némán meredt az alatta fekvőre. Látszólag lefagyott, de gondolatai sebesen cikáztak a fejében. Szóval ezért szólt folyton a belső riasztója, amikor Iruka felé közeledett. Az apró jeleket sem vette észre, ó mennyire ostoba volt!
Vicsorra torzult a szája, dühe úgy éledezett mellkasában, mint a pokolban izzó parázs, amely lassan lángra kap.
Bizonyára még röhögött is rajta a háta mögött... az operaház igazgatójával és vezetőivel együtt! Hülyét csináltak belőle!

Felállt az ágyról, remegő kezeit ökölbe szorította.

Robbant.

- Ébredj! – dörrent az alvóra, aki ijedten felkapta fejét és kábán felpattant, azzal a lendülettel pedig lezuhant az ágyról, de Kakashi elkapta.
- Mi ez? Hol vagyok? – Felemelte világosbarna szemeit, és a dühös férfira nézett. A döbbenettől leesett az álla, majd észbe kapva lökte el magát tőle, és maga elé rántotta a takarót. – Hogy kerültem ide?
Megszédülve támaszkodott az ágyra, szabad kezét homlokára szorítva. Láthatóan nem volt jól, de Kakashit ez nem érdekelte. Megragadta a karját és dühtől elvakulva maga után kezdte rángatni.
- Várjon! Hová visz? Mit akar? Engedjen el! Hééé! – kiabálta a nő... illetve a férfi. A gondolattól csak még jobban elöntötte Kakashi agyát a vér, lábával berúgta a fürdőszoba ajtaját és előre lendítette Irukát. Röptében tépte ki kezéből a takarót, majd mielőtt az elvágódott volna, megragadta és belökte a díszes, halványkék márvánnyal és ezüsttel dekorált zuhanyfülkébe. Szorosan előtte állt meg, belepréselte testével a falba, hadonászó kezeit megragadta és belevicsorgott az arcába. A félelemtől remegő, rettegő szemű fiút még inkább rémületbe ejtette, látta rajta. Nem érdekelte.
Kibaszottul dühös volt!
- Jól szórakoztál? – kérdezte mély hangon, szinte morogva.
- Miről beszél?
Válaszul Kakashi a csuklóinál fogva megrántotta és felkente a falra durván. Iruka felnyögött a fájdalomtól, ami a hátába nyilallt, de ez csak olaj volt a tűzre. Kakashi tajtékzott.
- És az igazgató? Az a vén hülye? Meg az a szőke ribanc... – vicsorgott, újra és újra megrángatva a fiút, majd fél kézzel megnyitotta a hidegvizet. A hűs cseppek tűként szúrták a bőrét, a menekülni próbáló zsákmánya is feljajdult, de nem eresztette. Dühös volt. Tombolt.
- Meddig akartál elmenni? – kiáltotta, egyik kezével megragadva Iruka állát, és keményen tartotta, hogy a szemeibe nézhessen. Látta, hogy már sír, a vízcseppek összefolytak a könnyekkel, zokogástól rázódó testét még mindig a falhoz szorította. – Teljesen hülyét akartál belőlem csinálni?
- Nem! Tévedsz! – kiáltotta hirtelen Iruka, és a kitöréstől kissé megdermedve nézett le rá. – Én végig próbáltalak megállítani, elkerülni...
Kakashi gúnyosan felnevetett, de abban nem volt semmi vidám.
- Hát hogyne! Majd összetörted magad, hogy ellenállj és bevalld azt, hogy te valójában... – elakadt, hangja elmélyült a haragtól, és durván megszorította Iruka csuklóit, hogy az felsikkantson a fájdalomtól. - ...valójában egy...
- Férfi vagyok! Igen! Ezerszer el akartam mondani, de nem voltam képes rá!
Jeges, hideg gyűlölet áradt szét a férfi testében. Elengedte Irukát, és hátralépett. Nem törődött vele, hogy teljesen vizes, csak lenézett a földre rogyó testre. Szemeivel ölni tudott volna, olyan dühös volt.
- Miért nem voltál képes rá? Ez csak szöveg.
- Féltem! Féltem tőled...
Kakashi leguggolt, könyökét térdeire támasztva, félrehajtott fejjel figyelte a sápadt arcot, reszkető ajkakat. A fenébe is, még mindig nagyon szép, ha nem tudná hogy férfi, megszánná, de így csak még dühösebb lett, ahogy eszébe jutott az operaház vezetősége.
- Szóval féltél, hm? – dörmögte. – Mégsem eléggé. Mire számítottál, meddig játszadozhatsz velem következmények nélkül?
Nem kapott választ, és ez így van jól. Mindegy mit válaszolt volna neki Iruka, csak magának ártott volna vele.
- Na és te? – hallotta, és felkapta a fejét, összeszűkült szemrésein keresztül nézett a földön ülő, vízben ázó férfira. – M-mégis mit k-képzeltél? – kérdezte vacogva, fogait összecsattogtatva Iruka. – Hogy mertél leitatni és idehozni? Ki akartad használni a helyzetet! Egy tisztességes férfi nem tesz ilyet!
Kakashi felhördült, és belemarkolt a nedves hajzuhatagba, közelebb rántva magához az arcát. Belevicsorgott a képébe.
- Ne papolj itt nekem a tisztességes játszmákról! Nincs jogod hozzá!
- Cs-csak azt kaptad, amit m-megérdemeltél! Meg akartál venni a pénzeden, nem érdekelt hogy akarom-e vagy sem! Egyszerűen belehajszoltál ebbe, és én...
Kakashi felmordult.
- Hallgass!
- Nem, nem hallgatok! Engedd el a hajam!
Hangosan csattant Iruka nedves tenyere Kakashi arcán, jókora piros lenyomatot hagyva sápadt bőrén. A döbbenettől hátradőlt, majd sajgó arcára szorított kézzel figyelte hogy a fiú felpattan és kiszalad az ajtón. A hálószoba közepén érte utol, karjánál fogva perdítette meg. A lendülettől Iruka az ágyra zuhant, és mire Kakashi észbe kapott volna, már rajta feküdt, leszorította őt.
- Engedj el! Azonnal eressz el! Segítség!
Kakashi a szájára szorította egyik kezét, de azonnal felszisszenve rántotta vissza.
- Ne harapj, te kis vadmacska! – sziszegte. Rohadtul dühös volt, de a vadászösztöne, a bosszúvágya tüzelte. Meg akarta büntetni Irukát. Azt akarta, hogy összetörve sírjon, szenvedjen, amiért volt mersze hülyét csinálni belőle! Még csak nem is bánta meg, de majd ő gondoskodik róla! Olyan vad hév, szenvedély lángolt benne, hogy szinte eszét vesztette. Dühe, csalódottsága, dominanciája, vágya... perzselte belülről.
Mire felfogta volna mit tesz, vadul belemart Iruka szájába fogaival, és nyelvét mélyen beledugta. Az íze ugyanolyan volt, most is puha és édes lédús barack, még a gyümölcs illatát is érezni vélte. Fájdalom sajdult belé, amikor áldozata viszonozta harapását és felszisszenve rántotta el a fejét. Gonosz vigyorra torzult az arca, amelytől Iruka megdermedt alatta. Csak rémült zihálását lehetett hallani a félhomályban, és érezte mellkasán a hevesen kalimpáló szívét. Mint egy riadt kisállat, úgy lapított alatta. Lassan megnyalta vérző alsóajkát, miközben felemás szemeivel végigmérte Irukát.
- Még most is inkább látszol nőnek.
- F-férfi vagyok – dadogta a vacogó fiú. – M-mássz le rólam!
Kakashi keze végigsimította a lapos mellkast, majd az ágyékához érve a nadrágon keresztül belemarkolt a csomagjába. Igen, érezte ő is, de most... nem érdekelte más, csak a vad bosszúvágy.
- Nem félsz tőlem eléggé. Ezért megmutatom neked milyen az, amikor Kakashi Hatake bosszúra szomjazik.
- Mi...? – kezdte volna Iruka, de a férfi befogta tenyerével a száját.
- Először is, megvonom minden anyagi támogatásomat az imádott kis operaházadtól, és behajtom az adósságaikat. Szétoszlatom a társulatot, ledózeroltatom még az épületet is! A földdel teszem egyenlővé – zihálta, és felnyögött ahogy Iruka beleharapott a kezébe, mégsem rántotta el a kezét, csak vadul felmordulva markolt a dús, barna hajzuhatagba és még közelebb hajolt arcához, hogy közelebbről nézhessen a könnyben úszó szempárba. Dühének vörös ködén át is látta a azt a félelmet, fájdalmat és rettegést a szemeiben, amire vágyott.
- Te pedig... soha többé nem énekelhetsz operában. Vannak a kapcsolataim, bárhol utolér a kezem téged, akárhová mész is. Tönkre teszlek téged és mindenkit, akinek köze volt az én átverésemhez.
Iruka hirtelen elernyedt alatta, kezei megadóan hullottak az ágyra, már nem harapta Kakashi sajgó kezét. Nem maradt más, csak a csend, és a férfi zihálásának halk zöreje.
Várt. Várta a siránkozást, a nyafogást, ellenkezést, alkudozást, hisztit... bármit.
Az idő múlásával haragja leülepedett, és már csak a bosszúvágy izzott mellkasában.
Összevont szemöldökkel figyelte ahogy Iruka behunyja szemeit, és elfordítja arcát. Ajkát az ő vére festette pirosra.
- Elmehetek? – suttogta Iruka megtörten.
- Nem. Még hallani akarok valamit. Jól tudod mi az.
Egy óvatlan pillanatban erős lökést érzett, és a földre zuhant, de még időben kapta el a menekülő Iruka bokáját. A fiú tompa puffanással esett hasra a puha szőnyegen, és kezeivel hadonászva ellenkezett, de Kakashi már rajta volt, és szikrázó szemekkel, dühösen fogta le.
- Nem fogok bocsánatot kérni! Elegem van ebből az egészből! – kiabálta a fiú. – Mássz le rólam, te disznó!
A férfi felhorkant, és összeszűkültek a szemei. Mellkasa a fiú meztelen hátához szorult, bőre forró volt, és ahogy kerek és kemény fenekéhez préselte ágyékát, forró vágy cikázott végig a testén. Meglepődött a reakción, de dühe még erősebb volt.
- Egy csöpp megbánás sincs benned? – mordult, Iruka hajába markolva rántotta hátra a fejét, hogy a szemébe nézhessen.
- Nincs! Egyszerűen feláldoztak engem, két tűz közé szorultam és semmit nem tehettem! Rajta, dühöng, verj meg, de akkor sem fogok térden csúszva a bocsánatodért könyörögni, hiszen nincs is értelme! Tönkre teszed az életemet, bármit is teszek!

A szenvedélyes szavak, a melegbarna szempárban ragyogó düh és a reszkető ajkak, az alatta remegő karcsú test, a vad harag és a lángoló hév...

Kakashi maga sem tudta igazán, mi lehetett az utolsó csepp.

A selymes, karamellbarna bőr, a barack enyhe, édes illata rabul ejtette. Bántani akarta, vágyott rá, szét akarta tépni, és felfalni. Nem törődött a karmolásokkal, harapásokkal, mert ő is osztott belőlük rendesen.
A ruha vékony anyaga reccsent erős ujjai alatt, vér serkent harapásai nyomán, felszisszent a fájdalomtól, amikor apró fehér fogak martak karjába.
Ilyen vad, erős éhséget, szenvedélyt még soha nem érzett.

- Ne! Ne! Eressz el! – sikoltotta Iruka, de Kakashi csak erősebben préselte a szőnyegbe.
- Nem. Azt kapod, amit megérdemelsz, ki szuka – hörögte, ujját kíméletlenül beerőszakolva a szorosan összehúzott farpofák közé. A fájdalmas kiáltások csak olaj volt a tűzre, és szinte szét vesztette a forróságtól, amely szorosan és bársonyosan ölelte körül az ujját.
- Neeee!
- Még soha nem basztam meg másik férfit – suttogta rekedten Kakashi. Teljesen kifordult magából. Érezte, tudta hogy túl messzire ment, de képtelen volt leállni. Teljesen megrészegült! Mindennél jobban akarta ebben a pillanatban, és nem volt semmi, ami megállíthatta volna őt.
Mielőtt belegondolt volna mit tesz, lerántotta nadrágjának cipzárját, és tenyerébe simult saját, lüktető merevedése.
Nem tudott behatolni, az alatta kiabáló, vadul kapálózó Iruka túl szűk volt, és fogalma sem volt mit tegyen.
Az orgazmus pillanatában jutott eszébe, hogy síkosítót kellett volna használni, de már csak egy halk, rekedt nyögésre volt ereje, és spermája beterítette a fiú formás fenekét, még hátára is jutott belőle.
Erőtlenül hanyatlott az alatta remegő testre. Zihált, harapta a levegőt, úgy érezte, maratonit futott oda és vissza. Minden erő elszállt belőle.

Soha nem élvezett még ekkorát.

 _________________________________________________________________________________
 
10.
 

Kakashi behunyta szemeit. Ujjai megfeszültek a páholy erkélyét borító borvörös bársonyon. Minden hangrezdülés amely a magasba ívelt, átjárta őt a lelke legmélyéig.

Lassan nyitotta fel szemhéjait, és odalent, a színpad közepén éneklőre szegezte vadul villogó tekintetét.

Két hónap. Két rohadt hónap telt el azóta az éjszaka óta. Soha nem felejti el, amíg csak él. Majdnem megdugott egy férfit! Ő! A felső tízezer legkanosabb heterója!

Ha csak belegondol, újabb és újabb dührohamok zsibonganak végig mellkasán, hogy gyomrában összpontosuljon egy kellemetlen érzés.

 

Mégis mi a fészkes francért ül most itt, és nézi ezt a műsort? Az elmúlt időszakban a bosszúját kellett volna véghez vinnie, ellehetetlenítenie Irukát és az egész rohadt társulatot! Megérdemelnék hogy a pokolban rohadjanak mind...

 

Kakashi mégsem tett semmit, csak ült a lakosztályában, a hifi hangfalaiból folyamatosan szivárgott az édes, minden porcikáját megbizsergető hang, és ő ezt hallgatta. Folyamatosan, újra és újra.

Elég volt csak behunynia a szemeit, és felderengett előtte a karamellszínű bőr, az édes barackillat. Ahogy formás, kerek fenekén végigcsurran az ondója.

Most is roppannak öklei ahogy összeszorítja az emléktől őket. Nem. Képtelen ezt elfogadni. Nem képes megérteni, miért vágyik egy másik férfi testére... pedig gyűlöli őt. Ahogy Iruka reagált miután lemászott róla akkor este, egyértelművé tette, hogy ez az érzés kölcsönös.

Nem gondolta, hogy ez a törékeny kis nőimitátor ilyen kemény jobbegyenest képes adni. Még most is belesajdult az állkapcsa, ahogy eszébe jutott. Nem nézte volna ki belőle, az biztos. Talán azt képzelte, hogy majd sírva és nyöszörögve tekergőzik a szőnyegen? Az Iruka, a nő akit ismert, talán igen, de ez a fiatal férfi teljesen más volt. Vérforralóan más. Bosszantóan más.

Amit akkor a képébe üvöltött, már alig emlékszik a szavaira. Hm... Kakashi felemelte a fejét, tekintete a plafon mintázatát vizsgálta, miközben Iruka odalent épp a legmagasabb hangtartományban énekelt. Mit is mondott... Volt benne mocskos disznó... meg, szemét állat, és perverz... Azt is mondta, hogy megkeserülöd, kinyírlak és hasonlók. Kakashi azt gondolta, a férfi - a kölcsön köntösével, a taxiban amit magának rendelt – egyenesen a rendőrségre megy. Nem akadályozta meg, hogy kirohanjon a hálószobából, csak sajgó állkapcsát masszírozva ült a szőnyegen, döbbenten meredt maga elé, és lila gőze sem volt, mi a fenéért művelte ezt. Életében nem viselkedett még így senkivel, még kezet sem emelt nőre. Soha.

Iruka férfi – cincogta a fejében egy hang. Na igen, az.

Felsóhajtott és lenézett az odalent állóra. Iruka ma este is káprázatosan nézett ki. Ezúttal nagyon elegáns, hosszú fekete ruhát viselt, amely összevarrt fátylakból állt. Fején szőke paróka, míves kontyba tűzve, benne szikrázóan csillogtak a strasszkövek, arcán a festék kiemelte csinos vonásait.

Dühösen csapott öklével a korlátra. Tessék! Nézze meg bárki! Hát ki jönne rá, hogy nem nő?! Bárkit képes megtéveszteni, nem igaz?!

Mélyet sóhajtva túrt bele ezüstszőke hajába, majd hátradőlt a kényelmesen párnázott karosszékben, úgy figyelte tovább az előadást. Feszült arcvonásait nem látta senki a sötétben, s a szájára kúszó enyhe mosolyt sem. Ha mégis, akkor bizonyára megrettent volna tőle, s arra gondolt volna: vajon milyen ördögi terv kovácsolódik annak a félelmetes férfinak a fejében?

 

 

Csend. Iruka kinyitotta szemeit, a hirtelen beálló némaságban csak saját zihálásának elfojtott neszeit hallotta, majd a mellette álló híres tenor felé fordította fejét.

Vége. Ma estére ennek a darabnak is eljutottak az utolsó jelenetéig. Kitört a tapsvihar, a hangorkán. Lezuhantak a súlyos bársonyfüggönyök, jótékonyan elrejtve Iruka zavarát a külvilág elől.

- Mi ütött magába? – sziszegett rá azonnal az idáig mosolygó, szakállas férfi. Vastagon kifestett arca eltorzult a dühtől. Iruka elfordult tőle, mintha nem is létezne, és kisétált a függöny résén. Meghajolt a közönség előtt, s azonnal felerősödött a taps, a fütyülés, virágok repültek a színpad felé. Hálás mosollyal nézte az őt ünneplő tömeget, és elegánsan meghajolt ismét. Pocsék volt ma este, de ugyanúgy éljenzik, ahogy mindig. Ez valami csoda lehet. Igen, csak erről lehet szó. Hetek óta hibát hibára halmozott. Az önálló részek, a csókjelenet, a szerelmi nagyjelenetek hemzsegtek a hanglejtési hibáktól, ráadásul a begyakorolt mozdulatsorozatok sem mentek, inkább improvizált, aminek a partnerei egyáltalán nem örültek. Az énekhibák... hát elragadták az érzelmei, erről nem tehet.

 

Visszasétált az öltözőbe, senkihez nem szólt, nem válaszolt a kérdezőknek. Odabent lerogyott a tükör elé, és behunyta égő szemeit. Tele volt virágokkal a kis helyiség, émelyítően édes illatuk szinte beszivárgott a bőre alá. Az ajtón keresztül a hangok tompultak, de így is hallotta a folyosón vitatkozókat. Mr. Fourier, a tenorista fejhangon magyarázott valakinek.

- ...ezt nem tűröm tovább! Tűrhetetlen, mon dieu!

A mély hangot - amely helyreutasította a túlsúlyos tenoristát -, Iruka ezer közül is felismerte volna.

- Menjen az öltözőjébe és pihenjen, Mr. Fourier. Később beszélünk.

 

Kopogás. Iruka mély levegőt vett.

- Bejöhet, Uchiha úr!

Amikor a magas, sötét szemű, fekete haját copfba kényszerítő, félelmetes alak megállt mögötte, Iruka az egész falat betöltő öltözőtükörben felnézett rá. A rendező megint hagyományos magasított gallérú fekete öltönyben volt. Semmi szín, csak a sápadt bőr. Kirázta a hideg ettől a férfitól.

Iruka felemelte kezeit, óvatosan levette a szőke parókát, hiszen a rendező bizonyára kiabálni jött ide, s akkor már inkább a saját haja lobogjon, mint hogy a drága parókát ordítsák le a fejéről.

- Gratulálok, Iruka.

Koppant a paróka a sminkasztalon, döbbenetében még az álla is kis híján követte.

- Mi... mihez?

Itachi Uchiha egy újságot nyújtott felé.

- Ezt a mai előadás után akartam megmutatni önnek, a tegnapi fellépéséről írták. Olvassa.

 

Iruka rászegezte halványbarna szemeit az újság hasábjaira, miközben a barna fürtjeit leszorító hajhálótól is megszabadult.

 

Umino Iruka, a japán operaház fénylő csillaga!

Közismert és népszerű szopránunk a Lakmé legfényesebben ragyogó tüneményévé vált!

 

- Mi van? – motyogta.

 

A híres szoprán, ezúttal önmagát és összes vetélytársát is túlteljesítve olyan előadásmóddal örvendeztette meg rajongóit, amelyet a régi kopott színpad és a sablonos előadásokhoz szokott közönség ritkán látott. Érzelmek, érzelmek és kábulat! Ez jellemzi a hihetetlenül spontán előadásmódját. Sehol a merev, betanult mozdulatok, az iskolázott, gépies hangmagasságok és pontosan kiszámított hajlítások. Umino Irukát nézve az embert magával ragadja a mű története, az érzelmek gazdag színárnyalata és a festőien művészi alakítás.

Fenomenális élmény volt, kihagyhatatlan, és... blabla. Hosszan fejtegették még a darab történetét, a rendező munkáját.

Iruka tágra nyílt szemekkel nézett fel.

- Elsőként akartam gratulálni a világsikerhez.

- Köszönöm – válaszolta bambán. – Azt hittem, kiabálni fog velem.

A sötét, mindig kifejezéstelen szemek az arcára szegeződtek.

- Soha nem neheztelnék egy művészre, aki lelkéből formálta a szerepét. Nem tudom miért változott meg a stílusa, de hálás vagyok ennek, hiszen nem csak saját magának hozta meg a világsikert, de nekem is. Bízom benne, hogy a következő szezonban is együtt dolgozhatunk majd.

Iruka arcára – hónapok óta először – halvány mosoly kúszott.

- Köszönöm, ez jelenti nekem az igazi elismerést.

Mr. Uchiha „a szoborarcú” csak bólintott.

- Pihenjen, megérdemli.

 

Be sem csukódott a rendező mögött az ajtó, ismét berontott rajta két alak.

- Iruka-san! Csodálatos voltál! – sikkantotta édes kis asszisztense, majd sötét foltként szelte keresztül a szobát, hogy a bamba Iruka nyakába ugorjon. Mögötte Asuma sétált be zsebre tett kezekkel, szája sarkában elmaradhatatlan meggyújtatlan cigarettájával. Sötét zakója alatt dudorodott maroklőfegyvere, amit még soha nem használt.

- Köszönöm, Hinata – csitítgatta Iruka a lányt. – Segíts megszabadulnom ettől a ruhától.

Asumát látva behúzódott a spanyolfal mögé, és ott öltözött át kényelmes szövetnadrágba és ingbe. Nyakkendőt is kötött, haját összefogta egy hajgumival. Hónapok óta így öltözött. Visszaült a tükör elé, hogy lemossa sminkjének maradékát.

Asuma ledobta magát hanyagul egy fotelbe, és elgondolkozva nézte Iruka tarkóját.

- Na mit mondott Mr. Kinyírlak A Pillantásommal? – dörmögte. Bezsebelt egy rosszalló pillantást, Hinata ebből persze semmit sem vett észre, dudorászva pakolgatta a fellépő-ruhákat.

- Gratulált nekem. Világhírűek lettünk.

Asuma szemöldöke felszaladt a homlokára.

- Valóban?

- Aham. Az újságban a kritikusok azt írták rólam, hogy fényesen ragyogó csillag vagyok, vagy valami tünemény.

A semleges hangszíntől Asuma arca elkomorult.

- És nem kéne ennek örülnöd? Boldognak kellene lenned.

Iruka keze megdermedt, majd ledobta a maszatos vattakorongot, hogy másikért nyúljon.

- Az vagyok.

- Nem, nem vagy az.

Asuma gyanakodva nézte. Most boldogan visítozva kéne Hinata és az ő nyakába borulnia, ahogy normálisan várható lenne tőle.

Iruka felcsattant.

- Ne tudd már jobban, hogy...

- Nem, nem vagy az.

- Jó akkor nem vagyok. Na és?!

Asuma megszívta a cigarettát, és kurvára tüzet akart hozzá, hogy füstölhessen. Ez nagyon furcsa.

- Hol a francban van a régi Iruka?

- Nem értem miről hadoválsz.

Asuma felállt, és mögé lépett. Fenyegetően tornyosult fölé, barna szemei keményen meredtek a tükörben Irukára.

- Jól tudod miről pofáztam. Mi ez a cucc rajtad? Nyakkendő? Állandóan ilyeneket viselsz, soha nem mosolyogsz, mindig csak csöndben ülsz a kocsiban vagy bárhol máshol. Alig beszélsz, ráadásul ma odafent a színpadon komolyan azt hittem, hogy az a rosszullét nem csak megjátszott volt. Mi a büdös franc van veled? – ismételte végül önmagát.

Durr!

Iruka felpattant, amikor a tükör közepébe csapódott a krém tégelye. Meglepődött saját magán, hogy hirtelen ezt művelte, pedig régen is csapkodott és dobálózott. Ökölbe szorította remegő kezeit.

- Semmi! Nincs velem semmi! – kiáltotta.

- Hazudsz.

Iruka lehajtotta a fejét. Asuma most először borította ki a bilit az elmúlt hónapokban. Tudta, hogy ezt nem fogja megúszni, de most nem volt hozzá lelkiereje. Ellenőrizte külsejét a pókháló-szerűen repedezett tükörben, a lehető legférfiasabb arckifejezését öltötte fel, majd egy sötét napszemüveget. Soha többé nem fog nőiesen viselkedni, öltözni a színpadon kívül. Soha. Többé.

- Menjünk Asuma. Ezt majd később megbeszéljük – mormolta határozottan, reményei szerint férfiasan.

 

***

 

Késő éjjel. Alszik mindenki. Irukának is kéne, és fáradtság is gyötri testét, de akkor sem tudna elaludni, ha valaki a homlokához szegezett puskával kényszerítené.

Sóhajtva rúgta le magáról a paplant, felült mint egy kejfeljancsi. Mélyet sóhajtva túrt kócos hajába, és beleakadó ujjait kicibálta belőle, majd nagyot sikítva kiborult az ágyból, amikor megcsörrent a telefonja. Összekaparta magát az akut szívrohamból, kibogozódott a takaróból végre, feltápászkodott félig az ágyra, hogy elérje az éjjeliszekrényen ordítozó készüléket.

- Igen?! – mordult bele zihálva, és lerúgta lábáról a gyilkos paplan maradékát. Fantasztikus. Most az ágy mellett térdelt, és könyökével a matracon támaszkodott, mint aki az esti imára készül.

- Szia Iruka. - A mély hangot ezer közül is felismerte volna, szíve megállt a dobogásban. Letegye vagy letegye? – Ne tedd le!

- Honnan tudod, hogy mire gondolok? – csattant fel. – Miért hívtál fel? Kü-különben is, késő éjszaka van!

Remegő kézzel kapaszkodott a lepedőbe, úgy érezte menten szívrohamot kap.

- És... és honnan tudod a számomat?

- Nyugodj meg, Iruka – dörmögte a mély hang, amitől csak még idegesebb lett.

- Nem, nem nyugszom! Mit akarsz? Ne hidd, hogy szóba állok még egyszer az életben veled!

- Pedig fogsz.

 

Katt.

 

Idegesen nézte a kinyomott készüléket, és amikor újra megcsörrent, összerezzent, de vonakodva, lassan újra felvette.

- Nem fogok!

- Iruka, beszélni akarok veled.

- Szó sem lehet róla! Nincs miről beszélnünk!

- Dehogynem. Nyilván feltetted már magadnak a kérdést, hogy miért nem váltottam be a fenyegetéseimet, és...

- Naná! Azért, mert ha megtennéd, azonnal feljelentenélek nemi erőszakért te mocskos perverz! – sikította halkan az utolsó két szót.

- És ezzel a saját hírnevedet is tönkre tennéd egy életre. Mellesleg nem hinne neked senki, és különben sem történt semmi, csak majdnem. Hál’ istennek.

- Majdnem?! Majdnem?! – emelkedett fel hangja magasabb távlatokba.

- Nyugodj meg és figyelj rám.

- Nem akarok!

- Iruka! – mordult fel a mély hang, mintha valahonnan lentről, a pincéből robajlana valami. Ijesztő és hideg volt, beleborzongott a félelembe, ahogy eszébe jutott, hogyan nézett rá amikor dühös volt Kakashi, majd ahogy bánt vele azután. Mennyire kegyetlen volt, mennyire félelmetes! Ajkába harapva szorította össze szemeit. Mi tagadás, egy zabszem sem fért volna most a hátsójába. Ajkába harapott. – Így már sokkal jobb. Találkozni akarok veled.

- Miért?

- Valamit tudnom kell, és erre csak akkor kapom meg a választ, ha előttem állsz.

- Micsoda hülyeség! Nem fogok veled találkozni és kész! Nem kényszeríthetsz semmire, már nem ijedek meg tőled!

Mély nevetés kúszott át a telefonon, amelytől hideg borzongás járta végig az egész testét, és látta az ablakon beszűrődő utcalámpák halvány fényében, hogy lúdbőrösek a karjai. Félt... istenem, mennyire félt ettől a férfitől!

- De igen fogsz, mégpedig nagyon egyszerűen rávehetlek az együttműködésre. Először is: nem bántalak, ígérem. Másodszor pedig: még mindig beválthatom a fenyegetéseimet, soha ne feledd. Jól ismersz, tudod hogy soha nem beszélek a levegőbe.

Iruka lassan kifújta a levegőt, remegő kezének ujjait elernyesztette kissé, amelyekkel idáig olyan erősen szorította a kagylót, hogy belefájdultak. Fejében a gondolatok cikáztak, mint a fénytől megrészegült legyek a lámpabúra alatt.

- És mit akarsz tőlem? – kérdezte halkan. Torka összeszorult, valahonnan belenőtt egy kis gombóc.

- Látni téged.

- Ennyi?

- Igen. És mielőtt megjegyzed, hogy az operában is láthatlak gyakran, inkább figyelmeztetlek, hogy ki se mond. Jössz és kész, megértetted?

- Azt hiszed, csak füttyentesz egyet, és... – kezdte felháborodva.

- Igen, azt hiszem. Holnap este hétkor várlak a Blue Moon étteremben. Ne késs!

 

Katt.

 

Iruka hosszan hallgatta a telefon búgását, szája is tátva maradt.

 

 

***

 

 

- Mégis hová mész, ha szabad tudnom? – hőbörgött Asuma, de Iruka válasz nélkül szállt be a taxiba.

- Csak várj itt, és ha hívlak, azonnal gyere értem, bárhol is vagyok! Szia.

Becsukta a kocsiajtót, és bediktálta a sofőrnek a címet. Remegő ujjaival végigsimította szoros copfba kényszerített mokkabarna haját. Csak nyugalom.

 

Az úton egész végig dobolt a lábaival a kocsi padlóján. Ideges volt. Félt. Mégis, mi a fészkes fenét akar tőle Kakashi? Zsarolni őt? De hisz nincs semmije. Illetve van, de egy kis tóparti faház, egy motorcsónak, egy kocsi nem sok. Még egy rendes háza sincs, mindig csak bérli a városi lakásokat. A bankszámlája? Kész csőd. Ha az egészet összességében figyelembe vesszük, majd mérlegre tesszük Kakashi tetemes multimilliomos vagy milliárdos vagyonával, igencsak szerényke a végeredmény. Akkor meg?!

 

- ...tünk!

Iruka pislogva mered az arcába vigyorgó taxisra.

- Azt mondtam, megérkeztünk! Kétezer yen lesz.

- Oh persze, máris – hadarta, idegesen előhalászta fekete zakója belső zsebéből a tárcáját. Kifizette a taxist, jókora borravalót is adott neki, mit érdekelte őt már a pénz? Talán túl sem éli az estét. Lehet, hogy Kakashi meg akarja ölni... Hiszen bármi megtörténhet, nem igaz?

Újra végigsimította összefogott haját, sötétszürke nyakkendőjét szorosabbra húzta.

- Ne izguljon, fiatalember. Biztos bejön a hölgynek – kacsintott rá a taxis búcsúzóul, amikor Iruka már a betonjárdán toporgott.

- Mi...? – nyikkant a távozó autó után. Idegesen mély levegőt vett, letüdőzte a büdös kipufogó füstöt, amitől köhögő-roham tört rá. Hát ez frenetikus.

 

Az étteremben, a főpincéri pultnál álló posztolót látva összekaparta magát.

- Jó estét – üdvözölte a frakkos alkalmazottat. Talán hatvan felett lehetett a férfi, szigorú arcvonásait ráncok szabdalták, Irukát inkább rendőrre emlékeztette, mint főcincérre.

- Jó estét, uram. Foglalt asztalt? – Arrogánsan felhúzott szemöldökkel mérte végig Iruka középkategóriás öltönyét, egészen a fekete cipőjéig. Talán még fejben ki is számolta, összesen mennyit költhetett ruhára.

- Hatake Kakashival van találkozóm.

A férfi arcán nagyobb döbbenet nem is lehetett, ami igazán bosszantotta Irukát. Mi az, hogy szimpla férfiként így bánnak vele, bezzeg amikor dívaként, női ruhában van, akkor körülzsongják? Ez igazságtalanság!  

- Szabad a nevét?

- Umino Iruka.

Az ellenszenves pincér tett még egy utolsó kísérletet, hogy kívül láthassa őt az éttermen, ezért lázasan kutatott a füzetben szereplő nevek után. Nyilván nem ismerte fel őt, valószínűleg nem klasszikus-zene rajongó. Amikor fehérkesztyűs ujja megállapodott egy soron, felemelte a fejét, és kenetteljes mosoly terült szét arcán.

- Üdvözlöm, Mr. Umino, kérem kövessen, elvezetem az asztalához – mormolta bűbájosan. Fúj. Iruka szívesen megkocogtatta volna a kopaszodó fejét, de inkább követte, odabent pedig csak meresztgette a szemeit. Sok csodás, drága helyen vacsorázott már, de életében nem látott ennél fényűzőbb éttermet. Atyaég! Mekkora kristálycsillárok! Az asztalok egymástól nagyon távol, közöttük díszes márványállványokon nagy porcelánvázák, bennük virágköltemények, a falakon drága festmények, velencei tükrök szórják a kristálycsillárok színes fényeit. A talpa alatt sötétvörös, süppedős szőnyeg, legszívesebben mezítláb lenne, hogy belefúrhassa lábujjait, mint a puha homokfövenyben a tengerparton. A sarokban egy kis színpadon vonósnégyes zümmögött visszafogottan, hogy ne zavarják a beszélgetőket.

 

http://www.youtube.com/watch?v=e4nUQAhdsTk&feature=related

 

- Erre, kérem – hallotta a vénember figyelmeztető hangját, nyilván feltűnt neki, hogy tátott szájjal bambulja a berendezést. Csupán néhány vendég volt még, hiszen a felső tízezer nem eszik ilyen korán... Talán ezért hívta ide ilyenkor Kakashi, mert nem akarta hogy sokan lássák, de akkor miért nem hívta máshová? Talán mert...

- Íme az asztal.

A pincér kihúzta a székét, megvárta amíg a bamba Iruka leül, és alátolta. Csettintett egyet, máris asz asztalnál termett egy fiatal férfi, hajszálnyira ugyanabban a fekete frakkban és röhejes csokornyakkendőben. Egy itallapot nyújtott neki.

- Amint látja, Mr. Hatake még nem érkezett meg, addig kérem fogadjon el egy italt a ház vendégeként. Kellemes estét kívánok – hajolt meg az öreg és huss. Iruka összeszorult ajkakkal, ujjakkal és popsival – igen, egy zabszem sem fért volna be – ült, és dermedten meredt a fiatal pincérre. Most... most még leléphetne. Mondhatná azt, hogy nem bírt várni, és kész. Mondhatná, hogy...

- Jó estét, Iruka – dörrent mögötte a jól ismert tengermély orgánum, amitől kiejtette kezéből az itallapot, és sikeresen feldöntötte a vizespoharat, ami irtó nagy szerencséjére üres volt. A pincér egy virtuózt megszégyenítve teremtett rendet az asztalon, arca sem rezzent. Neki könnyebb helyzete volt, szinte irigyelte őt. Iruka felállt remegő térdeivel, és az előtte álló óriásra nézett. Az ijesztő felemás szempár... ó basszus!

 

 

*

 

 

Kakashi nem akart hinni a szemeinek. Igazából nem várta, hogy újra azt az elbűvölő nőt fogja viszontlátni, de erre aztán végképp nem számított. Ép szemével alaposan megbámulta Irukát. Haja összefogva, finom arcvonások, az ismerős mézbarna szempár ugyanaz, és a duzzadt, nőies ajkak is, azonban a hajlékony test ezúttal férfiöltönybe csomagolva, nyakkendő és miegymás. Összességében egy nagyon csinos, nagyon vonzó fiatalember állt előtte, ugyanazzal a lehengerlő kisugárzással, amely eddig is a sajátja volt.

- Jó... estét – válaszolta vonakodva Iruka. Mielőtt Kakashi átgondolta volna mit tesz, közelebb lépett és a kezét nyújtotta, mint férfi a férfinak. Erős, határozott kézszorítást kapott, de képtelen volt elengedni a vékony, puha és meleg ujjakat. Szíve hevesen dübörgött mellkasában, és egyszerűen képtelen volt felfogni, mi a fészkes francot érez. Mielőtt túllépett volna az udvariasság határán, elengedte a karamellbarna kezet, és torkát megköszörülve lépett egy üres székhez. A kör alakú asztal közepén egy csicsás porcelánvázában nagy csokor illatozó virág széplett, rajta keresztül nem látta teljes egészében a vele szemben éppen leülő Irukát. Idegesítő. Átvette az itallapot a pincértől, és a csokorra bökött.

- Ezt vigye innen.

- Máris, uram.

Eltűnt az akadály, így kényelmesen hátradőlhetett a széken. Egy pillantást sem vetett az itallapra, Iruka arcát figyelte. Talán lefogyott? Vagy csak a fekete öltöny miatt tűnik úgy? Szokatlan látvány, szinte el sem tudta képzelni eddig őt férfiruhában, férfiként viselkedni. Vajon szereti a nőket? Talán barátnője is van? Talán... az a kis feketehajú csinos asszisztense az? Valamiért nem tetszett neki az ötlet.

- Hozzon egy üveg Chianti classicot – utasította az időközben előkerülő borpincért.

- Évjárat kilencvenes legyen, uram?

- Jöhet.

Valószínűleg jó választás, bizonyára Iruka nem akar majd vele enni.

- Ne hidd, hogy békésen falatozok majd veled – mordult fel Iruka, amikor kettesben maradtak. Bingo. Belenézett a dühösen szikrázó szempárba, és felelevenedtek az akkor éjjel történtek. Borzongás futott végig a testén, és felbőszült, amikor megértette, hogy amit tulajdonképpen érez, az színtiszta nyers testi vágy. Valószínűleg csak az emlékek miatt, kizárt hogy megkívánjon egy másik férfit. Teljesen kizárt. A puha, női idomokat szereti, a punci édes illatát. Így van. Pont.

Miután Kakashi megnyugodva lezárta magában a témát, kifújta lassan a levegőt.

- Rendben, akkor nem eszünk. Mindjárt elmondom miért hívtalak ide, de várjuk meg a bort.

A borpincér már hozta is a palackot. Öltözete más volt, hogy jól felismerhető legyen, ezért bordó mellényt viselt a fehér ing felett. Halkan köszönve állt Kakashi mellé, töltött neki egy keveset, a szertartásnak megfelelően, és megvárta amíg megkóstolja a vendég, majd amikor megkapta a beleegyező biccentést, azonnal töltött nekik és továbbállt. Iruka csúnyán nézett. Nagyon csúnyán. Kakashi a finom bort ízlelgetve elmosolyodott pohara felett. Valahogy... kezdte élvezni a helyzetet.

- Ne gyilkolj a szemeiddel, inkább kóstold meg. Ez az egyik legfinomabb bor, amit valaha palackoztak.

Iruka lebiggyedő ajakkal viszonozta pillantását, majd duzzogva marta el a poharat. Semmi lögybölés, semmi szagolás, csak egy nagy korty. Kakashi felszisszent a szentségtörés láttán.

- És most halljam!

Micsoda temperamentum. Ezt kedvelte benne mindig, és az egyenességét. Semmi megjátszás, semmi alakos... Stop. Dehogynem, hiszen nőnek adta ki magát! Dühösen szorította meg ujjait a poháron, de letette mielőtt összeroppantotta volna.

- Bizonyára nem hinnéd el, hogy csak látni akartalak, minden hátsó szándék nélkül.

Iruka meghökkenve nézett rá, azzal a csodálkozó pillantásával, ami olyan fájóan ismerős volt, és amitől ismét felhorgadt benne a vágy. Az a dühítő, érthetetlen vágy, amelyet képtelen megérteni, ahogy kitörölni sem képes fejéből az emlékeket. Iruka puha és fahéjbarna bőrét, fenekének nőies domborulatát és lágy nyögéseit. Francba.

Felhajtotta a pohár tartalmát, majd a még mindig szótlan partnerére terelte sötét pillantását, aki épp felállt az asztaltól.

- Jó, akkor láttál. Most megyek is, köszönöm a...

Kakashi hosszú karjával átnyúlt a teríték felett, megragadta az asztalon támaszkodó karjának csuklóját, és megszorította. Hangja fenyegetően mélyen dörrent.

- Ülj vissza!

Ez hatott. A kis nőimitátor azonnal visszahuppant a párnázott székére, és egy árnyalattal világosabbá vált arccal meredt rá. Orrán a szeplők jobban látszottak, és ha az arca szoborszerűen szépséges is, ezek a kis huncut pöttyöcskék inkább rosszcsontossá változtatták őt, amolyan bajkeverő kiskölyökké, amely típust mindenki szeret.

- Gratulálok a sikeredhez, olvastam az újságban – folytatta a társalgást, mintha mi sem történt volna. Szájához emelte a bortól illatozó poharat, szemét le sem vette Irukáról.

- Köszönöm – jött azonnal az automatikus válasz.

- Meddig maradsz Japánban? Mentek külföldre valamikor?

- Még nem tudom, a társulat most nehéz helyzetben van, de ezt te is tudod.

- Valóban – bólintott Kakashi. Elvégre nem töltötte ki azt a bizonyos csekket, amire számítottak. – Kereshetnél magadnak egy gazdag mecénást, és a társulattól függetleníthetnéd magad. Bárhol szívesen fogadnak téged egyedül is.

Iruka csodálkozva nyitotta tágra szemeit.

- Mióta értesz te a szórakoztatóiparhoz? Fogalmad sincs... – elakadt, majd felsóhajtott. – De igen, van fogalmad. Valóban így működik a dolog, de én nem akarok elszakadni a társulattól. Hé, miért beszélgetek erről épp veled?! Köszönöm... – halkult le a hangja, amikor a pincér hirtelen a semmiből mellettük termett, és az arcába tolta az étlapot. Kakashi is átvette az övét, és elmerült a tanulmányozásában.

- Nem kérek semmit – adta volna vissza, de Kakashi intett a kezével. – Egyél velem valami finomat, a vendégem vagy.

- De én nem...

Kakashi szigorú szemvillanása ezúttal is hatásos volt, mint általában a tárgyalásokon vagy az alkalmazottak regulázásában. A csinos kis arc kipirulva eltűnt az étlap mögött.

- Akkor kérek egy... öö... soupe de créme de pois – olvasta fel szóról szóra, rettenetes kiejtéssel. Kakashi elfojtott egy nevetést, csak a szája sarka rándult meg.

- Biztos vagy benne? – jegyezte meg blazírtan, továbbra is az étlapot böngészve. – A borsókrémleves nem hiszem, hogy a te eseted lenne.

Amikor Iruka felcsuklott, és arcán átfutott az undor, Kakashi nem bírta tovább és elvigyorodott. Szívesen megnézte volna, milyen arcot vág, amikor letesznek elé egy tányér borsólevest, de nem akart kiszúrni vele.

Iruka egy pillanatig habozott, majd felhúzta orrát, és elegáns, primadonnai mozdulattal nyújtotta vissza az étlapot a pincérnek.

- Hozzon nekem egy cézár salátát.

- Excuse moi – hajolt meg a pincér, pocsék francia kiejtéssel. Nyilván ebben a flancos étteremben az volt az előírás, hogy alapfokon törjék a nyelvet, ha már francia konyháról van szó. – Sahjnos az étlapon nehm szherepel.

- Mit szólnál egy sajtkrém leveshez? – dörmögte Kakashi kifejezéstelen arccal. Megkapta a bosszús biccentést, és leadta végre a rendelést. Amikor végre kettesben maradtak, az idegesen mocorgó Irukára szegezte felemás szemeit. Nocsak, gondolta felhúzva egyik szemöldökét. Iruka ideges. Halántékán egy izzadtságcsepp csillant, és lassan alásiklott arcélének finom vonalán. Kakashi megbűvölve figyelte.

- Muszáj ennyire bámulnod? – sziszegte bosszúsan a kis nőimitátor. Kakashi megdörzsölte mutatóujjának élével a száját, és a borospohár után nyúlt. Kiszáradt a torka, muszáj volt öblítenie, mert kezdte kellemetlenül érezni magát a bőrében.

 

Sokáig nem beszélgettek, csak ültek egymással szemben. Iruka mereven a poharát bámulta, Kakashi pedig... Nem tudta mihez kezdjen, és belátta, hogy ostoba ötlet volt találkoznia a nőimitátorral. Azért akarta látni, hogy meggyőződjön róla, férfiként már nem vonzza úgy, mint nőként. Azok után, hogy megtudta róla az igazságot, még mindig nedves álmai voltak róla, ezeket akarta kiiktatni az agyából. De a fenébe is, még most is, a látványa elég volt, hogy újra vágyat ébresszen benne! Ez.. abnormális. Lehetetlen, hogy ő, a szoknyavadász Hatake egy férfihoz vonzódjon! Képtelenség! És mégis, ha csak ránézett az előtte ülő csinos arcra, látta hogyan rágcsálja alsóajkát, vagy ahogy lejjebb kúszott tekintete az asztalon pihenő hosszú, vékony, karamellszínű ujjakra, amelyeket a bézs abrosz szinte ékszerfoglalatként ölelt körül... Muszáj valami erősebbet innia! Keze fellendült, és a pincér azonnal mellettük termett.

- Máris hozom az ételüket, a mesterszakács épp az imént... – raccsolta francia akcentussal, és Kakashi megnyugodott. Talán kibírja ital nélkül. A pincér pedig sápadtan és idegesen, azt gondolva hogy türelmetlenek, gyorsan elsietett, és suhant is vissza a tányérokkal, amelyeken ezüstözött kis búrák voltak. Kecses, elegáns mozdulattal helyezte eléjük, leemelte a fedőket. Alig teáscsészényi tányérok voltak alattuk. Iruka füttyentett egyet, s amikor kettesben maradtak, a kanál után nyúlt.

- Khm... hát... talán ha lassan eszem, elhiszem hogy sok volt – jegyezte meg mellékesen, lágy hangjában a gúny sistergett. Kakashi elhúzta a száját, nem akarta bevallani, de csípte a nőimitátor humorát. – Talán kérnem kéne egy kisebb kanalat...

Nem bírta tovább, elmosolyodott.

- Inkább egyed, ahelyett hogy kritizálnád.

- Emlékeztess majd rá, hogy ha éhes vagyok, ide véletlenül se jöjjek – dobta vissza a labdát Iruka, és néhány gyors mozdulattal kivégezte a levest.

- Kérsz második fogást? – kérdezte Kakashi két kanál között.

- Kösz nem, még a végén kihoznak egy szelet sonkát és két morzsát a bélszín helyett.

Kakashi majdnem kiköpte a levest, de uralkodott arcvonásain, nem tört ki belőle a nevetés. Szarkazmus? Igen. Ez új, eddig sosem viselkedett mellette így Iruka, ez lehet az igazi énje. Hát jobb a pillarezegtető nőimitálásnál, az biztos.

Letette kanalát, megtörölte száját a batiszt szalvétával, és leöblítette egy kis vízzel. Amikor letette poharát, Iruka melegbarna szemei szinte felnyársalták.

- Mostmár mehetek?

Bólintott.

- Hazaviszlek.

Iruka hevesen megrázta a fejét, egy kósza tincs kiszabadult szigorú copfjából.

- Erre semmi szükség, hívok taxit.

Kakashi hátradőlt a székén, a bársonnyal bevont karfákon megtámasztotta könyökeit, és kezeit mellkasa elé emelte, ujjbegyeit összeérintve elmélyülten tanulmányozta a csinos arcot maga előtt. Gondolatai ezúttal nem voltak teljesen tiszták, nem igazán tudta mit is akar igazán, egy azonban biztos volt: nem engedhette el őt.

- Beszélnünk kell, négyszemközt.

- Épp azt tesszük, he nem tűnt volna fel... – horkant fel Iruka, és folytatta volna tovább, de félbeszakította, mert megjelent a semmiből a pincér és elvarázsolta a terítéket előlük.

- Óhajtanak még valamit? A mai specialitásunk...

- A számlát.

- Máris, uram!

Kakashi arany hitelkártyájának élével türelmetlenül kopogni kezdett az asztalon, másik tenyere a szék karfáját szorította.

- Csak hazaviszlek, semmi több.

- Eszem ágában sincs egy levegőt szívni veled, ha nem muszáj – kapta vissza a fricskát. Francba. Megvillant tekintete, de érezte hogy nem hat a tekintélye. Hiába minden kisugárzás, bármilyen akaraterő, ha Iruka nem akar kettesben lenni vele, kénytelen más eszközökhöz nyúlnia.

Megjelent a pincér a tálcával, és oda se pillantva dobta rá a hitelkártyáját.

- Akkor... – állt fel Iruka – további szép estét, és a soha viszont nem látásra... hé! Mit művelsz? – sziszegte, amikor erősen megragadta a csuklóját Kakashi. Felemelkedett, és lepillantott rá.

- Maradj csöndben, és ne csinálj botrányt, különben kitekerem a nyakad! – morogta halkan. A pincér visszatért a kártyával, ő pedig csak a zsebébe süllyesztette, és a kijárat felé indult, maga után vonszolva a húzódozó Irukát, aki folyamatosan sziszegett és ellenkezett. Egyikük sem reagált a főpincér szívélyes búcsúzkodására, hiszen egymással voltak elfoglalva. Odakint a csillagos éjszakai égbolt alatt, Iruka már nem fogta vissza magát.

- Azonnal eressz el, különben sikítok! – Semmi reakció. Csak húzta, és hiába rángatta őt, hiába fékezett be annyira, hogy szinte sistergett a cipője a betonon, Kakashi vonszolta tovább. A sofőr már nyitotta az ajtót, és az egyre hangosabban kiabáló nőimitátort behajította a limuzinba. Behuppant mellé, és amikor becsapódott a kocsiajtó, Iruka hirtelen megdermedt. Szinte a hátán feküdt, lábai a földre lógtak, karjait Kakashi szorította le a csuklóinál fogva az ülésre. Mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, pihegve lapított, mint egy csapdába ejtett nyulacska. Igen, határozottan egy nyuszira emlékeztette őt.

- Ha... ha megint bántani fogsz, nem úszod meg... esküszöm, hogy... – zihálta, amikor hosszú másodpercek múlva végre szóhoz jutott. Kakashi még mindig csak némán görnyedt fölötte, és bámulta. Nem bírta nem nézni őt, sötét bőrét, csillogó szemeit. Istenem, milyen vékony és törékeny csuklói vannak... Az illata kesernyés, akár egy arcvíz, de a hajának virágos kamillás aromáját nem fedte el. A haja... majdnem teljesen kibomlott, és kócosan terült szét a krémszínű bőrülésen.

- Szólalj már meg, mi a francot bámulsz ennyire? – kiáltott fel Iruka, és ekkor Kakashi végre feleszmélt. Szaporán szedte a levegőt, izzadt a tenyere, és úgy érezte menten felgyullad a forróságtól. A fiú mocorogni kezdett alatta, combja önkéntelenül az ágyékához ért, villámcsapásként cikázott végig rajta a forróság, megrándult egész testében. Tágra nyílt szemekkel nézett le Irukára. Zihálása már jól hallhatóan reszelte a levegőt, elengedte az egyik csuklót és belemarkolt a puha, selymes hajtömegbe. Ujjai köré csavarta, szinte a csuklójára tekerte. Düh kavargott benne, az indulat forró haragja keveredett a sóvárgással. Érezni, érinteni, szagolni akarta az alatta heverő férfit. Nem érdekelte semmi és senki más.

- Mi a fenét művelek? – morogta szinte vicsorogva.

- Én is ezt kérdezem! Engedj el... ez fáj! – nyüszítette fájdalmasan Iruka, és haját tépő kezébe vájta körmeit. Kakashi felnyögött a fájdalomtól, érezte ahogy bőrét végigszántják, de az égető érzés csak továbbajzotta indulatait. – Miért csinálod ezt? Ne... kérlek ne...!

Ez hatott.

Kakashi olyan hirtelen engedte el, hogy Iruka majdnem leesett az ülésről. Vadállati pillantással követte ahogy elhúzódik tőle, s mint egy lesben álló ragadozó, pattanási feszült izmokkal, lassú mozdulatokkal fordult oldalra és végre leült. Kezei ökölbe szorultak a sóvárgástól, annyira meg akarta őt érinteni. A fenébe is, itt és most leteperte volna! A gondolattól kiszakadt belőle egy sóhaj, és beletúrt divatosan vágott hajába, nem érdekelte hogy összekócolja. Kilazította a torkát szorongató nyakkendőt, és fújtatva hátradőlt. Merevedése fájóan feszült nadrágjában, a simogatóan kellemes selyemalsó csak rontott a helyzeten.

Megköszörülte a torkát, és a karnyújtásnyira lévő panelen megnyomott egy kis fekete gombot, működésbe hozva ezzel a kis mikrofont. Kénytelen volt így kommunikálni a sofőrrel, az elválasztófal fent volt, így hál’ isten nem volt szemtanúja senki sem, ahogy elveszíti az önuralmát. Soha nem volt még példa nála ilyen fokú kontrollvesztésre.

- Umino úr házához vigyél minket! – utasította sofőrjét. Hangtalan zökkenéssel elindult a kocsi alattuk. Kakashi újra a hajába túrt, bár szíve szerint most inkább megtépte volna sajátmagát. Mégis mi a francot képzelt, hogy majdnem rámászott erre a férfira?! Te jó ég! Iruka felé fordult, és abban a pillanatban minden gondolat kiszállt a fejéből, mintha lufiként eresztették volna ki belőle. A hosszú, karamellbarna ujjak épp a szétterülő barna hajzuhatagot babrálták. Nem tudta összefogni, folyton kicsúsztak a tincsek a remegő ujjai közül.

- Jól vagy? – krákogta rekedten, megbűvölve bámulta a barna fürtöket. Rávillantak a dühösen szikrázó melegbarna szemek.

- Nem, nem vagyok. Ha még egyszer...

- Ne merészelj fenyegetni! – mordult fel Kakashi.

- ...a közelembe mersz jönni, szétrúgatom a segged a testőrömmel! – fejezte be sziszegve Iruka, és egy dühös mozdulattal feladta hajának megregulázására tett meddő kísérleteit. A sötét fürtök hullámzóan terültek szét vállain, körülfolyták arcát, belesimogattak nyakának gödrébe. Kakashinak kiszáradt a szája - már megint -, és megsajdult az ágyéka, újfent.

- Nem tűröm, hogy így beszélj velem – ragadta meg dühösen Iruka csuklóját, és erősen megszorította.

- Aú, ez fáj te barom! Azonnal engedj el! Szóval ezért akartál találkozni velem? Még jobban meg akartál büntetni, igaz? – tette hozzá az arcába sziszegve, ahogy közelebb húzta magához. Kakashi mellkasán püffent a másik keze, újra és újra, hogy megpróbáljon szabadulni, de a vasmarok erősen tartotta.

- Nem! – morrant. – Soha nem gondoltam volna, hogy így fog végződni ez az este, nekem elhiheted.

Ellökte magától Irukát, és karjait mellkasa előtt összefonva, komoran nézett előre. Fújtatása, és lángoló bőre volt csak árulkodó jele érzéseinek. Csend nehezedett rájuk, Iruka szuszogása volt csak hallható a néma autóban, ami olyan ultra hightech volt, hogy a motor mintha nem is létezett volna, csak suhant a beton felett teljesen nesztelenül.

Kakashi gondolatai vadul kavarogtak. Még soha nem kívánt férfit, nem dugott még egyet sem, és nem is tervezte. Most mégis min töri a fejét? Egyszerűen képtelenség, hogy lefeküdjön vele, és ahogy elnézi Iruka dühös arcát, valószínűleg a büdös életben nem lenne hajlandó rá, még próbaképpen sem. Igen! Próba... Az ötlet, amit ez a zavarodott kis gondolatfoszlány alkotott, kezdett formálódni a fejében. Próba. Próba... Megtehetné mással, az ő szintjén bárkit megkaphatna. Igen... A gondolattól, hogy egy férfit a karjaiban tartson, kirázta a hideg. Nem, ez képtelenség! Micsoda baromság!

- Ott vagyunk már? – szólalt meg türelmetlenül a mellette ülő Iruka. Kakashi elkövette azt a hibát, hogy ránézett. Ó a francba! Hogy lehet valaki ennyire érzéki, csupán annyitól, hogy kiengedett hajjal üldögél?! Mély levegőt vett. Ismerte már annyira, hogy tudta: nem megvesztegethető, azonban voltak gyengepontjai. Kakashi a gyengepontok kihasználásához remekül értett.

- Úgy döntöttem, mégis támogatom az operaházat.

Gyanakodva nézett rá a melegbarna szempár.

- Ne mesterkedj, ezt nem veszem be!

- Holnap kitöltöm a csekket, ötvenmillió yenről.*

- Mi?! – kapkodott levegőért Iruka. – De hiszen ez a duplája annak, amit...

- Egy feltételem van.

- Na neeem, bármit is forgatsz a fejedben, én...

- Te jössz el érte.

- Eszem ágában sincs mégegysz...

- Holnap délben a  cégem irodájában – folytatta Kakashi, mintha nem is hallaná Irukát. Zakójának belső zsebéből elővette ezüst kártyatartóját, amelyben az ő monogramja volt gravírozva, és kivett belőle egy elegáns névjegykártyát. – Itt a cím és a privát számom. Várni foglak a kitöltött csekkel.

- Hol itt a csapda?

Iruka gyanakodva nézte a felé nyújtott kis fehér lapocskát, majd olyan óvatosan vette el, mintha attól tartott volna, hogy felrobban a kezében.

- Nincs csapda. Eljössz és átveszed, ennyi.

- Miért gondoltad meg magad? Bűntudatod lenne? Az kizárt, te egy... – ajkába harapva fojtotta vissza a sértő szavakat, megtéve az első lépést végre a normális társalgás felé. Kakashi enyhe elégedettséget érzett, és mint egy végszóra, a hangszórókból a sofőr halk hangja szólalt meg:

- Megérkeztünk, uram.

Kakashi megnyomta a kommunikációs panelen a kis gombot.

- Rendben, még egy perc. – Iruka felé fordult. – Akkor holnap délben.

- És ha más dolgom van? – húzta fel imádni valóan durcásan az orrát. – Mondjuk valami sokkal fontosabb?

Kakashi elmosolyodott.

- Mi lenne fontosabb neked, mint az operatársulatod fennmaradása?

Ez hatott. Iruka dühösen szikrázó szemekkel, és duzzogva csücsörítő szájjal bámult vissza rá. A sofőr ekkor kinyitotta az ajtót, és ő kisuhant, lobogtatva maga után kócos hajrengetegjét. Kihúzta magát, és most hogy állt, láthatóan valahogy bátrabb lett. Kakashira szegezte vékony kis mutatóujját.

- Rendben, ott leszek! És... viszem a testőrömet is! Kettőt!

- Csak egy testőröd van, Iruka. Nincs pénzed kettőre, a bankszámlád hónapok óta mínuszban van.

- Honnan tudod? – elképedt a kis nőimitátor. – Te... kémkedsz utánam?

- Te pedig átvertél. Mondjuk hogy kvittek vagyunk – mosolyodott el hidegen a férfi. – Holnap várlak.

A sofőr becsukta a kocsiajtót, és kirázta a hideg.

 

Ő még látta Hatake úr arcán a ragadozó mosolyt.

11. rész külön lapon olvasva

12. rész

13. rész

14. rész (új)

____________________________________________________________________________________

11. rész

 

 

 

A zene áramlott a levegőben, időnként megtorpant, majd láthatatlan felhőként beborított mindent. Kakashi behunyt szemekkel hallgatta, s ahogy újra és újra csípőlökéseivel elmerült az alatta heverő kreolbarna testben, Iruka lágy énekét egy halk női nyögés zavarta meg. Kezein megtámaszkodott, ujjait a bíborvörös bársony ágytakaróba vájta, izmai megfeszültek sápadt testén.

- Iruka... – suttogta Kakashi, szinte csak tátogta a szavakat, hogy ne zavarja a zene élvezetében.

- Ne olyan durván! – nyögte az alatta heverő nő. Kakashi lepillantott rá felemás szemeivel, egyik kezét a szájára tapasztotta.

- Sss...

A hasán fekvő nő csak szófogadóan biccentett neki. Profi kurva volt, nem vitás. Amikor Kakashi felhívta a „hostess” szolgálatot, és egy kreolbarna, barnahajú vékony nőt rendelt magának, egy órán belül megérkezett, és szemrebbenés nélkül elfogadta, hogy a férfi análisan akarja. Még síkosítót is hozott magával, és gumióvszert is.

Irukával ellentétben, ennek itt... – Kakashi végigsimította az izzadtságtól fénylő hátat – szép kerek mellei voltak, amibe istenien bele tudott markolni. Azonban az illata nem volt olyan izgató, és a bőrének tapintása sem volt annyira selymes. De... – Mélyen belélökte magát – legalább ránézésre, hátulról hasonlítanak.

Sokat profitált ebből az éjszakából. Először is, rájött hogy Irukával lenne az igazi, és nem egy pótlékkal. Másodszor, megtanulta hogy az anális szex milyen élvezetes, és a technikáját is ismeri már. Csupán az ujjazás és némi síkosító a titka, semmi egyéb. Na meg a partner hátsójának készségessége. Kakashit sosem érdekelte a hátsó bejárat, eddig minden nőt rendeltetésszerűen használt, most volt az első alkalom hogy kipróbálta. Tetszett neki. Határozottan tetszett neki.

Felgyorsultak a mozdulatai, ritmusa eltűnt, és csak kapkodva döfködött újra és újra, majd egy halk mordulással elélvezett abban a pillanatban, amikor Iruka hangja a magasba siklott, szinte sikoltva a kéjes gyönyörűséget a hangjával. Ó igen! Ez az!

 

Fújtatva hanyatlott a női testre.

Lecsendültek a dal utolsó taktusai, és ő az éjjeliszekrényen pihenő távirányítót kitapogatta, leállította az automata újrajátszást. Megnyomta a kis nyilacskát, és a következő tétel csendült fel. Pillangókisasszony áriája. Legördült a testről, undorral rántotta le magáról a gumióvszert, és a fürdőszoba felé sietett, hogy megszabaduljon az izzadtságtól, és a nő émelyítően édes illatától. A sötétkék csempék, a meleg gránit járólap és az aranyozott fémcsapok luxusa fogadta. A zuhany alá lépett, erős vízsugárral mosta le bőrét, a tusfürdővel lesikálta magát, és puha, sötétkék fürdőlepedőt vett fel, de nem kötötte össze. Amikor visszatért a szobájába, a prostituált már felöltözve fogadta. Nem ajánlotta fel neki, hogy használhatja a fürdőt, de a nő nem is kérte. Kakashi az éjjeliszekrényhez lépett, a fiókba előkészített pénzt kivette és átadta. Kifejezetten drága volt, de hát neki mindig a legjobb jár, bármibe is kerül.

- Köszönöm, uram.

- Én is. Távozhat.

- Viszlát, uram.

