baktimi

Sötét vágy

Sötét vágy

 

Kakashi - Iruka YAOI. Ezúttal nem cukormázas, csöpögős románc. A Démon vágyai ficcemhez hasonlítanám, de még annál is sötétebb. Az első fejezet egy régen olvasott fan-manga alapjaira épült. A korhatár véresen komoly dolog, valóban nem ajánlom kiskorúaknak!

 

1.


Amikor először küldtek egyedül küldetésre, a szívem a torkomban dobogott, és remegtek a térdeim. Kezdő kis chounin voltam… nem kaptam veszélyes feladatokat.

Később Hokage-sama megbízott az akadémiai oktatói poszttal, és én boldogan vállaltam el. Sokkal jobban feküdt nekem ez a nyugalmasabb munka, hiszen tisztában vagyok saját korlátaimmal. Nem vagyok semmiben sem tehetséges, csak az intelligenciám emel ki némileg az átlagból... De egy komoly csatában ez kevés...

Az oktatás... jó dolog. Szeretem csinálni...

- Iruka... - szakít ki gondolataimból a Hokage mély hangja. Udvariasan meghajolva lépek közelebb az íróasztalához, és érdeklődve figyelem, ahogy elgondolkozva szívja meg a pipáját.
- Felderítési feladatot szeretnék rád bízni... habár az ANBU-ink már dolgoznak az ügyön, de... - harapja el a mondat végét. Jól tudom mit nem akar kimondani. Nem bízik a sötét harcosokban. Nem is értem mi szükség erre a szervezetre, hiszen azon kívül, hogy nagy baj esetén segítenek a falunak, nem látjuk nagy hasznukat. Titkos társaság, soha nem derül ki, kikből áll, mert maszkot viselnek, és nagyon óvatosak... és veszélyesek. Gondolkodás nélkül megölik akár a falubelieket is, ha szükségét érzik... vagy a társaikat. Veszedelmesek... nagyon. A Hokage is tart tőlük, sőt... még Tűz-föld ura is.

- Uram... - sápadok el. Tudom, jól, hogy ez a küldetés nagyon veszélyes. Ha az ANBU kiszagolja, vagy összefutok velük, megölnek engem.
- ...elvállalom, de biztos én vagyok erre a megfelelő személy?
- Igen... - bólint. - ...rólad biztosan tudom, hogy nem fogsz elárulni.
Nyomós érv. Átveszem tőle a tekercset, és alaposan átolvasom.
Az ellenséges falvak ninjáinak őrhelyeit kell felderítenem, és megjelölnöm egy térképen. Bólintok, és némán meghajolva távozom, feltűnésmentesen.


***


Francba...francba...
Körülvettek...
Fű ninják... hárman vagy négyen lehetnek, nem tudom. Nem látom őket ebben a sötétben, csak az egyiküket, aki előttem hever holtan. A társai a fák között figyelnek, és támadásra készülnek. Semmi esélyem ellenük, így is több sebből vérezve, a fatörzsnek dőlve zihálok. Hasamon és bal combomon ronda vágott seb... Nem vészes, de kimerült a chakrám is...
Itt fogok meghalni...

Az idegen harcosok előlépnek a fák takarásából, és nyugodt léptekkel indulnak felém. Látják, hogy nincs okuk félelemre, teljesen legyengültem a sok sebtől és a kemény harctól...
Négyen vannak, jól sejtettem. Megpróbálok támadásba lendülni, de lábaim felmondják a szolgálatot, és a fa mentén lecsúszok a földre.

Ez lenne a vég? Remegő kezemmel letörlöm a szemembe folyt vért, és felemelem az utolsó kunai-késemet. Legalább elmondhatom magamról a túlvilágon, hogy utolsó leheletemig harcoltam.
Kihúzom a combomból a dobótűt, hogy alaposan megnézzem. A felszínén lévő zöldes folyadék mindent elárul. Mérgezett. Még ez is... Látásomon már érzem is a hatását, pár másodperc múlva már csak foltokat látok...

Küzdelem zajait hallom, majd néma csendet. Furcsa... Felnézek a nagy fehér fényes foltra, amelyről tudom, hogy a hold az, s lassan süllyedek az ernyedt öntudatlanságba, sebeim sem fájnak már...

- A hold… gyönyörű ma este nem igaz? - hallom a mély orgánumot, és felriadok. A hang felé próbálok nézni, de nem látok semmit sem. Léptek zaja, és a férfi már közvetlen közelről beszél hozzám... valószínűleg leguggolhatott elém. Rémülten rándulok össze...
- ...te nem látsz? - kérdezi a nyilvánvalót, hangja kifejezéstelen, érzelemmentes. - Ó, nem kell félned tőlem. Várj... - megfogja a kezem, és felemeli. Hideg fémet érintenek az ujjaim. Mi ez? Egy homlokvédő? Levél-szimbólum?
- Én is konohai vagyok. - mondja.
Közelebb hajolva a vállamra nehezül egyik keze. - Ahogy gondoltam... nincsenek komolyabb sérüléseid, egyszerűen csak kimerítetted a chakrádat... - a fülemen érzem forró leheletét, és orromat elárasztja a kesernyés illata.
- ...a méreg, amely bejutott a keringésedbe a legkomolyabb probléma jelenleg. - duruzsolja halkan. Furcsán beszél és viselkedik... Miféle levél-ninja ez?

Különös hangokat hallok, és gyanakodva nézek felé, de nem látok csak halvány foltokat...
- Ne nézz így... - kuncog halkan. - ...ellenszert fogok adni neked.
Meglepetten kerekednek el világtalan szemeim. Ilyen szerencsém lenne? Valóban megmenekültem?
- Nyújtsd ki a nyelved... - mondja halkan, elmélyült hangon. Szót fogadok, és azonnal megérzem a gyógyszer keserű ízét... és még valamit... nedves és meleg... mi lehet ez?
A látásom lassan tisztul, de már enélkül is rájöttem... a nyelvével adja a számba az ellenszert, és kihasználva az alkalmat, megcsókol... nyelve mélyen a számba hatol, és...


Fellángol bennem a gyilkos harag. Mi az, hogy én itt haldoklom, ő pedig kihasználja a helyzetemet? Ráadásul férfiak vagyunk! Egy jól irányzott ütés, amely váratlanul éri, és hátrazuhan. Röptében szaltót ugrik, és fellendül egy fa vastag ágára. Felháborodva pillantok fel rá időközben kitisztult látásommal. Ezüst, borzas hajtincseit a holdfény szinte fémesen csillogóvá festi, homlokpántján levélszimbólum... Egyik szemére ferdén ráhúzva hordja. Nagyon jóképű férfi, maszkja a nyakán lifeg.
- Hékás, óvatosabban... - mondja szemrehányóan, de gúnyosan mosolyog.
- Ez azért volt, mert furcsa dolgot csináltál... - válaszolok zavartan.
- Ez a leggyorsabb módja a gyógyszer beadásának. - vonja meg a vállát unott arccal, majd szélesen elvigyorodva néz le rám. - ...vagy esetleg... talán csak nem ez volt az első csókod?
Zavartan lesütöm a szemeimet, és halk nevetését hallva legszívesebben elsüllyednék...

Nem szabad gorombának lennem, elvégre az életemet köszönhetem neki. Sajgó fejemre szorítom a kezem.
- Nem tudom ki vagy, de bárhogy is... köszönöm neked, hogy megmentettél. - mondom lenyugodva.
- Szóra sem érdemes. - válaszolja, és könnyed ugrással leugrik elém, puhán, hangtalanul a talajra érkezve, mint egy macska... vagy fekete párduc. - Nem számít a te elismerésed vagy hálád.
Közelebb hajol, és kedvesen rám mosolyog. Már éppen viszonoznám, de...
- Egyszerűen csak gyilkolni támadt kedvem. - hallom mély hangját, és kiráz a hideg.
- Huh? - nyögöm döbbenten. Biztos rosszul hallottam…
- Ezenkívül nem azért vagyok itt, hogy megmentselek. Az ciki lenne... - folytatja zavartalanul. - Azért vagyok itt, mert meg kell ölnöm téged. Hiszen a Hokage kéme vagy nemde?

Rémülten csusszanok hátrébb, de a kunai-kés már a kezében csillog... felém lendül, és rémülten figyelem halálos útját...




Bamm...





Becsapódik a fejem mellett a fa törzsébe, én pedig lélegzetemet visszafojtva nézek fel a hidegen csillogó pengére...

Mosolyogva hajol közelebb, és a fülembe susog lágyan.
- Ez a helyzet... Most már érted mit akarok ezzel mondani?
- Te...te egy ANBU árnyékharcos vagy? - kérdezem remegve, enyhén sokkos állapotban.
- Így van! - mosolyog, mintha kvízjátékon lennénk, és megütöttem volna a főnyereményt. Kegyetlenül csillog a szeme, és arcán gonosz mosollyal figyeli remegő testemet... Felegyenesedik.
- Ezért nem érzékelted a chakrámat, és nem tudsz olvasni az arcomról... Gőzöd sincs kivel állsz szemben, amíg én nem akarom, hogy tudd. - mondja enyhe mosollyal az ajkain, de szemének jeges tekintete szinte vérfagyasztó. Látom az arcát... ha másért nem is, ezért biztosan megöl... Senki nem láthatja az arcukat. Vajon miért nincs rajta kerámia-maszk?

Összeszedem maradék bátorságomat, és megszólalok.
- Értem... mit fogsz most tenni velem? - kérdezem kissé akadozó nyelvvel.
- Meg akarsz halni? - duruzsolja.
Megremegek, és lesütöm a szemeimet. Pengeélen táncolok, úgy érzem... De dühös is vagyok.
Lehajol hozzám, és megérinti az arcomat.
- Minden rendben, ne fogd vissza magad. - gügyög hozzám, mint egy kisgyermekhez. - Ha nem mondod ki, később bánni fogod. - belecsippent az arcomba, és megrázogatja kicsit. Nem vagyok dedós...! Dühöm fellángol, és mérgesen nézek fel rá. Még ha ANBU árnyékharcos is, akkor sem bánhat így velem!

Mosolyogva figyeli a reakciómat. Behunyom a szemem, mély lélegzetet veszek, hogy megnyugodjak... Miért mentett meg, ha úgyis meg kell ölnie? Neki csak kényelmesebb lett volna, ha végignézi ahogy kivégeznek a fű-ninják, vagy a méreg.
- Nem értem... - nézek fel rá, egyenesen a jegesen metsző szemébe. - ...ha meg fogsz ölni... akkor miért mentettél meg?
- Egyszerűen csak gyilkolni támadt kedvem. - válaszolja kifejezéstelen arccal.
Tessék? Ezért ölt meg négy embert? Na most teljesen kiakadtam... Miféle eltorzult lélek csinál ilyet? Kedve támad gyilkolni és gyilkol? Nincs kedve gyilkolni, akkor meg nem gyilkol?
- Dühös vagy? - kérdezi lágyan, és halványan mosolyogva figyeli az arcomon átfutó gondolataimat.
Feláll, és hanyagul int kezével.
- Nyíltan kimondva... nem érdekelt hogy életben maradsz e vagy meghalsz. Egyszerűen csak unaloműzésképpen elszórakoztattam magam. Ennyi. - mosolyog.

Ezt most komolyan mondja? Visszafojtott dühömtől remeg a testem. Legszívesebben megnyuvasztanám... Félek tőle nagyon, de... Ez azért nagyon durva. Felháborodásomat képtelen vagyok magamban tartani...
- Hogy tehetsz ilyet...? - szűröm a fogaim közül. - ...megölsz valakit vagy megmented... csak mert unatkozol...?
Lepillant rám kifejezéstelen arccal. Félelmetes egy férfi...
- Ó ez igazán félelmetes nemde? - mosolyodik el gúnyosan. Lehajol hozzám, megragadja az államat, és kényszerít, hogy a szemébe nézzek.
Belevigyorog az arcomba.
- Eressz el... - sziszegem felháborodva, de ő közelebb hajol hozzám, mélyen a szemembe néz. Félek...
- Ha már régóta vagy ANBU, haszontalanná válnak az érzelmek. Dühösnek vagy boldognak lenni... nincs értelme... - susogja, és ellenkező kezeimet megragadva a fatörzshöz szorítja a csuklóimat. Még gyenge vagyok a méregtől... nem tudom megvédeni magam... Valószínűleg erőm teljében is képtelen lennék egy ANBU-val szemben bármit is tenni...

Dühös vagyok és félek is... nagyon közel hajolva figyeli az arcomat, és önkéntelenül is elpirulok...
Halkan felnevet.
- Jó érzés ilyen emberrel találkozni, aki ennyire nyíltan kimutatja az érzelmeit... - mondja szórakozottan, és még közelebb hajol hozzám. Szinte összeér az orrunk. Rémülten nyelek egyet...
- Játszunk egy játékot... - susogja halkan. - ...nem öllek meg, ha jól elszórakoztatsz...
Felhúzza a bal szemét takaró homlokpántot, és élénkpiros szem pillant rám alóla, furcsa formájú pupillával.
Rémülten felnyögök. Mi a fenére készül?
- Meg fogom változtatni az emlékeidet... Elfelejtesz mindent... engem és ami itt történt és történik majd. Enyhe sebeket szereztél, de teljesítetted a küldetést, és visszatérsz a faluba. - mondja mély hangon, és a szavai belevésődnek a tudatomba. Elmerülök a vörös szemben... mintha forognának a fekete pöttyök benne...

Már nem értem amit mond, teljesen lebénultam... nem tudok...gondolkozni... mintha egy álomban lennék...
- Ez az elmekontroll nem tökéletes... - sóhajtja. - ...ha te és én újra találkozunk, hogy mi fog történni...ki tudja... Izgalmas lesz. De ne aggódj... - simogatja meg ajkaival a számat. - ...a falu hatalmas. Minimális az esélye annak, hogy valaha is összefutunk. - nyelvével lágyan végigsimít az ajkaimon, és beleremegek az érzésbe. Lenyalogatja a szám sarkáról a vért.

- És most... szórakozzunk egy kicsit... - súgja a fülembe.












***

Teljesen kába vagyok... nem hallok semmit, csak tompán érzékelem a környezetemet...
Mintha néma filmet néznék, és időnként eltekerném...

Látom ahogy fölém hajol valaki...

A hold az arcomba világít...

Oldalra pillantok, és a ruháim mellettem hevernek a földön...

Meleg ajkak a számon...

Kezek simogatnak...

Forróság és bizsergés az ágyékomban...

Valahonnan a távolból hallom a saját nyögéseimet... majd egy férfiét...

Fájdalom nyilall az alsótestembe...

Ritmikusan mozog fölöttem egy ezüst-hajkoronás jóképű férfi, szemei behunyva, arcán tiszta élvezet...

Felkiáltok, ahogy szétömlik testemben a kéj, és a fölöttem lévő arc meglepett mosollyal figyel felemás szemeivel...

Valamit a fülembe súg...

- Az életed most már a kezemben van... - hallom a távolból mély hangját.

Sötétség...



***

***

***

- Szép munka volt Iruka. - dörmögi a Hokage, és a térképet nézegeti
- Köszönöm uram. - hajtom meg tisztelettel a fejemet.
- Jelentést ezúttal nem kell írnod, nehogy kitudódjon... Történt valami említésre méltó a küldetés során?
Elgondolkozva nézek rá. Van rajtam néhány seb, amelyeket harc közben szerez az ember, pedig nem találkoztam senkivel. Talán fáradt lehettem, elaludtam és leestem egy fáról? Nem emlékszem erre, de nem kizárt.
- Nem... senkivel sem találkoztam. - válaszolok halkan.
- Értem. - szívja meg elgondolkozva a pipáját. - És a sérüléseid? - néz végig a véres, megviselt ruháimon.
- Nem tudom uram... enyhe sebeket szereztem. Talán leestem egy fáról...

 

2.

- Figyelem! Felsorolom a csapatok tagjait! - nézek az osztályomra, és szomorúan végigmérem őket. Újabb diákok repülnek ki védőszárnyaim alól... A kis Naruto is...
Nagyon hiányozni fog, még ha sokat fogok vele találkozni, akkor is. Már nem az én tanítványom...
Monoton hangon sorolom a neveket, és a kis arcokat figyelem. Naruto nagyon örül Sakurának, viszont Sasukénak már kevésbé. Kifogásolja is, de könnyedén lelohasztom ellenkezését, végül magukra hagyom őket, hogy megvárják új oktatóikat. Mostantól jouninok vezetése alá tartozó kis ninják...

***

Közeledik a chounin vizsga... a faluban már idegen ninják is bóklásznak, ami meglehetősen idegessé tesz mindenkit, még a Hokagét is. Nemrég sikerült csak elsimítani a falvak közötti konfliktust, ami miatt fél évvel ezelőtt veszélyes küldetést vállaltam magamra.

Csendben várakozunk chounin társaimmal a Hokage érkezésére... A jouninok már itt vannak, és ezúttal is jól elkülönülve tőlünk egy csoportban állnak a terem másik felében. Remélem én nem leszek majd ennyire arrogáns, ha leteszem a jounin vizsgát. Aminek nem nagy a valószínűsége, mert nem vagyok különösebben tehetséges, de nem baj, mert szeretek tanítani.

- Nézd Iruka... - hajol a fülemhez egyik társam. - ...az a jounin nagyon bámul téged...
Meglepetten nézek a kis csoportra, és azonnal észreveszem kiről van szó. Magas, ezüsthajú ninja, fekete maszkban. Csak az egyik szeme látszik a fejpántja miatt, de az szénfekete, és kegyetlenül hidegen csillogva méreget vele engem. Idegesen végigpillantok rajta. Talán ismer engem? Nem hiszem, még sosem láttam. Mélyen a szemembe fúrja tekintetét, és megborzongok a félelemtől.

- Üdvözlök mindenkit. - lép be a Hokage az ajtón, és elszakítom tekintetemet a furcsa férfiről.
- Kérem a csapatvezető jouninokat, hogy nevezzék meg a vizsgára alkalmas genineket. - zengi az idős férfi.
Hárman kiválnak a csoportból, köztük az ezüsthajú maszkos férfi is, és sorban egymás után felsorolják a jelentkezőket. Rá kerül a sor...
- Én, Hatake Kakashi nevezem az alábbi genineket: Uchiha Sasuke, Haruno Sakura és Uzumaki Naruto. - zengi mély hangján határozottan.

Lélegezni is elfelejtek egy pillanatra... Ennek a férfinak elment az esze!
Azonnal közbevágok, és elmondom a véleményemet a Hokagénak, milyen elvetélt egy ötlet kezdő genineket benevezni.
Kakashi-sensei... - már tudom a nevét is - ...higgadtan kioktat, és alaposan megaláz mindenki előtt...
- Én egy csapatvezető jounin vagyok. - mondja lenézően. - Ők pedig ninják, akiknek én vagyok a parancsnokuk. Neked már semmi közöd hozzájuk.
Ránézek, és a szemembe fúrja félelmetes tekintetét. Nyelek egyet, de nem hátrálok... Narutot nem adom... ha valami baja esik, megfojtom ezt az öntelt férfit! Szikrázó szemekkel mérem végig, amitől a diákjaim mindig meghunyászkodnak, de őt nem ilyen fából faragták... Felém lép, és mondani készül valamit, de a Hokage hangja felcsattan...
- Iruka! Teszteld le a diákokat, hogy alkalmasak-e a vizsgára. - egyszerre fordulunk az idős ember felé, és lehiggadok. Udvariasan meghajolva teleportálok el, még utoljára egy dühös oldalpillantást lövellve Kakashi-sensei felé.


***

Az én kis Narutom sajnos alkalmasnak találtatott a vizsgára, ezért aggódva segítem az edzésben, de nagyon lassan haladunk. Sosem figyel rám rendesen... hahh... bosszantó.

Ma nem tudunk gyakorolni, mert elmaradtam a papírmunkákkal, ezért sokáig bent kell maradnom...

Sóhajtva állok fel az asztaltól, és elgémberedett végtagjaimat megmozgatva elindulok a lakásom felé...

***

- Nocsak, nocsak... - hallom oldalról, és a hihetetlenül mély hang irányába kapom a fejemet. A sötét kis mellékutcából jött...
- Ki van ott? - kérdezem. Remélem nem tűnt ijedtnek a hangom...
Az illető kilép a sötét árnyékból a holdfényre.
- Kakashi-sensei? - hökkenek meg. Vajon mit akar tőlem? Közelebb lép, jócskán fölém magasodva, ami nem nehéz, hisz épp csak a válláig érek. Fekete szemei ijesztően szegeződnek arcomra.
- Rég láttalak Iruka... - mondja halkan.
- Tessék? - nézek rá meglepetten. - Hogy érted ezt? Egy hete beszéltünk a Hokage irodájában.

Zavartan sütöm le a szemeimet, annyira mereven néz... Halkan szabadkozni kezdek.
- Bocsáss meg, de nekem mennem kell. - kikerülöm, hogy folytassam tovább az utamat. - Már késő van, és...
Ekkor egy hatalmas erő visszaránt, hátam kemény falhoz csapódik. Rémülten felnyögök, de befogja a számat, s az arcomba hajolva közvetlen közelről néz a szemembe.

Ezt meg miért csinálja? Mégis hogy merészeli? Dühösen kapálózni kezdek, de a másik kezével lefogja kezeimet a fejem felett. Olyan erősen szorítja, hogy komolyan attól tartok, eltöri végül. Feladom az ellenkezést, és rémülten nézek fel rá. Megszólalni nem tudok, mert a számat erősen befogva tartja még mindig...
- Már régóta vágytam erre. - suttogja. - Azt hittem egyszer elég lesz, de kezdek telhetetlenné válni... - nevet halkan.
Miről beszél? Nem értek semmit... Értetlenül pislogok rá, ő pedig lehúzza a maszkját, és gúnyosan elvigyorodik elkerekedő szemeim láttán.
- Mondd csak Iruka... - hajol még közelebb, és nyelvével megnyalja az orromon lévő heget.
- ...szoktál velem álmodni? - kérdezi mosolyogva, és elengedi a számat. Ehh... Micsoda arrogancia! Már mér’ álmodnék én vele...? Dühösen mély levegőt veszek, hogy leordítsam a fejét, amikor... várjunk csak...

Ez az arc...



Mi ez az egész?

Elkerekedett szemekkel nézem Őt, és hátborzongató deja vu érzés fojtogatja a torkomat. Igen, álmaimban már láttam...


- Mi...mi...? - dadogom értetlenül, ő pedig gúnyosan felnevetve nyom testével szorosabban a falhoz.
- Látom túl jól sikerült a memóriád törlése... - suttogja az ajkaimba. - ...de ezen könnyen segíthetünk.
Felcsúsztatja a homlokpántját a homlokára, és jé... piros a szeme. Nagyon furcsa pupillái vannak... Mire készül...?
- Mit akarsz csin...? - a csepp alakú három pupilla forogni kezd, én pedig zuhanni... a mély, sötét semmibe...


***

- Iruka. - hallom a távolból, és lassan felnyitom a szemeimet.
- Aú... - nyögöm, a fejemhez kapva. Hasogat a koponyám, mintha kunai késsel kapirgálnák belülről.
Felülök, és körülnézek. Egy ismeretlen szobában vagyok, egy nagy ágyon fekszem. Mellettem pedig Kakashi-sensei áll, egy pohár vízzel a kezében.
- Idd ezt meg. - hunyorít kedvesen rám a maszkja fölött.
- Rendben... - bólintok, és egy hajtással leküldöm a vizet. Visszaadom a poharat, és amikor kezünk összeér, megremegek...


„A hold gyönyörű ma este nem igaz?”

„Nem tudom ki vagy, de bárhogy is... köszönöm neked, hogy megmentettél.”

„Te...te egy ANBU árnyékharcos vagy?”

„Hogy tehetsz ilyet...? Megölsz valakit vagy megmented... csak mert unatkozol...?”

„Játszunk egy játékot...nem öllek meg, ha jól elszórakoztatsz...”

” Meg fogom változtatni az emlékeidet... Elfelejtesz mindent... engem és ami itt történt és történik majd.”

„És most...szórakozzunk egy kicsit...”

„Az életed most már a kezemben van...”


Tágranyílt szemekkel nézek fel rá, ahogy az ismeretlen emlékek elárasztanak, s remegve kapaszkodok a takarómba...
Ez képtelenség! Valóban megtörtént ez az egész? Lehet hogy ez valami bizarr genjutsu? Vagy annak az utóhatása?

