baktimi

Szívdobbanások


Hinata történetét kísérhetjük végig ebben a romantikus történetben. A párosítás pedig... meglepetés. Ismertek, szeretem a szokatlan párosokat, és nálam soha nem lehet tudni a főhősnő végül kit választ. Jó szórakozást kívánok!


 1.

Zihálva kapaszkodott meg az érdes fatörzsben, és fejét előre hajtva szorította össze fájdalmasan égő szemeit. Már fogalma sem volt hol van ő, és hol járnak a többiek. Byakuganjával sem látta őket...
Ha nem csaptak volna le rájuk a hang-ninják és nem kényszerítik őket a szétszóródásra, mostanra már elérték volna köd-falu határát, ahová a küldetésük szólt.

Sikerült elintéznie az őt üldöző ninját, de teljesen lemerült a chakrája.

Tudta jól mit akarnak. Narutot. Mindenki őt akarja... Az akatsukik, más falvak, Orochimaru... és Ő is. Amióta csak ismeri, szerelmesen rajongva figyelte messziről ezt a furcsa fiút, szőke haját, ragyogóan kék szemeit, és irigyelte bátorságáért, kitartásáért, ami őbenne sosem volt meg. Mindig félénk és bátortalan volt... mindig.

Érezte a félelem fémes ízét a szájában, és a jeges dermedtség végigkúszott végtagjain. Ismerős volt az érzés, mégis valahogy más...
Mire észbe kapott, már késő volt. A genjutsu hatása alá kerülve zuhant térdre, és görcsösen a fatörzsbe kapaszkodva nyögött fel a félelem és a fájdalom kínjától.
Már érezte is a pusztító, félelmetes chakrát közeledni...
- Jaj ne... - nyöszörögte. Halk kuncogás kísérte szavait, és a hang tulajdonosa lassan lépett ki egy fa mögül. Hófehér, sápadt arcán lágy mosollyal szegezte félelmetesen csillogó aranysárga kígyószemeit a törékeny lányra. Kezét felemelte, s egy vállára hulló hajtincset elegáns mozdulattal hátravetve lépett előre, majd karba tett kezekkel torpant meg a térdelve ziháló előtt.
- Micsoda szerencsém van... - mondta kellemes, mély hangján, megnyalva száját hosszú nyelvével. - Már kezdtem unatkozni.
Hinata csak némán figyelte, ahogy a félelmetes sannin lehajol hozzá, és állát megfogva kényszeríti szemkontaktusra.
- Egy Hyuuga... - hallotta a férfi hangját. Összerezzenve rántotta el a fejét, és Narutora gondolt. Bátornak kell lennem, ő is az lenne a helyemben! - gondolta, és fogait összeszorítva kényszerítette magát hogy felegyenesedve álljon fel. A genjutsu még mindig hatott rá, így végtagjai merevek voltak, de nagyon nagy erőlködés által végül sikerült elérnie célját.
Az aranysárga szemek érdeklődve figyelték.
Remegő kézzel vette elő kunai kését, és várakozóan nézett ellenfelére. Rettegett... erőtlen volt, de kitartó. Naruto büszke lenne rám - gondolta keserűen.
- Hiába... - sóhajtott a férfi, és felegyenesedve nézett a halványszínű szemekbe. - ...Konohában soha nem az intelligencia fejlesztése volt az elsődleges szempont az akadémián...
Hinata rá akart kiabálni, de csak egy félénk nyöszörgés tört ki ajkai közül. Képtelen meghazudtolni magát. Pedig Naruto most biztosan kiabálna és szidná Orochimarut... neki ez nem megy.
- Ha...hallgass... - suttogta. Többre nem telt.
Mindenre elszántan nézett a biztos halál aranysárga szemeibe.
Nincs esélye. Soha nem is lesz... de utolsó leheletéig fog harcolni...
- Bátor kis kunoichi vagy... - kuncogott a férfi, és felé lépve könnyedén kivette a kést a karcsú ujjakból. Arcába hajolva nézett néhány centiről a különleges szemekbe. - Hogy hívnak? Gondolom nekem nem szükséges bemutatkoznom...
Hangja lágy volt és bársonyosan simogató. Mondhatni behízelgő.

Hinata végigfuttatta fejében a lehetőségeit. Ha nem árulja el a nevét, vagy ha elárulja... nincs jelentősége. Orochimaru játszadozik vele. Lassú és fájdalmas halála lesz...
- Hinata - válaszolta félénken. Abban a pillanatban a genjutsu feloldódott, és kiszállt a fagyos merevség végtagjaiból. Elgyengülve sóhajtott fel.
- Okos kislány... - cirógatták meg a fakófehérségű ujjak az arcát, majd hosszú, fekete hajába bújtak. - Nagyon hasonlítasz nagyanyádra.
Hinata szemei meglepetten kerekedtek. Igen, valóban lehet hogy ismeri, hiszen bár nem látszik ezen a félelmetes férfin, ez a huszonéves test idős ember lelkét rejti. Csak információfoszlányok jutottak el hozzá Orochimaruról, de azt tudta, hogy titkos kutatásokat folytatott az élet meghosszabbítása és az örök fiatalság kulcsa után.
És még Sasuke is a tanítványául szegődött... az az áruló Uchiha... és szegény Naruto állandóan őt keresi mindenhol, pedig mostanra már közelebb kerülhetett volna hozzá, ha a faluban élne és nem vándorolna folyton.

- Mi ez a dühös tekintet? - mosolygott le rá Orochimaru.
- Ne játszadozz velem kérlek... - cincogta. - Ölj meg.
- Mondd csak Hinata... - duruzsolta a férfi, és végigsimította selymes hajtincseit. - ...és abban mi élvezetet lelnék?
Felemelte sápadt kezét, ujjait könnyedén a halántékához érintette.

Megfordult körülötte a világ, és minden elsötétült...

Nem látta a férfi arcán szétterülő élveteg vigyort, és nem érezte a testén könnyedén végigsikló kezeket, ajkain a férfi száját...





Erős fejfájásra ébredt. Lüktető halántékára szorított kezekkel, halkan felnyögve ült fel. Szája kiszáradt, és szédült... Halványszínű szemeit felnyitva pillantott körül. Egy különös szobában volt. Berendezése átlagosnak mondható, egyszerű. Ágy, asztal, székek, falakon fáklyák. Apropó falak... Sziklába vájt, érdes felületük volt, és sehol egy ablak. Csak a fáklyák halvány, sárgás fénye...

Orochimarau búvóhelye!

Végigfuttatta fejében a történteket, és rémülten tágra nyílt szemekkel ugrott ki az ágyból. Az ajtóhoz sietve ragadta meg a kilincset, de az zárva volt. Alaposan megvizsgálta, de az nehéz fémből volt, az ő gyenge kis fizikuma nem képes kitörni, bármennyi chakrát is koncentrálna kezeibe. Más kijárat nem volt innen. A tömör sziklafalak ki tudja milyen vastagok voltak, és szinte biztos hogy a föld alatt fut a barlang.

Ezer és ezer kérdés kavargott a fejében. Miért hozta őt ide Orochimaru? Miért nem ölte meg? Mi haszna származhat belőle? Talán Narutot akarják csapdába csalni? Ha igen, azt nem engedheti meg! Nem élné túl, ha miatta Narutonak baja esik...

Megzörrent a zárban egy kulcs.

Torkában dobogó szívvel figyelte ahogy az ajtó lassan kinyílik, és azonnal felismerte a belépő férfit.
- K-Kabuto-san? - suttogta félénken.
- Szervusz Hinata - mosolygott rá halványan. - Hogy érzed magad? - lépett beljebb, és az ajtót bezárva pillantott rá sötét szemeivel. Hinata nem méltatta válaszra. Emlékezett rá a chounin vizsgáról, de azóta sokat változott. Magasabb és erősebb lett, szép arcán a jellegzetes mosoly azonban nem változott, ahogy ezüstszínű haja sem, amit még mindig lófarokba kötve hordott. Homlokán már hangfalu szimbólumos fejpánt feszült. A férfi, miután Hinata kinézelődte magát, az asztalhoz lépett, és letette a kezében lévő tálcát.
Ekkor végre észbe kapott. Ha emlékei nem csalnak, ez a ninja nem valami erős... talán van esélye ellene. A másodperc törtrésze alatt rontott neki, és mire feleszmélt, már a padlón hasalt, a férfi pedig rajta ült.
- Ejnye Hinata... hát illik így viselkedni azzal a személlyel, aki ételt hoz neked? - hallotta a lágy hangot, és megborzongott a félelemtől. Ugyanaz a hanglejtés, mint Orochimarunál...
-Eressz el... Miért tartotok itt? Mit akartok tőlem? - mondta félénk kis hangján, és fájdalmasan felnyögött, ahogy erősödött a hátrafeszített csuklóin a szorítás.
- Szívesen beavatnálak, de nincs kedvem. Majd rájössz magadtól... - válaszolta Kabuto lágyan, és felállt. - Azt ajánlom, edd meg az ételt mielőtt kihűl.
Nyílt a vasajtó, és hangos döndülés visszahangzott a szobájában ahogy bevágódott a férfi mögött.
Még okáig feküdt a földön, könnyei lassan folytak végig szép arcán, duzzadt ajkai remegve szorultak össze. Egy kunoichi nem sír... bátornak kell lennie. Ó, csak ne félne annyira!






Az idő lassan vánszorgott. Fogalma sem volt róla, hogy mennyi ideje ül az asztalnál, és nézi a tálca tartalmát. Olyan ideges volt, hogy képtelen lett volna enni akár csak egy falatot is. Különben sem enné meg fogságban az ételt. Ki tudja mit kevert bele Kabuto...

Léptek hangjára figyelt fel.

Nyílt a vasajtó, de a félelmetes chakrát már felismerte... Torkában dobogó szívvel állt fel az asztaltól, és fegyvereiért kapott önkéntelenül is, habár tisztában volt vele, hogy azok már rég nincsenek a helyükön, de a rettegés nagy úr...
Remegve figyelte a belépő alakot, s a félhomályban felragyogó aranysárga szemek ahogy az övébe fúródtak, megborzongott.
- Szervusz... - köszönt neki borzongatóan mély, simogató hangján. Nem méltatta őt sem válaszra, csak remegő kezeit háta mögé rejtve pillantott fel rá félénken.
- Engedjen el... kérem... - motyogta félénk kis hangján. Orochimaru halkan felnevetve csukta be az ajtót, és elé lépett. - ...miért hozott ide...? - folytatta halkan, és hátrálni kezdett a férfi elől. - ...mit...mit akar tőlem...?
- Sok mindent - válaszolt halkan, lágyan a sanin, és lassú léptekkel követte hátráló foglyát, arcán méla mosollyal. - Tudod Hinata... valaha Konohában éltem én is. Átlagos életem volt. Voltak csapattársaim, barátaim... szeretőm.
Hinata háta a kemény, érdes kőfelületnek ütközött. Halkan csattant mellette Orochimaru tenyere a falon, s csapdába zárva őt nézett közelről a halványszín szemekbe, úgy folytatta tovább.
- Történetesen nagymamáddal igen csak jól ismertük egymást...
Szavai hallatán Hinata ledermedve pislogott a férfira. Akiről szólt, már halott volt... így róla nem illett beszélni, de ez az információ...
- Jól ismerték egymást...? - motyogta. Csak nem arra gondol, hogy...
- Nagyon is - mosolygott le rá a férfi, és lágyan megcirógatta egyik kezével az arcát, majd hajába túrva gyönyörködött benne. - Tudod, feleségül akartam venni... de a Hyuuga arrogancia úgy tűnik genetikailag öröklődő rendellenesség a családodban. Nem szennyezhették be a vérvonalt az én kekkei genkaiommal, így egy ostoba fajankóhoz adták feleségül az én Anethámat.

Hinata dermedten figyelte a férfi arcát. Félelmetes kisugárzása szinte fojtogatta... Kétségbeesése csak tovább nőtt, ahogy az aranysárga szemek lassan végigsiklottak a testén.
- Mit akar tőlem...? - cincogta félénk hangján, és remegő kezeit maga elé vonta, hogy eltakarja melleit amelyeken éppen élvetegen kalandozott a férfi tekintete.
- Felébresztetted bennem a vágyat, amelyre évtizedek óta nem volt példa - súgta a férfi, és közelebb hajolt hozzá. - Azt hittem, többé már nem történik velem ilyen, és felettébb örülök ennek a fejleménynek.
- Vágyat...? - suttogta torkában dobogó szívvel. - ...az nem lehet... ugye nem gondolja, hogy...
- Édes vagy... - mosolygott a férfi, s hegyes, kígyószerű szemfogai megcsillantak a fáklyák fényében. - Ha megteszed amit kérek tőled, utána szabadon engedlek. Visszatérhetsz Konohába, és senki nem fogja megtudni. Ígérem.
Ujjaival finoman megcirógatta a szép arcot, majd lejjebb siklott a lány karcsú nyakára.
- Mielőtt nemet mondanál, elárulom: akkor is megduglak, de cseppet sem leszek gyengéd. Miután pedig megkaptam amit akartam, odavetlek az embereimnek. Csúnya és fájdalmas halálod lesz miután rád untak.
Mindezt olyan kedvesen és lágyan mondta, mintha pusztán csak az időjárásról társalgott volna vele.

Hinata felnyögött a rettegéstől... Képtelen lenne elviselni, hogy ez a férfi hozzáérjen... képtelen! De ezek az alternatívák nem hagytak számára más választást...

Megadóan hajtotta le a fejét. Végiggondolt minden lehetőséget... egyszerűen nem tehetett mást. Nem tehetett mást...

- Jó kislány... - dicsérte meg a lágy férfihang, és gyengéd ujjak törölték le kicsorduló könnyeit.


 

Második dobbanás



Hinata behunyt szemekkel tűrte, hogy a hűvös ujjaik végigsimítsák ajkait, arcát, nyakának kecses ívét. Nem volt kellemetlen érzés.
- Szűz vagy még? - hallotta a férfi simogatóan mély, lágy hangját. Lángvörösre gyúlt arccal pillantott fel halvány szemeivel az aranysárga szempárba, és emlékei elárasztották.




- Hinata nézd, a testtartásod így nem jó. Így kell csinálni... - mondta komoran Neji, és türelmetlenül igazította meg a kezét. Már hetek óta együtt gyakorolnak, és Hinata egyre inkább úgy érezte, hogy a fiú türelme kezd elfogyni. Ilyenkor mindig borzasztóan elszégyellte magát, hogy unokabátyja terhére van...
- Sajnálom... - motyogta legörbülő szájjal. Az elmúlt három napban Neji a megszokottnál is durvább és türelmetlenebb volt. Nem értette az okát...
- Jaj ne kezdj el most itt pityeregni nekem... - dörmögte a fiú, és gőgös büszkeséggel fordult el tőle. Hosszú haja ahogy meglebbent, finom kesernyés illat kúszott a lány orrába. Hinata irigyen sóhajtott fel... Neki soha nem lesz ilyen szép dús és hosszú haja... pedig szeretett volna.
Újra szembefordultak egymással, felvették a Hyuuga-harciállást, és ismét elkezdődött kecses táncuk, természetesen chakra nélkül, különben Hinata már halott lenne. Akárhányszor a lány hibázott, és beengedett véletlenül egy érintést, Neji arca egyre dühösebb lett. Végül felszisszenve ragadta meg unokatestvére csuklóit, arcába hajolt, és tekintete szikrázott a haragtól. Hinata megszeppenve pislogott fel rá.
- Sa...sajnálom... - próbált mentegetőzni. - Nem vagyok ma jó formában...
- Direkt csinálod ugye? - kérdezte tőle halkan, ismét kifejezéstelen arccal a fiú. Hinata szemei elkerekedtek. Mire gondol vajon Neji? Hiszen nem bénázna ennyit szándékosan, amikor tudja hogy mennyire feldühíti vele a fiút...!
- Bocsáss meg... nem kell többé gyakorolnod velem ha nem akarsz... - hajtotta le elszontyolodva fejecskéjét, hosszú fekete hajtincsei arcába hullottak. - Tudom, hogy szörnyen béna vagyok.
Neji elengedte őt, és faképnél hagyta, onnantól fogva Hinata egyedül gyakorolt.

Néhány hét alatt kidolgozta saját harci stílusát, amely könnyed, kecses mozdulatokból állt, mintha egy, csak az Ő számára hallható zenére táncolna. Talán így is volt, s olyankor Hinata erhu-t vagy hárfát képzelt el élénk fantáziájával.
Rezidenciájukon csak egy privát gyakorlótér volt, a nagy előkertben, amin általában Neji és az apja gyakoroltak rengeteget, ezért ő máshová járt, vagy a hajnali napsugaraknál is korábban kelt.

Felemelte karjait, és létrehozta sajátfejlesztésű jutsujának erőterét, majd megidézve néhány klónt irányította őket saját maga ellen. Könnyedén legyőzte őket, kecses mozdulataival.

Szétpukkant az utolsó klónja is, és ekkor megérezte...

Szinte varázsütésre józanodott ki, és perdült meg.

- Sokat fejlődtél - mondta neki kifejezéstelen arccal Neji. Karba font kezeivel, magas termetével pontosan úgy nézett ki, mint apja, csak arcát még nem árnyékolták be a kor és a gondok ráncai.
Elpirulva köszönte meg a dicséretet.
- ...megyek is, nem zavarlak...
- Nem zavarsz - lépett elé Neji. Hinata meglepődött, hiszen unokatestvére ezt a két szót még soha nem mondta neki. - Gyakoroljunk. Van kedved hozzá?

Paff.