Amikor becsukódott a nő mögött az ajtó, Kakashi a távirányító után nyúlt, és felhangosította a zenét. A bárszekrényhez lépett, egy pohárba konyakot töltött és a fotelbe telepedett. Keresztbe tett lábait inkább széttárta, mert még zsibogott pénisze az intenzív használattól. Beleivott gömbölyded poharába, és megforgatta szájában a keserédes kortyot, szemeit behunyva ejtette fejét a háttámlára. Iruka... mit csinálhat most? Bizonyára alszik...

 

 

***

 

 

Francba. Folyton csak a holnapi napra gondol... Így nem tud nyugodtan pihenni, és holnap karikásak lesznek a szemei, amikor majd be kell mennie a Hatake Corporation irodaházába.

- Francba, francba, francba... – motyogta, miközben a fürdőszoba tükrében nézte saját nyúzott képét. Az altatóért nyúlt, amelyre az utóbbi időszakban igencsak rájárt, és bekapott egy szemet. Talán ez kevés lesz... Utána küldött egy másikat.

 

 

Életében ilyen kipihenten még nem ébredt, mint ezúttal. Nyújtózkodva, ásítva terpeszkedett szét az ágyon, és gubancos hajába túrt. Felült az ágyon, ásítás közben a kis fenyőfa éjjeliszekrény tetején világító órára nézett. 6:30. Ilyen korán ébredt volna? Mi az ott? Hunyorogva közelebb hajolt, majd felhördülve kapta kezébe a kis digitális kütyüt.

- Várjunk... várjunk... a p.m. mit is jelent? Ugye a délelőttöt? Ugye? – hadarta, és kizuhant az ágyból, ahogy igyekezetében sietett kiszállni belőle. Négykézláb, a takaróba gabalyodva vergődött el a fotelbe dobott tegnapi ruhájáig, hogy a nadrág zsebéből kihalászta mobilját. Fújtatva oldotta ki a telefonzárat, és az érintőképernyő láttán felsikkantott. Huszonhét nem fogadott hívás! És... uram atyám! 18.31!

- Este van! – suttogta görcsbe szoruló gyomorral. – Este! A rohadt életbe!

Ebben a pillanatban megrezdült kezében a telefon.

- Igen? – nyögte rekedten a készülékbe.

- Na végre! – visította egy zabos női hang. – Hol a frászban voltál eddig?

- Tsunade – sóhajtotta Iruka, újra gubancos hajába túrt.

- Ne Tsunadézz itt nekem! Azonnal told be a segged az operába, másfél óra múlva fellépésed lesz! Jézus... miattad idő előtt kezdett őszülni a hajam!

- Úgyis fested...

- Ne szemtelenkedj! Fél órán belül itt akarlak látni, különben én megyek érted, és csíkosra karmolom azt a gusztusos kis testedet! Világos?

Katt. Iruka bambán nézett a búgó készülékre.

Basszus! Másfél óra múlva kezdődik az előadás, és ő még be sem melegítette a hangszálait!

Bevágódott a zuhany alá, kócos haját megcibálta a fésűvel, és farmerben, egyszerű fehér pólóban, edzőcipőben rontott ki a házból. Épp akkor kanyarodott be Asuma fehér Opel Corsája. Beugrott mellé.

- Idáig aludtál? – dörmögte üdvözlés helyett a nagydarab szakállas férfi. Szájában mozgott a meggyújtatlan cigarettaszál beszéd közben.

- Honnan veszed?

- Az arcod még párnamintás, és a hajad vizes a zuhanytól. Mellesleg Tsunade fél órával ezelőtt beleordított a telefonomba, hogy azonnal kerítselek elő, mert nem veszed fel a telefonodat. Mivel már csináltál hasonlót, inkább érted jöttem.

- Kösz.

- Szívesen, csibefalat.

- Asuma! – mordult fel Iruka bosszúsan.

- Igen?

- Semmi. – Nem volt kedve vitatkozni, Asumával különben sem lehet.

Előrántotta a mobilját, és dühödten nyomogatni kezdte. Az érintőképernyő nem és nem akarta azt, amit ő. Végül kínkeservek árán megtudta nyitni a híváslistát. Huszonhét hívás, mind a menedzserétől jött, más nem kereste. Csalódottan fújt egyet. Kakashi egyszer sem hívta, pedig mára megbeszéltek egy találkozót... Hirtelen megrázta a fejét, hogy elhessegesse a zavaró gondolatot. Mi az, hogy csalódott, amiért a férfit nem érdekelte, hogy nem ment ma el hozzá?! Nevetséges! Röhej!

Lehet, hogy megsértődött. A gondolattól Iruka az ajkába harapott, pláne amikor bevillant neki a csekk, amit ígért neki a férfi. Ó a fenébe! Ha ezt Tsunade megtudja, megfojtja! Francba...

Egyik kétségbeesésből a másikba zuhant, s amikor az operaház művészbejárója előtt megállt az autó egy kis döccenéssel, Iruka felemelte a fejét.

- Siess nyuszifül, még be kell skáláznod.

- Jó...

Iruka bambán kitápászkodott a kocsiból, de még visszafordult és lehajolt, hogy láthassa Asuma arcát.

- És ne hívj így! – fűzte még hozzá, mielőtt jó erősen bevágta az ajtót, amiről tudta, hogy a testőre agyvérzést kap. Huss.

 

 

***

 

 

El fog jönni. Ha nem ma, akkor máskor, de el fog jönni. Biztos.

 

Nem jött el.

 

Dühös volt? Ó igen, nagyon. Kakashi tajtékzott. Az a kis nőimitátor pofára ejtette őt! Őt!

 

Két hét telt el azóta, és minden nap kapta a jelentést a módszeres és alaposan kidolgozott tervének végrehajtásáról. Első lépésben visszavonta minden pénzét az operaháztól, majd elküldte a behajtóit az adósságért. A sajtóhoz is kiszivárgott a hír, hogy az operaház teljesen eladósodott, az állami támogatás a tizedét sem fedezi a teljes összegnek.

Az igazgató, a gazdasági vezetők és néhány híresség, valamint maga a polgármester is felkereste már őt telefonon illetve személyesen, de nem gondolta meg magát. Könyörtelen üzletember, nem lehet hatni rá semmivel, ha egyszer valamit a fejébe vett. Nem hát. Ezért van ott ahol, és ezért az, ami. Kakashi Hatake, a világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere. Jelentős hatással van a japán és a nemzetközi gazdaságra is, a tőzsdére és ezáltal még a politikára is.

 

Felhívott mindenkit, aki elég tehetős vagy jóindulatú és befolyásos ahhoz, hogy megoldja az Opera gondjait, megkérte őket hogy ne tegyenek semmit. Megtehette. Hát megtette.

 

Bekapcsolta az irodájában a falra rögzített televíziót. Pont a hírek mentek.

 

Csődben az Operaház? – szerepelt a mondat a monitor alján. A hírmondó nő komoly arccal sorolta:

- ...súlyos eladósodás miatt csőd fenyegeti a tokyoi operaházat, a japán kulturális minisztérium ezért kilátásba helyezte, hogy az intézményt a kormány által megbízott különleges igazgató felügyelete alá helyezik.

Kakashi hidegen elmosolyodott. Ezek szerint egy új igazgatót helyeznek a régi helyére, aki megpróbálja leépíteni az apparátust. Régi módszer, soha nem válik be, csak a haldoklási folyamatot lassítja.

- ...Tokyo polgármestere kiutat keres a krízisből, ezért a nemzetközi hírnévnek örvendő Nouso Kavaler a dalszínház zeneigazgatói posztját felajánlotta, abban a reményben, hogy személye hozzájárulhat az intézmény tekintélyének emeléséhez. Kavaler egyelőre gondolkodik az ajánlaton.

Az operaház évek óta küzd egyre súlyosabb anyagi gondokkal. Az ott dolgozók attól tartanak, hogy a fennálló helyzet miatt sokan elveszíthetik munkájukat...

Ennyi elég is volt. Kakashi kikapcsolta a készüléket, és elégedetten hátradőlt a székében. Már csak várnia kell.

 

 

Újabb két hét telt el, lassan egy hónap. A helyzet egyre romlott, de Iruka még mindig nem jelentkezett. Bosszantó. Ennyire semmibe veszi őt?! Az egyetlen embert a világon, aki segíthet az ő szeretett operaházán?!

Kakashi egyre dühösebb lett. Felemelte a telefonkagylót, felhívta az adóhivatal vezetőjét, és megadta a kegyelemdöfést.

 

*

 

Utolsó előadás!

Kakashi szétnyitotta az íróasztalán heverő újságot. Alig egy hét alatt az operaház pénzügyeit átvilágították, és a gondatlan könyvelést felfújták, kikiáltották az adócsalást és szinte máglyára vonták a vezetőséget. A gazdasági igazgatót perbe fogták, az igazgató pedig bejelentette hogy bezár a Opera, a társulat pedig feloszlik. Utolsó búcsúelőadás egy hét múlva. Kakashi az íróasztalán pihenő jegyre pillantott. Elmegy és végignézi munkája gyümölcsét, gyönyörködni akar a művében.

 

 

***

 

- Iruka-san – nyafogta Hinata sopánkodva. – Kérem ne szomorkodjon... én mindig ön mellett maradok, és segítek.

- Kedves tőled Hinata, de ha nem lesz fizetésem, miből finanszírozom magamnak az asszisztenst?

- De lesz fizetése, hiszen olyan gyönyörű a hangja, már jelentkeztek társulatok, hogy Iruka-sant magukhoz vegyék, nem?

- Nem.

Iruka szomorúan nézett a tükörbe. Kakashi minden fenyegetését beváltotta, tönkre tette az operát, és őt is. Mihez kezd majd ezek után? A férfi büszkeségébe gázolt, nem ment el hozzá, és nem fogadta el a pénzt, ami most megmenthetné az operaházat. Felhívhatta volna, hogy elmagyarázza, miért nem ment el, de... a fenébe is, olyan ciki, ráadásul annyira ijesztő fazon ez a Kakashi! Most hogy megtudta milyen hatalommal rendelkezik, hogy egy legyintéssel képes volt elsöpörni a föld felszínéről egy ekkora és ilyen komoly intézményt mint ez... na most már totál be van tojva tőle. Valószínűleg ha felkeresné és könyörögne neki a pénzért, Kakashi csak kiröhögné, és elzavarná.

Sóhajtva nézett tükörképére. Az egy hónap alatt fogyott néhány kilót, szemei nagyobbak és szomorúbbak lettek. Tükörképéről az öltöző hátsó falára siklott tekintete, amelynek tövében egy kis kagylófotelben Asuma ült, szótlanul, komoran meredve maga elé.

- Asuma.

- Hm?

- Ma lesz az utolsó fellépésem. Megnézel? – Hinata elkezdte fehér alapozóval bekenni Iruka homlokát.

- Meg hát. Mikor kezdesz az új helyeden?

Iruka vállat vont.

- Nincs új hely, nem kellek sehol.

Asuma a homlokát ráncolta.

- Hogyhogy?

- Elutasítottak mindenhol, hiszen minden társulatnak meg van a maga dívája.

- Párizs? London? Firenze? Európában bárhol?

- Ahhoz nem vagyok elég népszerű – mosolyodott el keserűen. – Ha már japánban sem kellek senkinek, miért kapkodnának értem Európában?

- Legalább próbáld meg.

- Már megpróbáltam.

- Oh... – Asuma megrágcsálta a cigaretta füstszűrőjét. – Értem. Mihez kezdesz ezután?

- Azt hiszem hazautazom a szüleim házába... Aztán nem tudom. És te?

- Hát... – megvakarta fejét, és beleborzolt a szakállába. – Egy ékszerüzlet biztonsági őrt keres, tegnap jelentkeztem az állásra, és egy hét múlva kezdek.

- Értem...

Iruka szomorúan nézett a sminkasztalon szanaszét heverő tégelyekre és ecsetekre. Hiányozni fog neki Asuma és Hinata. Hiányozni fog neki az Opera, az éneklés, a társulat... Minden. Mindent elveszített ilyen rövid idő alatt, és ezt csak a saját hülyeségének köszönheti. Fenébe. Szegény igazgatót is elküldték, ilyen idősen úgy kellett végleg visszavonulnia, hogy szeretett operaháza tönkremegy és bezárják. Ő is itt lesz ma este, ahogy mindenki, és végignézik az utolsó előadást.

- Iruka-san... – suttogta Hinata. – Ne sírj kérlek, így elkenődik a sminked...

Nem nyitotta fel a szemét, csupán akaraterővel sikerült uralkodnia magán, és érezte ahogy a kis Hinata a remegő kezeivel letörölgeti a szétkent részt és újrafesti.

 

Fél órával később, amikor felnézett a tükörre, elámult. Hinata a parókáján az utolsó simításokat végezte. Még soha ilyen szépen nem csinálta meg, látszott hogy ki akar tenni magáért. Nem okozhat neki csalódást, senkinek sem.

 

Ma este... Élete legszebb alakítását nyújtja a Pillangókisasszonyban.

 

 

***

 

 

Édes a bosszú íze. Kakashi a VIP páholyból nézhette végig, hogyan teljesül be a terv. A függöny felemelkedett, felbukkant Pinkerton kapitány a színen, majd hosszú percek múlva Csocsoszán tipegett elő az árnyékból.

 
 

Kakashi kezei ökölbe szorultak.

- Ó a fenébe – szűrte fogai között. Iruka szebb volt, mint valaha. Egyszerűen bámulatba ejtette, szinte levegőt sem bírt venni a szépsége láttán. A kimonója fényűző volt a fekete alapon színes virágokkal, fekete parókája művészien feltűzve, benne hagyományos hajdíszek. Sápadtra sminkelt arcán a finom vonások és a festék kiemelte nagy melegbarna szemeit, és a bennük csillogó szomorúságot. Gyönyörűen játszott. Hangja tisztább és szebb volt, mint valaha...

 (zene)
 

S amikor az előadás végén Csocsoszan szepukut követett el, és holtan hanyatlott a tatamira... valami viszketett Kakashi arcán, s amikor letörölte, megcsillant a fény az ujjain szétkenődött könnyeken.

 

 

***

 

 

Iruka felállt, élete legerősebb vastapsát kapta. Kecsesen meghajolt, megvárta amíg társai mellé lépnek, és a rendező megfogta a kezét. Együtt meghajoltak mind, majd tipegve követte Mr. Uchihát előre, a színpad elejéig. Füttykoncert, vastaps és kiáltozások fogadták, boldog mosollyal fogadta őket. Körbehordozta tekintetét. Az első sorokban a társulat többi dolgozója, akik háttérben dolgoztak idáig, illetve a jelenleg nem szereplő társai ültek. Mind könnyeztek, ó a fenébe is. Mélyen elszégyellte magát, amiért miatta ment tönkre ennek a sok csodálatos embernek az élete. Megrogytak a térdei, de a rendező észrevette és erősen megfogta a karját. Kivezette, odakint, amikor már nem látta senki, a karjaiba vette és az öltözőbe sietett vele.

Gyengéden fektette le a kis kanapéra.

- Jól van, Iruka? – kérdezte komolyan, sötét szemeivel a sápadt vonásokat fürkészte. – Kér egy pohár vizet?

- Igen, köszönöm – válaszolta Iruka. Pirosra festett ajkába harapva próbálta visszatartani a sírást. Milyen ostoba volt! Mennyire ostoba! Most jött rá mennyit ártott, másoknak, és úgy érezte, legszívesebben meghalt volna. Elbújt volna szégyenében egy kis lukba, mint egy kisegér, hogy elpusztuljon. Nyomorúságos, önző, aljas féregnek érezte magát.

- Tessék.

Feltápászkodott, és elvette a felé nyújtott poharat. Odakint még dübörgött a vastaps, hallotta hogyan éljenzi a tömeg a társulatot. Leküldött néhány langyos kortyot a torkán. A rendező pontosan tudta, hogy egy énekes nem ihat hideget, ezért Iruka hálás volt.

- Segítsek megszabadulni ettől a szűk ruhától? – kérdezte Mr. Uchiha, és letérdelt elé a földre.

- Erre semmi szük... – kezdte volna, de a sötét szemek egyenesen a szemeibe fúródtak, és beléforrt minden szó. A hosszú, sápadt ujjak kibontották a fatalpú szandál pántját, lecsúsztatták lábáról, a kis fehér zoknival együtt. Kirázta a hideg, amikor megérezte a bokája köré fonódó kezet.

- Iruka.

- Tessék...

- Jöjjön velem Párizsba.

- Hogy...hogyan? Nem értem.

- Én segítek bejutnia egy jobb társulatba, támogatom minden erőmmel. Higgye el, vannak kapcsolataim, és sok pénzem.

A férfi előre hajolt, homlokába hulló fekete hajtincsei eltakarták előle a sötét, ijesztő szemeket, majd amikor megérezte a férfi nedves száját a lábfején, megrándult. Most komolyan a lábát csókolgatja? Kilöttyent a víz a kanapéra, a pohár pedig legurult a földre, tompán koppant a szőnyegen.

- Jaj én... – óvatosan elhúzta volna a lábát, de a férfi erősen fogta. – De hát miért akar nekem segíteni?

- Iruka – morajlott a férfi mély hangja, ijesztő szemei szinte felnyársalták. – Szerelmes vagyok önbe, amióta először megláttam. Ezért dolgoztam itt, ezért vállaltam el ezt a munkát, és ezért vagyok még mindig itt. Ön mellett akartam lenni, pedig tudtam hogy semmi esélyem.

Iruka elcsodálkozott. Mindig is csodálkozott, hogy a híres Uchiha Itachi miért volt hajlandó visszajönni Veronából ide, és inkább velük vesződni.

Várjunk csak!

- Mit... mit mon-mondott? – dadogta hülyén. – Hogy szerel... sze... szerelmes be-belém? De-de na de...

- Amikor láttam, hogy pofára ejti Hatakét, ez az érzés csak erősebb lett bennem. Ön egy csodálatos, büszke művész, egy igazi tehetség, egy primadonna! – suttogta forrón a férfi, keze feljebb kúszott a lábán, félresimítva a kimonó szárnyait, hogy feltárja a karamellbarna combokat. Iruka rémülten pihegve kapaszkodott a kanapé háttámlájába, és feljebb csúszott, hogy meneküljön.

- Primadonna? Miket beszél, hiszen férfi vagyok! Ne keverjen már össze ön is a szerepemmel – kapta fel a vizet. Ez már igazán bosszantó! Próbálta eltolni a férfi kezeit a combjairól, de nem volt elég erős. Pánikba esett. – Eresszen el! Azonnal eresszen!

- Tudom, hogy férfi. Én tudom a legjobban, ahogy én is ismerem a legjobban. Évek óta figyelem, és imádom, Iruka. Mondjon igent, legyen a szeretőm, és elviszem ebből a pokolból!

- Mr. Uchiha...

- Mondj igent! – dörrent egy tengermélyen morajló férfihang az ajtóból. Egyszerre kapták fejüket abba az irányba. Kakashi állt ott, kezei öltönyének zsebeiben, arcán gúnyos mosoly.

 

- Kakashi! – szisszent Iruka.

- Mondj neki igent, és minden problémád megszűnik. Mire vársz?

Mr. Uchiha elengedte őt, és felállt, ökölbe szorult kezekkel, fújtatva meredt a nála magasabb, ezüstszőke férfira, aki becsukta maga mögött az ajtót és közelebb lépett.

- Ne avatkozzon bele, Mr. Hatake!

- Úú! – Iruka sürgősen menekülni akart. Ehelyett inkább felállt, és a jobb válláról lecsúszott kimonót remegő ujjaival felhúzta, és megtartotta. A felemás szemek szinte keresztüldöfték, úgy érezte mintha lézerrel égetnék a bőrét.

- Mr. Uchiha – köpte a nevet undorral Kakashi. – Szeretnék négyszemközt beszélni a primadonnával. Megengedi?

Ekkor benyitott az ajtón Asuma.

- Iru-cica.. – kezdte, majd megtorpant az ajtóban. – Hoppá. Zavarok?

- Asuma – nyögte Iruka megkönnyebbülten. Megmenekült! Éljen! Kakashi alaposan megnézte a magas szakállas férfit.

- Ami azt illeti, igen. Épp azt ecseteltem Mr. Uchihának, hogy négyszemközt óhajtok beszélni Irukával. Lennének szívesek távozni?

Ennek a hangnemnek nem lehet nemet mondani, és mire Iruka észbe kapott volna, ketten álltak egymással szemben. A magas, erős férfiből áradó erő csak nehezebbé tette az egészet. Iruka szégyene végigáramlott rajta. Fogalma sem volt, mit mondjon...

- Még mindig túl büszke vagy, Iruka. Igazam van?

Megrázta a fejét, a parókából kibomló hosszú fekete tincsek nyakát csiklandozták. Lesütött szemekkel a padlószőnyeg cikkcakkos mintázatát bámulta.

- Milyen érzés volt ránézni a kollégáid szomorú arcára, miközben tudtad jól, hogy az egész a te hibád?

- Az én hibám? – fortyant fel Iruka. – Te tetted tönkre a társulatot! – szegezte kis mutatóujját az óriásra.

- Mert semmibe vettél még akkor is, amikor a segítségemet felajánlottam. Iruka, én egy büszke ember vagyok, és te átgyalogoltál rajtam. Hogy a fenébe hagytam volna annyiban? – Kakashi félrehajtott fejjel, mosolyogva nézett le rá.

- Te szemét!

- C-c-c – rázta meg a fejét a férfi, mint egy tanár, aki a diákjának feleletét helyteleníti. – Nem azért jöttem ide, hogy sértegess.

- Akkor mit keresel itt? Gyönyörködni akarsz a művedben?

- Pontosan.

Iruka torkán akadt a folytatás. A fenébe is... Lehajtotta a fejét. Nem fog sírni. Nem fog. Erős. Nem fog sírni és pont.

 

 

***

 

 

- Ha... ha bocsánatot kérek tőled...

- Késő – mosolygott hidegen Kakashi. Élvezte minden apró részletét ennek a pillanatnak. Ezt akarta kezdettől fogva. Ezt a szomorú arcot, a megbánást, ezt az elsötétült tekintetet, amely a szemébe sem mer nézni. A győzelem édes íze. Hogy merészelt ellent mondani neki, hogyan merészelte őt semmibe venni?! Lám, már Iruka is tudja, milyen következményekkel jár, ha magára haragítja. Kakashi végigsimította sötétszürke nyakkendőjét, mandzsettájában csillogtak a brillkövek.

Édes a bosszú. Finom és szájban olvad, csodás utóízzel.

- Nem akartalak megbántani – szólalt meg halkan Iruka, és hátat fordított neki. A sminkasztalhoz sétált, hátul a sötét paróka alól kivillant hosszú, karcsú nyaka, amelybe néhány fekete hajtincs kunkorodott. Elképesztően erotikus látvány volt, Kakashinak muszáj volt ökölbe szorítania a kezeit. Nem csoda, hogy megőrjít maga körül minden hímet, hiszen elég csak ránézni! Most is... a megközelíthetetlen, megkaphatatlan gyönyörű Pillangót játssza! Az a sötétképű rendező is bepróbálkozott. Jól látta a résnyire nyitva felejtett ajtónál állva, ahogy megalázkodva a lábát csókolgatta, ő pedig csak nézett le rá azokkal a gyönyörű barna szemekkel. Az istenit, legszívesebben összetörte volna a berendezést abban a pillanatban! Amikor Iruka ellenkezni kezdett, és a fickó bepróbálkozott egy ajánlattal, úgy döntött nem vár tovább. És milyen jól tette! Most itt áll előtte kisemmizve, összetörve... Ez a szépség. A francba. Annyira vágyott utána, hogy szinte alig bírt uralkodni magán ha a társaságában volt. Bosszút akart állni rajta, de tulajdonképpen nem akart semmi mást, csak olyan helyzetbe hozni őt, hogy belezuhanjon a jól előkészített csapdájába.

- Mit mondtál?

- Hogy nem akartalak megbántani. Valójában azért nem mentem el a csekkért, mert... elaludtam.

Kakashi elmosolyodott.

- Hát persze.

- Nem hiszel nekem? – fortyant fel a nőimitátor, válla felett hátrapillantott rá, a selyemruha hullámzott és susogott mozdulatára.

- Miért tenném? Ha valóban ez történt volna, felhívsz és elmondod. Miért nem hívtál? Megadtam neked a privát számomat, bármikor elérhettél volna.

- Én...

Csend. Iruka kezeivel az asztal szélét fogta, fejét előrehajtva álldogált. Egyik meztelen lába kilógott a kimonó alól, felfedve a lábfejét és aprócska lábujjait. A fenébe, még ez is izgató volt.

- ...féltem...

Kakashi felnevetett.

- Pedig ha akkor bocsánatot kérsz, talán kapsz második esélyt, de így... – hazudta folyékonyan. Második esély na persze. Felbőszítette és megnehezítette a dolgát ugyan, és nem kevés pénzébe került csődbe juttatnia az operaházat, de megtette.

- És ha most bocsánatot kérek tőled? – fordult felé reménykedve a kis nőimitátor, az a szép mézbarna szempár, és a férfi torkára forrt a nevetés. – Ha megalázkodnék a kedvedért, és térdre borulnék? Akkor visszafordítanád ezt az egészet? Megmentenéd a társulatot, ha könyörgöm... neked? – suttogta Iruka behunyt szemekkel.

Kakashi szíve hangosan kezdett dübörögni, szinte alig hallotta az odakint zajló tapsvihart és hangorkánt, ami még mindig tartott.

- Talán – mosolyodott el hidegen Kakashi. Közelebb lépett a gyönyörű Pillangóhoz. Megbűvölve figyelte a pirosra festett, remegő ajkakat. Iruka ellökte magát az asztaltól, kimonója elejét ujjai közé fogta, hogy ne lépjen rá, és az öltöző közepére lépett, egy kecses mozdulattal letérdelt, és hagyományos mély meghajlásként kezeivel a szőnyegre tenyerelt.

- Bocsásd meg a durvaságomat, Kakashi-sama – mondta halkan. – Kérlek mentsd meg a társulatot, az operát. Kérlek szépen...

Fejét lehajtotta egészen a földig.

 

Kakashi lefagyott. Ez... hát ez... Erre aztán nem számított. A fenébe is, most aztán ez a kis nőimitátor elérte nála, hogy rosszul érezze magát a bőrében!

 

- Könyörgöm, Kakashi-sama...

 

Na ebből elég!

 

Leguggolt a kimonókupac elé, könyökeit a térdeire támasztotta lezserül, és felmordult.

- Fejezd be ezt a színjátékot!

- Ez nem színjáték. A bocsánatodért esdeklek, és a segítségedet kérem... – válaszolta Iruka, de nem emelte fel a fejét. Karcsú nyaka kiemelte testének vékony törékenységét.

- Nézz rám! - Iruka megrázta a fejét. – Nézz rám a hétszentségit! – szitkozódott halkan a férfi, és erre végre reagált, hajlandó volt felemelkedni ülő helyzetbe, de szemeit lesütve hagyta.

Egy könnycsepp. Kakashi gyűlölte a könnyeket. Mély levegőt vett és lassan kifújta, felemelte egyik kezét és megcirógatta a fehérre meszelt arcot. Hüvelykujjával szétkente a sminkre csíkot rajzoló könnycseppet.

- Mire vágysz, Iruka? – kérdezte komolyan.

- Hogy minden olyan legyen, mint régen... Mentsd meg a társulatot, kérlek! – Megrebbentek a hosszú szempillák, a barna szempár az övébe fúródott. Kakshi szíve összeszorult, és most először fordult meg a fejében, hogy talán nem kellett volna ennyire aljas eszközökhöz folyamodnia, hogy megkapja őt. Mégis, amikor ránézett a csinos arcra, ugyanazt a vad, nyers vágyat érezte, és a bosszú édes ízét. Bántani akarta, megkapni akarta. Akarta. Szinte beteges megszállottsággal űzte, kergette a kétségbeesésbe, és végre a karmai közé került. Még egy utolsó lökés. Már csak egy.

- Ne csak a társulatért aggódj, kicsim. Ma délután tudtam meg, hogy az adóhatóság rájött, te is sáros vagy néhány dologban. Ha minden igaz, a rendőrség már odalent vár, hogy bevigyen kihallgatásra.

- Mi? Ez... ez igaz?

- Igen.

- De hát én nem tettem semmit! – színtiszta kétségbeesés ült ki a szép arcra, a könnyek egymás után buggyantak elő. Kakashi kihúzta a fehér textilzsebkendőt mellzsebéből, és törölgetni kezdte Iruka arcát. Lassan lemosódott a fehér festék, előkerült a csinos, vajkaramella bőrszín. Iruka mozdulatlanul tűrte, nem tett semmit. Csak némán, hangtalanul könnyezett, és olyan szép volt! Olyan de olyan gyönyörű!

- Talán mégis – dörmögte a hazugságot. Tudta jól, hogy Iruka nem bűnös, és ezt tudta jól mindenki. Nem várt odakint semmilyen rendőrség, puszta hazugság volt az egész, a kis naiv nőimitátor pedig elhitte. Nem baj, amiről nem tud, az nem fog fájni, és ez így volt jó.

- Most mit tegyek? Mindent tönkretettem... Hogyan tegyem jóvá? Segíts, kérlek! – szipogta bájosan. Kakashi kezei közé vette a csinos arcot, és komolyan belenézett a szép szemekbe.

- Segítek neked. Megmentem a társulatot, kimoslak a bajból, támogatlak, a mentorod leszek, és mindent megkapsz a világon. Pénzt, hírnevet, bármit.

A megkönnyebbülés könnyei folytak immáron a kis Pillangó arcán, Kakashi érezte ahogy reszket a karcsú kis test. Forró vágy áramlott szét a testén, leteperte maga alá Irukát, leszorította a földre, és elsötétült tekintettel tépte le róla a kimonót.

 

- Te pedig Iruka, cserébe mindezért... a szeretőm leszel.


 ____________________________________________________________________________________

  12. rész
 

 

Ez nem velem történik. Lehetetlen... – gondolta Iruka, miközben a távoli vastaps dübörgését hallgatta. A hangok a falakon át szivárogtak el hozzá, fütyülés és éljenzés...

- Vissza! Vissza! – kántálták valahol nagyon messze. Lebénították az előadás emlékei, a torkában érzett enyhe zsibbadás, amely keveredett a végtagjaiban lévő hidegséggel. Mellkasának meztelen bőre lúdbőrözött a szabad levegőn, behunyt szemein keresztül is szinte látta a fölé hajló férfi arcán lévő fölényes mosolyt. Kezei elnehezülve hulltak le, a szőnyeg durva felülete horzsolta bőrét. Fülébe folytak a könnyei, s ahol kihűltek, marta arcát.

- Iruka... Iruka... – zihálta fölötte Kakashi. Erős kezei rángatták, cibálták a kimonó övét, s az anyag halk reccsenéssel adta meg magát. Durva ujjak mélyedtek combjába, ettől magához tért az önsajnálat révületéből. Résnyire nyíltak szemei, a könnyek ködét kipislogta és végre látott. Látta, ahogy a férfi mindkét szeme elsötétült a vágytól, kitágult pupillái egyformán feketéllettek. Látta ahogy résnyire nyílt szájjal őt bámulta.

- Ne... ne nézz – nyöszörögte Iruka, védekezően felemelkedő kezeit a férfi félresöpörte. Megrándult amikor hideg ujjak megérintették mellbimbóját, majd végigcsúsztak lapos hasán, végül a selyemalsónadrág felszínén megállapodva. Fagy járta át egész testét, amikor meglátta Kakashi arcán a csalódott fintort.

- Azt hittem könnyebb lesz – krákogta -, de így nem megy, még csak melled sincs.

- F-f-férfi vagyok! P-persze h-hogy nincs– dadogta Iruka, és rémülten felkiáltott, amikor erős rántást érzett alsónadrágján.

- Azt én is kibaszottul tudom! – morogta Kakashi dühösen, miközben gyakorlatilag letépte volna róla az alsót, ha a selyem nem lenne olyan erős anyag. Iruka maga elé rántotta  kezeit védekezésül, de ismét durván félresöpörte őket a férfi, s mint egy ezüstszőke hegy, úgy magasodott fölé. Ettől kicsinek, végtelenül aprónak érezte magát, pont mint kisfiú korában, amikor társai rugdosták az iskolaudvar mögötti raktárépület melletti kis sikátorban. Nevetésük visszhangzott a fülében. Nézzétek, hogy sír a kislány! Hisz ez egy kislány nem? Fütyis kislány! Füüütyis kislááány! – kántálták kórusban, miközben újra és újra érezte a hasát és hátát ért rúgások fájdalmát. Azonnal engedjétek el! Iruka jól vagy? – hallotta a kisfiú Asuma hangját. Akkor, és még néhány alkalommal nem volt mellette, hogy megvédje, vagy épp elkésett. Most itt van, segítségért kiálthatna, behívhatná a folyosóról, és megmenekülhetne, de... aztán mehet a börtönbe, az igazgató mellé és végignézheti ahogy az operaház megszűnik, és utcára kerül a százvalahány alkalmazott. Nem, nem bírná elviselni a hideg börtöncellát! Képtelen rá... nem. A szülei... a szülei belebetegednének a bánatba ha élnének. Ő énekelni akar, a régi életére vágyik, a sikerre és a boldogságra... nem... börtönt ne! Azt ne!

 

- Fordulj hasra – morogta egy mély hang. Megalázottan, lassan, remegő végtagokkal engedelmeskedett.

Fájni fog, pokolian fájni fog! – forogtak a szavak elméjében. Meg fogja erőszakolni, elveszi amit akar, és nem tehet ellene semmit.

A kimonó jótékonyan betakarta, de Kakashi felgyűrte szinte a nyakáig, lassan végigsimította hátát, majd fenekébe markolt. Morgott... Mély hangja olyan volt, mint egy vadállaté. Ijesztően félelmetes, veszélyt sugallt. Iruka leejtette arcát a szőnyegen tekergő fekete hajtincsekre, hiszen parókája kibomlott, és szétáradt, akár a fekete folyóvíz, hogy magába fullassza őt. Fulladás? Neki nincs ilyen szerencséje, hogy ennyivel megússza.

A férfi forró lehelete hátának bőrét égette, s amikor megérezte meleg szájának érintését gerincének vonalán, körmei a szőnyeg durva anyagába vájtak.

- Kakashi... kérlek... ne...

- Tudod mit művelnek a börtönökben a magadfajtákkal? – morogta a mély hang, beszéd közben szájával meg-megérintette hátának érzékeny bőrét, lehelete csiklandozta. – Szét kellene tenned a lábad az összes rabnak, aki megkíván. Nincs ott senki, aki megvédene... Senki. Senki sem óvhat meg téged, rajtam kívül. Ugye tudod? Nos, ellenkezel még, vagy elfogadod az árat amit a szabadságodért, a karrieredért és az operádért kérek?

 

Iruka oldalra fordította arcát, válla felett felnézett Kakashira.

 

Tudta. Csak Kakashi mentheti meg őt és a társulatot, csak ő mentheti meg zátonyra futott életét, visszaadhat mindent. Mindent... A sikert és a boldogságot.

 

- Igen.

 

Behunyta szemeit, várta a fájdalmat, de csak a ránehezedő férfitestet érezte. Kakashi merevedése súlyosan és nehezen préselődött combjához, halkan hörgött a fülébe.

- Nem foglak itt és most megdugni, utálnám ha bárki megzavarna, de még ma este az enyém leszel, ezt megígérem. - Fájdalmasan felszisszent, amikor csípőjét erősen megszorította a férfi. – Nyújtsd a kezed!

Engedelmesen hajtotta karját a háta mögé, felszisszent amikor Kakashi durván megragadta és szabadon himbálózó merevedésére vezette. Nagy volt, forrón és lüktetve simult a tenyerébe. Rettegés gombóca szorult Iruka torkába, miközben engedelmesen ráfonta az ujjait. Érezte hogy a fülét nyalogatja Kakashi, fogai belekaptak cimpájába.

- Verd ki nekem – hörögte a mély hang követelőzően.

Újabb könnyek, immár a szégyen keserűsége égett benne, miközben a fölötte nyögő és vonagló férfi hímtagját masszírozta. Szemei üresen nézték a szőnyeg rojtjait. Háttal a férfinek még talán nem is volt olyan megrázó, mintha vele szemben kellett volna feküdnie, ezért némi hálát érzett, de a válla és a karja megfájdult. Életében először volt a kezében a sajátján kívül valaki másnak a merevedése. Furcsa volt és taszító. Nedves, meleg, és ahogy egyre erősebben szorította és rángatta, cuppogott a nedvektől. Nem tartott sokáig, és amikor halk morgást hallott, majd valami meleg fröccsent a fenekére és combjaira, az ajkába harapott, nehogy felkiáltson. Nem érzett undort... nem. Szégyent érzett és keserűséget, amiért idáig jutott.

 

Egy férfi játékszere lett.

 

 

***

 

 

- Megérkeztünk, uram!

Iruka bágyadtan pillantott fel a kocsiajtót kinyitó szőke sofőrre. Mintha egy belső robotpilóta vezérelné, kikászálódott a luxusjárműből, és kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait.

- Köszönöm, Naruto – mondta kellemesen lágy hangján. Barna haja puha hullámokban omlott vállaira, krémszínű öltönyéhez és nadrágjához világoskék inget, sötétkéken csillogó csíkos nyakkendőt viselt. Észbontóan jól állt neki ez a színkombináció, kiemelték mézbarna szemei csillogását. Naruto még soha nem látott ilyen szép férfit. Női ruhában még elbűvölőbb volt, de erről nem beszélhetett senkivel, főleg Hatake-sama előtt. Ha csak szóba került a szeretője, ingerültté vált.

 

A fiatalember szomorúan csillogó kék szemei hosszan követték Iruka útját a lépcsőn felfelé. Olyan kimerültnek tűnt, Naruto jól tudta miért. Immáron két hónapja furikázik vele, elég jól megismerte ez idő alatt. Múlt éjjel fellépése volt az operaházban, amelyet Hatake-sama támogat, és ilyenkor másnap sokáig pihen. Most azonban ismét szeszélyes hangulata volt a főnökének, és elküldte őt érte. Ha a főnök csettint, ennek a szép művésznek is ugrania kell. Iderángatta őt ma is, mint az elmúlt hónapokban oly sokszor.

Naruto sóhajtva vette le sofőrsapkáját, és beleborzolt szalmaszőke hajrengetegébe.

- Hát ez van – morogta halkan. Nem először látja főnökét így bánni másokkal, számtalan szeretőt furikázott már az elmúlt években amióta sofőrként dolgozik. Meglepődött, amikor rájött, hogy Hatake-sama már nem csak nőkkel csinálja, de vállat vont és jó sofőrként nem látott nem hallott. Úgy tűnik ezúttal jól elszórakoztatja magát, mert ilyen sokáig még egy nőt sem sanyargatott, mint ezt a kedves és szimpatikus fiatalembert.

 

Iruka eltűnt a hatalmas irodaház bejáratában, Naruto pedig felsóhajtott és visszaült a volán mögé. Ki érti a gazdagokat?! Ő nem. De jól esne most egy ramen!

 

 

 

Az épület előterében a tágas térben bőrkanapék és fotelek tengere mellett Iruka hirtelen megtorpant, és előrántotta zsebéből a hangosan csörömpölő telefonját. Miközben elsietett a pultnál álló recepciósok előtt, akik tisztelettel fejet hajtottak neki, a telefont a füléhez emelte, szabad kezével pedig intett nekik.

- Igen? Máris... mindjárt felérek, már a liftnél várok – zihálta felgyorsítva lépteit. Telefonját szorongatva tenyerelt rá a hívógombra, és a tágas, tükörfalú felvonóba lépett. A legfelső gombot nyomta meg. Amikor becsukódtak az automata ajtók, hirtelen kevésnek érezte a levegőt. Csak a szokásos pánik, mindjárt elmúlik – szuggerálta magát, a tükörben pedig ellenőrizte a külsejét, remegő ujjaival megigazította a vállára omló hajtincseit. A lift rejtett hangszóróiból Ravel Bolerója szivárgott halkan.

A kijelzőn a számok lustán kúsztak felfelé. Huszonegy, huszonkettő, huszonhárom...

 

Idegőrlő volt. Idegőrlő.

 

Szisszenve nyíltak a felvonó ajtói, odakint egy csinos fiatal titkárnő állt, udvarias mosollyal meghajolva fogadta őt.

- Üdvözlöm uram.

- Hogy van, kedves Misao? – kérdezte udvariasan Iruka. Letudták a kétmondatos udvariassági formulát.

- Kövessen kérem, Hatake-sama már várja önt.

Követte a titkárnőt végig a tágas folyosón, amelynek puha barna szőnyege elnyelte lépteinek neszét. A falak sárgák voltak, festmények és vitrinek sorakoztak fel, itt-ott növények és kis szobrok művészien elrendezve. A lakberendezők a világításra is odafigyeltek, elegáns de nem túl hivalkodó kristályokból összeállított csillárkompozíció futott végig a plafonon lévő hosszú mélyedésben.

Széles, bőrrel borított, párnázott ajtóhoz érkeztek, amely előtt két mahagóni íróasztal állt egymással szemben. A másik titkárnő felállt, meghajolt és az asztali telefonkészüléket megnyomta.

- Megérkezett Umino úr – mondta alázatosan.

- Küldje be – reccsent a készülék.

- Máris, uram.

Az íróasztalon lévő ketyerék közül megnyomott egy gombot, és feltárult az ajtó. Iruka oda sem figyelt a környezetére, csak besétált, finom édes illatát a titkárnő behunyt szemekkel szívta magába. Amikor becsukódott mögötte az ajtó, a két csinos nő összenézett.

- Ma is észbontóan jól néz ki – suttogta a magasabbik, és visszaült asztalához.

- Igen – sóhajtotta Misao. – Olyan jóképű...

- Lefoglaltad nekik a White Silver étteremben az asztalt, amit a főnök kért?

- Igen, már elintéztem.

 

 

 

Becsukódott a nagy hangszigetelt ajtó mögötte, és Iruka a tágas irodában hirtelen nagyon kicsinek érezte magát. A hatalmas üvegfal előtt álló nagy és elegáns íróasztal felé indult, amely mögött a fotel háttámláját látta csupán. Megállt az íróasztal előtt, megköszörülte halkan a torkát.

- Khm... üdv.

Megfordult a szék, a benne ülő félelmetesen vonzó férfi felemás tekintete ijesztően fúródott bele az övébe.

- Késtél! – közölte nyersen a férfi. Iruka elhúzta szép vonalú száját.

- Nem beszéltük meg időre, tehát nem késtem. Siettem ahogy tudtam, de a csicskád jóformán az ágyamból rángatott ki, így nem indulhattam azonnal.

 

Kakashi felemelte sápadt ujjait, s összefonta őket. Hosszú másodpercekig csak őt nézték a hátborzongató felemás szemek, hideg mosolyától Iruka hátán végigfutott a hideg. Dermedten állva figyelte ahogy a férfi lassan feláll, megkerüli a széles íróasztalt és mögé lép. Mozdulatlanul, légvétel nélkül hagyta hogy a hosszú hideg ujjak megérintsék a haját, hallotta ahogy beleszippant. Kakashi szerette szagolgatni őt, már megszokta. Továbbra is mozdulatlan maradt, megvárta amíg körbesétálja őt és alaposan végigmustrálja. Amióta saját arany hitelkártyája volt és költőpénze, nagyon elegáns és szép öltönyöket varratott magának. Kakashi határozott igénye volt, hogy minden alaklommal amikor találkoznak, kifogástalan legyen a megjelenése. A fenébe is, még azt is megszabta, hogyan hordja a haját!

A kritikus szempár semmit nem hagyott figyelmen kívül, a brillköves mandzsettától az arany Rolex karóráig és a drága Louis Vuitton cipőjéig. A mustra végén elégedett mosoly költözött Kakashi arcára, és ujjaival megcsippentette Iruka állának hegyét. Szája csupán súrolta az övét, ennyi volt s nem több.

- Szép vagy.

- Te is jól nézel ki – válaszolta gépiesen. – Hova szeretnél ma menni? Gondolom először ebédelünk, ha idehívtál.

Megcsörrent az asztali készülék, halk búgását hallva Kakashi arcáról eltűnt a halvány mosoly. Megnyomott egy gombot.

- Mi az?

- Uram, bocsásson meg a zavarásért, Sakura kisasszony van itt, azt mondja nála vannak a fontos anyagok amiket kért.

Kakashi néhány másodpercnyi csönd után karórájára pillantott.

- Küldje be.

Iruka jól idomítva az üvegfalhoz sétált, kezeit háta mögött összekulcsolva elmerült a látképben. A város lüktetett és élt előtte, mögötte pedig a belépő fiatal nő kellemetlenül éles hangja és Kakashi mély dörmögése volt a zenei aláfestés. Fájni kezdett a feje. A fenébe is, alig aludt néhány órát a tegnap esti fellépése után, és máris kirugdosták az ágyából, csupán mert Kakashi szeszélye úgy kívánta, hogy vele ebédeljen! Teljesen rátelepedett az életére, szinte semmi másra nincs ideje, csak a fellépéseire és az énekóráira...

- Ó, üdvözöllek Iruka-san! – hallotta a háta mögül. Válla felett pillantott hátra. Halványra sikerült udvarias mosollyal köszönt a szőkés-rózsaszín melírozott hajat viselő fiatal nőnek. A zöld szemek kifejezéstelenül meredtek vissza rá, de nem érdekelte ez sem. Ugyanazzal a közönnyel fogadta ezt a tényt is, mint mostanában mindent. Különben sem kedvelték egymást, a fiatal és erőszakos nő stílusa hátborzongató volt, a hosszú sötétlila és hegyesre csiszolt műkörmeivel együtt. Iruka sosem volt képes megérteni, mire jók ezek a hegyes és hosszú körmök. Mégis hogyan lehetne ezekkel a kezekkel bárkit is gyengéden cirógatni? Érdektelenül fordult el a látványtól.

 

Kakashi és Sakura tovább folytatták a beszélgetést, így Iruka nézelődni kezdett. Tekintete az asztalra tévedt, ahol a szokásos japán újságok mellett a Tribune és a Times is hevert. A Mai Tokio legfrissebb példányának címlapjáról a saját arca nézett vissza rá. A fotó előadás közben készült róla, arcán szép smink, fején szőke paróka és egy csillogó diadémkorona. Szemei könnyesen elrévedtek a messzeségbe, szája félig nyitva volt. A kép pont akkor készült, amikor az áriát énekelte múlt este. Az asztalhoz sétált és felemelte az újságot. Átfutotta a címlapon látható néhány sort, ajkai összeszorultak. Csak azóta szerepelt az újságok főoldalán, amióta... amióta...

- Mindent megjegyeztem, főnök! – reccsent Sakura irritáló hangja. – Máris intézkedem, jó étvágyat az ebédhez!

Becsukódott mögötte a duplaszárnyas hangszigetelt bőrbevonatú ajtó, és a halványbarna ujjak visszaejtették az újságot a többi közé.

- Indulhatunk? – hallotta az udvarias formulába burkolt utasítást.

- Igen.

 

 

A lifthez sétáltak, miközben a két titkárnő udvariasan meghajolva elköszönt tőlük. Iruka alvajáróként követte Kakashi magas alakját, beszállt vele a liftbe. Kezdetben, amikor a férfi szeretője lett, attól félt, hogy mindenhol letámadja majd, de nem így történt. Lassan, apránként rájött az okára is. Felpillantott a felvonó sarkában dudorodó aprócska kamerára. Számtalan lesifotóst látott már Kakashi körül, és ha el is kaptak egy gyenge pillanatot, az sosem jelent meg egyetlen újságban sem. Iruka tudta miért. Ugyanazért, amiért az ő jelentéktelen előadásai viszont a főcímekben szerepeltek. A városi média is a Hatake Corporation zsebében volt. Fogalma sem volt, valójában mekkora hatalommal bírt a férfi, és ez a tény – ha ez lehetséges -, még inkább félelmetessé tette őt a szemében.

Kakashi csupán kevés helyen engedte meg a gyengeséget magának, és ebből az egyik a sötétített ablakú limuzin volt. Amikor begurult eléjük a drága fekete autó, Iruka gyomra összezsugorodott a rázúduló emlékektől. Kakashi elképesztően találékony és kíméletlen volt, ha saját perverz igényeiről volt szó.

 

„Nyisd széjjel a lábaidat. Jobban...”

 

„Ne, ne itt... megláthatnak...”

 

Megrándult, amikor felrémlett előtte a kép. Nem egyszer kényszerítette őt a férfi arra, hogy anyaszült meztelenül, szemérmetlen pózokban kitárulkozva üljön vagy térdeljen a férfival szemben, hogy az kedvére legeltethesse rajta a szemeit. Csak annyi engedményre volt hajlandó, hogy kezeivel eltakarhatta hímtagját, de semmi mást. Ennek is volt jelentősége, mint mindennek amit Kakashi mond vagy tesz.

 

Mindig csak hátulról szexelt vele. Soha nem érintette meg Iruka férfiasságát, egyszer még dühbe is gurult, amikor véletlenül súrolta ujjaival aktus közben, és azonnal lemászott róla. Ez is egyike volt a férfi értelmetlen szeszélyeinek.

Becsukódott a kocsiajtó, Iruka feszülten ökölbe szorított kezekkel ült, mint aki karót nyelt. Szemeit szorosan behunyva tűrte, hogy Kakashi ujjai megfogják az állát és egy határozott mozdulattal maga felé fordította. Azonnal megérezte száján a férfi durva csókját. Meleg, nedves nyelvét beengedte, miközben orrába kúszott a finom kesernyés illat. Halk sóhajjal hunyta be szemeit, engedelmesen elernyedt.

 

 

 

 

 

 

Barack. Iruka szájának nedves puhasága, melegsége a nyári napon érő finom gyümölcsre emlékeztette őt. Legszívesebben beleharapott volna, mégsem tette. Elengedte az állát, és azonnal megérezte, hogy próbál tőle elhúzódni. Na nem. Ujjai a puha barna hajba markoltak, és nem érdekelte, hogy a szájába sziszegte fájdalmát. A szeretője. Az övé. Rohadtul megküzdött érte, hogy megkaparintsa magának, és azóta is folyamatosan résen kellett lennie, mert Iruka minden lehetséges módon próbálta kikerülni őt, ezért meg kellett vívnia vele a hosszadalmas harcait. Elmondhatná magáról, hogy győzött, de valójában a kis pillangónak még mindig vannak dacos pillanatai.

Hirtelen elengedte őt. Hosszú, dús szempillák árnyékolták a mutatós arcot, duzzadtra csókolt száján csillogott Kakashi nyála. Legszívesebben újra nekirontott volna, ágyéka követelőzően lüktetett, de inkább visszadőlt az ülésre.

- Ma délután énekórám lesz – törte meg a csendet a lágy hang. Bosszúsan kezdett dobolni saját térdén hosszú sápadt ujjaival. Tudta mi következik, hiszen a kis Pillangó olyan kiszámítható volt, akár egy svájci óra.

- Mond le.

Döbbent csend.

- Tessék? De hát...

Kakashi rápillantott arany Rolex órájára, a gyémántok csillogtak az autó félhomályában. A sötétített üvegek átka, de ő méltányolta hogy nem süt a szemébe a nap.

- ...és különben is, ma Péntek van, és ilyenkor délután golfozni szoktál, nem? – folytatta Iruka az elterelő manőverét, de ennyivel nem hatotta meg őt. Türelmetlenül legyintett egyet, és a tárgyra tért.

- Együtt ebédelünk egy üzletfelemmel és a feleségével. Két napja érkeztek ide Párizsból, és komoly pénzt akarok fektetni a cégébe, hogy megszerezhessem a részvények többségét.

Iruka meglepetten pislogott rá, szép szemeiben felismerés és düh kavargott, ezt látva Kakashi elégedetten bólintott.

- Megint jó kis feleségedként szórakoztassam el a másik feleséget? – gúnyolódott fintorogva a kis Pillangó. Kakashi erős ujjaival megfogta a karamellbarna arcocskát, és hidegen hajolt közel hozzá, amíg orruk összeért.

- Megtenném én is, de téged imádnak a nők, kicsim.

- Ne hívj így – sziszegte Iruka, szája csücsörített ahogy összefogták az ujjak. Még így is szép volt. Elengedte.

- A nőt Izoldének hívják, imádja az operát. Tegnap este ott volt az előadásodon, és rajong érted.

Megvető fintor volt a válasz.

- Majd jól meglepődik, ha meglátja hogy férfi vagyok.

Ez mélyütés volt. Kakashi felmordulva fordult felé, és a következő pillanatban már a rémülten pihegő Pillangón feküdt az ülésen, súlyával belepréselte őt a puha szövetbe. Pontosan tudta, hogy Iruka direkt szúrta belé ezt a tüskét. Szívesen megbüntette volna most ebben a pillanatban, de nem gyűrhette össze a ruháját, így megelégedett a fiatal férfi szemeiben tükröződő félelemmel. Finom friss illata orrába kúszott, és most is, mint az utóbbi hónapokban minden alkalommal, amikor közel kerül hozzá, érthetetlen módon ismét veszettül megkívánta. Lehajolt, arcát Irukáéhoz simította és mélyet sóhajtott, duzzadó ágyékát az övéhez szorította, ujjai erősebben szorultak a vékony csuklókra, így a mandzsettagombok belemartak tenyerébe. Hosszú másodpercekig csak saját dübörgő szívét hallgatta, és az alatta fekvő test pihegését. Lassan felemelte a fejét, vágyakozva nézett le a csinos arcra. Iruka lesütött szemekkel még izgatóbb volt, habár már szinte mindegy volt, hiszen minden egyes mozdulatával képes volt felizgatni őt.

- Ma este nálam alszol. – Rekedt volt a hangja, szinte ócska rádióként recsegett az autó csendjében. Kakashit dühítette, felkavarta hogy ennyire kívánja ezt a férfit, mégsem bírt ellenállni. Az alig látható biccentés megnyugtatta, és a rá váró gyönyör ígérete forró leheletként marta végig gerincét. Még keményebbé vált a pénisze. Beszívta lassan a levegőt, és nagyot fújtatva még utoljára megcsókolta őt, nyelve kíméletlenül tört be az édes forróságba, követelőzött és elvett, ahogy mindig. Ahogy Iruka a szájába nyöszörgött, csípője ösztönösen mozdult előre, a vágytól pedig felszisszent. Ó egek, képes lenne itt és most rongyosra kefélni őt, de nem lehet! A fenébe is!

Gonosz gondolat suhant keresztül a fejében, amiből azonnal kész is lett a terv. Mosolyogva emelkedett fel Irukáról, megigazította nyakkendőjét és ingét, majd ezüstszőke hajába fúrta ujjait hogy rakoncátlan haját rendezze.

 

 

 

 

 

Felemelkedett Irukáról a szőke hegy, és végre fellélegezhetett. Hoppá. Kakashi mosolyog. Ez a mosoly csupa veszélyt jelzett. Az összes vészlámpa villogni kezdett Iruka fejében, a fülében szirénák vijjogtak. Jól tudta, hogy ha nem megfelelően viselkedett - ahogy Kakashi elvárta tőle -, és ennek ellenére ő mégis mosolygott, az csak egyet jelenthet.

- Nem, nem alszom nálad, mert... – kereste a szavakat, hogy valami hihetőt találjon ki.

- Nem kérdeztem, ez parancs volt, Iruka.

Az út további részében a férfi hallgatott, és Iruka a ruháját igazgatta, fejében pedig elméleteket gyártott arról, miképpen úszhatná meg az éjszakát.

Amikor bekanyarodott az autó az étterem elé, a felbérelt terroristáknál tartott, majd lemondó sóhajjal szállt ki a járműből, és követte a szőke óriást. Egyáltalán miért szőke a férfi, amikor japán? Ez is egy rejtély volt. Szinte semmit sem tudott a férfiről, legalábbis semmi lényegeset. Azt tudta mi a kedvenc bora, röviditala, étele és hogy szereti a forró fürdőket, és végtelenül perverz. De a múltjáról, családjáról, barátairól semmit sem. Na nem mintha érdekelte volna!

 

A bejárat felett túlzó nagyzolással, ezüstözött betűkkel állt az étterem neve. White Silver. Kakashi kedvenc helye, elegáns de nem túl hivalkodó, és itt legalább nem anorexiás hangyáknak méretezett ételeket szolgálnak fel. Odabent a főpincér mélyen meghajolva köszöntötte, és a szokásos asztalhoz kísérte őket. A házaspár még nem érkezett meg. Kakashi kihúzta maga mellett az egyik széket, szavak nélkül tudatosítva Irukában, hova kell ülnie. Ez nem jó. Túl közel lennének egymáshoz, és a férfi közelsége... nyomasztó. Iruka szeret minél távolabb lenni tőle, de ez szinte soha nem jön össze. Ráadásul minél jobban erőlködik, Kakashi annál könnyebben hiúsítja meg erőlködéseit. Duzzogva szorította össze a száját, de egy szót sem szólt, csak engedelmesen leült mellé. Hosszú barna ujjai a vizespohárra fonódtak, és néhány korttyal kiürítette a poharat. Kiszáradt a szája a kocsiban.

Körbehordta világosbarna tekintetét a környezetén. Vörös és krémszín, ragyogó kristálycsillárok és festmények, rejtett hangszórókból klasszikusok szivárogtak a halkan beszélgető emberek morajló hangjai közé. A maga módján fényűző volt az étterem, mégsem tolakodóan. A pincér jött az étlapokkal, de Kakashi csak egy hessegető mozdulatot tett kezével, és máris köddé vált. Ez is irritálta a férfiben. Olyan természetesen, elegánsan viselte a hatalmát, olyan bicska-nyitogatóan lekezelő stílusa volt, hogy legszívesebben...

- Jönnek – dörrent a férfi mély hangja. – Légy kedves, és viselkedj ha jót akarsz!

Iruka bosszúsan ráncolta homlokát, majd ő is felállt, és mosolyt erőltetett arcára. Hagyta hogy bemutassák őt a házaspárnak, Izolde kezét megcsókolta, amitől a hölgy olvadozni kezdett, a férfival pedig kezet fogott.

- Ó istenem, ilyen közelről láthatom önt – sóhajtozott a hölgy. – Tegnap este elragadó volt... szívből gratulálok.

- Köszönöm, ez igazán kedves öntől, Mrs...

- Csak Izolde. Kérem, Iruka.

- Köszönöm, Izolde – biccentett.

Iruka is átváltott angol nyelvre, kihúzta a széket a hölgynek. Kedves középkorú asszony volt, kissé teltebb az elmúlt évek és valószínűleg néhány gyermek megszülésének köszönhetően. Ebben hasonlított őszülő férjére, de a barnára festett elegáns rövid frizura és a melegbarna szempár teljesen különbözővé tette. Méretre szabott kiskosztümében és elegáns táskájával, csillogó ékszereivel nyilvánvalóvá tette a környezete számára, hogy nem csupán egy közpolgár, mégsem volt a tekintetében semmiféle felsőbbrendűség, fölényesség vagy bármi más. Mondhatni szerelmes pillantással bámulta Irukát, akit ez kezdett kissé feszélyezni. Letottyant Kakashi mellé.

Valahonnan melléjük varázsolódott egy pincér az étlapokkal.

 

Az ebéd kellemesen telt, amíg Kakashi és Izolde férje a hogyishívják elmélyülten beszélgettek, addig Izolde Irukát traktálta kérdésekkel.

- Mikor lesz a következő fellépése? – kérdezte, és villáját belemélyesztette az előtte tornyosuló hatalmas, tejszínhabos és gyümölcsös süteménycsodába.

- Lesz egy önálló estém a Tokyo Hall-ban jövő Kedden.

- De hisz az már csak három nap!

- Valóban.

- Ó Pierre! – fordult a férjéhez, megzavarva az üzleti beszélgetést, de láthatóan a férjét nem zavarta, türelmesen fordult felesége felé. Kakashi egy ilyenért csúnyán ledorongolta volna őt.

- Igen, életem?

- Maradjunk még néhány napot, szeretném megnézni Iruka művészurat az önálló estjén a Tokyo Hall-ban! Lehetne? Kérlek...

Szépen ápolt kezével finoman megérintette férjének széles ujjait, megsimogatta kedvesen. Jó érzés volt látni ezt a meghitt pillanatot, Irukát a szüleire emlékeztette.

A férfi tétován felnézett.

- Na és a jegyek? Az operába is elővételben hetekre előre kellett megvennünk, gondolod hogy kaphatóak még rá néhány nappal előtte?

Az asszony ajkai legörbültek.

- Ó erre nem is gondoltam...

Iruka majdnem felszisszent, amikor megérezte a combján Kakashi kezének figyelmeztető szorítását. Nem volt fájdalmas, csak meglepte. Észbe kapott, és kedves mosolyt kanyarított az arcára.

- Jöjjenek el mint a vendégeim, a VIP listára még ma felíratom a nevüket.

 

Naná hogy rábólintottak. Oda voltak a gyönyörtől, főleg Izolde. Ezután a hangulat a tetőfokára hágott, a hölgy ünneplés címszóval megevett a nagy sütemény mellé egy fagylaltkelyhet is, amelyből néhány kanalat Irukába is beleerőltetett, mondván hogy túl sovány. Iruka mosolyogva fogadott szót, de a hangszálaira hivatkozva csak az olvadt részéből volt hajlandó kanalazni.

 

Két órával később behuppant Kakashi mellé az autóba, és fáradt sóhajjal lazította ki nyakkendőjét. Kimerítette a kevés alvás és ez a folyamatosan fecsegő, de kedves hölgy. Meg a feszkó.

Kakashi előrehajolt, megnyomott egy kis gombot a kis kezelőfelületen.

- Naruto, kocsikázzunk egyet.

- Igen, uram!

Iruka nagyot nyelt, talán még az elválasztófal mögött ülő sofőr is meghallotta. Pontosan tudta, mi következik, hiszen jó néhány alkalommal megtapasztalta, mit is jelent Kakashi szókincsében a kocsikázás. Behunyta szemeit, és hangosan nyelt egyet.

- Nyisd ki a szemed, Iruka. - Szófogadóan kipattantak szemhéjai, és az arca előtt lebegő tenyérre és az abban lévő fekete kis bársonydobozra nézett. – Ez a tiéd.

- Köszönöm – válaszolta helyette a belső robotpilóta, és elvette, felpattintotta a tetejét. A fekete kis párnácskán két aprócska gyémánt csillogott az autó félhomályában, szemkápráztatóan.

Kakashi mély hangja dörmögve ölelte körül:

- Szeretném ha hordanád. Ez az a fajta ékszer, amely észrevehetetlen, mégis ha hátrafésülöd a hajad – ujjaival félresöpörte Iruka haját a füléről – és megmozdulsz, csábítóan csillog a szép barna bőrödön.

Az elmélyülő, rekedté váló hangot hallva Iruka megremegett. Remélte hogy nem veszi észre Kakashi, és inkább kivette az aprócska gyémántokat és némi bénázás után eltalálta a füleiben a kis lukakat. Amikor mindkettő felkerült, óvatosan felnézett a szőke óriásra. A felemás szemek teljesen elsötétültek, mint minden alkalommal, amikor megkívánta őt. Tudta mi következik, s talán ezért szívverése felgyorsult, elakadt a lélegzete és bizseregni kezdtek ajkai. Kakashi hosszú ujjai megérintették az arcát, lassan lecsúsztak a nyakára. Olyan nagy keze volt, könnyedén körbeérte volna a nyakát, de nem tette, csupán gyengéden késztette rá, hogy elfordítsa a fejét. Iruka behunyta szemeit, és engedelmesen tárta fel nyakát. A mozdulattól megcsillanhattak a fülbevalói, mert a férfi elégedetten mordult egyet, amelytől gerincén végigszánkázott a zsibbadás. Saját szájába harapva fojtotta el nyögését, amikor megérezte bőrén a férfi forró leheletét, és nyelvének meleg nedvességét. Remegve kapaszkodott az autóülésbe, és utálta magát, amiért felizgult. Ez nem helyes, ennek nem lenne szabad megtörténnie! Miért kívánja Kakashi érintését, csókjait és testének súlyát magán, amikor utálja? Zsarnokként uralkodik felette, erővel kényszerítette őt, hogy a szeretője legyen, és önző módon meghágja őt, amikor csak kedve támad rá. Megalázta lépten nyomon, mégis ajándékokkal halmozta el, gondoskodik róla, és úgy udvarol időnként, mintha egy nő lenne. Néha pedig dühösen néz rá, durván beszél vele. Soha nem tudni melyik hangulati hullám következik, Kakashi kiszámíthatatlan volt.