***
***
***

Lassan leteszi a poharat az éjjeliszekrényre, leül mellém az ágyra. Hanyag mozdulattal leveszi a maszkját és a homlokpántját, majd gúnyosan mosolyogva méri végig remegő testemet, takaróba kapaszkodó elfehéredő kezeimet, sápadt arcomat…
Dühös vagyok és félek… Most mi a fenét csináljak?
- Miért…? - szűröm a fogaim közül. Fogalmam sincs hogyan lehetne mindent egy mondatba sűríteni. Miért tetted azt velem? Miért hagytál életben? Miért hoztad vissza az emlékeket, amikor ennél még a tudatlanság is jobb… És miért…?

- Te disznó! - fakad ki belőlem a jogos harag. Képes volt velem AZT megcsinálni! Velem!
Elégedett vigyorral a képén figyeli az arcomat, majd hátravetett fejjel felnevet.
- Mi olyan vicces…? - sziszegem villámló szemekkel, ő pedig szélesen mosolyogva hajol közelebb hozzám. Hátrahőkölök a hirtelen mozdulattól…
- Iruka… édes vagy amikor dühöngesz… - susogja, és a hajamba túrva belemarkol a tincseimbe. Ez a szemét még a hajamat is kibontotta.
- Mit akarsz tőlem? - nézek rá komoran. Az, hogy még mindig élek, csak azt jelentheti, hogy célja van velem. - Nem árulom el a Hokagét, akkor inkább ölj meg! - teszem hozzá azonnal.
- Ó igen… - sóhajtja, és lehelete az arcomat cirógatja. - Tudom, hogy hűséges vagy hozzá. Ezért is védett meg tőlem. Ne aggódj… nem érdekel az a vén bolond.

Lassan simít végig az arcomon, ujjaival az ajkaimon, én pedig zavartan húzódom el tőle.
- Az erdőben készségesebb voltál Iruka… - mosolyog rám, és durván meglökve taszít hátra, én pedig hanyatt vágódom a puha párnákon. Mire fölpillantok, már rám nehezedve présel az ágyba, kezei a fejem mellett támaszkodnak a csuklóimat leszorítva. Egyik kezemet sikerül kiszabadítanom, és rémülten kapok a késemért, de a fegyvertartóm nincs rajtam… Francba… leszedhette, amíg ájultan feküdtem.
- Milyen kis harcias itt valaki… - nevet halkan, és a hajamba markolva rántja fel a fejemet magához.
- Azonnal engedj el, különben… - mordulok rá, de kezét a számra tapasztva félbeszakít, csuklóim immár egy acélfonállal vannak kikötve az ágy fejrészéhez. Olyan gyors volt, hogy észre sem vettem, mikor csinálta….
- Nem tehetsz ellenem semmit. Jól tudod, hogy ki vagyok valójában. És azt is, hogy mi mindenre vagyok képes… - mondja halkan, komolyan. Jóképű arca megkeményedik, kegyetlen arcvonásai kirajzolódnak… félelmetes… Megremegek, pedig soha nem voltam az a félénk típus.
- Azt kérdezted, hogy mit akarok tőled. Nos, azt akarom, hogy légy a szeretőm. - határozott hangja hosszan visszhangzik a fejemben…

Paff…

Leesett az állam. Mégis mi a fenéről beszél? Döbbenten elkerekedett szemekkel nézek rá, de a számat betapasztó kezétől képtelen vagyok megszólalni. Mi az hogy a szeretője? Mégis hogy képzeli ezt?
Komoly arccal figyeli a reakciómat jegesen csillogó felemás szemeivel.
Ha nem mondhatom ki szóban, akkor majd másképp fejezem ki egyet nem értésemet. Megrázom a fejem, és dühösen nézek fel rá. Elvigyorodik.
- Sejtettem, hogy így fogsz reagálni… - sóhajt tetetett unalommal. Ha sejtetted, akkor minek próbálkoztál?
- Mondd csak, Iruka… - mered tekintete szórakozottan a távolba. - Mennyire szereted Narutot?
Döbbenten felnyögve kezdem a csuklóimat rángatni, és azonnal kiserken a vérem az acélhuzaltól, de nem érdekel. Ez a szemét bántani akarja az én kis védencemet… Megölöm!
Felháborodásomat látva újra a szemembe néz, és halványan elmosolyodik.
- …és ha jól tudom, nagyon sok barátod van a chounin kollégáid között… egyenként fognak eltünedezni, amíg jobb belátásra nem térsz… De az sem lenne rossz megoldás, ha a kis Narutot egyszerűen elrejteném valahol, és apránként adnám vissza neked… - hajol közelebb duruzsolva, és végignyalja az arcomat. - Először az ujjait… aztán a füleit…

Belekiáltok a tenyerébe, de hangom elhal benne. Kétségbeesett könnyeim megállíthatatlanul folynak… Ez a szemét! Ez a rohadt szemét!
- Ha a Hokagénak szólsz, azonnal meghalnak a barátaid. - dörmögi szigorúan, és figyeli az arcomat, kétségbeesett szemeimet…

Mit tegyek? Mit kéne tennem?

- Engedelmeskedj… - válaszol a gondolataimra, mint ha csak a fejemben olvasott volna. - Ha a szeretteid fontosak számodra, akkor áldozd föl magad értük.
A gondolat, hogy ez a férfi hozzám érjen úgy…Elsápadok.
- …vagy mondj nemet, és nézd végig a kínhalálukat… - teszi hozzá gúnyos mosollyal.

Behunyom a szemeimet, és már látom is magam előtt a vérbe fagyott kis Narutot… Jaj istenem… Nincs más választásom… Ez a férfi képes lenne megtenni, tudom, hogy nem üres fenyegetés.

Beletörődve biccentek egyet.
- Jól van… - susogja, és lassan elveszi kezét a számról.
- Mit kell tennem? - nézek fel rá, és könnyeim lassan elapadnak.
- Ha csak csettintek, te repülsz hozzám. - mondja szigorúan a szemembe nézve. Félelmetes férfi…
- Szót fogadsz, és nem feleselsz vissza. - teszi hozzá, miközben egyik kezével villámgyorsan kioldja a csuklóimat. - Teljes engedelmességet várok el tőled.

Bólintok.

A társaim élete a tét… ami ennek a gátlástalan ANBU-nak semmit sem számít… Nem csodálom, hogy a Hokage ennyire meg akar tőlük szabadulni. Túl öntörvényűek, önzők és kegyetlenek. Elfajult a dolog nagyon…

- És meddig fog ez az egész tartani? - nézek fel rá, a csuklómat dörzsölgetve.
Megvonja a vállát, és feláll.
- Ki tudja… de imádkozz azért, hogy ne unjak rád… - vigyorog.
Elsápadok, de képtelen vagyok magamba fojtani a felbuggyanó kérdést.
- Miért? - nyögöm rémülten. Nem válaszol, lehajol hozzám és durván megcsókol. Nyelve feltérképezi a számat, kezével a hajamba markol… végül elenged…

- Most mennem kell küldetésre. - egyenesedik fel. - Menj haza, és ne szólj senkinek sem a történtekről. Ha beszélsz, úgyis megtudom, és nem fogok neki örülni. - küld felém egy fenyegető pillantást, majd felveszi a maszkját és a homlokpántot.

A komódhoz lép, a fiókból elővesz egy fekete köpenyt és egy fehér kerámia maszkot.

- Majd jelentkezem. - mondja mély hangon, és halk pukkanással köddé válik.



Ez nem velem történik… képtelenség…

Remegve mászok ki az ágyából, és az ablakon kiugorva a sötét éjszakára fittyet hányva rohanok teljes erőmből az otthonomba…

 

3.

Eltelt két teljes nap, és Kakashi-sensei nem jelentkezett. Meggondolta volna magát? Remélem igen, mert eléggé nehéz így a tanításra koncentrálni…




Véget ért ez a nap is, én pedig az akadémiai könyvtárba megyek, hogy visszavigyek pár olvasmányt. Ilyenkor késő délután már csak néhányan lézengenek itt, és én kezdek kissé paranoiás lenni… Igyekszem gyorsan lerendezni, hogy minél kevesebb időt kelljen ebben a sötétben töltenem. A jounin támadása óta valahogy tartok a hasonló helyektől.

Leveszem a harmadik könyvet is a polcról, és megkönnyebbülten felsóhajtva fordulok meg, de beleütközöm valakibe, és a könyvek a padlóra szóródnak.
- Bo…bocsánat… - nézek fel, és a látványtól rémülten hátrálni kezdek, leverve a polcról további köteteket.
- Már mindenhol kerestelek… - lép közelebb hozzám, és halkan felnevetve pillant a rendetlenségre.

Óvatosan mérem végig. A szokásos jounin viseletben van, maszk az arcán, ezüst haja csillog a félhomályban… félelmetes.
- Nem is köszönsz nekem, Iruka? - hajol közelebb, és lehúzza a maszkját. Megteheti, a hatalmas könyvtár egyik kihalt részében vagyunk…sehol senki. Elsápadok a gondolatra, és még hátrébb akarok lépni, de a polcok útban vannak. Szinte felkenődök a szekrényre. Vigyorogva figyel… Nagyot nyelek…
- Szia… - mondom halkan, pedig legszívesebben sikítoznék, mint egy buta liba. Rémes vagyok… Nincs elég vér a pucámban. De vele szemben állva, bárki hasonló cipőben járna szerintem…
- És az üdvözlőcsók? - kérdezi halkan, és elkomorodik az arca.
- Hogy mi…? - kapaszkodom rémülten az egyik polcba. Ő kissé előre hajol, hogy dühösen villogó fekete szemét láthassam.
- Csókolj meg. Egy szerető csókkal üdvözli a társát…
Nagyot nyelve szedem össze maradék energiámat. Most komolyan csókoljam meg? Ezt az aljas zsaroló szemétládát? Na neeeem… Megrázom a fejem, és dühösen nézek rá. Tudom, hogy nem kéne, mert esetleg magamra haragítom, de egy csókból csak nem fog problémát csinálni…

Gúnyos mosollyal felegyenesedik, és lassan végignéz rajtam.
- Hogy van Naruto? - kérdezi mélyen a szemembe tekintve. - Holnap elviszem gyakorolni a…
Nem tudja befejezni a mondatot, mert ajkaim beléfojtják a szavakat… Bármit, csak Narutot ne… Inkább megkapja azt a francos csókot, ha kell…
Meglepett nyögéssel öleli át a derekamat, és azonnal számba hatol a nyelve. Élvezettel, lassan csókolózik velem, szorosan magához húz. Néhány perc múlva elszakítom tőle az ajkaimat, és kezeimet a mellkasának támasztva eltolom magamtól. Dühömet palástolva, nem nézek a szemébe, csak az arcom ég nagyon.

- Csak nem vagy mérges…? - kérdezi gúnyosan. Nem válaszolok, inkább elhátrálok tőle.
- Te nem az lennél a helyemben? - kérdezem tőle, miközben leguggolva összeszedem a széthullott könyveket.
- Nos, valószínűleg igen. - hallom mély hangját, de nem pillantok fel rá. - Viszont nem vagyok a helyedben szerencsére…
Valami nagy erő talpra ránt… Ő az… milyen hihetetlen ereje van… Magához szorít.
- Mit csinálsz? Azonnal engedj el… - nyögöm rémülten, és próbálom eltolni magamtól.
Letépi rólam az ingemet, és a gombjaim a földön koppanva gurulnak szét.
- Megőrültél…? - kapálózom a kezeimmel, majd próbálom megütni, de könnyedén kivédi.

Leteper a földre, az ingemet felrántja, csuklóim köré tekeri, és egy kunai késsel keresztüldöfi, ezzel szegezve "bilincsemet" a padlóhoz. Mozdítani sem bírom a kezeimet…








- Amikor először csináltuk, nem ellenkeztél ennyire… - duruzsolja, és rám nehezedve néz pár centiről az arcomba. - De nem baj, nekem most ez is megfelel… de csak most, mert már nem bírok magammal.

Sóhajtva simítja végig tenyerével a mellkasomat, és élveteg mosollyal méreget.
- Gyönyörű bőröd van... mint a tejeskávé... olajbarna... - hallom mély hangját, és pirulva fordítom el az arcomat tőle. Nekem nem szoktak ilyeneket mondani… zavarban vagyok.
- Amikor először megláttalak… ott az erdőben, azonnal megkívántam ezt a szép testet. - hajol le hozzám, és a nyakamba csókol.
- Életemben nem élveztem még akkorát… - teszi hozzá vigyorogva, s halk kuncogását hallva mélyen elpirulok.
- Perverz disznó… - motyogom zavartan.
- Igen… lehet hogy az vagyok. De élvezem… - fordítja maga felé az arcomat, és puhán megcsókol.
- Mmm… finom… - susogja. - Fél éven át minden éjjel eszembe jutottál Iruka… Áldottam a szerencsémet, amikor megpillantottalak végre a Hokage irodájában…

Egy vad mozdulattal letépi rólam a nadrágomat is, és már teljesen meztelen vagyok. Úristen…
- Ne…ne csináld… kérlek… - kapkodok levegő után, és szégyenlősen próbálom lábaimmal eltolni magamtól, de ő csak halkan nevet rajtam.
- Miért ne? Nincs itt senki… Kettesben vagyunk… - susogja remegő ajkaimba, és egyik kezével a fejem mellett megtámaszkodva néz mélyen a szemembe. - És különben is… te tehetsz róla. Túlságosan szexi vagy Iruka…
- Ez… ez…olyan megalázó… - próbálok valami észérvet keresni, hátha lebeszélhetem róla, ha már a fizikai erőfölény magasan nála van.
- Na és ha az…? - kérdezi vigyorogva, majd dühösen fúj egyet. - Túl sokat beszélsz. Ne feledd, hogy feltétlen engedelmességgel tartozol nekem.
Fenyegetően magasodik felém, én pedig meghunyászkodom. Igaza van. Nem tehetek semmit.

Behunyom a szemem, és elsápadva hagyom, tegyen velem amit csak akar.
- Látni akarom a gyönyörű szemeidet. - mondja halkan, és figyelmeztetően belemarkol a kibomlott hajamba.
Még szorosabban összezárom szemhéjaimat… én ezt látni sem bírom… gusztustalan…
- Nézz rám! - csattan a hangja, és fájdalmasan megrántja a tincseimet. Azonnal felpillantok rá, és dühös arca kisimul.
- Jól van. - bólint elégedetten. - Fogadj szót, és hamarabb túl leszel rajta.

Végre felfogom… Ezt most nem úszom meg. Itt a könyvtárban fog magáévá tenni! Dermedten hagyom hogy megcsókoljon, simogasson… mintha nem is az én testem lenne.
Nem csókolok vissza, nem reagálok semmire.
- Iruka! - kapja fel dühösen a fejét, és letépi a homlokpántját, hogy két szemmel nézhessen rám mérgesen. - Ne dühíts fel! - sziszegi, és egy kunai-kést tart a nyakamhoz.
Nem válaszolok.
- Ó nem… nem foglak megölni, arról ne is álmodj… de ha továbbra is játszod itt a farönköt, akkor alaposan megkínozlak… hidd el, értek hozzá.
Elhiszem neki… Az ANBU-k kínzási-vallatási módszerei messze földön híresek.

-Bocsáss meg… - suttogom, mert félek, hogy különben sikítanék. Felemelem a fejemet, és az arcunk közötti pár centiméternyi távolságot áthidalva megcsókolom Őt. Elégedetten felsóhajtva döfi kunai kését a padlóba, és belefúrja ujjait a hajamba. Szorosan hozzám simul, szinte a padlóba présel… Nyelve a számba hatol, és csókja egyre szenvedélyesebb. Nem tehetek semmit, viszonzom.

Levegőért kapkodva tépi el ajkait tőlem, és a nyakamra vetődik, lassan végignyalja, majd megharapdálja. Behunyom a szememet, és meglepetten felnyögök, ahogy bizseregni kezd a bőröm. Képtelenség, hogy így reagálok rá! Felpattannak a szemhéjaim, és meglepetten elkerekedő szemekkel nézek rá.
- Finom ugye? - kérdezi buja mosollyal, miközben kezei a mellkasomon cikáznak, majd megállapodnak a mellbimbóimon.
- Neh… - lehelem mélyen elvörösödve, ahogy kényeztetni kezdi őket, és testemen újra és újra végigcikázik a kéj. Ajkaival, nyelvével nedves csíkot rajzolva halad egyre lejjebb, végül finoman kényeztetni kezdi a mellbimbómat, amíg már csak remegni és nyögdécselni vagyok képes égő arccal.
- Micsoda szégyentelen test… - suttogja csodálattal, és lassan végignyalja a hasamat, amibe beleremegek... Forró és nedves... - Már az erdőben is tudtam, hogy különleges vagy… Csodálatos szerető leszel… mindenre megtanítalak…

Zavartan fordítom el a fejemet, de amikor megérzem ajkait a péniszemen, felnyögök a gyönyörtől, és szétrobban bennem az élvezet… őrület… Finoman megszívja, közben egyik kezével lágyan masszírozni kezdi…
- Iruka… - utasít ridegen. - Nyisd ki a szemeidet, és nézd mit csinálok!

Engedelmeskedem, és a látvány… felnyögök tőle. Mélyen a szemembe fúrja felemás tekintetét, és lassan kényeztetni kezd…




Érzem ujjait is a bejáratomnál… nem fáj amit csinál, csak furcsa… szokatlan… Amikor elér egy bizonyos pontot bennem, a gyönyör végighullámzik testemen újra és újra… Csak nyöszörögni és rángatózni vagyok képes…
- Áh, szóval itt van… - hallom elégedett hangját a távolból, de már képtelen vagyok megszólalni… annyira csodálatos, amit velem művel…
- Ahh… nehm bíhrom… - nézek rá könyörögve, ő pedig elégedetten elvigyorodik.




- Jól van… - mászik fölém, és néhány gyors mozdulattal levetkőzik Ő is. - …már úgy sem bírtam volna sokáig visszafogni magam… - susogja, és megcsókol. - Őrjítően tudsz nyögdécselni… - vigyorog.

Egy gyors mozdulattal szétfeszíti lábaimat, befészkelődik közéjük. Kőkemény péniszét az ágyékomhoz dörzsöli, és egyszerre nyögünk föl…
- Lazíts, ez egy kicsit kellemetlen lesz… - zihálja, és abban a pillanatban enyhe fájdalmat érzek az altestemben, ahogy belém hatol. De ennél sokkal erősebb az élvezet, amiben részem van, ahogy megérzem magamban hosszú és vastag férfiasságát mozogni. Óh istenem, milyen kemény és forró… Lábaim önkéntelenül is a derekára fonódnak, és csípőm felveszi a Kakashi által diktált iramot. Kezdetben lágyan, lassan… mintha táncolnánk… Behunyt szemekkel nyögdécselek, sóhajtozom, és élvezem teljes testemmel ahogy csókolgat és simogat…

Egyre gyorsabban mozgunk, egyre szenvedélyesebbek és vadabbak a mozdulataink, csókjaink… hevesen marcangolom ajkait, ahogy ő az enyémeket, és izzadva, remegve tapadunk egymáshoz… Kioldja kezeimet...
Karjaimat a nyaka köré fonom, ahogy hirtelen ölbe kapva feltérdel, és már az ölében is ülök, combjaimmal átölelem a derekát… Minden eddiginél mélyebbre hatol belém, én pedig hátravetett fejjel kéjesen nyögdécselek… hosszú hajamba beletúr fél kezével, és a nyakamat csókolgatja, harapdálja.
Egyre gyorsabban és gyorsabban mozgunk… már nem tudjuk hol kezdődik az egyikünk, és hol a végződik a másikunk… tökéletes egyesülés…
Körmeimmel végigszántok a vállain és a hátán, ő pedig mélyen, rekedtes hangján belenyög a csókunkba.
- Csináld még! - mordul rám, és erősebben magához szorít, majd egy durva mozdulattal mélyen belém döfi péniszét. Több sem kell, a kéjtől felkiáltva karmolom őt véresre újra és újra… nyögéseink és kiáltásaink összemosódnak…
- Tudtam… tudtam…hogy…megéri… - hörög a nyakamba, és a bőrömbe harap finoman.
- Ka… Kakashi…senhhsei… ahh… - nyögdécselem kábán. - Nem bírom… nem bírom…

Ég és lángol a testem, már minden porcikám kielégülésért kiált…
- Könyörögj nekem Iruka… - zihálja, és vadul a fenekembe markolva fogja vissza a tempót.
- Te…tessék…? - nézek fel a szemeibe kábán, amelyek elszántan csillognak le rám.
- Gyerünk! - hatol belém mélyebbre, és én már teljesen a hatása alatt állok…
- Miért…csinálod…ezt… ahh… - próbálok ellenkezni… Miért könyörögjek én neki, amikor Ő kényszerít engem erre az egészre?

Visszafektet a földre, és újra rám nehezedik.

Megfogja a péniszemet, és fél kézzel kényeztetni kezdi, csodákat művelve vele, közben lassan mozog… Remegek már, mint a kocsonya… képtelen vagyok ezt már elviselni…
- Gyerünk… - hallom rekedt hangját, és vadul ölelem magamhoz, már nincs bennem semmi ellenkezés…csak sóvárgás…
- Kérlek… Kakashi...sensei…kérlek… - nyöszörgöm, és piros arcomat a nyakába fúrva fojtom magamba a hangokat. Legszívesebben felnyüszítenék a vágytól, a kielégületlenség kínjától…
- Jól van… - mosolyog elégedetten, és gyengéden magához ölel szorosabban, majd felgyorsítja a lökéseit…

Gátlástalanul nyögdécselek, és simogatom, karmolom, csókolom, harapdálom ahol csak érem… Már nem számít semmi…
- Iruka… - nyögi, a hajamba temetve az arcát. Vadul a fenekembe markolva mélyen belém döf, s ebben a pillanatban szinte egyszerre kiáltunk fel, ahogy a gyönyör szétrobban bennünk, kiáradva testünkből, hogy megszűntesse a világot, majd a fekete űrbe vákuumként szippantson be minket…






Ez hát a gyönyör… a beteljesülés, a kéj, az élvezet… a mámor…

Soha nem éltem még át ilyet… Csodálattal nézek fel, egyenesen az arcomat figyelő felemás szemekbe...





***
***

Még kába vagyok, de halványan érzékelem, hogy lemászik rólam és öltözködni kezd. Arcomat a kezeimbe temetve próbálok magamhoz térni... hihetetlen ez az egész...
Felkelve magamra kapkodom a ruháimat, összekötöm kibomlott hajamat, majd a földre hullott könyveket felmarkolom remegő kezeimmel. Elindulnék...menekülnék.
- Hova mész? - ránt vissza egy erős kéz, és a hátamhoz simul izmos testével. Megremegek...
- Haza... - válaszolom zavartan. Halk nevetését hallva mélyen elpirulok.
- Azt hitted, hogy csak ennyi az egész? Ma éjjel nálam alszol... már ha lehet ezt alvásnak hívni... - kuncog kéjesen.
- Nem. - válaszolom határozottan, és kitépem karomat a szorításából. Elindulok előre, de ő hirtelen előttem terem, és elzárja az utat. Arcán gúnyos vigyor... egyik kezében egy kunai,amit azonnal a torkomnak szegez. Szereti ezt csinálni...
- Ejnye Iruka... azt hittem több eszed van ennél... - susogja, és lejjebb hajol, hogy szemeink egy vonalba kerüljenek. Szinte megfagy ereimben a vér ettől a jeges tekintettől...
- Nem engedheted meg magadnak azt a luxust, hogy elutasíts engem. - simít végig az arcomon és a nyakamon a kés hideg pengéjével.
- De nem alhatok nálad... Mi lesz, ha megtudják...? - kérdezem zavartan, ő pedig elégedetten elvigyorodik.
- Tudják csak meg... bánom is én. - válaszolja, és elrakja végre a kunait.
Elsápadok...
- Ezt nem mondod komolyan...! - háborodom fel.
- Az enyém vagy. - szakítja félbe dühös szóáradatomat, és vigyorogva húz magához. - Nem árt, ha ezt mások is tudják... legalább nem kell aggódnom, hogy esetleg valaki szemet vet az én kis szeretőmre.
Nagy levegőt veszek, de betapasztja a számat egyik kezével, mielőtt megszólalnék.
- Elég volt ebből. - dörren rám, és rémülten elhallgatok. - Velem jössz, vagy...? - mosolyodik el gonoszul, és jól tudom mit akar mondani.
Rémülten biccentek egyet. Inkább vele megyek a fene vigye el... Remélem nem fog kitudódni, hogy Ő és én...
- Helyes... - duruzsolja, és elengedi a számat, hogy megcsókoljon. Ajkai puhán siklanak végig az enyémeken, miközben halkan susogja:
- Rengeteg bepótolni valóm van... le sem fogok mászni a csodás kis testedről egész éjjel...