Helyreigazította leesett állát. Ez ma a meglepetések nagy napja - gondolta, és félénken elmosolyodva biccentett.
- Megtisztelsz, Neji...

Újra egymással szemben álltak, harciállásuk azonban már eltért. Neji támadásba lendült, erős határozott mozdulatait könnyedén kivédte kecsesen és elegánsan, de sajnos nem tudta megérinteni őt. Hát, legalább annyi előnyöm származik az új technikámból, hogy meg tudom védeni magam - gondolta elszomorodva, amiért csak ennyi fejlődésre volt képes.
Fél órával később, már kimerülten pihegve emelte fel kezeit magadóan, és Neji abban a pillanatban megtorpant, majd elégedetten nézett le az éppen csak válláig érő lányra.
- Büszke vagyok rád - mondta ki a következő meglepő mondatot, amellyel igazi örömet okozott. Hinata arca felragyogott, és egy őszinte, meleg mosolyt ajándékozott Nejinek. Kinyitotta száját hogy megköszönje, de a következő pillanatban már a fiú ajkai tapadtak az övére.
Felnyögve nyíltak tágra szemei a meglepetéstől, és amikor Neji forró nyelve a szájába siklott, felfogta. Félénk volt, de nem ostoba.
Behunyt szemekkel engedte passzívan, hogy csókolgassa és simogassa, majd pihegve szakította el tőle ajkait.
- Neji... - motyogta piros arccal, szédelegve. Közel állt az ájuláshoz, de nem akart szégyenszemre egy csók miatt ilyen helyzetbe kerülni. A fiú nem válaszolt, csak hosszú ujjaival végigsimította nyakát, pont úgy ahogy az előbb Orochimaru, majd egy könnyed mozdulattal leteperte a földre.
- Kívánlak Hinata... - súgta Neji a fülébe. Beleborzongott mély hangjába, és fülét perzselő leheletének forróságába.
- Az nem lehet... - nyöszörögte elkábulva. - ...rokonok vagyunk...
- Azt hiszed nem tudom? - suttogta a fiú, elkeseredetten legördülő szájjal. - Mégis... ha csak rád nézek, szívem felgyorsul, és beleőrülök, ha nem érhetek hozzád...

Hinata behunyt szemekkel hallgatta a vallomást, és úgy érezte, a szíve kiugrik mellkasából, olyan gyorsan kalimpált.

- Érezni akarlak...csak egy kicsit... - suttogta Neji, és éhesen tapadt forró szája az övére. Nyelve becsusszant, hogy felfedezze édes barlangjának minden titkát, és kezei bebarangolták az oly hőn áhított testet, hosszan elidőzve a kemény és mégis lágy melleken.
Felsóhajtott, amikor megérezte a fiú vágyának jelét hasához nyomódni, de nem ellenkezett... Hogy is tehette volna, amikor már lángolt az ő teste is a vágytól? Kábán tűrte, hogy Neji keze becsusszanjon inge alá, és a melltartót kikapcsolva simuljon rá melleinek érzékeny bőrére, majd felhúzva az anyagot, a fiú nyelve vegye át a helyüket. Kéjes sóhajait elvitte a lágy szellő... nem hallotta más a kéjes sóhajokat, csak a faágakon éneklő madarak, akik a szerelem dalát énekelték párjaiknak.

- Nem szabad... baj lehet belőle... rájönnek... rá fognak jönni... - suttogta, miközben karcsú ujjai a fiú hosszú, ébenfekete hajtincsein siklottak végig. Ruhátlanul vonaglottak, már csak a lányon volt egy kis csipkés fehérnemű, karcsú combjai a fiú derekára kulcsolódtak, s a kemény hímvessző hüvelyének bejáratához nyomódott a vékonyka, átnedvesedett anyagon keresztül.
- Tudom... - hallotta a fiú hörgését, és behunyt szemekkel nyögött fel, amikor a kemény makk a bugyi szegélyéhez ért, ahogy ritmikusan újra és újra hozzádörgölőzött, mintha szeretkeznének. A vékony kis anyag elcsúszott, és Neji hímvesszője síkos lett Hinata mézként folyó gyönyörének nedveitől...
A fiú hörögve markolt bele a földbe az alatta fekvő karcsú test mellett, úgy fogta vissza magát. Sápadt arcán, halványlila szemeiben egyértelműen látszott a hatalmas belső harc... Csak egy apró mozdulat... csak ennyi kellene... és megkaphatná azt a gyönyört, amelyet csak Hinata tudna nyújtani számára...
Oly nehéz... oly borzasztóan nehéz...

Hinata egész testében remegve a vágytól csúsztatta kezét kettőjük közé, és eltakarta szemérmét, hogy ne tudjon Neji beléhatolni. Forrón tapadtak össze ajkaik, lázas szenvedéllyel, miközben a fiú saját merevedését megragadva enyhített testét gyötrő kínjain. Az orgazmus pillanatában belenyögött rekedtes mély hangján kedvesének ajkaiba, és combjaira spriccelte gyönyörének magját.
- Hinata... - hörögte remegve. - Sajnálom... bocsáss meg nekem.
- Nincs miért haragudnom rád Neji... - suttogta reszkető ajkakkal, félénken. Hagyta, hogy unokabátyja felsegítse, letörölje és ruháit ráadja. Túlságosan remegett ahhoz, hogy egyedül képes legyen rá.

Attól a pillanattól fogva Neji gyengéden udvarolt neki titokban.

Hinata minden este talált a párnáján egy szál piros rózsát és élvezte a törődést, de nem engedte többé közel magához őt.







- Nem... - válaszolt halkan Orochimaru aranysárga szemeibe nézve. - Nem vagyok szűz...
Szégyenlősen lehajtott fejjel pirult el zavarában.
- Nocsak... ez örömteli hír... - hallotta a bársonyos, mély hangot. - Nem szeretem a teljesen tapasztalatlan nőket. Abban nincs semmi izgalmas...





Harmadik dobbanás

Aranysárga.

Ezt a színt egy másik ember szemeiben látni igazán különös érzés volt. A macskára emlékeztető furcsa pupillák összeszűkültek, majd lassan kitágultak, ahogy halvány íriszei elmerültek bennük.
Már nem félt. Már nem.
- Ez valami genjutsu? - lehelte halkan. Orochimaru elmosolyodott.
- Mit érzel?
- Inkább azt kérdezd, mit nem érzek...
Halkan kuncogva fogta meg karcsú csuklóját, és az ágyra ülve húzta az ölébe őt. Nem vonakodott, szót fogadva helyezkedett kényelembe a férfi combján.
- Akkor mit nem érzel?
- Félelmet.
- Nincs is rá okod kicsi Hinata. Még.
Derekát átölelve vonta közelebb magához, finoman végignyalta a remegő kis ajkakat. Mosolyogva figyelte ahogy a halványszín szemek lecsukódnak.
- Ha megteszem... sértetlenül távozhatok?
- Le sem tagadhatod hogy Hyuuga vagy. Még a halál torkában is alkudoztok... - kuncogott halkan Orochimaru, majd elengedte őt és felállt. - Kövess.




Hosszú, kígyóként kanyargó folyosók, sötét, érdes falak. Fáklyák.
Torkában dobogó szívvel figyelte az új és szokatlan környezetet. Orochimaru búvóhelyét falujából még senki nem láthatta. Hatalmas, föld alatti mesterséges barlang. Hihetetlen.
Egy nagy, mívesen faragott sötétbarna ajtóhoz érkeztek. Mindkét ajtószárnyon kígyófaragások tekeregtek körbe-körbe szédítően és félelmetesen. Maga a fémkilincs egy csörgőkígyó farkát ábrázolta, igazán dicséretes részletességgel. Nesztelenül nyílt az ajtó ahogy a férfi benyomta, ami Hinatát meglepte. Egy ilyen hatalmas, régi ajtónak nyikorognia illene. Gondolatmenetét félbeszakítva csodálkozott el ahogy belépett.
A falakon vastag, sötét kárpit, sötétvörös kígyómintázattal, a padlón fekete, puha szőnyeg, és a szoba közepén egy óriási ágy. Teljesen fekete szaténágyneműje szinte elnyelte a gyertyák lángjának gyér fényét.
Orochimaru hálószobája.
Óvatosan sétált beljebb, és magán érezte a férfi tekintetének súlyát, miközben a berendezést vizsgálgatta. Nem volt kétsége afelől, hogy jól jövedelmez a környező falvak feletti uralkodás és a rablóbandákkal kötött szövetség, valamint ki tudja még miféle üzelmei lehetnek a férfinak. Gátlástalan, tehát bármi elképzelhető.

- Tetszik? - riasztotta fel gondolataiból a férfi mély, bársonyos hangja. Megérezte a mögé lépő testből áradó forró erőt, és bizseregni kezdett a bőre tőle. Tudta jól, hogy szándékosan engedte ki a chakráját Orochimaru. A tapasztalt férfiak szándékosan csinálják, hogy dominanciájukat éreztessék, sőt... Iruka-sensei előjátéknak is szerette ezt csinálni.
- Nagyon szép - biccentett félénken. Hosszú, hűvös ujjak kulcsolódtak csuklójára, és ő engedelmeskedett a húzóerőnek. Sápadtan lépett az ágyhoz, és felpillantott a férfira.
- Nos, mivel tudod mi vár rád, gondolom nem szükséges elmagyaráznom semmit - cirógatta meg arcát Orochimaru. Reszketeg sóhajjal viszonozta az aranysárga szemek pillantását. Nem, nem volt szükséges elmagyaráznia semmit. Mindent tud, hiszen életének szinte a felét eddig arra szentelte, hogy felkészítse magát arra, hogy egy napon majd Narutot a világ legboldogabb férjévé tegye. Szerelme lángolt minden porcikájában, ha csak felidézte maga előtt az égszínkék szemeket, a széles, bizalomgerjesztő mosolyt, és a szép arcot.

Behunyta a szemét, és egy pillanatra érezni vélte a Narutoból folyton áradó finom, fűszeres ramen illatát is.

Ajkába harapott, ha csak arra gondolt, mit gondolna most róla a fiú, ha látná mit fog tenni másodperceken belül.

Remegő kezeivel nyúlt ingének gombjaihoz, de a hosszú ujjak megakadályozták.
Mire feleszmélt volna, már az ágyon feküdt ahogy könnyedén felkapta őt Orochimaru és a puha párnákra hajította. Levegőért kapkodva nézett fel a fölötte térdelőre, úgy figyelte ahogy az kioldja lassan lila övét, szétnyílik a krémszínű yukata felsője, és előbukkan a sápadt, vékony de inas és izmos test, amelyet valószínűtlenné varázsolt a gyertyák halvány fénye.
Hihetetlenül fehér volt a férfi bőre, mint amelyet még nem érintett soha napfény. Mintha örökké itt a katakombákban a föld alatt élt volna. Talán így is van... de nem, hiszen számtalanszor kimozdulhat a napfényre a dolgait intézni, azonban lehet hogy minderre éjjelente kényszerül. Nem volt ideje sokáig gondolkozni ezen, mert zavartan elpirulva figyelte ahogy a férfi bőszárú nadrágja is lecsusszan, majd az ágyékkötő is, és felszabadul a férfi szőrtelen testének minden centimétere. Pénisze hosszú volt, egyenes és sima, teljesen tettre készen várva az aktust.

Hinata dermedten fekve hagyta, hogy a hosszú ujjak bűvész könnyedségével szabadítsák meg minden ruhájától. Olyan szenvtelenül vetkőztette őt a férfi, mintha nem is szexre készülnének, hanem csupán egy kórházi ágyon feküdne, és egy medi-ninja tenné ezt vele, pusztán a gyógykezelés szükségessége miatt. Nem szólt semmit, csak tűrt. Remegő kezeit higgadtan pihentette az ágyneműn, érezte a hűvös szatén simogatását a bőrén.
- Olyan a bőröd, mint a fényes selyem... - dorombolta mély hangján elégedetten a férfit. A bóktól elpirulva fordította oldalra a fejét. Kapott már rengeteg dicséretet, de ez most akkor is más volt.
A hosszú, hűvös ujjak lágyan simították végig a vállait, kulcscsontjait, könnyedén érintették meg melleit, majd apró mellbimbóin köröztek finoman. Felsóhajtott az érzéstől. Jól esett neki a gyengéd érintés. Hasára csusszant a cirógatás, majd a nadrágjára. Lepillantott, és figyelte ahogy a férfi eljátszadozik a fekete szövettel, mielőtt kigombolja és lehúzza róla. Felpillantott abban a pillanatban amikor a bugyijától is megszabadították, és mélyen elvörösödött.
Orochimaru egész végig az ő arcát figyelte.
Elkapta tekintetét és összeszorította szemeit, ebben a pillanatban a hűvös ujjak combját simították végig, és határozottan csusszantak egészen vénuszdombjáig. Halkan felnyögve tárta szét engedelmesen a lábait, hagyva hogy belécsusszanjanak.
- Tényleg nem vagy szűz - hallotta a halk megállapítást, de nem reagált rá.
- Kíváncsi vagyok, ki vette el neked... vagy többen is voltak?
Felnyíltak a szemei, és összeszorította szép száját. Düh fojtogatta. Kényszeríti hogy lefeküdjön vele, de ez nem elég neki, még a lelkében is vájkálni akar?! Miféle dolog ez?!
Orochimaru csak halkan nevetett, és ránehezedve hajolt összeszorított szájához. Hinata megbűvölve figyelte a hosszú szemfogakat. Volt valami kígyószerű a férfiban, mégsem volt olyan hüllő típus. Ahogy a férfi meleg bőrét megérezte sajátján, megborzongott és lehunyta szemeit.
Forró nedvesség ért a szájához, selymes hajtincsek hullottak arcába. Megadóan nyitotta ki ajkait a férfi nyelve előtt.
Rövid és felületes csók volt, amolyan kóstolás. Más, mint amihez hozzászokott. Más, mint Neji vagy Iruka csókja... vagy más, mint Genmáé.
Utóbbi férfi képe hirtelen robbant be a tudatába, és ahogy a forró ajkak mellbimbójára tapadtak, felnyögött az emléktől.

Genma illata... ujjai a szemérmén... nyelve a lábai között...

- Anetha... olyan gyönyörű vagy... - térítette magához a férfi rekedt, mély hangja. Lepillantott az őt vágyakozva figyelő aranysárga íriszekbe. Orochimaru meleg, nedves, hihetetlenül hosszú nyelve köldöke körül játszadozott. Groteszk és taszító látvány volt. Elsápadva kapaszkodott meg az ágyneműben, és puha ajkába harapva figyelte ahogy a hosszú nyelv, meztelen csigaként kúszott lejjebb, remegő combjainak hajlatán keresztül egészen a vénuszdombjáig.
Megfordult a fejében, hogy ellenkeznie kéne. Mégsem tette, hiszen tudta jól milyen következményekkel járna, ezért inkább szorosan behunyta a szemeit, hogy ne kelljen látnia hogyan választja szét a hosszú és undorító nyelv nagyajkait és csusszan be a hüvelyébe mélyen, akár egy pénisz. Halkan felnyögött a különös érzéstől. Nem volt fájdalmas, csak furcsa...
A hűvös ujjak finoman matattak csiklója körül, majd lassú körözéssel masszírozni kezdték. Nyilvánvalóvá vált számára, hogy a férfi örömet akar szerezni neki, és félénken lepillantva ismét az őt figyelő arany szempárral találkozott tekintete. Félénken megsimogatta a hasára lógó hosszú, fekete hajtincseket. Bátortalan mozdulatát látva a férfi jól érezhetően megremegett.
Hinata tudta jól, hogy Orochimaru nem őt látja ebben a pillanatban. Sajnálat töltötte el a lelkét. Bizonyára nagyon szerethette Anetha nagymamáját...
Behunyta újra szemeit, és megadóan tárta szét jobban a lábait. Elhaló sóhajjal feszítette ívbe a testét ahogy a forró nyelv lágyan mozogni kezdett benne. Ki és be...
Csiklója zsibbadni kezdett, és az egész annyira furcsa és különös volt számára. Azt hitte, a férfi majd nekiesik és magáévá teszi könyörtelenül és durván. Ehelyett... mondhatni gyengéd vele.
Nem merte újra lepillantani, mert a látvány taszító volt, és ő nem undort akart érezni. Kutatni kezdett fejében emlékek után, amelyekbe kapaszkodhat ebben a pillanatban, végül felidézte magában a legutóbbi szexuális élményét.
Mielőtt elindult volna a küldetésre, még utoljára Genmával volt. Akkor repült be az ablakon a sólyom, amikor a férfin lovagolva felsikkantott az orgazmustól.

Genma...

Soha nem fogja elfelejteni, milyen jó volt vele az első együttlét, annak minden borzalmával, fájdalmával és kéjes gyönyörűségével...