- Vetkőzz! – fújtatta nyakába a szőke hegy. Szavait nyomatékosítva lerángatta róla a zakót, olyan erős mozdulattal, hogy Iruka kezei egy pillanat erejéig hátraszorultak, akárha megkötözték volna. Rémült kis nyögéssel rántotta ki kezeit a csomóból, és nyakkendőjét azonnal kioldotta. Épp időben, mert Kakashi már az ingét szaggatta, az apró gombok halkan koppantak az autó belső terének fém alkatrészein és ablaküvegein. Hátára huppanva nézett fel a fölé mászó férfi arcára, a nyers vágyat látva megremegett és combjait összezárva próbálta visszafogni izgalmát. Ha Kakashi valaha rájön, hogy mennyire élvezi az érintéseit, az végtelenül megalázó lenne. Elfordította arcát, behunyta szemeit és mozdulatlanul, enyhe remegésekkel tűrte hogy a hosszú ujjak mellkasát cirógassák. Tudta, hogyan nézi őt, érezte tekintetét a bőrén, mintha súlya lenne, mintha karmolná. A bőrülés jellegzetes szagán túl is érezte Kakashi kesernyés, nehéz parfümjének illatát, és ahogy mély levegőt vett, úgy érezte a férfi teljesen köré csavarodik, lenyomja és megsemmisíti. Elviselhetetlen és mégis különös módon jó érzés volt. Dühítette. Dühös volt Kakashira, és dühös volt sajátmagára. Mégis felszisszent, amikor megérezte mellbimbóján a kutató és szívó ajkakat, majd nyelvének csiklandozását. Bizsergető hullámok szaladtak végig testén, az ágyékában összpontosulva. Amikor a férfi finoman beleharapott, halkan felnyögött és ívbe feszült a teste, az ő akaratát teljesen figyelmen kívül hagyva. Mintha nem volna képes parancsolni a saját testének...

Erősen kapaszkodott az ülésbe, ujjai alatt csikorgott a bőrszövet. Hirtelen hűvös levegő áramlott szét rajta, ezért csodálkozva felnézett. Kakashi feltérdelt, és az ő arcát figyelve vetkőzni kezdett. Minden mozdulata ugyanaz volt, mint ilyenkor mindig. Először kilazította a nyakkendőjét, áthúzta a fején, levette zakóját és együtt a kettőt a szemközti ülésre hajította, Iruka ruháira. Kigombolta brillektől csillogó arany mandzsettáit, majd ingét, és amikor előbukkant széles mellkasa, Iruka elkapta tekintetét. A következő pillanatban hallotta, ahogy a ruhadarab suhogva hull a többire, s megérezte mellkasára és hasára simulni a férfi meleg bőrét.

Végre megkapta bizsergő szája, amire vágyott. Kakashi csókja kemény és követelőző volt, kíméletlenül vette birtokba azt, ami az övé. Nyelve éhező sirályként körözött szájában, simogatta az övét, kutatta meleg puhaságát, hogy azt is elvegye. Hogy mindent elvegyen. Kakashi csók közben a hajába markolt, mindkét kezével vasmarokkal tartotta a fejét, esélyt sem adva neki semmi másra. Borzongatóan jó érzés volt. És dühítő. Nyögve hullott vissza feje, amikor a férfi elengedte, majd újabb nyögésébe került, amikor a térdével egy határozott mozdulattal szétfeszítette a lábait és ránehezedett a súlyos teste. Hallotta a cipzár halk szisszenését, és a következő pillanatban hasán érezte a férfi súlyos és lüktető péniszét. Felnyíltak szemei, lepillantott, és... Ó bár ne tette volna! Önkéntelen nyögését ajkába harapva ejtette vissza a fejét. Valamiért olyan végtelenül izgató látvány volt a férfi nagy hímtagját látni, ahogy sápadt színe élesen elüt az ő sötétebb bőrszínétől. Mintha képes lenne magába olvasztani... Ó egek! Csak feküdt, mint egy darab fa, és szívből remélte, hogy nem látszik rajta, mennyire remeg és lángol a vágytól, ettől a szégyenletes érzéstől.

A férfi kezei a feje mellett csattantak, szája mohón mart az övébe, és fújtatva szinte a torkáig dugta a nyelvét. Iruka elfordította a fejét, mert megtehette, és a dac is újraéledt benne. Utálta, hogy élvezi azt, amit erőszakkal kényszerítenek rá.

- Fogd meg! – mordult rá nyersen és rekedten a férfi.

- Nem.

- Már megint makacskodsz? – krákogta. – Miért kell minden alkalommal ezt eljátszanunk? Élvezed hogy vitatkozhatsz velem? Felizgat?

Iruka merev ellenállást magára öltve csak feküdt tovább. Nem szólt egy szót sem, s amikor Kakashi egy finom csípőlökéssel megmozdult, és pénisze néhány centivel feljebb csúszott a hasán, végigsimítva a köldöke alatti érzékeny bőrt, és nadrágján keresztül megérezte herezacskójának súlyát a saját péniszén, valamiféle meghatározhatatlan torokhang szökött fel belőle.

- Iruka...

A férfi hangja tömény szex és követelőző vágy volt. Ó egek, ettől a hangtól szinte majdnem elélvezett! A férfi mohó szája nyakára tapadt, bőrét kóstolta és harapta, egyik keze mellkasán csúszott végig, le a hasához, majd elengedte őt. Iruka érezte ahogy kényezteti saját magát a férfi, súlyos szuszogása társult a jellegzetes cuppogó hanghoz, majd a kicsorduló előváladék a hasára csepegett.

- Érints meg, Iruka – követelte a férfi nyersen. – Fogd meg a farkamat és játssz vele, különben este nagyon megbánod!

A sötét ígérettől megrándult. Mégis az a rohadt büszkeség! Nem és nem akarta megadni a férfinak azt az örömöt, hogy megint győzelmet arasson felette!

- Nem...

Durva csókkal fogták be dacos száját, néhány heves mozdulat, és Kakashi hangos mordulással terítette be hasát a magjával. Teljes súlyával ráomlott, levegőt is alig kapott, miközben a férfi zihálva, remegve simult rá, egyik keze a haját markolta, félrerántotta a fejét és nyakát nyalogatta, a másik keze ökölbe szorulva pihent az ülésen, pontosan Iruka arca mellett. Jól láthatta, milyen dühös indulat kavarog a férfiban, tudta hogy legszívesebben bántaná őt, de nem fogja. Kakashi sosem ütötte meg őt. Nem. Neki más eszközei voltak. A megalázás, a szégyen és a bizonytalanság nevezetű ütőkártyákkal játszott, és mesterien forgatta a lapokat.

Iruka lüktető ágyékára gondolt, és arra, hogy ma estig hányszor fogja kiverni magának, majd amikor elérkezik az este, Kakashi vajon mivel fogja megleckéztetni.

 

Vajon miért várja már az estét?

 

Vajon miért olyan izgatott, és miért hiszi azt, hogy van esélye legyőzni a férfit egy olyan játékban, amelyben ő a legjobb?  

____________________________________________________________________________

13. rész

 

Kakashi utált várni. Képes volt rá, ha ez kellett a céljai eléréséhez, és az üzleti életben kiválóan alkalmazta is ezt a tehetségét, de ha Irukáról volt szó, akkor minden perc maga volt a kínszenvedés.

A díszesen faragott mahagóni bárszekrényhez sétált, amelyet nem olyan régen vásárolt egy aukción, mert kifejezetten jól illett az elegáns hálószobába. Kinyitotta, és a kristályüvegben illatozó konyakból töltött magának. Az ital sötét, barnás árnyalatú volt, s ahogy felemelte az elegáns, öblös poharat és keresztülnézett rajta, láthatta milyen szépen áttetsző. Az íze édesen kesernyés, azzal a jellegzetes zamattal, amely a tölgyfahordóban érlelt, kiváló minőségű konyakokra jellemző. Amikor az első korty lecsúszott a torkán, kellemes melegséget küldött szét testében. Lassan kifújta a levegőt, és a széles ablakhoz sétált. A látvány nem volt olyan szép, mint a városi lakásában, ahol az éjszakai fényekben fürdőző tokiói csodát nézhette kedvére, de most sem panaszkodhatott. A szépen megvilágított park, szobrok és a nagy szökőkút is szemet gyönyörködtető volt. Természetesen volt még egy ok, amiért jobb volt a villában: a csend és nyugalom. Itt távol az emberektől, csupán az éjjeli személyzet és őrség volt, akik láthatatlanok voltak, megbízhatóak, és ha a szükség úgy diktálta, vakká és süketté váltak.

Az ital elfogyott a pohárból. Kakashi egy lassú, lusta mozdulattal letette a bárszekrényre és kritikus tekintettel körbenézett. A tompa megvilágításban, amelyet a fényerő szabályozóval beállított, valahogy a hálószobája kisebbnek és hangulatosabbnak tűnt. Az ágy faragott oszlopai, a függönyökhöz illő krém-, és barnaszínű csíkozott baldachin, az aranysegély, no meg úgy összességében az egész szoba meleg és otthonos volt. Kakashi csak néha érezte ezt a meghittséget, hogy ez tényleg az otthona. Az a ház, amiben felnőtt, már nem létezik többé. Az emléktől düh futott át rajta, de csak néhány másodpercre. Heves mozdulattal lehajította zakóját a kényelmes, öblös karosszékbe, amelyben néha lefekvés előtt olvasni szokott, majd kilazította nyakkendőjét, áthúzta a fején, a zakó után küldte azt is. Az ing felső gombjai következtek, de már higgadtan és nyugodtan. Egy-egy pöccintéssel kiszedte a brillköves mandzsettagombokat, halkan koppantak az éjjeliszekrényen a Rolex karórája mellett. Felhajította ingujjait, majd nadrágzsebébe gyűrte ökleit. A mozaikberakással díszített kandallón álló XVIII. századi antik órára pillantott, az időt látva összeszorította vékony száját. Ezek szerint Iruka már harmincöt perce készülődött a fürdőben. Bosszantó. Bosszantó. Általában sokáig piperézkedik, de Kakashi most ezt is nehezen viselte. Emlékeztette magát, hogy kezdetben rosszabb volt, mert sokáig tartott, amíg Iruka megtanulta az előkészületeket elvégezni. Sok veszekedésbe és harcokba került, de végül sikerült, és a kis piros labdacsformájú gyermekeknek készített beöntő-pumpát már elfogadta, miután a többi készülék mind a fürdőszoba gránitpadlóján végezte darabokra törve. Kakashi fanyarul elmosolyodott az emlékektől. Senkitől sem viselte el eddig a hisztizést, kivéve ezt az egy szeretőjét. Már túl volt azon, hogy csodálkozzon ezen, csak elhessegette magától a gondolatait és a virág alakú faberakásokkal díszített ajtóhoz sétált. A kiszűrődő hangokat hallva fújt egyet. Iruka már zuhanyzik, jól van. Visszasétált az ablakhoz, és igazított egyet elöl a nadrágján, hogy kényelmesen elférjen a máris éledező merevedése.

 

 

***

 

Iruka elzárta a vizet, és maga köré tekerte a nagy krémszínű törülközőt. Alaposan letörölte a vizet magáról, majd feltűzött tincseiből kirántotta a hajgumit, szárazra dörgölte magát, és a polcokon sorakozó összehajtott köntösökből találomra levett egy darabot. Szorosan magára tekerte.

„...este nagyon megbánod!”

Megborzongott a felidézett szavakra gondolva, és ajkába harapott. A beöntés előtt masztrubált egy gyorsat, de már most is érezte, hogy szüksége lenne rá, de... Már régóta a fürdőben van, és nem akarta megkockáztatni, hogy a türelmetlen Kakashi rányisson és meglássa, hisz kiszámíthatatlan lenne a reakciója, és nagyon ijesztő tudott lenni dühösen, márpedig ha arra emlékezteti hogy ő is férfi, akkor el szokott borulni az agya. Jaja. Szóval nem kéne kockáztatni.

Talpai alatt meleg volt a gránit, ahogy az ajtóhoz sétált. Nagy levegőt vett, és lassan elfordította a kilincset. Először a fejét dugta ki, melegbarna szemei azonnal az ellenséget kutatták. Kakashi az ablaknál állt, egy pohár italt kortyolgatott, de amikor meghallotta az ajtó nyílását, felé fordult. Iruka kénytelen volt elhagyni a fürdőszoba biztonságát, így kimerészkedett, meztelen lábujjaival megborzolta a puha és hosszúszálú krémszín szőnyeget, és karba fonta kezeit.

A férfi mély hangja megtörte a kínos csendet.

- Az a tiéd.

A poharas kéz előre mutatott a hatalmas ágy felé, ami egy domborműves faragványokkal körbecirádázott emelvényen állt. A csokoládébarna, fényes ágynemű egy lapos piros doboz volt, akkora amelyben talán két spirálfüzet elfér. Iruka gyanította, hogy nem az van benne. Újabb ajándék? Ez furcsa. Naagyon-naagyon furi. A doboz tetején aranyszínű rányomat hirdette, hogy ami benne van, az Millenotti. A név alapján olasz termék lehet. További tippelgetés helyett Iruka levette a doboz tetejét, félrehajtotta a selyempapír bélést, és elakadt a lélegzete. Amit először kivett belőle és megnyúlt arccal a tanulmányozásába kezdett, egy fekete, elöl gazdagon csipkézett, hátul pedig ez szál cérnából álló tanga volt, minden egyes mozdulatra pedig csillogott a cérnácska tetején lévő féldrágakő.

- Mi a...? – nyögte döbbenten.

A következő darab pedig egy fekete, pókhálószerűen áttetsző, és szinte ugyanolyan állagú rövid hálóing volt, két kis csipkepánttal, a mellkas magasságában középen a tangán lévő strasszkő párja csillogott szikrázóan.

- Mi a...? – hördült ismét.

- Szeretném ha felvennéd.

- Frászt! – vágta rá csípőből, és még mindig a kezében volt az olasz fehérneműcsoda, de úgy fogta két ujjával, mintha döglött csótány lenne, miközben szemei tüzesen meredtek a nyugodtan italozó szőke hegyre.

- Egy nagy frászt! – tagolta. Belül egész teste remegett a dühtől és megalázottságtól.

Kakashi nyugodtan meglöttyintette a pohárban sötétlő italt.

- Rendben van. Ebben az esetben hívok valakit, aki hajlandó felvenni nekem, és előtte baszlak meg.

Mindezeket olyan hidegen és tárgyilagosan mondta neki a férfi, ahogy valószínűleg a céges megbeszéléseken vagy micsodákon beszélhet. Iruka az ajkába harapott, s amikor meglátta, hogy a férfi a telefonért nyúl, felnyikkant. Kakashi nem tréfál! Ő nem! Rohadtul idehív valami konzumnőt, talán épp azt, aki egyszer egy hasonló vitán már itt volt. Irukának soha életében még nem volt megalázóbb élményben része, mint akkor ott. Az emlékektől összerándult a gyomra,  és émelyegni kezdett. Figyelte ahogy a férfi előveszi a karcsú, ezüstszürke privát telefonját.

- Jólvanjólvan felveszem! – hadarta gyorsan, és a csipkecsodákkal a fürdőszoba felé indult.

- Várj! – Iruka azonnal megtorpant az öblös férfihang parancsára. – Itt előttem. Látni szeretném.

Szeretné. Mindig olyan illedelmesen dirigált, soha nem mondta hogy „akarom”, vagy „kell”. De a szavainak nem volt jelentősége, hiszen a hangsúllyal, a pillantásával helyettesítette a parancsoló élt, ráadásul teljesen mindegy, hogy megadja-e neki Iruka amit szeretne, mert ha Kakashi „szeretne” valamit, azt úgyis megkapja így vagy úgy.

Megszorította karamellbarna ujjaival a ruhát, és legyőzötten visszaballagott az ágyhoz, de azzal már meg sem próbálkozott, hogy az oszlophoz kötött baldachin mögé bújjon, értelmetlen időhúzás lett volna csupán. Sértett arckifejezéssel, tüntetően látványos mozdulattal fordított hátat Kakashinak, kioldotta a köntös övét, és először belelépett a tangába. Természetesen rossz lyukba, ezért újra kellett próbálkoznia, de sikerült. A vékony cérnaszál is becsusszant a ficakba végül. Szúrt, vágott dörzsölt. Iruka próbálta eligazgatni, belerendezgetni mogyoróit, némi kínkeserv után sikerült is, mázli hogy elöl a csipkerész rugalmas volt. Jöhet a hálóing, ehhez pedig le kell vennie a köntöst. Francba. Nagyot fújt, durcásan csücsörítve hátrakukkantott a válla felett. Kakashi ott állt még mindig, és volt pofája még mosolyogni is! Iruka érezte, ahogy a szégyentől felforrósodik az arca, ezért elkapta róla a tekintetét, és teljes figyelmét a hálóingre fordította. Nem volt elöl melltartókosár, sem más. Az egész ruha áttetsző, egyszerű és mégis rafináltan csipkézett szegélyű volt, mindkét oldalán mélyen felhasítva. Ledobta vállairól a köntöst, és amikor meghallotta ahogy Kakashi nagyot szusszant, nyelt egyet. Szinte marta bőrét a férfi tekintete, és le merte volna fogadni, hogy épp a hátsóját bámulja.

Ujjaival felgyűrte a hálóinget, mintha valami egyszerű póló lenne, és gyorsan áthúzta a fején. A könnyű anyag azonnal köré omlott, egy szál gyűrődés sem látszott rajta, hiába gyötörte Iruka az imént. Haját fellebbentette kezeivel, hogy kiszabadítsa a ruha alá szorult tincseket, majd hagyta hogy szabadon aláhulljon.

Szívből örült, hogy nincs itt tükör. Bizonyára röhögő görcsöt, majd sírógörcsöt kapna sajátmagától, amint tangában és hálóruciban riszál egy férfi hálószobájában.

- Gyere ide, Iruka – recsegte Kakashi. Vonakodva fordult meg, egyik könyökét védekezően megfogva, mintha átölelné magát, de mégsem. Lassan sétált az ablakhoz. Az áttetsző antik mintájú csipkefüggönyön átszűrődött holdfény, sötét csipkemintás árnyakat rajzolt a férfi rezzenéstelen arcára. Amikor karnyújtásnyira megtorpant, Kakashi letette a poharát, és közelebb lépett hozzá. Szemei kritikusan mérték végig, következett a szokásos körséta.

Kakashi ujjainak hátoldalával végigsimította csupasz, lúdbőröző karját. A szemlélődés végeztével ismét elé lépett, beletúrt Iruka hosszú hajába, tincseit hátrasöpörte a fülei mögé, a láthatóvá tett gyémánt fülbevalók láttán Kakashi elégedetten elmosolydott.

A következő percekben pedig Iruka lélegzethez sem jutott.

Erős karok fonták körül, hasának préselődött egy kemény hímtag, ujjak markoltak durván a fenekét, és egy nyelv a szájába fúródott, akár egy lándzsa. Úgy érezte, darabokra törnek a csontjai. Lábai felemelkedtek a földről, Kakashi könnyedén az ágyhoz vitte, és Iruka hiába kaszált tétován a levegőbe kezeivel, máris huppant a nagy ágyon. Zihálva kortyolta az éltető oxigént, és rémülten próbált felülni.

- Ne! – hallotta a vad mordulást. Ledermedt. – Ne. Merészelj. Mozdulni.

Ooké. Nem kellett többször mondania, Irukában még a vér is megfagyott ettől a tekintettől.

 

Amikor Kakashi befejezte a vetkőzést, és az utolsó ruhadarab is nesztelenül landolt a szőnyegen, az éjjeliszekrény felé nyúlt. Ismerős mozdulat volt. A férfi sápadt ujjai között a fekete távirányító látványa már előre jelezte, hogy mi következik. Hirtelen a szoba minden szegletéből az ő hangja kezdett szivárogni, a Pillangókisasszony áriája...

Iruka felismerte a saját hangját, ez az a lemez volt, amely egy évvel ezelőtt készült, itt Tokióban vették fel egy stúdióban. Nem először hallotta. Kakashi kezdettől fogva, majdnem minden alkalommal feltette szex közben. Néha másik áriát is hallgattak, de az abszolút kedvence ez a dal. Iruka számára a legőrjítőbb az volt, hogy végtelen ismétlésre állította a masináját, és amíg nem végeztek, addig újra és újra végig kellett hallgatnia. Persze nem mindig volt képes odafigyelni a zenére, gyakran került se-hall-se-lát állapotba.

Felpillantott Kakashira. Az ijesztő felemás szempár ahogy nézte őt, úgy érezte ég a bőre. Fázni kezdett, lúdbőrössé vált az egész teste. Iruka moccanni sem mert, résznyire nyílt ajkakkal kapkodott levegőért, szíve hevesen dobolt mellkasában. Testének reakcióit a rémületnek tulajdonította, mivel imádott hazudni önmagának. Egyik lábát felhúzta, hogy ne látszódjon az ágyéka, mert Kakashi nem szeretett szembesülni a kis csomagjával, annak pláne nem örült volna ha látja, hogy Iruka jancsija is jelentkezik a játékra.

Kakashi megmozdult, ettől pedig Iruka frászt kapva összerándult, és szorosan behunyta szemeit. Látni sem akarta azt a vágytól ágaskodó, hatalmas... Na jó, azért fél szemmel egy picit még odanézett. Hű az anyja! Ez nagyobb, mint múltkor volt! – és egyéb butaságok forogtak csinos kis fejében, miközben a férfi súlya alatt besüllyedt mellette az ágy.

Amit először megérzett, az Kakashi illata volt. Erőteljesen nyomakodott be a tudatába a kesernyés földillat, ez az alattomosan vonzó parfüm, amely sugalmazta, hogy viselője mellett veszélyben vagy, elkap és felfal téged. Ezt persze csak Iruka társította képzeletben hozzá. Már látta az üvegét is, a férfi mindenhol tart belőle egyet, a házában, lakásában, és az irodájához tartozó fürdőszobában is. Bizonyára ez a „pacsuli” is nagyon exkluzív és piszok drága, mint általában minden, ha Kakashiról van szó.

Feje mellett megtámaszkodott a férfi keze, és besüllyedt alatta a párna is. Combjain érezte meg először a férfi bőrének melegét, majd szájára szorította a sajátját. Miközben ajkai közé nyomult a nyelve, megborzongott, ágyéka pedig újra bizseregni kezdett, főleg amikor megérezte a közéjük szoruló kemény péniszt. Ettől átjárta a forróság, és valahogy elfogyott a levegője. El akarta fordítani a fejét, de Kakashi mintha kitalálta volna a gondolatait, mert ránehezedett, és egyik hatalmas tenyerével körbefogta az állkapcsának alját. Iruka próbált az orrán keresztül levegőhöz jutni, ezért elengedte az idáig szorongatott lepedőt, és rémülten szuszogva megkapaszkodott a széles vállakban, körmeivel piros csíkokat rajzolt. Hiba volt. Ezzel Kakashit – nem szándékosan – totál beindította. A férfi felmordult, nyelve vad motollaként körözött a szájában, csípője előrelendült. Ajaj, kezdődik...!

Kakashi végre levált a szájáról, elengedte őt és nagy kezével végigsimította lapos mellkasát a vékony hálóingen keresztül, azzal a jellegzetes mozdulattal, amellyel a puha mellekbe szokás markolni. Mivel Irukáról ezek a testrészek hiányoztak, ezért tovább folytatta útját és kíméletlenül belemarkolt a fenekébe.

- Ez az – sziszegte Kakashi, és azzal a jellegzetesen pasis, kaján félmosollyal nézett le rá, amelyet kizárólag csak szex közben lehetett látni rajta. Iruka arca lángolni kezdett. Ajaj, kezd forró lenni a helyzet odalenn délen... A lebukás veszélye pedig nem kicsi. Kezdte megbánni, hogy a fürdőben nem könnyített magán, inkább bevállalva a kisebb kockázatot.

Kakashi a füléhez hajolt, beleszuszogott és markolászta még mindig.

Ahh, Iruka imádta ahogy a forró sóhajok és fújtatások a fülét bizsergették... Ez nem fair!

- M-megfordulok, jó? – nyöszörögte félénken.

 

 

***

 

Gömbölyű. Kemény és kerek, tökéletes.

Irukában az volt a jó, hogy sohasem nyafogott, amikor olyan jólesően megmarkolászta. Nem volt puha és dúsidomú, sőt, kifejezetlen idomtalan volt, legalábbis a mellkasa, de a segge maga volt az álom. Amikor az előbb Iruka felvette a tangát és levetette a köntösét, az üres pohár a hangtalanul koppant a szőnyegen, de nem csak az esett le a kezéből, az álla is majdnem. Pedig nem először látja, ismeri minden porcikáját, mégis még mindig ilyen hatással van rá.

Iruka halk kérdését meghallva elégedetten megnyalta a száját.

- Fordulj – dörmögte beleegyezően. Tetszett neki, hogy ma készségesebbnek tűnik a kis pillangó. Amennyit vesződött vele kezdettől fogva, és amennyit mérgelődött miatta... Hát igen. Talán végre kezd beérni a gyümölcse a rengeteg fáradtságnak, amit beleölt a viszonyukba? Talán.

De.

Ha Irukáról van szó, akkor talán mégsem.

Elengedte a fenekét, felemelte fejét a karamellbarna, vaníliaillatú nyakáról és engedett némi teret a forgáshoz. Valamicske vackolódás után máris megcsodálhatta Iruka hátának szép ívét, és formás kis hátsóját. Mmrr... Kakashi megharapdálta Iruka vállát, majd felegyenesedett, csak a térdeire támaszkodott a pillangó két oldalán, hogy jobban láthassa őt. A barna hajtenger szétterült, elrejtette előle a csinos szeplős arcot. Kezei a párnát markolták, és amikor a férfi feltűrte a semmi kis hálóruhát a hátán, érezte ahogy megremeg alatta a vékony izmos test.

A hangszórókban Iruka áriája elölről kezdődött, és ahogy az első mondat elhangzott, lassan végighúzta ujjait pillangó hátának bársonyos bőrén. Félig lehunyt szemekkel csodálta, és átadta magát a hang bűvöletének.

 

Ah... a pillangóm... az enyém...

 

Amikor a hang hirtelen a magasba ívelt, elérte a csúcspontot, teljesen behunyt szemekkel hajtotta hátra a fejét, forró borzongás áramlott végig a gerince mentén, s az ágyékában összpontosult. Csípője lassan megmozdult, becsúszott Iruka fenekének hasadékába, és teljes hosszában végigsiklott. A férfi felnyílt szemekkel lepillantott, amikor sápadt pénisze elérte a tangát díszítő apró kövecskét, elmosolyodott. Visszahanyatlott, súlyos testével maga alá temette a nyöszörgő pillangót, belefúrta arcát a hajába és egyre gyorsabban és gyorsabban dörgölőzött hozzá. Cuppantva engedte ki szájából válának édes karamellbarna bőrét, amely így nedvesen és fogainak nyomától pirosan csillogott. Szerette megjelölni őt.

- Készülj fel... kicsi pillangóm – fújtatta, miközben egyik karjával próbált megtámaszkodni, a másik kezével pedig végigsimította azt a kicsiny részt, ami kilátszott Irukából. – Ma este kitépem a szárnyaidat és pici cafatokra szaggatlak.

Valami halk nyögés volt a válasz a párna mélyéből, de ez a hang is elég volt, hogy végigfusson egy újabb borzongás az egész testén. Imádta Iruka hangját. És amit még ennél is jobban imádott, az Iruka hangja volt... szex közben.

Vad mozdulattal kirántotta a párnát maguk alól, és félredobta, majd haját félresöpörte az imádott arcról, hogy végre láthassa. Kipirult bőr, aranyos szeplők és kábán pihegő ajkak fogadták. Durvább csípőmozdulatokkal dörgölőzött tovább hozzá, már nem bírta tovább. Az éjjeliszekrény felé nyúlt, fiókjának halk szisszenő hangjára felnyíltak a tejcsokoládé színű szemek, remegni kezdett alatta a forró kis test.

Kakashi nem keresgélt sokáig, azonnal tenyerébe csusszant a tubus, majd mellette egy kis négyzet alakú csomagocska. Feltérdelt, fogával tépte el a koton zacskóját, felgörgette fájóan kemény hímtagjára, majd felpattintotta a kupakot. Iruka a hangtól újra megrándult alatta, de nem szólalt meg. Kezdetben, viszonyuk első heteiben amikor előkerült a gumi és a síkosító, azonnal ellenkezni, veszekedni majd siránkozni kezdett. Hosszú ideig eltartott, de végül leszokott róla. Mostanra csak csendesen beletörődve feküdt alatta, akár egy darab fa, amit Kakashi nem bánt.

- Emeld fel egy kicsit a segged – utasította teljesen berekedve. Amikor pillangója engedelmeskedett, és díjnyertes hátsója feljebb gömbölyödött, a férfi kis híján beleélvezett a gumiba. – Ez az – sziszegte újra. Körbesimította az isteni testrészt, majd két ujjára nyomott a színtelen gélből és félretolta a fekete kis cérnaszálat, ami a tangának a hátsó részét képezte. Amikor a hideg síkosítóval belesimogatott a hasadékba, újra összerándult alatta Iruka. Kakashi nem foglalkozott ezzel, csak középső ujját lassan belécsúsztatta. Könnyedén sikerült, és ahogy az izomgyűrűk szorították, az maga volt a csoda. Iruka segge felért Salamon kincsével. Két ujjig jutott, nem bírta tovább. Letette maga mellé a tubust, és visszanehezedett a pillangóra.

- Csókolj meg, Iruka – suttogta. Mohón fogadta a puha ajkakat, és a bejárathoz igazította magát. Megvárta az ária újabb tetőfokát, és abban a pillanatban kezdett behatolni. Arcát ismét a hajába temette, és borzongva, zsibbadva, izzadva, nyögve és remegve csúszott egyre beljebb és beljebb...

 

Elveszett és megszűnt létezni Pillangó testének forró ölelésében.

 

 

 

***

 

 

Sötétedett. A fák egymás után suhantak el az autó mellett, hogy egybefüggő sötét maszattá váljanak. Az ablakokon az esőcseppek szétkenődtek, majd amikor igazán erősen kezdett szakadni az ég, már nem lehetett megkülönböztetni az egyik cseppet a másiktól.

Iruka elszakította tekintetét az ablakról, és körülnézett. Most, hogy véget ért az előadóestje a Tokyo Hall-ban, hivatalos egy vacsorára, ahol nagyon előkelő társaság várja. Közöttük lesz Izolde és a férje, akik az előadáson is a VIP páholyról nézték őt, Kakashi néhány felső tízezerbeli ismerőse, és persze bizonyára ott lesz a két fiatal és tehetséges színésznő, akiket a rangosabb eseménye szokott a férfi meghívni. A szőkét szokta Iruka kapni, a barna pedig a férfié. Hogy is hívják? Ja igen... Mimose. Ez valami művésznév lehet? Épeszű anya nem nevezi el ilyen néven a gyermekét. Iruka bosszúsan sóhajtott. Fáradt volt, kimerült, nem volt kedve még bájcsevegni számára idegen milliomosokkal és a feleségeikkel. Ráadásul Mimose egy hisztis fiatal csitri, aki túlságosan sok figyelmet követel Irukától, és igen kellemetlenül tud viselkedni, ha azt nem kapja meg. És Kakashi ráadásul még el akarja őket hívni egy hétvégére hajókázni a luxusjachtjára is. Brr. Negyvennyolc óra összezárva ezzel a lánnyal... Irukának kezdett megfájdulni a feje. Mindenesetre nem rossz ötlet, hiszen ha a lányok velük vannak, akkor Kakashi is viszonylag normálisan viselkedik. Nézőpont kérdése. Iruka vállat vont, és megmasszírozta a halántékát.

- Jól van, uram? – kérdezte a sofőr udvariasan. Iruka fáradtan rámosolygott a visszapillantó tükörben őt figyelő szőke fiatalemberre. Narutonak hívják, és Kakashi nagyon gyakran őt küldi érte.

- Persze, csak kissé kimerültem.

- Megértem uram, bizonyára hosszú este van már a háta mögött, és a java még csak most következik. Hatake-sama és a többiek már nagyon várják Önt.

- Hát persze – sóhajtotta Iruka.

 

- A FRANCBA! – kiáltotta hirtelen a sofőr. Hangos fékcsikorgás töltötte be az éjszaka csendjét majd egy hangos csattanás.

 

 

***

 

 

- Az operaház csillaga előkellően késlekedik! – kacagott fel Maisy Kakashi mellett, és a gyöngyöző pezsgőbe belekortyolt. Hosszú barna haja mutatós kontyban volt felcsavarva a fejére, sötétvörös rúzsa csillogott az ezüstök evőeszközök és kristálypoharak felszínéről visszatükröződő fényben. Kék szemeit hosszú sötét műszempillák ölelték körül, bőre hamvas volt akár a friss barack. Dekoltázsában két elképesztően szép nagy mell domborodott elő kihívóan, és a férfi nem fogta vissza magát a nézelődésben. Rápillantott a karórájára. A gyémántkövekkel szegélyezett Rolex óra szerint Irukának már legalább fél órája itt kellene lennie. Hol a fenében van már?

- Azt elegáns késésnek nevezik, kedvesem – javította ki közömbösen. A kerek asztal körül ülők nagyon jól szórakoztak, nevetgélve beszélgettek, azonban az egyik szék Maisy túloldalán üres volt, mellette Mimose és Sakura ültek. Bosszantó. – Elnézésüket kérem, néhány perc múlva visszajövök.

Felállt, udvariasan biccentett és kisétált az étterem széles teraszára. Az eső miatt most nem voltak itt asztalok, csak néhány cserepes növény, és az eső ellen lehajtották az árnyékolót. Becsukta az üvegajtót, elővette a mobilját és tárcsázta Irukát. Hosszan-hosszan búgott a készülék, de nem vette fel senki. Kakashi összeszorította a száját, és újra tárcsázott. Semmi.

Kikereste Naruto számát, és őt is felhívta. Hosszan csengett, de semmi. Na jó, most már érezte a torkába kúszó haragot. Újra tárcsázott, aztán újra és újra. Aztán megint Irukát, majd Iruka asszisztensét.

- Hatake-sama? – nyifogta bele a kis idegesítő tyúk a készülékbe.

- Jó estét Hinata. Irukát keresem.

- Ó... ő már elment talán egy órával ezelőtt. Még nem ért oda az étterembe? Úgy tudtam önhöz ment...

- Igen. Már fél órája késik. Rég itt kéne lennie, a telefonját pedig nem veszi fel.

- Ó, akkor megpróbálom én is felhívni! – hadarta rémülten a lány. – Ha valamit megtudok, visszahívom Hatake-sama!

- Köszönöm.

Katt.

Újra tárcsázta Irukát, a hosszas kicsöngés pedig most már tényleg dühítette. Mi a franc folyik itt?

A kitudja hányadik hívásra Naruto végre felvette.

- Hol vagytok? – dörrent azonnal Kakashi mély hangja.

 

 

***

 

 

Naruto tanácstalanul vakarta szőke üstökét.

- Hát... valami Szent valamicsodában.

A háttérben az egyik ápolónő felkiáltott.

- Doktor úr, nem lélegzik!

- Gyorsan, két milligramm adrenalint, most!

Naruto tágra nyílt szemekkel perdült meg, a vizsgálóasztalon lévő események teljesen lekötötték a figyelmét.

- NARUTO! – ordított a fülébe egy mély hang, és azonnal észhez tért. – Mi a franc történt? HOL VAN IRUKA?!

Rémülten vágta vigyázzba magát, magát.

- Itt! Mellettem! Uram!

- Azonnal add neki oda a telefont! Beszélni akarok vele. Most!

Naruto odalépett a remegve álló, csuromvizes, sáros és véres Irukához, és felé nyújtotta a készüléket.

- Hatake-sama keresi – mondta neki halkan, kedvesen. Aggódva figyelte, ahogy a reszkető vékonyka ujjak elveszik a telefont.

 

 

***

 

- Ha-halló?

Kakashi mellkasából megkönnyebbült sóhaj szakadt fel, amikor felismerte Iruka hangját.

- Mi történt veled? Hol vagy most?

- Én... most nem tudok veled vacsorázni... sa-sajnálom.

Kakashi a homlokát ráncolta. Nagyon remegett Iruka hangja, ilyennek még soha nem hallotta.

- Mi történt? – kérdezte halkabban, kedvesebben. – Megsérültél?

Ujjaival erősen megszorította az erkély korlátját, hogy belesajdult az egész keze, még a levegőt is visszatartotta.

- Karamboloztunk... Nem, én jól vagyok... de Ben nem. Őt... elütöttük... – Iruka belesírt a telefonba.

- Hol vagy most? Iruka! Hallasz?

- Igen...

- Hol vagy?

- Nem... nem tudom...

- Add vissza a telefont Narutónak.

- Igen, főnök?

- Megtudtad már a címeteket?

- Szent Benjamin állatkórház. A recepcióstól megkérdeztem. A címe pedig...

 

Kakashi memorizálta a címet és lenyomta a telefont, majd kisietett az étteremből. A bejáratnál érte őt utol az utána szaladó Sakura.

- Főnök, hová mész? – lihegte bosszúsan.

- Kérj elnézést a nevemben, de most sürgős dolgom akadt.

- Történt valami a céggel? Én is menjek?

Kakashi bosszúsan nézett rá, miközben lesietett a lépcsőn, és dühödten intett a sofőrjének, aki máris elé kanyarodott a kocsival. Nem várta meg hogy kinyissák neki, feltépte az ajtót és bevágódott az ülésre. Mintha nem lenne más az életében, mint a nyamvadt cége! Mégis mit képzel ez a liba!

- A cégnek semmi baja. Menj vissza és tedd a dolgod! – mordult még rá beosztottjára, mielőtt magára csukta a kocsiajtót. A borzas hajú fiatal sofőr faarccal nézett rá.

- Kiba, azonnal vigyél a Szent Benjaminba, Hiro-Shubuuya 21!

- Igen, uram!

 

 

A kórház egy kis épület volt csupán. Kakashi kipattant a kocsiból, berohant az üvegezett főbejáraton és azonnal meglátta a folyosón Narutót. Szőke haja kócosan meredt az égnek, sápadtan támasztotta a falat. Kék szemei tágra nyíltak, amikor meglátta a közeledő, dühtől fújtató főnökét. Mielőtt bármit is mondhatott volna, a férfi megragadta a gallérját, és a falhoz kente, dühtől tajtékozva hajolt bele az arcába. Halkan és fenyegetően beszélt.

- Megmondtam, hogy vigyázz rá, erre te mit csinálsz? Karambolozol? Vele? És még el is ütsz valakit?!

- Sajnálom... olyan hirtelen történt minden...

- Hol van Iruka?

- Bent a váróban ül. Jól van, csak rémült és kétségbeesett.

Kakashi megnyugodott és elengedte Narutot, majd mélyet sóhajtva megigazította a nyakkendőjét.

- És egyáltalán mi a francért hoztad ide az állatkórházba?!

- Mert elütöttünk egy kóbor kutyát.

- Na és?

- Iruka úr nem akarta otthagyni az úton, azonnal kórházba akarta vinni, és hát... ide hoztam őket.

Kakashi hirtelen azt sem tudta hogy nevessen vagy ordítson. Faarccal nézett le a sofőrre.

- Egy kutyát?

- Igen, azt.

Hosszú másodpercekig dolgozta fel az információt. Igen, ez nagyon jellemző Irukára, hiszen imádta az állatokat. Simán el tudta képzelni, hogy bőgve görnyedt a kutyatetem felett, és képes volt felnyalábolni a földről, bevonszolni a vérző állatot a milliókat érő kocsiba, összevérezni és sarazni a bőrüléseket... Inkább lapozott.

- Hol van a váró?

- Arra, a folyosó végén jobbra – mutatta Naruto.

Kakashi még vetett egy utolsó fagyos pillantást a sofőrre, majd végigdörömbölt nagy lépteivel a folyosón, és feltépte az ajtót.

 

Amikor belépett, egy teljesen vizes, bőrig ázott, vacogó fogú, csupa sáros és véres alakot látott meg. Egy széken ült, egész testében remegett.

- Iruka?

- Kakashi? - Felnézett rá a melegbarna kisírt szempár. Ahogy felállt a székből, olyan kis esetlennek, gyengének tűnt, és az a remegés... Iruka tett felé néhány tétova lépést, de aztán megtorpant, néhány másodpercig csak állt, remegő ajkakkal és csorgó könnyekkel.

Kakashi maga sem tudta miért, magától vitték a lábai. Erősen magához ölelte a vizes, sáros, véres, síró pillangót és megkönnyebbülten felsóhajtott. Ha nem látta volna most önmagát az ablakból visszatükröződni, el sem hinné ha valaki azt mondaná neki, hogy egyszer majd ő, Hatake Kakashi egy állatkórház várójában áll, és egy bömbiző férfit vígasztal.

- Jól vagy? – kérdezte halkan, arcát a nedves hajtincsekhez szorította. Remegett és jéghideg volt Iruka. – Teljesen eláztál, még megfázol így.

- Jól... csak Ben... őt még mindig műtik.

- Ben?

- Ben... Ben...

- Tudtommal egy kóbor kutyát ütöttetek el. Honnan tudod a nevét?

- Én adtam... neki... – szipogta Iruka.

- Te nevet adtál neki? Mi a francnak?

- Mert, hüpp... mert... hüpp... mégsem halhat meg név nélkül, nem? – sírta, miközben a mellkasába fúrta arcát.

Kakashi sóhajtva csóválta meg a fejét, majd gyorsan lerángatta magáról a zakóját és Iruka köré tekerte.

- Jól van, akkor most menjünk, többet már nem tehetsz érte.

- De én még... én még nem akarok menni...!

Kakashi kezdte elveszíteni a türelmét.

- Teljesen átfagytál. Egy kád forró vízre és pihenésre van szükséged!

Iruka hevesen megrázta a fejét, víz fröccsent a hajából.

- Megvárom a műtét végét! Nem megyek! Nem megyek!

A gyermeteg nyafogás nem volt jellemző Irukára. Kakashi összeszűkült szemekkel nézte őt néhány másodpercig, majd bólintott.

- Jó. Veled maradok.

_____________________________________________________________

14.

 

 

- Szervusz Naruto.

- Üdvözlöm uram! – emelte meg sofőrkalapját széles mosollyal a szólított. Egy hónappal korábban történt közös kalandjuk óta a fiatal sofőr rengeteg hálát érzett a jóképű operaénekes iránt, aki kiállt mellette, és megkérte Hatake urat, hogy ne bocsássa el. Imádta ezt a melót, könnyű volt és kényelmes, ráadásul piszok sokat keresett vele. Sokkal többet, mint a rendőrségnél. Ráadásul amióta ő a személyi sofőrje és testőre Umino úrnak, megismerhette bájos asszisztensét, Hinatát is. A szép és kedves Hinatát...

Naruto álmodozó mosollyal kitárta az Audi A7 luxus-coupé ajtaját, amelynek sötétezüst fényezésén csillogott a napfény, de a sofőr nem ezt bámulta, hanem a világ legrondább kutyáját, amint odabicegett és bemászott a hátsó ülésre és szétterpeszkedett rajta.

Ben. Valami meghatározhatatlan fajták keveréke volt. Nagytestű, keseszőkés-vöröses szőre a fején és nyakán, valamint a hátán hosszú hullámos volt, oldalán és lábain egyenesen lelógott. Egyik füle óriási parabola antennaként forgott, a másik hiányzott, ráadásul a fejét egy ronda forradás csúfította el, amely az egyik szemén is keresztülfutott. Ezt akkor szerezte, amikor elütötték. A kutya a balesetben elvesztette a fél szemét, a fülét, és medencecsontjai is megsérültek, ezért húzta az egyik hátsó lábát. Miután a kórház befejezte a kezeléseket, Umino úr magához vette az állatot, és ha tehette, mindenhová magával hurcolta, kivéve a Hatake úrral való találkozóit. Hozzá soha nem vitte, mert a férfi és az eb nem bírták egymást elviselni. Naruto maximálisan megértette Bent. Iruka is elhelyezkedett az ülésen, így becsukta a kocsiajtót, beült a volán mögé és hátrapillantott a visszapillantó tükör segítségével. Konstatálta magában, hogy Umino úr ma is fantasztikusan nézett ki. Ezúttal barna szövetnadrágot és világoskék inget viselt, amelynek gallérján fehér hímzések virágoztak. Mellkasáig kigombolva hagyta, így látszott szép barna bőre és kulcscsontjainak lágy íve. Világosbarna haja csillogó hullámokban ölelte körül vonzó arcát, szemei meleg szeretettel nézték a böhöm méretű kutyát, aki busa fejét gazdája ölébe fektette és elégedetten szusszantott.

- Először Hinata kisasszonyhoz megyünk, uram?

- Igen. Leadjuk Bent, aztán mehetünk a céghez.

Vékony, finom ujjai a bűnronda állat fejét cirógatták, aki az élvezettől hunyorgott egyetlen ép szemével.

Naruto boldog mosollyal bólintott, és beletaposott a gázba. Végre láthatja azt a csinos kis Hinatát... Milyen szép nap!

 

 

Amikor húsz perccel később megálltak az immár kutyamentes Audival a Hatake Corporation főbejáratánál, Naruto már nem mosolygott. Sietve kinyitotta a coupé ajtaját a fiatalúr számára, aki szintén elfelejtett mosolyogni. Valahogy ottfelejtette a kedves arckifejezését az utána szomorúan nyüszögő kutyánál, akit Hinata fogott vissza, amikor kilépett az ajtón.

 

Iruka nagyot sóhajtva sietett fel a bejárathoz vezető lépcsőn, drága bőrcipője nesztelenül szedte a fokokat egymás után. Az üveg forgóajtón túl a tágas, bőrkanapékkal és fotelekkel berendezett előtérbe jutott. A szokott mozdulattal intett a recepciósoknak és az őröknek, majd a lifthez sétált. Odafent a nyíló liftajtó előtt már várta az egyik titkárnő. Iruka udvariasan köszönt és hagyta hogy bekísérjék az elnöki irodába. A szokásos. Mindig, minden ugyanígy zajlott, semmi sem változott, ahogy Kakashi ragaszkodása sem.

Belépett az irodába, barna szemei azonnal a hatalmas íróasztal felé fordultak, és a mögötte ülő lenyűgöző kisugárzású férfira. Kakashi ezúttal olvasott valamit, de ahogy őt meglátta, letette kezéből a papírokat, és alaposan végignézett a felé lépkedő Irukán.

- Szia.

Kakashi nem válaszolt, csak felvett egy tollat, aláírta a papírokat. Cöh. Már megint mérges valamiért – gondolta Iruka, és bosszúsan ledobta magát az egyik fotelbe, hanyag eleganciával keresztbetette lábait. Hosszú és karcsú ujjaival dobolni kezdett a bézsszínű karfán. Nézte ahogy az ablakon besütő délelőtti napfény átszűrődik a férfi dús szőke haján. Kakashi kifejezéstelen, szoborszerű arcán egy árnyalatnyi érzelem sem tükröződött, de Iruka már túl jól ismerte, és simán levette, hogy a férfi mindjárt felrobban a feszültségtől. Aha. Tehát ezért voltak olyan sápadtak odakint a titkárnők. És Kakashi ilyen lelkiállapotban akar vele ebédelni? Iruka a válla felett hátrasöpörte a haját és az ablakon túl úszó felhőkre pillantott. Lélekben kezdett felkészülni a kocsikázásra és a mohó csókokra, amelyek rá vártak. Az izgalomtól bizseregni kezdett az ágyéka, ezért elhessegette a vizualizált képeket, inkább másik mederbe terelte gondolatait, vagyis...

 

BAMM!

 

Iruka rémülten fordult hátra, a kivágódott ajtó fellé, hogy aztán csodálkozva elnyíló szájjal kísérhesse figyelemmel a belibbenő jelenség útját. A nő magas volt, karcsú és hosszú csillogóan mézszőke haja művészi hullámokban úszott körülötte. Tökéletesen sminkelt arcából kimondhatatlan kékségű szemek ragyogtak a környezetére. Manöken alkatú testén világoskék elegáns szabású ruha, vállain fehér szőrme, vörösre lakkozott hosszú és hegyes körmű ujjai között pedig aprócska Lana Marks kistáska, amelynek értéke egy luxusautó árával vetekedhet.

- Szervusz drágám... – búgta a nő rekedtes mély hangon. Kakashi arca még merevebbé vált. Felállt, megkerülte az asztalt és megölelte a nőt, annak nyakára adott egy puszit, hogy kímélje a sminkjét.

Iruka azonnal felállt, udvarias mosoly mögé rejtette értetlenségét és zavarodottságát. Mit keres itt ez a nő? Nem volt szokatlan dolog, hogy Kakashi más nőkkel hetyegett vagy kefélt, de az igen, hogy csak úgy besétálhatott az irodájába. Miért jöhetett csak úgy be ide, amikor ilyet senki nem tehet? Ki ez? Minek hívta ide Irukát is, ha elfoglalt?

Az álomszőke Barbie végre észrevette őt, elengedte Kakashit és lángvörös ajkai csábító mosolyra húzódtak.

- Húha, szóval ő az! Pierre nem túlzott, tényleg fantasztikusan néz ki.

Ki az a Pierre? És ki ez a nő? Iruka szemöldöke szinte kérdőjelet formált. A szőke nő tűsarkú cipőjében közelebb libbent, és kezét nyújtotta felé. Kakashi mély hangja dörrent.

- Iruka, bemutatom neked...

- Örülök hogy megismerhetlek, Shantal vagyok – szakította félbe őt a nő. Fúh, Iruka döbbenete tovább nőtt. Soha senki nem szakíthatja félbe Kakashi szavait, ez a nő mégis szemrebbenés nélkül semmibe vette! Azta! Iruka megfogta a felé nyújtott kezet.

- Umino Iruka.

- Mmm... ezt nevezem... – búgta a nő, miközben körülsétálta őt, és gyanúsan ismerős mozdulatokkal alaposan végignézett rajta, majd rápaskolt a fenekére. Iruka barna szemei döbbenten tágra nyíltak, rémülten megugrott. Mi a franc?! Ki ez?! Shantal a körséta végeztével megállt előtte. Szédítően magas cipője nélkül is jóval fölé magasodott volna, de így aztán meg pláne. Beleszagolt a levegőbe fitosra szabott orrával.

- Mmm... És még az illata is fantasztikus! – folytatta. – Kedvesem, el kell mondanom, a magazinokban lévő képek a nyomában sincsenek a valóságnak.

Iruka most már végképp nem értett semmit, csak zavart pírral nézett tanácstalanul hol a nőre, hol Kakashi egyre komorabb arcára. Udvariasság ide vagy oda, kicsúszott a száján:

- Ön kicsoda?

Hangos kacagás volt a válasz. Iruka ismerte Kakashi majdnem összes üzletfelét, ismerősét, barátját és macáját, de ezt itt még soha. A szőke tünemény elfordult tőle, hátrahagyva cukor-édes parfümfelhőjét, és az íróasztalhoz libbent, karjait Kakashi nyaka köré fonta. Cipőjében néhány centivel volt csak alacsonyabb a szőke hegynél.

- Olyan gonosz vagy – nyafogta csücsörítő ajkakkal, hangja szexisen búgott. – Még csak nem is meséltél neki rólam? Rossz... Rossz kisfiú...

Iruka csendben figyelte a jelenetet. Kezdte érteni, és ettől fájdalmas görcs húzódott a gyomrára. Tudomása szerint Kakashi nem házas, ezt az elmúlt négy vagy öt hónapban azért megtudta volna. A média számára Maisy nevű színésznő a jelenlegi partnere, illetve mellette még néhány másik, akiknek a nevét nem tanulta meg. Az újságokban csak erről írnak, illetve Irukáról, mint barátról és Kakashiról mint Mentorról. Kapcsolatuk természetét a média nem bolygatja, inkább a közös bulijaikról és csajozásaikról írnak, aminek még 3%-a sem igaz.

Iruka elgondolkodva nézett Kakashi komor arcára, majd az újra felé forduló csinos nőre. Jegygyűrű csillogott a nő ujján? Igen. Kakashi házas lenne? Lehetséges? Bármi lehetséges, nem igaz? Például az is, hogy a mellkasa fájni kezdett. Hiszen az egész világ előtt titok, hogy Kakashi őt szeretőként használja, valójában nem kedves jó barátok ahogy a magazinokban leírják, tehát ennyi energiával egy feleséget is a titkolni tud...

A heves gondolkodástól Iruka feje megfájdult, és tovább nőtt a zavara, mert érezte, hogy a kék szempár a veséjéig lát. Arca felforrósodott, kezeit tétován a zsebeibe gyűrte.

- Kakashi, te tényleg nem beszéltél neki rólam?!

A nő felháborodása valódi volt. Iruka most már kifejezetten kényelmetlenül érezte magát. Kakashi komoran nézett Iruka szemeibe.

- Iruka, bemutatom neked az anyámat.

 

 

***

 

 

Kakashi hangjában tisztán érezhető volt a neheztelés, és így is akarta.

- Azt mondtad, este érkezel.

Shantal megrebbentette műszempilláit, és buja mosollyal a leesett állú Iruka felé pillantott.

- Azt hittem örülni fogsz a meglepetésnek.

- Hát nem örült. A reggeli telefonhívás óta folyamatosan rágta a kefét, mert az anyja keresztbe tett az esti terveinek. Három napja nem látta Irukát, már alig bírt magával, ezért iderángatta, hogy vele tölthesse a délutánt. Jót tett volna egy kis szex a lelkiállapotának, erre tessék! Betoppant az anyja. Grr. Hiába volt nagyon dühös, Iruka aranyos döbbenetét látva elszállt a rosszkedve, és legszívesebben elvigyorodott volna.

- Ah... Az anyukád? – nyiffant édesen, arca még jobban kipirult. Kakashi bármilyen összeget kifizetett volna, ha megtudhatná mire gondol éppen.

- Igen az anyám, aki megunta a szépségfarmot Itáliában, és iderepült hogy bosszantson.

- De hiszen alig húsz éves – rázta meg a fejét értetlenül Iruka. – Ez valami vicc?

Aranyosan ráncolta a homlokát, és ezzel a kijelentésével elérte, hogy Shantal azonnal a szívébe zárja őt, ha eddig még nem tette volna meg. A hiú nő arca felragyogott, odalépett a pillangóhoz és átölelte.

- A húga is lehetnék, ugye? – Mohón szomjazott a bókokra, mindig is ilyen volt. Kakashi lemondóan sóhajtott.

- Éppen ebédelni indultunk, gondolom velünk tartasz.

- Természetesen! Szeretném jobban megismerni ezt a barátodat.

Shantal fesztelenül belekarolt Irukába, és az ajtó felé indult. – Szóval operaénekes vagy. Ez fantasztikus! Legközelebb mikor lesz előadásod? Feltétlenül elmegyünk.

És blabla. Vég nélkül.

Kakashi immáron derűs nyugalommal követte őket. Valahogy az anyja hihetetlenül képes őt kiborítani, de most inkább Irukát fárasztotta, aki szemmel láthatóan még mindig nem heverte ki a sokkot.

Az autóban kénytelen volt velük szemben ülni, mert Shantal vérebként kapaszkodott pillangóba. Amíg ők fecsegtek, Kakashi elővette telefonját.

- Fiam, ugye nem valamelyik nődet hívod, hogy velünk egyen? – szegezte neki Shantal hirtelen a kérdést. Mindig ezt csinálta. Egyszerűen nem lehetett egy légtérben hagyni őt szép és fiatal nőkkel, mert irigy dög természetével azonnal ízekre szedte őket.

- Nem – morogta Kakashi. Elfordult és lemondta a másnap délelőtti tárgyalást a High-therm igazgatójával, átrakta délutánra.

 

 

Az étteremben alig néhány vendég volt. Iruka már hozzászokott ehhez a környezethez, nagyon gyakran jártak ide Kakashival. A szokásos asztalt kapták, lenyűgöző panorámás kilátással a Tokió Toronyra és a környező parkra.

A pincérek gyorsak és láthatatlanok voltak akár a szellemek.

- Hol szálltál meg? – kérdezte Kakashi, de a válasz a legkevésbé sem érdekelte, noha nem látszott semmi az arcán.

- A Kings Royale szállodában.

Iruka csendben kanalazgatta sajtlevesét, miközben hallgatta anya és fia társalgását. Lenyűgözte Shantal erőteljes szélvihar természete, és amikor a kocsiban közelről alaposan megnézhette, már látta rajta Kakashi arcvonásait. Kakashi kék szeme pontosan ugyanolyan volt, mint az anyjáé. Elképesztő.

- Miért nem a lakásodban vagy a rezidencián?

- Ne kezd már megint, Kakashi. Különben is csak néhány napra jöttem, aztán utazom Párizsba, 10-én kezdődik a divathét, és a Versace kollekciót látni akarom. Tényleg! – Shantal szempilláit rezegtetve fordult Iruka felé. – Gyere velem! Imádni fogod.

Iruka majdnem félrenyelt. Mielőtt válaszolhatott volna, Kakashi felmordult.

- Szó sem lehet róla. Irukának azon a héten sokkal fontosabb dolga van.

- Igazán? És micsoda?

Kakashi nem válaszolt, csak várakozóan Irukára nézett, és mivel már ketten is mereven őt figyelték, ezzel sikeresen elérték, hogy teljesen zavarba jöjjön. Lázasan kutatni kezdett a fejében, hogy mit is mondhatna, aztán eszébe jutott.

- Hát öö... Akkor utazunk el egy hajókirándulásra.

Rossz válasz. Kakashi vékony vonallá szorította a száját, Shantal arca pedig felragyogott.

- Nahát! A jachton? Ez nagyon jó ötlet, azt hiszem mégis inkább maradok és veletek megyek! Hát nem fantasztikus?!

Ajaj. Iruka rémülten pislogott. Kakashi egy hajtásra megitta a pohár bort. Hűha, rossz jel, mert a férfira ez a mozdulat nem volt jellemző. Viszont ahogy Iruka belegondolt... Ez nem is volt rossz ötlet. Ha Shantal is velük megy, akkor Kakashi bizonyára békén hagyja őt, és így háborítatlan hátsórésszel üldögélhet a napon, élvezheti a sós levegőt és az óceán azúrkék hullámait. Felderült a gondolattól és rámosolygott Shantalra.

 

 

 

 

Kakashi majdnem összeroppantotta a poharat. Pontosan tudta, milyen gondolatok forognak a pillangója csinos fejecskéjében. Sajnos nem tehetett semmit, az aduász Iruka kezében volt és ki is játszotta a kártyáját.

 

A megfelelő percben követte őt a mosdóba. Odabent a kiszolgáló személyzetet egy idős, szakállas férfi képviselte, ő adta a kis törülközőket a vendégek kezébe, és illatszerekkel kínálgatta őket. Iruka épp a kezeit mosta a szürke márványból faragott mosdókagylónál, és a hatalmas tükörben kritikusan szemlélte magát. Amikor meglátta a belépő Kakashit, csodálkozva nagyra nyíltak melegbarna szemei. Ezekkel az ártatlan babaszemekkel nem tudta meghatni őt, túlságosan dühös és frusztrált volt. A szakállas alkalmazotthoz fordult.

- Hagyjon magunkra.

Azonnal megtörtént, így Irukához sietett, tenyerei a márványpulton csattantak pillangó teste mellett kétoldalt.

- Dühös vagy? – lehelte Iruka. Puha szája centikre volt az övétől, édes vaníliás illatát még a mosdóban lévő illatosítók mellett is tisztán érezte. Látta a rémületet Iruka szemeiben, de a dacosan lebiggyedő ajkát is.

- Igen. Anyám lefoglalja az egész estémet, de ne hidd, hogy ezzel megúsztad. A tönkretett hajókázásért még számolunk.

Beletúrt a selymesen göndörödő barna hajfürtökbe, és ujjaival végigsimította pillangó arcát. A behunyt szemeket, hosszú szempilláit látva forró vágy ébredt benne. Itt és most képes lenne megdugni őt – gondolta sóváran. Mégis hogyan lenne képes majd visszafogni magát a hajón? A fenébe is.

 

Csak egy csókot... Csak egyet.

 

Behunyt szemekkel, sóvárogva simította arcát a pillangó arcához, kezeivel olyan erősen kapaszkodott a mosdókagylóba, hogy belefájdultak ujjai. Szuszogva végigsúrolta szájával az állkapocs lágy ívét, amíg el nem ért a szájához. Szíve szaporán dobogott mellkasában.

 

Csak egy csókot...

 

Puha és édes gyümölcsízű volt. Kakashi imádta ezt az érzést, ahogy a testében borzongás és melegség áradt szét, majd pénisze is felforrósodott és lüktetni kezdett. Ó igen!

Mielőtt elveszítette volna maradék józan eszét, inkább hátralépett és szó nélkül kiment a mosdóból.

 

 

***

 

 

Iruka az este további részében fel sem fogta mi zajlik körülötte. Shantal szavai nem jutottak el az agyáig, az étel ízét sem érezte. Alig bírta levenni szemeit Kakashiról. Úgy érezte magát, mint egy kis molylepke a gázlámpás körül. Valami zsigeri vonzalom mardosta belülről, de nem mert arra gondolni sem, hogy bármit is tegyen, csupán nézte ahogy a férfi a szájához emelte a poharat, ahogy erős ujjai a villát megfogták, hallgatta azt a mély bariton hangját és emlékezett.

A mosdóban Kakashi olyan csókot adott neki, amilyet eddig még egyszer sem, pedig ez a pasi aztán nagyon jól csókolt ám! Olyan intenzíven érezte a férfi vágyát, amennyire eddig még soha, és ettől ő is beindult. Fú, de be ám! Szinte fizikai fájdalmat érzett, annyira vágyott rá, hogy megérintse, de nem árulhatta el mit érez, ahhoz túl szégyenlős, ráadásul lila gőze sem volt arról, mégis hogyan reagálna erre Kakashi. Nem. Majd este otthon lerendezi egymagában ezt a kis problémát, ha szükséges akkor egymás után többször is.

 

Elfogyott a desszert, a kávé és az étterem közepén nyekergő vonósnégyes is újra kezdte a Bach szonátát. Ideje volt távozni.

Iruka megtörölte a száját a damaszt szalvétával, és rámosolygott Shantalra.

- Ideje távoznom. Kellemes délutánt kívánok, és jó szórakozást az estéhez kedves Shantal.

- Ó de édes vagy – rezegtette meg szempilláit válaszul a szőke démon – de ma nincs kedvem színházba menni, inkább pihenek. Úgy érzem rám fér egy kis masszázs és egy arcpakolás.

Kakashi bólintott, és intett a pincérnek, aki nyakát törve sietett hozzájuk. Egy számlát és egy taxit rendelt tőle azzal az arrogánsan parancsoló hangsúllyal, amit Iruka utált.

Amíg Kakashi a pincérrel volt elfoglalva, meg az anyjával, Iruka csendben magába zuhanva szürcsölgette a langyosra hűtött teáját.

Shantal felállt, Iruka udvariasan követte és az étterem előtt legelbűvölőbb mosolyával búcsúzott el tőle, lovagiasan megpuszilva a szépen manikűrözött és gyémántgyűrűzött kezét.

- A kiránduláson találkozunk drágám – búgta igézően a nő, majd fiától is elköszönt és végre beszállt a taxiba. Iruka hosszan integetett a kocsi után, s ahogy eltűnt a láthatáron túlra, megérezte Kakashi kezét a karján. Hatalmasat dobbant a szíve, majd szaporán dörömbölni kezdett mellkasában. Az enyhe, figyelmeztető szorításnak engedelmeskedve felpillantott a fölé tornyosuló szőke hegyre és bólintott. Ezzel a ma estéje eldőlt, bármit is tesz vagy mond, nem ússza meg, és nem is akarja megúszni. Ezt persze még akkor sem kötné Kakashi orrára, ha fegyverrel kényszerítenék rá.