Ég az arcom szégyenemben.

Egy sólyom száll be az ablakon, és hangos vijjogással telepszik az egyik nagyobb könyvespolc tetejére. Kakashi-sensei elmorzsol egy csúnya szót,és a madárra néz.
- Ezt most megúsztad. - mondja halkan, és újra felém fordul. - Még jelentkezem.
Döbbenten nézek a hűlt helyére, majd az ablakon kiröppenő madár után bámulok bambán. Ezeket a sólymokat a Hokage-sama is használja, ha a jouninokat küldi valahová... és valószínűleg az ANBU-k is.

Zakatoló szívvel, levegőért kapkodva figyelem, ahogy a könyvespolcok egyre magasabbak lesznek, és én egyre kisebb... meglepetten pillantok le erőtlen térdeimre, amelyek képtelenek megtartani remegő testemet, és lassan a földre rogyok.

Kihullnak a könyvek is kezeimből, melyeket idáig kétségbeesetten szorongattam.

Tenyerembe temetem arcomat.

Ez nem velem történik...

4.

 

Már szombat van, és ő két napja nem adott életjelet magáról. Szerencsére.
Kábán telnek a napjaim, és ha meglátok egy jounin egyenruhát, vagy ezüst hajat, rémülten rezzenek össze. Nem lesz ez így jó... Rettegésből fog állni az életem?
- Iruka-sensei... - hallom a távolból, és egyre hangosabban ismétlődik. Felpillantok, és az engem figyelő genint látva zavartan pislogni kezdek.
- Iruka-sensei, jól van? - kérdezi a kisfiú. Meglepetten nézek az előttem heverő tekercsre, és tudatosul bennem, hol is vagyok és mit is csinálok. Küldetés-jelentéseket kell iktatnom, nincs időm elbámészkodni. Körbepillantok gyorsan, hogy a többiek észrevették-e, de ők is nagyon elfoglaltak, hosszú sorokban állnak asztalainknál a ninják.
- Jól... elnézést. - válaszolom halkan, és kitöltöm a papírt, a tekercset pedig elteszem a mellettem lévő dobozba, a D-szintű küldetések közé.

Monotonon halad a munka, de legalább addig sem jut eszembe amit velem... na már megint eszembe jutott. Franc...
Lehajtom a fejem, hogy ne lássák égő arcomat, hiszen tutira elpirultam...


***


Már ebédidő, de a sor vége még mindig nem látható... Bosszantó...
Vadul körmölök, hogy minél hamarabb túl legyek a munkán, amikor egy kéz tenyerel felháborító pimaszsággal a papírra, megakadályozva az írást.
Ki merészeli...?

Ez a kéz... ez a kesztyű...ezzel a kis fémlappal... Ő is ilyet visel...

Elsápadok, és kiesik a toll remegő kezemből. Nagyot nyelve lassan kúszik fel tekintetem a félig feltűrt fekete ingujjra, az izmos felkarra, a maszkra, és végül a vidáman csillogó fekete szemre.
- Szia kicsim... - hallom a mély hangot, és összerezzenek. Halk kuncogását hallva elszakítom szemeimet róla, és dühöm fellángol.
- Ne hívj így... - motyogom elpirulva.
Hogy bukkanhatott fel ilyen gyorsan? Mert a sorba nem állt be, az biztos... Észre vettem volna. De mondjuk nem is látok nála tekercset. Valószínűleg ANBU küldetésen volt, mert azokról mi nem tudhatunk, és a jelentésüket nem a Hokage-nek írják, hanem a saját ANBU vezérüknek, aki igazgatja és vezeti ezt a bérgyilkos társaságot. Azt mondják tőle még a Hokage is tart... ahogy az egész különítménytől is. Öntörvényű gyilkos banda... bárkit megölhetnek, és simán eltusolják...

Egy simogatás azonnal félbeszakítja a gondolataimat. Ezt nem hiszem el! Itt mindenki előtt cirógatja az arcomat!
Fülig pirulva lököm el a kezét magamtól, és ő mindkét tenyerére támaszkodva előre hajol.
- Érted jöttem. - mondja halkan. - Ma együtt ebédelünk.
- Nem mehetek. - nézek fel rá zavartan. - Még nem végeztem a munkámmal.
Az már meg sem fordul a fejemben, hogy ellenszegüljek neki. Semmi értelme.
- A Hokage elengedett. Megkértem rá. - a kezét nyújtja felém, hogy felsegítsen a székről, mint egy nőt. Zavartan pillantok körbe, látom hogy mindenki minket néz...
Ez annyira kínos...
Felpillantok Kakashi-senseire, aki komoly tekintettel figyel engem. Igen, ebben a szituációban óvatosnak kell lennem... De most komolyan fogjam meg a kezét?
Fenyegetően villan meg a szeme, úgyhogy nem lenne okos dolog ellenkezni... Tenyerébe csúsztatom az ujjaim, és zavart mosolyt erőltetek az arcomra.
- Jól van. - válaszolom halkan. - Akkor menjünk...
Elégedetten bólint, és kezét a hátamra téve a kijárat felé terelget. Nem merek felnézni... így is magam előtt látom a többiek döbbent tekintetét, elképedt arcukat.
Ó istenem ezt a szégyent...!

A folyosón, ahogy kettesben maradunk, dühösen szembefordulok vele és nagy levegőt veszek, hogy számon kérjem a viselkedését, de...
Hátam a falhoz nyomódik, ő szorosan hozzám simul, ajkai már a számat marcangolják... Vadul, hevesen csókol, nyelvével teljesen birtokba véve engem. Rémülten feszítem kezeimet a mellkasának, de megragadja a csuklóimat, és azokat is a falhoz szorítja...
Csókja ellágyul, ahogy feladom a harcot, és hosszan, élvezettel csókol tovább, játszadozik a nyelvemmel...
Megszakítja végül, és a nyakamba temeti az arcát.
- Hiányoztam? - kérdezi alig hallhatóan.
- Természetesen nem. - válaszolom még mindig zihálva az iménti csóktól. Felnevet és a nyakamba harap. Felszisszenek az enyhe fájdalomtól.
- Sejtettem, hogy ezt fogod válaszolni... - emeli fel a fejét, és mélyen a szemembe néz.
- Akkor miért kérdezted? - viszonzom dacosan a pillantását.
- Csak. - mutatóujjával végigsimít duzzadtra marcangolt alsóajkamon. - Menjünk.
Ellép tőlem, és megkönnyebbülten felsóhajtok. Ez veszélyes volt... bármikor erre jöhet valaki... megláthattak volna bennünket így.

Szófogadóan lépegetek mellette, és lopva figyelem Őt. Miért csinálja ezt? Mi szükség erre? Nyíltan felvállal egy kapcsolatot, amit zsarolással harcolt ki...
Tudja, hogy a Hokage egyik bizalmasa vagyok. Lehet, hogy fel akar engem használni ellene? Más okot el sem tudok képzelni...

Mindenesetre nekem most jól betett ezzel... A többiek délután biztosan ki fognak faggatni, nem úszom meg. Jaj de kínos...

A ramenesnél félre vonulunk a sarokba, és ő a falhoz ültet engem, így velem szemben elhelyezkedve senki nem láthatja az arcát evés közben, csak én. Én már láttam néhányszor, de minden alkalommal lenyűgöznek szép, hibátlan, férfias vonásai. Minek az a maszk?
- Na és hogy teltek a napjaid amíg távol voltam? - kérdezi könnyedén, mintha jóban lennénk, és nem.... ezt most hagyjuk.
- Tűrhetően. - válaszolom halkan, és néhány falat után leteszem az evőpálcikákat. Olyan ideges vagyok... csak az udvariasság miatt ettem egy keveset. Nem teszi szóvá, hanem kényelmesen elfogyasztja a sajátját, majd egy marék pénzt az asztalra dobva feláll, közben maszkját is megigazítja.
- Indulhatunk? - néz rám várakozóan.
- Köszönöm az ebédet... - nézek fel rá, miközben felállok. - ...de nekem vissza kell mennem...
- Nem kell. - szakít félbe határozottan. - A Hokage egész napra felmentett téged a szolgálataid alól, és holnap sem kell dolgoznod.
Döbbent arcomat látva elmosolyodik, és közelebb hajol hozzám.
- Az egész hétvége a miénk... - súgja a fülembe. Megborzongok, és eltolom magamtól.
- Ez hogyan lehetséges? - kérdezem riadtan. - Hogy tudtad ezt elintézni?
- Nos... - rándítja meg a vállát laza nemtörődömséggel, miközben a hátamra teszi a kezét és a kijárat felé vezet. - Mondjuk úgy, hogy a vénember tartozik nekem néhány szívességgel.
- Ne beszélj róla így! - villantom rá a szemeimet dühösen. - Több tisztelettel beszélj a vezetőnkről.
- Ah, ez az! - áll elém, és az államat megfogva néz a mélyen a szemembe. - Imádom, amikor ilyen dühösen csillognak a szemeid... mint a reggeli kakaóm... forró kakaóm. - teszi hozzá kuncogva.
Elpirulva lépek hátrébb, mégis csak a nyílt utcán vagyunk... bár őt ez nem zavarja. Sőt, kifejezetten élvezi, amikor én zavarban vagyok, vagy dühbe gurulok...

Újra mellém lép, és összerándulok ahogy meleg tenyere a hátamra simul, így irányítva engem. Magabiztos, határozott léptekkel halad előre, és én kénytelen vagyok a tempóját fölvenni...
- Hova...viszel? - kérdezem idegesen.
- Nos, nemrég érkeztem egy küldetésről, és úgy érzem rám fér egy kellemes fürdő. És te velem jössz. - hallom ellentmondást nem tűrő hangját.
Kicsit megkönnyebbülök, hogy nem rögtön a lakásába visz, hogy...
- De nincs nálam a... - jut eszembe.
- Nálam sincs, de ott úgyis adnak. - szakít félbe, és megnyugszom. Igaz, ott adnak törülközőt és szappant is...

Ehh...már tényleg úgy beszélgetünk, mint egy szerelmespár. Pff...

Az öltözőben gyorsan levetjük a ruháinkat, és én szégyenlősen elfordulva tőle bugyolálom magam törülközőbe. Persze nem veszi le a maszkját...
Uhh... micsoda izmai vannak...
Elkapom róla a tekintetemet, az ajtóhoz lépek. Ő mögöttem jön. Érzem ahogy engem bámul... Kissé zavarba ejtő, de tudom, hogy a sok ember előtt nem fog rám mászni.
Belépünk a fürdőbe, és a gőztől kissé homályosan látva indulok el a medence melletti zuhanyfülkék felé. Gyors zuhany, és a törülközőmet levetve a vízbe robogok. Lopva figyelem ahogy kényelmesen követ engem. Nem szégyenlős egyáltalán. Hát... el is hiszem... mert van mire... büszkének...lennie... Izomkötegek feszülnek a sápadt bőr alatt. Tökéletes teste van...
Mélyen elpirulok a látványtól. Elfordulok tőle, majd kényelmesen nekitámaszkodom a medence falának és nézelődni kezdek. Ő mellém telepszik le, behunyt szemekkel felsóhajtva. Legalább a homlokpántját levette... az is valami...

Várjunk csak...

- Hol van a többi ember? - nézek körül meglepetten. Nem válaszol, csak leveszi a maszkját és a medence szélére teszi. Ajkain sejtelmes mosollyal figyel engem, ahogy arcom egyre vörösebb árnyalatokban kezd játszani. Ez nem a melegvíztől van...
- Gyere ide. - duruzsolja lágyan, és kezével felém int.
Megrázom a fejem, mint egy akaratos gyerek, és ő halkan kuncogva kinyúl felém, csuklómat megragadva ránt magához.
- Mosd meg a hátam, légy szíves. - fordul el tőlem.
Nem mondhatok neki ellent.
Óvatos simításokkal tisztogatom a bőrét, és mély zavaromban még a kezeim is remegnek.
Milyen selymes a bőre... és nagyon izmos. Ki sem néztem belőle. Mondjuk állandóan azokban a fekete ninja cuccokban meg a zöld mellényben van, amik mindent elrejtenek...
Rengeteg heg van rajta. Mozgalmas egy élete lehet, mert látok közöttük egészen frisseket is, sőt még gyógyulófélben lévőket is.
Az egyik heg különösen nagy, és cikk-cakkos széle arra enged következtetni, hogy nem fegyver okozta, hanem valamilyen ártó jutsu. Hát az ANBU-k élete sem fenékig tejfel...
Ó igen, a felkarján ott is van a tetoválás. Milyen groteszk... Konoha szimbóluma. Pedig az ANBU-k néha többet ártanak, mint használnak a falunak... Jó persze, megvédenek minket az ellenséges falvaktól, de a belpolitikába nagyon beavatkoznak, és a falubelieket is megölik, ha érdekeik úgy kívánják, ha valamit el akarnak érni. Hokage-sama nem számolhatja fel őket, mert ha ellenünk fordulnak, először őt ölik meg, aztán az egész Tanács-ot.

Elégedett sóhaját hallva magamhoz térek a gondolkozásból, és észreveszem, hogy már rég a mellkasát simogatom egyik kezemmel, a másikkal pedig a tetovált felkarját és a vállát. Ijedten elrántom a kezeimet, de ő elkapja, és magához húzva kényszerít, hogy a hátához simuljak.
Kezeimet a hasára simítja, és behunyt szemekkel lehajtja a fejét.
- Érints meg. - utasít halkan. Tétovázásomból egy erős szorítással térít észhez, és én ijedten felnyögve végigsimítok a hasán. Finoman irányítja a kezeimet, egyre lejjebb és lejjebb, amíg el nem érem kemény péniszét. Megfogom, és lassan masszírozni kezdem.
- Ügyes...vagyh... - nyögi halkan. Hátra nyúl a válla fölött, kitépi hajamból a hajgumimat, majd belemarkolva húzza arcomat a nyakába. Tudom mit akar... Megnyalom a nyakát, és finoman megharapdálom, ahogy ő szokta nekem. Felsóhajt, és ujjaimat megfogva erősebb masszírozásra kényszeríti kezemet.

Egyre jobban zavarban vagyok...nyakába temetem égő arcomat... Hirtelen fölegyenesedik, és teljes valójában magasodva fordul felém. Hevesen zihálva néz le rám, szemei szinte égetnek... Egy rántással megperdít, hátamhoz simul és kezeimet a medence szélére teszi. Engedelmesen megkapaszkodom, majd hagyom, hogy hajamnál fogva maga felé fordítsa a fejemet. Belesóhajtok a vad csókba, és remegni kezdek. Tudom mi következik most...

Azonnal belém hasít az erős fájdalom, és hangosan felnyögve markolom elfehéredett ujjakkal a kőperemet.
- Ez fáj... istenem... - nyöszörgöm, és remegve lehajtom a fejemet. Térdeimmel már képtelen vagyok megtartani magam, még ha derékig érő vízben is állunk... Ő mozdulatlanul zihál mögöttem, erős kezeivel megtart engem, a csípőmet szorosan fogva.
- Lazíts... mindjárt... jobb lesz... - suttogja, és a hátamhoz simulva csókolja, harapdálja a nyakamat.
Nem tudom mennyi ideje állunk már így, de nekem örökkévalóságnak tűnik... Kakashi-sensei a hajamba temeti az arcát, majd lassan megmozdul.
- Ahh... - nyögi a fürtjeim közé. - ...nem tudtalak felkészíteni... mert annyira felizgattál...

Lassú mozdulatokkal hatol belém egyre mélyebbre, mindig egy kicsit visszavonulva, és újra belém nyomulva. Fáj ez is, de már nem annyira.
Egyre erősebb döfései során testemen végigfut egy bizsergető borzongás egy kis titkos pontból, mélyen belülről, amit Ő érintett meg...
- Mih...? - nyögök fel meglepetten, mert az érzés most sokkal intenzívebb, mint a könyvtárban volt. Újabb döfés, és hátravetett fejjel nyögök fel újra és újra...
- Ez az... - susogja mély hangján a fülembe. - ...mozgasd a csípődet.
Szót fogadva hátralendülök, és mélyebben magamba fogadom. Egyszerre nyögünk fel a kéjtől, és meglepetten nyílnak tágra a szemeim. Hihetetlen... még soha nem éreztem ilyet...
- Jó érzés ugye? - hallom halk hangját, és érzem ahogy belenyal meleg és nedves nyelvével a fülembe. Nem válaszolok, ezért egy erőteljes lökést kapok, amitől hangosan felnyögve tudatom a külvilággal, mennyire jó is ez. Nagyon is jó... túlságosan is, pedig... nem illene élveznem...ahogy kihasználja a testemet...
- Ahh... Kakashi....sen...sei... - nyöszörgöm kábán. - Nehm bíhrom... kérlek...khhérlek...
- Megkapod... - zihálja, és a vállamba harapva, vadabb ritmust diktálva hajszol engem a gyönyörben egyre nagyobb magaslatokra. Már semmit sem érzékelek a külvilágból, csak a bennem mozgó férfiasságát, és a kéjt, amelyet minden döfésével nekem ajándékoz...
Hirtelen felkiáltok ahogy testem ívbe feszül, és végigcsap rajtam egy lángoló ostor... úgy érzem eszemet vesztem...

A távolból hallom hangos nyögését, és megérzem forró magját az altestemben...

Ölelő karok tartanak a víz felszínén...

Lebegek...


***


Lassan térek vissza a kábultság mezsgyéjéről, és bódultan hagyom, hogy erős karok öleljenek át. Fejem izmos mellkasán nyugszik... az ölében ülök...
Hogyan kerültünk a medence sekély részébe? ...nem számít...
Felpillantok az engem figyelő felemás szemekbe, és elpirulok. Múltkor is ezt csinálta... engem néz szex után... olyan kínos.
- Ne nézz így... zavarba ejtő... - motyogom, és lesütött szemekkel bontakozom ki a karjaiból. Arrébb csusszannék, de megragadja a csuklómat.
- Azt csinálok, amit akarok. - válaszolja kifejezéstelen hangon. - Ha a szeretőm orgazmustól csillogó szemeit akarom nézni, akkor azt nézem.
Visszahúz magához, és dühösen kapálózó kezeimet lefogva az ölébe ránt.

 

5.

 

Meglepetten nézem a nagy házat, és kérdően fordulok Kakashi-sensei felé, de nem merek megszólalni. A fürdőházas beszélgetésünk óta mély csendben van, amelyet nem török meg én sem. Ugyan mit mondhatnék neki? Miről beszélgessek vele? Ezzel a zsaroló gyilkossal?

Belépünk a házába, és csodálkozva nézek körül. Hű... jól jövedelmez a bérgyilkosság... vagy lehet, hogy családi örökség? Ki tudja... Kétszintes, hosszúkás alakú ház, rengeteg szobával, és jól láthatóan értékes berendezéssel.
- Üdvözöllek a házamban. - hallom mély hangját, és átöleli a derekamat. Megpróbálok elhúzódni, de visszaránt magához. Feladva hagyom, hogy körbe vezessen, és két idős szolgálónak is bemutasson. Amennyire fel tudom mérni, egyedül él itt.
- Mondanám, hogy megmutatom a szobádat, de amikor majd nálam alszol, azt úgyis a hálószobámban teszed... - nevet halkan. - Ja igen... a hálószobám...
Belöki az egyik ajtót, és ellenkezésemmel mit sem törődve behúz magával.
Szép tágas szoba... minden bordó és krémszínű... a puha szőnyeg, a falikárpitok, az ágynemű...függöny... Nagyon szép.
Mögém áll, és a hátamhoz simul.
- Tetszik? - susogja a fülembe, miközben finoman megharapdálja a fülcimpámat. Már nincs rajta sem maszk, sem fejpánt...
- Igen... szép. - húzódom el tőle, de a nyakamnak szegezett kunai kés hideg pengéje megtorpanásra késztet. Ledermedek...
- Mit akarsz csinálni...? - nyögöm halálra rémülve.
- Megbaszlak az ágyamban. Ezt akarom csinálni. - mondja rideg hangján, és halk reccsenéssel hasad a rajtam lévő ruha, ahogy levágja rólam.

- Ne... - nyöszörgöm tehetetlenül. Félek tőle... félek... Hideg verejték csorog végig a hátamon, és remegek mint a kocsonya. Most olyan ijesztő...
Néhány gyors mozdulat, és már teljesen meztelenül állok, a földön heverő ruhacafatokat bámulva meredten.
- Most nem ellenkezel? - kérdezi mosolyogva, és elém állva megragadja az államat, hogy a szemembe nézhessen. - Félsz?
Sápadtan viszonzom a pillantását, de nem merek megszólalni. Szép arca teljesen kifejezéstelen, sötét és vörös szeme hidegen mered az enyémbe.
- Félj csak. - duruzsolja lágyan, miközben nyelvével végignyalja ajkaimat. - Hónapok óta erre vártam... hogy itt lássalak a szobámban... - megtaszít, és egyensúlyomat vesztve az ágyába zuhanok. - ...és az ágyamban. Gyönyörködhessem olajbarna bőröd, és a bordó lepedőm kontrasztjában...

Halk hangja lágy, és megnyugtató, de a szemei olyan eszelősen, félelmetesen csillognak... Hideg gombócot érzek a gyomromban... Remegve kapaszkodom a lepedőbe, úgy figyelem, ahogy lassan fölém mászik. Csípőm két oldalán térdel, a magasból néz le rám, ajkain halvány mosollyal, és vetkőzni kezd kényelmes lassúsággal. Kigombolja a mellényét, majd az ingét...
- Mától itt alszol, ha hívlak. - kezdi mély hangján, mintha parancsokat osztogatna... De hiszen azokat osztogat!
- Szó nélkül engedelmeskedsz, bármit kérek tőled. Nem beszélhetsz rólam senkinek, csak elismerheted, hogy a szeretőm vagy, semmi több. Az engedélyem nélkül nem vállalhatsz el küldetéseket sem.
- Ezt nem kérheted tőlem... - nézek rá elkerekedett szemekkel. - Ha Hokage-sama...
Hirtelen fölém hajol, és pár centiről néz mélyen a szemeimbe.
- Hallgass. - mondja halkan, de szavai szinte mennydörgésként hatnak. - Nekem még ő sem mondhat nemet!
Megragadja a torkomat, és orrunk szinte összeér.
- Jól jegyezd meg amit mondok. Kizárólag hozzám tartozol. Az enyém vagy.

Rémülten lefagyva nézek a fekete és a vörös szemekbe, és még levegőt sem bírok venni.

Hogyan lehetséges ez? Hogy juthattam el idáig? Miként fajult el ennyire ez a dolog...? És hogy lehet, hogy neki még a Hokage-sama sem mondhat nemet? Ki ő valójában akkor? Nem egy egyszerű ANBU...?

- Minden lépésedről tudni fogok. Bármit is teszel, előbb utóbb a fülembe jut, ezt ne feledd! - folytatja zavartalanul, és utolsó ruhadarabjától is megszabadul.
- Ha a játékszabályokat betartod, akkor nincs mitől félned, még tőlem sem. Kedves leszek veled és gyengéd... - duruzsolja mosolyogva.

Micsoda hirtelen váltás! Az előbb még félelmetes gyilkos, most meg ugyanaz a kedvesen mosolygó sensei, akit Naruto ismer.

Ez még félelmetesebb, mint amikor dühös...

Puhán megcsókol, nyelvével azonnal a számba hatolva érzékien, buján játszadozik.
- Viszont... - susogja az ajkaimba. - ...ha csalódom benned, kiirtok mindenkit, aki fontos számodra, és te végignézed. Aztán könyörtelenül megkínozlak...
Kővé dermedve pillantok fel rá, és kedvesen mosolygó arcát látva rettegő nyöszörgés tör ki belőlem.
- ...és megöllek. - fejezi be. - Megértetted?