- Szia Hina-bébi - hallotta a mély, karcos hangot. Meglepetten pillantott fel, és keze, amellyel az akadémia főbejáratának ajtaját csukta volna be, megtorpant a levegőben.
- Öh... Genma-san - pislogott fel félénken, és elpirult a halványbarna szempártól, ahogy az végigsiklott rajta, megállapodva kissé megviselt, gyűrött blúzán. Gúnyos félmosollyal vette ki szájából a dobótűt, és elhajította.
- Ha befejezted a játszadozást Irukával, akkor mehetünk is.
- Tessék? De hát... hová...? - makogta, és nem tudta hogy vörösödjön, elájuljon vagy sikítson. Pedig igyekezett óvatos lenni, amikor Irukával találkozik, de ezek szerint körültekintő elővigyázatossága sem volt elég.
- Küldetést kaptunk, csak te és én - kacsintott rá a férfi, és egy hanyag mozdulattal ellökte magát a faltól. Ruganyos léptekkel indult el, és Hinata nem tehetett mást, félénken követte.
- Nem mehetnék haza előtte?
- Minek? Rövid küldetés lesz, ráadásul a fegyvertáskád is nálad van.
- De...
- A válaszom nem, nem mehetünk haza, így is sokat kellett rád várnom. Már rég úton kéne lennünk - jött a határozott válasz. Nem vitatkozhatott vele, hiszen a férfi jounin volt, ő pedig csak egy chounin. Beletörődve sorolt be mellé, és ahogy elhagyták Konohát és beléptek az erdőbe, Genma elkezdte beavatni a küldetés részleteibe. A kérdésére hogy miért csak ketten vannak, amikor egy csapat mindig három fős, nem kapott választ.
Furcsa volt.
Újabb kérdés:
- És hol van a küldetésről szóló tekercs?
Néma csend. Megtorpant, és zavartan nézett a férfira aki szintén megállt, de még mindig háttal neki.
- Genma-san...?
- Mióta tart ez köztetek Irukával? Meddig jutottatok el? - morrant a férfi tengermély, dohányzástól karcos hangján. Hinata eltátotta duzzadt ajkait, úgy szegezte halvány tekintetét a férfi tarkójára. Vajon miért kérdez tőle ilyeneket? Zavartan kezdett ujjacskáival babrálni, miközben fejében száguldoztak a gondolatok. Lehet hogy az apja bérelte fel? Nyomoztatott utána? Elképzelhető. De ha csak áll szótlanul, azzal nem jut előrébb.
- Miért érdekel...? - pittyegte félénken.
- Az ne izgasson. Csak válaszolj Hinata.
Elpirult a szégyentől és a haragtól. Mégis milyen alapon mer így beszélni vele?
- Visszamegyek - penderült meg, és a kínos szituációt hátrahagyva indult volna el, de a férfi már előtte is állt. Meghökkent a gyorsaságától, pedig számíthatott volna rá, hiszen Genma jounin. És a jouninok nagyon gyorsak és erősek.
- Nem. Itt maradsz és válaszolsz nekem.
Na betelt a pohár.
- Mégis hogy merészeled? - háborodott fel Hinata, dühös könnyek kezdtek a szemeibe gyűlni. Ő soha nem beszélt senkivel ilyen hangon, most sem igazán ment neki, de a saját érdekeit és Irukáét szeme előtt tartva muszáj volt a sarkára állnia. - És... miért érdekel téged?
Gúnyos pillantás volt a válasz, és a férfi az arcába hajolva nézett közvetlen közelből halvány szemeibe.
- Minden pórusodból árad a szex, Hina-baba. Izgató... Megkefélt már, hm? Jó volt? Vagy még csak játszadozik veled?

Csatt.

Hinata meglepetten pislogott a férfi arcán pirosló foltra. El sem hitte, hogy ezt ő tette. Pofon vágott egy jounint... Aki csak vigyorgott.
- Kis vadmacska... - súgta Genma. Mire feleszmélt, már háta egy fatörzshöz nyomódott, ajkain a férfi szája, fenekén pedig az erős kezei. Döbbenten felnyögve hagyta hogy leszaggassa róla a ruháit. Lába között matató ujjait érezve combjai megremegtek, és a férfi elégedett morranásától összerándult.
- Kis ribanc... máris nedves vagy. Vagy pedig „még” nedves vagy... Iruka jó munkát végzett...
- Ne... - zokogott fel a szégyentől, de nem hatotta meg a jounint. A benne ügyködő ujjak nyomán zsizsegés áradt szét altestében, és sírása halk nyögésekké szelídült.
Zihálva kapaszkodott a mellényébe, és behunyt szemekkel fonta ösztönösen combjait a férfi derekára. Genma lassan hatolt belé, pedig azt hitte meg fogja erőszakolni. Mégsem tette, helyette magához ölelte szorosan, és remegve, hörögve temette arcát Hinata puha nyakába.
- Olyan...finom meleg vagy... - zihálta Genma. Hinata csak nyöszörögni volt képes. A férfi pénisze hosszú volt, és vastag. Úgy érezte szétszakad, mégis úgy kitölti, hogy néhány pillanatra minden űrt betöltött még a lelkében is.
Nem érezte azt a folytonos hiányt... a szerelme iránt. A fájdalmat, amely születése óta emészti, és a megaláztatást, amely szintén azóta van jelen életében.

Most csak Genma volt az, akit érzékelt, és hatalmas hímtagját, amely fájdalmasan, mégis jóleső kínnal feszítette hüvelyét.
Karjait a férfi nyaka köré fonva hagyta hogy a férfi gyengéden fektesse le a puha fűbe, és ránehezedve lassan kihúzódjon belőle, majd újra elmerüljön. Lassan, óvatosan mozgott benne. A feszítő fájdalom lassan enyhülni kezdett, és átvette a helyét egy furcsa bizsergés. Ismerte az érzést, hiszen orgazmus előtt ezt szokta érezni, de ez most mégis más volt. Talán azért, mert eddig így még nem jutott el a csúcsra... Mintha a férfi megérezte volna, keze kettőjük közé siklott, és kissé megemelkedett hogy kényelmesen elérhesse. Ujjai csiklóját kezdték ingerelni, és majdnem olyan jól csinálta mint Iruka-sensei. Nyögdécselve, sóhajtva élvezte, és ahogy szétáradt testében az ismerős zsibogás, felnyögött lágy hangján.
Genma remegve húzódott ki belőle, és péniszét megmarkolva élvezett rá Hinata combjára, fejét puha mellei közé fektetve kortyolta a levegőt.

Hosszú percekig feküdtek kábán, egyikük sem szólalt meg. Még a faágakon üldögélő madarak sem mertek csicseregni, csak némán figyelték őket. A fák lombkoronáin átszűrődő napfény csipkés árnyékkal borította be verejtéktől csillogó testüket, és bőrüket hűsítő enyhe szelet érezve Hinata lúdbőrözni kezdett.


- Anetha... - hallotta a halk nyögést, és pihegve nyitotta fel szemeit. Az orgazmustól még kába volt és gyönge, és ráadásul olyan erővel taglózta alig pár perce, hogy maga is meglepődött. Pedig ha Genmával szexel, mindig Narutot képzeli a helyére. Most először fordult elő, hogy Genmáról álmodozott.
Figyelte ahogy Orochimaru visszahúzza hosszú nyelvét a szájába, és fölé mászik. Hosszú és vékony péniszével egyetlen döféssel merült el benne.
Felnyögött, bár maga sem tudta miért. Nem élvezte, de mégis... Talán igaza volt Genmának, amikor tüzelő kis szukának, kéjes kis ribancnak becézgette aktus közben. Talán tényleg az... talán valóban képes lenne a testébe fogadni minden péniszt Konohában, és élvezné. Pokolian.


Negyedik dobbanás



Felnyíltak halvány szemei, és egy mély lélegzetvétellel konstatálta, hogy ahol felébredt, az bizony nem az ő szobája.
Derekára egy kar nehezedett, hátához egy meleg test simult.

Mint egy hegyomlás, úgy omlott rá minden emlék a múlt éjszakáról: Orochimaru... és a szex.

Megfordította fejét, és a párnán, mellette nyugvó férfi sápadt arcára pillantott.

A múlt éjjelt Orochimaruval, a legendás sanninok egyikével töltötte. Szabadulásának érdekében odadobta magát, mert értelmetlennek találta volna meghalni csupán álszemérmességből. Ha elveszíti az életét, akkor hogyan láthatná újra Narutot? Szívének egyetlen birtoklóját...? A jövendőbeli férjét...?
Nem. Életben kell maradnia, bátran és kitartóan, hogy elérhesse céljait.

Elpirult, majd elsápadt amikor felidézte, miket is művelt ezzel a veszélyes férfival. Viszolygott saját magától és Orochimarutól is, amikor bizonyos jelenetek is felsejlettek behunyt szemei előtt, de erőt vett magán, és felült. Mozdulatától a férfi azonnal éberré vált.
- Jó reggelt kicsim... - sóhajtotta, visszahúzva őt maga mellé. Hinata összeszorított szemekkel tűrte, testére nyugalmat erőszakolva.
- Jó... jó reggelt... Akkor most elmehetek?
Halk kuncogás volt a válasz, ami határozottan nem tetszett neki. Felnyitotta résnyire szemeit, úgy pillantott fel a kígyómosolyú férfira. Az aranyszínű szemek jókedvűen csillogtak, majd lassan megnyalta hosszú nyelvével saját száját.
- Azért egy finom reggelit elfogyaszthatnál velem, mielőtt elindulsz. Hosszú út áll előtted, és nem szeretném ha éhségtől legyengülve végeznéd valahol...
Hinata pár pillanatig még gondolkozott, végül beleegyezően biccentett. Jobb asztaltársaságot is el tudott volna képzelni magának, de hát nem volt abban a helyzetben, hogy válogathasson.

Nem sokkal később, egy zavarba ejtő fürdés és öltözés után már a föld alatti katakombákon keresztül, a fáklyák félhomályában követte az előtte haladó férfit. Mélán figyelte a lépteire hullámzó sötét haját, magas testét, vállait. Nem volt az a kifejezetten nagydarab, izmos férfi, mint például Genma vagy az édesapja, de azért jelentőségteljes megjelenéssel bírt. Testalkata Iruka-senseire emlékeztette, de korántsem volt annyira megnyerő és bizalomgerjesztő, ráadásul olyan jóképű sem, mint a csinos, napbarnított chounin-oktató.

- Erre - kúszott a lágy, alattomos hang fülébe, és felocsúdva tekintett fel a nyitott ajtó mellett álló férfira. Szót fogadva lépett be a tágas terembe, ahol egy nagyobb fotelen és néhány fáklyán kívül más nem volt. Értetlenül nézett körül, majd kérdő pillantással fordult a kígyómosolyú férfi felé. Kérdeznie sem kellett, már kapta is a magyarázatot.
- Előbb beszélnem kell néhány emberrel, utána együtt eszünk, Hinata.

Néhány perccel később már tele volt a nagy terem. Csupa félelmetes külsejű férfi. Bátran nyelt egyet, és leplezve félelmét, kifejezéstelen arccal álldogált Kabuto mellett. Orochimaru széke mögött állva úgy érezte, mintha átállt volna a rossz oldalra, és tilosban járna... pedig ez nem igaz, tudta jól. Kívülről nézve azonban pont úgy tűnt, mindezek ellenére.

Nyitva tartotta füleit, és a sannin minden szavát elraktározta emlékezetében, talán hasznos lesz később. Amikor szóba került egy település lerombolása, végre tudatosult benne, hogy veszélyben van. Miért engedné Orochimaru, hogy hallja ezeket, ha nem azért, mert tudja jól, hogy nem fogja tudni elmondani senkinek ezeket az információkat?! Valószínűleg esze ágában sincs elengedni őt, hiába ígérte meg.
Egy renegád, aljas ninja adott szava semmit sem ér. Gondolhatta volna.

Elsápadva hajtotta le fejecskéjét, sötét hajtincsei arcába hulltak. Most mit csináljon? Mit tehetne? Hogyan szökhetne meg innen vagy kerülhetné el a biztos halált?

Bamm!

Kivágódott a duplaszárnyas ajtó nagy döndüléssel, a felkavarodó levegőben a fáklyák lángjai megrebbentek. Összerezzenve fordult az újonnan érkező felé, ahogy mindenki más is a teremben. A sötét nyílásban állót nem látta, csak az erejét érezte... azt a pokoli, pusztító chakrát, amelyet még soha nem tapasztalt. Elakadt a lélegzete is, olyan fájdalmasan marta a bőrét. Megcsikordultak fogai a visszafojtott nyögéstől.

Miért nem palástolja az erejét, ahogy minden erős ninja teszi? - kérdezte magában, és félelemtől görcsbe rándult gyomorral hallgatott tovább.

A sötét alak belépett, és a vörösen izzó szemeket látva Hinatát vad remegés rázta meg.
- Sasuke-kun - búgta Orochimaru mézes-mázosan. - Végeztél az edzéssel?

Sasuke! Sasuke itt van! - zsongott a feje, és izgatottan szorította kezeit szívére.

Ó ha Naruto ezt tudná! Ha itt volna! Ha elmondhatná neki... Mennyire boldog lenne!

Kibontakozott a félhomályból a magas alak. Hinata meglepetten mérte végig. Eddig talán egyszer látta Itachit, Sasuke testvérét, de ha nem lenne a rövid, borzas haj, összetévesztené vele. Ugyanaz a sápadt, szép és kifejezéstelen arc, sötét haj, és izmos, magas termet. De Sasukén nem fekete akatsuki köpeny volt, hanem egy bő, fehér nadrág, lila övvel és egy szétnyílt jinbei felső, amely látni engedi minden szem számára, mennyire kidolgozottak az izmai.

- Ő meg mit keres itt? - mordult fel a fiú. Hinata csodálkozása csak tovább nőtt. Mennyire mély lett a hangja!
- A vendégem. Bizonyára ismeritek egymást...
- Még hogy vendég. Ne nevettess...
A megvető hangsúlytól Hinata zavartan sütötte le szemeit. Valahogy úgy érezte, hogy a rászegeződő vörös szemek átlátnak rajta, és pontosan tudják mit művelt. Szégyentől égett az arca...
- Orochimaru-sama - szólt közbe halkan Kabuto. - Ha ennyi volt, akkor...
- Távozhattok - intett kegyesen a sannin. Néhány másodperc múlva már csak hárman voltak az üresen kongó teremben.
Sasuke közelebb lépett, és csípőre tett karokkal nézett le megvetően mesterére.
- Tűntesd el. Látni sem bírom - követelte halkan, mégis fenyegetően. Kuncogás volt a válasz.
- Sasuke-kun... neked ehhez semmi közöd.
- Óvatlanság őt itt tartani. Mi van, ha megszökik? És egyáltalán minek hoztad ide? Rosszul vagyok a látványától is...
- Sasuke-kun! - kiáltotta Hinata összeszorított szemekkel. Düh és félelem fojtogatta torkát, ezért igencsak elhaló volt a hangja, de sikerült félbeszakítania a gyilkos erejű, pusztító szavakat.
- Mi van?
Összekaparva minden bátorságát, előrébb lépett, Orochimaru mellé.
- Naruto-kun mindenhol téged keres... - nyifogta félénken. - Kérlek...
- Hallgass! - dörrent rá Sasuke, és ő elsápadva rándult össze. - Nem érdekel azaz idióta.
- Sasuke-kun... Légy udvariasabb a vendégemmel - fűzte hozzá kuncogva a sannin, látszólag piszkosul élvezve a párbeszédet.

- Vond vissza! - kiáltott fel hirtelen Hinata, döbbent csendet kiváltva ezzel. Saját maga is megszeppent, de dühösen szegezte tekintetét Sasuke arcára. Kipirult a haragtól, és legszívesebben vicsorgott volna! Hogy merészelte idiótának nevezni a legcsodálatosabb embert a földön?!
Sasuke válasz nélkül pillantott rá, hosszan, félelmetes némasággal.
Hinatában a feszültség csak nőtt és növekedett, de nem adta fel. Naruto neki a mindene... és nem fogja eltűrni, hogy egy ilyen alak idiótának nevezze.
- Naruto-kun csodálatos ember... - szólalt meg finom hangján, reszketegen. - Nem érdemli meg, hogy így beszéljenek róla, főleg te nem... Hiszen érted hajtja magát, hogy megmenthessen és hazavigyen, Sasuke-kun...
- Hallgass! Idegesítő vagy - szakította félbe halkan őt a fiú. Rideg pillantása a vért is belefagyasztotta a lányba. - Orochimaru, tüntesd őt el innen!

Megfordult és lassan kisétált, hátán lévő katanájának fényes hüvelyén megcsillant a fáklyák fénye.

Hinata a halkan kuncogó sannin felé fordult. Mondani szeretett volna valamit, de fogalma sem volt mi akar kitörni belőle a zokogáson kívül, így inkább ajkába harapva hajtotta le fejét.

- Hinata... gyere ide kérlek - búgta mézesmázosan a férfi. Szót fogadva lépett közelebb, és a csuklójára tekeredő hűvös ujjak határozott húzásának engedelmeskedve ült a férfi ölébe. Mereven kihúzta magát, mert nem akart túl intimen hozzásimulni. Elvégre semmi sem kötelezi már erre, hiszen az egyezség rá eső részét már teljesítette.
Behunyt szemekkel tűrte, hogy a férfi a haját simogassa. Igazság szerint nem is volt igazából kellemetlen érzés, hiszen mindig is szerette ha simogatják és kényeztetik. Iruka-sensei tudta ezt róla, és ő volt hozzá mindig a legkedvesebb. Igen, az Ő karjaiban bármennyi időt szívesen eltöltött.
Sóvárogva gondolt Konohára, és lenyelte könnyeit.
- Hinata... - búgta halkan, rekedtes hangján a férfi. Leheletének illata az ánizsos cukorkára emlékeztette. Felpillantott az aranyszínű szemekbe, és a hosszúkás pupillákat figyelte. Milyen különösek... mint a kígyóké, gondolta. Némán figyelt.
- Ajánlatot teszek neked. Azt javaslom, ne válaszolj azonnal, előbb gondold át alaposan.
Hinata biccentett, és komolyan csillogó halvány szemeit a sanninra szegezte. Érezte, hogy ez egy fontos pillanat lesz.
- Ha akarod, most azonnal elengedlek, és kisétálhatsz innen. De felajánlom neked, hogy nálam maradhass, mint a szeretőm.