Hosszan, csillogó, fekete óriásként kanyarodott be eléjük a luxuskategóriájú autók legjobbika, a legújabb Audi A8-as. Ezúttal nem Naruto ült a kormány mögött, hanem egy barna és borzas hajú fiatal férfi, nem a mosolygós fajtából. Irukát néhány alkalommal vitte már ide-oda, de elsősorban Kakashit szokta fuvarozni. Iruka még a nevét sem tudta, de nem is erőlködött, hiszen mindig olyan sokan sündörögtek körülöttük, ő pedig nem egy telefonkönyv és pont. Kakashi maga nyitotta ki neki a kocsiajtót, ő pedig behuppant az ülésre, és lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy a férfi méltóságteljesen és lassan követi. Kakashi minden porcikájából sugárzott az erő és a magabiztosság, hideg jóképűségével megspékelve félelmetes és vonzó volt. Hát igen. Iruka teljesen rákattant.

- A városi lakásomra – adta ki az egyszerű utasítást a rá jellemző vérforraló modorban. Iruka szíve hevesebb zakatolásba kezdett, gyorsabban szedte a levegőt, arca felforrósodott és tenyere izzadni kezdett. Az utasteret a sofőrtől elválasztó sötét ablaküveg szisszenve felhúzódott, ezért nagyot nyelve fordította lángoló arcát Kakashi felé.

- Sajnálom amit az étteremben mondtam.

- Nem igaz, nem sajnálod egy cseppet sem. Azért mondod ezt, mert tudod hogy mérges vagyok és próbálsz lecsillapítani.

Franc. Kakashi túl okos. Iruka az ajkát harapdálva figyelte a férfi komor arcát, aki kifelé nézett az ablakon. Mit tegyen? Ki kellene békítenie, ráadásul miért nem csókolja meg? Általában ilyenkor mindig letámadja, most is támadja le őt! Mi az, hogy nyugodtan ül itt mellette, miközben Iruka majd meghal egy csókért?!

- Van ma estére programod? – törte meg Kakashi a csendet.

Iruka meglepetten pislogott, hiszen a férfi hightech telefonjában részletesen benne van az összes napirendje amelyeket Hinata szokott neki elküldeni, így szoros kontrol alatt tarthatta.

- Nincs.

- És holnap?

Iruka döbbenete tovább nőtt. Jól látta, hogy a férfi zaklatottságában eszébe sem jutott utánanézni a dolgoknak? Furcsa.

- Hát ööö... Bent viszem kutyakozmetikushoz.

- Mikor?

- Délután.

Kakashi végre nem mereven előre nézett a semmibe, hanem felé fordította a fejét. Felemás szemei hidegen nézték őt, de Iruka már megszokta. Kezdetben félelmet ébresztett benne a férfi minden pillantása és gesztusa, azonban már kiismerte valamennyire, valamint azt is megtanulta, hogy bármilyen mérges vagy feszült, őt sosem bántja. Fizikailag.

- Nekem is szabad a délelőttöm.

Iruka nagyot nyelt. Jól tudta, hogy ez mit jelent.

- Az klassz... – nyekeregte halkan. Hárítani próbált. – Na és?

- Szeretném ha ma éjjel nálam aludnál, és holnap együtt töltenénk a délelőttöt.

Szeretné. Iruka utálta, amikor Kakashi ezt mondta, mert burkolt formában, de akkor is utasítás, illetve parancs volt. Na nem mintha ellenére lett volna az ötlet, momentán annyira fel volt izgulva, hogy alig bírt egy helyben ülni. Morci volt, de mégsem igazán. Duzzogva lebiggyesztett ajakkal bólintott.

- Hála anyám lustaságának – tette hozzá megenyhült arckifejezéssel a férfi. Irukának tetszett a látvány. Sosem gondolta volna, hogy egyszer majd megismeri Kakashi valamelyik családtagját.

- Lusta vagy sem, büszke lehetsz rá. Szép és kedves asszony.

- Igen az. A hajókázáson teljesen rád fog szállni, készülj fel rá.

Iruka megszeppenve pislogott.

- Hogyan...?

 

 

 

 

Kakashi halvány mosollyal felemelte a kezét, megérintette pillangó haját. Selymesen csúsztak tincsei az ujjai között.

- Nincs nő, akit ne tudnál elcsábítani azzal a pimasz kisfiús mosolyoddal. Még az anyám is fülig beléd esett. Olyan vonzó vagy, hogy azt már büntetni kéne Iruka.

Szerette volna megcsókolni őt, de attól tartott, hogy ha megtenné, akkor képtelen lenne leállni. Ki kell bírnia a lakásig, nem tehet mást. Kezét rásimította a puha hajkorona alatt Iruka nyakára, hüvelykujjával a bőrét cirógatta elöl, az ádámcsutka halvány kis domborulatán. Figyelte a hosszú sötét szempillákkal keretezett melegbarna szemeit, amelyekkel olyan szeretettel nézett mindig arra az ocsmány kutyára, pedig az a dög meg sem érdemli. Nem csak ronda volt, de még sunyi is, és őrülten féltékeny Irukára. Állandóan tapadt rá, a nyomában loholt a sánta lábával, és minden figyelmét magának követelte. Ha valaki miatt ezt nem kapta meg, alattomosan harapott, ahogy egyszer majdnem Kakashi kezét is, mert meg akarta érinteni Irukát. Kezdettől fogva vicsorgott és morgott rá, és az utálat első látásra kölcsönös volt. Valami rejtélyes okból kifolyólag Iruka imádta azt a ronda, féltékeny és önző dögöt. Már nem hordta magával amikor találkoztak, erre tessék: ezúttal itt egy újabb személy, aki részt követel abból, amit senkivel sem akar megosztani. Shantalról ordított, hogy teljesen elvarázsolta őt Iruka. Ebből következik, hogy a hajókázáson örülhet, ha két szót tud majd vele váltani. Legalább annyi vigasza maradt, hogy ez csupán átmeneti állapot lesz.

 

Az autó behajtott belvárosi luxus-felhőkarcoló mélygarázsába. A lifttel felmentek a legfelső szintre, amelynek egésze képezte a milliárdos férfi tulajdonát. Odafent üdítően intim magány és nyugalom fogadta őket, fényesen beragyogott a délutáni napfény a falakat betöltő ablaküvegeken.

Iruka kipirulva a fürdőszoba felé indult.

- Megyek a... fürdőbe – motyogta. Rá sem nézett Kakashira, csak huss. Halkan kattant mögötte a sötétbarna ajtó.

Kakashi lemondó sóhajjal nézett utána. Minimum fél órán át fogja a fürdőt birtokolni – gondolta derűsen. Kioldotta nyakkendőjét, töltött magának egy Brandyt a hatalmas nappali bárpultjánál, és belekóstolt. Kellett zaklatott idegeinek. A pohárral kezében keresztülsétált a modern mahagóni bútorok, füstüveg és bőr berendezés mellett. Menő lakberendező műve volt, modern és férfias az egész, sehol egy antik bútor vagy klasszikus festmény, amelyeket szeretett. Szándékosan akarta ilyennek.

A hálószoba még ennél is jellegtelenebb volt. Sötétbarna süppedős szőnyeg, két fal ablaküvegből. Középen egy hatalmas szögletes ágy, rajta barna és krémszínű szaténpárnák. A szoba egyetlen dísze az ágy mellett álló kortárs képzőművész által kreált kerámia állólámpa. Nem is kellett ennél több. Kakashi letette kiürült poharát az ágy mellett álló teljesen áttetsző üvegasztalkára, és vetkőzni kezdett. Teljesen meztelenül, mereven álló hímtaggal ledőlt az ágyra, kezébe csusszant egy távirányító. Megnyomott néhány gombot, és a láthatatlan hangszórókból azonnal felcsendült a kedvenc operaáriája. Egyik karját a feje alá hajtotta, a távirányítót letette maga mellé és végigsimított saját mellkasán. Behunyt szemekkel hallgatta Iruka édes hangját, közben álmodozott. Gyakran előfordult vele. Elképzelt egy szerelmesen mosolygó Irukát, puha gömbölyű mellein megfeszült az áttetsző fekete hálóing. Kipirult arccal, nedvesen csillogó ajkaival vágyakozva tekergett előtte az ágyon, széttárta lábait, és csupasz punciját feltárta Kakashi előtt. Gyönyörű volt és szexi, és ő meg akarta dugni őt. Olyannyira, hogy teljesen teletöltse őt spermájával. Kakashi nagyot fújtatva végigsimította a hasát, és rámarkolt merevedésére. Kemény volt, kőkemény. Fantáziái közül ez volt a kedvence, a fürdőszobás jelenet mellett. Soha nem fürdött még együtt Irukával, és nem is akart, Minden alkalommal, amikor szembesült a rideg valósággal, azzal hogy pillangója nem nő, akkor keserű düh kezdte fojtogatni. Utálta, hogy megőrül érte és hányingert érzett, amiért gyakorlatilag ebben a percben is épp egy férfira gondolva maszturbált. Már megint elkalandozott gondolatban... Nagyot sóhajtva elengedte lüktető merevedését, és hasra fordult, arcát belefúrta az egyik párnába. Behunyt szemekkel hallgatta a zenét, vágyakozó remegése enyhülni kezdett. Hosszú-hosszú idő múltán végre meghallotta a közeledő léptek neszét.

- Alszol? – suttogta Iruka. Érezte ahogy megsüllyed az ágy, tudta hogy ez azt jelenti, hogy pillangója leült mellé. Felemelte és oldalra fordította a fejét, hogy aztán visszaejtse a párnára. Iruka haja nedvesen göndörödött a nyaka körül, hófehér puha köntösében a bőre barnábbnak, sugárzóbbnak tűnt. Ahogy mellette térdelt, mellkasán szétnyílt, így kivillant egy pillanatra az egyik picinyke mellbimbója. Kakashi ágyéka megrándult a látványtól. Még hogy ő alszik? Heh.

- Ne reménykedj – dörmögte gúnyos mosollyal. Aludni? Ő? Amikor már napok óta arra várt, hogy maga alá söpörje pillangót, és keményen megrakja? Soha.

Oldalra fordult. Kéjes bizsergés futott végig a gerincén, miközben könyökére támaszkodott.

- Gyere ide – nyújtotta kezét Iruka felé, és türelmesen megvárta, amíg a karamellbarna ujjak reszketegen belecsúsztak tenyerébe, és határozott de nem durva mozdulattal maga mellé húzta.

Iruka engedelmesen feküdt le mellé, illatos haja szétterült a párnán, szemeit lehunyva várt. Kakashi fölé hajolt, de mielőtt megcsókolta, kezét becsúsztatta a szétnyíló köntös alá, és végighúzta ujjait a lapos mellkason. Tenyere alatt meleg és selymes volt a bőre, szájával megérintette Iruka ajkait, amelyek azonnal készségesen feltárultak neki. Jó érzés volt megcsókolni őt. Puha volt és édes, illata keveredett a tusfürdő gyümölcsösségével, a köntös virágos öblítővel, de ezek alatt érezni lehetett a jellegzetes vaníliát, amit imádott. Barack. És igen, máris szétáradt szájában Iruka édes barackíze. Finom, érett, lédús... És a krémes vanília. Tökéletes, gondolta elhomályosuló értelemmel. Ujjai virtuóz mozdulattal oldották ki a köntös övét, félresöpörte az útból, hogy tenyerét a lapos hasra simíthassa. Ha nővel csinálja, ilyenkor általában becsúsztatja ujjait a combok közötti édesen nedves hajlatba, ujjaival óvatosan szétválasztja a bársonyos redőket és eljátszadozik a csiklóval, amíg meg nem hallja a kéjes kis sikolyokat. Irukának nincs puncija. Bosszúsan szusszantott a csókba, felemelte a fejét, és a nyakába hajolt, kezét inkább felcsúsztatta a napsütötte mellkasra, mielőtt rossz helyre csúszna és a végén elmenne a kedve az egésztől.

Ujjaival gyengéden megcsípte a piciny mellbimbót, amitől megborzongott alatta az egész test. Kiismerte már Irukát, és szeretett kiváltani belőle ilyen reakciókat, mivel rendszerint csak feküdt alatta némán, mint egy darab fa, de amikor jelét látta annak, hogy nem csak fájdalmat érez, Kakashi heves izgalomba jött. Nyelvével megkóstolta pillangó mellkasát, megszívta az egyik kis mellbimbót és megpöckölte nyelvével. Ujjai alatt libabőrössé vált Iruka karja és hasa. Behunyt szemekkel simította arcát hozzá, fújtatása volt az egyetlen hangzavar, és a hangszórókból áradó zene. Elképzelte, hogy arcát most két puha mell közé temeti, miközben Iruka nyöszörögve remeg alatta, és nedvesen várja, hogy végre beléhatoljon. Megborzongott. Imádta ezt az érzést. Feltérdelt, és mielőtt megszólalhatott volna, Iruka az ágyékát eltakarta egyik kezével, és kérés nélkül hasra fordult. Kakashi levegőért kapott, majd lassan fogai között szűrte ki. Volt miért sziszegnie, egyszerűen imádta ezt a látványt: a párnán és a háton szétterülő hullámos hajfürtöket, a gerinc finom ívét, és a tökéletes segget ugyanúgy, mint a karcsú csípőt és a hosszú combokat. Ráadásul mindezt beborította az a gyönyörű vajkaramella színű bőre.

Kakashi figyelmes szerető volt. Általában. Egészen addig, amíg meg nem ismerte Pillangót és ezt a különös érzés-kavalkádot, amelyet csak vele érzett. Ha Irukával volt, elszállt a híres önuralma, és egyszerűen nehezére esett türelmesnek lennie, hiszen mindent akart egyszerre, és ó egek! Ha tehette volna, cafatokra szaggatta volna a fogaival, annyira megőrült érte! Most is, ahogy rámászott és egész testével ránehezedett, betakarta akár egy élő és lélegző paplan, fogait a karamellbarna színű vállába mélyesztette, és egész teste remegett a visszafojtott indulattól. Lüktető hímtagját ütemesen dörgölte a fenékpartjához, és kezdett csillagokat látni. Akaratlanul is tudatába férkőzött a kép, ahogy Iruka a napozik a jacht fedélzetén, és ő hozzá sem érhet majd. Bosszantó volt. Sóváran markolt Iruka selymes hajába, ezzel határozottan de nem durván arra kényszerítette, hogy felé fordítsa az arcát. Kakashi magas termetű lévén túlérte Irukát, így ha akarta, a fejét mellé támaszthatta a párnára. Akarta. Imádott vele csókolózni, szerette ahogy aktus közben a szájába liheg az ő pillangója.

Vágytól remegve rámarkolt saját hímtagjára, Iruka bejáratához igazította, és máris érezte, ahogy a puha hús némi ellenállás után megnyílik neki. Kakashi imádta ezt az érzést. Össze sem lehetett hasonlítani a nedves punci selymes melegével, de mégis valami fantasztikus volt, ahogy minden centiért meg kellett küzdenie, hogy végül mélyen elmerülhessen a forró testben. Mielőtt a makkja pereméig jutott volna a szűk izomgyűrű, megtorpant.

- Francba... – szisszent halkan. Hogy lehetett ekkora barom?! Elfeledkezett a gumiról, és ami még fontosabb, a síkosítóról is. Isten ments, hogy fájdalmat okozzon és kisebesítse a Pillangót, hiszen ma éjjel és holnap reggel is dugni akar vele, gondolta bosszúsan. Majdnem hülyeséget csinált. Francba.

Visszahúzódott, és a lapos és nagyon modern de elegáns éjjeliszekrény fekete fiókját kihúzta, hogy kikotorhassa belőle a gumit és a síkosítót. Vetett egy pillantást közben Irukára, aki mozdulatlanul hevert, és ujjaival olyan erősen szorította a párnát, hogy elfehéredtek az öklei. Sajnálnia kellett volna? Francokat. Szépen tűrjön csak, ez a dolga. Nem. Kakashi egy csöppet sem sajnálta Irukát. Inkább dühöt ébresztett benne, mert még ilyenkor is összezavarta a gondolatait. Valahogy vele semmi sem volt egyszerű. A csók, a szex, de még egy szimpla vacsora sem. Irukával mindig minden zavaróan... különleges volt.

Erős ujjaival megszorította a műanyag flakont, és a kifröccsenő áttetsző gélt a gumival feldíszített hímvesszőjére kente. Juttatott belőle a karamellszínű fenékre is, ujjával pedig belekente a hasadékba. A flakont az egyik párnára hajította, majd tétovázás nélkül visszaereszkedett Irukára, és zihálva, morogva csókolta meg ismét, miközben lassan, de egyenletesen tolta belé magát. Szemeit szorosan behunyva, kéjesen borzongva élvezte. Amikor végre teljesen benne volt,

- Istenem... – lihegte a csókba. – Milyen rohadt jó...!

Fújtatva markolta a lepedőt Iruka mellett, és a körülöttük áramló zene megremegtette mindenhol.

- Un bel di vedremo... – énekelte Iruka a hangszórókból. Őrjítő volt. Igazán őrjítő. Imádta ezt a hangot, Iruka hangját. A szexet is! Ha tehetné, az eszméletvesztésig kefélné éjjel nappal. Fenébe is!

Zihálva, behunyt szemekkel hajolt le ismét, vakon kutatta szájával pillangója ajkait, és a készséges csóktól forró mámor robbant szét benne. Lassan kezdte csípőjét mozgatni, pumpáló mozdulatai egyre gyorsabb és erőteljesebbekké váltak. Néhány perc múlva már képtelen volt a gondolkodásra. Csak arra tudott figyelni, hogy forró bőre izzadtan csússzon Iruka bőrén, hogy kapjon elég levegőt, és hogy ne nyögjön olyan hangosan, nehogy elnyomja a zenét.

Ó igen a zene! Körülöttük lebegett, puhán siklott a légben, megrezegtette a zsigereket és mit sem törődve a szex nedvesen cuppogó hangjával és a bőrök összecsattanó zajaival, mámorítóan elbűvölő volt.

Kakashi nem bírta tovább. Elszakította száját Iruka őrjítő csókjaitól, megtámaszkodott és kitolta a felsőtestét. Megfeszültek a kar- és mellizmai. Behunyt szemekkel mozgott tovább, nyitott szájjal nyögve és fújtatva harapta az éltető levegőt. Elégedetten felmordult, amikor megérezte, hogy pillangó feljebb tolja a csípőjét, így még beljebb nyomulhatott. Remegett és borzongott, már nagyon közel járt, mert zsibbadás futott végig a herezacskóján.

- Igen! Igen! Iruka! – nyögte, és ebben a pillanatban szorosan összerándult farka körül pillangójának feneke, ütemesen rándulásaival megadva a végső lökést a szakadék felé. Kakashi az édes kíntól hangosan kiáltva megfeszült egész testében, akár egy íj, a gyönyör pedig letaglózta...

 

_____________________________________________________________________________ 

 

  

15.

 

A langyos szél kellemesen hűtötte forró bőrét. Iruka szerette ezt az érzést. Egyszerűen - ha ez lehetséges - folyton a napon sistergett volna. Sajnos csak ritkán adódott rá alkalma, de ilyenkor minden cseppjét élvezte: a forróságot, a szellőt, a naptej finom illatát, a bőrén csordogáló izzadtságot... Mindent!

Kinyitotta szemeit, hogy napszemüvegén keresztül ismét gyönyörködjön a látványban, hiszen bármerre nézett, csak a tenger hullámzó végtelen kékségét láthatta. Oldalra pillantott. A jobbján lévő napozóágyon Mimose kenegette a bőrét, falatnyi piros bikinije szinte felesleges volt. Iruka ezután balra fordította fejét, ahol pedig Shantal hevert. Alakja, bőrének üdesége vetekedett a fiatal Mimose külsejével. Elképesztő. Megérezhette hogy őt figyeli, mert felemelte hosszú karját, és a fél arcát eltakaró napszemüveget felemelte. Arcából egy kísértetiesen ismerős szempár nézett vissza rá, csupán itt az egyik írisz nem volt teljesen fekete.

- Hol van Kakashi? – kérdezte Irukát. Vállrándítás volt a válasza, majd visszaejtette fejét a napozóágyra, de nem volt nyugalma. – Iruka kedves – búgta Shantal. Ajaj, ez a hangsúly csak egyet jelenthet. – Kend be a hátam, kérlek.

Sóhajtva tolta fel magát az ágyról, hogy átüljön Shantal mellé. A kezébe nyomott naptejes flakon tetejét felpattintotta, miközben a nő hasra fordult, és bíboros vérszínű porcelánkörmeivel lassan végigsimította Iruka combját. Amióta a hajón vannak, azóta ingerkedik és flörtöl vele, ennek már közel hat órája. Hm. Igen, már hat órája szelik a tenger habjait ezzel a kétszintes luxushajóval, aminek a felső szintjén egy medence is van. Iruka sosem fogja megérteni, mi szükség egy medencére, ha egyszer itt van a tenger is... Apropó medence. Aki épp benne pancsikál önfeledten, az Maisy, Kakashi hivatalos szeretője. Ő pedig - „a nem hivatalos” -, épp az ő anyjának a hátát kencézi valami csillió-faktorszámú naptejjel, miközben az dorombolva törleszkedik a tenyere alá, akár egy bagzó macska.

Amikor Iruka végre befejezhette a kencézést, Shantal felemelte karcsú karját és hanyag eleganciával intett az egyik fehérzakós fehérnadrágos, kék csokornyakkendős fiatalembernek. A hajó személyzetének tagjai voltak, kettő állt folyamatos készenlétben, szinte észrevehetetlen volt a jelenlétük.

- Igen asszonyom? – kérdezte udvariasan a sötéthajú inas. Iruka visszatottyant a napágyára és sóhajtva behunyta a szemeit, úgy hallgatta tovább a műsort.

- Hozzon nekem egy koktélt...

- Milyen kívánna?

- Egy Sex on the beach* jó lesz – búgta Shantal. Iruka szájszéle megrándult az erőteljes célzástól, de nem nevetett fel. Szerette ezt a kis játszadozást, így legalább nem unatkozott. Mimose túl buta és felszínes volt, vele beszélgetni sem lehetett, így ha csak nem akarta a szemeit kiégetni egy könyv olvasásával, inkább Shantal műsoraival szórakoztatta magát.

 

Lepillantott fehér Dolce & Gabbana fürdőnadrágjára. A hajókirándulásra direkt egy kényelmes, bő darabot választott, hiszen alapvetően szégyenlős típus volt, ráadásul Kakashi és Shantal is folyton úgy néztek rá, mintha valami frissen sült ropogtatnivaló volna, ezért nem akart egy falatnyi kis úszónaciban riszálni előttük.

A forró napsütés kezdett elviselhetetlenné válni, ezért levette a napszemüvegét és feltápászkodott. A medence feszített víztükre szembántóan csillogott, miközben lassan, óvatosan mártózott meg benne, lassan fröcskölte forró testére, hogy ne legyen akkora trauma a szervezetének a hőmérséklet változás. Úszott néhány hosszt, hogy utána újult erővel adhassa át magát az imádott napfürdőnek. Kisétált a medence lépcsőin, és a vízben kibomlott haját hátrasimította. Azonnal megérezte Kakashi tekintetét magán, ezért felpillantott. Szempilláján egy vízcsepp szikrázott a napfényben, de így is látta a férfi kifejezéstelen arcát, és a tekintetét elrejtő sötét Armani napszemüveget. Hirtelen Iruka minden érzékszerve szuper-érzékennyé vált. Jobban érezte a bőrét csiklandozó vízcseppeket, a forró napsütést, intenzívebben hallotta a hajó oldalának csapódó tengervíz csobogását, a sirályok távoli vijjogását, a sós levegő illatát és... És alig bírta elfordítani tekintetét Kakashi arcáról. Ne bámuld, ne bámuld! – mantrázta magában. Inkább lesütötte a tekintetét és a lábai elé figyelt, nehogy eltaknyoljon. Az totál ciki lett volna. Visszasétált napozóágyához, amely már várta, és leheveredett.

- Kellemes a víz? – búgta mellette Shantal. A koktélpohár már üresen árválkodott az asztalkán. Falatnyi fekete bikinijének felsőjére kalandozott Iruka pillantása.

- Ühüm.

- Akkor én is csobbanok egyet.

S lőn. Franc. Kettesben maradt Kakashival. Tényleg! Hogyhogy csak ők?

- Hol vannak a lányok? – tette fel a jogos kérdést.

- Felmentek flörtölni a kapitánnyal.

- Aha.

Na és most kezdődik a csend. Általában keveset beszélgetnek, de ezen a hajókázáson sikerült alulmúlni az eddigi rekordokat is. Hogy miért? Kakashi duzzogott. Ez persze csak Iruka szótárában szerepelt így, ugyanis ha a férfi mérges, vagy valami miatt ideges, akkor szótlanná válik, az arcvonásai kifejezéstelenné merevednek. Félelmetes ilyenkor, de Iruka már megszokta. Tudta hogy úgyis lenyugszik, ahogy eddig mindig. Képzeletben vállat vont, és a naptejért nyúlt inkább, s amikor Shantal visszaért, már javában kente a karjait és mellkasát. Épp bal combjára csurgatta, amikor a nő lángvörös körmei kúsztak a látóterébe, hogy lecsapjon a narancssárga műanyag flakonra akár egy ragadozó.

- Bekenjük egymás hátát, jó?

Hát persze. Kezdődik Shantal kedvenc kis játéka. Engedelmesen hátradöntötte a háttámlát és hasra feküdt, hogy tálcán kínálja magát.

- Köszönöm, drága Shantal.

Mosolyogva incselkedett a nővel, de megrándult amikor a bőrére fröccsent a hűvös krém, azonban az ezt követő masszírozást imádta. Ennek a nőnek arany kezei vannak, gondolta ellazulva. Ezután viszonozta a szívességet, bekente a nő hátát, masszírozni kezdte, és néha Kakashira pillantott. Hűha! A pasi nagyon zabosnak tűnt, a szája egy vékony vonal volt csupán. Villámgyorsan befejezte a kenőcsözést, visszaspurizott a napágyra. Csendben lapított, miközben Shantal egy jóllakott macska lustaságával kényelmesen elterült, és aranyszőke haját tekergette ujjaival. Kedélyesen beszélgetni kezdett Irukával.

- Mikor lesz a következő előadásod? Úgy megnéznélek a színpadon...

- Huszadikán, nem egészen két hét múlva.

- Ó igen? És melyik darab?

- Figaró házasságát.

- Ó azt már láttam, valami fantasztikus volt. Azt hiszem Veronában az Arénában adták elő néhány évvel ezelőtt.

- Csodás élmény lehetett – mosolyodott el Iruka.

- Igen az volt, a hangzás lenyűgözött.

- Egyszer én is szeretnék azon a színpadon előadni.

- És eddig hol még léptél fel?

Iruka felsorolt néhány operaházat.

- Néhány napra átruccanok Párizsba, de az előadásodra visszajövök, jó?

- Rendben – bólintott. – Kakashi VIP páholyából bármikor megnézhetsz.

- Utána bemehetek hozzád az öltözőbe? Olyan nagyon kíváncsi vagyok, milyen lehet a háttérnyüzsi!

- Hát persze.

- Hol tanultál meg így énekelni?

- A zeneművészeti akadémián, ahová eredetileg billentyűs hangszer szakirányban akartam tanulni, és az operaéneklés csak mellékesen felvett ág volt.

- Nahát, akkor te tudsz zongorázni?

- Igen... De valójában már régen játszottam... – vakarta meg zavart mosollyal a feje búbját.

 

 

 

Kakashi intett az egyik pincérnek, máris a kezébe kapta a citromkarikás ásványvizet jéggel. Csendben hallgatta a beszélgetőket és elcsodálkozott. Tudta, hogy Iruka zeneművészetire járt, de például azt nem, hogy egy hangszeren is tud játszani, és ahogy vidáman fecsegett az anyjával, Kakashiban az irigység mellett a döbbenet is nőni kezdett. Iruka életének van egy olyan oldala, egy olyan nagy része, amelyhez neki semmi köze nincs. Barátai, kollégái és az operatársulat a mindene, ezt ő is jól tudta, hiszen ezek segítségével láncolta őt magához, mégis mennyire más érzés volt ezeket az ő szájából hallani.

Napirendre került a Ben-téma is. Iruka hangja ellágyult, arcára kiült az a kedves mosoly. Kakashi még komorabbá vált, amikor pillangó a baleset éjszakájáról mesélt Shantalnak. Egy újabb ok, amiért utálta azt a nyüves ebet, hiszen Iruka belehalhatott volna abba a karambolba.

- Aztán magadhoz vetted és a te kutyád lett? – kérdezte az anyja.

- Ühüm, de nem teljesen az enyém, mert ő a maga ura. Inkább azt mondanám, hogy nálam lakik, amikor pedig elfoglalt vagyok, olyankor az asszisztensemnél.

- Ó de kedves! Én is látni szeretném!

Kakashi ezt már nem bírta szó nélkül.

- Nem, nem akarod látni. Az a dög ronda és gonosz.

Iruka azonnal felfortyant, ennivalóan összehúzta a szemöldökét és dühösen szikrázó szemekkel nézett rá. Szexi volt.

- Nem is gonosz! Csak nehéz élete volt és ezért bizalmatlan egy kicsit.

Kakashi szája szélén mosoly játszott, hiszen Iruka azt már nem tagadta, hogy Ben ronda. Félgyőzelem. Shantal érezhette, hogy nem figyelnek rá ezért közbeszólt:

- Igazán elhozhattad volna, biztos ő is élvezné a tengert és a napfényt.

Iruka meg sem szólalhatott, Kakashi máris rákontrázott:

- És mindenhol ázott kutyaszag és szőr lenne. Bravó.

Iruka még mindig a férfi arcát figyelte.

- Én úszom egyet – jelentette ki durcásan és feltápászkodott. Napbarnított teste láttán ismét kiszáradt Kakashi szája. A csodás segg elriszált előtte, csobbant a medencevízben, ő pedig csalódottan kifújta a benntartott levegőt. Ha most nem lenne itt Shantal, elcicázhatott volna vele a medencében, de itt van, hogy a rosseb egye meg, így még csak hozzá sem nyúlhatott, pedig annyira vágyott megérinteni őt, hogy szinte fizikai fájdalommal járt. Alig egy órán belül immáron másodszor láthatta vízcseppektől csillogó testtel kijönni a vízből. Fekete Dolce & Gabbana fürdőnadrágjában máris reagált a pénisze, hisz a látvány lenyűgöző volt most is, mi sem bizonyította jobban, hogy még Shantal is elismerően hümmögött. A karamellbarna test finom izomzatán csordogáló csillogó vízcseppektől az arca körül nedvesen göndörödő hajfürtökig, mindene istenien nézett ki. Kakashi felhajtotta poharának tartalmát, és szó nélkül otthagyta őket. A társalgóba sétált, ami a fedélközben volt, csupán néhány lépcsőfok lefelé. A fényűzően berendezett, légkondicionált helyiség hűvös levegője ellen fehér köntöst vett át az inastól, de nem kötötte össze magán.

- Hozzon egy konyakot!

Megkapta a hűs italt, és a széles plazmatévé elé telepedett a bőrkanapéra.

 

*

 

- Ez már a hányadik pohár?

Elfordította figyelmét a kosárlabda meccsről, hogy a belépő Irukára koncentrálhasson.

- Nem mindegy? – dörmögte. Meglögybölte a pohár alján a barna ital utolsó cseppjeit, miközben tekintete végigsvenkelt a fehér úszónadrágba bújtatott testen. Francba, elég csak egy pillantás, hogy felizgassa.

- Ahelyett hogy játszod itt a házsártos feleséget, inkább tölts nekem.

Felemelte az immár üres poharát. Iruka elvette tőle, a bárszekrényhez sétált és tévedhetetlenül kiválasztotta a férfi kedvencét.

Amikor a félig töltött pohár visszatért hozzá, sápadt ujjaival körülfonta. Iruka leült mellé a kanapéra, ő is a meccset kezdte figyelni. Az ital csípte Kakashi nyelvét.

- Ha vizesen ülsz itt, megfázol – dörmögte.

- Ha zsibbadtra iszod magad, attól még nem lesz jobb – vágott vissza neki azonnal a pillangó. Kakashi elhúzta a száját.

- Talán mégis.

- Ha ennyire nem érzed jól magad, miért nem fújtad le az egészet?

Kakashi belekortyolt a konyakba.

- Aha. És most következik az, hogy szóba kerül az anyám, valamint a felé irányuló kötelességeim?

Iruka oldalpillantást vetett a mellette ülőre, majd vissza az EuroSport csatornára, ahol hatalmas négerek izzadtan küzdöttek a kosárlabdáért.

- Talán.

- Hidd el, többet kap tőlem, mint amit anyaként megérdemel. Hagyjuk ezt a témát, hagyjuk az anyámat!

- Miatta vagy ilyen?

- Miért, milyen vagyok?

- Nem is tudom, dühösnek tűnsz...

Kakashi horkantva felnevetett, röviden és halkan, de ebben semmi öröm nem volt.

- Eltaláltad. Mérges vagyok, mert itt ülsz mellettem akár egy szépen tálalt habos sütemény, de nem érhetek hozzád anélkül, hogy valaki megzavarna.

Iruka láthatóan erre már nem tudott mit válaszolni. Zavart hallgatásba burkolózott, a kosárlabda meccs pedig ment tovább. A Miami Heats vezetett.

 

- Ha Shantal mégsem jön el, attól még a lányok itt lettek volna. Ugyanaz a szitu, nem? – szólalt meg hosszú csend után Iruka. Kakashi lecsapta az üres poharat a füstüveg dohányzóasztalra.

- Csak anyám miatt hívtam őket! – mordult, miközben a kerekedő szemű pillangó felé fordult. – Ezt a hétvégét veled kettesben akartam tölteni, csak te és én, a kék tenger és a napsütés. Senki más.

Miközben fojtott hangon lassan felsorolta mi mindenről kellett lemondania, kínzó dühöt érzett. Ujjait a kanapé krémszínű háttámlájába mélyesztette, és lassan a hátradőlő Iruka fölé hajolt.

- Sajnálom – zihálta pillangó, mielőtt összeért a szájuk.

Csodálatos volt az a csók. Puha és édes, az ajkak nedvességét ellensúlyozta Iruka nedves hajának hűs érintése Kakashi arcán. És az illata... A naptej kellemesen édes volt, és a virágos sampon mellett ott volt az örökké bódító vanília. Egyik kezével belemarkolt a nedves hajfürtökbe, és azonnal megérezte a felkarjába maró ujjakat, mintha Iruka kapaszkodót keresett volna akár egy fuldokló. Kakashi nem kegyelmezett, nyelve lándzsaként fúródott pillangója ajkai közé, hogy fújtatva, egyre mohóbban kergesse és követelje az édes ízt.

Nyakának puha bőrét is akarta. Mindent akart. Amikor felemelte a fejét a csókból és félig lehunyt szemekkel, megrészegülve végignyalta Iruka kulcscsontjának hajlatát, megtorpant.

- Neh... Kakashi hagyd abba, itt megláthatnak! – zihálta az alatta fekvő karamellbarna vágyálma. Kezeivel próbálta eltolni őt, de nem járt sikerrel.

Fújtatva próbált oxigénhez jutni, uralni testét és agyát működésre bírni. Megköszörülte kiszáradt torkát, vágyakozva pillantott az aprócska mellbimbókra. Ó egek! Őrjítően szexi látvány volt ez a napbarnított test a krémszínű kanapén! Hangja recsegett a vágytól:

- Menjünk a kabinodba.

- Nem lehet, te is tudod – suttogta kipirulva a pillangó. Hogy tovább kínozza magát, megharapdálta Iruka állának hegyét, és beszívta az édes vaníliás naptejes illatát.

- Csak tíz perc... Addig senki sem fog keresni. Csak tíz rohadt perc – dörmögte közben félig lehunyt szemekkel.

 

- Irukaaa! – szűrődött be kintről egy követelőző női hang. – Irukaaa!

 

Kakashi nyögve ejtette fejét pillangója mellkasára, arcát a meleg bőrhöz simította.

- A kurva életbe – sóhajtott lemondóan.

 

 

***

 

/Zene: Nina Simone – I loves you Porgy/

 

 

Csillagokkal teli fekete égbolt, soul dalt éneklő rekedt női hang, a tenger finoman sós illata és kellemesen simogató szél.

Iruka élvezte ezt. Egy finom vacsora és néhány pohár hűs fehérbor után lassan és lustán táncolt egy csinos nővel a karjaiban... Ezt meg tudná szokni, gondolta elégedetten.

Krémszínű rövidnadrágját és divatos, csak alul összegombolt ingét lágyan meg-meglebbentette a szél, de haját nem tudta összekócolni, mert előrelátóan összekötötte egy szalaggal.

Shantal nagyon jól táncolt. Művileg kemény és kerek mellei Iruka mellkasához préselődtek, sötétvörösre lakkozott körmei pedig nyakának és karjának szabad bőrfelületeit karmolászták finoman. Ennek a tevékenységnek a célja bizonyára a csábítás volt, de Iruka immunis volt minden próbálkozására, csupán csak szórakoztatónak vélte. Felpillantott Shantal fekete ruhájáról és tekintete megállapodott a mellettük táncoló páron. Kakashi és Maisy mintha szándékosan összeöltöztek volna, világoskékben nyomultak. Maisy kis miniruhában, Kakashi kék ingben és krémszínű lenvászon nadrágban. Cipővel ők sem fárasztották magukat akár csak Irukáék. Szorosan összesimulva ringatóztak a hangszórókból szivárgó zenére, miközben Kakashi a nő formás fenekét masszírozta. Iruka zavartan elkapta a tekintetét róluk, és az asztalnál ülő duzzogó Mimose felé nézett. Sajnálta őt, hiszen ordított róla, hogy csúszik bele a hisztibe. Látványosan egymás után döntötte magába a pezsgőket, és pillantásaival gyilkos nyilakat küldött feléjük. Iruka szinte érezte a bőrébe fúródni őket, mégsem tehetett semmit. Shantal és Mimose egész este finoman marakodtak a vacsora alatt, ő pedig csendben ült a kereszttűzben. Ki nem állhatta a cicaharcot. Kakashitól várta a segítséget, de a férfi nagyon furán viselkedett, mintha lélekben teljesen máshol járt volna, meg sem szólalt, szinte úgy tűnt, azt sem tudja kik veszik körül és miért. Iruka sejtette, hogy a nem kevés konyak és a másfél üvegnyi pezsgő hatása lehetett.

„Ezt a hétvégét veled kettesben akartam tölteni. Csak te és én, a kék tenger és a napsütés.”

Ahogy eszébe jutottak a férfi szavai, jóleső borzongást érzett. Vajon azért ennyire rossz Kakashi kedve, mert nem érhetnek egymáshoz? Igen, ezért. Amikor a társalgóban megzavarta őket Shantal, akkor lerítt róla a csalódottság. Iruka bőre felforrósodott az emléktől. Vágyott ő is a folytatásra, hogyne vágyott volna. Utálta a gondolatát is ennek, de azt be kellett ismernie, hogy iszonyúan jó volt Kakashival a szex. Karját erősebben fonta Shantal dereka köré, és hogy elterelje gondolatait, egy profi táncost megszégyenítő mozdulattal hátradöntötte őt, ezzel kacagást fakasztva partnernőjéből.

 

Bamm!

 

Hangos csörömpölés éles zaja zavarta meg az idillt. Iruka még látta, hogy a lesöpört asztal földön szétterülő romjain keresztülgázolt Mimose, és elviharzott.

A fenébe is, teljesen jogosan akadt ki, elvégre ő a hivatalos csaja, minden neki járó privilégiummal együtt. Elengedte Shantalt.

- Elnézést, ez az én hibám – mondta bocsánatkérő mosollyal a többieknek és egyúttal neki is. – Beszélek vele.

Otthagyta őket és a fedélzeten előre sietett, megkerült mindent és legelöl az orrésznél talált rá a duzzogó nőre. Fú, nagyon zabosnak látszott. Élénkvörös, mélyen dekoltált miniruhájában maga volt a megtestesült harag. Szőke haja vadul lobogott a tengeri szélben, ujjaival erősen kapaszkodott a fehér korlátba. Iruka megköszörülte a torkát, hogy ne ijessze meg őt. Kezeit zavartan a nadrágzsebeibe gyűrte, és amikor a haragtól szikrázó szempár felé fordult, valamiféle mosolyt próbált az arcára kényszeríteni. Ő itt a barátnője, akit csúnyán megbántott, úgyhogy most ki kell engesztelnie. Barátnő... Összesen eddig kétszer csókolóztak az elmúlt három hónapban, amióta Kakashi bemutatta őket egymásnak. Csupán eszköz volt, vagy inkább egy bábu a milliárdos férfi sakktábláján, akit kedvére mozgathatott, de Iruka nem így bánt vele, és nem csak látszat-kapcsolatra törekedett, hanem valamiféle jó viszonyra, ugyanakkor átverni sem akarta. Mindig is éreztette vele a közöttük álló korlátokat, de a nő mégis egyre inkább ráakaszkodott, és ha kettesben voltak, szemérmetlen csábítási trükkökkel próbálkozott. Iruka arra is gondolt, hogy Mimose talán nincs is tudatában a nyilvánvaló ténynek, hogy ő csupán egy felszínes kapcsolat része. Vagy mégis. Lehet hogy valójában nem is annyira ostoba. De mégis mi értelme volna annak, hogy Irukát akarja? Passz. Betudta annak, hogy a vonzereje erre a nőre is ilyen hatással van, vagy épp Kakashi miatt, elvégre ha a magas ezüstszőke hajú, ördögien jóképű, veszélyes és dúsgazdag alak egyet csettintene neki, ezer százalék az esély arra, hogy Mimose lelkiismeret furdalás nélkül faképnél hagyná őt, ha cserébe gazdagabb és befolyásosabb szeretőre tehet szert. A szórakoztatóiparban már csak így mennek a dolgok.

- Sajnálom – mondta Iruka lágyan, legédesebb mosolyát felöltve.

- Mit sajnálsz?

A pattogó éles hangtól felállt Iruka hátán a szőr. Fúh de nem bírta a női hisztit.

- Azt, hogy a hajón utazó legdögösebb csajjal még nem táncoltam.

A bók enyhített a szúrós tekinteten, és előcsalta a békülésre hajlandó duzzogó nőiességet, amelynek legnyilvánvalóbb jele a lefelé görbülő alsó ajak volt.

- A te hibád – dünnyögte karba font kezekkel. – Egész nap azzal a vén csoroszlyával foglalkoztál!

- Annyira azért nem vén.

- De attól még csoroszlya!

Iruka elvigyorodott. Mimose mindig ilyen volt, ha más nők szóba kerültek. Inkább elengedte a füle mellett a pikírt megjegyzést, és kinyújtotta felé a kezét.

- Szabad egy táncra?

Mimose azonnal a karjaiba röppent, és nem úszta meg ennyivel, egy hosszú nyelves csók volt a folytatás. Pezsgő-ízű volt a szája. Tenyerét végighúzta a nő hátán lévő dekoltázsból kilátszó puha bőrén. Langyos és kellemes volt ez a csók, de véget ért.

- Menjünk vissza, jó?

 

 

 

***

 

 

 

A hűs éjszakai szél sós tengeri levegőt fújt Iruka arcába. Behunyt szemekkel letüdőzte, majd óvatosan megtapogatta arcának sajgó baloldalát. Mimose nem is olyan gyenge és törékeny, mint amilyennek tűnt... Legalábbis a jobb keze biztosan nem. Iruka felsóhajtott, és rákönyökölt a fehérre festett korlátra. A tenger feketeségén visszatükröződő hold ezüstös fényét bambulta, gondolatai álmosan kavarogtak.

Jogos volt a pofon, érthető volt a lány felháborodása is, hiszen annyi hitegetés és csábítás után, éjjel Mimose felkereste Irukát a kabinjában egy üveg pezsgő és két pohár társaságában. Még az ital fele sem fogyott el, és Mimose már az ölében ült, szépen manikűrözött ujjacskáival a nadrágjában turkált, miközben csókolóztak. Nem volt semmi gond ezzel, de Iruka túl lelkiismeretes volt. A saját szavai visszhangoztak a fejében, miközben megdörzsölte sajgó arcát. „Sajnálom Mimose, de tudnod kell valamit. Ha lefekszem veled ma éjjel, nem jelent semmit. Nem akarlak hitegetni.” Épp elég bonyodalom volt már így is az életében, ráadásul ha Iruka komolyan akarna venni egy nőt, figyelmen kívül hagyva jelenlegi borzalmas helyzetét, akkor olyan valakivel tenné, akit ő maga választott és nem más.

Mimose mellre szívta. Naná. Szó szót követett, majd pofon csattant és eltört néhány berendezési tárgy, a kabinajtó pedig hangos döndüléssel bevágódott az elrohanó nő után. Iruka egyedül maradt fájó arcával, és a bordó szőnyegen csillogó üvegszilánkokkal. Ránézett a faliórára, konstatálta hogy nemsokára hajnalodik, úgyhogy inkább nem csöngetett a személyzetért hogy feltakaríttassa, hanem papucsba bújt és sétálni ment a fedélzetre levegőzni. Persze előtte begombolta a nadrágját és az ingét.

Ha mázlista, még a napfelkeltét is megcsodálhatja, gondolta. Azonban az még váratott magára, ráadásul fáradt volt, és sajgott az arca is. Hát ez kellemetlen.

Kakashi felé kalandoztak a gondolatai. Ha nem lenne a férfi szeretője, nem került volna ekkora slamasztikába, nem udvarolt volna feleslegesen egy olyan nőnek, aki nem tetszik neki, sőt, meg sem ismerkedett volna vele. Még ha akarta volna, akkor sem kezdhetett volna bele egy viszonyba senkivel. De nem is akart, hiszen úgysem lenne ideje senki másra, ráadásul belehalna a szégyenbe, ha valaki számára fontos személy rájönne arra, hogy mi is zajlik valójában közte és a milliárdos cégtulajdonos között. Elhessegette a gondolatfoszlányokat, mert nem szívesen agyalt ezen a témán.

 

***

 

Különös asztaltársaság reggelizett együtt. Mindenki napszemüvegben, csendben evett vagy ivott. Az éjjeli dorbézolásnak bizony következményei voltak. Iruka nem bírta sem a csendet, sem a lüktető fejfájást, de amikor végre feltámolygott a fedélzetre néhány órácska alvás után, Aszpirint kívánt reggelire a személyzettől, semmi mást. Miután az asztalhoz ért, köszönt ahogy illik, kihúzta a székét és lehanyatlott rá.

Kakashi mély hangja szinte keresztülhasította a csendet, fájón visszhangzott mindenki fejében.

- Mi történt az arcoddal? - Olyan nyugodt volt, mégis fenyegető energiák vibráltak a levegőben. Minden fej egyszerre fordult Iruka felé, Shantal még a rágást is félbe hagyta. Nos, igen. Kakashi úgy tűnik azonnal kiszúrta a még mindig rózsaszínben virító tenyérnyomot. Oltári nagy pofon volt, nem csoda hogy még mindig látszott.

Iruka halvány mosollyal válaszolt. Úriemberként viselkedett, hiszen az volt mindig, ha nőkről volt szó.

- Sok pezsgőt ittam, nem emlékszem pontosan arra, hogy a kabinajtó vagy a fürdőszoba ajtó volt-e a ludas. Szerencsém volt, hogy nem az orrom törte be. - Pocsékul hazudott, mivel ritkán tett ilyet. Zavartan kerülte Kakashi felemás szemeinek átható pillantását, és gyorsan belekortyolt a narancslébe.

- Szegény drágám - búgta Shantal. Megcirógatta ujjaival a bőrpírt, hideg borogatást hozatott a személyezettel neki. Iruka kényszeredett mosollyal tűrte a kényeztetést, Mimose pedig lehajtott fejjel ült a balján.

 

A reggeli nap hidegen fehér fénye csillogott a poháron, amelyet Kakashi tartott, majd lassú és kimért mozdulattal letett, pedig legszívesebben összeroppantotta volna. Ajtó. Cöh. Na persze. Dühös volt. Hogy miért? Kakashi műgyűjtő volt. Különleges, ritka tárgyak, festmények, szobrok sokasága díszítette a rezidenciáját és páncélozott raktárát. Némely darab többet ért, mint az alattuk ringatózó luxusjacht, sőt, akár tízszeresét is elérte az ára, s volt közöttük néhány felbecsülhetetlen is. Egyes darabok olyan különlegesek voltak, akkor sem adta el őket, ha már megunta a nézegetésüket, ugyanakkor a többség nem számított, és tovább adta, ha jó ajánlatot kapott rá. Iruka a különleges kincsei közé tartozott, ez nem volt vitás sohasem. Kezdetben dühítette ez a tény, de mára már nem számított. Az ő pillangója számára egy értékes és drága műalkotás, ami csak az övé. Vigyázott rá, gondoskodott róla, dédelgette, olyan kiváltságokban részesítette, amelyben még senki sem részesült. És mi történik?! Na mi?! Egy senki kis liba, egy kis celeb úgy vélte, joga van hozzáérni, mi több, kárt tenni benne!

Megfagyott a levegő körülötte. Fáradt volt és nyűgös, egy unalmas éjszaka van a háta mögött, hiszen kénytelen volt beérni Maisy csinos testével, és jól tudta, hogy miközben ő ezt a libát keféli, Iruka Mimose-t döngöli. Féltékeny volt, morcos, és most már dühös is. Iruka hiába próbálja bájos csevegéssel az anyját lefoglalni és elodázni a helyzet súlyosságát, nem fog menni. Sötét napszemüvegén keresztül rászegezte tekintetét Mimose arcára. Néhány perc múltán enyhült a benne dúló harag. Majd később lerendezi ezt, abban biztos volt. Hideg elszántsággal a reggeli felé fordult.

 

 

 

***

 

 

 

Késő délután volt. A hajó közeledett a kikötőhöz, mindenki a csomagolással és készülődéssel volt elfoglalva, így szabad volt a terep. Iruka visszafogottan kopogott Kakashi kabinjának ajtaján.

- Szabad.

Benyitott és tétován megtorpant a küszöbön. A férfi a szoba közepén állt, egyik kezében pohár, a másik elegáns nadrágjának zsebében pihent. Nem, nem ettől eresztett gyökeret.

- Készülsz valahová? - kérdezte, amikor végre magához tért, és becsukta maga mögött az ajtót. Kettesben maradtak. Melegbarna szemei érdeklődve mérték végig a nagyon elegáns sötétkék öltönyt, és a hozzá illő kékesszürke nyakkendőt. Ő bezzeg még mindig fehér lenvászon nadrágban és ingben volt. Kakashi elengedte a füle mellett a kérdést, csak belekortyolt a pohárba, és letette a bárpultra.

- Gyere ide.

Kifejezéstelen arccal várta, hogy a pillangó szót fogadjon, majd állcsúcsát hüvelyk- és mutatóujja közé csippentve felemelte a vajkaramella színű arcot, és alaposan megnézte. Már teljesen elhalványult a reggeli bőrpír. Helyes.

- Búcsúzz el Mimose-tól, nem akarom többé látni, és te sem találkozhatsz vele.

Iruka ajkába harapva hátralépett, szép szemeiben csillogott a harag.

- Meg sem kérdezed mi történt? És ha tényleg baleset volt, vagy valóban egy pofon, de megérdemeltem?

Kakashi gúnyosan elmosolyodott, a tekintete mégis metszően rideg maradt.

- Ezért jöttél be hozzám? Hát persze. Mi másért kerestél volna fel önszántadból a kabinomban?

- Azt a pofont megérdemeltem, és nem hagyhatom, hogy miattam büntesd meg őt!

Az utolsó szavakat elhalkulva, erőtlenül ejtette ki, mert Kakashi két tenyere az arcára simultak, és lehajolt hozzá. Hú, kiszáradt a szája! Finom, férfiasan fűszeres, lélegzetelállítóan izgató parfümjének illata orrába kúszott, és elhomályosította a gondolatait néhány másodpercre. Csupa-csupa erotikus és mocskosan érzéki emléket idézett Iruka elméjének vetítővásznára. Az erős, hosszú ujjak hajába csúsztak, és a szalag megadóan hullott alá a szőnyegre, a dús hajfürtök szétáradtak a hátán, érezte cirógatásukat az ingén keresztül is.

Kakashi csókja ezúttal nem volt mohó, hanem lassú és kényelmes, nyelve ínyencmód csúszott a szájába, amitől Iruka gyomra izgatottan összerándult. Érezte, ahogy ágyékába kezdett tolulni a vér. Zúgó fejjel behunyta szemeit, eszébe sem jutott, hogy védekeznie kéne vagy bármi mást tenni. Ó basszus! Annyira vágyott már a férfi csókjára, hogy legszívesebben a kéjes örömtől felnyögött volna, de elnyomta magában a késztetést. Szinte fájt a szája, amikor Kakashi félbeszakította a csókot és felemelte a fejét.

- Ismerlek Iruka. Soha nem tennél olyat, amiért pofont érdemelnél. Nem érdekel mi történt, nekem ennyi információ elég, hogy helyes döntést hozzak.

Iruka kábán pislogott fel a szigorú arcra.

- Ezúttal megérdemeltem, hidd el.

- Engem csak az érdekel, mi történt volna, ha komolyabb kárt tesz benned?

Kakashi végighúzta ujjbegyeit a csinos arcon.

- Ugyan már - nyelt egyet Iruka. - Csak egy kis női pofon volt, a sértett büszkeség ára.

Kakashi elmosolyodott.

- Elutasítottad őt?

- Hát... Igen.

- Miért?

- Mert... Nem adhatom meg neki, amit akar.

- Téged.

- Igen...

A férfi elégedetten biccentett, Iruka jól tudta mire gondol, arra hogy az övé, és senki másé. Nem újdonság ez sem, hiszen az elmúlt hónapokban számtalanszor hallotta már ezt az ő szájából is.

- Majd valamelyik partin vagy vacsorán Maisy bemutat neked egy másik lányt, ne törődj ezzel.

- És mi lesz vele?

Bosszús sóhaj volt a válasz.

- Aki nem tud viselkedni, és kárt tesz abban, ami az enyém, annak semmi keresnivalója az én köreimben. Mimose szépen visszatér a régi életéhez a harmadrangú showműsorok és valóságshow-k világába. Ne akarj többé kapcsolatba lépni vele. Ha valamit kitálal rólad a sajtónak, azt majd én lerendezem.

Iruka dacosan összeszorította formás száját.

- Megértetted? - mordult halkan Kakashi, még mindig a hajánál fogva tartotta Iruka fejét, hogy ne tudja megszakítani a szemkontaktust.

- Megértettem.

 

*

 

 

- Jól van.

Kakashi elégedetten elengedte pillangó haját és arcát. Ellágyulva mérte végig. A fehér ing nem volt rendesen begombolva, betekintést nyerhetett általa a barna mellkasra. Összefutott szájában a nyál, tenyere is ujjai bizseregni kezdtek, pedig még érezte bennük Iruka bőrének iménti melegét. Annyira vágyott újra megérinteni őt. Rekedt volt a hangja:

- Nálam töltöd az éjszakát?

Iruka arca a kérdés hallatán azonnal foltokban vörösödni kezdett.

- De neked programod van, nem?

- Igen, egy üzleti vacsorára vagyok hivatalos.

- Akkor...

Iruka nem tudta folytatni, mert hangos kopogás zavarta meg. Maisy jött, Kakashi csinibabája.

- Drágám, megérkeztünk a kikötőbe. A kocsi már vár minket!

Nagyon csinos volt, barna haja mutatós kontyban, tökéletes testén borvörös kisestélyi, nyakában és fülében drágakövek csillogtak, a férfi nagylelkűségét hirdetve. Igen. Kakashi szerette kényeztetni a nőket, amíg rájuk nem unt. A komoly vacsorára kellett mellé ez a dekoratív nő, aki szemmel láthatóan csodásan összerakta magát a múlt éjszaka óta. Kakashi a karját nyújtotta felé, és az ajtóból még visszafordult Irukához.

- Később felhívlak.

- Rendben. Sok sikert! - mosolygott kényszeredett mosollyal a pillangó.

 

 

***     

 

 

Iruka hangja lassan, lépésről lépésre emelkedett a magasba. A tenorskálát régen használta már, így az énektanár különleges gyakorlatokat írt elő számára. Hű, talán két éve is annak már, hogy utoljára férfiszerepet játszott, most pedig végre újra hősszerelmes ifjút alakíthat! Bizsergett az izgalomtól. Most itt a lehetőség, hogy bizonyítson és kiváló tenorként, a nők bálványaként vonulhasson be a köztudatba.

Elrontotta a hanggyakorlatot, és bosszúsan ráncolta a homlokát. Maga sem értette miért, de amióta egy órával ezelőtt a hajókirándulásról hazaérkezett, képtelen volt koncentrálni, csak a zongorája tetején lévő mobiltelefont bámulta, miközben gyakorolt. Kakashi két órával ezelőtt vált el tőle. Még nem hívta, pedig megígérte. Na jó, ez így nem mehet tovább! Elfordította fejét a telefontól, és folytatta a skálázást. Komolyan kell vennie a gyakorlást, alig egy hónap múlva lemegy a Figaró házassága előadássorozat, és elkezdődik az új. Lejjebb vitte a hangokat olyan férfias tartományba, amelyekhez még hozzá kell szoknia, de így is meglepően könnyen ment.

Végre megcsendült a mobiltelefonja, és Iruka szíve hevesen kalapálni kezdett. A kijelzőn Kakashi neve állt.

- Haló?

- Másfél óra múlva hazaérek. Hívd Narutót, hogy elvigyen.

Iruka már meg sem rendült azon az apróságon, hogy a férfi nem köszönt.

- És hová menjek, a rezidenciára vagy a városi lakásodba?

- A rezidenciára. Ne késs és időben készülj fel, ma nincs kedvem többet várni.

Katt.

Hát, Iruka pirosan izzó arccal nézett a kezében csillogó csodakészülékre, amelynek hátlapján a Hatake Co. Felirat díszlett, és a cég emblémája. Ezt is tőle kapta, még nem igazán értett a használatához. A „készülj fel” kifejezés valódi értelmét pontosan ismerte már, hiszen nem először kapta ezt. A fürdőszobafiókban lévő kicsiny piros beöntőpumpára gondolt, amelyet már olyan szakszerűen használt, de még mindig szörnyen szégyenkezett, ha a kezébe kellett vennie. Tartott belőle egyet-egyet Kakashi házában és lakásában is, mert nem volt hajlandó magával hurcolni sehová.

Fú, előbb hívnia kell Narutót, hiszen a másfél óra az épp csak elég, ha most azonnal belevág.

 

***

 

Kakashi bosszús volt. Nem elég, hogy a hétvégi terveit az anyja derékba törte, az üzleti vacsora eredménytelenül zárult, még Maisy is idegesítette. Hamar megvált tőle, hazavitte és gyorsan elbúcsúzott tőle.

- Kiba, vigyen a rezidenciára!

- Igen, uram.

Elővette zakója belső zsebéből a mobilját, és hívta Irukát.

- Hol vagy? - csattant türelmetlenül a hangja.

- A rezidenciádon várlak! - jött azonnal a felfortyant válasz.

- Menj fel a hálószobába, nemsokára megérkezem.

- Parancsolsz még valamit? - pattogott a kis lepkéje. Ezért majd kitépkedi a szárnyait, ha hazaért.

- Ne húzd ki a gyufát!

Mielőtt Iruka megszólalhatott volna, kinyomta a készüléket és fújt egy nagyot. Valahogy megkönnyebbült, és jobban érezte magát.

 

Amikor nem sokkal később benyitott a hálószobájába, forró bizsergés hullámzott végig a testén. Egész hétvégén erre várt, a fenébe is!

Odabent az antik Tiffany csillár halovány, erotikusan vörös félhomályában már várt rá az ő pillangója. Kakashi be akarta csukni maga mögött az ajtót, de a keze megdermedt mozdulat közben.

- Üdvözöllek itthon...

Az édesen lágy, csábító hangtól azonnal megemelkedett a pulzusszáma, hímtagjába pedig lüktetve áramolt a vér. Nem volt semmi a látvány sem. Azt a vaníliaszínű szaténköntöst ő vette neki, de eddig még nem látta rajta. Ez új volt Kakashinak, ahogyan az is, hogy a pillangó önként, szólás nélkül fölvette. Nahát. Képtelen volt megszólalni, csak bámult ki a fejéből, nézte az ágy szélén ülő jelenséget. Azta...

Iruka felállt, és elindult felé. Minden lépésnél elővillantak barna combjai, gusztusos kontrasztot alkotva a köntös krémes színével. Egy pohár konyakot nyújtott felé, és amíg becsukta végre maga mögött az ajtót és elvette tőle az italt, végre sikerült magához térnie, de a szemeit nem vette le a látványról egy pillanatra sem. Fantasztikusan nézett ki. Hosszú haja aranylóan barna hullámokban, csillogva keretezte csinos arcát, szemei sötét kakaóként csábították őt. Egyik válláról lecsúszott a köntös, feltárva mellkasának nagy részét. Kakashi szája kiszáradt, egy hajtással leküldte a maradék italt, szemei okosan villantak.

- Mi ez a színjáték? - kérdezte recsegő hangon. Megrebbentek a mézbarna szemek.

- Miért? Talán nem erre vágytál?

Kakashi vékony szája rideg mosolyra húzódott. Iruka veszekedni akar, nyilvánvalóan el kívánja játszani a mártírt, és kiharcolni a kegyelmet Mimose számára. Ha belemegy a játszmájába, akkor elveszíti felette az irányítást. Azt nem. Kakashi okos férfi volt, nem hagy elveszni egy ilyen lehetőséget, egyszerűen Iruka ellen fordítja a játszmáját, és kihasználja a kínálkozó lehetőséget. Nem firtatta tovább az okot, sem semmi egyebet, csak alig láthatóan intett egyet a fejével.

- Gyere közelebb...

Iruka túl lassan fogadott szót, és szemmel láthatóan megkönnyebbült, amikor felé nyújtotta az üres poharat. A közeli asztalhoz sétált vele, de nem vette észre, hogy a férfi sötét árnyékként követte, csak amikor a hátához simult, akkor dermedt kővé. Kakashit nem érdekelte a reakciója, csupán félresöpörte a selymes hajtincseket a nyakáról, és belecsókolt a buján illatozó meleg bőrébe. Mmm...

Iruka megpróbált elhúzódni.

- Mi lesz Mimoseval?

Kakashi bosszúsan fújt egyet.

- Ne érdekeljen téged. Ő is csak egy a sok közül, akinek csak a pénz és a befolyásos kapcsolatok számítanak.

- Olyan, mint Maisy?

Átölelte pillangó testét, és élvezettel szorította magához, ágaskodó vágyát a kerek fenekéhez dörgölte.

- Igen, mint Maisy. Ő is csak egy ribanc.

- És én? Én is a ribancod vagyok, nem igaz?

A fenébe is, belesétált Iruka csapdájába. Biztosan a fáradtság meg az ital miatt lanyhult a figyelme. De még így is feltűnt neki, hogy volt valami a pillangó hangjában. Először is, Iruka soha nem használt ronda szavakat, másodszor pedig fortyogó érzelmektől remegő hangon kérdezett vissza, olyan élesen, ami szintén új volt, mert eddig, ha dühös is volt és kiabált, akkor sem így tette.

Kakashi erősen megmarkolta a karját, és maga felé fordította.

- Ez fáj! - szisszent fel azonnal, de akkor sem engedte el, komolyan a szemeibe nézett.

- Hogy merészeled ezt kérdezni tőlem? - sisteregte fojtott hangon Kakashi. – Talán nem tűnt fel milyen kiváltságos a helyzeted? Vagy napszúrást kaptál a tengeren?!

- Kiváltságos? Mégis miről beszélsz? Arról, hogy nem untál rám egy-két hónap alatt? Nem hinném, hogy ez olyan nagy kiváltság lenne!

Iruka felszegett fejjel, dacosan viszonozta a férfi tekintetét. Jól állt neki a harag, és ha ez lehetséges, Kakashi még jobban megkívánta.

- Nem azért hívtalak ide, hogy legyen kivel veszekednem. Fogd be a szád és feküdj le, mindjárt jövök.