Forog a szoba... mindjárt elájulok...
- Igen... - suttogom alig hallhatóan, és behunyom a szemem. Istenem... nem lehet...nem lehet...
Gyengéd kezek törlik le arcomról forró könnyeimet, és puha ajkak csókolgatnak.
- Ne sírj. - leheli a fülembe. - Nem lesz olyan szörnyű, majd meglátod... Tudok ám nagyon kedves is lenni...
- Miért csinálod ezt? Miért...? - szipogom.
Gyengéden megcsókol. Ernyedten, erőtlenül hagyom neki... A kétségbeesésem teljesen kimerít.

- Mert kellesz nekem. - susogja. - Még soha nem vágytam így semmire, és most hogy megszereztelek, teljesen magamnak akarlak. Csak magamnak...

 

6.

 

Forróság...


- Ahh...


- Nézz rám Iruka.


Felnyitom elnehezült szemhéjaimat, és a rám nehezedő férfi szemeibe nézek. Szinte megbabonáznak a felemás szemek...
- És most te fogod nekem csinálni. - utasít halkan. - Mindent tégy úgy, ahogy tanítottam neked.
- Igen... - lehelem kábán.
Elégedett mosollyal hever el mellettem. Egész testemben remegve térdelek fölé, és feje mellett megtámaszkodom reszkető kezeimen. Óvatosan megcsókolom, de azonnal számba siklik a nyelve, és hevességétől halkan felnyögve egyik kezemmel végigsimítok széles mellkasán, oldalán... majd a bordázott hasfallal is megismerkedem. Elszakítom tőle a számat, és a nyakát végignyalva lesiklik nyelvem a mellkasára. Zihálását hallgatva a mellbimbóit ingerlem, majd lejjebb csusszanok. Elképesztően izmos... Már a köldökénél tartok, amikor egy erős kéz a hajamba markol, és türelmetlenül lejjebb kényszeríti a fejemet. Behunyom a szemem, ahogy ajkaim közé csusszan a hímvesszője, és összerándulok ettől a furcsa érzéstől. Megfogom, ahogy tanította nekem, és finoman megszívom.
- Iruka... - hallom rekedt, mély hangját. Elkezdem ajkaimmal és nyelvemmel masszírozni, és egyre hangosabb nyögéseit hallgatom. Már nem markolja a hajamat, ujjai lágyan túrnak tincseim közé, játszadozik velük.
Felpillantok, és látom, hogy a felemás szemek engem figyelnek, arcán különös kifejezés...
Elpirulva zárom össze szorosan a szemeimet, és egyre forróbb az arcom...

- Elég. - mondja halkan, és lesütött szemekkel emelkedem fölé újból. Lehúz magához, és forrón, fullasztóan megcsókol, kezeivel a fenekembe markol, majd egyik ujja hirtelen belém csusszan. Felnyikkanok a meglepetéstől, és lenézek rá. Ajkain halvány mosollyal figyel, ahogy egyre jobban elpirulva újra lesütöm szemeimet. Remegnek a combjaim, és Ő pontosan tudja már, hogy hol van bennem az a pont...
- Neh... - nyögök fel, ahogy végigzsizseg rajtam a forró bizsergés. Nem törődik gyenge ellenkezésemmel, már két ujját is érzem magamban.
Hátravetett fejjel halkan felnyögve hagyom, hogy csípőmnél fogva felemeljen, és az ölébe ültessen. Lovagló ülésben várom, hogy tegyen velem bármit. Semmi sem számít már...
Az enyhe fájdalmat érezve összeszorított szemekkel hagyom, hogy csípőmre rászorítva mélyen rányomjon férfiasságára. Hangtalanul tűröm...
- Gyerünk, mozogj... - nyögi halkan.
Karjába markolok.
- Várj... - nyöszörgöm összeszorított szemekkel, hosszú hajam az arcomba hullik, de ő félresöpri.
- Túl sok? - kérdezi halkan. Csípőmre rászorítva még jobban az ölébe szorít, s ahogy hímvesszője mélyebbre hatol, összerándulok. Lassan elkezdem ringatni a csípőmet, és elfordítom égő arcomat tőle. Megtámaszkodom kezeimmel mellkasán, miközben kábán hallgatom halk nyögéseit, saját nyöszörgésemet. Fájdalmat érzek, de kellemes bizsergést is... Szégyellem magam...
Megérzem merevedésemen az ujjainak szorítását, simogatását, és lefagyva nézek le rá.
- Ne állj meg. - néz fel rám kifejezéstelen arccal. Felnyögök a forróságtól és a kéjtől. Mozognom kéne...
- Nem...bírom... - zihálom.
Hirtelen megmoccan alattam, és heves csípőlökésekkel döf belém újra és újra.
- Ne...várj... - nyögöm, és vadul kapaszkodom bele a vállaiba.
- Sajnálom, de már nem tudok tovább várni. - mondja határozott hangján, és egyre gyorsabban mozogva hatol belém újra és újra, egyre mélyebbre és mélyebbre.
Erőtlenül rogyok rá, és a következő pillanatban maga alá teper.
Vadul tesz magáévá, és én kábán kapaszkodom a lepedőbe... egyre jobban elveszítem a kapcsolatot a külvilággal... nem bírom...
- Tarts ki... - zihálja.
- Ahh... Kakashi-sen...sei... - nyöszörögöm, és hátravetett fejjel, hangosan tudatom a külvilággal, milyen csodálatos... ahogy ilyen mélyen bennem van...ez a forró gyönyör... istenem....
- Jó érzés? - hallom a hangját fülem mellett. - Mondd.
Érzem, ahogy a fülembe harap finoman... döfései egyenletesek és erőteljesek... minden mozdulatára nyögnöm kell... Beleőrülök... nem bírom...

- Jó...érzés... - sóhajtom, és egy erős lökést érzek. Felkiáltok a testemen végigömlő lávaforró érzéstől, és behunyt szemekkel feszül ívbe a testem.

- Iruka... - hallom a távolból a nyögését, és a belém spriccelő sperma forróságát érezve, ajkaim közül újra kitör az orgazmus hangja...


Hajladozom a szélben... lebegek és megszűnik a külvilág...


Csókokat érzek, és kábán viszonzom őket...


...nem tudom már hol vagyok és kivel...


...csak a felemás szempárt látom, amely engem figyel különös csillogással...





***


- Az ott a fürdőszoba? - mutatok egy ajtóra, miközben felülve magam köré tekerem a takarót. Köntöst sehol sem látok, lehet hogy nem is használ ilyet...
- Igen. - válaszol halkan, és sóhajtva simítja végig a hátamat, ahogy kimászom mellőle az ágyból. Beleborzongok... és elszégyellem magam, amiért jól esik az érintése.

A fürdőszobában lezuhanyozom, és a hűs víz igazán jól esik duzzadtra marcangolt ajkaimnak. A tükör előtt látom a sok kis foltot és harapásnyomot. Mélyen elpirulva tanulmányozom a nyakamat, amelyen bőven akad mindkettőből. Francba, ezeket hogyan fogom elrejteni? Megjelölt, mint egy billogozott tehenet...

Megtörülközöm, és egy fésűvel kibontom kócos fürtjeimet. Egy törülközőt a derekamra tekerve lépek ki az ajtón, és az ágyon kényelmesen fekvő Kakashi-senseire nézek. Elégedetten mosolyogva pillant végig rajtam, és szemei megpihennek „remekművein” is. Tele vagyok apró foltokkal... franc.
A földön heverő ruhacafatjaimat figyelem, és összerezzenek, ahogy elsétálva mellettem finoman végigsimít a hajamon. Nem láttam amikor fölkelt az ágyból, olyan gyors volt... Ajkain halvány mosollyal lép a fürdőszoba felé, szemeim önkéntelenül is végigfutnak meztelen testén. Mintha művész faragta volna... minden izom kidolgozva és a megfelelő helyen...
Becsukódik az ajtó. Lehajolok a ruháimért. Mindent szétvagdosott... Nincs ruhám...
Hogy megyek így haza? Izé... ha vége a hétvégének? Jézusom... egy egész hétvége kettesben.

Még mindig zsong a fejem az elmúlt órák történései miatt, főleg az utasításai borítottak ki teljesen. Mégis mit képzel...?

Az ablakhoz lépve meglepetten pillantok fel a sötét égboltra, és a tompán ragyogó csillagokra. Észre sem vettem, az idő múlását... Már éjszaka van...
A holdat egy kis felhő homályosítja el, és csak a csillagokat látom. Milyen szép ma az égbolt... Kellemes lágy szellő simogatja az arcomat, és a hajamba túrva megtáncoltatja tincseimet...

Újra kibújik a hold keskeny sarlója a felhőcske mögül, és felnézek rá.

„- A hold… gyönyörű ma este nem igaz?”

Ezt mondta akkor este, amikor először találkoztunk, és megmentette az életemet. Mintha évek teltek volna el azóta...

Hátamhoz simul egy meleg test, és erős karok átölelik a derekamat. Megmerevedek pár pillanatra az ijedtségtől, de aztán elernyedek. Lassan kezdem megszokni a hirtelen felbukkanásait.



Megadóan simulok az ölelésébe, és csendben tűröm, hogy állát a vállamra támasztva nézze velem együtt a csillagokat...
Intim és meghitt lenne a hangulat, ha igazi kapcsolat lenne közöttünk, nem kierőszakolt... Talán Ő még így is élvezi, mert ujjaival gyengéden cirógatja a hasamat, és mélyet sóhajtva hint apró puszikat a nyakamra.
- Nem vagy éhes? - súgja halkan. Megrázom a fejemet. Egy falat se menne le a torkomon.
- Gyere, bújjunk ágyba. - húz magával finoman. Engedelmesen követem. Tompuló tudattal hagyom, hogy átöleljen, magához húzzon és betakargasson. Mélyet sóhajtva temeti arcát a hajamba, majd a párnára hanyatlik a feje...

Csendben hallgatom egyenletes légvételeit, amelyek egyre lassabbakká, mélyebbekké válnak. Elaludt...
Behunyom a szemem, és próbálok ellazulni, de nem megy. Képtelen vagyok... Hogyan is alhatnék nyugodtan, amikor ez a gyilkos megzsarolt, és az én életemet is tönkretette?
Megölni nem tudnám, és nem csak azért, mert hihetetlenül erős, és ezért semmi esélyem ellene... hanem azért is, mert még soha nem öltem levélninját... falumbelit.

Annyi minden történt már közöttünk... megmentette az életemet, és... már többször is lefeküdtem vele. Valljuk be őszintén: nagyon jó vele a szex. Mondjuk nincs viszonyítási alapom, de minden alkalommal eszméletlenül jó volt... és ha hozzám ér vagy megcsókol... nem csak a félelemtől remegek bele. Szégyellem magam a gyarló testemért... nagyon is... Már ég is az arcom. De legalább őszinte vagyok magammal.

Bárhogy is...

Ez egy kegyetlen gyilkos.

Még nem tudom mikor és hogyan, de meg fogok tőle szabadulni.

 

7.

 

- Iruka... - hallom a lágy sóhajt. Lassan térek vissza az álom puha öleléséből, de valami csodálatos melegség és egy különleges érzés hatására kezdek kijózanodni. Mi lehet ez? Olyan kellemes...
- ...mmm... - sóhajtom félálomban, és hirtelen kipattannak a szemeim. Fel akarok ülni, de valaki visszanyom az ágyra, és a nedves forróságot ismét a mellkasomon érzem.
Kitisztul a tudatom...
Kakashi hálószobája, ágya... az ő ajkai a mellkasomon... kezei a testemen...

Felhevült bőröm lúdbőrözik a gyönyörűségtől, és halkan felsóhajtok, ahogy finoman megszívja a mellbimbómat.

A sötét éjszakában csak a hold sápadt fénye engedi láttatni a szobában lévő tárgyak körvonalait, és tompán megcsillan az ezüst tincseken. Ujjaim maguktól túrnak közéjük, élvezve selymességét.
Halkan felnyögve feszül ívbe a testem, amikor ujjai a merevedésemre kulcsolódnak...
- Kakashi-sensei... - sóhajtom behunyt szemekkel, és remegve húzom közelebb magamhoz.

Megőrjít...
- Mit szeretnél? - susogja fölém hajolva, majd puhán megcsókol. - Mondd ki.
Zavartan hallgatok.
Halk kuncogással erősebben megszorítja a péniszemet, és felnyögök az intenzív inger hatására.
- Szóval hallgatsz, mi...? - folytatja vidáman, és egyik kezével végigkarmolja a mellkasomat. Felszisszenek az enyhe fájdalom és a vad vágy keverékétől.
- Mit akarsz hallani? - kérdezem halkan.
- Tudod te azt... - súgja az ajkaim közé.
Nagyot nyelve próbálom magam túltenni zavaromon és szégyenemen...
Hallgatásom csak olaj a tűzre, mert hirtelen fölém kerül, és egész testével rám nehezedve présel a matracba.
- Iruka... ne hidd, hogy megúszod azzal, hogy szétteszed a lábaidat néha. - mondja halk fenyegetéssel. - Elvárom, hogy szót fogadj, és eleget tegyél a kívánságaimnak.

Behunyt szemekkel bólintok. Tudom én, nem kell mondanod...

Csendben tűröm, hogy szétfeszítse a combjaimat, és halkan felnyögök a behatolás fájdalmától...

 

Büntet...

 

Kéjes sikolyaim törik meg az éjszaka holt csendjét...

 

 

 

*******************

 

 

- ...a chakra blokkolásának...

 

Kopp-kopp.

 

Dühösen szakítom félbe az órai anyagot, és fordulok az ajtó felé. Ki merészeli megzavarni hétfő reggel az első órát? Na majd én kitombolom magam rajta, amúgy is nehéz hétvége van a hátam mögött...

 

Egy ismeretlen ninja áll az ajtóban, és udvariasan, bocsánatkérő mosollyal köszön nekem.
- Hokage-sama hívat téged. - néz komolyan a szemembe. - Azonnal. - teszi hozzá.
Bólintok, és a gyerekek felé fordulok.
- Most elmegyek, mindjárt jön egy helyettesítő tanár. Addig csöndben várjatok. - mondom, és szigorúan megvillantom a szemeimet. Fölösleges, hiszen tudom, hogy amint becsukódik mögöttem az ajtó, kitör a káosz...

 

 

***

 

 

- Hokage-sama... üdvözöllek. - térdelek le udvariasan az idős férfi előtt, és lehajtott fejjel várok.
- Állj fel fiam. - dörmögi. - Gyere közelebb, ülj le ide.
Szót fogadva ülök az íróasztala előtti székek egyikébe. Körülpillantok a nagy irodában... Csak kettesben vagyunk. Mit akarhat?

 

- Tudomásomra jutott, hogy te és Kakashi Hatake nagyon jóban vagytok. - mondja halkan, és barna szemeivel az arcomat fürkészi éberen. Sejtettem, hogy előbb utóbb meg fogja tudni... de akkor sem vagyok rá felkészülve. Mélyen elpirulva hajtom le a fejemet, hogy ne lássa zavaromat.
- Bevallom őszintén, nagyon meg vagyok lepve. - szívja meg hosszú, karcsú pipáját, és elgondolkozva mér végig.

 

Micsoda szégyen...istenem...! Rögtön elsüllyedek...

 

- Iruka, nézz rám. - mondja komolyan. Szót fogadva emelem fel a fejemet, a melegbarna szempár komolyan figyel. - Van valami, amit el szeretnél mondani?

 

„Nem beszélhetsz rólam senkinek, csak elismerheted, hogy a szeretőm vagy, semmi több.”

 

- Nincs... - hajtom le újra a fejemet, kitörni készülő könnyeimet visszanyelve.
- Ahogy gondoltam. - dörmögi. - Mond csak... tudod egyáltalán, hogy ki Ő?
Felnézek rá. A tekintetem mindent elárul, mert aprót biccentve fordul újra a pipája felé. Lassan megszívja, és a füstöt hosszan kifújva hunyja be szemeit. Homlokát redőzve töpreng, ráncos arca nagyon feszültnek tűnik...

Nagyapámként szeretem... de akkor sem mondhatom el neki, ha belehalok a fájdalomba...akkor sem.

- Nem tudom, mivel tart sakkban téged. - mondja alig hallhatóan. Döbbenten nézek fel rá. Hát igen, nem hiába Ő a Hokage. - Csak akkor tudok neked segíteni, ha eleget tudok. Információkra lenne szükségem róla. Kivel találkozik, kivel beszél, mikor nincs a faluban... Gondolom az arcát is láttad, ami nagyon hasznos lenne nekünk.  
Megrázom a fejemet, és elfordítom sápadt arcomat tőle.
- Számítok rád Iruka. - mondja szigorúan. - A segítségeddel ez a falu végre megszabadulhatna az ANBU elnyomástól végleg.

- Tessék? - nézek fel rá meglepetten. Hogyan lenne lehetséges ez? Lehet, hogy Kakashi-sensei mégis több egy egyszerű ANBU-nál?
- Látom kezded megérteni. Igen, ő ennek a társaságnak a vezére. - néz rám komolyan, tekintete is megkeményedik. - Ha megtalálnánk a gyengepontját, akkor a Tanáccsal összefogva meg tudnánk szabadulni tőle, és egy toleránsabb vezetőt ültethetnénk a helyére.

Megszédülök a hirtelen rám szakadt információk és felelősség miatt...  

 

„...ha csalódom benned, kiirtok mindenkit, aki fontos számodra, és te végignézed. Aztán könyörtelenül megkínozlak...és megöllek.”

 

Megrázom a fejemet, és sápadtan nézek fel rá.
- Ne kérd ezt tőlem, Hokage-sama... - nyögöm erőtlenül.
Lassan leteszi a pipáját, és melegbarna szemei szigorúan néznek végig rajtam.
- Gondolom mondanom sem kell, hogy ez a feladat mennyire nagy horderejű Iruka. A kezedben most hatalmas felelősség van.
- Sajnálom... de nem hiszem... - felállva a székről, hátrálok az ajtó felé. Jeges félelem szorongatja a torkomat. Nem tehetem, mert megöl mindenkit, akit szeretek, és engem is... De nem mondhatom el, nem beszélhetek róla...
Sóhaját hallva újra rápillantok, szomorú szemeitől megdermed kezem az ajtókilincsen.
- Semmi baj Iruka... Megértem. - mondja halvány mosollyal az arcán. - Most menj.      

 

 

***

 

 

Képtelen vagyok visszamenni az akadémiára. Most magányra van szükségem...

Lassan sétálok végig a falu zsúfolt utcáin, és a Harcban Elhunytak emlékműve előtt térek magamhoz. A szüleim... az életüket áldozták a falunkért... Én is bármikor megtenném. Nekik könnyű volt... csak a saját életüket kellett feláldozniuk, nem másokét. Nem ártatlanokét, akiknek egyetlen bűnük, hogy hozzám közel állnak.

 

Kakashi-sensei az ANBU vezér.

 

Igazság szerint sejtettem, de csak most vált kézzel foghatóvá ez az információ. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért hord a civil életében is maszkot. Az ANBU vezér arcát még saját emberei sem láthatják. Mennyire nyilvánvaló, ebből az új szemszögből...!

 

...ahogy az is, hogy ha rám un, kivégez. De akkor csak én halok meg, a többieket nincs oka megölni.

 

Micsoda kilátások...

 

És a Hokage.......... most dühös vagyok rá. Túl nagy felelősséget tett a kezembe. Túl nagyot. Kezdem azt hinni, hogy az Ő vezetői képességei sem megfelelőek. Hiszen ha valóban ekkora probléma az ANBU vezér, akkor miért nem teszi el láb alól? Ő a Hokage! A legerősebb ninja faluban. Miért hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok? Miért tőlem várja a megváltást? Egy gyenge kis chounintól?

 

- Anya...apa... - sóhajtom a nevüket bámulva a táblán. Mit tennétek a helyemben?

 

„Légy hű a szívedhez, fiam...”

 

 

 

***
***
***

 

 

Bumm...

 

Pokoli fájdalom hasít a hátamba, amikor a falnak vágódom. Még szerencse, hogy a kihalt raktárban néhány üres fából tákolt doboz az útban volt, így némileg tompították a becsapódás erejét.
Nyögve rogyok a földre. Ez fájt.
Letörlöm a felrepedt ajkamból kibuggyanó vért, és fájó bal vállamat megfogom, majd ülő helyzetbe tápászkodva nézek fel rá.
Ő a raktárajtóban áll, a kívülről beszűrődő napfény körülöleli alakját, csak a körvonalait látom. Mint egy földöntúli jelenség...

 

- Mindenről tudok... - hallom halk hangját, lassan beljebb lép. Arca kifejezéstelen... egész testéből sugárzik a hatalom és az erő. Félelmetes.  
Csendben figyelem, félelmem kezdi elhomályosítani tudatomat. Nézem fagyos tekintetét...
- Tudom, hogy tartottad a szád... - mondja, miközben szinte gyengéden megfogja a jobb csuklómat. Meglepetten nézek rá. Akkor miért vágott a falhoz ilyen erővel?

- Nem árultál el, de hagytad, hogy magától rájöjjön a köztünk lévő kapcsolat hátterére... Tudom jól, hogy megfordult a fejedben az árulás gondolata... elbizonytalanodtál. - szavait szinte kedvesen ejti ki. Meglódul a keze, és én már csak a villanó pengét látom, majd a tenyerembe nyilalló erős fájdalmat érzem.

Felkiáltva hunyom be a szemeimet, ahogy ránehezedve a kés nyelére mélyebben a húsomba nyomva kiszegez a faládához.

Az erős fájdalom kiüríti az agyamat... csak a pokoli kínra tudok gondolni... a másik kezemet átszúró kést már meg sem érzem...
- Ahh... Miért büntetsz...? Nem tettem semmi rosszat! - nézek rá maradék erőmet összeszedve.
- Ez egy előleg Iruka... - susogja. Kezemből kicsorduló vérbe mártja ujjait, és lassan megcirógatja az arcomat, véres csíkokat rajzol a bőrömre.

 

Mennyire kegyetlen...

- ...hogy tudd, mire számíts tőlem. - folytatja zavartalanul, elmélyült hangon. Letérdel a lábaim közé, és élvezettel mér végig.
- Te szemét! - kiáltom dühösen. Ebben a pillanatban visszakézzel pofon vág, és a kesztyűjén lévő fémlap felsebzi még jobban ajkaimat. Kiköpöm a számba gyűlt vért, újra felpillantok.

A fájdalomtól egy könnycsepp remeg a szememben, de nem érdekel... Jobb kezemet sikerül kiszabadítanom, és a késsel a tenyeremben lendítem felé... fájdalmam és haragom eszemet veszik, legszívesebben megölném Őt ebben a pillanatban. Könnyedén elkapja a csuklómat még röptében, és halkan felnevet.
- A saját embereiddel is így bánsz? - vágom az arcába dühösen. - Mert akkor nem én leszek, aki hamarabb el fog téged árulni...

- Az embereim... - halott-hidegségű, gyilkos szemeit látva kilel a hideg. - ...hűségesek hozzám, és halálosan rettegnek tőlem, ahogy te is. Ez a titka a hatalmamnak, amit a Hokage soha sem fog tudni megérteni, és megrendíteni sem.
Mutatóujjával finoman megmozgatja a kezemből kiálló kunait. Égető, maró kín cikázik végig a karomon, egészen a mellkasomig. Összeszorított fogakkal nyögök fel a fájdalomtól...

- Te többet jelentesz számomra, ezért veled kedves vagyok, de a türelmem nem végtelen. Ezt jól jegyezd meg. - teszi hozzá nagyon halkan, mélyen a szemembe nézve.

 

 

A kést lassan kihúzza a kezemből, majd maszkját lehúzva gyengéd csókot lehel a sebemre, mit sem törődve fájdalmas nyöszörgésemmel. Nyelvével megkóstolja a véremet... Mennyire vérszomjas...őrült...

 

 

Őrült lenne? Inkább egy kegyetlen, vérszomjas gyilkos...

 
- Ezúttal megúsztad ennyivel. - mondja halkan, és puhán megcsókol. Az ajtóhoz lépve még visszanéz a válla fölött, jeges tekintete szinte éget... 

- Ma este várlak a házamban. - veti hátra hanyagul, mintha semmi sem történt volna. 