Kifejezéstelenül viszonozta Orochimaru pillantását. Tudta jól, hogy még nem fejezte be a férfi. Nem lehet csak ennyi, hiszen nincs az a pénz, amiért önként és viszonzás nélkül hajlandó lenne erre. Valami komoly ajánlatot fog kapni. Érezte. Várt. De a férfi nem folytatta, csak mosolyogva cirógatta az ő hajtincseit.

- Miért... - cincogta félénken lesütve szemeit, mélyen elpirulva. - ...miért maradnék itt veled?
A hűvös ujjak tarkójára siklottak, és határozott mozdulattal ragadták meg haját, hogy felemelje a fejét. Nem durván, csak erőteljesen.
- A szeretők dolga igen kellemes tevékenység. Többek között bejáratosak mindenhová, beszélgethetnek mindenkivel... esetleg... - nyújtotta el a szót. - ...meg is győzhetnek egy bizonyos valakit, hogy térjen vissza Konohába, és így az a férfi, akit a szerető titokban imád, boldog lehet végre...

Hinata levegőért kapkodva viszonozta a férfi komoly pillantását.
Ezek szerint... ezek szerint ha meg tudja győzni Sasukét, és hazaviszi Konohába, akkor Naruto végre megnyugodhat... és hajlandó lenne végre mással is törődni. Elsősorban vele, aki megőrül érte.
- Ha... ha sikerülne... elengednél minket?
- Természetesen... - súgta a férfi, kiszélesedő kígyó mosollyal. Nagy szemfogain megcsillantak a fáklyák sárga lángcsóvái.
- De... de miért tennél ilyet? Hiszen neked Sasuke-kun...
- Sss... - sziszegte halkan a sannin, mutatóujját a puha ajkacskákra téve. - Talán ostobának tartasz? Elhiheted kicsikém, hogy soha, semmit nem teszek meggondolatlanul.
- Bocsánat... - suttogta az ujjnak. Igen, ez udvariatlan kérdés volt.
- Megbocsátok - hajolt hozzá közelebb, hosszú nyelvének hegyes végével megnyalva szája szélét. - És most... a válaszodat szeretném hallani.
- Mi történik, ha... ha nem sikerül?
- Akkor velem maradsz a halálodig.
Hinata megremegett. Nem volt ő olyan ostoba, mint ahogy sokan feltételezték róla. Nem fogja megérni az öregkort a sannin mellett, hiszen ez azt jelenti, hogyha ráunt, megöli.
A halált kockáztatja.

Vajon megéri ezt tennie Narutoért?

Lenne egyáltalán esélye Sasukét meggyőzni arról, hogy vele tartson?

Ha nem teszi meg, holott lehetősége volt rá... semmivel sem lenne különb régi, gyáva önmagánál, aki Naruto megismerése előtt volt.

Nem, nem adhatja fel. Naruto sem adja fel soha!

Mégsem akart még egyértelműen igent mondani, mert azzal túl végleges és visszafordíthatatlan lett volna a dolog. Ennyi gyávaságot még megengedett magának azért.

Egyáltalán mégis mit csinál egy szerető? Mi a dolga? Ezt is feltétlenül tisztáznia kell.

- És mit... - cincogta halkan, de összeszorult a torka és nem volt képes folytatni.
Orochimaru mélán mosolyogva cirógatta a haját, türelmesen figyelve őt.
- Hm?
- Mit... mit kell... úgy értem...
- Szeretnéd tudni, hogy mi lesz a dolgod? Bizonyára tisztában vagy a szó jelentésével, így azt felesleges kifejtenem. Extra igényeim nincsenek, csak légy mindig szolgálatkész és diszkrét, kicsikém.
Eddig jól hangzik. De... ki tudja milyen a férfi ízlése... ezt tudnia kell.
- Én... nem szeretem a durvaságot és a fájdalmat... - suttogta mélyen elpirulva. Szörnyen megalázónak érezte, hogy ilyesmikről alkudozik.
A sannin kuncogva simította félre haját az arcából, hogy láthassa.
- Már tapasztaltad milyen vagyok az ágyban, úgyhogy felesleges emiatt aggódnod. Nem foglak bántani, fizikai sérülést okozni neked. Meglep, hogy ennyire körültekintő vagy, és örülök is neki. A látszat néha csal, és te nem is vagy buta. Csak félénk... Igazam van?

Hinata még jobban elpirult.
A férfi keze végigsiklott a karján, majd a combján. Kellemes volt az érintése, nem érzett undort, és ha belegondolt... a múlt éjjel sem volt annyira rémes. Néhány napig, esetleg egy-két hétig el tudná viselni. Igen... igen...
- Látom megérlelődött benned a válasz. Szeretném hallani a szép kis szádból... Igen vagy nem?

- Igen... - suttogta. Orochimaru halkan kuncogva vonta szorosabban magához.
- Örömmel hallom, kicsikém. Pecsételjük meg az egyezséget, és csókolj meg szépen - utasította őt lágyan.

Hinata bátortalanul moccant meg, de félúton elbizonytalanodott. A csókolózás annyira intim dolog... és ő még csak nem is kedveli ezt a férfit. Szorosan behunyta hát szemeit, és ajkait a hűvös szájhoz préselte. Érezte ahogy a férfi vigyorog, és szemfogainak karcolását is. A következő pillanatban ijedten sikkantott fel, amikor egy nyelv erőszakosan tört be a szájába, és szinte a torkáig lenyomódott. Még soha nem csókolózott így... eddig a férfiak máshogyan csinálták vele. Elhúzódni nem tudott, mert erősen fogta a sannin a fejét, így csak szuszogva, nyöszörögve hagyta magát. Szerencsére néhány hosszú másodperc múlva véget ért ez a borzalom, és zihálva nyitott ki szemeit. Ó bár ne tette volna! A férfi gonosz vigyora semmi jót nem jelentett... érezte. Rémülten próbált elhúzódni tőle, egész testében remegett a félelemtől, és a hosszan kilógó nyelv láttán az undortól is.

Tudatosult benne a tény, hogy nincs visszaút. Immáron elkötelezte magát.

Elernyedve hunyta be szemeit, megadóan elviselve, hogy a nedves, meleg nyelv inge alá csusszanva nyálazza össze melleit, dörzsölgesse melltartója alatt mellbimbóit.

Öklét szája elé szorítva fojtotta magába ellenkező nyöszörgését. Nem... nem kellett volna ránéznie a férfira. Csukott szemmel mindez sokkal elviselhetőbb lenne, ha nem látta volna a kidugott hosszú nyelvet, és a férfi gonosz vigyorát...
- Fordulj meg... - súgta a férfi, és ő szót fogadva fordult háttal neki, így legalább véletlenül sem kellett látnia a borzalmat. A hosszú, hűvös ujjak ingén matattak, és a ruha anyagának lazulásából következtetett arra, hogy kigombolta és széthúzta rajta. Tétován fogta még a férfi kezeit, hogy megállítsa, ezzel felszabadítva saját száját, amelyen keresztül az undorodó, halk nyüszögések azonnal felszínre törtek.

- Ne ellenkezz - sziszegte a fülébe Orochimaru, akár egy kígyó.

Erőtlenül hullottak le kezei, akár a halott madarak az égről. Tudta jól, hogy ha megszegi az egyezséget, a férfi megöli. Ez nem történhet meg.

Lehajtott fejjel, fogait és szemeit összeszorítva tűrte, hogy combjai alá nyúljon a férfi, és terpeszbe kényszerítse lábait, majd kigombolja nadrágját, utat képezve így a hosszú, nedves és undorítóan mozgó, lüktető nyelvének.
Ebben a helyzetben hiába próbálta kitörölni fejéből a képeket és szebbeket maga elé idézni... Nem megy. Képtelen rá.

Halk sikkantással rándult össze, ahogy lábai közé csusszant a nyelv, és a szeméremredőket szétválasztva élvezettel, lassan kezdett körözni csiklója majd hüvelyének bejárata körül.
Hallgatta a fülét súroló szuszogást, és fejét a férfi mellkasának támasztva tűrte a fenekének feszülő kemény hímtag nyomását ruháján keresztül.

Megígérte... Orochimaru megígérte, hogy nem fog fájdalmat okozni! Ezzel a tudattal próbálta visszafogni menekülési reflexeit és ellazulni amennyire csak bírt.

A nedves nyelv végül belécsusszant, és akárcsak múl éjjel, ugyanúgy történt minden... csak most nem élvezte.
Elernyedve, magatehetetlenül hagyta magát. Nyöszörögve és fuldokolva saját nyálától...
Érezte ahogy felemelik, de a világért sem nyitotta volna ki a szemeit, így is tudta jól mi történik. A férfi lerángatta róla a nadrágot a bugyijával együtt, és amikor visszaült vele, nekifeszült merevedése a hüvelyének. Mivel már bőven nyálas volt, így könnyen becsúszott, akadálytalanul.
Lehajtott fejjel, a fotel karfáiba kapaszkodva kezdett el mozogni a férfin, lágy csípőkörzésekkel. Úgy vélte, a saját ritmusában jobb csinálni, mintha hagyná hogy a férfi mozgassa. Ezt már megtanulta Genma mellett, aki ha nem volt eléggé együttműködő vagy túl fáradt volt, úgy dobálta őt mint egy játékszert.

Hosszú-hosszú... nagyon hosszú idő múlva - ami talán a valóságban tíz-tizenöt perc lehetett csupán -, végre meghallotta ahogy Orochimaru rekedtesen felkiált és megmerevedik alatta.
Fellélegezve ernyedt el, és zihálva, verejtékezve dőlt hátra a férfi mellkasához, tűrve hogy a sannin belefúrja arcát a nyakába.
- Anetha... Anetha... édesem... kicsim... - suttogta öntudatlanul simogatva, szorítva magához Hinatát. Reszketeg cirógatások, puha puszik a vállán, nyakán...

Könnyes szemekkel viselte el.

Narutoért teszi...

Csak erre tudott gondolni.


 Ötödik dobbanás


Már percek óta csak állt a sarokban, és bámulta az edzését. Nem mert megszólalni, Sasuke pedig tudomást sem vett róla.
Várta a lehetőséget, de csak akkor mert megszólalni, amikor az edzés véget ért, és a két hang-ninja kiment.
- Umm... - habogta halkan Hinata. - Sasuke-kun...
A szólított, mintha meg sem hallotta volna, kényelmes lassúsággal húzta fel magára a felsőjét.
- Sasuke-kun - ismételte meg a lány ismét, és ujjait babrálva figyelte ahogy a katanát is a hátára veszi.
- Mi az? - hallotta meg a fiú mély hangját, amely hosszan visszhangzott a nagy, földalatti teremben. A dolog kísértetiességét pedig csak növelték a alra rögzített, halkan sercegő fáklyák.
Hinata nagyot nyelt. Fogalma sem volt, hogyan kezdjen hozzá, mégis... muszáj volt valamit kitalálnia. Úgy döntött, marad a jól bevált őszinteségnél.
- Szeretném, ha hazajönnél velem Konohába... - Halk hangja akár egy fuvallat. Hiába, ő nem tud határozottan fellépni senkivel szemben. A harc során sem szokott beszélgetni, csak küzd és kész.
- Hn... - morrant megvetően a fiú. - Miért akarnál magaddal vinni? Egyáltalán te miért akarsz visszamenni? Azt hiszed, hogy visszafogad a falu azok után, hogy önként Orochimaru szeretője lettél?
Fájdalom nyilallt a mellkasába.
- Igen... és magammal viszlek téged is... - Remegett az egész teste, de kitartóan bámulta tovább Sasuke tarkóját.
Megvető horkantást kapott válaszul, és már csak a csukott ajtót csodálhatta. Térdre rogyott.

Ha ezt a faluban megtudnák... hogy ő és Orochimaru...

Az borzalmas lenne.

Erről feltétlenül beszélni fog a férfival, hogy őrizze meg a titkot.
Bele sem mert gondolni, miképp reagálna a családja. Szégyent hozna a Hyuuga névre... Borzalom.

Lassan felállt, és remegő térdekkel vánszorgott az ajtóhoz. Nem, ő soha nem adja fel. Soha.

Orochimaru hálószobájába - ami most már az övé is volt - visszatérve, halk sóhajjal rogyott le az ágyra. Fáradt volt... nagyon fáradt. Úgy érezte, már napok óta nem aludt, pedig ez nem igaz. Ablak híján még a napszakot is csak sejtette... talán este lehetett már.

Nesztelenül nyílt az ajtó, inkább csak érezte hogy belép rajta valaki mint hallotta. Felállva üdvözölte a sannint egy apró kis fejhajtással, és engedelmesen ült a férfi ölébe amikor az letelepedett az ágy szélére. Behunyt szemekkel tűrte a hűvös ujjak cirógatását arcán és haján.
- Milyen napod volt ma, édesem? - búgta lágyan a férfi, hosszú nyelvével megnyalintva Hinata fülét, közben aranysárga szemei összeszűkülve fürkészték az elpiruló arcot, figyelve minden rezzenését.
- Kellemes... - válaszolt félénken. - Sétáltam egy kicsit...
- Tudom. - Orochimaru mosolya mindent elárult. Halkan kopogtattak az ajtón, majd maga Kabuto lépett be egy tálcával.
- A vacsorája uram - hajolt meg udvariasan, és az asztalon gyorsan megterítve távozott.

Hinata megbűvölve figyelte a férfit. Olyan elegáns, finom mozdulatokkal étkezett, mint az édesanyja... pedig arra számított, hogy...
- Nem meséltél még arról, hogyan sikerült a beszélgetésed Sasukéval.
Meglepetten kapta fel a fejét Orochimaru hangjára. A komoly arcot látva lesütött szemekkel kezdte behatóan vizsgálni tányérjának tartalmát, s a maradékot piszkálgatta.
- Nem túl jól - válaszolta őszintén, egy borsóval szemezve. Utálta mindig is ezt a zöldséget. - De valami ilyesmire számítottam...
- Talán idővel közlékenyebb lesz veled - mosolygott rá a férfi, hegyes szemfogain megcsillant a gyertyafény.
- Igen... biztosan... - sütötte le ismét szemeit, és az abrosz mintázatát vizsgálta immár behatóan. Többször is mély levegőt vett, de nem mert megszólalni.
Orochimaru befejezte az étkezést, hosszú ujjait a pohárra fonva emelte fel, a perem fölött pillantva rá.
- Kérdezz nyugodtan, Hinata - búgta kedvesen, azzal a mély hanglejtéssel, amely csak neki járt.

Elpirult, majd elsápadt. Mégis hogyan tegye fel a kérdést...? Nagyot nyelve emelte fel tekintetét a férfi mosolygó arcára.
- Ami köztünk... van... - habogta ujjait összefűzve, majd szinte csomókat kötve rá zavarában.
- Hm?
- Azt vajon Konohában is megtudják? - nyögte ki végre, és lélegzetvisszafojtva várta a választ. Csak reménykedhetett benne, hogy nem bosszantja fel a férfit ezzel, hiszen nyilván nem örül neki, hogy Hinata el akarja titkolni a viszonyukat. Azonban csak halk nevetés volt a válaszreakció.
- És ha igen? Talán zavarna? - könyökölt fel a férfi, tenyerébe támasztva fejét. Látszólag nagyon jól szórakozott.
Hinata félénken biccentett. Igen, zavarná. Ha Naruto megtudná... a maradék kevéske esélye is elvész, hogy valaha is szóba álljon vele, neadjisten talán feleségül is vegye. Orochimaru ribanca nem kell senkinek. Anko az élő példa rá... Soha nem fogadták el teljesen, bármit is csinált. Genma is csak sannin-szukának hívta a háta mögött. Istenem! Ha Genma ezt megtudná... Talán meg is fojtaná őt!
Rándult a gyomra egyet a gondolattól, hiszen már látta dühösnek a férfit.

Nem, nem akarta hogy ezt bárki is megtudja.

- Kis édes... - búgta a férfi, és kényelmesen hátradőlve a széken, aranysárga szemeivel szinte a lelkéig belátott. - Természetesen hallgatni fogok, emiatt ne aggódj. Gyere ide kedvesem.
Hinata felállt, és a felé kinyújtott sápadt kézbe csúsztatta ujjait. Hagyta hogy közelebb húzza a férfi, de ezúttal nem ültette őt az ölébe. Megtorpant. Orochimaru már nem mosolygott.
Egy nem túl erőteljes rántást érzett, és engedve a kimondatlan parancsnak, letérdelt a férfi elé. Felpillantott, és szinte megdelejezték a kígyószemek.
- A hallgatás ára... - hallotta a halk szavakat. Nagyot nyelve hajtotta le fejét, és elvörösödött. Rájött mit kell tennie, mégsem bírta megmozdítani a kezeit, csak remegni tudott.
Hűvös ujjak siklottak végig kipirult arcának érzékeny bőrén, és álla alá csusszanva emelték fel a fejét. A férfi fölé hajolva nézett szemeibe, hosszú fekete hajtincsei szinte körbeölelték arcukat, ahogy előrecsusszantak. Érezte a férfi leheletének édes illatát...
- Csináltad már?