 

 

A zuhany alatt Kakashi a csempékre tenyerelt, és behunyt szemekkel folyatta magára a vizet. A szappanhab már régen lekopott róla. Gondolatai ezerfelé csapongtak, a sikertelen tárgyalás, az ezáltal elveszett majdnem száz millió euró, és a frissen megjelent Forbes magazin körül. Utóbbiban olvasta a nevét, kilencedik helyen szerepelt a világ leggazdagabb embereinek listáján. A média megint rá fog akaszkodni, és neki most nem hiányzott ez a fokozott figyelem. Talán el kellene utaznia egy hónapra valahová, a pihenés sem ártana... Távol a dilis anyjától, a média árgus szemei elől. Irukát is magával vihetné, mondjuk Capri szigetén kibérelhetne egy szép villát, hogy a kis pillangója kedvére süttethesse magát. Igen, ez jó ötlet. Néha sétálnának egyet a főtéren, amikor nem nyüzsögnek a turisták, vásárolgathatnának, beülhetnének egy jó étterembe... Mesés lenne. Csakhogy Irukára rengeteg fellépés várt, hónapokra előre be volt táblázva, Kakashi látta a határidőnaplóját, amit Hinata átküldött neki. Valószínűleg pillangója nem élvezné annyira, ha kettesben elutaznának, eddig sem volt soha lelkes, amikor hasonló téma szóba került.

Talán be kéne fejeznie ezt a kilátástalan viszonyt ezzel a férfival, de ez az ötlet heves ellenérzést váltott ki belőle. Iruka... Egyszerűen nem tudta őt megunni, most is minden sejtje sóvárgott az ajtón túl rá váró gyönyörre, amit csak ez a fahéjszínű test tudott megadni neki. Mióta tart ez? Már nem is emlékezett, talán fél éve, vagy még több. Különben nem is számított, hiszen bármennyire is szeretne Iruka szabadulni tőle, addig nincs vége, amíg Kakashi úgy nem dönt, és pont. A gondolatmenet végén elzárta a csapot egy mozdulattal, majd kisétált a zuhany alól, és szárazra dörgölte magát. Elnehezült hímtagja minden mozdulatára himbálózott. Még mindig érezte a múlt éjszaka hatását, kissé érzékeny volt. Maisy egy szóval sem panaszkodott ugyan, de Kakashi emlékezett rá, hogyan esett neki dühös vággyal, miután Iruka lelépett a kis barátnőjével picsipacsizni. Minden frusztrációját levezette a nőn, gyakorlatilag fél éjszakán keresztül döngölte a csajt hátulról, és csak a sokadik orgazmus után csillapodott le, amikor már a farka is megfájdult. Dühös volt, mert nem Iruka fekszik alatta, és mert tudta jól, hogy a pillangója és Mimose ugyanezt művelték éppen.

Igen, kibaszottul féltékeny volt! Pláne, amikor másnap reggel meglátta Iruka arcán az ütés nyomát, a dühe fokozódott.

Egy türelmetlen mozdulattal elhessentette a zavaró gondolatait, és nedves hajába túrt ujjaival. Nem szerette, hogy anyjától ezt a szőke hajszínt és a tejfehér bőrt örökölte. Apjából vajmi kevés ütközött ki a külsején, csupán a hihetetlen jó memóriája és a kérlelhetetlen határozottsága hasonlított rá.

 

Kisétált a fürdőből. Odabent már szólt a kellemes zene, a barackvirág kettős Iruka válogatás albumjáról, amelyet mindig a lejátszóban tartott, ki sem vette belőle. A lágy mézédes hangok gyógyító borogatásként hatottak rá, feszültsége azonnal elillant, hogy átadja helyét a forró és követelőző vágynak. Iruka az ágyon feküdt, teljesen meztelenül az oldalára fordulva, behunyt szemekkel hallgatta ő is a zenét. Mint egy barokk festmény, olyan volt a látvány Kakashi számára. A naptól barnult meztelen test hullámos vonalai, a hófehér csipkés ágynemű tetején... A csillogó, puha hajtömeg, ahogy szétfolyik a párnán... Csípőjének keskeny vonala árulkodott csupán arról, hogy aki az ágyon hever, egy gyönyörű fiatal férfi.

Lefeküdt mellé, a mozdulat közben végigsimította az egyik barna combot egészen a csípőig. Zúgott a feje, mert rájött, hogy annyi idő után is amennyi eltelt, még mindig ugyanolyan hevesen vágyik Irukára. Egy cseppet sem enyhült az érzés, inkább csak fokozódott, követelőzőbbé vált a teste. Az engedelmesen hasra forduló pillangó hátára feküdt, és merevedését a combjához dörgölte, élvezve ahogy borzong alatta a teste. Száját végighúzta vállának barna bőrén, és elégedett sóhaj tört fel belőle.

- Végre...

Ó igen! Erre vágyott már mióta. Lassan végignyalta a gerinc kecses vonalát egészen a nyakáig, miközben egyik kezével félresimította a selymes hajtincseket az útból. Így láthatta a csinos arcot is. Iruka hosszú szempillái lehunyva pihentek, a fitos orron lévő szeplők halványan derengtek a félhomályban. Kakashi inkább tudta, hogy hol vannak semmint látta, hiszen ismerte minden centiméterét a testének. Szépen formált szája elnyílva kapkodott levegőért, de semmi mást nem tett. Soha egy gyönyörteli hang sem hagyta el a torkát szex közben, ha meg is szólalt, az csupán csak panaszkodás vagy ellenkezés volt.

Kakashi nem bírt tovább várni, sürgető vággyal erőteljesen belemarkolt pillangója fenekébe, és ujjai célratörően végigsimítottak a hasadékon. A síkosító alig karnyújtásnyira állt az antik éjjeliszekrényen. Néhány gyors mozdulat, és gumival bevont farka nedvesen csúszott bele az imádott testbe.

- Mennyire hozzászoktál már – fújtatta a barna fülbe, miközben centiről centire haladt előre, egyre beljebb és beljebb a mézédes kéjbe. – Olyan könnyen befogadsz, érzed?

Nem kapott választ, hát persze hogy nem. Lassan, buja ritmusban hullámzott Kakashi teste, érzékeit teljesen a hatása vonta a rengeteg érzés... A gyönyörű zene és a hang, a puha és meleg, finom illatú bőr, a hímtagját körbefonó forróság...

- Iruka... – zihálta. Lejjebb ereszkedett, szájával az Ő száját kutatta, remegett és lángol, csókja mohó és követelőző volt.

Annyira imádta ezt az érzést! Még többet, többet akart! Ennyi nem elég!

Térdével szétfeszítette Iruka lábait.

- Térdelj... fel... – fújtatta. Megfogta a keskeny derekát, fehér ujjai élesen elütöttek a karamell barnaságtól. Egy pillanatra sem váltak el, és máris kutyapózban hágta őt, minden egyes lökésével olyan mélyen benne járt, hogy szinte csillagokat látott. Kakashi fogait összeszorítva vicsorgott, olyan hihetetlenül jó volt. Erős kezeivel stabilan fogta a keskeny csípőt, irányította a gyorsuló ütemet. Összecsattanó bőrük és az aktus cuppogó hangjai betöltötték a szobát, a zenét már nem hallotta, nem is látott semmi mást, csak a levegőben lebbenő barna hajfürtöket, az izzadtságtól csillogó szép hátat és a párnába markoló keskeny kezeket.

- Iruka...  Iruka...

Egyik kezével önkívületben előrenyúlt, ahogy a nőknél szokta, de ezúttal nem lucskosan puha redőkre csúsztak az ujjai, hanem egy kemény farokra. Megmarkolta.

Életében először tartott a kezében egy péniszt, ami nem az övé volt. Eddig ha véletlenül a kezéhez, vagy bármilyéhez ért Iruka hímtagja, azonnal elszállt a vágya, és keserű düh töltötte el, de most arra sem volt ideje, hogy akárcsak eszébe is jusson bármi, mert abban a pillanatban Iruka gyönyörű hangja hasított ködös elméjébe.

- Ne, Kakashi... Ahh! Ahh!

Teste összerándult alatta, és olyan elképesztően szép látvány volt! Érezte Iruka meleg nedveit a kezén, az összehúzódó izomgyűrűket a hímtagján, és mindez önmagában is elég lett volna, de ez a hang...

 

Az Ő hangja! Ó istenem! Milyen gyönyörű!

 

 _______________________________________

* Sex ont he beach – Egy koktél, amely vodkát, grenadinet, narancslevet, áfonyalevet és barackpálinkát vagy baracklevet tartalmaz.

 


15. 

A langyos szél kellemesen hűtötte forró bőrét. Iruka szerette ezt az érzést. Egyszerűen - ha ez lehetséges - folyton a napon sistergett volna. Sajnos csak ritkán adódott rá alkalma, de ilyenkor minden cseppjét élvezte: a forróságot, a szellőt, a naptej finom illatát, a bőrén csordogáló izzadtságot... Mindent! 
Kinyitotta szemeit, hogy napszemüvegén keresztül ismét gyönyörködjön a látványban, hiszen bármerre nézett, csak a tenger hullámzó végtelen kékségét láthatta. Oldalra pillantott. A jobbján lévő napozóágyon Mimose kenegette a bőrét, falatnyi piros bikinije szinte felesleges volt. Iruka ezután balra fordította fejét, ahol pedig Shantal hevert. Alakja, bőrének üdesége vetekedett a fiatal Mimose külsejével. Elképesztő. Megérezhette hogy őt figyeli, mert felemelte hosszú karját, és a fél arcát eltakaró napszemüveget felemelte. Arcából egy kísértetiesen ismerős szempár nézett vissza rá, csupán itt az egyik írisz nem volt teljesen fekete. 
- Hol van Kakashi? – kérdezte Irukát. Vállrándítás volt a válasza, majd visszaejtette fejét a napozóágyra, de nem volt nyugalma. – Iruka kedves – búgta Shantal. Ajaj, ez a hangsúly csak egyet jelenthet. – Kend be a hátam, kérlek. 
Sóhajtva tolta fel magát az ágyról, hogy átüljön Shantal mellé. A kezébe nyomott naptejes flakon tetejét felpattintotta, miközben a nő hasra fordult, és bíboros vérszínű porcelánkörmeivel lassan végigsimította Iruka combját. Amióta a hajón vannak, azóta ingerkedik és flörtöl vele, ennek már közel hat órája. Hm. Igen, már hat órája szelik a tenger habjait ezzel a kétszintes luxushajóval, aminek a felső szintjén egy medence is van. Iruka sosem fogja megérteni, mi szükség egy medencére, ha egyszer itt van a tenger is... Apropó medence. Aki épp benne pancsikál önfeledten, az Maisy, Kakashi hivatalos szeretője. Ő pedig - „a nem hivatalos” -, épp az ő anyjának a hátát kencézi valami csillió-faktorszámú naptejjel, miközben az dorombolva törleszkedik a tenyere alá, akár egy bagzó macska. 
Amikor Iruka végre befejezhette a kencézést, Shantal felemelte karcsú karját és hanyag eleganciával intett az egyik fehérzakós fehérnadrágos, kék csokornyakkendős fiatalembernek. A hajó személyzetének tagjai voltak, kettő állt folyamatos készenlétben, szinte észrevehetetlen volt a jelenlétük. 
- Igen asszonyom? – kérdezte udvariasan a sötéthajú inas. Iruka visszatottyant a napágyára és sóhajtva behunyta a szemeit, úgy hallgatta tovább a műsort.
- Hozzon nekem egy koktélt... 
- Milyen kívánna?
- Egy Sex on the beach* jó lesz – búgta Shantal. Iruka szájszéle megrándult az erőteljes célzástól, de nem nevetett fel. Szerette ezt a kis játszadozást, így legalább nem unatkozott. Mimose túl buta és felszínes volt, vele beszélgetni sem lehetett, így ha csak nem akarta a szemeit kiégetni egy könyv olvasásával, inkább Shantal műsoraival szórakoztatta magát. 

Lepillantott fehér Dolce & Gabbana fürdőnadrágjára. A hajókirándulásra direkt egy kényelmes, bő darabot választott, hiszen alapvetően szégyenlős típus volt, ráadásul Kakashi és Shantal is folyton úgy néztek rá, mintha valami frissen sült ropogtatnivaló volna, ezért nem akart egy falatnyi kis úszónaciban riszálni előttük. 
A forró napsütés kezdett elviselhetetlenné válni, ezért levette a napszemüvegét és feltápászkodott. A medence feszített víztükre szembántóan csillogott, miközben lassan, óvatosan mártózott meg benne, lassan fröcskölte forró testére, hogy ne legyen akkora trauma a szervezetének a hőmérséklet változás. Úszott néhány hosszt, hogy utána újult erővel adhassa át magát az imádott napfürdőnek. Kisétált a medence lépcsőin, és a vízben kibomlott haját hátrasimította. Azonnal megérezte Kakashi tekintetét magán, ezért felpillantott. Szempilláján egy vízcsepp szikrázott a napfényben, de így is látta a férfi kifejezéstelen arcát, és a tekintetét elrejtő sötét Armani napszemüveget. Hirtelen Iruka minden érzékszerve szuper-érzékennyé vált. Jobban érezte a bőrét csiklandozó vízcseppeket, a forró napsütést, intenzívebben hallotta a hajó oldalának csapódó tengervíz csobogását, a sirályok távoli vijjogását, a sós levegő illatát és... És alig bírta elfordítani tekintetét Kakashi arcáról. Ne bámuld, ne bámuld! – mantrázta magában. Inkább lesütötte a tekintetét és a lábai elé figyelt, nehogy eltaknyoljon. Az totál ciki lett volna. Visszasétált napozóágyához, amely már várta, és leheveredett. 
- Kellemes a víz? – búgta mellette Shantal. A koktélpohár már üresen árválkodott az asztalkán. Falatnyi fekete bikinijének felsőjére kalandozott Iruka pillantása. 
- Ühüm.
- Akkor én is csobbanok egyet.
S lőn. Franc. Kettesben maradt Kakashival. Tényleg! Hogyhogy csak ők? 
- Hol vannak a lányok? – tette fel a jogos kérdést.
- Felmentek flörtölni a kapitánnyal. 
- Aha. 
Na és most kezdődik a csend. Általában keveset beszélgetnek, de ezen a hajókázáson sikerült alulmúlni az eddigi rekordokat is. Hogy miért? Kakashi duzzogott. Ez persze csak Iruka szótárában szerepelt így, ugyanis ha a férfi mérges, vagy valami miatt ideges, akkor szótlanná válik, az arcvonásai kifejezéstelenné merevednek. Félelmetes ilyenkor, de Iruka már megszokta. Tudta hogy úgyis lenyugszik, ahogy eddig mindig. Képzeletben vállat vont, és a naptejért nyúlt inkább, s amikor Shantal visszaért, már javában kente a karjait és mellkasát. Épp bal combjára csurgatta, amikor a nő lángvörös körmei kúsztak a látóterébe, hogy lecsapjon a narancssárga műanyag flakonra akár egy ragadozó. 
- Bekenjük egymás hátát, jó?
Hát persze. Kezdődik Shantal kedvenc kis játéka. Engedelmesen hátradöntötte a háttámlát és hasra feküdt, hogy tálcán kínálja magát.
- Köszönöm, drága Shantal.
Mosolyogva incselkedett a nővel, de megrándult amikor a bőrére fröccsent a hűvös krém, azonban az ezt követő masszírozást imádta. Ennek a nőnek arany kezei vannak, gondolta ellazulva. Ezután viszonozta a szívességet, bekente a nő hátát, masszírozni kezdte, és néha Kakashira pillantott. Hűha! A pasi nagyon zabosnak tűnt, a szája egy vékony vonal volt csupán. Villámgyorsan befejezte a kenőcsözést, visszaspurizott a napágyra. Csendben lapított, miközben Shantal egy jóllakott macska lustaságával kényelmesen elterült, és aranyszőke haját tekergette ujjaival. Kedélyesen beszélgetni kezdett Irukával.
- Mikor lesz a következő előadásod? Úgy megnéznélek a színpadon... 
- Huszadikán, nem egészen két hét múlva. 
- Ó igen? És melyik darab?
- Figaró házasságát. 
- Ó azt már láttam, valami fantasztikus volt. Azt hiszem Veronában az Arénában adták elő néhány évvel ezelőtt. 
- Csodás élmény lehetett – mosolyodott el Iruka. 
- Igen az volt, a hangzás lenyűgözött. 
- Egyszer én is szeretnék azon a színpadon előadni. 
- És eddig hol még léptél fel? 
Iruka felsorolt néhány operaházat. 
- Néhány napra átruccanok Párizsba, de az előadásodra visszajövök, jó? 
- Rendben – bólintott. – Kakashi VIP páholyából bármikor megnézhetsz. 
- Utána bemehetek hozzád az öltözőbe? Olyan nagyon kíváncsi vagyok, milyen lehet a háttérnyüzsi! 
- Hát persze. 
- Hol tanultál meg így énekelni?
- A zeneművészeti akadémián, ahová eredetileg billentyűs hangszer szakirányban akartam tanulni, és az operaéneklés csak mellékesen felvett ág volt. 
- Nahát, akkor te tudsz zongorázni? 
- Igen... De valójában már régen játszottam... – vakarta meg zavart mosollyal a feje búbját. 



Kakashi intett az egyik pincérnek, máris a kezébe kapta a citromkarikás ásványvizet jéggel. Csendben hallgatta a beszélgetőket és elcsodálkozott. Tudta, hogy Iruka zeneművészetire járt, de például azt nem, hogy egy hangszeren is tud játszani, és ahogy vidáman fecsegett az anyjával, Kakashiban az irigység mellett a döbbenet is nőni kezdett. Iruka életének van egy olyan oldala, egy olyan nagy része, amelyhez neki semmi köze nincs. Barátai, kollégái és az operatársulat a mindene, ezt ő is jól tudta, hiszen ezek segítségével láncolta őt magához, mégis mennyire más érzés volt ezeket az ő szájából hallani. 
Napirendre került a Ben-téma is. Iruka hangja ellágyult, arcára kiült az a kedves mosoly. Kakashi még komorabbá vált, amikor pillangó a baleset éjszakájáról mesélt Shantalnak. Egy újabb ok, amiért utálta azt a nyüves ebet, hiszen Iruka belehalhatott volna abba a karambolba.
- Aztán magadhoz vetted és a te kutyád lett? – kérdezte az anyja.
- Ühüm, de nem teljesen az enyém, mert ő a maga ura. Inkább azt mondanám, hogy nálam lakik, amikor pedig elfoglalt vagyok, olyankor az asszisztensemnél. 
- Ó de kedves! Én is látni szeretném!
Kakashi ezt már nem bírta szó nélkül.
- Nem, nem akarod látni. Az a dög ronda és gonosz. 
Iruka azonnal felfortyant, ennivalóan összehúzta a szemöldökét és dühösen szikrázó szemekkel nézett rá. Szexi volt. 
- Nem is gonosz! Csak nehéz élete volt és ezért bizalmatlan egy kicsit. 
Kakashi szája szélén mosoly játszott, hiszen Iruka azt már nem tagadta, hogy Ben ronda. Félgyőzelem. Shantal érezhette, hogy nem figyelnek rá ezért közbeszólt: 
- Igazán elhozhattad volna, biztos ő is élvezné a tengert és a napfényt.
Iruka meg sem szólalhatott, Kakashi máris rákontrázott:
- És mindenhol ázott kutyaszag és szőr lenne. Bravó.
Iruka még mindig a férfi arcát figyelte. 
- Én úszom egyet – jelentette ki durcásan és feltápászkodott. Napbarnított teste láttán ismét kiszáradt Kakashi szája. A csodás segg elriszált előtte, csobbant a medencevízben, ő pedig csalódottan kifújta a benntartott levegőt. Ha most nem lenne itt Shantal, elcicázhatott volna vele a medencében, de itt van, hogy a rosseb egye meg, így még csak hozzá sem nyúlhatott, pedig annyira vágyott megérinteni őt, hogy szinte fizikai fájdalommal járt. Alig egy órán belül immáron másodszor láthatta vízcseppektől csillogó testtel kijönni a vízből. Fekete Dolce & Gabbana fürdőnadrágjában máris reagált a pénisze, hisz a látvány lenyűgöző volt most is, mi sem bizonyította jobban, hogy még Shantal is elismerően hümmögött. A karamellbarna test finom izomzatán csordogáló csillogó vízcseppektől az arca körül nedvesen göndörödő hajfürtökig, mindene istenien nézett ki. Kakashi felhajtotta poharának tartalmát, és szó nélkül otthagyta őket. A társalgóba sétált, ami a fedélközben volt, csupán néhány lépcsőfok lefelé. A fényűzően berendezett, légkondicionált helyiség hűvös levegője ellen fehér köntöst vett át az inastól, de nem kötötte össze magán. 
- Hozzon egy konyakot!
Megkapta a hűs italt, és a széles plazmatévé elé telepedett a bőrkanapéra. 

*

- Ez már a hányadik pohár? 
Elfordította figyelmét a kosárlabda meccsről, hogy a belépő Irukára koncentrálhasson. 
- Nem mindegy? – dörmögte. Meglögybölte a pohár alján a barna ital utolsó cseppjeit, miközben tekintete végigsvenkelt a fehér úszónadrágba bújtatott testen. Francba, elég csak egy pillantás, hogy felizgassa. 
- Ahelyett hogy játszod itt a házsártos feleséget, inkább tölts nekem. 
Felemelte az immár üres poharát. Iruka elvette tőle, a bárszekrényhez sétált és tévedhetetlenül kiválasztotta a férfi kedvencét. 
Amikor a félig töltött pohár visszatért hozzá, sápadt ujjaival körülfonta. Iruka leült mellé a kanapéra, ő is a meccset kezdte figyelni. Az ital csípte Kakashi nyelvét. 
- Ha vizesen ülsz itt, megfázol – dörmögte.
- Ha zsibbadtra iszod magad, attól még nem lesz jobb – vágott vissza neki azonnal a pillangó. Kakashi elhúzta a száját.
- Talán mégis.
- Ha ennyire nem érzed jól magad, miért nem fújtad le az egészet? 
Kakashi belekortyolt a konyakba. 
- Aha. És most következik az, hogy szóba kerül az anyám, valamint a felé irányuló kötelességeim? 
Iruka oldalpillantást vetett a mellette ülőre, majd vissza az EuroSport csatornára, ahol hatalmas négerek izzadtan küzdöttek a kosárlabdáért. 
- Talán.
- Hidd el, többet kap tőlem, mint amit anyaként megérdemel. Hagyjuk ezt a témát, hagyjuk az anyámat! 
- Miatta vagy ilyen?
- Miért, milyen vagyok?
- Nem is tudom, dühösnek tűnsz... 
Kakashi horkantva felnevetett, röviden és halkan, de ebben semmi öröm nem volt.
- Eltaláltad. Mérges vagyok, mert itt ülsz mellettem akár egy szépen tálalt habos sütemény, de nem érhetek hozzád anélkül, hogy valaki megzavarna. 
Iruka láthatóan erre már nem tudott mit válaszolni. Zavart hallgatásba burkolózott, a kosárlabda meccs pedig ment tovább. A Miami Heats vezetett. 

- Ha Shantal mégsem jön el, attól még a lányok itt lettek volna. Ugyanaz a szitu, nem? – szólalt meg hosszú csend után Iruka. Kakashi lecsapta az üres poharat a füstüveg dohányzóasztalra. 
- Csak anyám miatt hívtam őket! – mordult, miközben a kerekedő szemű pillangó felé fordult. – Ezt a hétvégét veled kettesben akartam tölteni, csak te és én, a kék tenger és a napsütés. Senki más. 
Miközben fojtott hangon lassan felsorolta mi mindenről kellett lemondania, kínzó dühöt érzett. Ujjait a kanapé krémszínű háttámlájába mélyesztette, és lassan a hátradőlő Iruka fölé hajolt. 
- Sajnálom – zihálta pillangó, mielőtt összeért a szájuk. 
Csodálatos volt az a csók. Puha és édes, az ajkak nedvességét ellensúlyozta Iruka nedves hajának hűs érintése Kakashi arcán. És az illata... A naptej kellemesen édes volt, és a virágos sampon mellett ott volt az örökké bódító vanília. Egyik kezével belemarkolt a nedves hajfürtökbe, és azonnal megérezte a felkarjába maró ujjakat, mintha Iruka kapaszkodót keresett volna akár egy fuldokló. Kakashi nem kegyelmezett, nyelve lándzsaként fúródott pillangója ajkai közé, hogy fújtatva, egyre mohóbban kergesse és követelje az édes ízt. 
Nyakának puha bőrét is akarta. Mindent akart. Amikor felemelte a fejét a csókból és félig lehunyt szemekkel, megrészegülve végignyalta Iruka kulcscsontjának hajlatát, megtorpant. 
- Neh... Kakashi hagyd abba, itt megláthatnak! – zihálta az alatta fekvő karamellbarna vágyálma. Kezeivel próbálta eltolni őt, de nem járt sikerrel. 
Fújtatva próbált oxigénhez jutni, uralni testét és agyát működésre bírni. Megköszörülte kiszáradt torkát, vágyakozva pillantott az aprócska mellbimbókra. Ó egek! Őrjítően szexi látvány volt ez a napbarnított test a krémszínű kanapén! Hangja recsegett a vágytól:
- Menjünk a kabinodba.
- Nem lehet, te is tudod – suttogta kipirulva a pillangó. Hogy tovább kínozza magát, megharapdálta Iruka állának hegyét, és beszívta az édes vaníliás naptejes illatát. 
- Csak tíz perc... Addig senki sem fog keresni. Csak tíz rohadt perc – dörmögte közben félig lehunyt szemekkel. 

- Irukaaa! – szűrődött be kintről egy követelőző női hang. – Irukaaa! 

Kakashi nyögve ejtette fejét pillangója mellkasára, arcát a meleg bőrhöz simította. 
- A kurva életbe – sóhajtott lemondóan. 


***

/Zene: Nina Simone – I loves you Porgy/

Csillagokkal teli fekete égbolt, soul dalt éneklő rekedt női hang, a tenger finoman sós illata és kellemesen simogató szél. 
Iruka élvezte ezt. Egy finom vacsora és néhány pohár hűs fehérbor után lassan és lustán táncolt egy csinos nővel a karjaiban... Ezt meg tudná szokni, gondolta elégedetten. 
Krémszínű rövidnadrágját és divatos, csak alul összegombolt ingét lágyan meg-meglebbentette a szél, de haját nem tudta összekócolni, mert előrelátóan összekötötte egy szalaggal. 
Shantal nagyon jól táncolt. Művileg kemény és kerek mellei Iruka mellkasához préselődtek, sötétvörösre lakkozott körmei pedig nyakának és karjának szabad bőrfelületeit karmolászták finoman. Ennek a tevékenységnek a célja bizonyára a csábítás volt, de Iruka immunis volt minden próbálkozására, csupán csak szórakoztatónak vélte. Felpillantott Shantal fekete ruhájáról és tekintete megállapodott a mellettük táncoló páron. Kakashi és Maisy mintha szándékosan összeöltöztek volna, világoskékben nyomultak. Maisy kis miniruhában, Kakashi kék ingben és krémszínű lenvászon nadrágban. Cipővel ők sem fárasztották magukat akár csak Irukáék. Szorosan összesimulva ringatóztak a hangszórókból szivárgó zenére, miközben Kakashi a nő formás fenekét masszírozta. Iruka zavartan elkapta a tekintetét róluk, és az asztalnál ülő duzzogó Mimose felé nézett. Sajnálta őt, hiszen ordított róla, hogy csúszik bele a hisztibe. Látványosan egymás után döntötte magába a pezsgőket, és pillantásaival gyilkos nyilakat küldött feléjük. Iruka szinte érezte a bőrébe fúródni őket, mégsem tehetett semmit. Shantal és Mimose egész este finoman marakodtak a vacsora alatt, ő pedig csendben ült a kereszttűzben. Ki nem állhatta a cicaharcot. Kakashitól várta a segítséget, de a férfi nagyon furán viselkedett, mintha lélekben teljesen máshol járt volna, meg sem szólalt, szinte úgy tűnt, azt sem tudja kik veszik körül és miért. Iruka sejtette, hogy a nem kevés konyak és a másfél üvegnyi pezsgő hatása lehetett. 
„Ezt a hétvégét veled kettesben akartam tölteni. Csak te és én, a kék tenger és a napsütés.”
Ahogy eszébe jutottak a férfi szavai, jóleső borzongást érzett. Vajon azért ennyire rossz Kakashi kedve, mert nem érhetnek egymáshoz? Igen, ezért. Amikor a társalgóban megzavarta őket Shantal, akkor lerítt róla a csalódottság. Iruka bőre felforrósodott az emléktől. Vágyott ő is a folytatásra, hogyne vágyott volna. Utálta a gondolatát is ennek, de azt be kellett ismernie, hogy iszonyúan jó volt Kakashival a szex. Karját erősebben fonta Shantal dereka köré, és hogy elterelje gondolatait, egy profi táncost megszégyenítő mozdulattal hátradöntötte őt, ezzel kacagást fakasztva partnernőjéből. 

Bamm!

Hangos csörömpölés éles zaja zavarta meg az idillt. Iruka még látta, hogy a lesöpört asztal földön szétterülő romjain keresztülgázolt Mimose, és elviharzott. 
A fenébe is, teljesen jogosan akadt ki, elvégre ő a hivatalos csaja, minden neki járó privilégiummal együtt. Elengedte Shantalt. 
- Elnézést, ez az én hibám – mondta bocsánatkérő mosollyal a többieknek és egyúttal neki is. – Beszélek vele. 
Otthagyta őket és a fedélzeten előre sietett, megkerült mindent és legelöl az orrésznél talált rá a duzzogó nőre. Fú, nagyon zabosnak látszott. Élénkvörös, mélyen dekoltált miniruhájában maga volt a megtestesült harag. Szőke haja vadul lobogott a tengeri szélben, ujjaival erősen kapaszkodott a fehér korlátba. Iruka megköszörülte a torkát, hogy ne ijessze meg őt. Kezeit zavartan a nadrágzsebeibe gyűrte, és amikor a haragtól szikrázó szempár felé fordult, valamiféle mosolyt próbált az arcára kényszeríteni. Ő itt a barátnője, akit csúnyán megbántott, úgyhogy most ki kell engesztelnie. Barátnő... Összesen eddig kétszer csókolóztak az elmúlt három hónapban, amióta Kakashi bemutatta őket egymásnak. Csupán eszköz volt, vagy inkább egy bábu a milliárdos férfi sakktábláján, akit kedvére mozgathatott, de Iruka nem így bánt vele, és nem csak látszat-kapcsolatra törekedett, hanem valamiféle jó viszonyra, ugyanakkor átverni sem akarta. Mindig is éreztette vele a közöttük álló korlátokat, de a nő mégis egyre inkább ráakaszkodott, és ha kettesben voltak, szemérmetlen csábítási trükkökkel próbálkozott. Iruka arra is gondolt, hogy Mimose talán nincs is tudatában a nyilvánvaló ténynek, hogy ő csupán egy felszínes kapcsolat része. Vagy mégis. Lehet hogy valójában nem is annyira ostoba. De mégis mi értelme volna annak, hogy Irukát akarja? Passz. Betudta annak, hogy a vonzereje erre a nőre is ilyen hatással van, vagy épp Kakashi miatt, elvégre ha a magas ezüstszőke hajú, ördögien jóképű, veszélyes és dúsgazdag alak egyet csettintene neki, ezer százalék az esély arra, hogy Mimose lelkiismeret furdalás nélkül faképnél hagyná őt, ha cserébe gazdagabb és befolyásosabb szeretőre tehet szert. A szórakoztatóiparban már csak így mennek a dolgok. 
- Sajnálom – mondta Iruka lágyan, legédesebb mosolyát felöltve. 
- Mit sajnálsz? 
A pattogó éles hangtól felállt Iruka hátán a szőr. Fúh de nem bírta a női hisztit.
- Azt, hogy a hajón utazó legdögösebb csajjal még nem táncoltam. 
A bók enyhített a szúrós tekinteten, és előcsalta a békülésre hajlandó duzzogó nőiességet, amelynek legnyilvánvalóbb jele a lefelé görbülő alsó ajak volt. 
- A te hibád – dünnyögte karba font kezekkel. – Egész nap azzal a vén csoroszlyával foglalkoztál! 
- Annyira azért nem vén. 
- De attól még csoroszlya! 
Iruka elvigyorodott. Mimose mindig ilyen volt, ha más nők szóba kerültek. Inkább elengedte a füle mellett a pikírt megjegyzést, és kinyújtotta felé a kezét.
- Szabad egy táncra? 
Mimose azonnal a karjaiba röppent, és nem úszta meg ennyivel, egy hosszú nyelves csók volt a folytatás. Pezsgő-ízű volt a szája. Tenyerét végighúzta a nő hátán lévő dekoltázsból kilátszó puha bőrén. Langyos és kellemes volt ez a csók, de véget ért. 
- Menjünk vissza, jó? 



***



A hűs éjszakai szél sós tengeri levegőt fújt Iruka arcába. Behunyt szemekkel letüdőzte, majd óvatosan megtapogatta arcának sajgó baloldalát. Mimose nem is olyan gyenge és törékeny, mint amilyennek tűnt... Legalábbis a jobb keze biztosan nem. Iruka felsóhajtott, és rákönyökölt a fehérre festett korlátra. A tenger feketeségén visszatükröződő hold ezüstös fényét bambulta, gondolatai álmosan kavarogtak.
Jogos volt a pofon, érthető volt a lány felháborodása is, hiszen annyi hitegetés és csábítás után, éjjel Mimose felkereste Irukát a kabinjában egy üveg pezsgő és két pohár társaságában. Még az ital fele sem fogyott el, és Mimose már az ölében ült, szépen manikűrözött ujjacskáival a nadrágjában turkált, miközben csókolóztak. Nem volt semmi gond ezzel, de Iruka túl lelkiismeretes volt. A saját szavai visszhangoztak a fejében, miközben megdörzsölte sajgó arcát. „Sajnálom Mimose, de tudnod kell valamit. Ha lefekszem veled ma éjjel, nem jelent semmit. Nem akarlak hitegetni.” Épp elég bonyodalom volt már így is az életében, ráadásul ha Iruka komolyan akarna venni egy nőt, figyelmen kívül hagyva jelenlegi borzalmas helyzetét, akkor olyan valakivel tenné, akit ő maga választott és nem más. 
Mimose mellre szívta. Naná. Szó szót követett, majd pofon csattant és eltört néhány berendezési tárgy, a kabinajtó pedig hangos döndüléssel bevágódott az elrohanó nő után. Iruka egyedül maradt fájó arcával, és a bordó szőnyegen csillogó üvegszilánkokkal. Ránézett a faliórára, konstatálta hogy nemsokára hajnalodik, úgyhogy inkább nem csöngetett a személyzetért hogy feltakaríttassa, hanem papucsba bújt és sétálni ment a fedélzetre levegőzni. Persze előtte begombolta a nadrágját és az ingét. 
Ha mázlista, még a napfelkeltét is megcsodálhatja, gondolta. Azonban az még váratott magára, ráadásul fáradt volt, és sajgott az arca is. Hát ez kellemetlen. 
Kakashi felé kalandoztak a gondolatai. Ha nem lenne a férfi szeretője, nem került volna ekkora slamasztikába, nem udvarolt volna feleslegesen egy olyan nőnek, aki nem tetszik neki, sőt, meg sem ismerkedett volna vele. Még ha akarta volna, akkor sem kezdhetett volna bele egy viszonyba senkivel. De nem is akart, hiszen úgysem lenne ideje senki másra, ráadásul belehalna a szégyenbe, ha valaki számára fontos személy rájönne arra, hogy mi is zajlik valójában közte és a milliárdos cégtulajdonos között. Elhessegette a gondolatfoszlányokat, mert nem szívesen agyalt ezen a témán. 

***

Különös asztaltársaság reggelizett együtt. Mindenki napszemüvegben, csendben evett vagy ivott. Az éjjeli dorbézolásnak bizony következményei voltak. Iruka nem bírta sem a csendet, sem a lüktető fejfájást, de amikor végre feltámolygott a fedélzetre néhány órácska alvás után, Aszpirint kívánt reggelire a személyzettől, semmi mást. Miután az asztalhoz ért, köszönt ahogy illik, kihúzta a székét és lehanyatlott rá. 
Kakashi mély hangja szinte keresztülhasította a csendet, fájón visszhangzott mindenki fejében.
- Mi történt az arcoddal? - Olyan nyugodt volt, mégis fenyegető energiák vibráltak a levegőben. Minden fej egyszerre fordult Iruka felé, Shantal még a rágást is félbe hagyta. Nos, igen. Kakashi úgy tűnik azonnal kiszúrta a még mindig rózsaszínben virító tenyérnyomot. Oltári nagy pofon volt, nem csoda hogy még mindig látszott. 
Iruka halvány mosollyal válaszolt. Úriemberként viselkedett, hiszen az volt mindig, ha nőkről volt szó.
- Sok pezsgőt ittam, nem emlékszem pontosan arra, hogy a kabinajtó vagy a fürdőszoba ajtó volt-e a ludas. Szerencsém volt, hogy nem az orrom törte be. - Pocsékul hazudott, mivel ritkán tett ilyet. Zavartan kerülte Kakashi felemás szemeinek átható pillantását, és gyorsan belekortyolt a narancslébe. 
- Szegény drágám - búgta Shantal. Megcirógatta ujjaival a bőrpírt, hideg borogatást hozatott a személyezettel neki. Iruka kényszeredett mosollyal tűrte a kényeztetést, Mimose pedig lehajtott fejjel ült a balján.
 
A reggeli nap hidegen fehér fénye csillogott a poháron, amelyet Kakashi tartott, majd lassú és kimért mozdulattal letett, pedig legszívesebben összeroppantotta volna. Ajtó. Cöh. Na persze. Dühös volt. Hogy miért? Kakashi műgyűjtő volt. Különleges, ritka tárgyak, festmények, szobrok sokasága díszítette a rezidenciáját és páncélozott raktárát. Némely darab többet ért, mint az alattuk ringatózó luxusjacht, sőt, akár tízszeresét is elérte az ára, s volt közöttük néhány felbecsülhetetlen is. Egyes darabok olyan különlegesek voltak, akkor sem adta el őket, ha már megunta a nézegetésüket, ugyanakkor a többség nem számított, és tovább adta, ha jó ajánlatot kapott rá. Iruka a különleges kincsei közé tartozott, ez nem volt vitás sohasem. Kezdetben dühítette ez a tény, de mára már nem számított. Az ő pillangója számára egy értékes és drága műalkotás, ami csak az övé. Vigyázott rá, gondoskodott róla, dédelgette, olyan kiváltságokban részesítette, amelyben még senki sem részesült. És mi történik?! Na mi?! Egy senki kis liba, egy kis celeb úgy vélte, joga van hozzáérni, mi több, kárt tenni benne! 
Megfagyott a levegő körülötte. Fáradt volt és nyűgös, egy unalmas éjszaka van a háta mögött, hiszen kénytelen volt beérni Maisy csinos testével, és jól tudta, hogy miközben ő ezt a libát keféli, Iruka Mimose-t döngöli. Féltékeny volt, morcos, és most már dühös is. Iruka hiába próbálja bájos csevegéssel az anyját lefoglalni és elodázni a helyzet súlyosságát, nem fog menni. Sötét napszemüvegén keresztül rászegezte tekintetét Mimose arcára. Néhány perc múltán enyhült a benne dúló harag. Majd később lerendezi ezt, abban biztos volt. Hideg elszántsággal a reggeli felé fordult. 



***



Késő délután volt. A hajó közeledett a kikötőhöz, mindenki a csomagolással és készülődéssel volt elfoglalva, így szabad volt a terep. Iruka visszafogottan kopogott Kakashi kabinjának ajtaján. 
- Szabad.
Benyitott és tétován megtorpant a küszöbön. A férfi a szoba közepén állt, egyik kezében pohár, a másik elegáns nadrágjának zsebében pihent. Nem, nem ettől eresztett gyökeret. 
- Készülsz valahová? - kérdezte, amikor végre magához tért, és becsukta maga mögött az ajtót. Kettesben maradtak. Melegbarna szemei érdeklődve mérték végig a nagyon elegáns sötétkék öltönyt, és a hozzá illő kékesszürke nyakkendőt. Ő bezzeg még mindig fehér lenvászon nadrágban és ingben volt. Kakashi elengedte a füle mellett a kérdést, csak belekortyolt a pohárba, és letette a bárpultra. 
- Gyere ide.
Kifejezéstelen arccal várta, hogy a pillangó szót fogadjon, majd állcsúcsát hüvelyk- és mutatóujja közé csippentve felemelte a vajkaramella színű arcot, és alaposan megnézte. Már teljesen elhalványult a reggeli bőrpír. Helyes. 
- Búcsúzz el Mimose-tól, nem akarom többé látni, és te sem találkozhatsz vele. 
Iruka ajkába harapva hátralépett, szép szemeiben csillogott a harag.
- Meg sem kérdezed mi történt? És ha tényleg baleset volt, vagy valóban egy pofon, de megérdemeltem?
Kakashi gúnyosan elmosolyodott, a tekintete mégis metszően rideg maradt.
- Ezért jöttél be hozzám? Hát persze. Mi másért kerestél volna fel önszántadból a kabinomban? 
- Azt a pofont megérdemeltem, és nem hagyhatom, hogy miattam büntesd meg őt! 
Az utolsó szavakat elhalkulva, erőtlenül ejtette ki, mert Kakashi két tenyere az arcára simultak, és lehajolt hozzá. Hú, kiszáradt a szája! Finom, férfiasan fűszeres, lélegzetelállítóan izgató parfümjének illata orrába kúszott, és elhomályosította a gondolatait néhány másodpercre. Csupa-csupa erotikus és mocskosan érzéki emléket idézett Iruka elméjének vetítővásznára. Az erős, hosszú ujjak hajába csúsztak, és a szalag megadóan hullott alá a szőnyegre, a dús hajfürtök szétáradtak a hátán, érezte cirógatásukat az ingén keresztül is. 
Kakashi csókja ezúttal nem volt mohó, hanem lassú és kényelmes, nyelve ínyencmód csúszott a szájába, amitől Iruka gyomra izgatottan összerándult. Érezte, ahogy ágyékába kezdett tolulni a vér. Zúgó fejjel behunyta szemeit, eszébe sem jutott, hogy védekeznie kéne vagy bármi mást tenni. Ó basszus! Annyira vágyott már a férfi csókjára, hogy legszívesebben a kéjes örömtől felnyögött volna, de elnyomta magában a késztetést. Szinte fájt a szája, amikor Kakashi félbeszakította a csókot és felemelte a fejét. 
- Ismerlek Iruka. Soha nem tennél olyat, amiért pofont érdemelnél. Nem érdekel mi történt, nekem ennyi információ elég, hogy helyes döntést hozzak. 
Iruka kábán pislogott fel a szigorú arcra. 
- Ezúttal megérdemeltem, hidd el.
- Engem csak az érdekel, mi történt volna, ha komolyabb kárt tesz benned? 
Kakashi végighúzta ujjbegyeit a csinos arcon.
- Ugyan már - nyelt egyet Iruka. - Csak egy kis női pofon volt, a sértett büszkeség ára. 
Kakashi elmosolyodott.
- Elutasítottad őt? 
- Hát... Igen.
- Miért?
- Mert... Nem adhatom meg neki, amit akar. 
- Téged. 
- Igen... 
A férfi elégedetten biccentett, Iruka jól tudta mire gondol, arra hogy az övé, és senki másé. Nem újdonság ez sem, hiszen az elmúlt hónapokban számtalanszor hallotta már ezt az ő szájából is. 
- Majd valamelyik partin vagy vacsorán Maisy bemutat neked egy másik lányt, ne törődj ezzel.
- És mi lesz vele? 
Bosszús sóhaj volt a válasz. 
- Aki nem tud viselkedni, és kárt tesz abban, ami az enyém, annak semmi keresnivalója az én köreimben. Mimose szépen visszatér a régi életéhez a harmadrangú showműsorok és valóságshow-k világába. Ne akarj többé kapcsolatba lépni vele. Ha valamit kitálal rólad a sajtónak, azt majd én lerendezem. 
Iruka dacosan összeszorította formás száját.
- Megértetted? - mordult halkan Kakashi, még mindig a hajánál fogva tartotta Iruka fejét, hogy ne tudja megszakítani a szemkontaktust.
- Megértettem.

*


- Jól van.
Kakashi elégedetten elengedte pillangó haját és arcát. Ellágyulva mérte végig. A fehér ing nem volt rendesen begombolva, betekintést nyerhetett általa a barna mellkasra. Összefutott szájában a nyál, tenyere is ujjai bizseregni kezdtek, pedig még érezte bennük Iruka bőrének iménti melegét. Annyira vágyott újra megérinteni őt. Rekedt volt a hangja:
- Nálam töltöd az éjszakát? 
Iruka arca a kérdés hallatán azonnal foltokban vörösödni kezdett.
- De neked programod van, nem? 
- Igen, egy üzleti vacsorára vagyok hivatalos.
- Akkor...
Iruka nem tudta folytatni, mert hangos kopogás zavarta meg. Maisy jött, Kakashi csinibabája.
- Drágám, megérkeztünk a kikötőbe. A kocsi már vár minket!
Nagyon csinos volt, barna haja mutatós kontyban, tökéletes testén borvörös kisestélyi, nyakában és fülében drágakövek csillogtak, a férfi nagylelkűségét hirdetve. Igen. Kakashi szerette kényeztetni a nőket, amíg rájuk nem unt. A komoly vacsorára kellett mellé ez a dekoratív nő, aki szemmel láthatóan csodásan összerakta magát a múlt éjszaka óta. Kakashi a karját nyújtotta felé, és az ajtóból még visszafordult Irukához.
- Később felhívlak.
- Rendben. Sok sikert! - mosolygott kényszeredett mosollyal a pillangó. 


***     


Iruka hangja lassan, lépésről lépésre emelkedett a magasba. A tenorskálát régen használta már, így az énektanár különleges gyakorlatokat írt elő számára. Hű, talán két éve is annak már, hogy utoljára férfiszerepet játszott, most pedig végre újra hősszerelmes ifjút alakíthat! Bizsergett az izgalomtól. Most itt a lehetőség, hogy bizonyítson és kiváló tenorként, a nők bálványaként vonulhasson be a köztudatba. 
Elrontotta a hanggyakorlatot, és bosszúsan ráncolta a homlokát. Maga sem értette miért, de amióta egy órával ezelőtt a hajókirándulásról hazaérkezett, képtelen volt koncentrálni, csak a zongorája tetején lévő mobiltelefont bámulta, miközben gyakorolt. Kakashi két órával ezelőtt vált el tőle. Még nem hívta, pedig megígérte. Na jó, ez így nem mehet tovább! Elfordította fejét a telefontól, és folytatta a skálázást. Komolyan kell vennie a gyakorlást, alig egy hónap múlva lemegy a Figaró házassága előadássorozat, és elkezdődik az új. Lejjebb vitte a hangokat olyan férfias tartományba, amelyekhez még hozzá kell szoknia, de így is meglepően könnyen ment. 
Végre megcsendült a mobiltelefonja, és Iruka szíve hevesen kalapálni kezdett. A kijelzőn Kakashi neve állt.
- Haló?
- Másfél óra múlva hazaérek. Hívd Narutót, hogy elvigyen. 
Iruka már meg sem rendült azon az apróságon, hogy a férfi nem köszönt. 
- És hová menjek, a rezidenciára vagy a városi lakásodba?
- A rezidenciára. Ne késs és időben készülj fel, ma nincs kedvem többet várni.
Katt. 
Hát, Iruka pirosan izzó arccal nézett a kezében csillogó csodakészülékre, amelynek hátlapján a Hatake Co. Felirat díszlett, és a cég emblémája. Ezt is tőle kapta, még nem igazán értett a használatához. A „készülj fel” kifejezés valódi értelmét pontosan ismerte már, hiszen nem először kapta ezt. A fürdőszobafiókban lévő kicsiny piros beöntőpumpára gondolt, amelyet már olyan szakszerűen használt, de még mindig szörnyen szégyenkezett, ha a kezébe kellett vennie. Tartott belőle egyet-egyet Kakashi házában és lakásában is, mert nem volt hajlandó magával hurcolni sehová. 
Fú, előbb hívnia kell Narutót, hiszen a másfél óra az épp csak elég, ha most azonnal belevág.

***

Kakashi bosszús volt. Nem elég, hogy a hétvégi terveit az anyja derékba törte, az üzleti vacsora eredménytelenül zárult, még Maisy is idegesítette. Hamar megvált tőle, hazavitte és gyorsan elbúcsúzott tőle. 
- Kiba, vigyen a rezidenciára!
- Igen, uram.
Elővette zakója belső zsebéből a mobilját, és hívta Irukát. 
- Hol vagy? - csattant türelmetlenül a hangja.
- A rezidenciádon várlak! - jött azonnal a felfortyant válasz. 
- Menj fel a hálószobába, nemsokára megérkezem.
- Parancsolsz még valamit? - pattogott a kis lepkéje. Ezért majd kitépkedi a szárnyait, ha hazaért.
- Ne húzd ki a gyufát!
Mielőtt Iruka megszólalhatott volna, kinyomta a készüléket és fújt egy nagyot. Valahogy megkönnyebbült, és jobban érezte magát. 

Amikor nem sokkal később benyitott a hálószobájába, forró bizsergés hullámzott végig a testén. Egész hétvégén erre várt, a fenébe is! 
Odabent az antik Tiffany csillár halovány, erotikusan vörös félhomályában már várt rá az ő pillangója. Kakashi be akarta csukni maga mögött az ajtót, de a keze megdermedt mozdulat közben. 
- Üdvözöllek itthon... 
Az édesen lágy, csábító hangtól azonnal megemelkedett a pulzusszáma, hímtagjába pedig lüktetve áramolt a vér. Nem volt semmi a látvány sem. Azt a vaníliaszínű szaténköntöst ő vette neki, de eddig még nem látta rajta. Ez új volt Kakashinak, ahogyan az is, hogy a pillangó önként, szólás nélkül fölvette. Nahát. Képtelen volt megszólalni, csak bámult ki a fejéből, nézte az ágy szélén ülő jelenséget. Azta... 
Iruka felállt, és elindult felé. Minden lépésnél elővillantak barna combjai, gusztusos kontrasztot alkotva a köntös krémes színével. Egy pohár konyakot nyújtott felé, és amíg becsukta végre maga mögött az ajtót és elvette tőle az italt, végre sikerült magához térnie, de a szemeit nem vette le a látványról egy pillanatra sem. Fantasztikusan nézett ki. Hosszú haja aranylóan barna hullámokban, csillogva keretezte csinos arcát, szemei sötét kakaóként csábították őt. Egyik válláról lecsúszott a köntös, feltárva mellkasának nagy részét. Kakashi szája kiszáradt, egy hajtással leküldte a maradék italt, szemei okosan villantak.
- Mi ez a színjáték? - kérdezte recsegő hangon. Megrebbentek a mézbarna szemek.
- Miért? Talán nem erre vágytál? 
Kakashi vékony szája rideg mosolyra húzódott. Iruka veszekedni akar, nyilvánvalóan el kívánja játszani a mártírt, és kiharcolni a kegyelmet Mimose számára. Ha belemegy a játszmájába, akkor elveszíti felette az irányítást. Azt nem. Kakashi okos férfi volt, nem hagy elveszni egy ilyen lehetőséget, egyszerűen Iruka ellen fordítja a játszmáját, és kihasználja a kínálkozó lehetőséget. Nem firtatta tovább az okot, sem semmi egyebet, csak alig láthatóan intett egyet a fejével.
- Gyere közelebb...
Iruka túl lassan fogadott szót, és szemmel láthatóan megkönnyebbült, amikor felé nyújtotta az üres poharat. A közeli asztalhoz sétált vele, de nem vette észre, hogy a férfi sötét árnyékként követte, csak amikor a hátához simult, akkor dermedt kővé. Kakashit nem érdekelte a reakciója, csupán félresöpörte a selymes hajtincseket a nyakáról, és belecsókolt a buján illatozó meleg bőrébe. Mmm...
Iruka megpróbált elhúzódni.
- Mi lesz Mimoseval? 
Kakashi bosszúsan fújt egyet.
- Ne érdekeljen téged. Ő is csak egy a sok közül, akinek csak a pénz és a befolyásos kapcsolatok számítanak. 
- Olyan, mint Maisy? 
Átölelte pillangó testét, és élvezettel szorította magához, ágaskodó vágyát a kerek fenekéhez dörgölte. 
- Igen, mint Maisy. Ő is csak egy ribanc. 
- És én? Én is a ribancod vagyok, nem igaz? 
A fenébe is, belesétált Iruka csapdájába. Biztosan a fáradtság meg az ital miatt lanyhult a figyelme. De még így is feltűnt neki, hogy volt valami a pillangó hangjában. Először is, Iruka soha nem használt ronda szavakat, másodszor pedig fortyogó érzelmektől remegő hangon kérdezett vissza, olyan élesen, ami szintén új volt, mert eddig, ha dühös is volt és kiabált, akkor sem így tette. 
Kakashi erősen megmarkolta a karját, és maga felé fordította.
- Ez fáj! - szisszent fel azonnal, de akkor sem engedte el, komolyan a szemeibe nézett. 
- Hogy merészeled ezt kérdezni tőlem? - sisteregte fojtott hangon Kakashi. – Talán nem tűnt fel milyen kiváltságos a helyzeted? Vagy napszúrást kaptál a tengeren?! 
- Kiváltságos? Mégis miről beszélsz? Arról, hogy nem untál rám egy-két hónap alatt? Nem hinném, hogy ez olyan nagy kiváltság lenne!
Iruka felszegett fejjel, dacosan viszonozta a férfi tekintetét. Jól állt neki a harag, és ha ez lehetséges, Kakashi még jobban megkívánta.
- Nem azért hívtalak ide, hogy legyen kivel veszekednem. Fogd be a szád és feküdj le, mindjárt jövök.


A zuhany alatt Kakashi a csempékre tenyerelt, és behunyt szemekkel folyatta magára a vizet. A szappanhab már régen lekopott róla. Gondolatai ezerfelé csapongtak, a sikertelen tárgyalás, az ezáltal elveszett majdnem száz millió euró, és a frissen megjelent Forbes magazin körül. Utóbbiban olvasta a nevét, kilencedik helyen szerepelt a világ leggazdagabb embereinek listáján. A média megint rá fog akaszkodni, és neki most nem hiányzott ez a fokozott figyelem. Talán el kellene utaznia egy hónapra valahová, a pihenés sem ártana... Távol a dilis anyjától, a média árgus szemei elől. Irukát is magával vihetné, mondjuk Capri szigetén kibérelhetne egy szép villát, hogy a kis pillangója kedvére süttethesse magát. Igen, ez jó ötlet. Néha sétálnának egyet a főtéren, amikor nem nyüzsögnek a turisták, vásárolgathatnának, beülhetnének egy jó étterembe... Mesés lenne. Csakhogy Irukára rengeteg fellépés várt, hónapokra előre be volt táblázva, Kakashi látta a határidőnaplóját, amit Hinata átküldött neki. Valószínűleg pillangója nem élvezné annyira, ha kettesben elutaznának, eddig sem volt soha lelkes, amikor hasonló téma szóba került. 
Talán be kéne fejeznie ezt a kilátástalan viszonyt ezzel a férfival, de ez az ötlet heves ellenérzést váltott ki belőle. Iruka... Egyszerűen nem tudta őt megunni, most is minden sejtje sóvárgott az ajtón túl rá váró gyönyörre, amit csak ez a fahéjszínű test tudott megadni neki. Mióta tart ez? Már nem is emlékezett, talán fél éve, vagy még több. Különben nem is számított, hiszen bármennyire is szeretne Iruka szabadulni tőle, addig nincs vége, amíg Kakashi úgy nem dönt, és pont. A gondolatmenet végén elzárta a csapot egy mozdulattal, majd kisétált a zuhany alól, és szárazra dörgölte magát. Elnehezült hímtagja minden mozdulatára himbálózott. Még mindig érezte a múlt éjszaka hatását, kissé érzékeny volt. Maisy egy szóval sem panaszkodott ugyan, de Kakashi emlékezett rá, hogyan esett neki dühös vággyal, miután Iruka lelépett a kis barátnőjével picsipacsizni. Minden frusztrációját levezette a nőn, gyakorlatilag fél éjszakán keresztül döngölte a csajt hátulról, és csak a sokadik orgazmus után csillapodott le, amikor már a farka is megfájdult. Dühös volt, mert nem Iruka fekszik alatta, és mert tudta jól, hogy a pillangója és Mimose ugyanezt művelték éppen. 
Igen, kibaszottul féltékeny volt! Pláne, amikor másnap reggel meglátta Iruka arcán az ütés nyomát, a dühe fokozódott. 
Egy türelmetlen mozdulattal elhessentette a zavaró gondolatait, és nedves hajába túrt ujjaival. Nem szerette, hogy anyjától ezt a szőke hajszínt és a tejfehér bőrt örökölte. Apjából vajmi kevés ütközött ki a külsején, csupán a hihetetlen jó memóriája és a kérlelhetetlen határozottsága hasonlított rá. 
Kisétált a fürdőből. Odabent már szólt a kellemes zene, a barackvirág kettős Iruka válogatás albumjáról, amelyet mindig a lejátszóban tartott, ki sem vette belőle. A lágy mézédes hangok gyógyító borogatásként hatottak rá, feszültsége azonnal elillant, hogy átadja helyét a forró és követelőző vágynak. Iruka az ágyon feküdt, teljesen meztelenül az oldalára fordulva, behunyt szemekkel hallgatta ő is a zenét. Mint egy barokk festmény, olyan volt a látvány Kakashi számára. A naptól barnult meztelen test hullámos vonalai, a hófehér csipkés ágynemű tetején... A csillogó, puha hajtömeg, ahogy szétfolyik a párnán... Csípőjének keskeny vonala árulkodott csupán arról, hogy aki az ágyon hever, egy gyönyörű fiatal férfi. 
Lefeküdt mellé, a mozdulat közben végigsimította az egyik barna combot egészen a csípőig. Zúgott a feje, mert rájött, hogy annyi idő után is amennyi eltelt, még mindig ugyanolyan hevesen vágyik Irukára. Egy cseppet sem enyhült az érzés, inkább csak fokozódott, követelőzőbbé vált a teste. Az engedelmesen hasra forduló pillangó hátára feküdt, és merevedését a combjához dörgölte, élvezve ahogy borzong alatta a teste. Száját végighúzta vállának barna bőrén, és elégedett sóhaj tört fel belőle.
- Végre...
Ó igen! Erre vágyott már mióta. Lassan végignyalta a gerinc kecses vonalát egészen a nyakáig, miközben egyik kezével félresimította a selymes hajtincseket az útból. Így láthatta a csinos arcot is. Iruka hosszú szempillái lehunyva pihentek, a fitos orron lévő szeplők halványan derengtek a félhomályban. Kakashi inkább tudta, hogy hol vannak semmint látta, hiszen ismerte minden centiméterét a testének. Szépen formált szája elnyílva kapkodott levegőért, de semmi mást nem tett. Soha egy gyönyörteli hang sem hagyta el a torkát szex közben, ha meg is szólalt, az csupán csak panaszkodás vagy ellenkezés volt. 
Kakashi nem bírt tovább várni, sürgető vággyal erőteljesen belemarkolt pillangója fenekébe, és ujjai célratörően végigsimítottak a hasadékon. A síkosító alig karnyújtásnyira állt az antik éjjeliszekrényen. Néhány gyors mozdulat, és gumival bevont farka nedvesen csúszott bele az imádott testbe. 
- Mennyire hozzászoktál már – fújtatta a barna fülecskébe, miközben centiről centire haladt előre, egyre beljebb és beljebb a mézédes kéjbe. – Olyan könnyen befogadsz, érzed? 
Nem kapott választ, hát persze hogy nem. Lassan, buja ritmusban hullámzott Kakashi teste, érzékeit teljesen a hatása vonta a rengeteg érzés... A gyönyörű zene és a hang, a puha és meleg, finom illatú bőr, a hímtagját körbefonó forróság... 
- Iruka... – zihálta. Lejjebb ereszkedett, szájával az Ő száját kutatta, remegett és lángol, csókja mohó és követelőző volt. 
Annyira imádta ezt az érzést! Még többet, többet akart! Ennyi nem elég! 
Térdével szétfeszítette Iruka lábait.
- Térdelj... fel... – fújtatta. Megfogta a keskeny derekát, fehér ujjai élesen elütöttek a karamell barnaságtól. Egy pillanatra sem váltak el, és máris kutyapózban hágta őt, minden egyes lökésével olyan mélyen benne járt, hogy szinte csillagokat látott. Kakashi fogait összeszorítva vicsorgott, olyan hihetetlenül jó volt. Erős kezeivel stabilan fogta a keskeny csípőt, irányította a gyorsuló ütemet. Összecsattanó bőrük és az aktus cuppogó hangjai betöltötték a szobát, a zenét már nem hallotta, nem is látott semmi mást, csak a levegőben lebbenő barna hajfürtöket, az izzadtságtól csillogó szép hátat és a párnába markoló keskeny kezeket. 
- Iruka...  Iruka...
Egyik kezével önkívületben előrenyúlt, ahogy a nőknél szokta, de ezúttal nem lucskosan puha redőkre csúsztak az ujjai, hanem egy kemény farokra. Megmarkolta. 
Életében először tartott a kezében egy péniszt, ami nem az övé volt. Eddig ha véletlenül a kezéhez, vagy bármilyéhez ért Iruka hímtagja, azonnal elszállt a vágya, és keserű düh töltötte el, de most arra sem volt ideje, hogy akárcsak eszébe is jusson bármi, mert abban a pillanatban Iruka gyönyörű hangja hasított ködös elméjébe.
- Ne, Kakashi... Ahh! Ahh!
Teste összerándult alatta, és olyan elképesztően szép látvány volt! Érezte Iruka meleg nedveit a kezén, az összehúzódó izomgyűrűket a hímtagján, és mindez önmagában is elég lett volna, de ez a hang... 

Az Ő hangja! Ó istenem! Milyen gyönyörű!


 

   






____
* Sex ont he beach – Egy koktél, amely vodkát, grenadinet, narancslevet, áfonyalevet és barackpálinkát vagy baracklevet tartalmaz.

 ------------------------------------------------------------------------

16.

 

Iruka bambán bámulta a kezében fehérlő lapot, amely arany betűkkel, cirádásan hirdette, hogy ez bizony egy meghívó.

- Tisztelt… meghívjuk Önt… tartandó rendezvényünkre… eljegyzi… - motyogta magában, miközben olvasta. Mezítláb, pizsamanadrágban, kócosan szétálló hajszerkezettel állt bérelt házának konyhájában. A kávéfőző szörcsögött mellette a pulton, finom illatával betöltötte a helyiséget. Iruka befejezte az olvasást.

- Ki az a Yamamoto Kasugi, és miért hívott meg az eljegyzési partijára? – kérdezte az ablakfüggönytől. Rájött, hogy egy textil nyilvánvalóan nem fog válaszolni, ezért inkább lekapcsolta a kávéfőzőt, öntött a barna nedűből a kedvenc kutyás bögréjébe, bőségesen felöntötte tejjel. Kortyolgatni kezdte, és amíg el nem fogyott, addig még tízszer elolvasta a meghívót. A rendezvényig még van egy hete, és nem is kellene nagyon messzire utaznia, mert a fővárosban a legelegánsabb szállodában tartják. Jó. Majd vennie kell ajándékot, és felhívja Ninát, az új barátnőjét. Kakashi aktuális csaja mutatta be neki alig egy hónappal ezelőtt, néhány nappal azután, hogy Mimosét lapátra tette Kakashi akarata szerint. Énekesnő valami lány együttesben, egy feltörekvő kis japán idol, alig húsz éves. Aranyos és buta, de így is bájos és kedves, nem erőszakos, nem rámenős, sőt. Néha egészen megszeppent, ha hírességgel találkoztak egy-egy rendezvényen vagy vacsorán. Üdítő változatosság volt Mimose után. Igen, ő jó társ lesz erre az eljegyzési partira. Már csak egy probléma van.