 

 

 

***

 

 

Sokáig üldögélek az üres raktárban, és fájdalmas nyögdécselésemnek, kétségbeesett könnyeimnek csak az üres fadobozok a tanúi.
Agyam lázasan dolgozik... Ki kell valahogy jutnom ebből az őrült helyzetből... Ennek a gyilkosnak a karmaiból...
Nem mehet ez így tovább.

De...

Nem tehetek semmit...

Remegő kezekkel halászom ki chounin mellényem zsebeiből a kötszereket, és hevenyészett kötést készítek. Persze jó véreset és szánalmasat, de hát keresztülszúrt kezekkel ez is nagy sikerként könyvelhető el...
Az ujjaimat tudom mozgatni, és úgy fest nem marad vissza semmilyen károsodás. Pontosan tudta, hova kell szúrnia... Félelmetes.    

8.

 

Már sötét van... biztos dühös lesz rám, de a kórházban csak most végeztem. A medi-ninja egész délután a kezeimet gyógyította. Kellemetlen kérdéseit egyszerűen titkos küldetésre hivatkozva hárítottam, és úgy tűnt megfelelt neki ez a magyarázat.

 

Mély levegőt véve kopogtatok az impozáns méretű kapun, és az egyik idős szolga enged be. A ház ajtaján belépve azonnal elém toppan Ő.

- Szia. - köszönök neki halkan.
- Szia Iruka. - válaszol, és lehúzza a maszkját. Tudom mi a dolgom... Elé állok, és csókot lehelek a szájára. Elégedetten mosolyogva fogja meg csuklóimat, és húz maga után.
- Sajnálom, hogy késtem... - kezdek bele.
- Tudom hol voltál, és mit csináltál idáig. - szakít félbe, miközben leültet az étkező asztalához. Megfogja a kezeimet, és a rajta lévő kis kötéseket megvizsgálva elmosolyodik.
- Szép munkát végeztek. - konstatálja. Lehajol hozzám, és arcát a tenyereimbe simítja.

Felszisszenek a fájdalomtól... Elégedett mosolyát látva elfutja agyamat a pulykaméreg, de nem mutatom ki.
- Ejnye Iruka... - susogja, és leül szorosan mellém. - Úgy fest nekem kell megetetnem téged...

- Nem szükséges, én... - kezdeném, de pillantása belém folytja a szót.

Játszadozni akar... Lehajtom a fejem, és megadóan biccentek.

Az étel már az asztalon illatozik, és be kell látnom... éhes vagyok. Az elmúlt napok izgalmai miatt a táplálkozási szükségletem háttérbe szorult, és ez most megbosszulja magát.


Kakashi figyelmesen kanalazza számba a levest és a főételt, én pedig engedelmesen eszegetek, közben hallgatom Őt. Valahogy most közvetlenebb, mint máskor. Mesél nekem Naruto fejlődéséről, a közelgő vizsga szervezéséről, és még sok egyéb dologról. Csendben figyelek, és csak a kérdéseire válaszolok.
- Jól laktál, kicsim? - kérdezi, és kis puszit hint az arcomra. Elpirulva biccentek, és hagyom, hogy vállamat átkarolva közelebb húzzon magához. Félelmetes... mintha kicserélték volna, és nem az a kegyetlen, őrült gyilkos ülne mellettem, aki délután megbüntetett.
- Köszönöm... a segítséget. - nézek rá, és arcomra erőltetek egy kis mosolyt. Hát nem lehet valami hiteles, de ez is több mint a semmi. Dühömet elfojtom, és az oldalához simulok.

- Nem vagy rá kíváncsi, mi lesz a desszert? - súgja a fülembe. Nagyot nyelve pirulok fülig.

Valahogy van egy sejtésem...  

Halkan felnevet, és gyengéden a karjaiba vesz.

- Igen... ma csak én fogok nassolni... - búgja érzékien, és kényelmes léptekkel a hálószobájába visz.

Csöndben tűröm, hogy cipeljen, majd könnyedén az ágyra tegyen. Felnézek rá. Mozdulatlanul figyelem, ahogy elégedett mosollyal lassan vetkőzik. Szép izmos teste ezúttal is hatással van rám, ezt le sem tagadhatom, de...
A mai délelőtti események után...
Nem bízom benne.

Félek tőle.

Zavartan fordítom el az arcomat, és érzem, ahogy a súlya alatt besüpped a matrac. Felpillantok, és a komoly, fürkész szempárt látva visszafojtom a levegőt.
- Rettegsz tőlem - konstatálja a tényt halkan.
Remegő kezeimet görcsösen szorítom ökölbe, s a pokoli fájdalom ami a tenyerembe nyilall, észhez térít végre.
- Sa...sajnálom. - motyogom sápadtan.
- Hidd el, okkal tettem. Nem neked szólt, hanem a drága Hokagédnak, aki szó nélkül végignézte. Tudni akarta, hogy megölnélek-e.
Szavai csak lassan tudatosulnak bennem. Tessék? Végignézte? Nézek föl rá meglepetten.
- Bizony. - bólint komoran. - Hagyott volna meghalni téged. Engem tesztelt.
- Miért? - szakad föl belőlem a döbbenet. Még mindig képtelen vagyok elhinni. Kizárt... Lehetetlen... Biztos nem tenne ilyet a Hokage-sama.
Fanyar mosollyal figyeli az arcomon tükröződő gondolataimat, és nem válaszol.

- Nem hiszel nekem. -mondja halkan, és szájával éhesen simít végig ajkaimon. - Nem számít. - súgja. - Majd akkor elhiszed, ha Ő személyesen végez veled.
Felnyögök rémületemben.
- Miért tenne Ő ilyet? Hiszen...
- Szeret téged? - vág a szavamba dühösen. - Azt hiszed? Iruka... - kuncog halkan . Nagyon naiv vagy. Ezért is tetszel annyira...
Vad csókkal fojtja belém a kikívánkozó szavakat, és óvatosan kibontja görcsös ujjaimat, majd rásimítja tenyerét a kezemre. Furcsa bizsergést érzek, és elszakítva tőle ajkaimat oldalra pillantok. Kezei kéken izzanak, Medi-jutsu? Elképesztő. A fájdalom azonnal megszűnik. Felnézek mosolygó arcára, és ezúttal engedelmesen viszonzom csókjait, s elégedett sóhajait hallgatva ölelem át a nyakát immár teljesen ép kezeimmel.

Nem hiszek neked.

 

 

***

- Mmhh... - sóhajtom a külvilág felé.

Félek tőle, gyűlölöm...de ha csak megérint, elveszítem a józan eszemet...
Kuncogva simítja végig meztelen testemet, merevedésemet, és gyengéden cirógatja gömbölyded herezacskómat.
- Iruka... - kuncog érzékien. - ...csak hozzád értem.
Szégyenkezve nézek fel rá. Elképesztő hatással van rám...Hihetetlen.
Nyelvével lágyan végigsimít péniszemen. Remegve markolom a lepedőt.
- Kakashi-senhhhshhei... - sóhajtom kéjesen.
Ezt én csinálom? Tényleg én csinálom...?
- Mit szeretnél? - susogja lágyan, és ujjaival lassan körözve a bejáratom körül vár.
- Az... az... - nyögöm piros arccal. - ...az...ujjadat...szeretném...

Buja mosollyal nyalja végig a mutatóujját, és a következő pillanatban már érzem is magamba csusszanni, miközben ajkaival egyik mellbimbómat kényezteti.
- Óh...mmhhh... - túrok bele behunyt szemekkel az ezüst sörénybe. Gátlástalanul élvezem a gyönyört...
Újabb feszítő érzés...még egy ujj.
- Igen...ahh... - nyöszörgöm, ahogy újra és újra megérinti bennem azt a pontot, amitől testemen áramütésszerűen szikrázik végig a kéj.
- Beszélj... hallani akarom az édes hangodat... - duruzsolja a fülembe, és nyakam érzékeny bőrébe harap.
- Ih...ihmádom...ahh...az ujjaidat... - nyögöm, és minden szavamat csodás kéjhullámmal jutalmazza. Nyögéseim teljesen beborítják tudatomat, és csal a távolból érzékelem ahogy engem figyel.
Kihúzza ujjait, majd elégedett mosollyal térdel fölém, érzéki mosollyal végigsimítva merevedésén, amiről képtelen vagyok elszakítani szemeimet.
- Nem vágysz valami vastagabbra? - kérdezi susogva.
- Mmhh... - nyafogom kábán, és kezeimmel érte nyúlva zihálok a kielégítetlenség gyötrelmétől.
Halkan felnevetve nehezedik újra rám, és puha csókkal fojtja belém nyöszörgésemet.
- Akkor beteszem a farkam ebbe az édes kis lukba... - súgja a fülembe. Ebben a pillanatban hirtelen belém csusszan, és a testemen végigbuzog a jeges bizsergés...
Felsikoltva vájom körmeimet a hátába.
- Igen... - leheli mosolyogva, majd megmozdítja a csípőjét, és mélyebbre hatol belém.
- Nehh... - sikoltom ívbe feszült testtel, behunyt szemekkel rángatózva fogadom magamba az orgazmust.

Szállok...

Ilyen nincs...

Soha nem éreztem még ilyet...

Távolból hallom, ahogy felnevet érzékien mély hangján.
Felnézek az elégedetten csillogó felemás szemekbe, levegőért szomjazva, zihálva kapaszkodok széles vállaiba.
- Iruka...te kis perverz... - kuncogja. - Csak megmozdultam, és te már el is mentél...
Élénkvörös arcomat elfordítva sütöm le szemeimet.
- ...mert...mert...annyira felizgattál... - motyogom szemrehányóan.
Nevetve csókol meg újra, és lassan megmozdulva tapasztja száját a mellbimbómra.
- Ne hagyj így, félkészen - súgja.
Hanyatt fekve ültet az ölébe. Felnyögve fogadom magamba újra, és lassan ringatni kezdem a csípőmet. Az iménti orgazmustól még kábán remegek, de összekaparom maradék energiámat, és kezeibe kapaszkodva gyors vágtába kezdek.
Ujjaink összefonódnak, ajkaink egymást kutatják...
Bódultan sóhajtozom a nevét, és elgyengülve figyelem arcán a tiszta élvezetet...
- Iruka... - nyögi hangosan, és felsóhajtok, ahogy megérzem magamban forró magját.
Zihálva hanyatlok le rá.

Fejemet széles mellkasán pihentetve próbálom összekaparni maradék józanságomat.

 

- Te vagy a gyengepontom... - hallom halk sóhaját, ahogy hajamba temetett arccal susog.
Felnézek rá... Komoly az arca.
Ez hát a válasz a kérdésemre...


” Ha megtalálnánk a gyengepontját, akkor a Tanáccsal összefogva meg tudnánk szabadulni tőle...”

9.

 

Képtelen vagyok kiverni fejemből a múlt éjszakát... és a ma reggelt sem, amikor a fürdőszobában támadott le. Utánam jött a zuhanyzóba, és...


Reccs...

 

Francba... eltört a ceruzám, annyira megszorítottam az emlék miatt. Tétován pillantok körbe, de a tanáriban alig lézengenek páran. Már délután van, a többség haza ment, csak azok maradtak, akik dolgozatokat javítanak. Ahogy én is.

Uhh... na koncentráljunk a munkára.
Büszkén nézem a dolgozatokat. Az én osztályom nagyon jó eredményt produkál. Nem hiába töröm magam. Ilyenkor igazán büszke vagyok.

 

*

 

Kezd sötétedni...
- Iruka, jössz? - fordul felém egy kollégám.
- Persze. - mosolygok rá, és kényelmesen nyújtózkodva állok fel. - Ideje már menni... hosszú volt ez a nap.
Könnyeden beszélgetve indulunk együtt haza. Ruruka régi barátom, még az akadémiára is együtt jártunk.
- Holnap együtt ebédelünk? - kérdezi.
- Rendben. - mosolygok rá kedvesen. - Jó éjt... - intek búcsút, ahogy az útelágazáshoz érünk, és a lakásom felé veszem az irányt.

Ma nem hívott, úgyhogy nem kell elmennem hozzá. Végre egyedül lehetek egy kicsit...

 

Fáradtan nyitom az ajtómat, és nagyot sóhajtva dobálom le magamról a ruháimat. Elgémberedett nyakamat masszírozva lépek a fürdőbe. A forró zuhany azonnal ellazít, és derekamra kötött törülközővel robogok ki a konyhába. Összedobok egy kis vacsorát, mert mindjárt éhen halok...
A hűtőbe nézve felmérem a lehetőségeimet.
- Szia. - hallom a hátam mögül a mély hangot, és rémülten vágom be a hűtőajtót, megpördülve emelem fel az első dolgot, ami a kezembe kerül. Egy üdítős üveget.
Egy erős kéz kulcsolódik a csuklómra, azonnal leejtem fegyverem, s magamhoz térve a rémületből nézem meg a támadómat. Egy ANBU. Naná, hogy Ő az... Ha másról nem is, a magasságáról azonnal felismerem.
Megnyugodva fújom ki a levegőt, és halk nevetését hallva ismét idegessé válok.

 

Miért van itt? Mit akar? És miért van ANBU ruhában? Csak nem akar ma éjjel is...?  

Leveszi maszkját, mélyen a szemembe néz felemás szemeivel, majd tekintete lejjebb siklik meztelen felsőtestemre. Közelebb lépek hozzá, és megcsókolom, ahogy Ő szereti, mert a szeretőnek ez a dolga. Pff.
- Szia. - súgom ajkai közé, és hagyom, hogy nyelve durván betörjön a számba. Vad és domináns csókja szinte fullasztó... de bizsergetően jó. Profi ebben is, mint minden másban.
Igyekszem természetesen viselkedni, nem éreztetni vele, mennyire félek tőle még mindig...
Magához ölel szorosan, és már érzem is hasamon merevedését. Ma éjjel sem úszom meg...
Beleborzongok a vágyba, és felsóhajtok, ahogy végigsimít a hátamon.
Félbehagyva a csókot néz le rám.
- Küldetésre kell mennem. - mondja nagyon komolyan. - Csak egy búcsúcsókért jöttem.

Biccentek, és szájára tekintek. Nem bánnám, ha még egyet adhatnék neki... Utálom, de őrülten vonz magához, mint egy mágnes.
- Ha így nézel rám, akkor nem csak csók lesz belőle. - búgja elmosolyodva, és azonnal lángolni kezd az arcom.
Újra megcsókol, és már érzem is a hátam mögött a kemény hűtő hűvös fémlapját. Forró bőrömnek nem esik jól. Felszisszenve markolok ezüst hajába, és egyik lábamat felemelve a derekára kulcsolom. Végigsimít combomon... ah istenem de jó... Imádom amikor simogat...
- Nincs most...hhh...erre időm... - zihálja, és ágyékát az enyémhez dörzsölve harap az alsó ajkamba.
- Kakashi-sensei... - sóhajtom kábán, és teljesen öntudatlanul kapaszkodom belé. Lángol az egész testem... már nem számít semmi... érezni akarom bőrét az enyémen...
Fekete ingét kezdem kigombolni remegő kezeimmel, de megragadja őket, és a nadrágjához vezeti. Kigombolom hát azt. Nekem mindegy, csak érezhesselek...
Nadrágjába nyúlva azonnal tenyerembe simul kemény férfiassága, és egyszerre sóhajtunk bele a csókba...
-Ahh...Iruka... - hallom, és elszakad tőlem. Egy vad mozdulattal lesöpri konyhaasztalomról a vacsorámat. Erős rántás, és már az asztalon hasalva nyögök fel kéjesen, ahogy végignyalja a hátamat, majd bejáratomat nedvesíti meg nyelvével. Nem fog tágítani...fájni fog...
- Neh... - nyögök fel hangosan, ahogy belém hatol egy erős csípőlökéssel. Nyöszörögve szívom be a levegőt, és remegve kapaszkodom az asztallapba.

Hörögve harapdálja a vállamat, de nem mozdul. Legalább annyi tekintettel van rám, hogy hagy egy kis időt lazulni... Legszívesebben megfojtanám, amikor ennyire heves!
Lassan megmozdul, és kijjebb húzódva belőlem egy erős lökéssel mélyebbre hatol.
- Ahh... - nyögök fel, ahogy eléri bennem pénisze azt a pontot, amitől csillagokat látok. Pokolian fáj, de mégis annyira jó... ez a kettősség... még soha nem éltem meg ilyen intenzíven. Mélyeket lélegezve igyekszem ellazítani magam, és az erős lökések ritmusát fölvenni. Már nem fáj annyira, sőt...egyre jobb. Lassacskán nem a fájdalomtól nyögdécselek, és ezt ő is érzi...egyre gyorsabban és vadabbul mozog bennem. Ahogy kitölt... szinte szétszakadok... és mégis megőrjít, olyan jó érzés.
- Iruka... - hörgi, és erősen megragadva a csípőmet erősödnek döfései.
- Kakashi-sen...hhh..seihhh... - zihálom kábán, és felnyögök a kéjtől, ahogy a vállamba harapva hangosan nyögve mélyen belém mélyeszti férfiasságát.
- ...mondd hogy hiányozni fogok... - követeli zihálva, egy mély döfés kíséretében. 
Nem a fene egye meg. Nem fogok hazudni... ah istenem... de jó...
- Miért? - nézek rá a vállam fölött. Komoly az arca.

Felkiáltok a testemet végigmaró gyönyörtől, és hátravetett fejjel adom át magam a fehér lebegésnek...
Érzem ahogy a vállamba harapva, hörögve jut el Ő is a csúcsra.
Szívének dobogása egy ütemben ver az enyémmel...
Hátamra borulva zihál a fülembe, és még ez is annyira jól esik... megborzongva hunyom be szemeimet.
Hagyom, hogy karjaiba vegyen, és nyakát átölelve hajtom fejemet vállára. Lefektet az ágyra, azonnal magamra húzom a takarót. Hiába látott már engem meztelenül sokszor, még mindig szégyenlős vagyok.
- Mennem kell. - mosolyog rám kedvesen. Szeretem, amikor ilyen... de csak szex után látom ezt az arcát.
Biccentek, és ajkamat nyújtom. Futó csókot kapok.
- Nem tudom mikor jövök újra el hozzád. - mondja komolyan, arcáról semmi érzelmet nem tudok leolvasni, mint általában.
- Veszélyes lesz? - kérdezem halkan. Nem válaszol. Visszaveszi maszkját az arcára, és az ablakhoz lép. Már ismerem Őt annyira, hogy tudjam, megérzésem igaz. Lehet, hogy utoljára látom.
- Vigyázz magadra... - csúszik ki a számon. Felém fordul a kerámia maszk, nem látom milyen arcot vág. A szemeit sem látom...
Biccent, és már el is tűnt.
Sokáig nézem a nyitott ablakban lágyan himbálózó függönyt, és képtelen vagyok elhinni, hogy ezt én mondtam...

...ennek az aljas gyilkosnak.

10.

 

Már két hete nem láttam. Nem mintha hiányozna... Végre nem fáj a hátsóm, és nem rezzenek össze minden kis nesztől.
A hírek eléggé kétségbeejtőek viszont. Egész Konohában elterjedt a híre, hogy hadban állunk a Föld faluval. Csapataink és ANBU-ink is odakint harcolnak, immáron tizenharmadik napja. Nem sok konkrétumot tudunk, de az akadémiában is csak erről beszélgetünk társaimmal. Mi nem mehetünk sajnos harcolni, mert a gyermekeket ránk bízták. Azok a diákok, akik egyedül maradtak, ránk vannak bízva teljesen, így éjjel nappal bent kell lennem. Nem is bánom. Legalább ennyit megtehetek harcostársaimért. Megnyugodhatnak, hogy gyermekeik jó kezekben vannak.

 

- Újabb hír! - ront be Ruruka a tanáriba, egy újságot lobogtatva. „Konohai Hírek”-áll a borító lapon. Köré sereglünk, kíváncsian figyeljük ahogy felolvassa a főoldalt.
- Tűzföld urának nyilatkozata alapján egyértelművé vált, békét kötött a két falu. Az Erdőben Rejtőző Földfalu vezetője kölcsönös félreértésre hivatkozva indokolta támadását, amelyet levélfalu Hokagéja is alátámasztott. Mindkét falu súlyos vesztésegeket tudhat maga mögött.
- Ezek szerint ma már hazajönnek a harcosaink? - kérdezem halkan.
- Várj, végig olvasom! - mosolyog rám felvillanyozódva Ruruka. Gyorsan átfutja az oldalt, és annyira koncentrál, hogy némán mozog a szája, ahogy a szavakat formálja. - Igen!
Éljenzés és boldog nevetés, egymás ölelgetése.
Vége a veszélynek.
Kibontakozom egyik társam karjaiból, és az asztalra dobott újságért nyúlok. Alaposan átlapozom, de az ANBU-król semmi hír benne. Hát persze, gondolhattam volna...
”Mindkét falu súlyos veszteségeket tudhat magam mögött.”
Csak ez jár a fejemben. Képtelen vagyok másra gondolni... Sokan meghaltak, ezek szerint. Ideges vagyok... Vajon Ő is...?
És ha igen...?

És ha nem...?

Mi történik, ha meghalt? Többé nem látom. Tök jó.

Örülnöm kéne ennek nem?

 

Akkor mi a francért nem örülök? Miért van egy jeges gombóc a torkomban, ami megdagad és fojtogat, ha csak arra gondolok, hogy meghalt?

Talán mert akármilyen szemét és aljas, mégis csak életét áldozná a falunkért. Hiszen a frontvonalba ment harcolni az egész ANBU osztaggal. Minket védett. Értünk harcolt.
Istenem... gőzöm sincs mit érzek. Szerintem hálát. Igen, csak az lehet. Aggódom érte, mert...

És be kell vallanom magamnak, hogy...

 

Na ne.
Ezt most inkább hagyjuk.
Na jó, hiányzik. És akkor mi van? Végül is ha már halott, akkor hiányozhat nem? De hülye vagyok, istenkém!

Dühösen lecsapom az újságot. Milyen szar ez... egy sort sem képesek írni az ANBU-król? Ők is életüket kockáztatva harcolnak a falunkért, és még annyi sincs bennük, hogy ne csak a jouninokról meg a chouninokról áradozzanak. Pff.

 

*

 

- Iruka-sensei... - sír a karjaimban egy kisfiú. Már a legtöbb szülő hazavitte az átmeneti gyerekszállásról a kicsiket, de őt nem. Kis arcocskáját a nyakamba fúrva sír kétségbeesetten.
- Nyugodj meg Toyo... - csitítgatom türelmesen. Fenébe... lehet, hogy a szülei meghaltak. Sajnos az elhunytak névsorát még nem tették közzé.
Fájdalmasan ismerős a helyzet... amikor az én szüleim elhunytak a Kilencfarkú róka támadásában, ugyanígy vígasztalt engem a Hokage-sama.

 

Már este van. Minimális az esélye, hogy a szülők megjelennek.
Kétségbeesett sírása nekem is könnyeket csal a szemembe. Milyen szégyen... Kipislogom, és karjaimban a kisfiúval az ablakhoz lépek. Két alakot látok közeledni a sötétben. Istenem, add hogy a szülei legyenek azok!
Igen, egyértelműen ide tartanak. A bejárati ajtóhoz lépve nyitom ki az ajtót.
- Toyo! - kiáltja egy női hang.
- Anyaaa...- sikítja boldogan, és azonnal leteszem a földre, hogy hozzá szaladhasson. Megnyugodva lépek közelebb.
Kedvesen mosolyogva köszönünk el egymástól, és sokáig figyelem a sötétben távolodó alakjukat.

Vajon Ő életben van?

 

Lehajtott fejjel indulok haza.

 

*

 

Két nap. Már két napja visszatértek a csapataink, és Ő még mindig nem jelentkezett.
Ezek szerint vége. Most már biztosan.

 

Meghalt.

 

Nincs többé ANBU vezér, nincs többé probléma a Hokagenak, és... nincs többé Kakashi-sensei.

”Mondd, hogy hiányozni fogok!”

 

Ha akkor tudom, hogy ez lesz... talán kimondom.
Életét áldozta a faluért, és...
Nagyon erős lelkiismeret furdalásom van. Már két éjjel is vele álmodtam... sokat gondolok rá. Magam sem értem, miért...