- Hinata... - sóhajtotta Iruka. - Már megint miért jöttél el hozzám?
- Én... én csak... - suttogta zavartan, és becsukta a tanári ajtaját maga mögött. Kettesben maradtak, és szíve majd kiugrott a torkán. Tétován a jóképű férfi felé lépett, aki összehúzott szemöldökkel nézett rá, mondhatni „tanárbácsis” szigorral.
- Azt hittem, tegnap mindent megbeszéltünk - dörmögte.
Igen, mindent. Hinata hiába kérte a segítségét, Iruka és Naruto kapcsolata már nem volt annyira bensőséges, így csak tanácsokkal tudta őt ellátni. De... ez kevés volt.
- Szeretnék még többet megtudni Narutoról.
- Még többet? Azt hiszem mindent elmondtam már neked...
Hinata saját bátorságán felbuzdulva még közelebb lépett, és az asztalnál megtorpanva pillantott ismét a gesztenyebarna szemekbe.
- Segíts nekem Iruka-sensei... kérlek... - suttogta. A jóképű arc megenyhült, és egy kedves mosoly volt a válasz.
- Hiszen tudod, hogy szívesen segítenék, ha tudnék. De Naruto egy nagyon összetett, bonyolult lélek. Hozzá közel kerülni egyszerű, bárkit a barátjává fogad.
- Tudom... de én nem a barátja akarok lenni, hanem sokkal több... sokkal de sokkal több!
Iruka megrázta a fejét, és elnéző mosollyal fordult az ablak felé.
- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de Naruto gondolkodása... egyszerű. És akkor még finoman fogalmaztam. Talán...
Hinata szíve nagyot dobbant, és közelebb lépett Irukához.
- Talán? - kapaszkodott izgatottan a férfi mellényébe, fejét felszegve. Épp csak a mellkasáig ért a férfinak, így ha a szemeibe akart nézni, igencsak ki kellett érte törnie a nyakát.
- Ha elcsábítanád őt - cirógatta meg az arcát finoman a férfi. - Akkor sikerülne.
Hinata elpirult.
- Én... - suttogta halkan. - ...nem tudom, hogyan kell...
- Hát szó ami szó, nála a hagyományos női praktikák valószínűleg úgysem működnének - nevetett fel a férfi, mély hangja szinte simogató volt. - Nagyon rámenősnek kell lenned.
- És azt hogyan kell?
- Csak egy tapasztalt nő tudná neked megtanítani, de nem hinném hogy találnál bárkit is, aki erre hajlandó lenne.
- És te tudod, hogyan kell?
Iruka arcáról meglepetten törlődött le a mosoly, zavartság váltotta fel.
- Nos, ismerek praktikákat, volt szerencsém már néhány intenzíven nyomuló nőhöz, de...
- Taníts meg rá, kérlek... - suttogta még szorosabban a férfi mellényébe kapaszkodva. Szíve a torkában dobogott, mert életében soha nem volt ennyire követelőző vagy erőszakos senkivel sem. Mégis... Narutoért bármire képes lenne. Ha kell, kikötözi Iruka-senseit a székbe, és addig ki sem oldozza, amíg meg nem tanít neki mindent, amivel megszerezheti őt. Szíve egyetlen szerelmét...
- Nem. Én... mff... - nyögött fel Iruka döbbenten, amikor az aprócska kezek meglepő erővel rántották lejjebb, és puha, mézédes ajkak tapadtak az övére.

Hinata izgatottan csókolta a férfit, minden kevéske tapasztalatát latba vetve. Eddig csak Nejivel csókolózott, egyetlen egyszer, amikor az a kis affér történt közöttük. Jól emlékezett rá, hogy nyelvét a szájába dugta, így ő is Iruka-sensei ajkai közé fúrta pici nyelvét. Mély torokhangú nyögés volt a válasz rá. Felbátorodva fonta karjait a nyaka köré, és hozzásimult az izmos testhez. Amikor a férfi nyelve is megmozdult, és viszonozta nyelvével a cirógatást, elszakította ajkait tőle. Lángvörös arccal pillantott a ziháló tanárra.
- Ez... elég jó volt? - suttogta reszkető ajkakkal. Egy elhaló sóhaj volt a válasz.
- Hinata...
- Iruka-sensei...?
Remegő ujjak cirógatták meg kipirult arcát, és tétova zavartsággal pillantott fel a férfira. Nincs senki, aki Naruto helyét átvehetné a szívében, de mindig is úgy érezte, ez a férfi talán képes lenne rá.
- Kicsi Hinata... észre sem vettem mostanáig... hogy mennyire felnőttél...
Belérekedt a levegő a férfi szép mosolya láttán, és arcbőre szinte lángra kapott.
- Kérlek... - suttogta elakadó lélegzettel.
- Hát jó - biccentett a férfi. - De ez szigorúan kettőnk között maradjon. A mi titkunk... Rendben?
- Rendben...

*


Teltek a hetek, és Hinata amilyen gyakran csak tudott, elszökött a férfihez. Iruka sok mindenre megtanította. A lopott, őrjítő érintésekre, amelyekkel bárki figyelmét felkeltheti, a szexis pillantásokra... Csókolóztak sokat. Kezdetben a tanulás kedvéért, később pedig kimondatlanul, de a maguk örömére.
Hinata egyre jobban belesüllyedt a titkos varázsvilágba, amelyet Irukával együtt építettek maguknak, és ő maga döntött úgy egy napon, hogy már nem Naruto miatt közeledik a férfihoz. Tudta jól, hogy Iruka-sensei sem önzetlen segítséget nyújt neki, hanem szerelmes belé. Elég volt csak a gesztenyebarna szemekbe pillantania, amelyekben ugyanazok a perzselő érzelmek csillogtak, mint Neji fakó tekintetében.
Hinata is érzett valamit... valami erős, nagyon erős vonzalmat... De a szívében a legforróbb érzések akkor is a szőke, kékszemű fiúért lángoltak... aki már hónapok óta nem volt itthon, mert Sasuke után nyomozott.

*


A tavaszi, késődélutáni napsugár keresztülsütött az ablaküvegen, megtörve a csipkefüggönyön.

A virágmintás, csipkés árnyék halvány ábrákat rajzolt a széken ülő párra.

Karcsú, finom ujjak túrtak a kibomlott, barna hajtincsekbe, ajkak falták egymást mohón...

Halk nyögéssel feszült ívbe a férfi ölében ülő karcsú test...

- Hinata...

- Iruka-sensei...

A férfi ajkai nyakára tapadtak, és ő combizmait megfeszítve dörgölőzött ágyékához. Érezte a merevedését...
- Fordulj meg kicsim... - súgta Iruka. Hinata szót fogadva ült vissza az ölébe, szíve a torkában dobogott. Tudta jól mi következik most, és már remegett minden porcikája.
Fejét hátraejtve támasztotta Iruka meztelen mellkasának, és behunyva szemeit, ajkába harapott. Szíve oly vadul kalimpált már, hogy már a kertben csicsergő madarak énekét sem hallotta...
Kezeivel saját nadrágjának derekát elöl megfogta, és elhúzva hasától adott utat a férfinak. Zihálva kapkodott levegőért, amikor Iruka tenyerét megérezte a hasán. Kínzóan lassan cirógatta a bőrét, szándékosan húzva az időt.
Amikor végre a hosszú, meleg ujjak elérték vénuszdombját, visszatartotta lélegzetét, úgy figyelte minden érzékszervével, ahogy centiről centire csusszantak lejjebb. A férfi finoman bújtatta be kezét a kis csipkés bugyiba, és végigsimította őt, közben fülének kis peremét nyalogatva dorombolt halkan.
- Már teljesen nedves vagy... Felizgattalak?
- Ih... igen... - pihegte a választ, szélesebb terpeszbe nyitva lábait, szinte követelve az érintést.
- Milyen bársonyos ott a bőröd... Csak nem szőrtelenítetted?
- Deh... a teh kedvedért... - zihálta, és megérezte a férfi másik kezét a már nyálas mellébe markolni.
Kéjes sóhajjal remegett meg, ahogy végigszaladt testén a borzongás.
Sokáig tartott, mire idáig eljutottak, kezdetben hosszú-hosszú napokig Iruka csak a melleit volt hajlandó megérinteni és megcsókolni, aztán ahogy elmélyült a kapcsolatuk, úgy merültek el az érzékek élvezetében. Végre, az elmúlt napokban a férfi már bele mert nyúlni a bugyijába, amivel őszinte örömet szerzett Hinatának, tekintve hogy mesterien értett az ilyettén örömszerzéshez.
- Teljesen... csupaszra...? - lihegte Iruka, és alaposabban végigtapogatta a szeméremrést. Felhördült, és Hinata érezte fenekén, a nadrágon keresztül is, hogy szinte lüktet már a hímtagja a vágytól.
Megragadta a férfi csuklóját és kihúzta onnan. Merész lépésre szánta el magát, és felállva rántotta le magáról a nadrágját. Csábító pillantással ült fel a vele szemben lévő íróasztal tetejére, terpeszben, feltárva a lucskos, halványlila csipkés fehérneműjét Iruka mohó pillantásainak. Lassú mozdulattal gombolta ki már félig nyitott ingét, hogy tökéletes látványban részesítse őt.
Szíve forrón izzott mellkasában, és úgy érezte, szárnyal a lelke. Senki mással szemben nem volt még soha ilyen merész... de ez a férfi... ez a csodálatos, különleges ember kihozta belőle.

Iruka felhördült.

- Megkóstollak...

*



Újabb hetek teltek el, és Hinatánál boldogabb lány nem létezett Konohában. Minden egyes Irukánál történt látogatás során olyan orgazmusokat élhetett át, amelyhez fogható szebb és csodálatosabb dolog nem létezhet. De nem mentek ennél tovább.

Pedig Hinata már szinte lángra gyúlt, ha csak hozzáért Iruka...

Egyik koraesti ilyen találkájuk után kilépett az akadémia ajtaján, és Genmába botlott.

- Szia Hina-bébi - hallotta a mély, karcos hangot. Meglepetten pillantott fel, és keze, amellyel az akadémia főbejáratának ajtaját csukta volna be, megtorpant a levegőben.
- Öh... Genma-san - pislogott fel félénken, és elpirult a halványbarna szempártól, ahogy az végigsiklott rajta, megállapodva kissé megviselt, gyűrött blúzán. Gúnyos félmosollyal vette ki szájából a dobótűt, és elhajította.
- Ha befejezted a játszadozást Irukával, akkor mehetünk is.

Akkor vesztette el a szüzességét...

Két héttel később kereste fel újból Irukát. Halkan kopogott a már üres tanári ajtaján, és ahogy belépett, azonnal meglátta őt a szokásos helyén.
- Szia... - köszönt neki, amikor ő felkapta a fejét és ránézett.
- Mit akarsz itt? - dörmögte, ismét az előtte heverő papír felé fordítva figyelmét. Egy ceruzával javította éppen a dolgozatokat.
Hinata torka összeszorult.
- Szóval tudod...
- Hogy Genma a szeretőd lett? Igen, tudom - vágta rá ridegen a férfi. Szép arcán ezúttal ismeretlen, kemény vonásokat látott. Nem volt sehol az a Narutós mosoly, a gyengédség, és a szerelmes, meleg pillantás. Elveszett.
- Sajnálom...
- Minek jöttél ide? - csattant fel ismét a férfi. - Genma féltékeny típus, de gondolom erre már te is rájöttél. Semmi kedven konfliktusba keveredni vele... miattad. - Szinte megvetően ejtette ki az utolsó szót, ami mélyen a lány szívébe mart.
Könnyes szemekkel szorította mellkasára kezeit, és lehajtotta a fejét.

Igen, a férfi jogosan haragszik rá. De nem értheti meg... hogy egyedül akkor érezte igazán a boldog nyugalmat és harmóniát, amikor Genmával szexelt. A férfi képes volt rá, hogy olyan szintű kéjben részesítse, oly magasra repítse és keményen megdugja, hogy nem csak a fájdalmát, magányát, reménytelen szerelmét mosta el vele, hanem még önmagából is kivetkőztette. Erre Iruka nem volt képes. De hogyan mondhatná el ezt neki? Csak még több fájdalmat okozna ezzel.
Halkan szólalt meg.
- Köszönöm a boldog perceket, amelyekkel megajándékoztál, Iruka-sensei... Búcsúzni jöttem. Ég veled...

Megfordult, de megtorpant a férfi hangjától.

- Szóval csak úgy itt hagysz?
Óvatosan pillantott hátra válla felett, könnyeit kipislogva szemeiből. A kitárt karok és a szomorú mosoly láttán megperdülve vetette magát a karjai közé.

- Sajnálom Hinata... Soha nem okoznék neked fájdalmat - súgta a férfi a hajába. - De bánt, hogy nem Naruto vagy... én kaptam meg a legbecsesebb ajándékodat... hanem egy olyan ember, aki méltatlan rá.
- Nem értem - szipogta halkan. Miféle ajándék? Iruka elnéző mosollyal törölte le arcáról a könnycseppeket, finoman megcsókolva őt.
- A szüzességedet te kis butus...
Félénken viszonozta a mosolyt, és behunyt szemekkel húzta le magához a férfit egy csókra, majd annak mohóságától halkan felnyögve rándult össze.
Iruka vadul zihálva falta ajkait, egész testében remegve markolt a fenekébe.
- Hinata... - zihálta. - Annyira gyűlöltelek amiért ezt tetted velem... annyira... annyira...

Egymásba fonódott a halványszín és a barna szempár. Keserű érzelmek és fájdalom cserélt gazdát egy pillantásban.

- Tedd meg... - szólalt meg halkan Hinata. - Vedd el, amire vágysz. Legyen ez a mi búcsúnk.. Iruka-sensei. .

Behunyt szemekkel tűrte, hogy a férfi kezei a vállára nehezedjenek, és térdre kényszerítsék.
Ujjai közé csippentette a cipzár apró kis fémfogantyúját, és lassan lehúzta.
- Ezt még... ugye nem csináltad vele...? - zihálta Iruka, miközben az apró kezek felszabadították péniszét, amely szinte kirobbant a nadrágjából.
Hinata megrázta a fejét, és izgatottan simította végig kezeivel a vastag, eres férfiasságát. Gyönyörű... - gondolta görcsbe rándult gyomorral. Ó hányszor álmodozott róla, hogy Iruka veszi el a szüzességét... mégsem tette.
Felnézett az őt figyelő barna szemekbe.
- Miért? - kérdezte halkan. - Miért nem feküdtél le velem soha?
Iruka behunyta a szemeit, és mélyet sóhajtva pillantott le rá ismét.
- Mert Narutóba vagy szerelmes, és mert... tiszteltelek. Nyisd ki a szádat, hogy elvegyem az utolsó kincset is, amit Naruto érdemelne... - suttogta könnybe lábadt szemekkel a férfi.

Hinata lepillantott a férfi péniszére. A végén csillogó kis színtelen cseppeket lenyalintotta, és a férfi hörgését hallva megremegett. Lassan csúsztatta a szájába, minden vastag eret kitapintva nyelvével.
Iruka mély, karcos hangon utasította mit hogyan tegyen, és ennek megfelelően szívta, szopogatta és csúsztatta ki és be a szájában őt.
Könnybe lábadt szemekkel hallgatta a férfi gyönyörű nyögéseit, zihálását, és szavait...
Iruka szerelmet vallott neki...

...és beleélvezett a szájába.

Szótlan búcsúval lépett ki az akadémia ajtaján percekkel később.

Soha többé nem ment el hozzá.


 Hatodik dobbanás

Figyelte férfi behunyt szemeit, kissé eltátott száját, miközben halkan cuppogva elégítette ki. Kezeivel Orochimaru combjain támaszkodva érezte finom remegését, majd hangos nyögése után, szájában spermájának sós ízét. Felemelte a fejét, hagyva hogy ajkainak sarkából kicsorduljon az ondó.
Genmának még soha nem tette meg, pedig a férfi nagyon vágyott rá... hát most megtette egy olyan embernek, akit még csak nem is kedvel. A hallgatás ára... ahogy Orochimaru fogalmazta az imént.

Felnyíltak a fehér szemhéjak, az ijesztő aranysárga szemek fekete, óraüveg alakú pupillái szinte kerekké tágulva fürkészték az ő arcát. A férfi kígyó-szerű mosolyától megborzongott.
- Tehetséges vagy - simogatta meg őt a férfi, hangja lágy volt és kedves. Hűvös ujjai arcán szétmázolták a spermát. - Azt hiszem egy igazi kincsre sikerült szert tennem. Ami a legörömtelibb számomra, hogy mindezek után, hogy ilyen profin kielégítettél, még mindig képes vagy a pirulásra.
Hinata lehajtott fejjel tűrte a férfi gúnyos kuncogását, szemeibe könnycseppek gyűltek.
Mindezt Narutoért teszi, gondolta magában. Csak őérte. Ha Orochimaru hallgat, és Sasukét is sikerülne hazavinnie, Naruto végre felszabadult lenne és boldog... és hálás Hinatának. Talán akkor végre elcsábíthatná... és örökre magához láncolhatná azt a gyönyörű mosolyú, szőke fiút, akinek a látványától is pillangók röpködnek a gyomrában.

Naruto...










Miután Orochimaru végzett a fürdéssel, és pucéran lépett be a hálószobába. Hinata nesztelenül osont el mellette az ajtón, hogy ő is megtisztálkodhasson. Tudta jól, hogy mi vár rá éjszaka, hiszen már volt része benne bőven. A férfi egyszerűen telhetetlen volt, és keveset aludt. Pont mint Genma, kapcsolatuk kezdetén. Borzasztóan nehéz volt megoldania, hogy kiosonhasson a férfihez éjjelenként, de a hajnal előtti szabadulása is kész rémálom volt. Sokszor közel járt a lebukáshoz a jounin mohósága miatt.