- Ki az a Yamamoto Kasugi? – kérdezte a konyhába beügető sánta kutyát is. Ben egy pillanatra megtorpant a neki szegezett kérdést hallva. Visszapislogott rá ép félszemével, meggyőződött róla hogy gazdája esze még nem ment el teljesen, majd mintha nem is hozzá szóltak volna, az etetőtáljához bicegett. Iruka észbekapott. Letette bögréjét, hogy a konyhaszekrény alsó polcáról előkotorja a kutyatápos zacskót. Potom tíz kilós egy ilyen, de hát Ben étvágya nagy volt, Irukának pedig eszébe sem jutott diétára fogni az egyre csak terebélyesedő állatot. A lavór méretű fémtálat púposra töltötte, ás visszatért a bögréjéhez. Ben először türelmesen föllefetyelte a földön szétguruló darabkákat. Komótosan betermelte az egész tál tartalmát, ivott rá néhány liter vizet és elkunyerálta Iruka szendvicsének felét is, majd úgy döntött, ideje kimenni a kertbe, ellenőrizni a fűszálak hosszát. Hogy ki az a Yamamoto Kasugi? Őt ugyan nem izgatta a kérdés.

 

***

- Hogy kicsoda Yamamoto Kasugi? Ezt most komolyan kérdezed?!

Tsunade hangja keresztülsüvített a rusztikus kis európai stílusú éttermen, amellyel sikeresen felkeltette a körülöttük ülők figyelmét. Iruka bosszúsan felszisszent.

- Halkabban! Ha nem veszel vissza a hangerőből, akkor nem ebédelek veled, hanem faképnél hagylak a számlával együtt!

Tsunade barna szemei összeszűkültek, szinte hallani lehetett a fejében működő pénztárgép csilingelését. Tűzoltóautó pirosra lakozott körmeivel előbűvölt a retiküljéből egy hosszú és karcsú cigarettát, szájához emelte, de meglátta Iruka elboruló arcát és megtorpant.

- Most mi van? Ez e-cigaretta! – szívott egy slukkot és felsóhajtott. – Istenem, hamarabb is feltalálhatták volna! Szóval ezért hívtál fel, pedig már azt hittem, hiányzom neked. Na jó, kérdezz.

- Szóval? Kicsoda Yamamoto Kasugi?

- Miért nem a drágalátos mentorodat kérdezed?

Oooké, Iruka itt unta meg a beszélgetést. Különben is elege volt már abból, hogy az alsó-közép kategóriás kis étteremben mindenki őt bámulta. Igen, oda nem illő jelenség volt a drága ruháiban, de ezt az extra figyelmet sosem fogja megszokni, ahogy a pincérnők kacérkodását sem. Már három szalvéta is hevert a tányérja mellett, amelyekre három különböző telefonszám volt firkálva.

- Na jó, én leléptem… - dörmögte, az orrára biggyesztette sötét Armani napszemüvegét, megfogta a szék háttámláján heverő kabátját, de mielőtt felállt volna, Tsunade körmei a karjába mélyedtek, még a krémszínű ingén keresztül is fájdalmas volt.

- Nyugi kislány, csüccs vissza.

- Ne hívj így! – hördült fel Iruka.

- Yamamoto Kasugi a japán belügyminiszter.

Iruka ráncolta sima homlokát, napszemüvegét pedig feltolta a feje búbjára, hullámos és csillogó haját ezzel hátraszorította szép arcából. Tsunade elmosolyodott, mert még így is észbontóan jóképű volt. Mmrr. A kedvenc ügyfele mindközül, arról nem is beszélve, milyen szép summát hozott már eddig neki és az operaháznak is. Szívesen az ágyába dugná, és le sem mászna róla a végelgyengülésig, de sajnos semmi esélye nála. Kár. Micsoda pazarlás! Kár! Kár!

- És a belügyminiszter házasodni készül? – kérdezte értetlen arccal ez a szuper pasi, akit nyálcsorgatva bámult az étteremben lévő nők többsége.

Tsunade felröhögött, véletlenül sem nőiesen. Meglengette cigarettás kezét.

- Hogy ő? Hát ő biztosan nem, maximum a fia. Na és miért érdekel?

A válasz hallatán majdnem lenyelte a cigijét.

- Kaptam egy meghívót tőle, valami eljegyzésre.

- Ez komoly?

- Aha.

- Wáó! Feltörtél, bébi! Ez már a legfelső tízezer! Erre a banzájra muszáj elmenned, nincs vita!

 

 

 

***

 

 

 

- Szó sem lehet róla!

Iruka meglepetten nézett Kakashi komor arcára. Az első tíz másodpercben felfortyant benne a dühös dac, aztán a csodálkozás kerekedett felül, hiszen a férfi még soha nem reagált így Iruka egyetlen programjára sem. Hátradőlt a bőrfotelben, és mivel kettesben voltak a cég egyik irodájában, pontosabban Kakashi elnöki irodájában, ezért megengedhette magának, hogy természetesen viselkedjen. Felhúzta egyik szemöldökét, és kérdőre vonta.

- Miért, mi a gond azzal a Yamamoto fickóval?

Kakashi türelmetlenül dobolt hosszú ujjaival az íróasztal lapján.

- Engem is meghívott. Már hónapok óta próbál sikertelenül a közelembe kerülni, és mivel ez egy olyan rendezvény, amelyen az elnök és a nemesség is jelen lesz, ezért a magamfajtának is szinte kötelező a megjelenés.

Iruka értetlenül pislogott, mert nem kapta meg a választ.

- És én miért nem mehetek? Nem értem.

Kakashi megmasszírozta az orrgyökét. Ritkán látott mozdulat volt ez, a fáradtság jele. A gondterhelt ráncok a homlokán pedig rátettek két lapáttal, a következő szavaktól pedig Iruka majdnem padlót fogott.

- Kérlek, ne menj el rá. Sajnálom, hogy belekeveredtél a dolgaimba. Ezt nem itt szeretném veled megbeszélni, de ígérem, hogy ma este mindent elmondok, jó?

Iruka döbbenete csak nőtt és nőtt.

- Ma este előadásom lesz. – Kakashi soha nem szokott elfeledkezni az előadásairól. Mi az ördög folyik itt?

- Tényleg. - Fura. Kakashi tekintete a távolba révedt néhány másodpercre. – Még nem is láttalak az új darabban.

- Eljössz?

- Megpróbálok időt szakítani rá. Már régen hallottam a hangod. – A férfi arcvonásai meglágyultak, és Iruka önkéntelenül elmosolyodott. Igen, régen volt, ahogy más is régen volt már. Megborzongott a vágytól. Majdnem egy hónapja is volt már annak, hogy utoljára együtt voltak. A hajókirándulás óta… Iruka arcbőre felforrósodott, és úgy érezte, kezdi elveszíteni a gátlásait. Most is, legszívesebben levetkőzött volna, hogy pucéran feltálalja magát az íróasztalon. Iruka nasi. Fincsi, ropogós és szájban olvad! Fogyaszd mértékkel! Mély levegő. Szúúszáá.

 

Az egyik titkárnő lágy hangja szólalt meg az asztali készülékből.

- Kinamutso elnökúr keresi, uram.

- Kapcsolja be.

Iruka lezserül a karfára könyökölt, állát tenyerére támasztva mélán figyelte a telefonáló Kakashit. Volt mit bámulnia, ugyanis a szőke hegy nem festett valami jól, sápadtabb volt a szokásosnál is, a szemei alatt pedig álmatlan éjszakákat hirdető sötét karikák voltak.

- Igen – mondta Kakashi a telefonba, elmélyülten beszélgetett Kinamutsoval.

Iruka ismerte Kinamutso elnököt. Ő és Kakashi gyakran jártak golfozni, néha ő is velük tartott. A férfi egy alacsony, nagy pocakú ember volt, nagyon erőteljes és hangos beszédével kissé rémisztő is. Befolyásos és komoly üzletember, cége alkatrészekkel kereskedett, többek között a Hatake Corporation termékeinek egy részét is felvásárolta, illetve ő is árult bizonyos alkatrészeket Kakashinak. Kölcsönös haszonszerzés, közös érdekek és közös érdeklődési kör. Gyakran találkozott vele Kakashi estélyein és vacsoráin is. Sokadik felesége, egy fiatal és szőke francia nő volt, nagy rajongója Irukának, ahogy általában a többi üzlettárs és barát feleségei és barátnői is.

Halk sóhajjal felállt a fotelból, az egész déli falat helyettesítő ablaküveghez lépett, és elmerült a város tanulmányozásában. Volt mit nézni, csodálatos panoráma nyílt a toronyépület legfelső emeletéről. Felettük a tetőn volt egy helikopter leszállópálya, és egy kis golfpálya kerttel és kerti bútorokkal. Egyszer játszott már fent Kakashival, akkor jött rá, hogy a golfot nem neki találták fel. Sem türelme, sem idegrendszere nincs hozzá, hiába tanítgatta türelmesen Kakashi. A teniszben és fallabdában szívesen részt vett, de a golfot nem bírta cérnával.

 

 

 

- Szóval téged is meghívott? – kérdezte Kakashi morcosan. Karcos, nyers hang válaszolt.

- Igen. Rafinált a fickó, mi? Elmész?

- Sajnálatos módon aznap meglátogatom gyengélkedő anyámat valahol Európában. És a többiek?

- A Hexton kartel? Hát ők magasról tojnak az egészre, a fenyegetést pedig nem veszi be a gyomruk. A végén még tőkekivonásba kezdenek, akkor aztán pislognak majd az okos politikusaink! – Kinamutso Hishi felnevetett, de abban semmi jókedv nem volt, majd hirtelen elkomorult a hangja. – Hatake! Ne paktálj le velük!

- Nem fogok.

Katt.

Kakashi letette végre a telefont, és az ablakban álló szeretőjére nézett. Bosszús volt, fáradt és nyűgös, és még éhes is, de mégis elég volt egy pillantást vetnie Irukára, és a pulzusa felgyorsult, a tenyere bizseregni kezdett. Kívánta itt és most, hiába hozta meg a szabályokat, hogy csak a kocsiban és a lakásban vagy rezidencián érinti meg, most nagyon akarta. Az irodájába nem láthatja őket senki, elvileg biztonságos, de a hosszú évek során megtanulta, milyen fontos az óvatosság, ezért tartotta kordában magát. Nos, most ezt a szabályt készült áthágni, miközben kilazította a nyakkendőjét, és a forgószékében Iruka felé fordult.

- Iruka.

- Hm?

- Szeretném, ha levetkőznél.

Iruka megperdült, haja lebbent a hirtelen mozdulattól. A döbbenet, amely pillangója arcára kiült, leírhatatlan volt.

- Itt? Most?

- Igen.

- Mi-mi-miért? – Annyira aranyos volt a zavart dadogásával, és azonnal foltokban megjelenő arcpírjával, hogy Kakashiból minden feszültség elpárolgott, és elmosolyodott.

- Mert kívánlak, és mielőtt elmegyünk ebédelni, muszáj lecsillapodnom. Ezért.

 

Iruka talán két percen át is dermedten állt, mire felfogta, hogy Kakashi komolyan beszél. Halkan felcsuklott, majd némi tétovázás után babrálni kezdett az ingével.

- Mindent…?

Szétgombolta az ingét, elindult felé, és Kakashinak hirtelen elfogyott a levegője.

- A nadrágod is – préselte ki magából. Szemei a barna mellkason, és az elővillanó kis mellbimbókon kalandoztak, amikor pedig Iruka megállt előtte, és teljesen széttárta az inget, megérintette ujjaival a lapos hasát és köldökét. Úgy vonzotta a barna bőr, mintha mágnesből lenne, és milyen puha és meleg volt. Iruka kigombolta a nadrágját és letolta, majd egyszerűen kilépett a földre csúszott kupacból. Tejszínhab-színű könnyű kis Calvin Klein alsónadrág volt rajta, szerencsére nem volt boxer rajongó, és ennek Kakashi nagyon örült. Nagyot nyelve nézett le a domborodó kis csomagra, amelyet Iruka azonnal eltakart szép kezeivel.

- Ezt is vedd le. Nem, ne fordulj el!

Iruka szemei szétnyíltak, és visszafordult Kakashi felé.

- B-biztos? Hiszen… te nem szereted a…

Kakashi megszorította a szék karfáit, és bólintott.

- Biztos.

Látni akarta. Olyan hangosan kalapált a szíve, hogy szinte a mellkasán kívül is érezte. A levegő sűrűbb lett, nehezebben jutott a tüdejébe, egy izzadtságcsepp csiklandozta halántékát. Iruka szinte a végtelenségig tétovázott, de végül lassan lecsúsztatta magáról az alsót is. Szétnyíló bézs ingében olyan volt, mint valami éteri látomás. Haja lágyan hullámzott, amikor felegyenesedett, bőre egyenletesen barna volt, mellbimbói árnyalattal sötétebbek, hasa lapos, köldöke alatt pedig izgató kis barnás pihesáv indult el lefelé, egyre sűrűbbé válva. Iruka pénisze szép volt, egyenesen ágaskodott felfelé, de mielőtt alaposabban megnézhette volna, remegő kezek takarták el szeme elől. Kakashi megszédült a gondolattól, hogy pillangója felizgult, pedig csupán csak nézi őt. Örült ennek, naná, akármennyire is bizarr volt ez az egész.

- Ne nézd… ne…!

Szégyenkezve lesütött szemeivel, zihálásával Iruka akaratlanul is még izgatóbbá vált. Kakashi kezei maguktól mozdultak, és mielőtt felfoghatta volna, már a csuklóit húzta el onnan, hogy láthassa az ágyékát. Bárki másét látná, undort érezne, de Irukával valahogy minden más volt. Inkább zavarta, és dühítette mindig is, mert álmai nője férfitestben volt, de most inkább kíváncsiságot érzett és izgalmat. Pillangója megadóan ejtette karjait maga mellé, és szorosan behunyt szemekkel, halkan zihálva állt előtte. Bármit megtehetne vele ebben a pillanatban Kakashi, érezte. Elengedte az ernyedt kezeket, és a keskeny csípőkre simította tenyereit. Néma csend volt, és mégsem. Úgy érezte, soha nem vette még ilyen hangosan a levegőt. Zihálása szinte ordításnak tűnt a csendben, mégsem állt meg. Iruka bőre meleg volt és puha, s amikor lejjebb csúsztatta ujjait, érezte hogy megremegnek a keze alatt a combjai. Közelebb húzta magához, arca egy vonalban volt Iruka hasával. Szájával megérintette a köldökét, amitől láthatóan megrándult.

- Gyere, üljünk a kanapéra.

Iruka engedelmesen hagyta, hogy kezénél fogva húzza maga után. Azonnal megértette, mit akar tőle a férfi, mert amikor intett neki, lovagló ülésben helyezkedett el rajta. Kakashi kényelmesen hátradőlt a háttámlához, és az egymáshoz érő hímtagjaikat nézte. Sziszegve szakadt fel Kakashiból a lélegzet.

- Cs-csináljam n-neked kézzel? – dadogta Iruka bájosan, amitől ő legszívesebben felnyögött volna, de türtőztette magát.

- Igen, verd ki nekem – zihálta, kezeivel a barna combokat markolta kínjában. Amikor végre megérezte a meleg ujjakat a hímvesszőjére csavarodni, elakadó lélegzettel behunyta a szemeit. Úh, ez nagyon jó…! Nem, nyisd ki a szemeid, és nézd őt! Van mit bámulni rajta, nagyon szép és őrülten szexi! Kakashi szemhéja felpattant, és pillangó arcára nézett. Ő elnyíló ajkakkal nézett lefelé, mézbarna szemei feketének tetszettek az ablaktáblákon beszűrődő déli napfényben, és már az is, hogy az ő farkát nézte és masszírozta, tovább nyomta fel a pumpát Kakashiban. Iruka két kézzel dolgozott rajta, kínzóan lassan, közben csípője akaratlanul is mozdult, ütemesen ringatózott rajta. Ó basszus, őrjítően szexi volt!

- Elég! – nyögte hirtelen Kakashi, hangja mélyen és rekedten csattant a zihálás meghitt csendjében. Iruka rémülten nézett a szemébe. Kakashi a kanapéra döntötte, szétfeszítette a lábait, és fölé térdelt. – Azt akarom, hogy... – Elakadt.

 

Mit is? Mit is akart? Hát teljesen megőrült?!

 

- Verd ki magadnak. Látni akarom, hogyan csinálod… - krákogta néhány másodpercnyi belső vívódás után.

- Te… te megőrültél? – nyöszörögte Iruka, karjait arca elé rántva, hogy elrejtse zavarát. Kakashi megtámaszkodott a feje mellett, lehajolt hozzá, és szabad kezével félretolta az akadályt az útból.

- Nézz rám! – morogta halkan. – Nézz rám!

Iruka kinyitotta szorosan összezárt pilláit, és zihálva meredt fel rá.

- Csináld!

- Nem akarom! Nem…

Mohó csók. Isteni érzés volt, legszívesebben felfalta volna őt itt és most. Barack és vanília és az ő édes íze, amit imád. Ó egek, ha nő lenne, már rég kinyalta volna! Sőt… talán már a gyermekét hordaná, és a gyűrűjét az ujján. De nem nő! Iruka nem volt soha nő, és nem is lesz az! Dühös morgással körözött nyelvével a puha szájában, és végigsimított lapos mellkasán, a meg-megránduló hasán, és megmarkolta a péniszét. Nem volt kicsi, de nem is akkora, mint az övé. Kellemesen, melegen lüktetett a tenyerében, egyáltalán nem volt undorító. Iruka oldalra rántotta a fejét, körmeit Kakashi karjaiba vájta, és torkából édes hangok szöktek fel… Szorosan behunyt szemekkel, kábán újra és újra nyögött. Kakashi maga sem tudta magáról, hogy csodálattal, zihálva bámulta, szinte itta magába a látványt és a hangokat. Keze magától mozgott, és néhány perc alatt eljutatta pillangóját a csúcsra, hogy megkapja azt a tüneményes ajándékot, amelytől teljesen beindult. Iruka felnézett rá, arcát eltorzította a kéj, és ívbe feszítette testét az orgazmus. A hangja pedig…! Ó a hangja…!

- Neh… ahh… ahhh… nnnhhh… AHH!

Kipirulva, izzadtan és ernyedten feküdt alatta, saját spermája a hasán és Kakashi kezén csillogott. A férfi hörögve rántott a sajátján kettőt, és hangos nyögéssel élvezett ő is pillangója hasára, hogy aztán lehajtott fejjel, hörögve kortyolja a levegőt.

- Úristen… - krákogta, szinte fuldokolva. – Úristen…

 

 

***

 

Lehullott a függöny, véget ért az előadás. Iruka fellélegzett, megfogta partnernője karcsú kezét, és kisétált vele a függöny elé. Vastapsot kaptak. Amióta ebben a darabban énekel férfiszerepet, azóta népszerűbb, mint valaha. Elvégre tenor hangja kiemelkedően szép, hiszen a női szoprán tartományokon edzette hangszálait a konzervatórium óta, így aztán meg sem kottyantak neki a nehéz hajlítások és ívelések, amelyekkel egy átlagos tenor vért izzadna. Büszkén hátrasöpörte göndör csigákba szárított hajfürtjeit, és kétezer wattos mosollyal köszönte meg a dübörgő tapsot, a színpadra dobott virágokat és a női sikkantásokat. Ó igen, elégedett volt, de menyire!

Az öltözőben már várta Hinata és Tsunade. Előbbi a jelmez levetkőzésében segített, utóbbi a szemeit legeltette rajta, miközben szövegelt.

- Gondolkoztál már azon, hogy kit viszel magaddal az eljegyzési ünnepségre? – kérdezte körülbelül ötödször tőle. – Ugyanis én akarok veled menni, nem fogadok el nemleges választ, csakis…

Iruka felsóhajtott.

- Nem megyek.

Tsunade úgy nézett rá, mintha hirtelen kihullott volna az összes haja, és két feje nőtt volna. Iruka nem zavartatta magát, megkötötte derekán a mohazöld pamutköntös övét, leült a sminkasztalhoz, hogy egy krémezett vatta segítségével megszabaduljon a sminktől. A tükörből vetett egy pillantást a dermedten hápogó Tsunade arcára.

- Mi?! – sikította a nő, piros kosztümében és vörös körmeivel maga volt a megtestesült pokoli lángnyelv. – Hogy mi? De miért?

- Azért, mert Kakashi megkért rá.

Tsunade látszólagos nyugalommal bólintott.

- Ja, így már mindjárt más. TE MEGŐRÜLTÉL? – robbant ki belőle, karjait az ég felé tárta. Szőke haja lobogott, barna szemei vad tűzben égtek. – Lemondasz egy ekkora lehetőségről, csupán csak azért, mert…

- Tsunade! Ne kiabálj!

- MÁR HOGY A FRANCBA NE KIABÁLNÉK?! 

- Oké, akkor kiabálj, de nem itt. Kifelé!

Kinyílt az ajtó, és a belépő felé fordult minden arc. Tsunade azonnal búgó hangra váltott.

- Ó, jó estét kedves Hatake úr! Hogy van? Jól megy az üzlet?

A férfi csak biccentett köszönésképp, és kitárta az ajtót, félreérthetetlen módon jelezve a lényeget. Tsunade vette a lapot, és mielőtt követte volna Hinatát a folyosóra, vetett még egy szikrázó pillantást Irukára.

- Hívj fel! – tátogta, kezével telefonkagylót formázva az arca mellett. Kattant mögötte az ajtó, Kakashi még a kulcsot is ráfordította belülről.

- Szia – borzongatta meg mély hangjával Iruka érzékeny idegszálait, amitől ő azonnal letette kezéből a vattapamacsot.

- Szia – válaszolta visszafogottan. A délben történtek hatása alatt állt még mindig. Miután a kanapén ez a szőke hegy AZT művelte vele, egyszerűen elvitte ebédelni, és egész idő alatt csak bámulta őt azokkal a felemás szemekkel, amelyek egyszerre voltak félelmetesek és izgatóak perzselőek. Tudomást sem vett Iruka duzzogásáról, zavaráról vagy bármi másról. A kocsiban csókolózott vele az oda- és visszaúton, és miután végre elengedte őt, alig érezte a száját, a feje pedig üres és könnyű lufiként lebegett a nyaka felett. És ezt is csak ő tudja kiváltani belőle! Legszívesebben hozzávágott volna valamit, de helyette inkább remegő kezekkel és hevesen dobogó szívvel felé fordult. Kakashi ma este először látta őt férfi szerepben a színpadon. Vajon mit gondol most róla? Kiábrándult belőle? A gondolattól összeszorult a torka…

 

 

 

 

Iruka mesésen nézett ki. Barna haja ezúttal elegáns csigákba rendezve ölelte körbe jóképű arcát, és minden mozdulatára rugóztak a tincsek, miközben világosbarna szemei elbűvölően csillogtak. Kakashi felidézte lelki szemei előtt, milyen lenyűgöző látvány volt a színpadon. Most először látta férfiszerepben, ez meglepte őt, majd ismét elvarázsolta a kisugárzásával és minden egyébbel, amivel eddig is. Figyelte, ahogy Iruka hosszú ujjai leteszik a vattakorongot, amellyel idáig az arcát törölte, és felé fordult a székében.

- Tetszett az előadás? – kérdezte azon a lágy hangján, amivel mindenkit képes elbűvölni, főleg a nőket.

- Nagyon jó volt. Szépen énekeltél, és jól állt neked a hősszerelmes ifjú szerepe. - A bóktól Iruka lesütötte a szemeit, és elmosolyodott. – Vacsoráztál már?

Iruka felállt, hozzá lépett és megigazította Kakashi nyakkendőjét egy olyan spontán mozdulattal, amely az összeszokott házaspárokra jellemző. A felismeréstől Kakashi elmosolyodott.

- Előadás előtt Hinata hozott egy szendvicset, de az nem sokat ért. Éhen halok.

Elkapta pillangója derekát, és közelebb húzta magához, belecsókolt a nyakába, mert az arca még fényes volt a sminklemosótól.

- Elvigyelek a kedvenc helyedre?

Iruka megrázta a fejét, haja puhán rugózott.

- Ilyenkor mindig tömeg van, ráadásul ezzel a hajszerkezettel inkább nem mennék emberek közé.

Kezeit a férfi mellkasára simította, és hagyta, hogy Kakashi a nyakát csókolgassa, mi több, nem zavarta az sem, amikor a hosszú sápadt ujjak beletúrtak a hajába.

- Szerintem nagyon jól áll – dörmögte a bőrébe Kakashi. Érezte, ahogy megborzong karjaiban az ő pillangója. A délben történtek óta csak rá tudott gondolni, alig várta már, hogy végre kettesben legyenek ismét. Rápaskolt a formás fenékre.

- Öltözz fel, addig hazatelefonálok, hogy vacsorával várjanak. Így megfelel?

Iruka bólintott, és a sminkasztalhoz lépett, hogy befejezze a törölgetést, miközben ő előhúzta zsebéből mobilját.

- De aztán legyen süti is!

- Lesz.

 

*

 

Odakint a kocsi ajtaját már kinyitotta Naruto. Arckifejezése alapján Iruka úgy vélte, bizonyára citromba haraphatott, vagy csupán nem örül, hogy áll mellette egy fekete öltönyös magas pasi szúrós szemekkel, és vállig érő barna hajjal. Nem volt csúnya, de jóképű sem, inkább ijesztő volt. Talán harminc lehetett, de nehezen tudta megtippelni mások életkorát. Tanácstalanul megtorpant, Kakashi azonnal megszólalt.

- Iruka, ő itt Shiranui Genma. Mielőtt az én alkalmazásomba lépett, előtte a rendőrség kommandós egységében szolgált, majd a belső elhárításnál.  Öt éve irányítja a testőreimet, most pedig ideiglenesen a te privát testőröd lesz.

Iruka rácsodálkozott az ijesztő fazonra, majd a kocsiajtót fogó, bosszúsnak tűnő Narutóra, és vissza ismét. Genma szertartásosan fejet hajtott, ezért Iruka is követte a példát.

- Örvendek, uram – mondta vödörmély hangján az új testőr.

- Izé, én is. De már van egy testőröm, Naruto. Nem? – fordult a szőke srác felé.

- Ezt később megbeszéljük – zárta rövidre Kakashi, és figyelmeztetően megfogta a karját, hogy szálljon be a kocsiba. Oké. Iruka besurrant az ülésre, de még a hajtincsei is kérdőjeleket formáltak. A fura pasas szerencsére előre ült a sofőr mellé, az elválasztó üvegfal pedig fent volt. Amikor elhelyezkedtek az ülésen, Kakashi felé fordult a csilliónyi kérdéshalmazzal, de az elkövetkezendő félórában nem volt alkalma megszólalni.

 

*

 

Édes barack. Finom és lágy. Megunhatatlan.

Miközben pillangóját csókolta, kezei mohón csúsztak a kabát és ing alá, hogy a forró bőr és az izmok érintését élvezhesse. Finom vanília illatát szívta magába, Iruka reszketeg sóhaja csiklandozta fülét. Úgy érezte zsong a feje, nehézzé válik, és képtelen gondolkozni. Forró vágy és imádat járta át, száját a barna nyakon lüktető vastag érre szorította. Iruka… Iruka… Teljesen megőrült, egy férfit ölel és csókol. Egy férfi testét, hangját imádja… A látványt is, mindent! A sóhajait, hosszú szempilláit, a fülcimpájában megcsillanó gyémántot, a félig kigombolt ing alól kilátszó barna mellkast, a kulcscsontok lágy ívét, a rengeteg apró részletet mind. Minden beleivódott az emlékezetébe, tovább gazdagítva a fejében tárolt képeket és élményeket. Ah! Elkeserítő volt a tudat, hogy egy férfit imád ennyire, de nem érdekelte, amíg ennyire fantasztikus érzés volt. Hiszen minden alkalommal, amikor maszturbált vagy nőkkel hált, ezeket idézte fel a szemei és a többi érzékszerve előtt. Már nagyon régóta alkalmazta ezt a módszert, talán… azóta az éjszaka óta, amikor majdnem megdugta, de akkor kiderült, hogy Iruka férfi. Nagyon nehezen fogadta el ezt az irreális, megmagyarázhatatlan vonzalmat, de elfogadta, és azóta élvezte minden percét. Ezen az estén is, amikor látta Irukát teljes férfias szépségében a színpadon állni és énekelni, lenyűgözte a hangja, a mozdulatai, az arcán az átélés, az érzelmek kavalkádja. Szerelmes lenne? Már nem bugris kamasz, ez az egész csupán az ösztönökről szól, semmi többről. De az masszívan benne volt. Imádta a pillangóját, az első perctől kezdve, most is imádattal csókolta és simogatta, minden egyes sóhajért hevesen dobbant a szíve, a vére forró lávaként csorgott a testében, és egyenesen áramlott lefelé az ágyékába. Úgy érezte, szétszakad a nadrágja, annyira nekifeszült a hímtagja. Iruka…

Elég volt behunynia a szemét, és a nő akit csókolt és simogatott, máris átváltozott az ő csábító pillangójává. Itt és most nem volt szükség a képzeletére, hiszen az igazit tarthatta a karjaiban. Fantasztikus érzés volt.

Halkan felmordult, amikor Iruka belefúrta ujjait az ő rövid hajába. Imádta az érintését. Egy mozdulat volt csupán, és a megadóan hátára dőlő Iruka fölé mászhatott. Persze pillangója azonnal rázendített:

- Várj! – zihálta a szájába izgatóan. – Mindjárt ott vagyunk, bírd ki még egy mmmm…

Kakashi nem bírta ki. Akarta őt. Most. Nyelve éhes sirályként körözött pillangó szájában, nyakán, mellkasán, és a kemény kis mellbimbókon. Felfalom, élve fel fogom falni, gondolta mohón.

 

- Uram, hamarosan megérkezünk – szólt a rejtett hangszórókból Naruto tapintatos hangja. Ez azt jelentette, hogy már csak néhány perc. Kakashi felemelte a fejét, és fújtatva vetett egy pillantást az ablakon túli világra. Késő éjszaka volt, csupán az elsuhanó lámpaoszlopokról ismerte fel a rezidenciájának parkját, amelyen éppen keresztülhaladtak. Lassan kifújta a levegőt, és próbált normálisan lélegezni, de amikor újra lenézett az alatta fekvő szexi álomra, amely a félhomályban igézően elterült alatta, pulzusa újra felpörgött. Mocskos gondolatok és tervek fogalmazódtak benne, eközben kezével végigsimította a jóképű arcát, mellkasát, hasát egészen a duzzadó ágyékig. Iruka bármennyire is ellenkezett, kívánta őt. Kakashi örült ennek. Imádta ezt az új élményt, az új érzést, az új gondolatokat.

- Legalább… Ne mosolyogj… - zihálta Iruka. – Teljesen összegyűrted… a ruhám…

- Jól áll neked.

Hátracsúszott, és Iruka kezét megfogva felsegítette ülő helyzetbe, és nézte ahogy aranyosan próbálta fél kézzel rendezni a ruháját. A másik végtagjáról kénytelen volt lemondani, ugyanis Kakashi gyengéden harapdálta a szexis barna ujjakat.

Finom döccenéssel megállt az autó, Genma nyitott ajtót.

A lépcsőn felfelé Kakashi ment elöl, kezénél fogva húzta maga után Irukát. Az inas meghajolva üdvözölte őket, de csupán Iruka köszönt neki, azonban nem volt idő másra, szinte zászlóként lobogott a férfi mögött, aki kettesével szedte a lépcsőfokokat felfelé.

- Mázli, hogy nem egy toronyban van a hálószobád – lihegte, amikor végre felértek. Kipirulva, zihálva, de mosolyogva nézett fel Kakashira. A férfi nagyot nyelt, és fújtatva tenyerelt az ajtónak támaszkodó Iruka mellé. Fölé görnyedt, szinte sátorként borult fölé, remegett az izgalomtól. Ó a fenébe is, teljesen beindult! Fogaival gyengéden megharapdálta Iruka állának hegyét, és a duzzadtra csókolt szájára szorította az övét. Imádta, hogy csók közben Iruka a hátára simította a kezeit. Nyelvével megcirógatta pillangója fogait, nyelvét, szívta magába az ízét. Felemelte a fejét, és vágytól fekete szemekkel nézett a mézbarna szemekbe.

- Mutasd meg, milyen rekordidő alatt tudsz felkészülni – krákogta rekedten, ujjaival megcirógatta a kipirult arcot.

- Oké, sietek…

Engedte, hogy Iruka kicsússzon karjaiból, és fújtatva támasztotta homlokát a faragott antik tölgyfaajtónak. Lélegezz! Ellökte magát onnan, és az ágy felé fordult. Zakója egy fotel felé repült. Egyszerűen kilazította a nyakkendőjét, áthúzta a fején és elhajította valamerre. A mandzsettagombokat hanyag mozdulattal a keze ügyébe eső helyek egyikére tette, és az inget a zakó után küldte. A nadrággal még ennyit sem törődött, elhagyta a zoknival és a selyemalsónadrággal együtt. Meztelenül érkezett az ágyhoz, lenézett a borvörös szaténágyneműre, a hozzá illő brokát baldachinra. Különleges sötét mahagónifából faragott ágy volt, de ez jelen pillanatban egyáltalán nem érdekelte Kakashit. Képzeletében Iruka már az ágyon feküdt, bőrén a színes ólomüvegből készült Tiffany lámpa fényei játszottak, szemei mézbarnán csillogva néztek fel rá, karjai széttárva, formás hosszú lábai széttárultak, és farka keményen és szépen simult a hasához. Ó igen, látta hogy mennyire kívánja őt, és ez igazán őrjítő volt! Kakashi ujjai a levegőbe markoltak. Ha ez így megy tovább, Iruka nélkül jut el perceken belül a csúcsra, csupán annyitól, hogy rágondol! Őrület.

 

*

 

Egy örökkévalóságig tartott, mire Iruka előkerült a fürdőszobából. Egy fehér törülköző borította be tetőtől talpig. Amikor körbepillantott a szobában, és meglátta Kakashit a nyitott ablaknál anyaszült meztelenül, nagyot nyelt. Kakashi lenyelte a konyak utolsó cseppjeit.

- Meg fogsz fázni – szisszent pillangója, miközben ő becsukta az ablakot.

- Valamivel muszáj volt lefoglalnom magam, amíg vártalak, különben a falat kapartam volna. A konyak és az éjszakai levegő hatásosabb volt.

Iruka tekintete lejjebb siklott, amitől Kakashi pénisze erősebben kezdett lüktetni.

- Nem látszik… - lehelte pillangója.

- Vetkőzz le, és irány az ágy!

Iruka szófogadóan spurizott, ledobta magáról a köntöst, és engedelmesen a hasára feküdve várt rá, pont ahogy szokták. Kakashi megtorpant az ágy lábánál, és nagyot nyelt.

- Fordulj meg, Iruka. Látnom kell téged, úgy ahogy elképzeltem.

Nagyon lassú, tétova mozdulatokkal fogadott csak szót neki, de megtette, és amikor végre a hátán feküdt és felnézett rá, Kakashi felmordult. A szétterülő csillogó hajzuhatag, a színes lámpafény és az árnyékok játéka a barna bőrén, mind sokkal szebb volt, mint képzeletében. Kezével ágyékát eltakarta ugyan, így volt ideje felkészülni a teljes látványra.

- Vedd el a kezed onnan – krákogta, egyik kezével megkapaszkodott a baldachint tartó ágyoszlopban, a másikat ökölbe szorította. Iruka zavartan elfordította az arcát, behunyta szemeit és egy finom mozdulattal elhúzta ujjait. Félig merev pénisze láttán Kakashi lassan kifújta a levegőt. Nem ezt akarta látni, ennél többre vágyott.

 

- Szét a lábakat, mutass meg mindent.

 

A sötét éjszakában elsuttogott szavai forrón fodrozták a levegőt, akár az izzó parázs.  

 _______________________________________________________________________

 

 

Backstage story

16/b

 

 

- Miért te?!

Naruto nem titkolta az előtte álló fickó előtt a bosszúságát. Ki nem állhatta őt, mázli hogy az elmúlt egy évben nem is kellett vele találkoznia sem, erre tessék: itt van. És ami még rosszabb, az elkövetkező hetekben, de lehet, hogy hónapokon át egyfolytában együtt lesznek összezárva az autóban. Basszus.

Genma félrehajtotta a fejét, azzal a vesébe látó szemeivel nézett le rá, amit annyira, de annyira utált benne! Mintha valami terráriumban napozó gyík volna, akit tanulmányozni kell. Grr! A régi emlékek azonnal feltolultak benne, kezdett dühbe gurulni. Nyugalom, mély levegő. Zen. Profik vagyunk, semmi gáz!

- Amikor Hatake úr egy másik testőrt is kért Umino úr mellé, úgy döntöttem én leszek az – válaszolta higgadt és mély hangján. Még ez is irritáló volt.

- De te a vezetője vagy a testőrcsapatnak! Mégis hogyan fogod így koordinálni Hatake úr őrzését?

Genma körbehordozta tekintetét az utcán. Vállig érő haja világosbarna volt, az európai vér benne is csörgedezett, akárcsak Narutóban. Sötétkék öltönye és nyakkendője, vakítóan fehér tökéletesre vasalt inge és a hónaljdudorként manifesztálódó szolgálati fegyvere egyértelművé tette mindenki számára, mi is ő. Egy veszélyes pasi fegyverrel. Ja, és testőr is. Ch. Nem volt jóképű, markáns vonásai voltak, inkább ragadozószerű, és sasszemeinek figyelmét semmi sem kerülhette el. Arcvonásai rezdületlenek, mint mindig. Naruto a sok év alatt sosem látta mosolyogni, nevetni. Na nem mintha érdekelte volna, mert ő aztán magasról tojik rá, minek örül Genma és minek nem!

- Úgy vélem, neked ilyen dolgokkal nem kell törődnöd. Kizárólag Umino úr fuvarozására és őrzésére koncentrálj, ahogy eddig.

Mindezt olyan felháborító közönnyel mondta, Narutonak még az ujjai is begörbültek, és biztos volt abban, hogy szalmaszőke hajszálai is kihúzták magukat dühükben. Kidomborította mellkasát, felfújta magát, mint valami pukkancs, és így nem lett ugyan magasabb, de fenyegetőbb biztosan.

- Nem változtál semmit, Genma! Ugyanolyan vagy, mint… - elharapta a mondatot. Nem akart visszautalni a rendőrségi időkre, mert ezzel a saját sebeit tépte volna fel, így inkább lenyelte a mérgét. Genma egyik szemöldöke megemelkedett. Ennyi reakció, s nem több. Soha nem tudni mire gondol, és talán ez teszi igazán félelmetessé. Naruto torka összeszorult a felelevenedő emlékek halvány árnyékától.

Ki tudja meddig álltak volna ott szótlanul egymást bámulva, ha nem érkezik meg Hatake és Umino urak. Utóbbit meglátva Naruto lecsillapodott, mert kedvelte a jóképű operaénekest, főleg a kis asszisztensét, a bájos Hinatát, ezért még azt is szó nélkül eltűrte, hogy a kutyáját beengedi a kocsiba és összeszőrözze-nyálazza az üléseket.

 

***

 

- Naruto, mi a gond?

Iruka kérdése meglepte. Kék szemei a visszapillantó tükörre siklottak, hogy láthassa Umino úr arcát.

- Miért kérdezi, uram?

A kocsi mellett Genma éppen Hatake úrral beszélgetett, így más nem hallotta őket. Mázli. Ha Genma a kocsiban ülne, az nagy égés lenne, mert leszerepelt a fapofa tantárgyból. A kliens nem láthat a testőr arcán érzelmeket, elsőszámú szabály az íratlan testőr bushido-ban (ami nem létezik, csak Naruto zavaros fejében).

- Az új testőrrel van problémád? Látom rajtad, hogy rossz a hangulatod, ő az oka?

Naruto zavartan megvakarta a nyakát. Szalmaszőke haját lefogta a sofőrsapka, de így is ami kilógott belőle, az ezer felé ágaskodott.

- Hát mi tagadás, nem rajongok érte – mondta kínos vigyorral.

- Miért?

- Hát pfúh… - sóhajtott egy nagyot, és az őt figyelő borostyánbarna szemekbe nézett a tükrön keresztül. – Közös a múltunk, és nincsenek szép emlékeink egymásról.

- Ha szeretnéd, megkérem Hatake urat, hogy másik testőrt küldjön helyette…

- Ó ne! Erre semmi szükség, de tényleg! Eskü! – hadonászott hevesen Naruto.

- Biztosan?

- Naná! Becsszóra! – vigyorgott szélesen. – Különben pedig ő a legjobb közülünk. Mellette ön teljesen biztonságban lesz, és én is sokat tanulhatok tőle, hogy még profibb lehessek.

- Aha, értem, így máris jobb. – Iruka végre mosolygott. Pfúh. – Na és honnan ismered őt? Még rendőrként találkoztál vele?

Naruto bólintott, arca elkomorult, így egy csapásra lemosódott róla a vidámság.

- Igen, uram. Kezdő frissdiplomásként Osakában a rendőrségen dolgoztam, nyomozó voltam az életvédelmi ügyosztályon.

Iruka kíváncsian előrehajolt ültében, majd inkább előre ült a vele szemközti ülésre, és a háttámlába kapaszkodott, hogy közelebb lehessen.

- Akkor nem dolgozhattál sokáig ott, mert most is fiatal vagy.

Naruto félig hátrafordult és egyenesen ránézett az operaénekesre. Fúh, ilyen közelről Umino úr még sokkal szebb volt, az orrán lévő kis szeplőkkel együtt is.

- Hát, huszonhat éves vagyok… - mormolta.

- Nahát, akkor egyidősek vagyunk! – Iruka mosolya lehengerlő volt. Hosszú ujjai az ülés háttámláján pihentek, világoskék inge a napbarnított bőrétől szinte vakítóan világosnak tűnt, barna haja selymesen csillogott, szemével kedvesen és barátságosan és nyíltan nézett rá. Egyidősek?! Naruto sokkal öregebbnek érezte magát.

- És az életvédelmi ügyosztály micsoda?

- Hát öö… Ha úgy mondom, hogy gyilkossági nyomozások?

Iruka szemei kitágultak, szája néma „ó”-t formázott.

- Nahát, Kakashi ezt nem említette. Vagyis… Hatake… úr – tette hozzá lesütött szemekkel, és Naruto döbbenten nézte, hogy már ennyitől is elpirul. Elképesztő, hiszen már jó ideje együtt vannak a nagyfőnökkel, és a legbelső személyzet pontosan tudta miféle kapcsolatban állnak.

- És Shiranui Genmával kollégák voltatok?

Naruto ujjai erősen megmarkolták a kormányt, arca elsötétült egy pillanatra.

- Olyasmi – szűrte a fogai közül, és ezt a pillanatot választotta Genma, hogy kinyissa az ajtót, és visszaüljön a mellette lévő ülésbe. Sötét napszemüvege még az orrán pihent, amelytől a megjelenése csak még félelmetesebbé vált. Iruka visszahúzódott az autó hátsó részébe, és az új információkat csendben emésztgetve merengett, tekintete az ablakon túli világra fókuszált, talán Hatake urat figyelte, ahogy besétált a cég hatalmas irodaépületének ajtaján, talán mást.

- Tíz óra tizenöt – közölte Genma. Mély, dohányzástól rekedt hangja borzolta Naruto idegszálait. – Hinata kisasszonyhoz megyünk a kutyáért, tíz óra harminc perckor kezdődik az énekóra, tehát igyekeznünk kell.

Naruto válasz nélkül beindította a járgányt, és elfojtott egy fintort. Igen, ez Genmára vall. Egy szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy ez a két lábon járó számítógép betéve tudja Iruka napirendjét, akár az egész hetit is. Az ilyen embereket a gimiben mindig úgy nevezik, hogy stréber. A Való Világban, pedig már így: Igen, főnök!

Ilyen az élet.

 

***

 

Az énektanár kis kertes háza a város szélén volt. Udvarában rózsabokrok és halastó, kis faházban aranyos fehér kutyával. A kertkapu előtt pedig egy hosszú fekete limuzin állt, benne két némán ülő férfival.

Naruto morcos volt, mert Genma nem engedte, hogy bekísérje Umino urat a kis Hinatához, ráadásul Ben a kutya megint összesarazta a hátsó üléseket, ugyanis közben az eső is eleredt. Ez borzasztó, és Genma most is mellette ül, és ez hosszú hónapokon át nem is fog változni – gondolta bosszúsan. Lehetne még ennél is rosszabb?!

Megnyomott egy gombot a műszerfalon, hogy lehúzódjon a mellette lévő ablak. Lágy tenorhang, csodás dallam kúszott be a néma utastérbe.

- Umino úr hangja meseszép – sóhajtotta ellazulva. Ezt a dalt nem először hallotta, hiszen minden másnap elhozta ide az operaénekest gyakorolni. Genma hümmentett válaszul. Jellemző. Pittyentett a mobilja, és bekapcsolta a headsetjét, karcos mély hangja elnyomta a szép énekhangot.

- Helyzetünk 22-es körzet, Watari utca 27. Igen. Igen. – Csend. – Nem kell, az ebédhez elég Akimichi Kiba sofőrnek Hatake úr mellé. Együtt ebédelnek Umino úrral, ahogy szokták, ezért mi is csatlakozunk majd. Nem. Jó. Értettem.

Naruto figyelte a férfi feszült arcát, és érezte ahogy megy fel benne a pumpa. Fúh, ki nem állhatta ezt a fickót!

 

 

Húsz perc múlva Iruka végre kilépett a kapun, mellette bicegett Ben is, az elválaszthatatlan társa, akit Naruto ütött el alig fél évvel ezelőtt, persze nem szándékosan. Ben kóbor keverék kutya volt, akit az éhség kiűzött az országútra, hogy elgázolt macskákat és békákat egyen, pont egy ködös-esős estén, amikor Naruto éppen Irukát vitte előadás után egy puccos étterembe, ahol Hatake úr már várta őket nagyobb társasággal együtt. Csúnyán elütötték szegény ebet, egyik szemét és fülét elvesztette, medencecsontja is eltört, aminek bal hátsó lába látta kárát. Mindezektől az alapjáraton is csúf állat csak még rondább lett, de Iruka akkor is befogadta és szerette, ahogy egy kutyát csak szeretni lehet. Az imádat kölcsönös volt, Ben istenként nézett fel gazdájára, és féltékenyen őrizte mindenkitől. Utóbbi tulajdonsága miatt nem tűrte meg őt Hatake úr, ezért ha találkoztak, akkor Ben Hinatához ment. A szép Hinatához…

- Naruto, indítsd a járművet!

A rekedt hangú hűvös utasításra magához tért az álmodozásból. Umino úr és Ben már az autóban ültek, ideje volt indulni, már várta őket az olasz nyelvtanár.

 

***

 

Alig múlt este hét, amikor Umino úr elköszönt tőlük, és bicegő kutyájával a nyomában besétált az otthonába. Fúh, húzós volt az első napja Genmával, pedig ezek általában laza napok, de az egész végig tartó feszültség sok energiát kivett belőle. A fickó semmit sem változott, ugyanaz a…

- Vigyél haza, aztán elmehetsz.

Ch. Ráadta a gyújtást. Az út alatt zavarta a néma csend. Hiába kapcsolta be a rádiót, Genma lekapcsolta. Fütyülni kezdett egy népszerű dalt, akkor rászólt, hogy fejezze be. Bosszúsan csücsörítve hallgatott hát, és sok energiájába került, hogy ne küldje el a búbánatba főnökét. A sokemeletes épület előtt megállt, majd meglepetten pislogott, amikor felé fordult a hűvös világosbarna szempár.

- Mielőtt elmész, igyál meg velem egy kávét.

Nincs azaz isten.

- Köszönöm, nem – mormogta inkább. Majd ha piros hó esik.

- Beszédem van veled, Naruto, úgyhogy mozgás befelé!

Zavartan vakarta meg szalmaszőke üstökét, és tanácstalanul nézett körül. Azta! Genma lakása szinte üres volt, ellenben az övével, amely túl azon, hogy zsúfolt volt, még rendetlen is. De itt, Genmánál egy porszem, egy eldobott zokni, de még egy használt papír zsebkendő sem volt. Minden a barna árnyalataiban játszott, kizárólag funkcionális az egész. Semmi kép, váza, díszpárna, semmi.

Elvette Genma kezéből a felé nyújtott bögrét. A kávé illata nagyon finom volt, pont úgy készült ahogy ő szereti, pedig a fickó meg sem kérdezte tőle, hogyan kéri. Jól megcukrozva, kevés tej és csipet fahéj.

- Mm. Isteni lett! – vigyorgott kisfiúsan, amint az első korty lecsúszott a torkán.

 

 

Genma a kanapén ücsörgő szalmaszőke tündérrel szemben ült le a bő fotelbe. Kávéja akár az epe, üresen és keserűen szerette, nem úgy, mint Naruto. Pontosan emlékezett arra, hogy régen a rendőrségen hogyan itta. Tejjel, cukorral, fahéjjal. Jól emlékezett a csábító fahéj illatára, amely reggelenként körbelengte őt. Az eligazításokról Naruto általában mindig elkésett, és amikor beesett az ajtón a bögréjével, az egyetlen üres helyre ült le minden alkalommal, mégpedig Genma mellé, ahova senki más nem akart, de ez őt nem érdekelte, mindenkivel barátságos és kedves volt. Imádnivaló volt az aranyos mosolyával és szeleburdi természetével, amikor odakerült hozzájuk frissdiplomásként. A tojáshéj még a fenekén volt, mégis nagyon profin végezte az adatgyűjtést és –elemzést. Genma akkor már magas rangú tiszt volt, álruhában beépült az életvédelmi ügyosztályba, mint nyomozó. Naruto pechére pont a fiú társa után vizsgálódott, mert alapos gyanú merült fel Lee nyomozó korrupciójára. Belekeveredett valamiféle zsarolási ügybe, és belső információkat adott ki folyóban lévő ügyekről alvilági személyeknek.

- Szóval, miről kell beszélnünk? – térítette vissza gondolatait a jelenbe Naruto hangja. Genma megköszörülte a torkát, letette csészéjét a közöttük álló dohányzó asztalra, és ingének mellső zsebéből előkotort egy szál Marlborót. Az öngyújtó lángja fellobbant, a cigaretta felsistergett, és a forró bizsergés tüdejébe áramlott, a feszültség pedig a kifújt füsttel távozott.

- Hatake úr azért erősítette meg Umino úr védelmét, mert előfordulhat ellene merénylet. Ennél többet nem mondhatok neked, bizalmasak az információim.

Naruto kék szemei komolyan néztek vissza rá. Azon ritka pillanatok egyike volt ez, amikor az örökös mosolygás nem palástolta az intelligencia csillogását.

- Hétfőn és szerdán is követett minket egy fekete Sedan.

- Rendszám?

- GO417

Genma elégedett volt. Igen, ez az ő Narutója. Jó megfigyelő, kitűnő memóriával megspékelve. Elraktározta emlékezetében az információkat.

- Holnap utánanézek. – Újabb slukk a cigarettából.

- Jó. Van még valami, főnök?

- Igen. – A hamutartóba pöckölte a hamut, majd újra hátradőlt. – A ma reggeli jelenetet a jövőben nem kívánom újra átélni. Tudom, hogy forrófejű vagy, de akkor is uralkodj magadon, főleg a megbízónk előtt.

Naruto ajkai összepréselődtek vékony vonallá, homlokán megjelent az apró kis ránc, szőke szemöldökei összehúzódtak, bőrén pedig rózsaszín foltok jelentek meg. Imádnivaló volt. Genma kifejezéstelen hűvös tekintettel tanulmányozta a tündér mérges arckifejezését. A régi szép idők… Az a kis idő, amit boldog békében tölthettek együtt az oszakai rendőrségen, nagyon szép emlékek között kapott dobogós helyet. Minden szép és jó volt egészen az ominózus napig. A rossz emlékek befurakodtak gondolatai közé, de elhessegette őket.

- Oké, bocsánat – mondta Naruto, és az üres csészét forgatta ujjaival közben. Értelmes ő, mindig belátta a hibáit, és igyekezett helyrehozni azokat. – Hülye voltam.

- Ideje lenne túllépned a régi sérelmeken.

Naruto megrázta a fejét, és mivel most nem volt a fején a sofőrsapka, szétálló szőke hajtincsei a mozdulattól szalmakazal-felhőként követték mozdulatát.

- Nem, Genma. Túl sokat ártottál nekem ahhoz. Ne várd el tőlem, hogy elfelejtsem, mert nem fogom.

Újabb slukk.

- Hát jó.

- Na és meddig tart ez az egész, meddig kell elviselnem téged?

Lassan kifújta a füstöt, mintha a feszültséget magát látná távozni a szürke füstcsíkkal.

- Néhány hét, vagy hónap.

Naruto nem látszott boldognak. Olyan arcot vágott, mint aki savanyú citromba harapott.

- Oké, ideje hazamennem, az asszony leharapja a fejem, ha tovább váratom.

Genmában megállt az ütő, teljesen ledermedt.

- Neked feleséged van? – csúszott ki a száján a döbbent kérdés, és a harsány nevetés volt a legutolsó reakció, amire számított volna. Elnyomta a cigarettáját, nem mert ránézni a szőke tündérre, nehogy elárulja tekintete az érzéseit.

- Hahaha! Úgy is mondhatnám, néha zsémbes feleségnek is elmenne. Tessék – nyújtotta Genma felé a mobiltelefonját. A kijelző háttérképén egy fekete macska terpeszkedett. Mint mozdonyból a gőz, sípolva távozott a levegő Genmából, olyan hirtelen könnyebbült meg.

- Sasuke a neve. Zsémbes boszorkány, és igazi bosszúálló természet, plusz rettentően falánk is! – Naruto mély hangja ellágyult, mormolása végigbizsergette Genma gerincét, és a tekintete ahogy a macskára nézett gyengéd volt. Olyan, amilyennel őrá sosem fog nézni, mert utálja mindazokért, amiket a volt társával és vele tett. Pedig minden csupán a munkája része volt, és Narutonak fogalma sincs, mennyit köszönhet őneki, aki gyakorlatilag feláldozta fényes karrierjét a rendőrségen csupán azért, hogy ő megússza egy egyszerű elbocsátással. Fogalma sincs semmiről. Semmiről. Amikor azon az ominózus napon kapott Narutótól egy vaskos jobbegyenest a történtek után, akkor sem haragudott rá, mert az lebegett Genma lelki szemei előtt, hogy helyesen cselekedett, és idővel talán majd Naruto is megérti ezt. Azóta eltelt majdnem négy év, és nem változott semmi.

- Kikísérlek.

- Kösz.

Az ajtó előtt Naruto visszabújt a cipőjébe. Igazi szeleburdi módon, még csak ki sem fűzte amikor levette, és most is csak trehány módon belelépett, nem vesződött vele sokat, bezzeg Genma mindent precíz pontossággal végzett, még a cipőfűzőt is milliméter pontossággal hurkolta.

- Akkor holnap! Csá! – intett a srác, és már csapódott is mögötte az ajtó.

- Szia, Naruto – mormolta Genma a csukott ajtóra simítva tenyerét. Talán nekem is kéne egy macska – gondolta szomorúan.

 

***

 

- Ó ne! Ez borzalmas… Én ezt nem…. nem bírom…! – zokogta. Kezeibe temette az arcát, de legszívesebben kivájta volna ujjaival a szemeit, csak hogy kiradírozhassa elméjéből a látványt. Könnyeinek sós íze és a halott testek bomlásának bűze felkavarta a gyomrát.

- Uzumaki nyomozó, menjen ki és szívjon friss levegőt! – hallotta valahonnan Lee nyomozó hangját. – A többiek mindjárt megérkeznek, majd ők segítenek nekem.

Vaktában elindult arra ahol a kijárat lehetett, saját bőgésének hangja az öklendezéssel keveredve csak tetézte az elméjére telepedő homályt. Ki innen! El! Bárhová! Soha többé! Soha!

- Naruto…

Erős és meleg kezek gyengéden megfogták a csuklóit, valaki vezette őt, hiszen nem látott és nem hallott semmit. Nemsokára friss levegő érte, érezte ahogy leültetik, és zsebkendővel törölgetik az arcát. Valaki beszélt hozzá, mély és rekedt hangon, megnyugtató szavakkal próbálta csitítani a bőgését, de nem jutott el agyáig egy szó sem. Szédülve lehajtotta a fejét, olyan erővel rázta a zokogás.

- Ó istenem! Azok a gyerekek… Borzalom… Ez a pokol… - zokogta és hörögte újra és újra, és újra.

Végre. Egy ölelés, egy masszív, biztonságot nyújtó erős test, amelybe fuldokolva kapaszkodhatott! Fanyar kölnitől és cigarettától kesernyés illatú meleg nyakba fúrhatta arcát. Könnyét és nyálát rákente, az orra is folyt, de nem számított semmi, csak a biztonságérzet. Nem akart emlékezni. Nem akarta látni, mégis örökre beleégett az agyába az a beteg mészárszék, amit ott bent látott.

Hosszan és sokáig sírt, talán egy örökkévalóságig.

- Csak… csak térjek magamhoz… Csak egy kis időt kérek… - motyogta, amikor már teljesen elcsigázódott. Felemelte a fejét és felnézett. Éppen akkor kísérték a gyanúsítottat a rendőrségi gépjárműhöz megbilincselve. Nem gondolkozott. Az ösztönök mozdították izmos testét.

- TE ROHADÉK! – ordította, hörögte, szíve hangosan kalapált a fülében, szinte dörömbölt, úgy pumpálta az adrenalintól pezsgő vért béna végtagjaiba. Mint a villám, olyan sebesen pattant fel, repült a megbilincselt középkorú kopaszodó, szemüveges férfi felé, akinek ruhájára rászáradt a felesége és gyermekei vére. Valahogyan sikerült előhalásznia a pisztolyát, de mielőtt megüthette vagy lelőhette volna azt a férget, egy óriási súly zuhant rá, kicsavarta kezéből a szolgálati fegyvert, és olyan erővel szorította le, amilyet még soha nem tapasztalt. Agyára boruló vörös ködön keresztül próbálta levetni magáról újra és újra a ránehezedő súlyt, de hasztalanul, pedig a rendőr akadémián a legatletikusabbak közé tarozott. Végig kellett néznie, ahogy a rohadék féreg beül a biztonságos kocsiba és elviszik! Korrektül bánnak vele és vigyáznak rá, pedig ez a mocsok egyáltalán nem volt korrekt, sem semmi más a családjával szemben! Egy rohadék mészáros volt!

- MEG KELL DÖGÖLNIE! – ordította, szíve kalapált, saját ordításától és hangos zihálásától úgy érezte szétrobban a feje, nyála a földre csorgott. – DÖGÖLJÖN MEG! Adjatok egy kést, hogy ugyanúgy megnyúzzam és kibelezzem, ahogy ő tette a… - elakadt a hangja a borzalomtól, az emlékektől, újra felzokogott. – Ahhahhh édes istenem…! - Arcát a földre ejtette, ekkor érezte a tűszúrást a karján. Néhány perc bömbölés és ordítás után áldásos tompaság nehezedett elméjére és rángatózó testére. Valahonnan végre eljutott hozzá a monotonul ismételt mondat:

- Nyugodj meg. Naruto! Nyugodj meg…

Felnézett a válla felett a hátán fekvőre, aki erősen fogta le őt. A világosbarna szemek tükrözték az ő lelkében sajgó fájdalmat.

- Ugye megértesz? – nyüszögte kisgyermekként. – Ugye meg? Csak jót akartam… csak jót… Ugye megértesz?

Könnyáztatta kék szemei lassan lecsukódtak.

- Mindenkinél jobban, Naruto.

 

***

 

- Jönnek! – dörrent Genma mély hangja. Naruto kihajította a lámpaoszlop tövében álló narancssárga szemetesbe a papírpoharát, amiben még lötyögött néhány korty kávé. Megigazította félrecsapott sofőrsapkáját és kinyitotta a limuzin ajtaját.

- Üdvözlöm, uram – mormolta, megemelve a sapkát a szokásos módon, majd amikor Umino és Hatake urak beültek, becsukta az ajtót. A szokásos ebéd utáni szieszta következik, gondolta. Mire beült a vezető ülésbe, az elsötétített elválasztó ablak már fenn volt. A műszerfalba épített hangszóróból reccsent a Nagyfőnök hangja, a szokásosnál is rekedtebben.

- A városi lakásomba vigyél minket, Naruto!

A mellette csendben ülő Genmára rá sem nézett, csak ráadta a gyújtást és besorolt a forgalomba. A visszapillantó tükörben megint látta a világoskék opelt, amelyet reggel óta kiszúrt.

- Genma… - kezdte volna, de a férfi félbeszakította mondandóját.

- Tudom. Tartsd az irányt, Naruto – kapta az utasítást tőle, és szeme sarkából látta, hogy a férfi előveszi pisztolyát - egy Beretta 92-est -, ellenőrizte a tárat. Ettől az ismerős mozdulattól izgalom hullámzott végig rajta, a kislábujjától az égnek álló szalmaszőke hajszálainak végiéig. Fúh, de rég volt hasonlóban része! Vigyor húzódott Naruto arcára, kék szemei szikráztak, és kezdte iszonyúan élvezni a napot. Az ő fegyvere is a hónaljtokban pihent, készen arra, hogy bevesse. Egy gombnyomással beizzította headsetjét, a fülébe dugta, miközben az utat figyelte, valamint az őket követő járművet.

- Ketten vannak – mondta teljesen feleslegesen, hiszen Genmának is biztos volt két szeme.

- Most lassíts, és a piros lámpánál kiszállok.

- Okézsoké!

Genma épp csak kinyitotta a kocsiajtót, szinte észrevétlenül kicsusszant, és görnyedten lopakodott a járdaszegély mentén parkoló autók mögött hátrafelé.

- A zöld lámpa ellenére is maradj itt készenlétben – hallotta Naruto a füleséből a parancsot.

- Vettem!

Várt. A tükörből figyelte, ahogy Genma profin letámadja az opelt, és kiszállásra kényszeríti a benne ülőket. Fúh, bizseregtek az ujjai, ő is ott akart lenni! Mégis csak annyit tehetett, hogy várt, majd Genma ismét megszólalt a headsetben:

- Naruto, folytasd az utat nélkülem. Megvárom a rendőrséget, elintézem a papírmunkát, utána csatlakozom hozzátok.

- Vettem.

- Ne állj meg sehol! A parkolóban már vár Kotetsu, átmenetileg helyettesít engem.

- Hatake úrnak mondjak valamit?

- Nem. Majd én jelentek neki.

- Vettem. Szép munka volt! – vigyorgott Naruto elégedetten. Persze Genma erre nem mondott semmit, csak bontotta a vonalat. Cöh. Beképzelt paprikajancsi.

 

***

 

- Szia, Naruto. Hogy érzed magad?

Naruto felemelte tekintetét az előtte heverő aktáról, és a mellette lévő irodai székre ülő alakra nézett. Néhány másodpercig eltartott, amíg elmúlt az agyát blokkoló tompaság. Éppen a mészáros családgyilkos apa vallomását olvasta, akit majdnem lepuffantott három és fél héttel ezelőtt.

- Szasz Genma – mormolta, de ezúttal mosolytalanul és kedvetlenül.

- Tessék, ezt neked hoztam.

Lebambult az elé rakott papírra, kócos hajszálai kérdőjeleket formáztak, aranyos volt.

- Mi ez?

- A főkapitányság határozata. Zanzásítva annyit tartalmaz, hogy megúsztad a múltkori balhét, nem fognak kirúgni vagy felfüggeszteni. Írásbeli fenyítést kaptál, ennyi.

- He hát azt meg hogy a szöszbe? Majdnem lepuffantottam azt a…

Genma komoran összevonta a szemöldökét és vállat vont. Tudta ő jól, de nem kötötte Naruto kíváncsi orrára.

- Mi az ábra? – szólt közbe egy nyers hang. Naruto az érkező Lee nyomozó felé fordult, aki a vele szemben álló íróasztalhoz leült. Ellentétben az övével, azon rend volt, míg Narutóéról szinte leborultak a papírok és az üres csoki papírok és szalvéták. Lee magas vékony fickó volt, hosszú sötét haját copfba kötve viselte, kekizöld nadrágban és ingben folyton egy erdészre emlékeztetett.