 

Újabb magányos este. Pizsamámban kuporgok az ágyon, és hajtincseimet csavargatom az ujjaim körül. Megint nem tudok aludni... fáradt leszek holnap, pedig már tanítás lesz.


Nyitott ablakomban a függöny hirtelen meglebben, és egy ANBU ugrik be hálószobám szőnyegére. Rémülten pattanok fel, azonnal felismerem. Ilyen termete senkinek nincs Konohában. Magas és erős...
Lábaim maguktól mozdulnak, és mellkasának csapódva csimpaszkodom a nyakába. Miért remegek? Miért vagyok ilyen boldog?

 

 

Nem mond semmit, én is hallgatok.

 

 

Erős karjai a derekamra fonódnak. Belefúrom arcomat köpenyébe, és mélyen magamba szívom finom kesernyés illatát. Ezen kívül érzem rajta a vér és az izzadtságszagot is. Marha romantikus.

De én akkor is boldog vagyok...
Gőzöm sincs miért. Igen, azért mert nem halt meg, pedig már kezdtem hozzászokni a gondolathoz.

- Azt hittem meghaltál... - nézek fel a kerámia maszkra.
- Élek. - válaszol kifejezéstelen hangon. Látom, semmit sem változtál. Érzéketlen tuskó.
Ki akarnék bontakozni a karjaiból, de erősen tart. Megragadva az államat arra kényszerít, hogy a szemeibe nézzek. Nem látom a kerámia maszktól, de így is érzem, ahogy szinte éget a pillantása...
- Hiányoztam?

Már megint. Ez a mániája?
És ha így van? Ahhoz sincs semmi közöd. Várjunk csak... nem hiányzott ugye? Képtelenség...

 

Válasz nélkül hunyom be szemeimet. Elengedi az arcomat, és hátra lép. Meglepetten nézek rá. A fürdőszobám felé indulva dobja le magáról a köpenyét és a maszkját a földre.
Most fürdeni fog? Nálam?
A szekrényhez sietek, és egy törülközőt hajítok felé. Oda sem pillantva kapja el reflexesen a levegőben, és már csukódik is mögötte az ajtó.
Testem magától mozdul, már a konyhában is találom magam, ahogy összeütök neki valami kaja-féleséget. Nem vagyok normális. Úgy viselkedem, mint valami feleség...   

Fogom a megpakolt tálcát, és a hálómba sietek vele. Megborzongok fehér kis pizsamámban. Köntöst kellett volna fölvennem. Még csobog a víz a fürdőben, így leteszem az éjjeliszekrényre és az ágyra kuporodva várakozóan fordulok az ajtó felé. Mi lesz most? Tuti, hogy itt marad éjszakára. Most először alszik nálam... már ha alvásnak lehet azt nevezni.
A gondolattól elpirulok, és kezeimet égő képemre szorítva próbálok megnyugodni. Nem szexeltünk már mióta is...? Rég.

Nyílik az ajtó, és felpillantva kapom el hirtelen a fejemet. Nem igaz, hogy még egy törülközőt sem képes a derekára kötni... mekkora egy...
- Köszönöm a vacsorát. - hallom mély hangját, és már ismerem annyira, hogy tudjam: mosolyog.
- Szívesen. - válaszolom, kitartóan az ablakot fürkészve. Visszafojtott lélegzettel várom, mi fog most történni. Bezuttyan mellém az ágyba, karomat megragadva von magához. Nem ellenkezem, csak hozzásimulva felsóhajtok. Azt hiszem hiányzott...
Felnézek arcára, de behunyt szemekkel fekszik mellettem. Sápadt és nyúzott. Biztosan nagyon fáradt... még az ételhez sem nyúlt. Betakarom magunkat, és csendben hallgatom lélegzetvételeit. Elaludt...

11.

 

Csendben figyelem dolgozatot író diákjaimat. Gondolkodó kis arcukat, lapos pillantásaikat, amivel engem tartanak szemmel a puskázók. Valahogy most ez sem tud foglalkoztatni. A reggel történetek körül forognak gondolataim.

Egyedül ébredtem az ágyamban. Először azt hittem, álmodtam az egészet, de a párnámból áradó finom illata, és a fürdőszobámban talált szakadozott véres, fekete köpeny volt ellenkezőjére a bizonyíték.

- Konohamaru-kun - mondom halkan, figyelmeztetően. - Még egy ilyen, és kizavarlak.

A kis puskázó elpirulva biccent, és folytathatom tovább gondolataim menetét egészen az agyvérzésig. Francba.

 

Kopogtatnak a tanterem ajtaján.

- Tessék. - szólok ki halkan, és egyik kollégám lép be. Mellém lépve hajol a fülemhez, hogy ne zavarja a gyerekeket.

- Téged keresnek. Fontos. Menj csak, én helyettesítelek - súgja. Biccentek, és a tanáriba sietek. Teljesen üres. Mi a...?

Visszafordulok az ajtó felé, de az már csukva van, és előtte egy ANBU áll, kényelmesen a falaphoz dőlve, karba tett kezekkel. Ő az. Maszkja mögül néz rám, de nem látom a szemeit. Hátradobja a csuklyát, és ezüst haját látva szívem heves dübörgésbe kezd. 

 

- Miért jöttél ide? - nézek rá meglepetten.

- Talán nem látogathatlak meg a munkahelyeden? - kérdezi. Hanghordozásából már tudom, hogy gúnyosan mosolyog.

- Na de óráról hívtak ki... - kezdem dühösen, majd észbe kapva félbeszakítom a mondatot. Nem lenne okos ötlet feldühíteni.

- Nem érdekel - jön a válasz.

 

Ezt magamtól is tudom.

 

Ellépve mellettem kényelmesen felül egy asztalra, és leveszi maszkját. Mindig meglep ez a mozdulata... Arcát meglátva nagyot dobban a szívem... Zavartan sütöm le a szemem, s halk nevetését hallva elvörösödöm. Fenébe.

 

- Gyere ide. - utasít halkan. Szót fogadva lépek közelebb, és kinyújtott kezébe teszem enyémet. Közelebb húz magához, és már nem kell tegyen vagy mondjon semmit. Megcsókolom. Önként és... khm...dalolva.

Jól esik... Vajon miért nem maradt reggel? Biztosan dolga volt. Nagyon elfoglalt lehet...

Érzem, ahogy a homlokpántom kilazulva hullik alá. Kibogozta a csomót rajta. Hajam is kibomlik, ahogy a szalag is követi a pántot. Hozzá simulok, és ő halkan felnyögve áll fel az asztalról, hogy átüljön egy kényelmes székre.

Kigombolom fekete köpenyét, ingét, és elfojtok egy sóhajt, ahogy nyakamba harap finoman. Mmmmhhh...

- Nehm...lenne szabad...hhh...Bárki bejöhet... - zihálom ajkaiba.

- Nem fog - jelenti ki határozottan, és nadrágját kigombolva csókol meg újra. Hajamba markolva lehúz magához. Engedelmesen hajolok le, és végigcsókolom, harapdálom mellkasát, hasát.

Nem ereszti a hajam. Egy erőteljes mozdulattal határozottan irányítja fejemet merevedéséhez. Letérdelek elé, behunyom a szemem, és szófogadóan engedem, hogy ajkaim közé csusszanjon.

- Iruka... - nyögi halkan, izgatóan mély hangján. Bársonyosan simogató... - Ne kímélj. Erősebben szívjad.

Engedelmesen, szégyentől piros arccal követem utasításait. Ha valaki hallana minket, elsüllyednék szégyenemben... Néha olyan mocskos szavakat használ...

- Ahh igen... ez már nagyon hiányzott... - sóhajtja, miközben ajkaimmal és nyelvemmel elégítem ki Őt. Nem nézek fel rá... zavaromon még mindig nem tudom túltenni magam, pedig nem először csinálom neki.

- Édes vagy amikor elpirulsz... - súgja mosolyogva, és hajamnál fogva nyomja lejjebb a fejem, hogy mélyebben a számba csusszanhasson.

- ...nem bírtam...tovább... - teszi hozzá mélyet nyögve. - Messze...ahh... még az éjszaka, és már kezdtem beleőrülni a vágyba...

Egy erőteljesebb szívással válaszolok, és ő hátravetett fejjel nyög fel mély hangján. Még néhány mozdulat, és nevemet rekedten nyögve jut el a csúcsra. Elrántom a fejem, de így is a számba megy nagy része.

Zihálva kapaszkodik még mindig a hajamba, majd előre hajolva húzza fel fejemet magához. Forró nyelvével nyalogatja le ajkaimat, majd egy vad csókot kapok. Beleremegek, olyan jó...

Lenéz rám felemás szemeivel.

- Köszönöm kicsim... - súgja. - Este várlak.

Biccentek. Megigazítva ruháját elköszön és elteleportál. Percekig csak nézem a széket, amin ült, majd lerogyok a földre. Az akadémia tanári-szobájában szoptam le. Ezt nem hiszem el... hogy idáig süllyedtem...

 

 

***

 

 

 

Beesteledik. Hozzá kéne mennem, de... képtelen vagyok. Túl messzire mentünk...mentem. Már nem tudok úgy nézni rá, mint régen.

 

 

Már nem tudom gyűlölni, és ez veszélyes.

 

 

Miért az? Mert most már nem csak a büszkeségemnek fájna ha megalázón kihasználja testemet, hanem a szívemnek is. Nem akarok szenvedni... elég volt.

 

 

Talán, ha ma éjjel nem megyek hozzá, nem haragítom magamra annyira, hogy bántson másokat, de ez éppen elegendő lesz, hogy gondolataimba mélyedve próbáljam magam felpáncélozni, bástyáimat újraépíteni, meggyőzni: ez egy gonosz szemét, valójában nem érzek iránta semmit. Félek tőle, vonzódom a testéhez, ez minden. Végül is ez érthető, hiszen jó az ágyban. Na nem mintha lenne viszonyítási alapom, de a sok orgazmus azért magáért beszél... Ha csak meglátom, vagy meghallom a hangját, még a gyomrom is beleremeg. Ez nem normális...

 

Sóhajtva pillantok végig a falun. Innen a Hokage emlékműről minden olyan jelentéktelenül kicsinek tűnik...még az én szánalmas kis életem is.

 

 

Szeretek itt üldögélni, de már rég volt rá alkalmam.

 

Végre egy kis nyugalom és magány.

 

- Iruka. - hallom mély hangját a hátam mögül. Miért nem vagyok meglepve?

Lehajtom a fejem. Igaz a híres bölcselet: a végzeted elől nem menekülhetsz.

Nem válaszolok, csak behunyom a szemem.

 

Nem bírom... ha most megint durva lesz velem...én ezt már...képtelen leszek elviselni...

 

 

 

Lassan belekerget a kétségbeesésbe...

 

 

 

Egy kéz törli le kicsordult könnyeimet, és meglepetten pillantok fel rá. Már mellettem ül. Nesztelenül és gyorsan mozog, tudom, de akkor is meglep vele.

Jounin viseletben van, arcán a szokásos fekete maszk. Most Kakashi-sensei ül mellettem, akit Naruto úgy tisztel és becsül. Pedig ha tudná... remélem soha nem fogja megtudni.

 

Magához ölel, és már érzem is a teleportáció szippantó erejét. Nem ellenkezem, csak hagyom... Ki sem nyitom a szemem.

 

A hálószobában állva lassan vetkőzni kezdek. Kibontom hajamat is, és arcomat simogatják puha fürtjeim...

 

- Gyere ide... - hallom mély hangját. Lágyan beszél hozzám. Felpillantok rá, és elé lépve sütöm le szemeimet. Hozzám akar simulni, de önkéntelenül is hátrálok egy lépést vad mozdulata elől.

- Nyugodj meg... - súgja. - Gyengéd leszek.

Behunyt szemekkel biccentek, és felsóhajtok, ahogy végigsimít kezeivel a vállamon, karjaimon és a hátamon. Újra hozzám simul.

Megcsókol, és beleremegek a vágyba. Megérezve ezt, merevedésemhez dörgölőzik.

- Nézzenek oda... - duruzsolja érzékien mély hangján, halvány félmosollyal. - ...valaki itt nagyon örül...

 

Mélyen elvörösödve hagyom, hogy a puha ágyra döntsön gyengéden. Hozzám simulva csókol tovább, és sóhajaim önkéntelenül törnek fel belőlem.

- Aranyos vagy... - súgja a fülembe, finoman megharapdálva. Mély, érzéki hangja olyan hatással van rám, mint ha forró lehelete simogatná egész testemet...

Önmagamat gyűlölve ölelem magamhoz Őt, és élvezettel nyögdécselve hagyom, hogy végigcsókolja, nyalogassa testem... Ujjai belém csusszannak, türelmesen szuszog fülembe. Simogatom ahol csak érem, halk nyögéseim betöltik a hálószoba sötét csendjét...

Merevedésemre siklik a szája, a lepedőbe markolva hagyom, hogy ujjaival még beljebb hatoljon.

Fölém emelkedve csókol meg gyengéden, lassan, óvatosan csusszan belém. Átölelem nyakát, lábaim derekára fonódnak...

 

- Kakashi-sensei... - lehelem kábán, és felnyögök, ahogy lassan megmozdul bennem.

- Szeretem nézni az arcodat... - mondja halkan, mély hangján. Gerincemen borzongás fut végig, ahogy a fülemhez hajol. - ...gyönyörű vagy.

Elfordítom tőle vörös arcomat.

- Nézz rám...

Felpillantok, és kedvesen mosolyog. Még nem volt ilyen velem eddig soha...

Most először ilyen gyengéd.

- Miért csinálod ezt? - kérdezem halkan. - Csak még több fájdalmat okozol ezzel...

Elkomorodva néz le rám, de nem válaszol. Lassan kezd el mozogni bennem, és én behunyt szemekkel kapaszkodom a lepedőbe.

Lágyan, finoman szeretkezik velem.

- Kakashi-sensei... - sóhajtom, ahogy az orgazmus a szokásos robbanásszerű támadás helyett lágyan körülhömpölyög, mint az óceán langyos habjai, nő és dagad, hosszan elnyúlva, gyönyörködtetően...

 

Csodálatos...

 

Remegek a boldogságtól, és kábán csókolom követelőző ajkait, hallgatom sóhajait.

 

Gyűlöllek...mert ilyenné teszel.

 

 

 

 

12.

 

A nap első sugarai tompán szűrődnek be az ablak függönyén keresztül. Figyelem lassú útjukat, hallgatom a hajnalt üdvözlő madarak csicsergését, s a hátamhoz simuló férfitest felől hallatszódó egyenletes légvételeket.

 

 

Az elmúlt napokon illetve éjszakákon képtelen vagyok túltenni magamat. Miért érzek nyugalmat és boldogságot ebben a pillanatban? Annyira bizarr ez az egész.

Nem lehet, hogy beleszerettem... kizárt.

 

Nincs rá okom... ha csak a múlt éjszakát nem számítom, amikor kedves és gyengéd volt velem.

 

Előtte viszont...

 

A fenébe is, hiszen megzsarolt, megfenyegetett, bántott és kihasznált!

 

Biztos van valami lelki problémám, hogy ennek ellenére mégis ilyen közel kerültem hozzá...

 

Talán mert a szüleim korán meghaltak, és mindig is a kötődést, valahová tartozást kerestem...

 

Ő ezt nyújtja nekem.

 

De milyen áron...? 

 

 

Végre kezd visszatérni a józan eszem... már fortyog is bennem a düh. Ez az alak nem csak a testemet, hanem a szívemet is birtokolni akarja?! Hát abból nem kap.

Zsaroló.

Gyilkos.

 

 

Megmoccan mögöttem, karja szorosabban fonódik derekamra, közelebb húzódik hátamhoz és a hajamba szuszogva alszik tovább. Behunyom a szemem, ahogy megérzem fenekemen a reggeli merevedését, és elmosolyodom saját reakciómon. Bizsereg az egész testem, szívem kalimpál... Hát ennyire a rabjává váltam volna?

Lehetséges...

 

 

- Szia... - súg a fülembe, leheletével borzolva érzékeny bőrömet.

- Szia... - válaszolom, és behunyt szemekkel fészkelődöm jobban a karjaiba.

 

Ajkai nyakamra siklanak, merevedése fenekemhez nyomul... Megremegve sóhajtok fel, és Ő fölém mászva nehezedik rám . Hanyatt fordulok, s kábán ölelem magamhoz. Őrület...

Megcsókol... forrón és szenvedélyesen. Mintha nem is reggel lenne, hanem fülledt éjszaka. Ujjai hímvesszőmre kulcsolódnak, felnyögve felejtkezem el a napszakról. Talán a saját nevemről is... ahh Kakashi-sensei...

 

 

...miért vagy rám ilyen hatással...miért?

 

Belém hatol, és élvezettel morran mély hangján a nyakamba. Felkiáltok a fájdalomtól... végigkarmolom a hátát. Zihálva próbálom ellazítani magam, és néhány másodpercnyi mozdulatlanság után elmúlik... csípőm magától moccan meg, hogy mélyebbre vezessem magamba Őt. Mosolyogva csókol meg újra, majd ajkamba harapva hördül fel, ahogy lábaim derekára fonódnak. 

 

Combomba markol erős kezeivel, és vad vágtába kezd. Pénisze ki-be csusszan belőlem, minden alkalommal újra és újra telítve engem... feszít és kitölt... És mindez olyan eszméletlenül jó érzés... ahogy bennem mozog...rám nehezedik...erős karjaival a fejem mellett megtámaszkodik...dagadnak az izmai...arcán az élvezet...

 

Csak nyögni, sóhajtani és lihegni vagyok képes...

Hajába markolva húzom le magamhoz egy heves csókra, nem törődve mosolyával. Tudja ez a szemét, hogy milyen hatással van rám... tudja és élvezi, a fene essen belé...

Nyelve a számba siklik, és péniszét leutánozva húzogatja ki és be... amíg vadul rá nem harapok fogaimmal. Felmorranva vágja mélyen belém magát, és felsikoltva jutok el a csúcsra...

 

Utállak....ahhh...

 

 

Zihálva gördül le rólam, behunyt szemekkel ölel magához. Hozzá simulva próbálok úrrá lenni remegésemen, miközben kezemmel végigsimítom izmos mellkasát, hasát, és... Ő nem élvezett el? Kemény pénisze kezemhez ér, és ráfonom ujjaimat. Felnyögve markol a hajamba, vadul megcsókol...

 

Masszírozni kezdem... azt akarom, hogy neki is jó legyen. Nem fair, hogy csak én élveztem el... Biztos megint hamar jutottam el a csúcsra. Előfordult már. Olyankor önző módon folytatta velem, amíg neki is orgazmusa nem lett. De most nem...

 

Viszont most már én akarom, hogy neki is jó legyen.

 

Herezacskójával is gyengéden eljátszadoznak ujjaim, és figyelem, ahogy behunyt szemekkel élvezi amit vele teszek. Piszok jó érzés, hogy hatalmam van felette.

Megcsókolom, és ajkába harapok finoman. Felsóhajt. Finom ugye? Végigharapdálom a nyakát, és mellbimbóját nyalogatva gyorsítom péniszének masszírozását.

- Iruka... - nyögi mély hangján, és vállamba harapva vadul remegni kezd. Már közel jár... jól van.

Lök rajtam egyet, és minden olyan gyorsan történik...

 

Már a hasamon fekszem, ő a hátamhoz simul, kezeivel a csuklóimat szorítja, fogja le az ágyra. Enyhe fájdalom, és már mélyen bennem van ismét. Hörögve, nyögve temeti arcát a hajamba, és vadul mozogni kezd.

- Nem akartam...de...te...ahh... - hörgi. Nem értem mire gondol, de nem is érdekel, mert kéjes sikolyaim teljesen kitöltik a tudatomat. Forró teste a hátamon, kemény pénisze bennem, fogai és ajkai a nyakamon... ahh istenem...

Durván, vadul döngöl bele az ágyba, és a fene essen belé... marhára élvezem.

 

Felsikoltva jutok el rövid időn belül már másodszor is a mennybe...

 

 

- Iruka... - kiáltja a nevem, és vadul rázkódva, nyögdécselve nehezedik rám.

 

Behunyt szemekkel, levegőért kapkodva próbálok magamhoz térni...

Ez eszméletlen jó volt... jézusom...

 

 

Legördül rólam, és mellém fekszik, szintén hasra. Fejét a párnámra teszi. Olyan közel van arca az enyémhez, hogy orrunk szinte összeér. Szeret nézegetni szex után, és már egyáltalán nem zavar. Tudom, miért csinálja... bennem gyönyörködik.

Párnán pihenő kezemre teszi a sajátját, és ujjainkat összefűzzük.

 

 

Kábán mosolygok rá... nem értem saját magamat. Mi több, Őt sem értem már.

 

 

- Mennem kell... - mondom halkan. - Vár az iskola...tanítanom kell.

- Velem reggelizel előtte? - kérdezi. Aprót biccentek, amitől orrunk összeér. Egyszerre mosolyodunk el, és szívem hevesen kezd kalimpálni... Ilyenkor mindig olyan gyengéd...

 

 

Felkelünk. Én kiszaladok a fürdőbe, és mire befejezem a zuhanyzást, felöltözöm és lemegyek az étkezőbe, a reggeli már az asztalon van, Ő pedig fekete ANBU ruhában, maszk nélkül vár rám.

 

Mellé telepedve kezdek rágcsálni egy pirítóst, de pár perc múlva nem bírom ki... közelebb csusszanok hozzá. Itt ülök mellette, de érezni akarom... mint egy függő... aki vágyának tárgya után ácsingózik...

Leteszi a kávéscsészéjét, és vigyorogva néz rám.

- Ülj az ölembe nyugodtan... - duruzsolja. Lángvörös képpel nézek rá.

- Én... én nem... - dadogom zavartan, de Ő halkan felnevetve fogja meg pirítóst szorongató kezem csuklóját, és egy erőteljes mozdulattal ránt az ölébe. Hozzásimulva sóhajtok fel. Igen, erre vágytam... Karjaival magához ölel... mmm...

- Na ugye...? - súgja mosolyogva, és szájához emelve kezemet, elcsen egy falatot a reggelimből. Továbbra is pipacs pirosan, de két fokkal boldogabban majszolom tovább a pirítóst. Mosolyogva figyel, de nem eszik. Miért nem? Alig evett valamit... így akar menni küldetésre? Tányérjába nyúlok, és egy újabb adagot elvéve etetni kezdem.

- Egyél, mert ha éhesen mész küldetésre, nem fogsz tudni koncentrálni... - mondom halkan. - ...és akkor bajod eshet...

 

Nevetve fogad szót, és én félénken mosolygok fel rá.

 

*

 

 

- Iruka - hallom a hátam mögött, és a dolgozatokat letéve fordulok az ablak felé. A tanáriban alig néhányan lézengenek... ki az?

Egy idegen nő áll ott, jounin egyenruhában. Egyforma magasak vagyunk, rövid kékesfekete haja van, és szigorú, barna szemei.

- Tessék - állok fel tisztelettel, ami egy jouninnak kijár.

- Anko vagyok. A Hokage parancsát teljesítem. Kövess kérlek - mondja határozott hangján. Biccentek, és ahogy kiugrik az ablakon, még hátrapillantok a többiekre. Intek nekik, és tudják már ennyiből is, hogy valakinek helyettesítenie kell engem a mai órákon.

 

Követem az előttem haladót, és az egyik eldugott gyakorlópálya felé indul. Furcsa... azt hittem a Hokage irodájába visz.

- Hova megyünk? - kérdezem, de nem válaszol. A kis mezőn már várnak minket. Öt másik jounin. Mi folyik itt?

- Ő lenne az? - kérdezi egyikőjük, egy magas férfi, fényes, sűrű hajkoronával, vastagon burjánzó szemöldökkel. Szúrós fekete szemei alaposan végigmérnek.

Az Anko nevű nő biccent, és egy magas férfi lép elém. Haja borzas, arcán ritkás szakáll, szájában pedig egy égő, füstölő cigaretta lifeg. 

- Miről lenne szó? - kérdezem udvariasan. Egy hosszú barna hajú nő felé fordulok, szemei pirosak. Őt látásból ismerem, genjutsu specialista. Felemeli a kezét, és minden elsötétül.

- Vigyük... - hallom a távolból. Na nem eszik olyan forrón a kását. A genjutsu történetesen nekem is az egyik erősségem. Feloldom egy gyors mozdulattal, és hátraugorva kerülök ki vészes közelségükből. Rémülten nézem őket.