Alaposan megmosakodott, miközben tekintetét képtelen volt elszakítani a fekete márványpadló ezüst erezetéről. Próbált nem gondolni arra, mit érezhet most Neji és Genma, tudván hogy elveszett az erdőben, talán fogságba esett vagy meghalt. Unokabátyja bizonyára magában szenved, Genma pedig biztosan nagyon dühös. Hinata bele sem mert még gondolni, mi lesz majd, ha végre sikerül Hinatának közel férkőznie Narutohoz. Hogyan fogja elviselni a szakítást...?
Megrázta a fejét, és a törülközőért nyúlt. Előbb jusson el odáig, hogy Sasukét visszavigye, és élje is túl... akkor majd ráér ezzel a problémával foglalkozni.

Köntösbe burkolózva, öklöcskéjét félénken a szája elé szorítva, torkában dobogó szívvel lépett ki tétován a fürdőszobából, de megtorpanva simult az ajtófélfához. Halvány szemeivel zavartan kezdte mereven bámulni a szőnyegmintázatot. Egy porcikája sem kívánta azt, ami most következik...
Orochimaru lustán elnyújtózva hevert a fekete ágyneműben, a félhomályban bőre szinte világított, akár a fakó hold. Hinata felé fordulva könyökölt fel, fejét tenyerére támasztva. Arcán szórakozott mosollyal figyelte a lány tipródását, majd másik kezével tett egy laza csuklómozdulatot, afféle hívó jelzést. Látszólag tetszett neki a helyzet, és amikor Hinata közelebb érve lecsúsztatta magáról a köntöst, már a merevedésén is látható volt, mennyire kedvére való.
Aranyszínű, kígyószemei a karcsú, szép testet fürkészték, és ahogy a lány felmászott mellé az ágyra, sápadt ujjaival végigsimította saját merevedését.
- Mondd csak Hinata - búgta lágyan, és leszorítva őt fölé hengeredett. Amikor a lány engedelmesen széttárta lábait, szélesebben elmosolyodott.
- Igen...? - suttogta félénken.
- Ha azt mondanám neked, hogy Sasukét visszaküldöm Konohába...

Hinata szíve nagyot dobbant.

- ...és cserébe azt kérem tőled, hogy maradj itt őhelyette... mit válaszolnál?

A döbbenettől szólni sem tudott. Hogy ő itt maradjon ezzel a férfival? Soha!
Könnyek gyűltek a szemeibe, ajkába harapott hogy szinte fájt. Mit tegyen? Könyörögjön, hogy ne tegye ezt vele? Vagy mit kéne tennie?
Kétségbeesés hullámzott végig egész testén, az arcát összeszűkült szemekkel fürkésző Orochimaru tekintetének súlya alatt. Szeretett volna sikítani, vagy bármit... de mozdulni sem bírt.

Kétségbeeséséből a férfi hangos nevetése térítette magához.
- Természetesen tréfáltam, kedvesem.
Hosszú-hosszú másodpercek múlva fogta csak fel a szavak jelentését. Megkönnyebbülés majd harag váltotta fel ezt az érzést.
- Olyan... kegyetlen vagy... Orochimaru-sama... - suttogta reszkető ajkakkal, könnye is kicsordult.
- Nem vagyok kegyetlen, Hinata. Az emberek saját magukkal bánnak kegyetlenül, amikor vágyaikat hajszolva olyan dolgokat visznek végbe, amellyel saját maguknak ártanak, vagy szeretteiknek.

A férfinak igaza volt. Ha nem kergetné folyton légvár-álmait, Naruto árnyékképét, akkor most nem itt lenne, hanem odahaza. Talán épp Genma alatt feküdne így, és sikoltozna a gyönyörtől, ahogy a férfi keményen mozogna benne. De most... itt ül nyakig a bajban, mindezt csak azért, mert...
Megrázta a fejét. Orochimaru manipulálni akarja a gondolatait és az érzéseit. Játszik vele. Ezt nem hagyhatja, nem veszítheti el életének egyetlen célját a szemei elől. Soha.

Narutot... bármi áron.








- ...hrr...

Orochimaru mélyről jövő hörgéssel rogyott az átizzadt testre. Lélegzete, zihálása súrolta Hinata érzékeny bőrét.
Úgy érzete, mintha megrágták és kiköpték volna. A férfi egész éjjel használta őt, tekintet nélkül az ő állóképességére. Fájt mindene, és a lába között is. Ez egyszer örült, hogy partnerének pénisze nem nagy... Ha Genma vagy Iruka méreteivel rendelkezett volna a férfi, akkor ennél is csúnyábban kisebesedett volna.
Így is, valószínűleg szüksége lesz gyógynövényes fürdőre és kenőcsökre...

Miközben Orochimaru magához szorította és lágyan sugdosva játszadozott a hajával, ő csendben eltervezte, hogy reggel hogyan fog alaposan megtisztálkodni, aztán szerez majd Angyalfüvet, amelyet kifőzve felhasználhat a kisebesedésére...
- Anetha... Anetha... édes szerelmem...
De talán Kabutotól is kérhet, hiszen ő medi-ninja. Igen, majd őt megkéri. Bizonyára segítségére lesz, hiszen Orochimaru szeretője.
- ...olyan szép vagy... - susogta tovább a férfi szerelmes szavait az ő fülébe, amelyek nem neki szóltak. Hosszú percek múlva a szavak elhalkultak, és az ölelés szorítása is enyhült, amikor a sanin végre álomba merült.

Hinata kiosont a fürdőszobába, hogy egy gyors tisztálkodással megszabadítsa magát nem csak a combja belső felén végigcsorduló ondótól, hanem a nyáltól is, amelytől ragadt a bőre. Normál esetben nem zavarta volna, de hát lássuk be... ez nem az volt.
Amikor pár perccel később visszaosont, a férfi azonnal magához vonta őt, és birtoklóan mászott szinte rá. Álmában is őt szólította... akiért még mindig dobogott a szíve, holott az a nő már régen elporladt...

Hinata lenyelte a könnyeit. Vajon Naruto fogja őt valaha ennyire szeretni? Mert ő igen... ő haláláig úgy fogja imádni, ahogy ez a férfi azt a nőt. A szerelem olyan szép és csodálatos, de csak amíg azzal lehetünk, akit szeretünk. Ha elveszítjük őt...
Hinata könnyezve fúrta a párnába arcát. A jövő egyre sötétebb és borúsabb lett számára.








Félénken kopogott a vastag tölgyfaajtón, és épp csak meghallotta amikor a túloldalról kiszűrődött Kabuto hangja.
- Szabad.
Benyitott, és meglepettségét igyekezvén palástolni, inkább lesütötte szemeit. A helyiség igazi laboratórium volt, felszereltebb, mint a Hokage-samáé, ami nagy szó. Néha meglátogatta Sakurát ott, hátha híreket tudhat meg Narutoról, akkor volt alkalma látni azt, de ennek a nyomába sem ér.

Kabuto egy asztal mellett állt, egy kémcsövet tartott ujjai között, amelyben lila folyadékot lötyögtetett.
- Áh szerbusz Hinata - mosolygott rá az üveg felett, szemüvege megcsillant a mozdulattól. Sötétszürke szemei pár pillanatig fürkészve nézték, majd figyelmét ismét a folyadék kötötte le.
- Szerbusz Kabuto - utánozta az udvariassági formulát halkan, és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót. Ujjait tétován emelte fel, és összeérintve két mutatóujját gondolkozott, hogyan is álljon elő kérésével.
- Fáradj beljebb, és meséld el, minek köszönhetem a látogatásodat? - A férfi mézes-mázos hangja és kedves mosolya megnyugtatta, holott belül mélyen tudta, hogy nem őszinte. De mégis, a kedvesség ritka kincs volt a ninja-világban, és ő élvezte minden cseppjét, akkor is ha nem őszintén adták.
- Szeretném... megkérdezni... - habogta félénken, de nem tudta folytatni, szörnyen zavarban érezte magát, kezecskéjét szája elé szorította és lesütötte szemeit. Mégis hogyan álljon elő ezzel? Annyira kínos volna!
Kabuto letette a kémcsövet, és az asztalra tenyerelve, várakozóan fürkészte az arcát. Látszólag várta a folytatást, de Hinata nem bírt megszólalni. Végül egy sóhajjal tolta fel orrán a szemüveget, és behunyt szemekkel elmosolyodott.
- Medi-ninja vagyok, nekem elmondhatsz bármit, de sejtem mit szeretnél. Vad Jamszgyökér őrlemény ha jól sejtem, nem igaz?
Az egyik szekrényhez lépve kezdett kutatni a polcokon, és máris megtalálta.
Hinata döbbenten nézett az elé rakott üvegcsére. Még vörösebbé vált az arca, amikor felfogta, hogy a férfi fogamzásgátlót adott neki.
- Már vártam, hogy felkeress - mosolygott rá a férfi.
Hinata megrázta fejecskéjét és leengedte végre szája elől kezeit.
- Igazából erre nincs szükségem - dadogta, a férfi értetlen arckifejezését látva nagy levegőt vett és folytatta tovább. - A Hyuugák ezt... másképpen oldják meg.
- Valóban? - vonta fel egyik ezüstös szemöldökét a férfi. - És megkérdezhetem, hogyan?
- Mi... nők... a petefészekre is tudjuk használni... a képességünket... befolyásolva a...
- Peteérést - fejezte be mosolyogva a férfi. - Nagyon okos.
Megigazította ismét a szemüvegét, és végigpillantott a lányon.
- Akkor mégis mit szeretnél tőlem?
- Angyalfű főzetre lenne szükségem - hadarta el gyorsan, és lángoló arccal kezdte fürkészni az asztallábat.
- Hm... - jött a válasz, mély dörmögéssel. Felpillantott a férfira, aki ezúttal nem mosolygott. Komoly tekintete félelmetes volt.
A rájuk telepedő csend méginkább.

- Akkor tudsz esetleg...? Vagy valami hasonlót...? - motyogta, és már megbánta hogy bejött ide. Tétován az ajtó felé pillantott, eltervezve hogy mivel is mentse ki magát. Kabuto nyilvánvalóan nem akar neki segíteni.
- Öhm... azt hiszem jobb ha megyek... - lépett egyet tétován.
- Nem. Itt maradsz.
Megdermedt a parancsoló hangra, pláne amikor az ismét mosolygó arcot meglátta.
- Megvizsgállak és ellátom a sérülésed, ugyanis pontosan tudom már, mi is a baj.
Hinata arca lángra gyúlt.
- Azt... azt nem lehet... - dadogta, az ajtó felé hátrálva. - Én azt hiszem inkább...
Mellette csattant a falapon Kabuto tenyere, ahogy hirtelen előtte termett, és megakadályozta ezzel, hogy a befelé nyíló ajtón kimehessen, mellesleg karjaival is elállta az útját.
- Néhány perc az egész. Le sem kell vetkőznöd, ha nem akarsz. Ha úgy van ahogy sejtem, akkor jobb ha szót fogadsz, ugyanis ha estére nem jössz rendbe, és nem tudsz Orochimaru-sama kedvére tenni, akkor nem lesz elragadtatva a boldogságtól. Remélem érted mire célzok...
Értette, hogyne értette volna. Sápadtan biccentett.
- Jól van. Gyere, feküdj fel ide - lépett el tőle a férfi, és egy hosszúkás asztalra mutatott. - Nyisd szét a lábaidat.
Felizzott a férfi keze, halványzöld színben. Most vizsgálja a szövetek állapotát és a chakraáramlást, gondolta Hinata. Látta sokszor, amikor Sakura ezt csinálta. Ő egyszerűen csak ránéz a Byakugannal a testre, és azonnal meg tudja mondani, de oda le nem lát el, így nem tudja milyen állapotban van.
- Véreztél is? - kérdezte Kabuto halkan. Kezén a jutsu halkan surrogott közben.
- Egy keveset... - suttogta, arcát a kezecskéibe rejtve. Borzasztóan szégyellte, hogy erre kényszerül...
A surrogó hang megszűnt.
- Jól van, csak néhány felszíni horzsolás, semmi egyéb. Orochimaru-sama vigyázott rád, hogy ne tegyen kárt benned.
Hinata kikukkantott ujjai közül, és a mosolygó arcot látva megnyugodva eresztette le kezeit.
- Köszö... - kezdte volna, miközben felült, de a férfi visszanyomta.
- Várj, meggyógyítom még, aztán elmehetsz.
- Re-rendben...
A férfi erős kezei megragadták a térdeit és szétfeszítették, pont azzal az ősi férfias mozdulattal, ahogyan Genma szokta, de nem ellenkezett, hiszen nadrágban volt, csak ez az ismerős gesztus... elpirult tőle ismét. A férfi szájának sarkában a gunyoros kis mosolyt látva idegesen ajkába harapott, de nem mozdult meg. Tudta, hogy Kabuto nem kockáztatná Orochimaru haragját. Márpedig a sanin haragudna, ha Kabuto...
Nem?!

Összerándult amikor megérezte a gyógyító jutsu bizsergetését pont ott... ott lent. Ujjaival az asztallap szélét megragadva harapott az ajkába, szemeit összeszorította de még így is égette bőrét a férfi tekintete, ahogy az arcát fürkészte közben.
Egyre elviselhetetlenebbé vált az érzés, légvételei felgyorsultak, szíve hevesen kezdett verdesni mellkasában. Érezte, ahogy felforr a vére a vágytól...
- Kabuto-san... - nyögte halkan. - Kérlek fejezd be...
- Mindjárt kész - jött a szenvtelen válasz, de így is hallani lehetett hogy a férfi mosolyog. Mozdult a keze, hogy ellökje a férfiét, amely néhány centiméterre lebegett ágyéka felett, de abban a pillanatban gyönyör remegtette meg az egész testét.

Összerándulva hanyatlott hátra, fejét oldalra dobva, hosszan, kéjesen nyöszörögve fújta ki a levegőt.

- ...nnhhh...

Lassan múltak az orgazmus görcsei, és ő pihegve, kábán pillantott a fölé hajló mosolygó arcra. Halvány szemei ködösen gomolyogva merültek el a sötétszürke íriszekben
- Ez pedig a kezelés... hm... mellékhatása volt. Nem szükséges megköszönnöd, részemről a gyönyör - vigyorodott el Kabuto, és szemüvegét orrára visszatolva egyenesedett fel.

Mire Hinata összekaparta magát és kibotorkált az ajtón, ő már régen a kémcsöveivel szöszmötölt, hátat fordítva neki.
A lány nem láthatta azt a mosolyt az ajkain, különben sikítva menekült volna.


Hetedik dobbanás

Hinata remegő kézzel támaszkodott meg a folyosó hideg falán, szíve vadul zakatolt mellkasában, arca szinte lángolt. Nagyon kínosan érezte magát, soha nem gondolta volna... hogy valaha is hasonló helyzetbe kerül és hogy pont Kabutoval.


Egy fehér kígyó siklott el mellette, vastag húsos testén az izmok lüktettek minden mozdulatára. Aranysárga szemei okosan néztek végig rajta, majd hangtalanul továbbcsusszant, félelmet és bizonytalanságot hátrahagyva maga után. Hinata lenyelte a fém ízű gombócot, amely a torkát feszegette belülről, és rendezte gondolatait.

Nincs erre ideje, neki Sasukét kell visszavinnie Konohába. Ha Naruto végre lecsillapodik, és visszakapja őt... akkor végre odafigyel majd rá is, és amikor ez megtörténik, Hinata minden tudását latba vetve fogja őt megszerezni végre!


Felpillantott a felette sercegő fáklyára, majd lassan behunyta szemeit.

- Bykugan! - Erei megdagadtak szemei körül, és körbepillantott. Egy terem közepén találta meg őt, aki azonnal felé fordította a fejét, mintha látná vagy megérezné hogy figyelik. Hinata bemérte az irányt, oldotta jutsuját és elindult.


Széles, duplaszárnyas kapu előtt torpant meg. Odabentről nem hallatszott ki semmilyen hang, de Hinata elszántan ragadta meg a hűvös fémkilincset, benyitott és azonnal meglátta a terem közepén álló fiút.


- Tűnj innen - szólalt meg szenvtelenül a mély hang. Hinata keze megremegett, majd elfehéredetett ahogy teljes erejével megszorította a még mindig a kezében lévő kilincset. Harag és félelem szorította össze a torkát, de nem fogja csak így, ilyen könnyedén feladni. Nem, amíg meg nem kapja amit akar.

- Sasuke-kun - kezdte, de nem tudta folytatni, ugyanis a felé suhanó kunai kések elől félreszökkent és épp hogy sikeresen tudott csak talpon maradni amikor néhány méterrel odébb földet ért. A kifinomultan érzékelő Hyuuga szemeknek köszönhette az életét. Majdnem meghalt.

Sápadtan nézett a fekete szemekbe.
- Ezt... miért csináltad? Meg is ölhettél volna...
- Ch.
- Sasuke...kun...

- Gyakorlás közben zavartál meg - fordult el tőle a fiú. - Kifelé.

Hinata mellkasára szorította apró kezeit, megrázta a fejét majd rájött hogy ezt a fiú nem látja és nagy levegőt vett.
- Beszélnem kell veled, Sasuke-kun!






Csodálkozva elnyíló ajkakkal meredt előre, agyával csak lassan fogta fel a képet; az éppen beomló falat, ahova becsapódott egy jutsu amit neki szántak. Orochimaru előtte állt és csak vállait, hosszú sötét haját látta, de Sasukét - aki elől a sannin eltakarta - nem.

- Sasuke-kun... - dorombolta mély hangon a férfi, egyik kezét még mindig a levegőben tartva. Hangján hallható volt hogy a férfi mosolyog, de ennek nem volt jelentősége, hiszen a férfi akkor is mosolygott, amikor épp kibelezett egy élő ninját. - Kissé túlreagálod a helyzetet, nem gondolod?