- Képz’! Felmentettek!

- Helyes. – És Lee-t innentől kezdve láthatóan nem foglalkoztatta a társa sorsa, elmerült egy aktában, belekortyolt a kezében lévő „Lőj le, ha dolgozni látsz!” - feliratú bögrébe. Naruto kíváncsian nézte.

- Mit olvasol?

- Semmit.

- Mit iszol?

- Semmit – jött az újabb rezignált válasz.

- Mi van a fejedben?

- Semmi.

Genma kifejezéstelen arccal hallgatta kettőjük szócsatáját, aminek a végkifejlete egy „Kapd be, Naruto!” - lett, amelyre vidám nevetés volt a válasz. Jó érzés volt ezt hallani, hiszen az incidens óta a kölyök nyomott hangulata ráütötte bélyegét az osztály hangulatára is, de most végre újra a régi volt. Most még. Azonban még néhány ilyen mocskos gyilkossági ügy, és pontosan olyan megkeseredett morcos alakká válik majd, mint a többi nyomozó. Genma félresöpörte a borús gondolatokat, és átható tekintetét a mit sem sejtő célpontjára szegezte. Lee egyre óvatlanabb volt. Nem elég, hogy tegnap a számítógépét bekapcsolva felejtette, és így bele tudott olvasni a levelezésébe, amit egyébként nem tehetett volna meg, hiszen minden számítógép bekapcsolásához titkos jelszava van a nyomozóknak, hogy senki se férhessen a nyomozati anyagaikhoz. És most pedig egy olyan aktát olvas, amelyhez semmi köze, viszont a feltehetően alvilági kapcsolatainak igen. Genma előző este már lementette a bizonyítékokat Lee gépéről. Már csak az igazán jó, megdönthetetlen aduászra várt. A perdöntő bizonyítékra. És ebben remélhetőleg Naruto fog neki segíteni.

 

***

 

A mobiltelefon dobhártyaszaggatóan csörömpölt. Genma vakon kitapogatta az éjjeliszekrényen, közben ráhunyorított a kéken világító számlapú órára is. Hajnali három.

- Igen? – recsegett bele a készülékbe.

- Szia Genma, Naruto vagyok.

Azonnal kitisztult a feje, és felült az ágyában.

- Történt valami?

- Tényleg bocs, hogy ilyenkor hívlak, de te mondtad múltkor, hogy bármikor hívhatlak, ha gáz van… És hát gáz van, de nem merek szólni senki másnak…

- A lényeget!

- A társamról van szó. Bajban van. Felhívott, azt mondta sürgősen beszélnünk kell. Már három napja nem láttam, mert becsörgött az őrsre, hogy szabit vesz ki. Átugrottam hozzá. Genma, az egész lakása szétverve, a bútorok darabokban, Lee összeverve, tele kék-zöld foltokkal. Ilyen állapotban fogadott! – Naruto hangja elcsuklott többször is, Genma pedig hitetlenkedve hunyta be a szemét. Végre beérett a nehéz munka gyümölcse. Ez az!

- Nyugodj meg, Naruto. Hol vagy most?

- Beszéltünk, és aztán eljöttem tőle. A Sukofu utcában a Levender Bárban ülök.

Genma felidézte fejében a térképet.

- Húsz perc múlva ott vagyok. Ne mozdulj el onnan.

 

***

 

Késik. Késik. 3:30. 3:31.

Naruto feszülten bámulta a bárpult felett világító analóg órát.

3:32.

A bár szinte teljesen üres volt már. A bárpultnál ült, alkoholmentes gyümölcskoktélt ivott. A pultosnő poharakat törölgetett, és az egyik asztalnál ülő és halkan beszélgető szerelmespárt figyelte. Csak ők voltak Narutón kívül. Bizonyára szívesen látta volna őket már távozni, hogy bezárhasson. Elég jól nézett ki amúgy a bár annak ellenére, hogy minden sötétlila és halványlila színekből állt, a kiegészítők fehérek voltak, és ezzel a kontraszttal elegáns és divatos volt az összhatás. Nina Simone karcos hangja szólt a hangszórókból.

Kinyílt a bejárati ajtó, és Naruto a besiető férfi felé kapta bozontos szőke fejét. Végre! Lecsúszott a bárszékről, hogy sápadtan siessen hozzá. Félúton találkoztak, akár valami szerelmespár, és szíve szerint a nyakába is borult volna a megkönnyebbüléstől.

- Végre itt vagy! Azt hittem, sosem érsz ide!

Genma megfogta a vállait, és ujjaival figyelmeztetően megszorította, hogy lecsillapítsa, mert hangosabb és zaklatottabb volt a kelleténél.

- Hol van most Lee?

- Odafönt a lakásában.

Genma bólintott, megfogta Naruto csuklóját, és egy távolabbi asztalhoz húzta, leültette és vele szemben helyezkedett el, hogy jól lássa.

- Ne haragudj, hogy…

- Semmi baj. És most meséld el mi történt, az elejétől a végéig – mondta higgadtan, és közben elővette mobiltelefonját, valamit nyomkodott is rajta, talán az időt ellenőrizte, vagy az üzijeit, Narutót ez nem érdekelte. Genma letette az asztalra a készüléket, és figyelmesen ránézett, amitől megkönnyebbülten felsóhajtott és végre úgy érezte, hogy minden rendben lesz, az idősebb és okosabb kollégája majd mindent elrendez és megold. Biztonságban érezte magát. Genma mellett mindig. Amikor a családmészárlás helyszínelésén voltak és kiborulva bőgött mint egy kisgyermek, ő volt aki vigasztalta, emlékezett rá, hogy ő is fogta le, amikor le akarta puffantani a gyilkost. Genma a legrendesebb fazon. Ő biztos mindent megold.

- Ahogy mondtam, felhívott hogy menjek el hozzá. Lee lakása romokban, és ő is totál kész van. Azt mondta… azt…

- Mit? Mit mondott szó szerint?

- Hogy bajban van. Tartozik valakinek, és nem tudja kifizetni.

- Kinek tartozik?

- Nem árulta el, azt mondta jobb, ha nem tudom.

- Mennyivel tartozik?

- Fúh, sokkal. Kurva sokkal, Genma! Húsz millió… Nem is értem hogyan volt képes ennyi pénzt elverni… Tudtam, hogy szerencsejátékozik, de nem gondoltam, hogy nyakig a szarban van.

- Mit akart tőled?

Naruto idegesen beleborzolt a szőke hajába - ha ez lehetséges -, ettől még kócosabb lett.

- Kölcsönkért tőlem. Azt mondta, holnap este ki kell fizetnie a tíz százalékát, különben kicsinálják, érted? Egyszerűen megölik! Ezt nem hagyhatom, ő a társam!

Genma komoran nézte Naruto sápadt arcát. Ujjait összefűzve felkönyökölt az asztalra, így eltakarta kezeivel a száját, Naruto nem láthatta annak bosszús legörbülését.

- Ha ekkora a baj, miért nem fordul a rendőrséghez? – morogta.

- Azért, mert… Basszus… Azt is mondta, hogy a fizetési haladékért cserébe tett néhány… Néhány szívességet, amiről ha tudomást szereznek a főnökeink, akkor nagy bajba kerül. Genma, nem értem mire gondolt, de biztos nem valami komoly… Lee jó zsaru, hidd el!

- Elhiszem. És mit akarsz tenni?

Naruto tanácstalanul megrázta a fejét és lehajtotta. Iszonyúan édes volt, mint egy szomorú óvodás, amire rátett egy lapáttal a sárga Superman-es pólója is. Látszott rajta, hogy Lee otthonról rángatta át magához, Naruto még csak fel sem tudott öltözni rendesen, csak sietett ahogy tudott a bajbajutott társához. Milyen jófiú.

- Gőzöm sincs. Segíteni akarok neki, de nem tudom hogyan. Azt reméltem, neked lesz ötleted…

- Van annyi pénzed, amennyit kért?

- Hát annyi talán van, ha a havi fizetésemből megmaradt összeget is hozzácsapom, de akkor semmi lóvém sem marad. Szóval szerinted adjam oda a pénzt és kész? De én segíteni akarok neki, valahogy kihúzni őt a pácból, Genma!

- Igen, Naruto. Tudom. Megmondom, mit teszünk.

Naruto izgatottan előre hajolt, úgy itta a szavait. Tündéri volt ezzel a mohó arckifejezéssel.

- Keresünk egy bank automatát, odaadom neked a pénzt. Felviszed neki, és egy szót sem szólsz rólam, azt mondod a tiéd.

- Okézsoké!

- Utána eljössz, beülsz mellém a kocsiba, és figyeljük a házat.

Naruto kék szemei tágra nyíltak, feszült vigyorra húzódott a szája.

- És követjük, amíg ki nem derül, hogy ki zsarolja!

- Így van.

- És aztán?

- Majd megbeszéljük a folytatást akkor, amikor többet fogunk tudni.

- Okézsoké! Fúh, Genma egy isten vagy, de komolyan! Te vagy a legklasszabb a világon!

Genma elnézte a kisfiús ömlengést, és a kezdeti öröme idegességé változott. Mire ez az ügy véget ér, Naruto nem fogja őt ennyire isteníteni, sőt. Szar érzés volt.

- Induljunk.

 

***

Amikor a belső ellenőri ügyosztály és a rendőrségi kommandó csapat Genma vezetésével együtt lecsapott a játékbarlangra, óriási fogásra tettek szert: Három alvilági kulcsfigura, fél tucat körözött bűnöző, piszkos pénz, kábítószer, plusz egy korrupt rendőr volt a fogás. Genma ezért ezredesi rangot kapott, valamint egy monoklit Narutótól, amiért elárulta és kihasználta őt és a bajba jutott társát. Genma belső ellenőr volt. Ez volt a feladata, meg kellett tennie, már hozzászokott a hasonló reakciókhoz, a közutálathoz, de ez mégis rosszul esett neki, hiszen Lee lebuktatása előtti hetekben nagyon jó kapcsolatot épített ki Narutóval, és ennek elvesztése fájdalmas űrt hagyott a mellkasában. És lila foltot a szeme alatt.

A szőke kis méregzsáknak fogalma sem volt arról, hogy a mészáros gyilkos megtámadása után Genmának milyen sok követ kellett megmozgatnia a kapcsolatai révén ahhoz, hogy kihúzza a szarból. Arról sem volt tudomása, hogy Lee ügyében csakis és kizárólag neki köszönhette azt, hogy csupán a tanúk padján kellett ülnie és nem a vádlottakén, kötelesség elmulasztásának vétségével. Sőt. 

Amikor a bírósági tárgyaláson lejátszották a hangfelvételt, amit Genma a Levender Bárban készített Narutóról a mobiltelefonja segítségével, utána a folyosón a fiatal férfi újra nekirontott, de ő könnyedén kicselezte és a falhoz szorította, amíg le nem csillapodott.

 

Hiába tett meg érte mindent, hiába próbált vele beszélni, Naruto nem volt hajlandó szóba állni vele, és egy hónappal később kilépett a rendőrségi állományból. Genma hiába hívta őt telefonon, fel sem vette, aztán megváltoztatta a számát is.

 

Eltelt egy év, és a 34. születésnapján egy polgármesteri kitüntetéssel és egy újabb előléptetéssel a háta mögött úgy érezte, elérkezett az ideje a korai nyugdíjazásának. Egészen idáig, az életét a munkájának szentelte, ezentúl a szívét akarta követni. És hogy a szíve hova húzta őt? Egy szalmaszőke, kékszemű férfi után, akibe első látásra beleszeretett azon a szürke és unalmas reggelen, amikor megjelent a kezében egy bögre fahéjas tejeskávéval és az édes mosolyával az életében.

 

***

- Mit akarsz, Naruto? – kérdezte Genma kifejezéstelen arccal.

- Miből gondolod, hogy akarok valamit?

- Talán abból, hogy percek óta mereven bámulsz és közben idiótán vigyorogsz.

- Milyen volt?

- Micsoda?

- Jaj ne húzd az agyam, Genma! Azt akarom tudni, hogy milyen volt lekapcsolni a tagokat! Kik azok? Mondtak valamit? Jöttek a rendőrök is? Bekasznizták őket? Kiderült mit akartak? Naa!

Genma ránézett az autó műszerfalán lévő monitorra.

- Tudod, hogy nem beszélhetek erről.

- Szóval elengedted őket.

Genma tökéletesen leplezte meglepődését. Naruto blöfföl, várja az árulkodó reakcióit, de arra várhat. Az órájára pillantott.

- Mindjárt kilenc. Indítsd a kocsit!

- Aha. De mi a búst akarnak a kormány ügynökei egy operaénekestől? – mormolta a srác, miközben kikanyarodott az útra, és besorolt a forgalomba. Genma izzadni kezdett, pulzusa felgyorsult és elkáromkodta magát.

- Váó! Te tudsz ilyet is? – nevetett Naruto. – Azt hitted, nem rakom össze? Hiszen ismersz, nekem volt a legjobb agyam az őrsön.

- Egen. Ha még egy  szót szólsz, kivágom a nyelved.

- Gondolod, hogy most is lehallgatnak? Hű!

- Kuss.

- Okézsoké!

Genma abban a reményben ringatta magát, hogy Naruto talán megelégszik ennyivel, és annyiban hagyja a dolgot. Tévedett. Alábecsülte a leleményességét és a kitartását.

Miután Umino urat elvitték a menedzsernőjéhez – aki a száját nyaldosva méregette először Narutót majd őt -, és utána kitették őket egy középkategóriás étteremnél, ők is beültek egy velük szomszédos asztalhoz ebédelni, így őrizték is a kliensüket, és ebédelhettek is. Csupán átlagos irodai alkalmazottakkal volt tele a helyiség, de az óvatosság akkor sem árt. Naruto pedig egy noteszbe firkálva próbált meg információkat kicsikarni belőle. Mivel kérdezősködéssel semmire sem jutott, igazi profiként hozzálátott összeesküvés elméleteket gyártani, és nem volt rossz a srác. Ugyanaz a régi lökött Naruto volt, mint mindig. Teljesen felvillanyozta ez a nagy titkolózás, és kezdett ugyanolyan közvetlenül viselkedni vele szemben, mint régen. Jó érzés volt.

- Elég volt, Naruto, fejezd be! – mordult rá halkan, és visszatolta a teleírt noteszt.

- Nem, amíg nem nyugtatsz meg egy ici-pici információval! – súgta. Még mindig be volt sózva, kék szemei lelkesen csillogtak, egyszerűen szép volt így. Hát csoda, hogy Genma képtelen volt tovább ellenállni neki? Sóhajtva visszahúzta maga elé a noteszt, és beleírt két szót: „Nálam. Este.”

- Jessz! – csapott a levegőbe boldogan a kis lökött.

 

***

 

Késő este végre kitették a turbékoló szerelmespárt a Hatake rezidencián, és Naruto azonnal Genma lakása felé vette az irányt. Fú! Végre megtudja a Nagy Titkot, nagy N-el és T-vel! Irtó izgalmas!

- Ez gyakran előfordul? – kérdezte Genma.

- Hm? Micsoda? Ja, hogy aaaz?!

Az út során átszűrődött az autó utasteréből Umino úr ellenkező nyafogása, majd kéjes nyöszörgései, nyilván Genma erről kérdezte őt. Vetett rá egy oldalpillantást, de ebben a sötétben nem látott az arcélén kívül semmit.

- Mostanában szinte mindig. Olyanok ezek, mint a benzin meg a gyufa, azonnal egymásnak esnek a kocsiban. Kezdettől fogva ez ment, de az utóbbi időben már egyáltalán nem fogják vissza magukat.

- Khm. És nem zavar téged? – Mintha rekedtebb lenne a hangja a megszokottnál.

- Profi vagyok – kacsintott Genmára. – Nem zavar különösebben, mert meg tudom érteni őket. Néha az egész napot együtt töltik, de nem érhetnek egymáshoz a látszat miatt, aztán amikor végre kettesben lehetnek… Fú öregem, komolyan mondom, néha már-már felgyullad a verdám is! – nevetett vidáman.

- Nem zavar, hogy két férfiról beszélsz?

- Ümm… Nem. Nincs bajom ezzel, hát neked?

Genma várt egy kicsit a válasszal.

- Umino Iruka nagyon szép.

- Ez meg miféle válasz? Azt akarod ezzel mondani, hogy még neked is bejönne, he?

- Akár.

- Ne már! – nyikkant Naruto meglepetten. – Ez most komoly?

Mivel Genma némaságba burkolózott, Naruto a vezetésre koncentrált és emésztette a hallottakat. Genmának is tetszik Umino úr, hát ez furcsa. De ha jobban belegondol…

- Hát végül is igazad van, nagyon jóképű férfi Umino úr… Ha olyan szemmel néznék rá, akkor nekem is bejönne.

- Te csak ne nézz rá olyan szemmel! – mordult fel Genma, Naruto pedig egyik kezével legyezgetve hárított.

- Jól van, jól van, csak elméleti szinten mondtam… Most mér’ vagy zabos?

- Nem vagyok az. Ott le tudsz parkolni – mutatott Genma egy üres helyre.

- Okézsoké!

 

***

 

Genma feje majd széthasadt a feszültségtől. Ez egész napos Naruto-féle zrikálás, aztán este egy szép és szexi férfi érzéki és őrjítő nyögései a kocsiban, mindez megspékelve annak a szőke tündérnek a társaságával, akibe szerelmes, de hozzá sem érhet… Sok volt. Túl sok. Szinte rosszul volt attól, hogy vágyainak tárgya ilyen közel volt hozzá, de mégis annyira távol.

Kinyitotta a lakásajtót és előre ment felkapcsolni a lámpákat. A nappaliban megfordult az őt követő szőke férfi felé, aki ma felemás zokniban volt. Remek.

- Szóval?

- Iszol valamit? – kérdezte faarccal, és a konyha felé indult, sarkában Narutóval.

- Persze! Mid van? Hm… Lássuk csak… - A kis torkos tévedhetetlenül rátalált a konyhapult alatt álló üvegek közül a legkülönlegesebbre. – Ez micsoda? – forgatta az ujjai között az üveget.

- Ha abból kérsz, akkor taxival mész haza. Bourbon, a legjobb minőségű. Hatake úrtól kaptam ajándékba.

- Váó! Megkóstolhatom?

Genma a lelkesen csillogó szemeknek képtelen volt ellenállni, így elővett két szép poharat a szekrényből és visszasétált a nappaliba Narutóval a sarkában. Régen, amikor jóban voltak, a srác folyton ezt csinálta, levakarhatatlan volt és egyfolytában szövegelt, mindenről kérdezte a véleményét. Jó érzés volt a tudat, hogy felnéz rá és tiszteli őt a tündérkéje. Aztán véget ért.

Leült a kanapéra Naruto mellé, a csillogó kristálypoharakat félig töltötte. Ennyi egy elefántnak is megárt, de nem számított, csak abban bízott, hogy a srác nem látja mennyire remeg a keze, mert csupán ennyi árulkodott izgatottságáról.

- Lassan igyad, elég erős – dörmögte.

- Ó ne félts te engem! – vigyorgott ezer wattosan a kis lökött. – Bírom én a piát.

Genma lelki szemei előtt felrémlett egy régi emlékkép: rendőrségi karácsonyi buli, sör és puncs. A főkapitány és néhány kolléga döbbent arca, ahogy felfelé bámultak az irodában az egyik íróasztalon álló Narutóra, aki egy üres puncsos pohárral a kezében kipirulva és taj részegen énekelte az Ó Klementina című rajzfilmslágert. Sokan jót derültek rajta, hiszen Naruto részegen ennivaló volt. Genma egy idő után leszedte az asztalról és hazavitte.

- Tehát azt akarod elmesélni nekem, hogy… Mm, ez finom! Szóval azt, hogy mire jutottál a zaklatókkal. Kormányügynökök? Zsarolók? Mit akarnak?

Genma belekortyolt az erős italba. Csípte a nyelvét és marta a torkát, azonnal melege lett tőle, így kilazította a nyakkendőjét és kigombolta fehér ingének felső gombjait.

- Egy komoly hivatalos szervezetnek dolgoznak.

- Sejtettem.

- Amelyet nem nevezhetek meg.

- Okés. És mit akarnak Umino úrtól?

- Tőle semmit.

- Akkor miért őt követik, és… Ohohó! Mit akarnak tenni, csak nem fel akarják használni Hatake úrral szemben?

Genma újratöltötte Naruto poharát.

- Ígérd meg nekem, hogy ez kettőnk között marad.

- Okézsoké! – ragyogott fel a jellegzetes kisfiús vigyor.

- Naruto.

- Mm… Megígérem – mormolta két korty között. – Köztünk marad az egész. Becsszóra.

- Hatake úr szerződést kötött egy nyugati céggel, és szoftverfejlesztő osztálya egy különleges programcsomagot készít. Olyan nagyszabású dolog ez, amely felkeltette a nemzetvédelem és a gazdaságpolitikai szféra figyelmét is, nem csak japánban.

- És tulképpen most nyom…nyom…nyomást  gyakorolnak a nagyfőnökre – konstatálta Naruto lassan forgó nyelvvel, de jó logikával. Genma újra töltött neki.

- Igen. Semmi egyéb céljuk nincs ezzel, csak tudatni akarják vele, hogy figyelnek rá. Talán bele is akarják rángatni őt a kisded játszámáikba, talán a szoftverre fáj a foguk, vagy csupán a nyereségből akarnak részesedni, talán ez mind együtt. Nem lehet tudni.

- Ha bántani merészelik Umino urat, vagy a csinos Hinata kisasszonyt, akkor mmajd én jól szétrúgom a ssseggüket! – rázta meg hevesen az öklét. Kipirult arcával, nedvesen csillogó szájával, félig kigombolt ingével maga volt a megtestesült kísértés Genma számára. Letette poharát az asztalra és a lezserül szétterülő Naruto felé fordult.

- Kedveled Umino úr asszisztensét, Naruto? – Szétkenődő mosoly volt a reakció.

- Igen, nnagyon sinos. Kicsi és kedves, ponnnt az essetem, tudod? Ihatok még? – nyújtotta Genma felé az üres poharát.

- Elég ennyi, majd később kapsz még.

- Gonosz vagy – biggyesztette le alsóajkát duzzogva, és még jobban szétfolyt a kanapén, szinte feküdt már. Hosszú csend után szólalt meg újra Genma.

- Naruto, mit gondolsz rólam?

Gyanakodóan összeszűkültek a kék szemek.

- Miért érdekel?

Hiába volt részeg, ez a kérdés így is feltűnt neki, de Genma bízott az erős ital hatásában.

- Mert valamikor régen barátok voltunk.

- Jaja, olyasmik – bólogatott hevesen Naruto. – A példaképem voltál, haver! Azt hittem, te vagy a legjobb zsaru a kerek világon! Megbízható, becsületes, okos, erős – hevesen gesztikulált az üres pohárral a kezében, hogy nyomatékot adjon szavainak. – Egy aljas áruló! Áruló!

- A munkámat végeztem, Naruto. Belsőelhárító tiszt voltam. – Naruto mintha meg sem hallotta volna.

- Elárultad a kollégád, elárultad a barátod! Engem!

Genma arca megfeszült.

- Nem árultalak el.

- Ó! – Naruto szája kerek formában maradt, zavaros tekintettel nézett fel rá. – Akkor mit csináltál? Van értelmező szótárad? Keresd ki belőle az áruló szót. Tutira az áll a kettőspont mögött, hogy G-E-N-M-A! – tagolta lassan.

- Naruto.

Genma lemondó sóhajjal fordult el tőle. Naruto még mindig gyűlöli, és mondhatna neki bármit, a szemében örökké ezt a megvetést fogja látni. Szájába tolt egy Marlborót és felsercent a tűz az öngyújtójából. Mélyen beszívta a füstöt. Csörrent mellette a pohár, ahogy Naruto újra töltött magának. Ostoba ötlet volt felhozni őt ide és leitatni. Ostoba – gondolta. Mégis miért kínozza magát ezzel? Mazohista lenne? Nem, Genmának sosem voltak ilyen hajlamai, ő is olyan mint mindenki más, csak boldogságra vágyik egy olyan valakivel, aki viszontszereti őt.

- Egy isten voltál a szememben… - elcsuklott Naruto hangja, ezért Genma felé fordult. A könnyeket látva megdermedt. – Egy isten. Bármit mondtál, az egy kibaszott szentírás volt nekem! Amikor…amikor a mé-mészárlás…mészáros gyilkosság helyszínelésén segítettél…akkor nagyon megszerettelek, haver. Tudod? Tudod?

Genma bólintott, és beleszívott a cigarettába. Tudta, hogyne tudta volna. Azon a napon éppen a kapitány irodájában volt, megbeszélésen vett részt, és amikor visszatért a közös nagy irodába, ott a többiek azonnal elújságolták neki a hírt a családmészárlásról, amit a szomszédjuk bejelentése alapján tudtak meg.

- Kit küldtek ki? – kérdezte akkor gyanakodva.

- Lee nyomozót.

Genmában megállt az ütő.

- Narutót is vitte?

- Azt hiszem igen. Hé! Hová rohansz?!

Elkésett. Amikor leparkolt a ház előtt és besietett, a folyosón vakon botorkáló, sokkos állapotú Narutóra talált. Nem akarta, hogy ez történjen vele. Rohadtul nem, de nem tudta megkímélni.

- Soha nem bocsátom meg magamnak, hogy akkor elkéstem – mormolta a cigarettájával szájában.

- Hm? Elkéstél? Honnnan? – Naruto elhaló hangja és elkenődött álmos szavai alig voltak hallhatóak.

Genma elnyomta a csikket a hamutartóban és Naruto felé fordult ültében. Érdekes pózban feküdt mellette, a lábai lelógtak a kanapéról, feje a karfán pihent, nyakatekerten szétfolyt pózban, félálomban hunyorgott fel őrá. Szinte aludt, de csak szinte. Őt figyelte résnyire nyitott égszínkék szemeivel.

- Ugye nem aztakarodmonanni, hogy a megmentésemre siettél, én hősöm? – nevetett fel élesen, cseppet sem Narutósan, és ebben egy szemernyi vidámság sem volt.

- De igen, Naruto. Amint megtudtam, hogy titeket küldtek ki, rohantam utánad. Nem akartam, hogy lásd.

- Nem hiszek neked! Nem hiszek… - elvékonyodott Naruto hangja, és Genma felé hajította a kezében melengetett üres poharát, de ebben a mozdulatban nem volt semmi erő, így az kettejük között a kanapén landolt. Genma felvette és az asztalra tette.

- Miért késtél el? – hallotta Naruto suttogását, látta hogy kezeit az arcára szorítja. –Miért késtél…?

- Sajnálom.

- Örültem, hogy eljöttél. Ha nem lettél volna ott, akkor én… Fogalmam sincs mi történt volna. Talán akkor ott végleg összeomlok és kész.

- Ezt már sokszor elmondtad.

Naruto leejtette a kezeit és felnézett rá. Úgy tűnt, valamennyire kijózanodott.

- A legjobb barátom voltál, a legjobb! Bíztam benned! Annyira de annyira…

Genma a homlokát ráncolta, kezdte unni ezt a lemezt a nagy csalódásról és a bizalomról, amit Naruto folyton hajtogatott.

- És Lee? – dörrent a hangja. – Benne is ennyire bíztál?

- Ő a társam volt!

- Hezitálás nélkül feláldozott volna téged, ha érdekében állt volna! Ha akkor abban a lebujban nem tartóztatom le, talán már nem is élnél!

- Hülyeség! – legyintett Naruto. – Lee sosem ártott volna nekem!

Már mindketten kiabáltak, hevesen zihálva ültek egymással szemben, és ha Naruto jobban lett volna, talán Genma torkának esik.

- Olvastad a nyomozati anyagot, vagy a vádiratot, Naruto? Két beépített rendőr miatta bukott le, mert kiadta a bűnszervezetnek őket, kis híján ott hagyták a fogukat! Emlékszel?

Naruto a homlokát ráncolva erőlködött, hogy felidézze magában a tárgyalást.

- Ez biztos? Nem csak az egyik vádpont volt, amit nem tudtak bizonyítani?

- Biztos. Rengeteg bizonyítékot gyűjtöttem össze Lee nyomozó tevékenységeiről, és ezért is elítélték. Azt gondolod, számított neki, kinek az életét teszi kockára, hogy számított neki a te életed? A fenébe is, hiszen azzal sem törődött a mészárlás helyszínén, hogy sokkos állapotba kerültél! Le sem szart téged! Egy ilyen ember mellett állsz ki velem szemben, és elém helyezed? Elém, aki mindent megtett azért, hogy téged megóvjon, hogy Lee ne tudjon magával rántani téged a mocsokba?!

Naruto közelebb hajolt, orruk szinte összeért. Kék szemei nagyra nyíltak, kitisztult a tekintete.

- Megóvni? Engem óvtál? De miért?

Genma elnémult. Izzadt a tenyere, hiába szorította ökölbe a kezeit. Zihálása túl hangosnak tűnt a szoba sötét csendjében. Nem válaszolt, az iménti dühkitörés hatása alatt állt még, és lekötötte a figyelmét Naruto közelsége, a testéből áradó hő, az enyhe izzadtság-, és kesernyés parfüm illata. Már ennyitől is zsibongott az ágyéka.

- Te voltál az ismeretlen jótevő is, aki eltusolta a mészáros gyilkos elleni támadásomat a főkapitányságon?

- Igen, én.

- De miért? – ismételte makacsul Naruto.

- Amiért Lee tárgyalásán melletted álltam.

Naruto bizonytalanul pislogott rá, és lassan visszadőlt a hátára, fejét a kartámlára támasztotta, karjait pedig a homlokára és szemei elé hajtogatta. Bárki látná, azt gondolhatná, hogy alszik, de Genma tudta, hogy gondolkozik. Ez bizonyára nehéz művelet lehetett annyi ital elfogyasztása után. A feszültség kibírhatatlan volt. Genma egy mozdulattal felhajtotta a poharában maradt italt. Brr. Ritkán ivott, ezért marta a torkát.

Teljesen értelmetlen volt ez az egész, gondolta. Naruto talán nem is fog másnap emlékezni a beszélgetésükre. Nem akart ilyen messzire elmenni, hiszen tudta, hogy meddő kísérlet bármit is elmagyarázni neki. Csupán puhatolózni akart Naruto érzéseiről, és egy kicsit visszaélni a helyezettel, ha lehetőség adódik rá. Kövezzék meg, de akkor is erre vágyott! Hiszen egész napokat tölt vágyainak tárgyával összezárva, a helyében bárki megőrült volna, ha nem érhet hozzá a szeretett lényhez. Egyszerűen muszáj volt megtennie ezt a lépést, csak egy lopott érintést vagy egy apró csókot szeretett volna, bármit, amit csak lehetett. A vita helyett. Értelmetlen és felesleges húzás volt, mégis belement, mert annyira vágyik a megbocsátásra és elismerésre, Naruto szeretetére.

A fáradtság és az ital zsibbasztó hatása hirtelen zuhant rá, elnehezítette Genma fejét. Megdörzsölte szemeit és felsóhajtott.

- Itt alszol, vagy hívjak neked egy taxit?

- Maradok – morrant Naruto mély hangja közvetlenül a füle mellett. Forró borzongás vágott végig a gerincén, és meglepetten emelte fel a fejét, és megszédült a szoros közelségtől. Olyan csábítóan szexi volt, ahogy mellette ült kócosan, kipirulva, szétnyíló ingben! Genma nem bírt parancsolni a szemeinek, tekintete mohón tapadt a nyakának vonalára, a napbarnított izmos mellkasra. Sóváran bizseregtek az ujjai, ezért összekulcsolta azokat. Biztos elképesztően meleg és puha lehet a bőre… Rekedten törte meg a csendet.

- A kanapén alhatsz.

- Jó.

- Megyek és lezuhanyozom. – Felállt, de a csuklójára szorult Naruto keze, hogy visszatartsa.

- Még egy utolsó kérdés…

Genma nem ült vissza mellé, az arcát is elfordította. A srác keze meleg volt és erős, bőrének érintésétől szíve hevesen kalapálni kezdett a mellkasában.

- Ha majd józanul is emlékszel a mai beszélgetésünkre, akkor majd megkérdezheted. Addig nem.

 

***

 

Naruto rémes fejfájással ébredt. A szájíze átmenetet képezett a romlott tej és a mustár között. Hatalmasat ásítva felült, de hiába dörzsölte szemeit, nem lett éberebb. Kiverekedett a rátekeredett takaró alól, és elindult a fürdőszoba felé. Tegnap estéről rémlett neki, hogy zuhanyozott. Megvakarta pucér mellkasát menet közben és nagyot ásított. A wc kagyló előtt rácsodálkozott a boxeralsójára, amely nem az övé volt. Fú, Genma alsónadrágja, ezek szerint kölcsönkapott tőle egyet.

- Váó! Kék…

Reggeli merevedése púpot képezett rajta. Tök jó. Egész kényelmes, lehet hogy be kéne szereznie magának ilyeneket, gondolta. Kézmosás és arcmosás után letámadta a fürdőszoba szekrényt és kiszolgálta magát egy bontatlan borotvával és fogkefével. Ó, Genma arcszesze! Hugo Boss. Naruto lecsavarta a kupakot és beleszagolt. Az ismerős édesen kesernyés illattól behunyta szemeit. Mm, igen ez az ő illata. Erről ismerte fel a mészárlás helyszínelésén, amikor kiborult és ő átölelte. Igen… Olyan megnyugtató ez az illat, és a dohányfüst szagával még kellemesebbé válik, valahogy illik hozzá. Szerette Genma illatát, mert számára a biztonságot és a nyugalmat jelentette. Ha bajba került, ha bizonytalan volt vagy szomorú, a férfi mindig ott volt. Hozzáfordult minden nyűgjével, szinte koloncként csimpaszkodott rá, követte az őrsön mindenhová, Lee ki is gúnyolta érte, és néha mondogatta is, hogy cseréljenek társat. Naruto nem bánta volna. Felnézett a tükörképére, egy komoly arc tekintett vissza rá, nagyon kócos szőke hajjal. A múlt éjszaka sokat beszélgettek, és végre felnyílt a szeme. Agyában végigfuttatta az elhangzott mondatokat, és a végén hülyén rávigyorgott fogkrémtől habos szájával a tükörképére. Kurvára fájt a feje, de boldog volt.

 

*

 

Viszketett az orra. Megvakarta és folytatta volna az alvást, de megint viszketett. Megvakarta újra, és félálomban halk kuncogást hallott. Azonnal éber lett, felpattantak a szemei.

- Jó reggelt! – mondta neki egy rettenetesen kócos szőke tündér. Genma hosszan és nem túl értelmesen nézte az ágya mellett térdelő srácot, aki a matracon könyökölve mosolygott le rá.

- Szia – krákogta. – Mit csinálsz itt?

- Nézlek és gondolkozom. Ja, és birizgálom az orrod.

- Mennyi az idő?

- Hat óra.

Genma kinyújtózkodott, majd a lecsúszó takarója után kapott. Hoppá, elfelejtette, hogy meztelenül alszik.

- Ne aggódj már megnéztem, amíg aludtál. – Naruto pofátlanul vigyorgott. – Nincs mit szégyellned, az biztos.

Genma felült és zavartan túrt összegubancolódott barna hajába.

- Meglestél álmomban? Miért?

- Csak. Az enyém nagyobb.

Genma a plafonra meredt.

- Kiakasztasz korán reggel. Hol a kávém?

- Sehol.

Kimászott az ágyból és magára húzott egy tiszta alsónadrágot. Biztos még alszom és ez egy álom, gondolta miközben a konyha felé botorkált, sarkában a vidáman szövegelő Narutóval.

Amíg feltöltötte a kávéfőző gépet, addig a gyümölcsízű fogkrém előnyeiről hallott értekezést, mivel az ő régimódi mentolosa már divatjamúlt, Naruto nem szereti, de mégis kénytelen volt használni és fúj meg minden. Aztán a fürdőszoba irányába menet a négypengés borotva volt a téma, és talán a srác valami érdekeset is mondott volna, ha nem csukódik be az orra előtt az ajtó. Pisilni talán már mégse kövesse.

Vizelés után Genma kezet mosott, ezután kiakadás következett. A mosdókagyló egy horror volt, látszott rajta, hogy Naruto használta. Genma sóhajtott és angyali türelemmel letakarította.  Felfrissülve, borotválva, illatosan, jólfésülten lépett ki a fürdőből. A konyhában isteni kávéillat és derékig a hűtőben motoszkáló Naruto fogadta.

- Éhen halok! Nincs valami normális kajád?

Amikor felegyenesedett és megfordult, Genma elfelejtett levegőt venni. Naruto is még boxeralsóban mászkált. Szép izmos, napbarnított teste lenyűgöző látvány volt. Köldöke alatt szőke pihék sűrűsödtek lefelé menet, hogy eltűnjenek az égszínkék alsóban, ahová Genma tekintete nem követheti őket. Ahogy felé lépett, a combjain is megcsillant néhány szőke szőrszál, és ez az álomkép most felé közeledett két bögrével a kezében, az egyiket felé is nyújtotta. A kávé illata magához térítette és nagy levegőt vett. Egek. Ez így nem lesz jó.

- Tök üres a hűtőd, ugye tudod?

- Üres? – Naruto pont úgy ízesítette a kávéját, ahogy szereti, tehát emlékezett rá.

- Ja. Sehol egy ehető kajamaradék, vagy bármi ami ehető.

Genma két nagy korttyal kivégezte a bögre tartalmát, és a hűtőajtót feltárta.

- Felvágott, szendvicskrém, zöldségek, tojás, tej – sorolta. Tele volt a hűtője.

- Mondom: ehető! Tudod mi az a pizza, virsli, zabpehely, ramen? – tagolta Naruto lassan, mintha gyengeelméjűhöz beszélne.

- Ch. Ha ilyen szeméttel tömöd magad, rövid életű leszel.

- De legalább tele hassal patkolok el – vigyorgott édesen a kócos tündér. Genma majdnem elmosolyodott. Majdnem. Kipakolta a hűtőből a hozzávalókat, és ahogy ehető formát öltött a serpenyőben a tükörtojás a baconnal, és az illata betöltötte a konyhát, Naruto szemei felcsillantak.

- Na így mindjárt más!

Jóízűen esett neki a reggelinek. Genma bezzeg alig bírt legyűrni néhány falatot, mert hatalmas energiájába került, hogy ne bámulja folyton a vele szemben ülő férfi meztelen mellkasát, azon pedig az apró rózsaszín mellbimbóit.

- Hát tegnap jól betintáztam – mondta Naruto tele szájjal –, de emlékszem ám mindenre!

Genma a pohár mellé öntötte a narancslevet döbbenetében.

- És?

Naruto a szájába gyömöszölt egy fél paradicsomot.

- Éf máf tudom, hof feretf éf mindef éftef tefféf.

Genma a homlokát ráncolta. Olyan ideges volt, hogy legszívesebben ráordított volna.

- Megismételnéd, miután lenyelted?

- Már tudom, hogy szeretsz és mindent értem tettél.

 

Dümm-dü-dümm. Dümm-dü-dümm. Genma szíve hevesen dörömbölt a fülében.

- Emlékszem már a vádiratra, és Lee szemétségeire is, és igazad van, Genma. Te mindig segítettél nekem, és kihúztál a szarból egy csomószor, haver. Tudod mit mondok? Én is szeretlek!

Genma majdnem leszédült a székről. Ez túl szép hogy igaz legyen! Lehetetlen… Lehetetlen…

- Sze-szeretsz? – dadogta döbbenten.

- Ja. Te vagy a legesleges legjobb barátom az egész világon! – rajzolt egy nagy kört az uborkájával, hogy szemléltesse a világot, mielőtt belemélyesztette a fogait.

Paff – csattant Genma homloka az asztallapon.

- Genma! Jól vagy? Kérsz aszpirint? Ugye nem fogsz hányni?! Azt nagyon nem bírom, épp eszem! Hallod?!

 

***

Egy hét telt el kellemes munkával, semmi incidens, semmi veszekedés. Jól megvoltak, mint régen. Naruto imádattal csüngött Genmán, aki nem mutatta ki, de élvezte.

 

 

Umino úr szokatlanul csendes volt délelőtt. Csak meredt maga elé a kocsiban, szemei alatt sötét árkok húzódtak. Narutónak azonnal feltűnt. Nem először látta ilyennek, de már régen, talán fél éve volt, hogy utoljára ilyen letörtnek látta őt. Nem akarta Genma előtt megkérdezni mi a gond, mert tutira kapna a fejére, ezért inkább várt. Amikor végre a ruhaüzlet előtt megálltak - ahol alkalmi öltönyt kellett vennie Umino úrnak a két hét múlva esedékes operabálra -, kinyitotta neki a kocsiajtót és végre rákérdezett.

- Segíthetek még valamiben, uram? – kérdezte halkan. – Valami zavarja esetleg?

A sötét mézre emlékeztető szemek ránéztek, majd tovarebbentek, mintha nem látnák őt.

- Semmi baj, csak… Fáradt vagyok.

- Értem, uram. Ha kívánja, a vásárlás után elviszem egy kávézóba.

- Nem, nem, semmi szükség erre… Köszönöm.

Naruto komoran figyelte, ahogy Umino úr besétált az üzletbe. Genma mellé lépett.

- Valami nem stimmel - mormolta neki.

- Nekem is feltűnt. Veszekedtek volna?

Naruto megrázta a fejét.

- Nem hiszem, két napja nem is találkoztak Hatake úrral, mert elutazott Osakába. – Feleslegesen mondta, hiszen ezt Genma is tudta. – Lehet, hogy telefonon… Nem hiszem. Nézd! Az ülésen felejtette a telefonját, utána viszem.

Felemelte a készüléket, ami vibrálni kezdett a kezében, ezért ránézett a kijelzőre.

- Jézusom.

- Mi az?

- Ezt nézd!

Genma átvette tőle, és elkomorult az arca. Néhány gyors mozdulattal megnézte benne amit akart, lekapcsolta és eltette a zsebébe.

- Genma, mit művelsz? – szisszent Naruto.

- Utánanézetek egy ismerősömmel, és értesítem Hateke urat.

- Okézsoké!

- Te pedig…

- Hallgatok mint a sír, főnök!

_________________________________________________________________________________

17. rész

Pillangóm 17.

 

- Hol a mobilom? – motyogta Iruka a zsebeiben kotorva.

- Segíthetek, uram? – kérdezte a körülötte állók egyike. Éppen a vállszélességét mérte egy mérőszalaggal.

- Nem, köszönöm – válaszolta halkan, és kinyújtotta a karját is, hogy lemérhessék. Néhány nap múlva lesz Kakashi születésnapja, és Shantal belerángatta a bál szervezésébe, mivel Iruka ismeri az összes barátját és közeli munkatársát. Nagyszabású rendezvény lesz, Kakashi rezidenciáján lesz, és mindenkit meghívtak aki számít a közéleti, gazdasági és politikai szférában.

Iruka a sok szervezés és a saját munkája mellett még azon is görcsösen törte a buksiját, hogy milyen ajándékkal lepje meg a férfit, akinek mindene megvan. És ennyi probléma még nem elég, valaki zaklatja is telefonon, bizarr üzeneteket írogat, és egyfolytában hívogatja. Több mint száz nem fogadott hívás és üzenet van már a mobiljábanm de nem meri kikapcsolni, hiszen ezen éri el a társulat, a menedzser és Kakashi is. Ah, a francba, új telefonszámra lesz szüksége a velejáró macerákkal, és napok óra nem aludt és nem evett rendesen sem, mert Bent a kutyuskáját nagyon félti. A dilis zaklatója a kutyáról is írt neki egyik zagyva üzenetében, és akkor már komolyan kezdte venni a problémát.

Odakint az autóban sem találta meg a telefonját.

- Naruto, nem láttad a mobilom?

A fiatal szőke férfi összenézett a másikkal, mielőtt válaszolt.

- Nem, uram.

- Értem… - motyogta, de nem értette, hiszen még a kocsiban is folyamatosan rezgett a készülék, és az ülésre hajította, hogy ne zavarja. Itt kellene lennie, de az ülés alatt nincs, és…

- Indulhatunk a próbára, uram?

- Próba? – kérdezte oda sem figyelve, mert az ülés alatt matatott egyik kezével.

- Igen, az operaházban lesz próbája délután négyig – hallotta Genma mély karcos hangját. Feladta a keresgélést, és sóhajtva hátradőlt az ülésben.

- Tényleg – motyogta szórakozottan, és kimerülten hátrasimította vékony ujjaival az arcába kunkorodó barna hajtincseket. – Utána a menedzseremmel vacsorázom.

- Nem uram, hanem Hatake asszonnyal és Sakura kisasszonnyal. A Tsunade hölggyel megbeszélt találkozója holnap délben lesz.

- Valóban… - mondta oda sem figyelve, és az ablakon túli elmosódott tájat figyelte világosbarna szemeivel. Ben vajon mit csinál most? Bárcsak magával hozta volna… Hinata vigyáz most rá, de úgy érezte, hogy mellette nagyobb biztonságban lenne.

Nem látta, hogy milyen komor pillantást vált egymással a két testőre.

 

*

 

A kollégákkal töltött félnapos főpróba feldobta, de egyúttal teljesen ki is merítette, így kissé tovább tartott utána az új rendezővel való megbeszélése is. A középkorú angol nő nagyon profi volt, és fantasztikus érzés a kezei alatt dolgozni. Elkésett a vacsoráról.

Kipattant a kocsiból, és Genma a bejáratig kísérte, tőle szokatlan volt ez, mert eddig mindig bő mozgásteret hagyott neki a férfi, de Iruka egyáltalán nem bánta. Sőt. Jót tett a biztonságérzetének, és egy másodpercre megfordult Iruka fejében, hogy beviszi magával. Körülpillantott az utcán. Sötét volt. A túloldali járdán egy magas férfi állt, őket figyelte, és ettől jeges rémületet érzett. Borzrongva sietett be az étterem ajtaján, amely felett egy kéken világító hattyút ábrázolt a tábla.

- Drágám, végre itt vagy! – sietett elé Shantal lelkesen. Rengeteg tekintet követte őt, mert valóban nagyon dekoratív jelenség volt, és kétség sem fért hozzá, mit is gondolhatott róluk a nézőközönségük, amikor a nő bensőségesen megölelte és az asztalukhoz kísérte. Iruka nem foglalkozott ezzel, már megszokta a fokozott figyelmet, így kedvesen mosolyogva üdvözölte Shantalt, aki lapos sarkú cipőjében pont egy magasságú volt vele, pedig Iruka sem volt alacsony növésű. Shantal fiatalon modellkedett az egyetemi évei alatt, mert fizikai adottságai megvoltak hozzá, és mert jó poénnak tűnt. Persze a jómódú előkelő francia szülei nem örültek ennek, annak még kevésbé, hogy japánba utazott a karrierje csúcspontján, aztán tovább nőtt a problémájuk, amikor kicsi tündérkéjük egy japán üzletemberhez ment feleségül a tudtukon kívül. Ezt egyszer Kakashi mesélte neki, és akkor mesélte el, hogy milyen sok időt töltött a nagyszüleinél nyaranként, majd miután az apja elhunyt.

Az asztalnál már ott ült Sakura is, rózsaszínen melírozott szőke haját elegáns kontyban feltűzte. Iruka megfogta a hegyes és élénkrózsaszínű műkörmökkel díszített kezét, és mosolyogva hintett rá egy kis puszit.

- Jó estét, Sakura – mondta lágyan. – Köszönöm, hogy eljött.

- Ez csak természetes, a főnökömért bármit megteszek – kapta az éles hangú pattogós választ. Iruka elnyomta a benne motoszkáló ellenszenvet, és inkább mosolyogva kihúzta Shantalnak a széket, udvariasan megvárta hogy leüljön, és akkor leült végre ő is. Farkas éhes volt.

- Bocsássák meg a késésem drága hölgyek, a főpróba után a rendezővel elhúzódott a megbeszélésem. Szerettem volna telefonon jelezni, de sajnos úgy tűnik elvesztettem.

Sakura felnézett rá az étlapról, zöld szemei okosan csillogtak.

- Semmi gond, Hatake asszony elszórakoztatott, amíg vártunk.

A hangjából kiérződött halványan egy kis él, nyilván nem volt valami üdítő a csípős nyelvű Shantallal beszélgetni. Apropó Shantal. Hozta a formáját ezúttal is: a jóképű pincért szinte ízekre szedte a kérdéseivel, végül egyszerű párolt csirkévé gyalázta a Hawaii csirkemellett a főzési utasításaival, és mindent fűszer és bőr nélkül kért. Irukát nem zavarta, hiszen megszokta már, hogy a körülötte élő nők folyton diétáznak, hogy aztán időnként megszegjék és ettől istenien érezzék magukat.

- Iruka, átnézte a báli programot, amit e-mailben átküldtem? – kérdezte tőle Sakura, amint a pincér lelépett.

- Igen, tegnap este volt rá időm. Azt hiszem rendben lesz így, és örülök hogy a végére búcsúként tette be az áriámat.

- Szóval tetszik?

- Igen.

- Nagyszerű. - Egy papírt nyújtott Irukának. – Elhoztam azoknak a listáját, akik visszajelezték a részvételüket.

Iruka átfutotta a papírt, csupán néhány politikus utasította el a meghívást, az arisztokrácia, a közéleit és a gazdasági szférából származó barátai Kakashinak mind eljönnek Nagyszerű.

- És a vacsora?

Shantal letette a vizes poharát, és válaszolt.

- Elrendeztem mindent, ötfogásos francia vacsora lesz, a cukrász Henry Marton lesz, aki a francia miniszterelnök lányának esküvői tortáját készítette. Nagyon látványos és ízéses volt.

Iruka csodálkozott.

- Shantal kedvesem, Ön ott volt?

Szexisen mély hangján felnevetett a nő.

- Hát persze édesem – búgta, és iruka combjára simította a kezét. Sakura köhintett egyet, és olyan arcot vágott, mintha citromba harapott volna.

- És a zenekar? – kérdezte a puncs-szőke nő Irukától.

- Beszéltem az operaház karmesterével, minden rendben.

- Nagyszerű! – tapsikolt Shantal, akár egy kislány.

- És az ajándék? Önök tudják már, mit adnak neki?

Sakura a mellette álló pincérre nézett, majd az elé rakott tányérra.

- A cég dolgozói nevében átadok majd egy gravírozott aranyórát.

- Ó, bizonyára a fiam nagyon fog örülni, majd beteszi a húsz másik mellé a szekrénybe – szúrta a tüskét Shantal mosolyogva, majd elfordult a villogó szemű Sakurától. – Én egy sportautót vettem. A Lamborghini cégtől rendeltem egy különleges egyedi darabot.

Sakura beledöfte a húsba a villáját, mindezt olyan erővel, mintha ártott volna neki az a szegény állat.

Kakashi nem szeret vezetni, gondolta Iruka, de diszkréten hallgatott, ahogy arról is, hogy a férfinak már volt egy Lamborghinije, amit egy üzlettársától kapott, és azóta a garázsban porosodott. Hát nem lett okosab, tovább kellett gondolkoznia a megfelelő ajándékon.

 

Egy órával később Shantal elköszönt tőlük, és Iruka úriember módjára elszórakoztatta a savanyú modorú Sakura kisasszonyt. Felajánlotta neki hogy hazaviszi. Kisétáltak az étteremből, és ekkor vette észre, hogy a fiatal nő milyen csinosan felöltözött a vacsorához: halványzöld muszlinruhája nagyon drága darab lehetett és merőben eltért a szokásos viseletétől. Vajon csak a mai este kedvéért vette fel? – motoszkált Iruka fejében egy apró kérdésfoszlány, miközben besegítette a nőt a kocsiba és beült mellé. De mégis mi oka lenne rá, ha csak az nem, hogy imponálni akart vele valakinek, márpedig az egyetlen szóba jöhető hímegyed ezen az estén ő volt. Bizarr lenne, ha kiderülne, hogy Sakura titokban vonzódik hozzá, hiszen mindig is ellenségesen viselkedett vele, de legalábbis finoman éreztette a megvetését. Vagy tévedett volna, és alapvetően is így viselkedik ez a nő mindenkivel? Szinte semmit sem tud róla.

Beült mellé a kocsiba, megkérte Narutót hogy vezessen a hölgy lakásához. Sakura szótlanul ült mellette, kezeivel a táskáját fogta, testtartása merev volt, feszültnek tűnt. Ahogy Iruka belegondolt, még soha nem maradtak így kettesben.

- Szinte alig tudok Önről valamit, kedves Sakura – jegyezte meg halkan. Rávillantak a zöld szemek.

- Nem lep meg, eddig nem sokat tudtunk beszélgetni.

- Férjnél van?

- Nincs senkim. Mielőtt megjegyzi csodálkozva, hogy „miért nem, pedig így meg úgy”, előre bocsátom: a munkámnak élek. A Hatake Corporation a családom, és az életembe nem fér bele egy komoly kapcsolat sem.

A kemény és határozott hangsúly valahogy nem illett a nőies ruhájához és a rózsaszín színeihez.

- Értem. – Iruka elmerengett a nő szemeiben, aki nem fordította el a tekintetét róla. Sakura egy karrierista nő, aki a férfiak kemény világában érvényesülésre vágyik. Valószínűleg sokkal több energiát fektet bele a munkájába a siker érdekében, mint a vele azonos szinten álló férfiak. Az, hogy egy ilyen óriási vállalat igazgatójának jobbkeze lett nő létére, az igazán nagy dolog. Becsülni és tisztelni kezdte őt. Kedvesen rámosolygott Sakurára.

- Sakura kisasszony, csodálom Önt.

- Engem, mégis miért? – kérdezett vissza nyersen. Igazi kemény üzletasszony benyomását keltette, de azokban a zöld szemekben csillogott valami a mélyben.

- Azért, mert rengeteg áldozatot hozott azért, hogy megvalósítsa az álmát.  Nagyon nehéz lehetett a sok férfi között érvényesülnie és ilyen sokat elérnie, és bizonyára most sem könnyű Önnek, nap mint nap meg kell harcolnia a kis csatákat, hogy meg is tarthassa. Ön egy csodálatos nő, örülök hogy ismerhetem.

Sakura elfordította az arcát, de így is látszott az autó halvány belső világításának köszönhetően, ahogy elpirult.

- Köszönöm – mormolta az ablaküveg felé. Iruka most először látta őt olyannak, amilyennek talán még senki: egy zavart fiatal nőnek, aki nem tud mit kezdeni a bókokkal, mert eddig mindig minden helyzetben a munkájával kapcsolatban ítélték meg a férfiak és nem számított a megjelenése, amely egyébként is szigorú üzletasszonyi csomagolásban volt. Most bájos volt és sebezhető, szinte megkedvelte, de Iruka tudta, hogy ez csupán tünékeny jelenség, akár egy délibáb.

Az autóból ő segítette ki, és akaratlanul feltűnt neki, hogy Sakura félénken fogta meg a kezét és azonnal elrántotta, amint felegyenesedett. Elkísérte őt a kapuig, kedvesen jó éjszakát kívánt és megvárta amíg a nő eltűnik az ajtó mögött. Elindult vissza a kocsi felé, de megtorpant, amikor meghallotta Sakurát, ahogy a nevén szólítja.

- Várjon, kérem!

- Igen? – kérdezte csodálkozva, és visszalépett az ajtóhoz. – Tessék…

- Az új lemeze… Mikor jelenik meg? – kérdezte a nő halkan. Mielőtt Iruka válaszolt volna, hadarni kezdett. – Tudja, van egy barátnőm, aki rajong önért, és megkért, hogy szerezzek egy dedikált lemezt!

- A születésnapi bál utáni napon szállítják ki a lemezboltokba.

- Értem… És köszönöm… Jó éjt!

Huss.

- Jó éjt – válaszolta a becsukódó kapunak. Megfogadta magában, hogy dedikált lemezt és két VIP jegyet - az önálló előadóestjére - feltétlenül fog adni Sakurának és az ismeretlen rajongó barátnőjének.

A kocsiban ülve a hazafelé vezető úton jutott eszébe ismét a mobiltelefonja. Vajon hol lehet? Lesiklott a térelválasztó sötétített ablak, Shiranui Genma felé nyújtott egy telefont.

- Uram, Hatake úr keresi. – Elvette tőle és a füléhez szorította. Az ablak máris újra felhúzódott, így megnyugodva szólt bele a készülékbe.

- Szia – hallotta Kakashi méy hangját, és gyomra összehúzódott, arca felforrósodott, szívverése pedig felgyorsult.

- Szia, mi újság, hogy alakulnak a tárgyalások?

- Jól. Ma felhívott Genma és elmesélte, hogy napok óta zaklatnak téged telefonon. Miért nem szóltál nekem erről?

Iruka ledermedt, ujjai összeszorultak a telefon körül. Tehát a telefonja nem tűnt el, Shiranui magához vette? Miért nem szólt róla, miért hagyta hogy keresgélje? Vagy máshonnan tudja?

- Honnan tudod?

- A srácok megtalálták a telefonod és meglátták a hívásokat. Elküldettem hogy kinyomozzák ki zargat. Szóval? Miért titkoltad el?

- Mert… azért, mert… - dadogta hülyén.

- Iruka. Azonnal szólnod kellett volna. Van sejtésed, ki lehet az?

- Nem, nincs… Senkivel sem vagyok rossz viszonyban. Sajnálom, ne haragudj… Tényleg szólnom kellett volna, de egyszerűen… nem tudtam mit kezdeni ezzel az egésszel…

Kakashi belesóhajtott a telefonba, és enyhült hangon folytatta.

- Semmi baj, nyugodj meg. Nem haragszom rád, csak ideges vagyok és féltelek téged. Nagyon megijedtél a zaklatótól?

Irukában a feszültség hirtelen feloldódott, mintha láthatatlan kezek kibogozták volna a nyakát fojtogató köteleket, szemei pedig könnybe lábadtak. Hogy megijedt? Az nem kifejezés.

- Igen… - suttogta, mert a torkában növő gombóc nem engedte hangosabban. Szájára szorította vékony ujjait, és behunyta szemeit, mielőtt még elbőgné magát szégyenszemre.

- Ne félj, minden rendben lesz – dörmögte megnyugtatóan neki a férfi, és azt kívánta, bárcsak itt lenne mellette a kocsiban és átölelné. – Amíg a fiúk meg nem oldják az ügyet, arra kérlek hogy aludj a házamban vagy a városi lakásomban, mert ezek a legbiztonságosabbak.

- De én…

- Már értesítettem erről a személyzetet is, várnak téged.

- De az…

- Semmi de, Iruka. Azt a nyavalyás kutyát os magaddal viheted, de ha megrág valamit, megkopasztom, úgyhogy tartsd rajta a szemed.

Iruka behunyt szemekkel, boldogan elmosolyodott.

- Jó – lehelte. Napok óta most először érzett egy kis békét és nyugalmat. – Vigyázok rá. Mikor jössz haza?

- Még néhány nap, talán egy hét. Legkésőbb jövő szombatra a bálra mindenképpen megérkezem.

- Honnan tudsz az ünnepségről? – szusszant bosszúsan Iruka, és Kakashi nevetett azon a mély hangján, amit úgy szeretett, és még a mobilkészüléken keresztül is hatott Iruka érzékeire.

- Anyám minden évben ezt műveli, ilyenkor van igazán elemében, és időnként elszalad vele a ló.

- Elhiszem, mesélte nekem a huszonötödik születésnapodat, a megvadult hattyúval és a hangosan rikácsoló papgájokkal, amelyek rápottyantottak a Chanel ruhájára.

Kakashi újra nevetett Irukával együtt.

- Szerencsére azóta nincs állatparádé. Na és téged is alaposan belerángatott a szervezésbe, igazam van?

- Igen, de nem kellett rángatnia, örömmel segítek neki.

Néhány másodpernyi csend ülepedett rájuk, mindketten mosolyogtak, és a harmónia édes meleg takaróként ölelte körül Irukát.

- Ez kedves tőled – dörmögte Kakashi. Ezt a hangsúlyt ritkán használta, akkor is csak a hálószobában, ezért Iruka pontosan tudta, hogy a férfi most „úgy” mosolyog. Elpirulva lehajtotta a fejét és behunyta a szemeit. Annyira de annyira hiányzott neki most Kakashi… Szinte fájt a mellkasa közepe úgy, mintha kevés lenne a levegője vagy túl sok.

- Van kedved ideutazni hozzám? – hallotta a hirtelen kérdést.

- Igen! – csúszott ki a száján hirtelen, és ettől mélyen elpirult és homlokon csapta magát. Hülye-hülye-hülye vagyok – mantrázta némán szégyenkezve. Úgy viselkedik, mint valami buta tinilány, hát mégis mi a fenét képzel?

- Akkor felhívom a pilótámat, és…

- De most nem tudok menni. Holnap szombat, este fellépésem lesz és hétfőn már kezdődik a stúdióban a hangfelvétel az új lemezemhez.

Kakashi sóhajtott.

- Tehát csak a vasárnapod szabad, és egyetlen éjszakára maradhatnál, de az nagyon kimerítene. Megértem, semmi gond, csak egy ötlet volt.

- De én szeretnék… - csúszott ki már megint egy butaság Iruka száján, úgy tűnik ma nincs jó formában, túl őszinte.

- Tudom, Iruka.

Néhány hosszú másodpercig csend ereszkedett rájuk, és ő reszketegen felsóhajtott. Kakashi az cégének jövőjéről tárgyal az összes vezetőjével együtt egy luxushotelben valahol japán északi részében. Mielőtt elutazott, magyarázott neki valami divíziókról, cégstruktúra változásról, cégen belüli konkurenciaharcról, részvényárfolyamokról, de ezekből egy kukkot sem értett.

- Milyen Asamushi városa októberben?

- Hideg. Ki sem dugjuk az orrunkat a szállodából, csak a forró vizes forrásfürdőt használjuk a wellness részlegben, ha este van még egy kis idő rá. Csak tárgyalás, evés és fürdés majd alvás az életem egy ideje. Azt mondják, a Nakano hegyoldal most a legszebb, de nncs időm rá, hogy megnézzem.

- Az őszi juharfák? – mosolygott Iruka.

- Igen, és a Nakano szentély. Télen is nagyon szép itt minden, a tó lenyűgöző a forró gőzzel, és a partján a fényes jégpáncéllal. Szeretnéd látni?

Iruka behunyt szemekkel elképzelte a csendesen gőzölgő tavat és a hófödte hegyoldalakat.

- Igen, szeretném…

- Télen eljövünk ide egy hétre, jó?

Iruka szmorú arca felderült.

- Jó, nagyon jó! – fellelkesült és képzeletben már hóembert épített, mint osakai otthonában gyermekkorában, de azonnal bevillant egy gondolat az agyában. Egyedül december második feléről lehet szó, így… Lángolni kezdett az arca.

- Vagyis karácsonykor? – cincogta.

- Igen. Talán mást terveztél?

- Karácsony első napjára hazautazom Osakába, de másnap utazhatunk.És te? Nem akartál anyukáddal lenni, vagy ilyesmi?

- Anyám utálja a hideget és a karácsonyt is. Soha nem töltötte velem, és idén sem fogja megváltoztatni ezt a szokását. A Maldív szigeteken fog akkor nyaralni az új szeretőjével, mivel te elutasítottad.

Iruka szemei elkerekedtek.

- Te tudsz erről?

Kakashi nevetett azon a rekedtes szexi hangján, amit úgy szeretett, hogy még a lábujjai is behajlottak.

- Fogalmazzunk úgy, hogy jól ismerem őt. Oda van érted az első pertől kezdve. Tudom.

Iruka alsóajkába harapott és lehajtotta a fejét. Hiányzott neki Kakashi. El akart menni hozzá, annyira de annyira. Most rögtön!

- Iruka – mormolta elmélyült hangon Kakashi, amitől azonnal felgyorsult a pulzusa és izzadni kezdett a tenyere.

- I-igen?

- Nem gondoltad meg magad a hétvégével kapcsolatban?

Iruka zavartan csipkedni kezdte az autó üléshuzatát.