- Mi ez az egész? - kérdezem, és levegőért kapkodva, sápadtan nézek végig rajtuk. - Miért támadott meg?

 

- A Hokage parancsa. Sajnálom fiam. - rázza meg fejét a bozontos szemöldökű.

Egyszerre lendülnek támadásba, fájdalom nyilall a tarkómba, megfordul a világ, és rongybabaként zuhanok a földre. Mielőtt elájulnék, még látom ahogy körbe vesznek...

 

A Hokage... paran....csa......?

 

13.

 

Felköhögve térek magamhoz. A dohos levegő marja torkomat. Körülpillantok, és megmoccannék, de döbbenetemre kezeim és lábaim gúsba kötve.

 

Hol vagyok? Mi történt?

Már emlékszem. Elrabolt néhány jounin, a Hokage-sama parancsára.

Dühösen felszisszenve ülök föl, és a falhoz támasztom a hátam. Egy barlangban vagyok? Alattam döngölt föld, és éles sziklafalak vesznek körül, amelyeken fáklyák világítanak. 
Hátrakötött kezeimet feszegetve próbálom homályos látásomat fókuszálni, és figyelmen kívül hagyni a tarkómba nyilalló fájdalmat, ahol leütöttek.
- Ne mocorogj annyit - morran rám egy mély férfihang. Oldalra pillantva meglátom, ahogy az egyik elrablómat. Dühösen szisszenek fel. Ez ütött le. Bozontos szemöldöke alól figyel engem jegesen csillogó fekete szemeivel, arca kifejezéstelen.
- Mégis mit képzelnek? - kezdem kissé rekedten. - Falubeli vagyok én is... azonnal oldozzon el és...
- Nem tehetem - szakít félbe, és komoran rázza meg a fejét.
- Miért hoztak ide? Mit akarnak tőlem? - faggatom dühösen.
Lehajtja a fejét, és nem válaszol.

- Nem hallja? Magához beszélek! - kiáltok rá, de semmi reakció. Hirtelen mellettem terem. Hű de gyors! Mire feleszmélek, a számat beköti egy ruhadarabbal, és már csak nyögdécselni tudok. Ah fenébe.

Közvetlenül előttünk érkezik egy teleportáló alak. Chakrájának szele meglengeti a fáklyák lángjait, ki is alszik tőle néhány. Ez az a nő...aki genjutsuval akart elintézni.

- Hírek? - kérdezi tőle a férfi.
- Már tudja - válaszol lágy hangján. - Őrjöng... Az összes ANBU őt keresi, feldúlták az egész várost.

- A Hokage-samának igaza volt... - dörmögi a jounin az orra alatt, és egyszerre fordulnak felém.  

Tágra nyílt szemekkel nézem őket. Nem vagyok ostoba, tudom miről van szó... Soha nem gondoltam volna, hogy Kakashi-sensei ezt tenné értem. Lehajtom a fejem...

Most biztos nagyon dühös lehet rám, hogy csak úgy eltűntem...

A nő letérdel elém, és arcomat figyelve beszél tovább.
- Gai... el kell innen vinnünk. Nem maradhatunk sokáig egy helyen, mert akkor hamar ránk találnak.
A férfi biccentve áll fel, és hónom alá nyúlva segít fel a földről. Egy kunai késsel elvágja a bokámon lévő kötéseket, majd a szemembe nézve hajol az arcomba.
- Ne próbálkozz szökéssel...
Biccentek, és hagyom hogy magával rángasson, s ahogy kilépünk a barlangból, rájövök hol is vagyunk. Ez a Hokage emlékmű! Még csak ki sem vittek a faluból...
Okos taktika... ha jól el akarsz dugni valamit, azt a másik orra előtt teheted meg a legjobban.

Megszédülök, és émelyegni kezdek. Uh... agyrázkódásom lenne?
Megtorpanok, de erős rántással kényszerít a továbbhaladásra. Hova visznek?


Már éjszaka van. A sötét égbolton egy csillagot sem látni. Biztosan felhős az ég...

- Gyerünk, ne húzasd magad... - morogja halkan a Gainak nevezett jounin. Már miért ne tenném? Nyilvánvaló, hogyha hátráltatom őket, az csak jó nekem.

A Hokage parancsa.

Kakashi-sensei igazat mondott volna? A Hokage valóban megtenné ezt velem?

 

„Nem hiszel nekem... Nem számít. Majd akkor elhiszed, ha Ő személyesen végez veled.”

Belecsöppentem egy hatalmi harcba. Kakashi-sensei gyengepontja vagyok... Félre akarják állítani az útból, hogy egy kezelhetőbb ANBU-vezért ültessenek a helyére... és ha ez megtörténik, nagytakarítást fognak végezni, és az előző vezér összes hívét kiirtják majd.

Ez alól én sem leszek kivétel. Szeretőjeként én is felkerültem a listára...  

Valamit ki kell találnom sürgősen...

 

Amíg a sziklafalnak támaszkodtam, az éles sziklakiszögelléseken megvagdostam a köteleket, így csak chakrát kell koncentrálnom a karjaimba, hogy elszakítsam. Azután mi legyen? Egyikük irtó gyors és erős, a másikuk pedig genjutsu-specialista.
Egyetlen esélyem, ha meglepetést okozok. Ha egy egyszerű genjutsuval elterelem a figyelmüket, majd egy klónt gyártva lelépek, nyerek némi időt, ami pont elég lesz ahhoz, hogy emberek lakta helyre menekülhessek. A falubeliek előtt nem mernek elkapni. Remélem.
Komoly magyarázkodást vonna maga után a tény, hogy egy közismert tanító-chounint üldöz két jounin...
Erre felfigyelnek majd az engem kereső ANBU-k is, és talán segítenek is nekem.

Kezdjük.

Óvatosan, hogy ne lássák, kiszabadítom a csuklóimat, majd hátam mögött megformálom a pecséteket.

Telibe kapja őket a genjutsum.

Talán 5 másodpercem van, amíg a nő fel nem oldja. Meredten megtorpanva bámulnak a levegőbe, ahogy a nem létező ANBU-csapatot meglátják. Gyorsan elugrom mellőlük, néhány pecsét, és a klónom áll mellettük megkötözve, én pedig egy fa lombjába rejtőzve figyelem őket.
- Khai! - zeng a nő hangja, és megtörve a jutsut pillant körbe. Klónom is mereven bámulja a levegőt. Jól van.


Talán van még két-három percem. Lopakodó technikámat elővéve hangtalanul suhanok a fák között, és csak remélhetem, hogy nem erősségük a nyomkövetés.

Hamar elérem a lakott területet. Még nincs késő este, mászkálnak emberek az utcákon... Pecséteket formálva változtatom el a külsőmet, és egy szőke hajú nőként lépek ki a fák közül, majd vegyülök el a tömegben.

És elkövetek egy hibát....

 

Hátrapillantok.

 

Már itt vannak. Az embereket pásztázzák tekintetükkel, és azonnal kiszúrnak. Ha nem nézek hátra, simán elsétálhattam volna... ah fenébe!

Félrelököm az embereket az utamból, közben feloldódik a justum is, és valós külsőmet látva az emberek meglepetten figyelnek minket. Szóval ennyire óvatlanok, hogy a falubeliek előtt is megtámadnak...


Hirtelen erős fájdalom nyilall a bal combomba, és felkiáltva rogyok térdre. Meleg vérem végigcsorog lábamon... Fogaimat csikorgatva rántom ki a combom hátsó felébe fúródott kunai kést, és védekező tartásba helyezem. Nagyon lelassítottak, és erős a vérzés. Ép állapotban sincs esélyem ellenük...
Az utca teljesen kihalt lett, az emberek elmenekültek.

A Gai nevű komoran indul el felém, én pedig nyögve tápászkodom fel, és bizonytalanul állva veszem fel a védekező állást. Semmi esélyem ellene, de akkor sem fogok önként belesétálni a biztos halálba, ami rám vár, miután elintézik Kakashi-senseit.

Akaratomon kívül álltam át a másik oldalra, de vajon létezik másik oldal? Hisz mindenki a falu érdekeit tartja szeme előtt. Kakashi-sensei meghalna a faluért... A módszerei pedig... Nos, egy harcedzett, kíméletlen gyilkosnak, aki ezt a feladatkört tölti be mégis milyennek kell lennie?!

Mozdulatlanul figyelem, ahogy felém közeledik, és fejemben cikáznak a gondolatok. Egy jó stratégia kéne, ami elvonja a figyelmét... de mögötte áll a másik jounin... Egyikük ellen talán lenne esélyem, de így...

- Állj! - zendül tompán mellettünk egy férfihang, és oldalra pillantva egy kis ANBU-csoportot látok állni. Harci állásban figyelnek minket.
- Ő az - mondja egyikük halkan, és elteleportál. A másik négy köddé válik, majd hirtelen előttem teremve néznek szembe a két jouninnal.

Szerencsém van...

Újra lerogyok a földre, és rémülten veszem észre az utcalámpák gyenge fényénél az alattam növekvő fekete tócsát. Erősen vérzik a lábam... Francba. Hallom, ahogy elkezdődik a harc, de nem érek rá ezzel foglalkozni. Chounin-mellényemből kötszereket halászok elő, és próbálnám ellátni a sérülésem, de nagyon remeg a kezem. Végül sikerül, de muszáj szorítókötést is feltennem a combomra... Homlokpántomat lekapom a fejemről, és erősen rákötöm, majd szédülve támaszkodom meg a földön.
Véres már mindkét kezem, a nadrágom, mellényem... ennyi vér nincs is...

Mellettem érkezik teleportálva két alak, fekete ANBU köpenyben. Egyikük nagyon magas, széles vállú. Hiába van ugyanolyan ruhában és maszkban... ezer közül is felismerném.
Társa segít a többieknek a harcban, Ő pedig letérdel mellém.
- Iruka... - mondja halkan, és vállamat átölelve tartja meg ülőhelyzetem. Kezdek nagyon elgyengülni, és nem csak a boldogságtól, amit érzek... hogy újra láthatom.
- Megsérültem... erősen vérzik a lábam... - nyögöm összeszorított fogakkal. Baromira fáj...
- Négyes! - kiáltja, és egyik embere azonnal mellettünk terem. - Lásd el a sebeit.
Hangja kifejezéstelen. Elengedi a vállamat, és lassan felállva fordul a bőszen harcoló ninják felé.

- Álljatok félre... - mondja mély hangján, és megfagy bennem a vér. Kis terpeszben, előre hajolva illeszti össze kezeit egy pecsétre, teste körül felörvénylik chakrája... Félelmetes látvány... istenem...
Emberei mind mögénk ugranak, egyikük gyengéden felnyalábol engem a földről, Egy másik mellém lép, és medi-jutsuval kezdi a lábamban elállítani a vérzést.

Szédülök...

 

Olyan hirtelen történik minden, hogy már csak a sikolyokat hallom...
Te jó ég ez borzalmas...

Mennyire hidegvérű és kegyetlen...

 
Csend.

Félek.

 

Fázom.

 

Szorosan behunyt szemeimet felnyitom, mikor meghallom a nyöszörgést. Nem ölte meg őket...! Felsóhajtok megkönnyebbülésemben... mindketten a földön hevernek, vérezve és összetörten, de élnek. Kakashi-sensei föléjük hajolva mond nekik valamit, de olyan halkan, hogy nem hallom.
Az ANBU befejezi a lábamat. Már nem fáj, és a vérzés is elállt.

 

Valaki más vesz a karjába, és ösztöneim azonnal elárulják ki az...

Érzem ahogy egy erő magába szippant, és mire felpillantok már a házában vagyunk. Teleportáció-jutsu. Huh... Nem semmi... hogy Ő még erre is képes.

Valami puhát érzek magam alatt, és felnyitom szorosan összezárt szemeimet. A hálószobájában vagyunk, és az ágyában fekszem.

Mellém ül, leveszi a maszkját és komoran néz a szemembe.
- És most mindent elmesélsz. - mondja mély hangján. Nagyot nyelve tápászkodom fel ülő helyzetbe, és hátamat a fejtámlának támasztva mindenről beszámolok. Hogy elcsaltak az akadémiáról, amiket mondtak és tettek..., egészen az Ő megjelenéséig. Nagyon jó megfigyelő képességem van és memóriám, így pontos a beszámolóm.
Kifejezéstelen arccal hallgat végig, és amikor befejezem, biccentve áll fel.
- Pihenj. - fordul el tőlem, és az ablakhoz lép.
- Várj! - nyújtom utána a kezem. - Mi lesz most? Hová mész? Mire készülsz? - zúdítom rá kérdéseimet.

Nekem háttal állva teszi fel maszkját.
- Hosszú beszélgetésem lesz a Hokageval, addig az embereim vigyáznak rád. Ne hagyd el a házat.
- Várj...! - nyögöm. Nézz rám kérlek...
Felém fordul a kerámia maszk.
- Ugye nem fogsz rátámadni?

 

Csendben néz engem néhány végtelennek tűnő másodpercig.

 

- Kiért aggódsz jobban? - kérdezi halkan. Döbbenten nézem, és képtelen vagyok megszólalni... Hogy kérdezhet ilyet pont most?

- Én... én... - dadogom zavartan. Mit mondjak? Hisz magam sem tudom már mit gondoljak... Egészen az elmúlt napig tisztán és egyszerűen vágtam volna rá a magától értetődő választ, de...

- Vigyázz magadra... - válaszolom végül a szemeibe nézve. Biccent, és köddé válik.

 

Dermedten bámulom a levegőt...

 

Nem vagyok normális...

 

Aggódom érte.

 

14.

 

A percek óráknak tűnnek... az órák napoknak...

Az ágyra kucorogva figyelem az ablakot, és a függöny minden lebbenésére izgatottan dobban egyet a szívem.

 

Mikor jön már?

 

Hol van már?

Az óra szerint már hajnali két óra van. Mi a fene tart ilyen sokáig...?

Újabb függönylebbenés, és a hirtelen előttem termő ANBU láttán belém reked a levegő. Magamhoz térve felpattanok, és köpenyébe kapaszkodom.
- Jól vagy? Nem esett bajod? Mit mondott? Mit csináltatok? - hadarom oda sem figyelve. Csak az számít, hogy nem látok rajta sérüléseket, sebeket...
Leveszi a maszkját, és mosolyog.
- Szóval..? - harapok az ajkamba idegesen.

- Nem üdvözölsz? - kérdezi halkan. Ó a fenébe, hát még most is ezzel jön? Na egye fene, nem bánom... már amúgy is nagyon kívánom. Éhesen csókolom meg, és meglepetten nyögök fel, ahogy váratlanul magához rántva szorosan testéhez présel. Hirtelen minden kimegy a fejemből...

Lesimogatom a fekete csuklyát fejéről, és sűrű, ezüst hajába bújnak ujjaim. Már bizsereg is egész testem, ahogy merevedését ruhánkon keresztül az enyémen érzem...

Ez a hosszú, bő köpeny útban van. Határozottan.

Elszakítja tőlem a száját, és nyakamra veti magát. Erős szívását, harapásait érezve kéjesen felnyögök. Már megint tele lesz a nyakam foltokkal... Hajába markolva simulok hozzá jobban. Megőrülök érte...
Egy erős taszítást érzek, és az ágyon nyekkenek. Ő már fölöttem van, és dühödten esek neki újból. Te szemét...! Harapom, falom és csókolom... ah istenem... hogy én mennyire utállak...

Lerángatom róla a köpenyét, és a többi kiesik... szöveteket szaggatok... bőrét harapom és csókolom... körmeimmel végigszántom...

Újra feltisztul kicsit a tudatom, és felkiáltok a gyönyörtől, ahogy nyakamba harapva ragadja meg merevedésemet. Viszonzom barátságos gesztusát, és belehördül a fülembe.

- Te kis bestia... megörülök tőled...

- Inkább értem őrülsz meg... - nyögöm, és felkiáltok, ahogy ismét nyakamba harap erősen.

- Igen... ahogy te értem... - morogja mély hangján.
Egy rántással fordít hasra, és mire feleszmélek, már erős fájdalom nyilall fenekembe. Felkiáltva markolom meg a párnákat.

- Nehm tudtál volna...ahh...várni egy kicsit...? - nyöszörögöm fájdalmasan. Megtorpanva nehezedik rám.
- Nem... - zihálja, és egy erős csípőlökéssel mélyebben belém nyomul. - Eleget vártam.
Vadul kezd el mozogni bennem, de nem bánom... baromira fáj, mégis észvesztően jó... ahogy bennem van kemény pénisze, és minden mozdulatára kitölt... fáj de mégis olyan gyönyörűségesen jó... nem bánom... nem ám... ah istenem...
Próbálom ellazítani altestemet, és néhány perc múlva már eléggé sikerül kitágulnom, így a fájdalom megszűnik, és végre végigfut testemen a bizsergés...

 

Gyönyörteli nyögéseim és sikolyaim elhalnak a párnában, amibe arcomat temetem...

 

Kezeim a lepedőt szaggatják... őrület... ezt nem lehet elviselni...

- Iruka... - hörgi újra és újra, ahogy egyre jobban gyorsít a tempón. Nyögdécselve lendítem a csípőmet minden mozdulatára, hogy minél mélyebben és mélyebben érezhessem Őt magamban... Feltérdel, és engem is felránt a csípőmnél fogva. Keményen megragad, és olyan vad hévvel esik nekem, hogy már hangot sem vagyok képes kiadni, de még levegőt se venni...
Ah istenem...
Egy halk sikollyal rándulok össze, és minden elfehéredik körülöttem...

Mély hangján felkiáltva nehezedik rám, és remegve, zihálva temeti arcát a nyakamba...

 

Együtt lebegünk a fehér fényben...

 

Belehaltam volna a szexbe és ez a mennyország lenne?

 

 

*

 

 

Zihálva térek vissza tompa kábulatomból, és a rám nehezedő férfitestet érzékelve rájövök miért nem kapok elég levegőt.
- Nehéz vagy... - nyöszörgöm, és ő végre legurul rólam. Mellettem elheverve húz magához, én pedig engedelmesen simulok izzadtságtól csatakos testéhez, de nem zavar, hisz én sem vagyok különb. Tocsogunk a testnedveinkben, és ez is annyira jó érzés... Átölelve bújok hozzá, és ahogy ujjai a hátamat cirógatják lágyan, legszívesebben dorombolnék is.

 

Felpillantok rá, és dobogó szívvel figyelem behunyt szemeit, ajkai körül bujkáló mosolyát.
Bakker... na nehogy már boldogságot érezzek... ez biztos csak a szex utáni izé... harmónia. Biztosan.

 

Önmagamat ily módon megnyugtatva fektetem vissza fejemet a karjára, és behunyt szemekkel sóhajtok fel.
- Hajlandó vagy végre elmesélni, hogy mi történt? - kérdezem halkan.
- A lényegre magadtól is rájöttél már bizonyára. - válaszolja hosszas csend után.
- Igen... - biccentek, és kérdően nézem nyugodt arcát.

- Nem fog senki sem téged zaklatni többé, elég ennyit tudnod.
- Továbbra is taníthatok az akadémián, ahogy eddig...? - kérdezem bizonytalanul. - Minden marad a régiben...?

- Ühüm... - mormogja.
Magunkra húzom a takarót, és elfészkelődöm mellette, majd behunyt szemekkel sóhajtok fel. Végre vége ennek a rémálomnak.
Felpillantok kisimult, nyugodt arcára, behunyt szemeire...

 

- Érted aggódtam jobban... - lehelem nagyon halkan.

 

Hátamat cirógató kezei megállnak egy pillanatra.

 

- Tudom.

 

Biccentek, és karjára visszafektetve fejemet azonnal álomba merülök.

15.

 

- Iruka! - kiált utánam Ruruka barátom, és megtorpanok. Épp indulni készültem haza, hisz a dolgozatokat is végre kijavítottam. Mi lehet az?

- Igen? - vonom fel bosszúsan a szemöldököm.
- Várj meg, én is végeztem. - fut mellém. Ja, az más. Kedvesen rámosolyogva indulok el újra.
- Haza mész? - kérdezi. Biccentek. Ma nem kell Kakashi-senseihez mennem, nem hívott. Biztos megint elfoglalt. Nem bánom, néha pihenhetek is egy kicsit, nem igaz? Az elmúlt hónapokban teljesen hozzászoktam már a kiszámíthatatlanságához és a szeszélyeihez, így fenn sem akadok azon, ha napokig nem jelentkezik, és azon sem, amikor napokig itthon marad, és néha engem sem enged sehova, még dolgozni sem. Előfordul, hogy össze is veszünk emiatt, de mindig én húzom a rövidebbet... Elég egyoldalú a vitánk ilyenkor. És a vita lezárása is fantáziátlan. Én hason fekve végzem az ágyban, Ő pedig... szóval...


Szerencsére a Hokaget nem zavarja, és a kollégáim sem szólnak éppen emiatt. Azt hiszik a Hokage küldetéseit hajtom végre ilyenkor. Pedig a valóságban már nagyon régen voltam küldetésen... mert Kakashi-sensei ezt sem engedi. Azt mondta, nem akarja hogy bajom essen. Hát kösz. Szétunom a fejem.

 

- ......hogy Kakashi-senseijel jársz? - hallom a távolból, és meglepetten torpanok meg.
- Tessék?
- Jól tudom, hogy Kakashi-senseijel jársz? - ismétli meg mosolyogva a kérdést. Elsápadva nézek rá. Honnan veszi ezt?

- Ugyan, hisz mindenki tudja... - vonja meg a vállát.
- Mindenki...? - hápogom.
- Ühüm... - biccent, és rövid fekete hajába túrva mosolyog le rám. - Akkor kezdődött, amikor elvitt téged egyszer ebédelni a szombati-szolgálat közepén, igaz?

 

Hát igen... és azóta sokszor felbukkant az akadémián is. Elvitt ebédelni és khm... mást is csináltunk. Olyankor mindig „ártalmatlan” jouninként jött el hozzám... Mondjuk egyértelműen ki lehet ebből következtetni a köztünk lévő kapcsolatot...

 
Tulipiros fejemet elfordítva indulok el újból, és ő mellém besorolva hajol be látóterembe mosolygó arcával.
- Ugyan, hisz ebben nincs semmi szégyellnivaló... - közli természetes hangon, és én még pirosabbá válok. Még szerencse, hogy este van... még szerencse. Remélem az utcalámpák fényében nem látszik izzó képem.
Elérünk a házamhoz.
- Öhm... jó éjt... - motyogom, és már bemenekülnék az ajtón, de megfogja karomat.
- Iruka... bocsáss meg, nem akartam indiszkrét lenni. Csak... kíváncsi voltam. Ennyi az egész...

- Miért? - fordulok hirtelen szembe vele. Elvégre hiába vagyunk gyermekkori barátok, ehhez akkor sincs köze. Kérdőn nézek rá, és kezdek már dühös is lenni...
- Mert... én csak... - kezd dadogni, és megszánom.

”Nem beszélhetsz rólam senkinek, csak elismerheted, hogy a szeretőm vagy, semmi több.”

- Kakashi-sensei és én... szeretők vagyunk... - szólalok meg halkan, de nem merek ránézni. - Ez minden.

Nem válaszol, ezért felpillantok rá. Arckifejezése és szemei...
- Iruka... - hallom halk sóhaját, és kezemet megfogva hint rá egy kis puszit. Pirulva rántom el tőle. Mi a fene ütött ebbe?
- Mi az? - csattanok fel piros arccal. Gyengéden néznek rám a zöld szemek.
- Kár, hogy olyan gyáva voltam... - suttogja. - ...és nem mertem hozzád közeledni.
- Ho... hogyan...? - hebegem, arcom már cékla árnyalatokkal vetekedhet.
- Mindig csak távolról csodáltalak, ahogy a többiek is... mert gyáva vagyok... - nyúl az arcomhoz, hogy megérintsen, de hátrébb lépek, így leejti a kezét. Szomorúan néz rám.
Jézusom!

Rám tör a menekülési vágy.
- Nem tudom mit mondjak... - habogom, és az ajtókilincsem felé nyúlkálok vaktában. - Jó éjt!
Elfordulok tőle, és a kulcsomat a zárba dugom sietve.
- És jól megvagytok Kakashival? - kérdezi hirtelen. Megdermed a kezem.