Hosszú csend ereszkedett rájuk, Hinata pedig félénken kilesett a sannin háta mögül. Ajkai és egész teste is még remegett az imént átélt sokktól. Ha Orochimaru nem terem itt hirtelen a semmiből, lehet hogy már halott lenne.

- Vidd innen - fordult el Sasuke, és kardját a hüvelyébe csúsztatva elindult az ajtó felé. Hangos döndüléssel vágódott be a nagy tölgyfaajtó, és a teremben hosszan visszhangzott az utórezgés.

Hinata belehüppögött kezébe, próbálta visszafojtani a sírást. Nem értette... nem értette miért akarta őt megölni a fiú. Soha nem bántotta, nem tett vele semmi rosszat, és ez egyáltalán nem vall rá. Sasuke soha nem viselkedett így. Soha.


Orochimaru a válla felett hátrapillantott rá. Ezúttal nem mosolygott, csak összeszűkültek a hosszú pupillái és gondolataiba merülve mérte végig őt.

- Az élet mindig tartogat meglepetéseket, még számomra is - szólalt meg, mély és lágy hangja édes volt mint a méz.
- Miért...? - lehelte halkan Hinata. - Miért...?

- Ki tudja. Sasuke sötét szívének titkaiba még nekem sincs betekintésem - vonta meg vállát a férfi, és felé fordult.
- Sasuke... gyűlöl engem?
- Talán.

Hinata kétségbeesve dőlt a falhoz, úgy érezte szétnyílik talpa alatt a föld és lassan elnyeli, magába szippantja. Ha ez igaz, akkor semmi esélye. Nem tudja rábeszélni Sasukét, hogy vele tartson, mi több... csapdába esett. Most mihez kezdjen? Az őt figyelő sárga szempárba pillantott, és felfogta végre. Orochimaru tudta pontosan, hogy ez lesz. Tudta jól, hogy semmi esélye, ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy Hinatának nincs más választása mint belemenni az alkuba, hiszen megölte volna vagy foglyul ejti ha nemet mond. Így is úgy is ugyanoda jutott végül, a választási lehetőség csupán egy illúzió volt, Orochimaru kegyetlen és gonosz játéka.

Játszadozott vele, mint kígyó a menekülő zsákmányával.

Soha esélye sem volt Sasukét meggyőzni. Soha.

- Te tudtad, hogy ez lesz... Orochimaru-sama.

- Engem hibáztatni egy kudarcért kislányos dolog, nemde? - húzódott széles vigyorra a férfi szája, és lassan előkúszott fogai közül hosszú nyelve hogy megnyalja ajkait, szemei jókedvűen csillogtak. - Dühösen is szép vagy, kicsi Hinata.

- Nem fogom ilyen könnyen feladni! - kiáltotta reszketeg hangon, és csak azért imádkozott hogy ne sírja el magát. A férfi csak mosolyogva bólintott, hosszú haja előre omlott a vállain, végigfolyva karba tett kezein.
- Ha nem ezt teszed, csalódnék benned. Gyere ide.

Hinata a férfi felé nyújtott kezére pillantott. Az egyezség... haladékot nyert. Ellökte magát a faltól és Orochimaru felé lépett, ujjait a hófehér tenyérbe csúsztatva hagyta hogy a férfi magához húzza őt.






Egy apró verejtékcsepp csordult lassan végig a lábszárán, megrándult tőle egy izom a vádlijában. A fáklyák fényében egészen valószínűtlennek tűnt az alatta fodrozódó fekete selyemágynemű, amelyen fehér bőre csak még fakóbban világított. Előrehajtotta szégyenlősen a fejét, haja arcába omlott a mozdulattól és megint megrándult egész testében.

Hallotta hogy a férfi megmozdul a székben, de nem merte kinyitni a szemeit. Hangja lágy volt mint a meleg és édes kakaó:


- Nézz rám, Hinata. Ne rejtsd el előlem azt a szép arcodat...


Szót fogadott, és arca még jobban elkezdett lángolni, mégsem hagyta abba ujjainak szorgalmas kis munkáját. Résnyire szűkült szemekkel figyelte Orochimarut. A férfi arcán halványan derengő mosollyal figyelte őt, testén a fekete köntös szétnyílt, sápadt bőre még Hinatánál is világosabb volt. Keresztbetette izmos lábait, és kortyolt egyet a kezében csillogó üvegpohárban pirosló borból.

- Nyisd szét jobban a lábaidat, hogy jobban lássalak...


Újabb szenvtelen utasítás amelynek engedelmeskednie kell. Szélesebbre tárta hát magát, és a férfi arcán szétterülő elégedett mosolyt látva elfordította fejét tőle. Látni sem tudta ezt az önelégült arcot... gyűlölte. Megalázottnak érezte magát, és legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében, csak egy dolog vigasztalta: ezt Naruto soha nem fogja megtudni. Ujjaival újra és újra körberajzolta érzékeny csiklóját, amelytől egyre inkább melege lett, légvételei felgyorsultak.


Genma... mennyire boldog lenne ha ezt láthatná. Még neki sem tette meg ezt soha, pedig a férfi már maszturbált előtte, de hiába nyaggatta viszonzásért Hinatát, nem tudta elérni ezt nála. Orochimaru igen.


- Ez az... - sziszegte a férfi, ujjai megfeszültek a szék karfáján.


Hinata felnyögve ringatta csípőjét, elfelejtve a külvilágot. Felrémlett előtte Naruto kedves mosolya, fantáziavilágában már rajta lovagolt, ujjai a fiú napbarnított bőrébe mélyedtek... Naruto... Naruto... Naruto... Azok az égszínkék szemek elhomályosultak a vágytól, arcán halvány pír terült szét, ajkai csak egy szót ismételgettek vég nélkül: Hinata, Hinata...

Hangosan, reszketegen vett egy mély levegőt, és ajkaiba harapva vetette hátra fejét, egész teste rángatózott az orgazmustól...

Naruto... Naruto...

Egy könnycsepp.


Hosszú fehér ujjak törölték le arcáról és mázolták szét remegő ajkain.

- Milyen a fájdalom íze, Hinata...?

Lassan nyíltak fel nehéz szemhéjai.

- Gyűlöllek...

- Hazudsz.


 Nyolcadik dobbanás

- Gyűlöllek...

- Hazudsz.

- Nem hazudok - suttogta Hinata. A férfi csak mosolygott.

- Nézz magadba mélyen - dorombolta lágy, mély hangján. - Senki más mellett nem lehetsz igazán önmagad, csak velem. Azt hiszed nem tudom milyen vagy valójában, édesem? Mindenkinél jobban ismerlek, még saját magadnál is.

Hosszú, fehér ujjai a lány fekete tincseibe csusszantak, aranysárga szemei ragyogtak a gyertyák fényében. Ijesztő volt, félelmetes, taszító... mégis Hinata beleborzongott a vágyba. Kábán ejtette fejét a párnára, reszketeg sóhajjal pillantva a fölé tornyosuló testre.

- Miért mondtad ezt? Én... én... ahh! - kéjes nyögésbe fúlt hangja amikor a férfi ujjait megérezte lábai között. Mesterien játszott vele, még nála is jobban tudta hogyan érintse meg, és a friss orgazmustól még érzékeny csiklója azonnal reagált. Összerándult, újra felnyögött, szemeit kétségbeesetten hunyta le. Nem, nem lehet... a teste így reagál, pedig csak megérintette őt a férfi...!

Érezte hogy ránehezedik a teste, pézsmaillata betöltötte érzékeit, arcát cirógatta sötét és hosszú haja. Orochimaru a füléhez hajolt, szavai akár a fák leveleit borzoló langyos nyári szellő.

- Csak én ismerlek igazán... Vesd le az álarcodat Hinata, és ne szégyelld megmutatni nekem az igazi arcod. Velem önmagad lehetsz. Az igazi és valódi önmagad, akitől annyira félsz, pedig nincs rá okod.

Hosszú nyelve nedvesen csúszott végig a lány arcán, nyakán majd mellein, nyomában nyálat és bizsergést hagyva bőrén.

- Hagyd abba... ahh... - suttogta kiszáradt torokkal, halványlila szemeivel minden mozdulatát követve a hosszan tekergőző rózsaszín nyelvnek. Annyira bizarr, taszító és émelyítő látvány volt, mégis alig várta már, hogy az izgalomtól remegő, széttárt combjai közé csusszanjon. Szinte égett az egész teste. A köldökénél a férfi nyelve megtorpant, sárga szemei vidáman csillogva figyelték Hinata arcát. Nem haladt tovább, ami egyre jobban kínozta őt. Sápadt karjain az izmok láthatóan megfeszültek miközben a lány feje mellett megtámaszkodott az ágyon, fehér pénisze keményen ágaskodott, alig néhány centire az ő hüvelyétől, mégsem tett semmit. Várt. Hinata jól tudta mit akar, de képtelen volt megszólalni, tehetetlenül vonaglott, csípőjét ringatva akár egy tüzelő macska. Ha hason feküdne, talán ugyanazokat a mozdulatokat is produkálná. Arca vörös volt, ajkai reszkettek a szégyentől, mégsem tudott parancsolni magának. Kívánta, akarta... magában érezni a férfit. Nem Orochimarut, nem.

Bárkit.

Ez volt a legborzasztóbb számára. Genma szex közben néha kis ribancnak, kurvának becézgette... és titkon mindig élvezte. Elképzelte közben hogy nem vele van, hanem egy arctalan idegennel, és olyankor volt a legcsodálatosabb. Behunyta szemeit, egy könnycsepp csurrant ki szeme sarkából, amelyet egy hűvös ujj azonnal letörölt.

- Felesleges az önkínzásod, Hinata - kuncogta a férfi azon a jellegzetes halk nevetésén amelyet úgy gyűlölt, mert soha nem tudta mikor őszinte. - Ilyennek születtél, a véredben van a telhetetlenség, a kielégülés utáni vágy. Inkább nyisd ki a szád, mondd el mire vágysz és én teljesítem. A kis ártatlan szűzlány szerepet ráérsz visszaölteni magadra, ha majd visszatérsz Konohába - köpte undorral az utolsó szót. - Ott majd Naruto feleségeként boldog monogámiában élheted azt az édes kis nyunyó szerepet amit rád erőltetett a családod. Amíg azonban itt élsz - nyalta meg lágyan egyik mellbimbóját - addig vállald önmagad.

Hinata az ajkába harapott amikor kirajzolódott előtte a kép amit a férfi festett le. Ő és Naruto... egy elérhetetlennek tűnő vágyálom.

Sápadt ujjai a lepedőbe kapaszkodtak és halkan felnyögve tárta szélesebbre lábait, a férfi arcán pedig elégedett széles vigyor terült szét. Szemfogai csillogtak a félhomályban, akárcsak aranyszínű szemei. Hosszúkás pupilláig kitágultak, úgy mérte őt végig.

- Ez az - sziszegte lágyan, akár egy kígyó. - És most halljam.

- Orochimaru...sama... - lehelte akadozva.

- Folytasd!

- Nem tudom... mit mondjak...

- Csak amit érzel és gondolsz, ne szégyelld magad. Bátran - bíztatta őt lágyan a férfi, miközben hosszú ujjai végigsiklottak combjának külső felszínén.

- Folytasd kérlek...

Csak egy elnéző mosoly volt a válasz.

- Hol folytassam?

- Ahol... abbahagytad.

Orochimaru halk morranással dörgölte péniszét a lány szeméremréséhez majd elhúzódott.

- Ez kevés... te is tudod jól. Segítek neked most az egyszer, de többé nem. - Lassan, élveteg mosollyal nyalta meg hosszú nyelvével a száját és elvigyorodott. - Mondd ki mit akarsz. Hol érintselek meg a nyelvemmel? Itt? - Megnyalta a lány mellét aki megremegve felsóhajtott, majd lejjebb siklott a köldökére. - Vagy itt?

- Le-lejjebb...

- A puncidat nyaljam meg, hm? - dorombolta halkan. - Ezt szeretnéd?

- Ahh... igen!

- Mondd ki.

- Nya-nyald meg... - nyöszörögte halkan a választ - ah... a puncim...

- Mmmrrr... - morgott elégedetten a férfi és a lány füléhez hajolt. Szavai lágyak, simogatóak voltak, melyektől Hinata kéjesen felnyögött: - Akkor kinyallak, kicsi Hinata.

Lejjebb csúszva rajta, bőrével végigsimította a testét, egészen addig amíg arca egy vonalba nem került az ágyékával. Aranysárga szemei egyenesen az ő kis piros arcát fürkészték, miközben szájával rátapadt a vénuszdombra.

- Istenem! - sikkantotta csodálattal a lány, teste összerándult amikor megérezte a meleg és nedves, izmos nyelvet hüvelye körül ficánkolni. Érzékeny csiklója vad bizsergéssel fogadta a kényeztetést, de mielőtt újra elélvezett volna, Orochimaru felemelte a fejét és megnyalta a száját.

- Mit szeretnél még?

- Nh... én... ahh én... - ajkába harapott kínjában, csípőjét felemelte de a férfi nem érintette meg őt ott újra, csak várta a válaszát. - Dugd be... ah nyelved...

- Dugjalak meg a nyelvemmel? Erre vágysz? - jött a halk, kissé gúnyos válasz.

- Dugj meg... ahh a nyelveddel...

- Jó kislány.










Zsibbadt fáradtság égette ólomnehéz végtagjait. Lassan, kocsonyaként remegve kászálódott ki az üres ágyból és körülpillantott. Itt a hegy belsejében vagy a föld alatt egyszerűen nem képes érzékelni az idő múlását, a napszakokat. Fogalma sem volt mennyi lehet az idő. Lecsúszott róla a könnyű takaró és megborzongott a hűvös levegőtől, ami rögtön eszébe juttatta milyen meztelen. Combja, öle és hasa ragadt és nedves volt a sok spermától, saját nedveitől. A gondolattól émelyegni kezdett.

Fürdő. Zuhany. Lesúrolta a bőrét alaposan, közben könnyes szemekkel idézte fel magában a múlt éjjel történteket. Soha ilyen erős orgazmusai nem voltak, még senki nem volt rá ennyire erős hatással. A gondolat is borzalommal töltötte el, majd amikor már lélekben eljutott az önutálatig, elzárta a zuhanycsapot. Nem, nem fogja őt megtörni Orochimaru! Nem hagyja magát! Igenis kibírja, és Sasukét is visszaszerzi Narutonak!



Percekkel később már a neki odakészített ételt majszolta az asztalnál, miközben azon törte a fejét, hol lehet éppen Orochimaru és mit csinálhat. A hálószobája falain nem tudott keresztüllátni a byakugannal, mert chakra áramlott benne. Hallott erről a módszerről, tudta hogy magas szintű jutsu, de egy sannin esetében csupán gyermekjáték lehet ezt létrehozni. Biztos nagy tudást halmozott már fel magában, gondolta elmerülve magában teljesen. Kinyitotta a ruhásszekrényt, a benne széplő női kimonókat végignézte és egy sötétlilát kiválasztott. Gondolkozott rajta hogy vegyen-e alá valamit, de végül úgy döntött hogy mégsem. Bizsergető izgalommal töltötte el a gondolat, hogy a ruha alatt pucér lesz. Halkan kuncogva simította végig vállára omló hosszú haját és kilépett a folyosóra. Kíváncsi volt, hol lehet és mit csinál Orochimaru. Na meg Sasuke.



Egész testében kellemes zsibogással libbent végig a folyosón, minden léptére a finom selyem a bőrét cirógatta, amelytől végtelenül erotikusnak és szépnek érezte magát, de hogy miért, azt maga sem tudta. Így érzett és kész. Megfogant a fejében egy kósza gondolat is, de régi és félénk énje azonnal elvetette az ötletet. Az új, ébredező Hinata pedig még nem volt elég erős és határozott, hogy ezt véghez vihesse, így inkább nem törte tovább a fejét, csak hagyta hogy apró papucsba bújtatott lábai vigyék tovább előre. Bekopogott a nagy terem ajtaján majd besétált, de nem talált ott senkit. A gyakorlópálya felé indult, hogy egy ajtó előtt elhaladva megtorpanjon, a kiszűrődő hangokat meghallva.

- ...igen így jó lesz, Kabuto.

- Rendben Orochimaru-sama, máris kész leszek.

Tétován felemelte a kezét hogy kopogjon, azonban elbizonytalanodott. Mégis miért akarna bemenni oda? Hiszen semmi dolga Orochimaruval vagy Kabutoval...

- Nyisd ki az ajtót Kabuto - kuncogta lágyan egy mély férfihang. - Valaki szeretne látni engem.

Hinata idegesen nyelt egyet amikor feltárult előtte a labor, és előtte tornyosult az ezüsthajú, szemüveges férfi, arcán szokásosan kiismerhetetlen mosolyával.

- Szervusz Hinata. Fáradj be - invitálta kedvesen, szemüvegét megigazítva, melynek üvegén megcsillant a fény, elrejtve tekintetét.

- Szervusz... - csipogta az ijedt kis Hinata halkan és belépett. Halvány szemei azonnal megtalálták a magas alakot az egyik hosszú asztalnál. A szokásos fehér inget viselte fekete nadrággal és lila övvel. Épp egy nagy tekercs fölött állt, de jöttére felemelte fejét, és mosolyogva futtatta végig aranysárga tekintetét rajta.