- Nem is tudom… Ha szombat éjjel az előadás után gépre ülök, akkor… Valamikor hajnalban érkeznék…

- Kialhatnád magad a szobámban, amíg délelőtt tárgyalok. A délutánt és az estét együtt tölthetnénk.

- Igen – motyogta bizonytalanul.

- A lakosztályomhoz saját gyógyvizes medence tartozik, gyönyörű kilátással a tóra.

Fúú! Fúú! Kakashi értett hozzá, melyik gombot nyomja meg ahhoz, hogy Irukát rávegye amire akarja, de ő nem bánta.

- És hétfő hajnalban repülnék vissza…

- Igen, a stúdiófelvételen már ott leszel. Jó lesz így? – kérdezte Kakashi türelmesen.

Iruka gyötrődött, mert nagyon menni akart, de félt a saját érzéseitől. Önmagának sem akarta őszintén bevallani miért is akarja látni a férfit, neki meg aztán pláne nem.

- Jó – lehelte megadóan, és ajkába harapott. – De csak ezért, mert….

- Tudom – szakította félbe dacos védekezését a mosolygó hangú Kakashi. – Várlak. Szia.

- Szia…

 

***

 

Iruka a kabátjába burkolózva kisietett az operaház művészbejáróján egyenesen a kocsijához, ahol a testőrei várták. Hinata sápadtan loholt mögötte, és Naruto csodálkozva látta, hogy az operaénekes a fellépő ruhájában volt a kabát alatt. Sötétkék bársony nadrág és hozzá illő szaténing, göndör fürtjein még a vékony homlokpántnak tűnő korona csillogott. Mi ez az egész? A fiatal férfi arca sápadt volt, ajkai remegtek. Naruto kinyitotta neki az ajtót, és figyelte ahogy bizonytalan mozdulatokkal beül.

- Történt valami, Umino úr?

Hinata válaszolt helyette, amikor ő is beült.

- Gyorsan vigyen minket a legközelebbi kórházba!

Naruto azonnal kapcsolt, becsapta az ajtót és a kormány mögé vágódott, padlógázzal indított. Amíg az éjszakai utakon süvített, hallgatta ahogy Genma faggatja Hinata kisasszonyt, mert Iruka úr képtelen volt megszólalni.

- Mi történt?

- Mutassa meg nekik a tenyerét… - kérte a lány, aggódva. A barna kezek előcsúsztak a kabát mélyéről, rajtuk fehér zsebkendők voltak rácsavarva, vöröslöttek a vértől. Komor pillantást váltott a két testőr, és mivel Iruka továbbra sem beszélt, Hinata az izgalomtól kissé akadozva és dadogva elhadarta a lényeget a virágcsokrokról, amiket a fellépés végén kapott Iruka az első sorban ülőktől, és az egyikbe rejtett pengékről.

- Hol van most az a virágcsokor? – kérdezte Genma.

- Ebben!

Átvette a zacskót és belenézett. Színes és bizonyára drága virágokból összeállított kreálmány volt, édesen ártatlanul illatozott. Milyen aljas módszer, gondolta komoran.

Naruto befékezett a kórház előtt.

 

***

 

Amíg Iruka sebeit az ambulancián ellátták, addig az üres váróban Genma felhívta Kakashit.

Naruto a kocsiban várt, Hinata bent volt a vizsgálóban Irukával és az orvossal együtt, ő pedig őrizte az ajtót közben, és fogait összeszorítva hallgatta a beszámolóját követő Hatake Kakashi-féle dühkitörést a telefonon keresztül. A főnök nagyon mérges volt, és joggal. Ez már komoly, fele sem tréfa. Eldurvult a játék.

- Igen, uram – mondta, és Kakashi bontotta a vonalat. Ekkor lépett be az üres váróterembe Naruto. Bizonyára megunta a várakozást.

- Mi a helyzet? Nagyfőnökkel beszéltél?

- Igen. Umino urat még foltozzák. Az orvos szerint enyhén sokkos állapotban van, ezért adott neki nyugtatót.

- Komoly a seb?

- Szerencsére nem, de ez a kisebbik baj. A virágcsokrot elviszem egy ismerősömhöz, ha itt végeztünk. Hátha megtudunk belőle valamit, és lefuttat néhány tesztet a pengéken hepatitis, AIDS és egyéb vírusokra is. Remélhetőleg tiszták voltak a pengék…

Naruto bólintott.

- Jól tetted, habár nem tartom valószínűnek, hogy ez a lehetőség eszébe jutott a merénylőnek.

- Te is jól tudod, milyen sok aljasságra képesek az emberek.

- Igen. – Naruto sóhajtott. – Hatake úr mondott valamit? Mármint az ordításon kívül?

Genma szemei résnyire szűkültek.

- Honnan tudod, hogy kiabált?

- Abból, hogy amikor néhány hónappal ezelőtt karamboloztam és elütöttem egy kutyát Umino úrral a kocsiban, majdnem kicsinált engem. Szóval?

- Umino úr ma már nem repül sehova. A Hatake rezidenciára visszük, és kettes fokozatra emeljük a védelmi szintjét.

- Az mit jelent? – hallották maguk mögött a lágy hangot, és egyszerre fordultak az ajtón kilépő Iruka felé. Ijesztően sápadt volt, de így is elképesztően jól nézett ki. Barna haja loknikban gyűrűzött arca körül, a sminket sem volt ideje még lemosni, a koronája csillogott, hibátlan volt a hercegi sármja. Légies és elbűvölő jelenség volt, csak a vérfoltos inge és nadrágja rontott az összképen. Mellette Hinata állt, mögötte pedig a fiatal doktornő, aki ellátta, és szemmel láthatóan teljesen belezúgott, ahogy általában a nők többsége.

Genma válaszolt.

- A másodfokú védelem azt jelenti, hogy intenzív huszonnégy órás fegyveres védelemben részesül, mint Hatake úr.

Megcsörrent Iruka új mobilja. Genma kifújta a levegőt, és figyelte, ahogy a fiatal férfi kiszerencsétlenkedi zsebéből a készüléket a bekötözött kezeivel és félrehúzódik a sarokba. Most már nem kell beszélnie, Hatake úr majd elmondja neki a többit.

 

***

 

Kakashi közel járt a felrobbanáshoz. Amikor elköszönt a kába Irukától és bontotta a vonalat, lassan kifújta a levegőt. Nyugalom. Zen. Pillangó biztonságban van, a legjobb testőrei vigyáznak rá, a rezidenciája pedig egy kész erőd.

Visszafordult az ágya felé, ahol alig tíz perccel ezelőtt aludt, mielőtt Genma felhívta. Visszafeküdni? Lehetetlen. Összecsomagolni, gépre ülni és hazasietni a szeretőjéhez? Lehetetlen. Túl komoly tárgyalások folynak, az egész Hatake Corporation cégstruktúrájának változtatásáról. Ujjai összeszorultak a telefon körül, felemás szemei az ablakon túli éjszakai tájra fókuszáltak. Több, mint valószínű, hogy az Iruka elleni merénylet a tárgyalások menetét célzott megzavarni, de az is lehet, hogy csak véletlen egybeesés. A változtatások jelentős mértékben kihatnak majd Japán gazdaságára, valamint a nemzetközi tőzsdére is. Túl sok országnak, cégnek és magánszemélynek okoz kellemetlenséget a jövőben, de akkor is meg kell történnie. A változás elkerülhetetlen. Nem akart több ezer alkalmazottól megválni, ezért inkább a költséghatékony működtetés és a fejlesztés mellett döntött. Az új vezetői struktúrával és divíziókkal a fejlesztések könnyebben és gyorsabban mennek majd, és átmeneti zuhanás után a részvények ára megint emelkedni fog. Ez biztos.

És Iruka… Szegény Iruka. Olyan rémült volt a hangja, olyan…

Kakashi behunyta a szemeit, és lehajtotta a fejét, meztelenül állt a fél falat betöltő ablak előtt, és karjával neki támaszkodott. Háborgott mellkasában a harag forrósága, és az aggodalom torokszorító hidege. Annyira sajnálta az ő kicsi pillangóját… Olyan édes volt, amikor azt mondta, hogy sajnálja de most nem tud eljönni hozzá. Szegény édes Iruka… Bárcsak…

Kakashi felsóhajtott és szomorúan elmosolyodott.

- Ki gondolta volna… A kis nőimitátor… - suttogta. A kezdeti rajongása idővel vággyá vált, majd rögeszmévé, végül egy erős masszív és kínzó szerelemmé alakult át. Fura. Még soha nem volt szerelmes, és ez a felismerés szokatlan volt. Fogalma sem volt, mihez kezdjen vele…

 

***

 

Hétfő reggel a madarak valahogy fülsértőbben csipogtak.

Iruka az üvegházas rózsalugasban reggelizett, mert odakint már hideg volt, itt viszont kellemes meleg és finom virágillat. Csak néhány falat ment le a torkán, így a lába mellett heverő benga méretű ölebe bendőjébe került a maradék, plusz ez-az az asztalról. Ben fél füle felemelkedett és a közeledő lakájra szegezte fél szemét.

- Uram, nyolc óra van, a sofőr előállt az autóval.

- Köszönöm, megyek.

Kötszerekbe csomagolt kezével megsimogatta a bűnronda ámde nagyon szeretett kutyája fejét. Ben áhítattal nézett fel finom illatú gazdájára, csonka farkát boldogan megcsóválta és diszkrét nyálcsíkot eresztett szája sarkából.

- Ma itthon maradsz nagyfiú, mert a hangstúdióba nem mehet be háziállat. Úgysem élveznéd, mert nincs ott semmi érdekes. Ben élénken felemelkedett, és a bejáratig kísérte gazdit, majd bánatosan nyüszítve bámult az elguruló autó után.

 

Iruka ránézett a mobiljára.

- 87 hívás – jegyezte meg hangosan, miközben levette a némítást a készülékről. Genma hátrafordult az ülésen.

- Zaklató hívások a telefonszám változtatása ellenére?

- Iruka megnézte a híváslistát.

- Nem, a fele a menedzseremtől van, a többi az asszisztensem és Hatake asszony. Nem kellett volna lenémítanom, de a szombat este után nyugalomra vágytam.

Naruto ránézett a visszapillantó tükörben.

- Jobban fest, uram. Látszik a pihenés nyoma. A keze hogy van?

Iruka lenézett a kötszeres tenyereire.

- Egy kicsit fáj, de semmi egyéb. Szerencsére nem mélyek a sebek. Shiranui úr, sikerült valamit kiderítenie?

Genma komoran bólintott.

- Megvannak a biztonsági felvételek, a csokrokat átadókról. Az ominózus csokrot egy sötéthajú szemüveges nő nyújtotta át, róla még nincs adat.

- Értem… És a pengék? – kérdezte Iruka összeszoruló torokkal.

- Tiszták. Sem méreg, sem fertőző betegség.

Iruka megkönnyebbülten sóhajtott, és ebben a pillanatban megcsörrent a mobilja.

- Szia Tsunade.

- Ne sziatsunadézz itt nekem! – harsogta a telefonba a szőke démon. – Hinatától kell megtudnom, hogy mi történt veled? Van fogalmad róla, mennyire aggódtam? És ráadásul még a telefont sem vetted fel!

- Bocsi.

- Nincs bocsi! Na de nem ez a fontos – halkította le a hangját, kedvesen dorombolóra. – Hogy vagy tündérkém? Fáj még?

- Nem vészes, csak felületes sebek, de annyira kiakasztott az egész, a vér meg minden, hogy kaptam nyugtatót és szinte végigaludtam a vasárnapot, csak enni keltem fel, úgyhogy most jól ki is pihentem magam. Naruto a Hatake rezidenciára vitt, itt töltöttem a hétvégét, és valószínűleg itt fogok lakni egy darabig.

- Jól van, örömmel hallom, ott teljesen biztonságos. És képes leszel ma bejönni a stúdióba?

- Igen, már úton vagyok, kilencre ott leszek. Reggel gyakoroltam is egy kicsit a dalokat.

- Ügyes kislány.

- Ne hívj így! – csattant fel Iruka hangja, és Tsunade jóízűen felkacagott.

- Ez a beszéd, bébi! Na, a stúdióban találkozunk, csók!

Katt.

Iruka szusszantva nézett a képernyőre. Először az asszisztensét hívta vissza, megnyugtatta őt, majd Shantalt, és mire befejezte a csevegést, már be is ért a stúdióba, ahol Tsunade már várta, és dús puha kebleire szorította őt. Kezdődhetett a lemezfelvétel.

És még a születésnapi bál szervezése is ott van, nem ér rá önsajnálni magát, és ez így van jól.

 

***

 

Kakashi morcos volt. Hiába akart a bál előtt legalább egy nappal hazaérni, egyszerűen nem sikerült. A vállalati rendszer új kialakítása és a divíziók szervezése túl fontos probléma volt. Lényegében alapjaiban átszervezte az egész Hatake Corporation teljes rendszerét, és ez még csupán a kezdet. A jelenlegi világgazdasági helyzet, a valuta árfolyamok és a műszaki technika fejlődésének következménye volt mindez, már egy éve tervezte a folyamatot és végre megvalósul minden.

Orrára csúsztatta Armani napszemüvegét, hogy a hideg őszi délutáni napfény ne bántsa kialvatlan szemét, és lesétált a Bombardier Global típusú luxus magánrepülőgépe lépcsőjén, és a rá váró limuzinhoz sétált. Fekete és hosszú, meleg szintén Armani szövetkabátja lobogott a szélben. Szorosan maga köré tekerte a hideg ellen. Biccentéssel fogadta a sofőrje üdvözlését, és beszállt a kocsiba és a szemközti ülésre dobta a kabátját, előhúzta privát telefonját és Irukát hívta először.

- Szia!

- Szia Iruka. Megérkeztem, egy órán belül otthon leszek. – Vetett egy pillantást a Rolex karórára, délután öt óra múlt. Alig néhány órája maradt a bálig.

- Rendben. Mind itt vagyunk már.

- Az inas készítse elő a frakkomat.

- Átadom neki.

- Rendben, akkor viszlát később.

Kakashi nagyot sóhajtva behunyta szemeit. A háta közepére sem kívánta az egész ünnepséget, pedig ennyi kimerítő nappal a háta mögött igazán üdítően hat rá az ilyesmi, de most nem. Most csak össze akart bújni az ő kis szomorú pillangójával, aki egy héttel ezelőtt megvágta a kezeit, és azóta maga alatt volt, de Kakashinak alig volt ideje foglalkozni vele. Tárgyalások, tárgyalások, evés-alvás, fürdés közben és este elalvás előtt tudott csak vele beszélni telefonon. Olyankor vigasztalni próbálta a maga módján, főleg az első napokban volt erre szükség. Szegény Iruka nagyon elkeseredett volt, nem értette miért akarja őt bántani valaki. Olyan kis naiv, de hát mindig is az volt.

 

Amikor belépett a házába, és a rá várókra nézett, kisimult a ráncokkal barázdálódott homloka és napszemüvegét a kabát mellzsebébe csúsztatta.

- Kakashiii! - Shantal halk sikkantással azonnal a nyakába csimpaszkodott, és hiába voltak még ott mások is, akit az első pillanattól fogva nézett, az a pillangója volt. Észbontóan nézett ki a sötétkék magas nyakú kínai selyemruhában, amely hosszú volt, oldalt felhasított, és ahogy felé lépett, előbukkanó lábán is ugyanolyan indamintázatú nadrág látszott ki. Barna haja olvadt csokoládéként, hullámokban folyt szét a vállain, sötét mézként aranyló szemei nagyobbnak tűntek jóképű arcán, amelyen félénk de kedves mosoly volt. Ó basszus! Mennyire meg akarta ölelni és csókolni őt! Kakashi szíve hevesen dobogott, borzongott a teste, így gyorsan elengedte az anyját és önkéntelenül is tett egy lépést Iruka felé. Shantal vörös körmei figyelmeztetően martak a karjába a zakója ujján keresztül, amitől észhez tért és körbepillantott. Sakura, Maisy és Nina is ott vártak, kíváncsian figyelték őt, kórusban köszöntek neki amikor belépett, de csak most jutott el a tudatáig a hangjuk és a jelenlétük.

- Üdvözlök mindenkit – törte meg a csendet mély hangjával. – Előre is elnézést kérek, de vissza kell vonulnom, felkészülni a ma estére.

- Ez csak természetes – bólintott Sakura. Világoskék Chanel estélyi ruhájában úgy nézett ki, mintha szándékosan összeöltözött volna Irukával. Szőkés-rózsaszín melírozott haja művészien feltornyozva a fején, és valóban közelebb is állt Irukához, mint Nina, a jelenlegi barátnője. Furcsa. Maisy közelebb lépett Kakashihoz egy csábító mosollyal. Átvette Shantal helyét, megölelte őt. Finom virágos illata volt, fekete Versace asszimmetrikus estélyit viselt, amely tökéletesen hangsúlyozta dús idomait. Nyakában és fülében a tőle kapott gyémántok csillogtak. Kapott egy csókot az arcára, és ennyi elég is volt.

- Felkísérjelek? – búgta a fülébe izgatóan.

- Nem szükséges, menjetek lányok, és igyatok valamit. – Kettesben maradt pillangójával. - Gyere, kísérj fel – mondta neki, és elindult a lépcsőn. Odafent a privát lakosztálya ajtaján belépve még mindig nem volt nyugalma, az inasa várt rá mélyen meghajolva. A formális üdvözlés után megmutatta a rá váró frakkot.

- Hagyjon magunkra.

- Máris, uram.

Végre.

Végre!

Iruka felé fordult, kinyújtotta felé a kezét. Elakadt a lélegzete, amikor a remegő ujjak a tenyerébe csúsztak. Pillangója mosolya olyan édes volt, szája pedig meleg és puha, az íze akár a nyári napon érett barack. Lágyan fogai közé vette alsóajkát, megszívta és nyelvével végigsimította, mielőtt megízlelte volna beljebb is. Borzongott a vágytól. Egyik karjával magához ölelte, másik kezével selymes hajába túrt és halkan belemorgott a csókba.  Atyaég! Annyira vágyott rá, úgy hiányzott neki! Mennyire aggódott érte!

Eltépte tőle az ajkait, levegő után kapkodva nézték egymás arcát közelről.

- Jól vagy? – dörmögte Kakashi, kezeit a csinos arcra simítva. Drága törékeny kincs, vigyázni és óvni kell őt, ezért úgy is fogta.

- Igen, kutya bajom – mosolygott fel rá Iruka édesen. Felemelte kezeit, hogy a férfi láthassa a tenyerein lévő csíkokat. Láthatóan már gyógyultak a sebei.

- Nem kell rá kötés?

- Nem, már nem. Kaptam rá kenőcsöt a dokitól, aki azt mondta, hogy a hegek alig lesznek majd észrevehetőek.

Kakashi megcsókolta újra őt. Ezúttal nem mohón, hanem lassan és gyengéden. Vágyakozva simította végig Iruka haját és hátát a kezeivel, és felsóhajtott, amikor Iruka nyelve reagált az övére, és közelebb simult hozzá.

- Hiányoztál – dörmögte a szájába, ágyéka forrón lüktetett.

- Nh… ah, te is… nekem…

Kakashi szája súrolta pillangója állkapcsát, majd egy lassú mozdulattal félresimította nyakáról a haját, és belecsókolt a puha karamell bőrébe.

- Nálam alszol ma este? – kérdezte, nyelve hegyével megérintette a fülcimpában csillogó apró kis gyémántot. Lehelete forrón csiklandozta a borzongó Iruka bőrét.

- Igen…

- Mit szólnál most egy kis… mrr…

- Ne! Te is tudod, hogy most nem lehet… Kakashi… neh… Nincs erre elég idő…

- Ha hajlandó lennél végre leszopni, pár perc alatt meglennénk, és kibírnám a bál végéig – suttogta rekedten, kezei belemarkoltak a csúszós selymen keresztül Iruka fenekébe, arcát a meleg nyakába fúrta, száját a bőrére tapasztotta. Régi téma ez, kezdettől fogva időről időre előkerül, de pillangója mereven elutasítja minden alkalommal.

- Ne kezd most ezt, kérlek… Összegyűröd a ruhám… Kakashi!

Sóhajtva temette arcát a puha hajtömegbe.

- Jól van most megúsztad, de a bál után innen folytatjuk. Rendben?

- Rendben…

Még egy utolsó sóvár csók, és Kakashi az édes barack ízével a szájában elindult a fürdőszoba felé. Muszáj volt mosolyognia, egyszerűen már annyi feldobta a hangulatát, hogy végre megszorongathatta egy kicsit a pillangóját.  

 _____________________________________________________________________________

 

18. rész

 

Kakashi arcára rögzült a halvány üzleti mosoly. Fogadni mert volna rá, hogy a vendégek listájához az elsőszámú és leglelkesebb jobb keze, Sakura is hozzáfért, mert a barátain kívül a legfontosabb üzlettársai is jelen voltak a születésnapi estélyen, valamint a cég részlegvezetői. Mindenkit végigjárt, minden vendégéhez volt néhány jó szava, időként megtáncoltatott valakit, és mindeközben csupán néha futólag láthatta egyszer-egyszer, ahogy Iruka beszélget valakivel, vagy táncol Shantallal, Sakurával, bárkivel.

Csupán jóval éjfél után hagyta ott az elegáns és nagy dohánypultot, amelyen rengeteg dohány és szivar mellett, konyakot és egyéb alkoholos italokat szolgáltak fel. A barátai mind ott lebzseltek, de a nők valahogy mégis az édességeket és gyümölcsöket, koktálokat kínáló jégszobrokkal díszített asztalok körül gyűltek.

- Egy perc – mondta beszélgetőpartnereinek és feltűnés nélkül odament. Ahogy sejtette: Iruka egy hölgycsokor közepén vidáman csevegett, hagyta hogy édességekkel kézből etessék a nők, akik gátlástalanul csüngtek rajta. Nem véletlenül, a férfi egyébként is nagyon népszerű volt mindig is a hölgyeknél, de most hogy karácsony előtt megjelent az új lemeze, még inkább. Kakashi lemondóan felvett egy tányér gyümölcsös süteményt, és mielőtt még elfordult, látta, ahogy az anyja félretolja a nőket és odafúrja magát Irukához, birtoklón átöleli a derekát és hozzásimul, majd etetni kezdi valami csokoládés süteménnyel. Francba. Kakashi faarccal visszasétált a barátai közé és sajnálta, hogy még csak egy pillantást sem tudott váltani Irukával. Sőt, az új lemezét sem tudta meghallgatni, de holnap az lesz az első dolga, fogadta meg magában.

Épp csak belekóstolt a süteménybe - ami az ő nagy tortájából származott, ezt előzőleg az este fénypontjaként kellett felvágnia közvetlenül a tűzijáték előtt -, amikor Shantal megjelent, vagyis inkább belibbent a férfitársaság közepébe.

- Elnézést drágáim, elrabolom egy táncra a fiamat – búgta. Sötétbordó estélyi ruhában igazán fényűző volt, ahogy a méregdrága ékszerei is. Kakashi a bálterem közepére vezette az anyját, amelynek szélén, emelvényen egy egész zenekar játszott igényes zenét. Tánc közben Shantal felmosolygott rá.

- Ideje lassan elbocsátani a vendégeket, későre jár – dörmögte.

- Igen, bizonyára kimerült is vagy, Kakashi… Mit szólnál hozzá, ha most odaadnám az ajándékodat, aztán a vendégekről a továbbiakban én gondoskodnék?

Kakashi a homlokát ráncolta. Furcsa is volt, hogy eddig az anyja nem rukkolt elő semmi bosszantóval. Amit a legjobban várt, Iruka „meglepetés” fellépése lett volna, de már nem is látja őt sehol sem… Visszaterelte figyelmét az anyjára, és ismét homlokát ráncolva nézte a nő sunyi mosolyát.

- És mi lenne az ajándékom? – Ráncolta a homlokát, kezdett gyanakodni.

Shantal hátralépett, büszke mosollyal maga után húzta a kezénél fogva. Kénytelen volt követni őt, fel a lépcsőn, végig a folyosón, egészen egy - a házban a legtávolabbi - vendégszoba ajtajáig, ahová már a bálterem zajai sem jutottak el. Shantal a ruhájának nyakkivágásába nyúlt, és a melltartójából előhalászott egy kulcsot.

- Tessék, bontsd ki az ajándékod, fiam – búgta lágyan. Kakashi gyanakodva nézte, majd az anyja arcát. Az ajtókilincsen vörös mansi volt, mintha egy ajándékdoboz teteje lenne.

- Megmagyaráznád, hogy mi ez az egész?

- Később.

Vonakodva elvette a kulcsot, benyitott az ajtón és lélekben felkészítette magát valami újabb őrültségre. Odabent mindent bordó szatén anyagok borítottak, a földön hullámzott, gyűrődött, az asztalokon, foteleken, a függönyök helyén is. Gyertyák égtek, hangszóróból pedig lassú, lírai zene szólt, azonnal felismerte Iruka hangját. Ez lenne tehát az új lemeze? Felismerhetetlenné tették a vendégszobát, gondolta enyhe bosszúsággal. Beljebb sétált, és a szoba közepén, a bordó szatén lepedőn fekvő alak láttán felhördült.

- Mi folyik itt? – préselte ki magából. Hallotta, hogy Shantal becsukja az ajtót, és mellé sétál, lépteinek neszét tompította a bordó szatén, ami a földön volt. Az ágy végén, a kovácsoltvas ágyrácsra tette kezeit, és mosolyogva nézte, amit Kakashi lebénultan bámult.

- Komolyan azt hitted, hogy nem jövök rá, Kakashi? Mégis kinek vesz az ember kék gránát fülbevalót, a világ legértékesebb drágakövét, ha nem annak, akiért teljesen odavan? Uramisten, karátja másfél millió dollárt ér – sóhajtotta áhítattal, majd duzzogva lebiggyesztette alsóajkát. – Bezzeg nekem csak sima gyémántokat veszel… Fogadni mernék rá, hogy neki azt hazudtad, egyszerű gyémántok…   

- Mióta tudod? – préselte ki magából Kakashi a kérdést, de a szemeit képtelen volt eltépni a látványtól.

- Kezdettől fogva gyanús volt ez a különös barátság, aztán csak egy kicsit kellett erőlködnöm, hogy saját szememmel is láthassam, ki a titokzatos szeretőd.

- És… - krákogott – Nem zavar téged?

- Hogy zavar-e, hogy az új szeretőd nem egy ócska ribanc, hanem egy álompasi? Csak az zavar, hogy megelőztél… – kuncogott a nő. - Ah, úgy irigyellek, fiam! Nézz rá… Mennyire szexi! Ha nem neked szánnám, már rég rávetettem volna magam, már ez a látvány is… Hú… Nos, azt hiszem, ideje magatokra hagynom titeket. – Shantal elindult, de megtorpant. – Ja igen, és… Boldog születésnapot, fiam – búgta, és adott egy cuppanós puszit Kakashi arcára. Az ajtóban érte utol Kakashi rekedt hangja.

- Mit…

- Hm? – fordult meg mosolyogva Shantal.

- Mit adtál be neki? – krákogta a férfi, felocsúdva az anyja megnyilvánulása által okozott néma döbbenetből.

- Csak egy kis csokoládétortát… Hollandiában vettem hozzá némi plusz hozzávalót…

- Ugye tudod, hogy ezt emberrablásnak hívják? Várj csak…! Bedrogoztad őt?! – hördült felháborodva.

- Ugyan, csak egy keveset kapott, épp eleget, hogy mesés éjszakád legyen vele. Jó szórakozást…

Kattant az ajtó a kuncogó Shantal mögött.

Kakashi mély levegőt vett. Ez képtelenség… Az anyja már megint olyannal rukkolt elő, amitől égnek áll az összes hajszála! De… Közelebb lépett az ágyhoz, és végignézett a meztelenül fekvőn. Észbontóan nézett ki. Shantal minden részletre ügyelt, egy kis csillámport hintett Iruka hasára és mellkasára is, érzékien csillant meg minden légvételére a barna bőrén. Barna fürtjei szétterítve, csuklóin bordó szőrmével borított bilincsek gondosan rögzítve az ágy fejtámlájához. Az éjjeliszekrényen égő gyertyák fénye érzékien tükröződtek vissza a szaténon. Kakashi nagyot nyelt, ágyékába máris forró vér zúdult, de folytatta a bámészkodást, hiszen bőven volt mit néznie. Iruka egyik lábszárára és combjára feltekerve sápadtfehér gyöngysor csillogott, hihetetlenül érzéki módon kiemelve bőrének fahéj árnyalatát. De ami a legizgatóbb volt, az a teljesen tettre kész hímvesszője. Bizonyára a hasis miatt, gondolta. Megérintette Iruka alvó arcát, aki az érintéstől megremegett, és felnyitotta szemeit.

- Kakashi… - suttogta izgatóan, és egyik lábát felhúzta, teste megfeszült, ajkai közül egy gyönyörű nyögés szakadt fel. Ó te jó ég…! Kibaszottul szép és izgató volt!

- Jól… khm… jól vagy?

- Nem… ég az egész testem, én… ah… segíts…!

Kiszáradt Kakashi torka.

- Hogyan?

- Kívánlak… Gyere, érints meg… Annyira vágyom rád… - zihálta Iruka, kezeit rángatta a bilincsekben. Máskor mézbarna szemei teljesen sötétek voltak a vágytól, ajkait harapdálva, vágyakozva nézett fel rá, arca kipirult teljesen.

Kakashi szíve olyan hevesen kezdett dörömbölni mellkasában, mint még soha. A legszebb vágyálma válik ma éjjel valóra! A készséges, kéjsóvár Iruka, ahogy mindig is ábrándozott róla… Sietve kioldotta a nyakkendőjét, a földre dobta, majd kapkodva vetkőzni kezdett. Amikor teljesen meztelenül Iruka fölé mászott, belérekedt a levegő. Azonnal dereka köré fonódtak a hosszú lábak, és pillangója olyan izgatóan, vadul kéjesen dörgölőzött hozzá, olyan gátlástalanul, amiről eddig álmodni sem mert. Még elképzelni sem volt képes, ilyen intenzív feltárulkozást tőle.

- Kakashi… Kakashi… siess… siess…! - zihálta, és hangos örömteli nyögéssel fogadta a férfi mohó csókját. – Oldozz ki… kérlek! – nyöszörögte, behunyt szemekkel élvezte a simogatásokat.

Kakashi tekintete az éjjeliszekrény felé fordult. Ott csillogott az aprócska kulcs az óvszerek és a síkosító mellett. Elvette és kioldotta Iruka csuklóit, aki fürgén megfordította a helyzetüket, és fölé kerekedett, ő pedig dermedten ejtette ki ujjai közül a kulcsot.

- Iruka, mit…? – kezdte volna, de belérekedt minden szó és gondolat, mert a csípőjén ülő meztelen szépség láttán minden agysejtje lebénult.

- Kakashi… csinálni akarom… itt és most… - követelőzött izgató csípőmozdulatokkal a Pillangó. Ez a meglepetések éjszakája, és még csak most kezdődött, mert a következő pillanatban Iruka olyat tett, amit eddig sosem, önként megfogta Kakashi ágaskodó hímtagját, és masszírozni kezdte a sajátjával együtt.

Anélkül, hogy erre kényszerítenie kellett volna…

- Iruka! – hörögte Kakashi elhomályosuló tudattal.

- Kérlek, kérlek! – nyöszörögte ő egy újabb csók közben, körmei a férfi sápadt bőrébe martak a vágy kínjától, nyelve erőszakosan szájában őrjöngött. Iruka íze, hajának vaníliás illata, bőre, ujjai a farkán… Kakashi legszívesebben belehalt volna a gyönyörbe. Tudta, hogy ennek az éjszakának holnap keserves ára lesz, Iruka sosem fogja megbocsátani, de… Egy minden gátlását levetkőző Iruka vonaglott most éppen rajta, és hát előbb vágná le a farkát, semmint kihasználatlanul hagyná ezt a fantasztikus lehetőséget!

- Iruka, szopj le engem, és megkapod amire vágysz… Eszméletlenre keféllek, úgy megbaszlak, ahogy még soha! – zihálta szinte öntudatlanul a heves vágytól, és a selymes dús hajtincsekbe markolva vezette le mellkasára a nedves ajkakat.

- Kakashi… Kakashi… nem bírom már… - csókolta a bőrét, nyalta falta, apró fogai izgató nyomokat hagytak rajta.

- Csináld! – hörögte a férfi félőrülten a vágytól, és amikor a puha imádott ajkak végre hozzáértek dorongjához, összeszorított fogakkal felnyögött. Ó te jó ég! Úristen! Iruka ajkai, Iruka szája… -Ó igen! – kiáltotta boldogan, és csípője föllendült, hogy mélyebben benne lehessen. – Igen! Még, még… még! – falta szemeivel a látványt, hihetetlen élmény volt… Hihetetlen!

Iruka teli szájjal nyögve, fújtatva engedelmeskedett minden szavának, úgy szopta és nyalta őt, ahogy soha senki, még a herezacskóját is olyan gyönyörűséggel nyalogatta, mint a legcsodálatosabb édességet a világon. Kakashi teljesen odavolt az elragadtatástól…

Iruka zihálva, halk kiáltással emelte fel a fejét, arca szépségesen eltorzult a kíntól.

- Nem bírom… Nem bírom már tovább… Segíts!

- Gyere ide! – csattant Kakashi hangja vadul.

Iruka felmászott rajta és Kakashi meglepetésére zihálva, nyöszörögve az arca elé térdelt, s a magasból lenézett rá. Könnyes szemekkel könyörgött neki, ujjaival az ágyrácsba kapaszkodott olyan erősen, hogy elfehéredett barna bőre.

- Kérlek, szopj te is engem… Kakashi…! Könyörgöm!

Szép és kemény pénisze csábítóan himbálózott a férfi arca előtt. Csak meg kellett érintenie, lüktetett a markában. Néhány másodperc tétovázás után beengedte a szájába, és Iruka kéjesen hátravetett fejjel hangosan nyögdécselve, élvezte. Csípője ritmikusan hullámzott, hálásan nyöszörögve vett minden nyelvsimítást, érintést, de mielőtt Iruka elélvezett volna, elfordította az arcát és kicsúszott a szájából.

- Ne! Kérlek, fejezd be! – kiáltotta Iruka gyönyörűen remegve és nyögdécselve. – Már majdnem… Majdnem elélveztem!

Kakashi megragadta Pillangó karjait, rántott egyet rajta, és egy nyers mozdulattal maga alá teperte az ágyra. Morogva, hörögve mászott rá, szétfeszítette a hosszú combokat. Iruka bőre csillogott minden mozdulattól, farka fényes volt a nyáltól és keményen simult a hasához. Felfogta mire készül a férfi, és ajkába harapva kéjesen vonaglott, úgy dörgölőzött a kemény hímtaghoz. Kakashi végignyalta a hasát, újra a szájába vette a szép kis hímtagot, minden viszolygásról, idegenkedésről megfeledkezve, ujjai pedig a bejárathoz furakodtak. Olyan könnyen csúszott be az ujja, mint kés a vajban.

- Dugj meg! Dugj meg, Kakashi! Annyira kívánlak, kérlek! – könyörgött neki az ő csodás szeretője, ahogy még soha azelőtt. Hihetetlen boldogságot érzett, muszáj volt mosolyognia, muszáj volt megcsókolnia őt. A mohó szájacska falta az övét, nyelve aprócska lándzsaként fúródott a szájába, de eközben is követelőzött, körmei a hátát karmolták, lábai derekára kulcsolódtak, húzta-vonta magára a férfit, mintha ettől az élete függne, olyan hévvel és erővel tette. – Kakashi, kérlek!

A férfi vakon az éjjeliszekrény felé tapogatózott, a síkosító üvegét azonnal megtalálta. Zihálva, fújtatva felemelkedett a csókból és Iruka karjaiból. Gumi? Nem kell. Érezni akarja teljes valójában ezt a gyönyört, amit a kis Pillangója adhat neki… Fröccsent a síkosító a tenyerébe, gyors mozdulatokkal bekente a hímtagját vele, és visszanehezedett nyüszítő kedvesére.

- Kakashi, kérlek… Dugj meg… Dugj meg…! - zihálta újra és újra az ő kis Pillangója.

- Mindjárt – hörögte az újabb csókba, mert Iruka megmarkolta a péniszét, hogy saját kezűleg vezesse magába őt. Egy vad és erős csípőlökéssel elmerült benne, a mozdulat intenzitásától egyszerre nyögtek fel.

- Igen, igen, igen! – vergődött alatta Iruka. Kakashinak újabb vad ötlete támadt, és fordított egyet magukon. Elvégre ez a csodák éjszakája, még az is megtörténhet, hogy a másik vágyálma is teljesül.

- Lovagolj rajtam! – mordult rá, de teljesen felesleges volt, Pillangója meg sem hallotta, csak megtámaszkodott a férfi mellkasán, körmeivel vörös csíkokat szántott fehér bőrére, és csípőjével olyan vad riszálásba, vágtába kezdett, hogy szinte csillagokat látott a kéjtől. Cuppogva járt ki-be a farka a napbarnított formás seggében, és eközben olyan hihetetlenül szép volt, ahogy nyögve vonaglott rajta, barna haja felhőként úszott arca körül, sötét szemei ragyogtak a gyertyafénynél, bőre csillogott az izzadtságtól és a csillámportól. Ó egek! Kibaszott szép volt… Az ő vágytól égő Pillangója…

Kakashi ámulva és remegve feküdt alatta, csípőjét megfeszítve, szinte nyársra húzta kedvesét, kezei a keskeny csípőket megragadták, hogy lassítson a tempón, mert félő volt, hogy túl hamar elélvez.

- Kakashi… Kakashi! – kiáltotta gyönyörűséggel Iruka, teste megfeszült, szemeit behunyta, ajkai tátva maradtak, úgy élvezett görcsösen újra és újra megrándulva. Meleg spermája Kakashi mellkasára és hasára áradt, miközben a férfi hangos kiáltással csípőjét felfelé lökve mélyebbre merült el benne, és ugyanolyan erősen és gyönyörűségesen követte és élvezett, még akkor is, amikor Iruka már ráomlott, vanília illatú hajával beterítette Kakashi arcát. A férfi meg-megrándult a gyönyör utórezgéseitől.

- Kakashi…

- Iruka… Ez… ez… - nyögte bódultan a férfi. Ez leírhatatlan volt. A legszebb ajándék a világon.

 

 

 

***

 

 

 

- Hogy van a kezed?

Iruka pislogva nézett a párnán mellette fekvő arcra, és az ismerős arc, a lágy és álmos mosoly láttán ő is tunyán elmosolyodott.

- Jól – válaszolta suttogva. Görcsberándult a gyomra, a szorongás pedig szétáradt a torkában. Lüktető homlokára szorította kezét, és mélyen sóhajtott. – Hány óra van?

- Délelőtt tíz.

Iruka tekintete kitisztult, Kakashi felé fordult.

- Tegnap… Tegnap…?

- Emlékszel mindenre, igaz?

Iruka ajkai összeszorultak, szemei összeszűkülve pillantottak körbe a szobában, ahol még mindig sötét volt, hála a redőnyöknek. A gyertyák már csonkig égtek, csak az éjjeliszekrényen árválkodó Tiffany lámpa szórt némi halvány fényt.

- Igen emlékszem. Shantal kapni fog még ezért… - sóhajtotta, fájó szemeire szorítva ismét a tenyerét.

Érezte a férfi száraz száját az övéhez érni, ezért elhúzta a kezét a szemeiről, és megadóan visszacsókolt. Kakashi belemosolygott ajkaiba, és Iruka aggodalmai egy pillanat alatt szétfoszlottak.

- Nos, részemről egy köszönőkártyát fogok neki küldeni – dörmögte a férfi jókedvűen. Visszafeküdt, magához húzta őt, és Iruka kényelmesen elvackolódott mellette, karját átvetette sápadt mellkasán. Bizonytalanságát leplezve behunyta a szemét, és arcát a férfi meleg bőréhez simította. Érezte, ahogy a hajába túrnak Kakashi ujjai, és ellazult. A háttérben még mindig halkan szólt a lemezjátszó, úgy tűnik végtelenítésre volt beállítva, mert amint lecsengett az utolsó szám, újra kezdődött elölről.

- Nagyon szép az új lemezed, az összes dal gyönyörű rajta. Melyiket énekelted volna el nekem tegnap?

Iruka értetlenül pislogott, majd eszébe jutott, hogy amíg úgy ötször vagy hatszor szeretkeztek éjszaka, közben újra és újra ismétlődött a lemeze a háttérben.

- A Rómeó és Júlia film betétdalát.

Kakashi elégedetten hümmögött, egy szóval sem említette, miket műveltek éjszaka, és ennek Iruka szívből örült. Majdnem elsüllyedt szégyenében, amikor bizonyos részletek bevillantak a kis fejében lévő mozivásznon. Olyan dolgokat tettek, amiket az elmúlt évben még soha… És teljesen elvesztette a gátlásait, és ó egek! Piszkosul élvezte. Mi lesz most ezután? Ajkába harapva felsóhajtott.

- Mi a baj? – hallotta a kérdést.

- Én csak… szégyellem magam. Rémesen viselkedtem, és olyan dolgokat műveltem…

- Ühüm.

- Teljesen elvesztettem a gátlásaimat, és…

- Ühüm.

- Most miért mosolyogsz? – emelte fel Iruka a fejét, és bosszankodva ráncolta a homlokát.

- Mert boldog vagyok. Nézd, Iruka: tudom, hogy köztünk sosem volt olyan fényesen jó kapcsolat. Tisztában vagyok vele, hogy ha nem lettem volna olyan erőszakos és nem mozgattam volna meg minden követ azért, hogy megszerezzelek, akkor most nem lennél itt velem. Nem tagadhatod, hogy az elmúlt időszakban nagyon közel kerültünk egymáshoz, és erre a múlt éjszaka volt a bizonyíték.

Iruka felült, lecsúszott válláról a bordó szaténtakaró. Ó egek, mesésen nézett ki kócosan, vállain és mellkasán Kakashi fognyomai még pirosak voltak, s ettől a látványtól bizseregni kezdett az ágyéka. Pillangó arcán látszott a vívódás, ezért nem tett semmit, hagyta gondolkozni, csupán karjának selymes bőrét cirógatta ujjbegyeivel. Lassan feloldódott Iruka merevsége, már nem ráncolta homlokát, mézbarna szemei megnyugodva nézték őt, majd hogy tovább nőjön Kakashiban a döbbenet, visszabújt mellé és sóhajtva fektette arcát a mellkasára.

- De nehogy azt hidd, hogy ezentúl ez lesz a rendszer – dünnyögte Iruka halkan. – Ez csak egyszeri alkalom volt, világos?

- Hát persze – vigyorodott el, ujjai a bársonyos vállon siklottak lustán fel és alá. Tökéletesen meg volt győződve arról, hogy ezt az éjszakát ismételni fogják, méghozzá nagyon hamar, természetesen a kábítószer nélkül.

 

 

***

 

 

 

Iruka tüsszentett.

- Bocs – motyogta.

- Semmi baj, a púdertől van – válaszolta a sminkes. – Mindjárt kész.

A tengerparton, a stáb egy ideiglenesen felállított sátor előtt vitatkozott a fényviszonyokról. Amennyire Iruka hallotta, menedzsere állt nyerésre, mivel az ő hangja volt a leghangosabb, és vele vitatkozni amúgy sem érdemes. Mindig ez van.

- Kész is – mondta Clara, és hátralépett. Kritikusan végignézett Iruka arcán, megigazította a beállított hullámos hajtincseit és elégedetten biccentett. – Smink is kész! – kiáltott hátra a válla felett.

- Na végre! – jött Tsunade válasza. Iruka felállt a szétnyitható székről, odasietett a stábhoz. A rendező, egy fiatal és energikus férfi volt, akit Tsunade a kapcsolatain keresztül szerzett. Ez a második forgatása, és hajtotta őket, mert az új zenei klipnek még karácsony előtt el kell készülnie. Az elsőt már játszották a zenecsatornák, és a lemez borítóján lévő képéről készült plakátot Iruka már a városban sok helyen látta. Tsunade remek munkát végzett, a lemezeladási statisztikája állítólag vezet a piacon, bármit is jelentsen ez.

Megigazította meleg kabátját, és a kötött sálat a nyakában. Hálás volt a stylistnak, hogy nem kell fáznia a forgatáson. Télen Okinavában is hideg volt, de nem vészes. A dalához pont ideális egy hideg, szeles tengerparti háttér, hiszen a februárról szól.

A rendező utasításainak megfelelően fel-alá sétált kézen fogva egy csinos modellel, mosolygott, felszabadultan nevetett és átölelte, mintha teljesen szerelmes lenne belé. Majd egy sziklára ült, a naplementének oldalt, és a lejátszóból hangzó dalára kellett tátognia, de inkább halkan énekelt, mert így látta jónak. Sötét lett és jócskán lehűlt a levegő, mire befejezték a forgatást.

- Oké, mára ennyi! – hallotta a rendezőt. - Holnap elkezdjük megvágni és összemasszírozni az anyagot. Amint elkészült, átküldöm önöknek.

Iruka mosolyogva elköszönt a stábtól, mindenkinek megszorította a kezét és barátságosan megköszönte a munkájukat. Ha minden jól alakul, még ma este felszáll a gépe és mehet haza.

A homokos strand lezárt területe melletti úton már várt rá a kocsi, oldalának támaszkodva, karba tett kezekkel állt a két testőre és Sakura. Iruka mosolyogva integetett nekik, elköszönt az elmélyülten telefonáló menedzserétől és odaszaladt hozzájuk.

Sakura rögtön a kezébe nyomott egy termosz meleg teát, amint beültek a kocsiba, ahol aztán mosolyogva hallgatta Naruto beszámolóját a tengerparti üdüléséről. Az Okinavai forgatás Tsunade ötlete volt. Egy hete vannak itt, és Iruka a felvételek ideje alatt elengedte Narutót pihenni Hinatával együtt, aminek ugyan Genma a srác felettese nem örült, de megengedte.

És Sakura pedig mit keres a kocsiban? Nos, ez érdekes történet. Kezdjük azzal, hogy a bál után néhány nappal Iruka egy kis önálló estet tartott egy elegáns klubban, előtte egy nappal meglátogatta Kakashit a cégnél. Alig tudtak néhány mondatot váltani, Sakura megjelent szokásos kifejezéstelen arcával, szigorú grafitszürke Berardi kosztümjével, és szúrós zöld tekintetével. Iruka már átlátott a felszínen, hiszen a bálon a nő túl sokat volt körülötte, még táncolt is vele, nem is egyszer. Mosolyogva elhívta az előadóestre Kakashival együtt. Sakura arca meg sem rezdült, de akkor este eljött, és a színpad előtt ülve nézett fel rá, Iruka már tudta hogy a nőnek nincs semmiféle „rajongó barátnője”. Egyszerűen ő az, aki odavan érte, és ez jó érzéssel töltötte el.

Kakashit nem zavarta Sakura diszkrét rajongása, kifejezetten örült annak, hogy az egyhetes forgatásra a nő is menni akart, hiszen ha még egy szemmel több vigyáz az ő kis pillangójára, neki az csak jó, és távolról is kiváló munkát tudott végezni.  Ám amiért Iruka szerint extrán megérte elhozni: egy pillantásával leszerelte az erőszakos Tsunadét, aki láthatóan tisztelte őt. Keményebb nő volt, sokkal okosabb. Iruka pedig szerette, ha helyette megoldják a problémáit, és Sakura ebben nagyon jó volt, cserébe keveset várt el, csak vele mutatkozhasson nyilvános helyeken, és eljárhasson a fellépéseire, időnként törődjön vele, kicsit udvaroljon is. Iruka ez utóbbiban mindig nagyon jó volt. Egyfajta furcsa barátság szövődött közöttük, habár nem beszélgettek túl sokat, mert Sakura rideg maszkja mögött valójában egy visszahúzódó, csöndes nő volt.

- Hinata hol van? – kérdezte a fecsegő Narutót.

- A szállodában vár minket, már összepakolt mindent, uram.

- Értem – sóhajtott, és kibogozta a vastag kötött sálat a nyakában. Meleg volt a kocsiban, nem akart megizzadni, nehogy megfázzon. A hideg szél miatt így is majd inni fog még egy nagy kancsó meleg teát, amint visszaérnek, döntötte el. – Hánykor indul a gép?

Sakura segített neki letekerni a sálat és ő válaszolt.

- Tízkor. Már mindent megszerveztem, félkilenckor elindulunk, addig vehetsz egy forró fürdőt, pihensz, aztán megvacsorázhatunk.

Iruka rámosolygott hálája jeléül. Kár, hogy nem menedzser, és nem cserélheti le rá Tsunadét, egyszerűen fantasztikus ez a nő, gondolta. Habár az ő kis ügyeinek intézése és szervezése gyerekjáték egy olyan karriert befutott nő számára, aki egy olyan hatalmas céget koordinál, mint a Hatake Corporation.

 

***

 

 

- Tsunade, nem iszol egy kicsit többet a kelleténél?

Iruka a homlokát ráncolva nézett az íróasztal mögött ülő ügynökére és annak kezében a félig üres pohárra, majd tekintete megpihent a nő íróasztalán is. Szemmel láthatóan kissé szét volt csúszva, nem csak ő, az íróasztalán szanaszét heverő mappák és gyorséttermes dobozok és ki tudja miféle szeméthalmok, amelyek kilétét nem volt képes meghatározni. Az asztal széleinél lassan de biztosan potyogtak le a földre a dolgok.

- Hangyányit – válaszolta a szőke, anyja-korabeli nő, és újratöltötte az időközben kiürült poharát. – Túl sok a stressz, drágám, és mivel nem vár otthon egy nagyfarkú kanos néger…

- Tsunade!

- …akin levezethetném a feszkót, ezért más módon kell megóvnom magam az infarktustól és a gyomorfekélytől – folytatta zavartalanul, mit sem törődve a szemrehányó tekintettel.

Iruka elfintorodott és inkább pózt váltott a kényelmetlen karosszékben, miközben próbált nem belelépni semmibe a szőnyegen.

- Ide nem jár takarítónő?

- Egy hete rúgtam ki, mert rájárt a vodkámra – dünnyögte a nő a poharába. Piros kosztümje alatt mélyen dekoltált blúza kissé foltos lett egy csepp italtól.

- Na és? Legalább nem iszol annyit. Az én bejárónőm a kávémat is issza, és hetente átrendezi az alsónadrágos fiókomat.

Tsunade felhorkantott, és gúnyosan elmosolyodott. Látszott az arcán, hogy mocskos gondolatok járnak szőke fejében, ezért mielőtt azokat megfogalmazva kiakasztaná őt, Iruka inkább témát váltott.

- Szóval, mi az a fontos dolog?

Tsunade elégedetten hátradőlt székében, megvillantak vörös körmei az ablakon besütő napfényben. Hogy fokozza a feszültséget, egy nemlétező hajszálat lecsippentett a karjáról.

- Tehát már megint nem olvastad el az üzenetemet – sóhajtotta a feszültségfokozás kedvéért.

- Hát nem.

- A lemezed első lett a hazai és európai toplistákon, bébi! – sikkantotta a levegőbe öklözve Tsunade, arca kipirult az örömtől.

- Hű – nyögte Iruka. Többre nem volt képes, mert erre a sikerre aztán nem számított. Az eddigi lemezeit csak az operakedvelők szűk rétege vásárolta, de ez a pop- és musical dalokkal, rockopera részletekkel megtöltött lemeze… Nos, úgy tűnik bevált. Tsunade lelkesen hadarni kezdett, néha kissé elakadt a nyelve az elfogyasztott vodkának köszönhetően, de azért így is érthető volt.

- Elhalmoztak meghívásokkal, ajánlásokkal minket! A karriered az egekben, nyuszikám, és engem is feltornáztál a legjobb ügynökök közé, ezért külön szeretlek!

Iruka két lépéssel a boldogan visongó nőhöz lépett, és megölelte. Boldog volt ő is, hát hogyne, ki nem lenne az a helyében?!

Visszaültette a hadonászva magyarázó nőt a székére, és az ablaknak támaszkodva, mosolyogva hallgatta tovább.

- …készítettem neked egy kis listát azokról, amiket mindenképp el kell vállalnunk, elküldtem e-mailben, de ki is nyomtattam… Hova is tettem… - Lázasan túrni kezdte az íróasztal tartalmát, lelkes tevékenysége nyomán az idáig a szélen egyensúlyozó üres ételdobozok lepotyogtak a földre. Iruka a szemeit forgatva a sarokban álló szemetes kosárért indult. Mire felszedegetett és kidobott minden szemetet a szőnyegről, majd az íróasztalról, Tsunade megtalálta a mappát, és a kezébe nyomta. Mézbarna szemei átfutották az excelben szerkesztett és nyomtatott táblázatot, a teli szemetest pedig közben az ajtó mellé tette.

- Mi az a Shaker?

- Egy mostanában nagyon – nyomta meg a szót – menő zenei show-műsor. Szombat esténként megy a hatos csatornán, és a MTV is leadja, arról pedig nem kell mondanom, hogy milyen fontos nekünk – hajol elő a székében Tsunade, szemei lázasan csillognak.

Iruka gyomra idegesen összeszorult.

- Két dalt is kérnek?

- És egy interjút, élő adásban. Ha ezt elvállalod csillagom, a lábaid nyomát is csókolni fogják a nők. Mármint akik eddig még nem ismertek, hisz’ akik ismernek már, így is összenyálazzák a lábad nyomát is. Istenem, el tudod képzelni azt a nyáltengert? – lelkendezett tovább Tsunade, Iruka pedig zavartan és furcsállón pislogott a kissé eszelős nőszemélyre.

- Ez elég undin hangzik, Tsunade. Befejeznéd? Várj… De hiszen ez két hét múlva lesz!

Tsunade lecsavarta a vodkás üveg kupakját, és töltött magának.

- Na és? – egy szuszra felhajtotta a pohár tartalmát, és a fotelbe ülő álomszép pasira szegezte barna szemeit. Imádja. Egy valag pénzt keresett vele, és még fog is… Bármit is mond, ha kell, akkor a hajánál fogva cibálja el mindenhova, gondolta elszántan és kissé kábán az alkoholtól.

- Az december 23-a, pont aznap utazom haza a családomhoz…

- Halaszd el! – csattant fel a rekedt női hang.

- Na de…

- Iruka. Nézd… Apád várhat még egy napot, de egy ilyen lehetőség nem lesz még egy! Ne csináld ezt velem, kikészítesz! – nyafogta Tsunade. – Van róla fogalmad, milyen régóta vártam már ezt a lehetőséget a kiugrásra?! Ha feljutsz a csúcsra, az én karrierem is végre megindul, és nem kell fillérekért güriznem a tehetségtelen, meg nem értett, idióta…

- Jó, jó! – vágott közbe Iruka gyorsan, mielőtt Tsunade felrobban. Hű, tényleg elég frusztráltnak tűnt. – Ott leszek, számíthatsz rám. Majd beszélek apámmal.

- Hahh… Na azért – dőlt hátra leeresztve a hárpia. – Már meg is szerveztem mindent. A barátnőd megvan még? Az a kis énekesnő. A hogyishíjják – hadonászott a poharával hanyagul, szerencsére üres volt.

- Félig-meddig. Régen láttam már, sokat utazik, meg igazán nem is olyan mély a kapcsolatunk… - magyarázkodott zavartan Iruka.

- Szakíts vele. A műsorig ne is legyen új, sőt egy jó darabig senki. Azt a puncsfejű libát pedig ne merészeld elhozni! – morgott fintorogva, és ettől Irukának muszáj volt vigyorognia.

- Sakurát?

A két nő egyszerűen nem bírt egy légtérben megmaradni huzamosabb ideig, és szájkardozásaik igencsak szórakoztatták. Tsunade szándékosan figyelmen kívül hagyta a pimaszságot, és egy névjegykártyát nyújtott felé.

- Ez egy személyi edző. Két heted van rá, hogy szép izmokat építs magadra a szexi ruháidhoz, amiket majd viselni fogsz.

- Rendben.

- Azt akarom – folytatta zavartalanul Tsunade, mint egy női kiképző őrmester -, annyira dögös legyél, hogy kamasztól a vénasszonyig minden nő rád gondolva játszadozzon magával a paplan alatt, szombat este. Világos? A legdögösebb Irukát akarom látni a tévében! Van ellenvetés?

Iruka játékosan tisztelgett egyet, vigyora letörölhetetlen volt.

- Nem néztél el valamit? Ez nem inkább egy erotikus műsor lesz?  

- Kuss – mondta lágy szeretettel a banya. – A többi program is jó neked?

Iruka átfutotta újra a listát.

- Hát… a Shaker utáni decemberiek nem. Kakashival elutazunk az ünnepekre, és csak január elején jövünk vissza. Azt a hetet nem mondom le, ne is kérd.

Tsunade lemondó sóhajjal bólintott.

- Nem is merném, mert Hatake úr széttépne, ha belerondítanék a kis mézeshetetekbe… Oké, de utána már szabad vagy? – folytatta, mit sem törődve Iruka zavart pirulásával.

- Teljesen, kivéve a szokásos heti kétszeri fellépést az operaházban.

- Szuper, azokat belekalkuláltam. Rendben bébi, akkor irány a csúcs! Ja, és januárban forgatjuk a következő klippet, de lehet hogy kapásból kettőt is. Már tárgyalok egy színházzal is, két musical szerep is benéz jövőre. Feltörtünk, mint az iszap, szivi!

 

 

***

 

A két dal után Iruka szája egészen kiszáradt, de tudta jól, hogy ez csupán az izgalom miatt van. A show műsor felvétele egy nagy stúdióhelyiségben zajlott élő közönség előtt, és sokan voltak. Igen, a műsor népszerű volt és a műsorvezető felkapott celeb személyiség, de Iruka nem gondolta, hogy ennyire fényűző és nagyszabású lesz az egész. Mosolyogva meghajolt, megköszönte a tapsot és a hangos ovációkat. Visszaült a műsorvezető melletti kanapéra, közben szétnyílt krém-fehér, furcsa szabású inge a mellkasán, de leküzdötte a késztetést, hogy megigazítsa. Nem kevés munkával tette kívánatosan izmossá a kilátszó testrészeit, ezt javarészt a személyi edzőnek köszönhette, akit magában csak Vérmackónak nevezett, nem ok nélkül. Keményen hajtotta őt minden nap, de megérte, ahogy a stylistot is megérte felfogadni. Az előadás előtt az öltözőben percekig csak bámulta magát, amikor elkészültek vele. Soha nem volt még ennyire… kereste a szavakat… trendi.

- Trendi? – horkant fel a stylist, egy fiatal nő, Ten-Ten. Menő divatlapoknak és zenészeknek dolgozott, nagyon profi volt és drága. – Te nem trendi vagy, szívem csücsökje, hanem egy gyönyörű dög! Egy igazi dög! Fél vesém odaadnám, ha rád mászhatnék édesem. Na, indulás, idő van!

És most a műsorvezető kérdéseire válaszolgatott, az előre megbeszélt poénokat segítve, hogy minél viccesebbnek és sziporkázóbbnak tűnjön a férfi, és a közönséget remekül elszórakoztassák. Izgult? Ó hogyne. Imádta ezt az egészet, hiszen vérbeli előadóművész volt, és bár az éneklést mindennél jobban szerette, az emberek figyelmét és szeretetét ugyanúgy élvezte. Amikor a téma a kapcsolatokra terelődött, facérságának hírére a közönség nőtagjai sikongatni kezdtek, és Iruka elnevette magát. Hogy milyen nőtípust szeret? Az ideálja? Mit talál vonzónak? Ó, hát nem csak a külső számít, válaszolta türelmesen. Egy nő legyen kedves, humoros, beszélgessen vele, és egyéb tulajdonságok, amelyekben valójában is hitt, hiszen a belső értékeket nagyra becsülte mindig is. Búcsúzóul még elénekelte a Rómeó és Júlia film főcímdalát, hogy a közönség nőtagjainak könnybe lábadjanak a szemeik, majd hatalmas ováció kíséretében elköszönt. Az öltözőben Tsunade azonnal a nyakába ugrott, könnyes volt az arca, és elkenődött a szemfestéke, de jól láthatóan nem érdekelte.

- Láttad őket?! – sikította Iruka nyakában csimpaszkodva, néhány centire a csengeni kezdő fülétől. – Láttad? Beleélveztek a bugyijukba! Megcsináltad! Megcsináltam! Sztárt csináltam belőled, hallod?!

Összecsókolgatta Iruka arcát, alaposan összekente a rúzsával, és ő hagyta neki, hogy még egy forró nyelves csókot is lopjon tőle a boldog nő. Tíz perc önkívületi őrjöngés és kitudja hány csók után végre levált róla, hogy aztán a kis stáb – a fodrász, stylist, sminkes, és Hinata – társaságában körbetáncolja az öltözőt, majd pezsgőt bontsanak és összefröcsköljék egymást.

Nem maradt sokáig, rövid ünneplés után lemosta arcáról a sminket és a rúzsfoltokat, felvette a kabátját és elköszönt a társaságtól. Odakint már várta a kocsija, körülötte pedig néhány rajongó. Genma már várta a bejáratnál, így együtt mentek a kocsihoz, menet közben adott néhány autogramot, és a telefonszámos cetliket a kabátzsebébe gyűrte, hogy később eldobhassa őket.

A kocsiban azonnal felhívta őt, nem bírta ki.

- Szia, láttad? Vagy még nem ment le a tévében? – hadarta lelkesen a telefonba, amikor meghallotta a férfi hangját.

- Igen. – Kakashi mosolygott, Iruka tudta. – Nagyon jó voltál kis pillangóm. – Bizsergetően jó érzés volt a férfi dicséretét hallani. – Úton vagy Kiotóba?

- Igen, már a kocsiban ülök.

- Elmész a szanatóriumba is apádhoz?

- Igen, a nagyszüleimmel kimegyünk anya sírjához is.

- Akkor nehéz nap lesz a holnapi. Próbálj meg aludni a gépen, ne merítsd ki magad teljesen, rendben?

Iruka hátradőlt az ülésen, behunyta a szemét és elmosolyodott. Ezt a kedves, gyengéd oldalát szerette a legjobban Kakashinak.

- Nem fogom, ne félts. Két nap múlva ott leszek nálad, már nagyon várom a… pihenést. – Kis híján azt mondta, hogy nagyon várja, hogy láthassa a férfit, de még időben kijavította magát.

- Igen én is, de ne gondold, hogy olyan sokat pihenhetsz majd, hiszen én is ott leszek – dörmögte rekedtes hangon a férfi, vágytól vibráló mély hangjától Iruka gyomra összeszűkült, libabőrös lett és izzadni kezdett, ágyéka összerándult, hogy még a combjait is összedörzsölte izgalmában. Levegőért kapkodva nyitotta ki szemeit, és úgy érezte, mintha az autó sötétjében ott ülne mellette a férfi, még a finom földillatú, kesernyés parfümjét is érezni vélte. Kiszáradt a szája, muszáj volt egy nagyot nyelnie. Kakashi utalása felért egy forró ígérettel. Hű, bárcsak felgyorsíthatná az idő múlását, hogy végre vele lehessen! A szülinapi bál óta csak egy éjszakát tudtak együtt tölteni, akkor Kakashi szó szerint leteperte őt a városi lakásának előszobájában. A szőnyegről a nappali legközelebbi kanapéjáig eljutottak, és két orgazmus múlván a hálószobába is. Iruka életében másodszor, harmadszor, és később ötödször is vadul lovagolt Kakashin. Másnap mindene fájt, mozogni is alig bírt, de cseppet sem bánta, csak azt, hogy elfogyott a síkosító, így a reggeli mókázás sajnos elmaradt.

- Igen… - nyögte rákvörösen - tudom…  

Merevedése fájdalmasan megfeszült a nadrágjában, ezért fészkelődött az ülésen egy keveset, majd sietve elbúcsúzott a férfitől, mielőtt még jobban zavarba jön.  

 ~~~~

 

Folytatása következik!

 

 

Köszönöm hogy elolvastad! 

Ne felejtsetek el véleményt írni nekem, simogassátok egy kicsit a lelkem. o(^_^)o

 

 

Folytatása következik!

Kommenteket írjatok >>ide<< Köszönöm ^^