Hogy jól megvagyunk?

Hát lehet valaki „jól meg” egy olyan emberrel, aki kizsarolta hogy a szeretője legyen? Kényszerítette...?

Aztán elcsábította, majd megmentette, és teljesen beleavatkozva az életébe megváltoztatta azt erőszakosan és pofátlanul...?
És emellett még pokoli jó vele a szex...

Ja, és azt mondtam már, hogy pokoli jó vele a szex?

- Jó éjt... - válaszolom, és a kilincsemet megragadva hagyom faképnél.

Egy erő ránt vissza, és a hátam az ajtóhoz szorul, testemhez pedig Ruruka. Szája vészes közelségben az enyémhez, szemeiben vágy lobog. Ajaj... ezt a pillantást ismerem...

- Járj inkább velem... - zihálja. - Én bármit megadok neked... mindent!

- Eressz el! - lököm el magamtól, és dermedten bámulok fel rá. - Mi a fenét művelsz?

 

- Azt én is szeretném tudni. - hallunk egy mély baritont, és Ruruka megpördülve néz szembe a tőlünk nem messze álló férfival. Magas és izmos, zsebre vágott kezekkel, jellegzetes testtartásával áll, arcán elmaradhatatlan fekete maszkja, s ezüst haja tompán csillog a holdfényben...

Megdobban a szívem, és elpirulok. Mindig ilyen hatással van rám... nem tehetek róla.

Lassan, kényelmesen lép közelebb, és végigméri Rurukát. Tekintete fagyos, mint a havas táj.

Szoborrá merevedve bámuljuk, ahogy mellénk ér.
- Ruruka... - mondja halkan, és végigmarja hátamat a hideg zúzmara.

 

Honnan tudja a nevét?

 

Ja igen... hiszen amikor megzsarolt, bizonyára előtte lenyomozta a barátaimat. Hiszen többek között az ő életükkel is sakkban tart...

 

Ruruka is meglepődik. Kakashi-sensei felemeli lassan a kezét, szemében a halott hidegséget észrevéve megrémülök.
- Ne! - ragadom meg hirtelen a csuklóját, és közéjük állok. Felém fordul a sötét szem, és én sápadtan viszonzom pillantását. - Kérlek... - nyögöm halkan. Leengedi a karját.
Megkönnyebbülten felsóhajtva fordulok meg.
- Menj most el - nézek Rurukára komoran.
- Akkor holnap - biccent, és még egy utolsó kakaskodó pillantást vet a mögöttem állóra.

 

Idióta! Menj már a búsba! Fogalmad sincs milyen veszélyben vagy...!

Mintha meghallotta volna gondolataimat, sietve elindul végre és magunkra hagy.
  

Félénken fordulok újra Kakashi-sensei felé. Mi lesz most?

 

Lehúzva maszkját hajol le hozzám, és engedelmesen csókolom meg.
- Szia... - súgom ajkaiba, és nyaka köré fonódnak karjaim. Már két napja nem láttam...
Éhesen viszonozza csókomat, nyelve számba hatolva veszi birtokba. Hosszan, élvezettel csókolózunk... mmm...

 

Egymást átkarolva sétálunk be a házamba. Már nem zavar az ilyen mértékű intimitás... az elmúlt hónapokban hozzászoktam, ahogy a váratlan felbukkanásaihoz, és mocskos szájához is. Elképesztő mennyire szókimondó szex közben... Baromi izgató, de néha még most is zavarba jövök tőle.

 

- Most érkeztél? Nem vagy éhes? Fáradt? - kérdezem ahogy belépünk az ajtón, és kattan mögöttünk a zár. Nem válaszol, csak a hálószobám felé indul, derekamnál fogva tol engem is előre. Hát, ma sem úszom meg... Nem mintha bánnám.


Odabent az ágyra lökve mászik fölém, halkan felmordulva harap az ajkamba. Beleremegek a gyönyörűségbe és a várakozás izgalmába...

Hirtelen feltérdel, és homlokpántját is levéve túr a hajába. Szép arcában gyönyörködöm, de...
Mi az?
- Mi a baj? - kérdezem halkan.
- Bosszant az a kis féreg. - válaszolja kifejezéstelen hangon. Jeges rémület árad szét bennem...


”Egyszerűen csak gyilkolni támadt kedvem.”

„Hogy tehetsz ilyet...? ...Megölsz valakit vagy megmented... csak mert unatkozol...?”

Könyökömre támaszkodva nézek fel rá, torkomat jeges gombóc szorongatja... Képes lenne megölni őt. Képes lenne...
- Ne foglalkozz vele... - nyögöm elsápadva. - Ő csak...
- Iruka, Iruka... - rázza meg a fejét, arcán halvány mosollyal, amitől megremegek. Ismerem ezt az arckifejezést... - Csak nem aggódsz érte?
Sápadtan viszonzom pillantását. Hogy a fenébe ne aggódnék érte, amikor ő az egyik legjobb barátom? Még ha ostobán is viselkedett az imént...
- Ne félj... nem bántom. - súgja a hajamba markolva. - Feltéve, ha többé nem kísérget téged haza, és távol tartod magad tőle. Ha megtudom, hogy...
- Megígérem! - vágom rá azonnal. Bármit, csak ne bántsa...
- Jól van. - biccent, és mellém fekszik. - Ahh nehéz napom volt... Fáradt vagyok. - terül szét szokásos perverz vigyora az arcán, és én azonnal elpirulok. Tudom mit jelent ez, ezért levetkőzöm, hagyva hogy legeltesse rajtam szemeit, majd engedelmesen mászom fölé, és lassú mozdulatokkal őt is vetkőztetni kezdem. Ajkait csókolom, majd nyakát, mellkasát, mellbimbóit... végignyalogatom és harapdálom, egészen a nadrágig. A holdfényben, sápadt és izmos teste csodaszép látvány...

 

Csípőjét megemelve segít, hogy lecibáljam róla a nadrágot és az alsót is, és merev hímtagja ahogy előbukkan, elfolytok egy halk sóhajt. Őrülten izgató...
- Szeretem amikor így nézel rám... - kuncogja érzékien, és én észhez térve vörösödöm el. Fölé térdelve ülök a combjaira, majd megmarkolva péniszét nézek felemás szemeibe.

Hosszú hajam az arcomba hullik. Gyengéd mozdulattal söpri félre, hogy szemembe nézhessen.    
- Mit szeretnél? - kérdezem engedelmesen, halkan. Elmosolyodik, és karjait a feje alá fűzve, kényelmesen elhelyezkedik.
- Most csak egy kis szopást... - válaszolja. Engedelmesen biccentek piros arcommal, és megcsókolom, majd lassan, határozottan végignyalom a testét, egyetlen nedves csíkot rajzolva nyakától egészen péniszének tövéig. Felsóhajtva hunyja be szemeit, ahogy a számba veszem, és halvány mosollyal dorombolni kezd.
- Erősebben... - utasít, és én szót fogadok. - Ez az...
Halk sóhajait hallva folytatom tovább, és egyre erősödő nyögései, testének remegése jelzi nekem, hogy már nem tart sokáig. Behunyt szemekkel szopom, és érzem magamon izzó tekintetét. Imádja nézni ahogy csinálom neki...    

Hajamba markol, és mély hangján rekedten felnyögve jut el a csúcsra.

- Iruka...
Szokásos mozdulattal ránt fel magához, és nevemet susogva nyalogatja le ajkaimról kicsordult magját, majd vad csókcsatával vezeti le a feszültséget.

Amikor lecsillapodik végre, magához szorít, én karjaiba vackolódom, és arcát hajamba temetve mászik szinte rám. Szeret így aludni...

Csendben hallgatom lassuló légvételeit, és vágytól sajgó testem is kezd lenyugodni. Nem aggódom, az ő étvágyát ismerve... Amikor együtt alszunk, és csak szájjal elégítettem ki, olyankor mindig felébreszt az éjszaka közepén, hogy szexeljünk...
És én imádok a csókjaira ébredni...

 

 

*

 

 

Mosolyogva ölelem magamhoz, és kábán pillantok fel rá, fogadom csókjait, érintéseit. Szokásos ébresztgetés... Pedig most jól jönne, ha kipihenhetném magam. Fáradt vagyok. Sok volt az izgalmakból mára...

Ajkai péniszemet körülölelik, és felnyögök.
Ahh kit érdekel a fáradtság...? Kéjesen nyögdécselve élvezem kényeztetését, és engedelmesen fordulok hasra, amikor kell. Végignyalintja hátamat, bejáratomon köröz egy keveset, majd fölém mászik. Merevedése a fenekemhez simul, és felkészülök a behatolásra, de nem történik semmi.
- Kívánsz engem? - kérdezi halkan, hangja alapján mosolyogva.
- Igen... - válaszolom rekedten. Hajamat félresöpörve csókol a nyakamba.
- Mennyire? - folytatja higgadtan a diskurzust, tojva rá, hogy egész testemben remegek a vágytól.

- Nagyon... - nyöszörgöm. - Kérlek... kérlek...
Halkan kuncog. Imádja ez a szemét, amikor könyörgök neki...

- Akarod, hogy megdugjalak? - harap finoman a fülembe. Felnyögök...
- Ahh igen...
Lassan hatol belém, kínzóan lassan. Ez is egyike a kedvenc játékainak... és én imádom.
- És hogy szeretnéd? Lassan és gyengéden, vagy durván? - hallom mélyen duruzsoló hangját, és ebbe is beleremegek. Nyöszörögve lökném feljebb a csípőmet, hogy felgyorsítsam a dolgokat, de az ágyra szorítva akadályozza meg.    
- ...ahh...Kakashi-sensei...
Halkan nevetve simítja végig a hátamat lágyan, de csak kínzóan lassan mozog bennem.

- Tudod... - kezd el szórakozottan csevegni velem. - ...amikor megláttam, ahogy az ajtóhoz szorít, legszívesebben megöltelek volna titeket...

Ledermedek, és jeges félelem cikázik végig testemen. Jézusom...!

 

Hajamat félresimítja, és államat megragadva fordítja maga felé a fejemet. Jegesen csillognak a szemei, arcán kegyetlen mosoly.
- Ha nem lököd el magadtól, már halottak lennétek... Ő legalábbis biztosan. Te pedig... most sikoltoznál, de nem a kéjtől...
Válasz nélkül nézek rá. Csak rontanám a helyzetem, ha bármit is mondanék neki. Kedvesen mosolyogva figyeli az arcomat, és gyönyörködik félelmemben és dühömben. Ez a szemét...
- Te az enyém vagy, ezt a leckét már megtanultad. Vagy tévedek...? - kérdezi, olyan barátságosan, ami már megtévesztő lenne, ha nem ismerném ennyire.

Elengedi az államat, és behunyt szemekkel fektetem fejem vissza a párnára. Félek tőle... annyira félek... Hónapokig nem láttam ezt az arcát, és már kezdtem elfelejteni milyen is valójában...

Újra megmozdul, és mélyen belém hatol.
- Ahh... - fakad fel belőlem a nyögés, ő pedig gyengéden simogatja végig a testem.
- Te az ÉN szeretőm vagy...csak ÉN dughatlak, és csak ÉN tehetek meg veled bármit... - mondja halkan, és minden „én”-t egy durva lökéssel hangsúlyozva mozog bennem.
Ah istenem...
Élvezettel nyöszörögve kapaszkodom a párnákba, annyira jó érzés..., pedig most legszívesebben sírnék a tehetetlen dühtől... Ez a mocsok... Bárcsak ne lennék úgy oda érte...

 

- Megértetted? - kérdezi hirtelen megtorpanva, és ajkaival a fülemet simogatja lágyan. Szuszogásába és leheletének forróságába beleborzongok...
Behunyom a szemem. Gyűlölöm, hogy megteheti velem... hogy bármit megtehet velem... ez olyan borzasztó...
Kezeimet hirtelen hátracsavarja, és csuklóimat összefogva nyom bele erősen az ágyba.

- Megértettem! - nyögöm rémülten. Nem okos dolog feldühíteni... Még nem bántott szex közben, de ez nem azt jelenti, hogy nem képes rá. Tudom...

Elengedi a csuklóimat, és csípőmnél fogva felránt térden álló helyzetbe, és ahogy végignyalja hátamat, megkapaszkodom az ágy vasrácsában, és felkészülök. Izgatottan nyöszörögve vetem hátra a fejem, és ahogy elkezd bennem erős lökésekkel mozogni, kéjes nyögéseim és sóhajaim teljesen elnyomják gondolataimat, érzéseimet. Egyre vadabb és gyorsabb... istenem de csodálatos... imádom amikor ilyen féktelenül csinálja... ahh...
Mély morgásai és nyögései végigbizsergetik gerincemet újra és újra... káprázatos...

- Iruka... Iruka... - hörgi újra meg újra, és összerándulva nehezedik rám hirtelen. Hosszan remegve, nyögdécselve présel a matracba, megérzem fenekemből kicsorduló spermáját és egy halvány sóhajjal követem, ahogy a perzselő forróság szétárad tagjaimban...

Lebegek a hullámok tetején, reszket egész testem a gyönyörtől...

 

 

Legördül rólam, és mellém fekve húz magához. Befészkelődöm karjaiba, a szokásos helyemre, és ahogy megérzem a ránk terülő takarót, azonnal elmerülök a fáradt álom langymelegségében....

 

Már gondolkozni sem vagyok képes, annyira a hatása alatt vagyok már...

 

Kakashi-sensei...

 

 

16.

 

Egy baráttal kevesebb.
Elutasító és rideg viselkedésemnek köszönhetően két nap alatt elérem, hogy az egyik legkedvesebb gyermekkori barátom már hozzám sem szól. El kell viselnem, hiszen érte teszem...

 

Kakashi-sensei pedig minden nap eljön értem, hogy együtt ebédeljünk, és ez már több mint egy hete így megy.
Bosszantó, de mégis annyira jól esik... még akkor is, ha tudom, hogy csak ellenőriz engem. Akkor is együtt vagyunk, és...

 

És?

 

Most komolyan örülök annak, hogy ennyire kontroll alatt tart?

Nem, nem ennek örülök. Annak örülök, hogy velem tölti az idejét. Sok időt.

És ez miért jó nekem?

Passz.

- Szia - köszön rám kedvesen, ahogy belép a tanáriba, szokványos jounin viseletében. Szívem megdobban, és elpirulok. Szokásos reakció...képtelen vagyok közömbös maradni, ha meglátom Őt, vagy meghallom hangját.  

A többieknek csak biccent fejével, Ruruka kap egy fagyos pillantást, én pedig felpattanva asztalomtól, elé sietek. Mosolyogva üdvözlöm és már indulunk is.


- Hova szeretnél ma menni? - kérdezi derekamat átölelve, ahogy a folyosóra kiérünk. Akaratlanul is elpirulok. Haza szeretnék menni, és őt szeretném magamnak feltálalni... Talán pirulásom, talán pillantásom árul el, mert felnevet mély, férfias hangján. Fülemhez hajolva, maszkján keresztül súg a fülembe.
- Akkor éhes maradsz... - kuncog. Finom, eső utáni ázott fűre és a hegyi levegőre hasonlító kesernyés illata orromba kúszik...
Beleborzongok a vágyba, hátrapillantok az üres folyosón, megragadom a mellényét, s egy szertár ajtaján benyitva rántom be magammal.   

- Nem bánom... legközelebb csomagolok szendvicseket... - zárom be félénk mosollyal az ajtót, és már ölelem is át a nyakát. Elképesztő, mintha nem is én lennék... magamra sem ismerek.

Lehúzza a maszkját, és mosolyog.

 

Ahh imádom a mosolyát...!

 

Nyelvemmel megcirógatom szép száját, és ő éhesen veti rám magát. Beleharap ajkamba, felsóhajtva fogadom be forró nyelvét. Szeretek vele csókolózni...
Selymes, dús, ezüstszínű hajába bújnak ujjaim, lesimogatom homlokpántját, ahogy Ő az enyémet. Tompán koppannak a kis fémlapocskák a földön, és lassan követik a mellények, kesztyűk, majd az ingek, a hajgumim...

Nadrágomba nyúlva fogja meg merevedésemet, s az érzéstől ajkaiba nyögök.
- Csss... maradj csendben... - súgja halkan nevetve. Igen, nem lenne okos ötlet hangoskodni, még lebuknánk.
Hogy eltereljem figyelmemet őrjítő simogatásairól, én is munkához látok. Elvégre itt áll előttem egy gyönyörű test... Végigsimítom dudorodó mell-, és hasizmait, és hozzásimulva sóhajtok fel. Forró bőre szinte égeti az enyémet...

Hátát végigkarmolom kéjesen, és ezúttal ő az aki belenyög a csókba. Ó igen, tudom hogy imádod...
- Te kis bestia... - súgja mosolyogva, és én nyakába temetve arcomat kuncogok fel. Igazán élvezetes játék... Beljebb húz, és egy íróasztalhoz szorít. Szerencsére nincs rajta semmi. Kissé zajos lenne, ha a szex hevében lesöpörnénk róla mindent... Engedelmesen ülök fel rá, és ő hozzám simulva csókol meg újból.
- Erre vágytam mindig... - súgja levegőért kapkodva.
- Hogy egy poros szertárban csináljuk? - kérdezem ajkába harapva egy huncut kis mosollyal. Jól tudom mire gondol, de inkább elviccelem. Nem kell tudnia, hogy nekem is milyen sokat jelent az, hogy végre normális kapcsolatban élünk mi ketten...
Szavaim hatására elvigyorodik, és hevesen markol bele kibomlott hajamba. Nyelve mélyen belém hatol, hogy fullasztóan vad csatába kezdjen. Mmm... mámorító...
Kigombolom nadrágját, lejjebb rántom és már bele is simul tenyerembe kemény, duzzadt hímtagja. Őrület, mennyire kívánom... remegek egész testemben, és minden érintése, csókja csak tovább fokozza bennem.

Egy mozdulattal fordít meg, és engedelmesen hasalok az asztallapra, remegő kezeimmel a bútorba kapaszkodom...
Végignyalja gerincem mentén a hátamat, s én hátravetett fejjel harapok ajkamba, hogy elfojtsam kitörő nyögéseimet... ahh istenem...  

Lehúzza a nadrágomat, s bejáratomon köröz őrjítően a nyelve, fenekembe markol erős kezeivel. Imádom... Felemelkedve simul hátamhoz, és fülcimpámba harap.
- Mit szeretnél? - suttogja.
- Dugj meg... - zihálom halkan. - Keményen és durván... - megyek bele a játékba, amit úgy szeret. Megjegyzem: már én is...
Számra tapasztja kezét, és hirtelen, durván hatol belém. Belesikoltom fájdalommal fűszerezett szépséges gyönyörömet a tenyerébe... jézusom de jó...
Remegve simulok hozzá, és szenvedélyesen harapok a kezébe, annyira eszemet vette a kéj... őrjöngök már szinte. Még...még...még...még...

- Imádlak... - súgja, és csípőmet megragadva másik kezével, vad és gyors mozgásba kezd. Erősen megkapaszkodom az asztalba, hogy ellenlökéseimmel még mélyebben érezhessem magamban. Ahh... jaj... elvesztem... Ha nem lenne keze a számon, nagy bajban lennénk... legszívesebben kéjesen nyögdécselnék és sikoltoznék...
Ahogy bennem mozog, belülről simogat, masszíroz és döngöl férfiassága... bele lehet őrülni, annyira jó érzés...   

Vállamba harap erősen, amitől kéjesen felnyögve mélyesztem én is fogaimat kezébe. Halkan nyögve nehezedik rám, s remegve, hosszan, hörögve élvez belém...

Sós vér ízét érzem, szemeimet elfutja a könny, és végigbizsereg egész testemen az orgazmus csodálatos, mámorító, bódító, semmihez sem hasonlítható, gyönyörűséges forrósága...

 

Belenyöszörögöm tenyerébe, mennyire jó is ez, és félig aléltan rogyok az asztalra testének súlya alatt...

 

 

 

Kábán hagyom, hogy megfordítson, felhúzza a nadrágom és felültessen. Elém áll, szorosan magához ölel... Arcomat nyakába temetve szívom mélyen magamba illatát. Érzem ahogy remeg, s gyengéden cirógatom meg hátát.

 

 

 

Ezeket a kellemes perceket legalább annyira szeretem, mint a szeretkezést magát.

 

Pedig nem kéne... de már rég túljutottam az illik-nem-illik prüdériámon.

Egyszerűen szeretek vele lenni, még ha néha félek is tőle, és gyakorlatilag teljesen a hatalma alatt tart... akkor is.

- Véget ért az ebédszünet... - súgom a nyakába.
- Tudom. - lép hátrébb, hogy leszállhassak az asztalról. Elkapom a felém hajított ingemet és mellényemet, majd gyorsan magamra veszem, összekötöm hajamat, és felkötöm a fejpántot. Remélem nem vagyok nagyon zilált.
- Este gyere át... - ad búcsú puszit, és halk pukkanással válik köddé.

 

Utolsó simítások a külsőmön, és kilopakodva a folyosóra öltöm fel magamra a semmi-sem-történt-arcomat, és igyekszem azt a boldog kis mosolyt eltűntetni, ami szex után mostanában mindig ajkaimon játszadozik...

 

 

*

 

Este a szokásos program.

Vacsora, beszélgetés... Narutoról mesél nekem, és a legutóbbi csapatküldetésükről. Sok téma szóba kerül, de az ANBU-ról soha nem beszél nekem. Jobb is így...

Vágyakozva hallgatom, és kérdéseimmel bombázom. Olyan régen jártam már küldetésen, hogy már kezdem elfelejteni, milyen bizsergetően izgalmas is az.
Naruto buta kis dolgain már ki sem akadok, sőt. Jó tanácsaimat rázúdítom. A kis rosszaság nehezen kezelhető, de nem lehetetlen.

 

Tovább mesél, és megpróbálom elképzelni Kakashi-sensei arcát, amikor Narutoék ügyeskedtek, hogy maszkja alá nézhessenek. Milyen aranyosak...

- Nem is Naruto lenne, ha nem próbálkozna... - nevetek fel.
Mosolyogva fogja meg az asztalon pihenő kezemet, és magához húz. Készségesen csüccsenek át az ölébe, nyaka köré fonom karjaimat. Puha puszik az orrára, arcára, mosolygó szájának sarkára... végül egyre inkább ajka felé kalandozom, amíg éhesen rám nem veti magát, és bele nem harap alsóajkamba. Sóhajtva adom meg magam, és fogadom be követelőző nyelvét...

Most jön az a rész, amikor felkap, és a hálószobába visz... ah már alig várom... Egész nap erre vártam.

 

Az elmúlt hónapokban Kakashi-függővé váltam. El sem tudom képzelni, milyen lenne az életem nélküle, hisz olyan Ő már számomra, mint növénynek a víz.

 

Csak akkor érzem, hogy élek, ha vele lehetek...

 

Minden más sivár és érdektelen.  

Csípőmnél fogva könnyedén felemel, hogy lovagló ülésben ültessen vissza. Reccsen az ingem, és szemrehányóan pislogok rá. Eltépte! Már megint...!

- Ne nézz így, majd kapsz másikat... - súgja halkan nevetve, és kibontja homlokpántomat. A hajgumitól már én szabadulok meg, és fejemet megrázva hagyom, hogy hajam körülölelje arcomat. Megsimogatja tincseimet, és hosszan, gyönyörködve nézeget.
Mindig zavarba jövök, amikor így bámul... Elpirulva sütöm le szemeimet, és ő megcirógatja arcom.

- Ugye tudod, hogy nagyon szép vagy? - súgja.

- Már mondtad néhányszor... úgyhogy elhiszem... - mosolygok rá félénken, és ő nevetve túr hajamba, hogy tincseimbe markolva húzzon közelebb magához egy vadító, őrjítő csókra...  

A vágytól felsóhajtva simulok hozzá, és merevedéséhez dörgölőzöm finoman. Ezt imádja. Fel is nyög, és fenekembe markolva áll fel velem. Derekára fonódnak lábaim, nyaka köré karjaim, és kis majomként csimpaszkodva hagyom, hogy a hálószobába sétáljon velem...

 

Boldog lennék...?

 

Azt hiszem igen.

 

 

 

 

 

 

VÉGE AZ ELSŐ ÉVADNAK

Folytatás címe: Pusztító vágy (Sötét vágy II.)