- Nagyon csinos vagy ma. - Felemelte egyik kezét az asztalról amelyen idáig támaszkodott, és felé nyújtotta. Hinata értett a mozdulatból, engedelmesen sétált oda hozzá, és minden egyes lépéssel nőtt benne a feszültség. Tekintete félénken rebbent el a sárga szempárról, és inkább lesütötte. Már bánta hogy kimonót vett fel, bánta hogy alatta nincs rajta semmi, mi több, azt is megbánta hogy egyáltalán elhagyta a férfi hálószobáját.

- Kabuto... hagyj magunkra légy szíves... - kúszott Orochimaru mély hangja lágyan keresztül a laboratórium hideg csendjén.

- Igen, Orochimaru-sama.

Ajtócsukódás, pont abban a pillanatban amikor a sápadt ujjakba csúsztatta sajátjait. Könnyed mozdulattal húzta magához a férfi, derekát átölelve. Maga sem értette miért, de egyszerűen magától emelkedett lábujjhegyre amikor a férfi lehajolt hozzá, és elakadó lélegzettel csókolta meg a mosolygó ajkakat, borzongva egész testében.

- Eljöttél hozzám, kicsi nyíló virágszálam? - súgta szájába Orochimaru. - Mit szeretnél?

Hinata halk nyögéssel túrt bele a sűrű, sötét hajzuhatagba, szíve hangosan dörömbölt mellkasában, úgy érzete megfullad...

- Gyere velem kérlek... a hálószobába...


 Kilencedik dobbanás

- Ó – dorombolta lágyan Orochimaru, arcán mosoly húzódott szét, szemfogai megcsillantak a labor hideg fényében. – És mihez volna kedved?

Hófehér keze végigsimított Hinata hátán, majd megállapodott fenekének domborulatánál, hogy belemarkoljon. A lány halk nyögéssel emelkedett lábujjhegyre, de a magasságkülönbség túl sok volt, így a gallérjába kapaszkodva próbálta lehúzni magához. Orochimaru engedett ennek a kis erőszaknak, és nyelvét azonnal a szájába dugta egy kéjes mosollyal.

Hinata ujjai a hosszú, selymes fekete hajzuhatagba bújtak. Olyan jó érzés volt a férfi forró testét ilyen közel érezni... még Genmától sem izgult fel soha ilyen erősen, és Naruto... hát neki még a bőrének tapintását sem ismeri. Még most is rá gondolt, de egyre nehezebb volt elképzelni, miközben megérezte a férfi merevedését a hasának nyomódni. Hogy mihez volna kedve? Hát...

Orochimaru hirtelen kitépte magát a karjaiból, és összeszűkült aranysárga szemeivel végignézett rajta.

- Szeretnél az ölembe ülni... – kérdezte mély hangján, miközben egy székre telepedett. – ...lovacskázni?

Hinata elsápadt, térdei hirtelen elgyengültek és megkapaszkodott az asztalban. Az emlékek úgy zuhantak rá, mint a hideg ólomgolyók.

- Ho-honnan...? – dadogta megszédülve.

- Hogy honnan tudom? – mosolyodott el Orochimaru. Sápadt ujjaival hátravetette válla felett hosszú hajzuhatagát, és ismét a lány felé fordította figyelmét. – Konoha minden jelentősebb személyét ismerem, mi több: az összes piszkos, mocskos kis dolgaikról tudok. Apád egy igen érdekes, összetett személyiség – kuncogott halkan.

Hinata testét átjárta a harag. Szinte fojtogatóan szorította össze a torkát, belemarkolt saját kimonójának gallérjába és mélyen a sárga szemekbe nézett. Most nem félt. Dühös volt.

- És rólam? Rólam is mindent tudsz? – Széles, kígyós mosoly volt a válasz. – Szóval mindent...

Megremegett, amikor gondolatban végigfuttatta fejében mi mindennel van tisztában Orochimaru. Az apja... Iruka, Neji, Naruto... vajon...

- Genmáról is tudok – kuncogott halkan a férfi, és egy székre telepedett kényelmesen. A mellette álló kémcsövekkel teli asztal szélére könyökölt, félrehajtott fejjel figyelte az egyre vörösebb arcú lányt. Sárga szemei okosan csillogtak, a mosolya ellenére komolyan figyelt.

- Miért mondtad mindezt el nekem?

- Okos kérdés – biccentett Orochimaru. – Bizonyára magad is tisztában vagy vele, milyen sok követőm van. Szabad akaratukból vannak velem, hisznek bennem és hűségesek hozzám. Tudod miért?

- Megbabonázod őket?

Orochimaru hátravetett fejjel nevetett fel. Mély hangja lassan sziszegéssé lágyult, és jókedvűen csillogó szemekkel nézett vissza rá.

- Szóval szerinted képes lennék rá? Milyen hízelgő... Nos, nem. Ismered a magányt?

Hinata lehajtotta a fejét, arca hajába zúdult bólintásától. Igen, hogyne ismerné, hiszen egész életében az volt.

- Nem, Hinata kedves... te soha nem voltál magányos. Mindig vigyáztak rád, és szerettek téged. Az igazi magány olyan mint a halál... vagy a pokol. Nincs senki, akihez fordulhatsz, teljesen magadra vagy utalva. Az emberi lények esendőek, hibákkal és erényekkel. Mindenkinek más-más arányban van a jellemében ez a két tulajdonság. A szerencsétlenebbek sajnos kitaszítottá és magányossá válnak, mert bűneik, hibáik miatt nem tűrik meg őket.

Hinata a homlokát ráncolva emelte fel fejét, hogy a férfi komoly arcát fürkéssze. Nem érti. Hová akarja vezetni a beszélgetés fonalát Orochimaru? Ennek az egésznek semmi értelme...

A férfi mosolyogva támasztotta fejét a kezére, és kedvtelve mérte végig a lányt. Kisebb hatásszünet után folytatta:

- Tudod mit jelent a feltétel nélküli elfogadás?

Hinata bólintott, Orochimaru pedig lágyan felnevetve rázta meg a fejét, haja ébenfekete sötét felhőként lebbent mozdulatára.

- Nem. Nem tudod kedvesem, de nem kell neked sok idő és megérted mit jelent, milyen az, amikor a személy aki fontos számodra, ismeri minden titkodat, piszkos és sötét oldaladat, mégis elfogad és nem lök el magától. Mi több: előnyöddé kovácsolja az addig hasztalannak vélt vagy szégyellt képességeidet és... valakivé válsz. Elmúlik a magány, elmúlik a keserű fájdalom...

Halk nyikordulással nyílt az ajtó, de Orochimaru nem fordult meg.

- Mit szeretnél, Kabuto?

- Orochimaru-sama, a foglyok megtörtek a kínzástól és végre beszélnek.

A sannin elmosolyodott.

- Szép munka volt.

Hinata elsápadt. Amíg ők itt cseverésztek, addig valahol a barlangrendszerben foglyokat kínoztak? Milyen borzalom! Kabuto arcán sötét foltok voltak, Hyuuga szemekkel nem volt nehéz rájönnie mi is szárad a férfi arcán. Vér!

Orochimaru felállt, fehér ujjaival végigsimította Hinata arcélét és mélyen a szemeibe nézett.

- Gondolkozz a szavaimon kedvesem. Most menj a szobádba és várj rám, hamarosan csatlakozom hozzád.








Levegő. Friss levegőre volt szüksége. Hirtelen úgy érezte, megfullad idelent. Már órák óta a hálószobában sétált fel és alá, kimonója selymének suhogását hallgatva. Ez az átkozott csönd... ez is idegesítő volt számára. Minden. Orochimaru szavai zúgtak a fejében, képtelen volt bármi másra koncentrálni. Rájött az értelmükre, bár ne tette volna.

Tehát a férfi hatalma, erejének forrása az elfogadás volt. Képes volt teljesen elfogadni olyanokat, akiket még a legrosszabb érzésű ember is legszívesebben kivégezne, hogy megszabadítsa tőlük a világot. Sőt, még ki is használta őket, és cserébe gyógyírt nyújtott a magány ellen. Hinata elmélyedt magában. Soha, senki nem ismerte őt még ennyire, mint ez a férfi. Genma sem tudott nagyon sok mindenről. Nejiről, az apjáról... az... az apjáról sem. Ha bárki megtudná, hatalmas botrány lenne belőle. A klán leváltaná a vezért és elűzné Hisashi Hyuugát a közvetlen leszármazottaival együtt. Biztosan.

De hogyan tudta meg...?

Megtorpant a szoba közepén és térdre rogyott a szőnyegen. Ujjai a puha szálakra markoltak, remegve hunyta be szemeit. Amikor az apja azokat a dolgokat tette vele, senki nem volt a közelben, nem láthatták, nem hallhatták. „Annak” a szobának a falain még egy Hyuuga sem láthatott keresztül! Ő nem beszélt erről senkinek soha, ahogy biztosan az apja sem.

Ajtó nyikordult, léptek neszét nyelte el a puha szőnyeg. Hinata felemelte a fejét hogy az aranysárga szemekbe és a keskeny pupillákba pillantson. Kérdések ezrei zúgtak a fejében, ajkai formálták volna a szavakat, de hang nem jött ki a torkán.

- Honnan... – suttogta.

- Számít ez?

Hinata bólintott. Igenis számít! Szemeivel követte az elé térdelő férfit. Mintha egymáshoz készülnének fohászkodni, gondolta a lány szórakozottan. Egymás előtt térdeltek, a nagy és híres sannin és Hyuuga Hinata, a klán jövendő vezetője. Legalábbis papíron az volt, de soha nem kapja meg ezt a posztot a gyenge jelleme miatt. Apja kiházasítja majd, és valójában Neji fogja örökölni a tisztséget.

- Nem tudsz rólam mindent... közel sem...

Hagyta hogy Orochimaru a hátára döntse, és végignyalja a nyakát. Megremegve hunyta be szemeit.

- Mindent tudok Hinata... minden piszkos kis titkodat, az elméd legrejtettebb zugában lévőket is.

Keze a szétnyíló kimonóba kúszott, és lassan végigsimította a lány combját, egészen a csípőjéig, hogy aztán hüvelykujjával körözzön derekának legcsiklandósabb részén.

- Tudom, hogy gyönyörű kislány voltál. Tudom, hogy már aprócska korodban elbűvölted a saját unokabátyádat, aki azóta is szeret. Tudom, hogy imádsz meztelenül úszni, vízben gyakorolni. Tudom... hogy apád néha az ölébe ültetett, és meglovagoltatott téged, miközben kemény péniszét a combjai között kellett szorítanod. És tudom... – súgta fülébe a szavakat halkan - ...tudom, hogy te élvezted.

Hinata felnyögve lökte el magától a férfit, és kimenekült alóla, remegve a felháborodástól és a szégyentől.

- Hogy merészeled...! – kiáltotta saját ruhájába kapaszkodva. Apró öklei elfehéredtek az erőlködéstől, hogy visszafogja kitörő riadalmát és könnyeit. Orochimaru olyan hirtelen termett előtte, amilyen gyorsaságra közönséges ninja nem képes. Tenyerei a lány teste mellett csattantak az érdes sziklafalon, és lehajolt hogy mélyen a szemeibe nézhessen.

- Elég volt ebből az unalmas műsorból, Hinata – mosolyodott el fagyosan. – Elvégre apád nem tett veled semmi fájdalmasat, vagy gusztustalant, te pedig ugyanúgy élvezted mint ő. Ha jól tudom, miután serdülni kezdtél, többé nem játszott veled, és te ezt a mai napig nem bírtad feldolgozni.

- Nem! – kiáltotta a lány összeszorított szemekkel, vadul megrázva a fejét. Kezeit a férfi mellkasának feszítette hogy eltolja magától, de ennyi erővel akár egy heggyel is próbálkozhatott volna.

- Nézz a szemembe – kúszott a fülébe Orochimaru sziszegése. – Nézz mélyen a szemembe és úgy mondd, hogy nem élvezted. Akkor elhiszem.

Hinata még jobban összeszorította szemeit, vadul megrázta a fejét, majd meglepetten felsikkantott amikor a férfi halkan nevetve megragadta a csuklóját és megperdítette, arccal a fal felé. Hátához simulva szorította erősen a hideg sziklához, amelynek érdessége fájdalmasan karcolta érzékeny bőrét. A kimonó teljesen szétnyílt, már csak az egyik válla tartotta rajta, és a hozzá simuló férfitest.

Orochimaru a fenekéhez dörgölőzött, hogy éreztesse vele merevedését, kezeit mellette támasztotta a falhoz. Hinata résnyire nyílt szemekkel figyelte a fehér bőrt a férfi kézfején, majd a csuklójától könyökéig kúszó fekete kígyótetoválását. Férfias, kellemes illatát erősebben érzékelte, Orochimaru légvételei csiklandozták a fülét. Nem értette miért, de a férfi lejjebb csúszott. Tétován hátrapillantott és látta, hogy terpeszbe helyezkedik mögötte, izmos combjain kirajzolódtak az izmok, ahogy egy finom csípőlökéssel Hinata összezárt combjai közé csúsztatta hosszú hímtagját. Felsikkantott, mert már értett mindent.

- Szorítsd össze a combjaidat – dörmögte a fülébe Orochimaru, majd egy újabb csípőlökéssel beljebb tolta magát. Hinata felnyögve hunyta be szemeit, megszédülve szorította arcát a hűvös falra, nem hallott semmit csak saját zihálását. Az érzés szédítő volt, ahogy combjai között csúszik ki és be a hímvessző, néha hozzáérve szeméremréséhez. Azonnal felizgult, szinte elárasztották a saját nedvei, bőségesen síkosítva combjait is, könnyebbítve Orochimaru helyzetét is. Szorította, lüktettek combizmai, hüvelye, még csiklója is megduzzadt az érzéstől. Annyira érzéki, izgató volt... úgy érzete legszívesebben sikoltana szenvedélytől, így inkább ajkába harapva nyöszörgött halkan. Eltolta magát pár centire a faltól, lepillantott, és amikor meglátta a férfi makkját fel-felbukkanni elöl a combjai között, felnyögött és megremegett. Készségesen mozdult immáron ő is, szót fogadva a csípőjét fogó kezek irányításának. Olyan volt, mintha szexelnének, és mégsem... mintha visszarepült volna az időben, apja gyönyörtől eltorzult arca derengett szemei előtt. Akkor még fogalma sem volt arról, mi is történik... csak élvezte a gyengédséget, a törődést, és azt a kellemes bizsergést, amiről immáron tudja hogy szexuális izgalom volt, és akkor.. amikor egyszer bepisilt közben... az volt élete első orgazmusa. Annyira szégyellte magát, azt hitte apja kiabálni fog vele, vagy megharagszik amiért beszennyezte a ruháját, de csak mosolygott és elégedettnek látszott.

Saját kéjes nyögései és a férfi halk kuncogása törte meg a sötét szoba csendjét. A nedves pénisz halk cuppogásokkal járt combjai között, sápadt ujjak markoltak melleibe, csíptek finoman mellbimbóiba, morzsolták óvatosan.

- Mit suttogott ilyenkor a füledbe? – kérdezte finoman a nyakába harapva Orochimaru.

- Ahh... hnn... – nyögte hangosabban, próbálva összeszedni a képességet arra, hogy megszólalhasson. – Kis... kisci...ahh...!

- Kiscicám – morgott a fülébe elmélyült hangon a férfi, és ebben a pillanatban Hinata testén végigvágott a forró görcs, megfeszült és hosszan, hörögve élvezett. Mintha forró korbács vágott volna végig a testén, forró nedvei végigfolytak combjain... Olyan erőteljes volt ez a gyönyör, hogy egész teste vadul remegett, ha a férfi nem tartotta volna meg, összeesett volna.



Remegve hagyta hogy erős karok öleljék körül, felemeljék és puha ágyba fektessék. Megadóan hunyta be szemeit, amikor Orochimaru szétfeszítette combjait és mélyen beléhatolt. Az orgazmustól még érzékeny volt, enyhén fájdalmas feszítést érzett, de nem számított. Még mindig teljesen kába volt. Még akkor sem bírt moccanni sem, amikor Orochimaru vadul mozgott, nedveiktől lucskos hüvelyétől cuppogó hangok társultak a férfi hörgéséhez.

- Anetha... Anetha... édesem... kicsim... ahhhh...!



Amikor Orochimaru befejezte, legördült róla és felöltözött. Ezúttal nem ment a fürdőbe, pedig izzadt volt, és bőre kettőjük nedvétől csillogott. Mielőtt elment volna, még megcirógatta az üres tekintettel felnéző lány arcát.

- Fogadd el önmagad, Hinata.

- Miért? – suttogta kiszáradt szájjal válaszul.

- Mert hazugságban élni talán jó, de önmagadat is becsapni nincs értelme. Csak szenvedsz tőle, az élet pedig túl rövid, hogy kínlódj ha nem muszáj. Én elfogadlak így is, és megadhatom neked mindazt amire mélyen belül mindennél jobban vágysz.



Hinata a takarót magára húzva ült fel. Melleit is eltakarta volna, de egy hirtelen jött ötlettől vezérelve inkább szabadon hagyta. Az aranysárga szemek elégedetten villantak meg és kedvtelve kalandoztak sápadt bőrén, lágy domborulatain.

- Miért tennél ilyet? – suttogta a lány, komolyan tanulmányozva a férfi arcát. Orochimaru csak elmosolyodott, hegyes szemfogait megvillantva. Nem válaszolt...

Hinata gyanakodva figyelte ahogy felállt és az ajtóhoz sétált. Fejében a gondolatok szédítő gyorsasággal keringtek. Valahol mélyen belül sejtette mit akar a férfi.



Átállítani őt a saját oldalára.

 

Folytatása következik!